Tegnap este beszéltem egy nagyon jó fej ismerősömmel. A dolog apropóját az adta, hogy mindketten sokat próbálunk segíteni azoknak a papagájoknak, akiket bár jó indulattal, de tudatlanul tart a gazdájuk. Próbáljuk elmagyarázni, hogy mi miért fontos a tartásukban, hogyan kell helyesen etetni, mik az alapvető szükségletek, ha az ember arra adja a fejét hogy tollast visz a családba. Magam is szemezek már egy jó ideje egy cikkel amit a Birdstation könyvtárában olvastam, szeretném lefordítani, ha lenne annyi időm. Viszont az a tapasztalatom, hogy ha valahol megírom pl. hogy itt a tél, a madaraknál megy az Arcadia madárlámpa és minden délután-este a párásító, mivel ők esőerdei madarak, a tolluk és az egész szervezetük (pl. a tüdejük) erősen igényli ezt a száraz levegő helyett, na akkor és ott el is könyvelik, hogy én egy hülye vagyok, nem kell akkora faxnit csinálni ilyenekből, túlzás ez az egész.....:-( Lehet ezt így is felfogni, de úgy is hogy az én madaram el fog élni minimum 30 évet egészségben, míg az övé esetleg 10-15 év múlva már a boldog Vadászmezőkön repked!
Aztán még tovább beszélgettünk és meg is állapítottuk, hogy biztosan lököttek vagyunk, mert normális ember nem vállal fel tiszta aggyal egy csomó extra gondot, állandó takarítást, nem viseli el, hogy ha otthon van egész nap kántálnak, beszélnek, csipognak, kiabálnak a madarak, mert bizony szép dolog egy beszélő papagáj, de azért amikor hatvankettedszerre énekli el a Boci, boci tarkát és neked pont migréned van, akkor nem biztos hogy vevő vagy rá! Én meg valahogyan úgy vagyok ezzel, hogy ha hazaérek jól kiidegelve, nyűgösen és fáradtan akkor a pillanat törtrésze alatt átáll az agyam ezekre a tollas brigantikra és onnan husss, elszáll a feszültség, lenyugszom, normális leszek egészen (már az én mércémmel mérve). Ma reggel is cseréltem a papírt Csibiék alatt, még le voltak takarva, félig kihúztam a tepsit, kivettem a régi papírt, már dugtam volna az újat, mikor egyszer csak megjelent egy kis csőr, aztán a fejecske és Csibi, mint a dzsinn a palackból, kitüremkedett a tepsi és a kalit alja között, aztán rám nézett vigyorogva, dobott pár puszit, táncolt egy kicsit az ujjamon és olyan "Na mivan, mit csinálsz te itt?!" fejjel nézegetett. Kész voltam!!! Kapott pár puszit és visszatoloncoltam, most már az ajtón keresztül. De innen a napon már jól indult! Ugye Ti megértitek!!!!!!!!????????:-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése