2011. december 31., szombat

Ez a kívánságom az Új Évre





Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!Rozi küzdj!!!!




Rozi maradj velünk!!!!Rozi maradj velünk!!!!Rozi maradj velünk!!!!Rozi maradj velünk!!!!




Rozi ne add fel!!!!Rozi ne add fel!!!!Rozi ne add fel!!!!Rozi ne add fel!!!!




ROZI NEM HAGYHATSZ ITT MINKET!!!!!!!

2011. december 23., péntek

Luciano Pavarotti - Ave Maria



Áldott, békés Karácsonyt kívánunk embernek és tollasnak!!!!

Mizo és a madarai

2011. december 1., csütörtök

Hétköznapok.....

Rohannak a napok, közelednek az ünnepek, bár nekem semminemű ünnepi hangulatom nincsen. 
Mami javulgat. Le kellett ülnünk vele és szépen elmagyarázni, hogy vagy megpróbál valahogyan némi önállóságra szert tenni, kijárni a mellékhelyiségbe, sokat fenn lenni és nem feküdni, hogy erősödjön, elfoglalni magát napközben, míg mi dolgozunk vagy meg kell lépnünk azt, amit egyikünk sem szeretne: be kellene mennie valamilyen ápoldába, amíg magára nem talál. Elmondtuk, hogy értse meg, ez nekünk sem egy élmény, de felelősen úgy otthon hagyni, hogy nem vagyunk biztosak benne, hogy fel tud kelni, szóval azt nem lehet. Megértette, bár első körben a szegényházat meg hasonló marhaságokat emlegetett, végül is dűlőre jutottunk. Lehoztuk neki a járókeretét és szépen, lassan megpróbálgatta használni. Papának már a héten nem kellett bejönni dolgozni minden nap, mert sajnos munka egy szál sincs, úgyhogy felügyelt rá, adott neki ebédet, de ma és holnap teljesen egyedül kell eltöltse az idejét, míg haza nem érünk. Szerencsére Katus azért nem hajnalban jár dolgozni, addig, míg otthon van rá tud nézni, aztán majd így valahogyan alakulgat a dolog. Minden esetre látjuk, hogy igyekszik és meg akar gyógyulni. Persze ezzel együtt a délutáni-hétvégi teendőim vele nem csökkentek nagyon, mert fürdetni ugyanúgy kell, mindent a keze ügyébe készítek, szóval akad azért tennivalóm, de végül is ez egy megnyugtató megoldás mindannyiunk számára. Szentül megesküdött, hogy mostantól a távoli jövőig tartózkodni fog mindenfajta tornász-, légtornász és akrobata mutatványtól kutyával vagy anélkül. Igazi megoldást nekünk már csak a költözés adhat, ahol egy szintre kerülünk, nem kell 3 szinten rohangálnom, mint a mérgezett egérnek, mert bizony nekem meg attól van teli a hócipőm.
Van azért a dolognak besenyős oldala is, már mért ne lenne!!!!!:-))) Ez a fenti felállás a VV-ban úgy néz ki, hogy mami a nappaliban nézi a tv-t, mit nézi, üvöltve hallgatja!:-))) Olyan szinten hangosan, hogy egymás szavát sem értjük, magunk között is ordítozunk, ha viszont elfogy a türelem és lehalkítjuk a tv-t ő azt azonnal szóvá teszi és kezét hallókészülékként a füle mögé hajlítva próbálja megérteni a tv-ből jövő hangokat. Ennek egyenes folyományaként a nappali mindenki számára TT (tiltott terület), mindenki menekül valamilyen szobába ahol csend van és némi nyugalom. Sajnos az összes tv-nk közül egynek sincs fülhallgató dugója, hogy ettől a rémületes zajtól megszabaduljunk. Talán még a papa bírja a legjobban, tekintve hogy ő nagyot hall, de néha még neki is sok. A dolog szombatonként teljesedik ki igazán, mikor a tv-hez a laptopon lóverseny is társul, akkor az életkép úgy néz ki, hogy a fején a fülhallgatóval nézi a lovit, de ott csak félóránként mennek a futamok, a köztes időben a bömbölő tv köti le a figyelmét és hát jaj annak, aki el akarja kapcsolni. Nem semmi itt nálunk egy hétvége!:-)))) Hétfőnként szinte pihenni járok be a munkahelyemre.:-) 
Reggelente mosom az 5 kis muki edényeit, mint Hófehérke a törpék táljait. Merlint ki szoktam hozni magammal, egyre jobban szokunk össze, nagyon rendes kis királylány, leszámítva hogy van néhány dilis szokása (pl. utálja, ha telefonálok és úgy dönt, hogy már nagyon régen beszélek, akkor elkezdi a fülemet húzgálni vagy az ujjamat rágcsálni, hogy fejezzem már be), de a többi viszont hihetetlenül kedves. Azt mondhatom, hogy kb. Lacus unokám 2 éves szintjén van jelenleg, rengeteg mindent megért, szót is fogad illetve visszajelez. Teljesen értelmezhető testbeszéde van, ami szintén jelentősen megkönnyíti az egy hullámhosszra való kerülésünket. Alakul a beszéde is, sokszor hallom a konyhából, hogy ő a szobában Hegyi Beszédet tart a többieknek. Végtelen sok szeretet és kedvesség van benne, egyszerűen sokszor megdöbbenek, mennyire okos és intelligens.Kezd érdeklődni Lacus (vagy Lacus vacsorái) iránt, a hétvégén elkezdett közelebb is menni hozzá, bár még nem üldögél mellette, mint Sámi vagy a sapisok, de bántani sem akarja. Szerencsére a kisfiú tudja, hogy a szürke tabu, nem piszkáljuk és nem nyúlkálunk feléje. Ebben a mi esetünkben Merlinnek kell megtennie az első lépéséket, miután megtapasztalta, hogy a gyerek nem veszélyes rá nézve, neki kell közeledni, mi csak utána lépünk.  
Sámikám a méltó párja, ő is kijöhet reggelente, míg a kajájukat megcsinálom, odadugja a csőrét a nyakamhoz-arcomhoz és szépen hosszan adja a puszikat. Persze én is igyekszem mindkettőnek minden módon kifejezni a szeretetemet. Sámson és Lacus továbbra is a legnagyobb békében és szeretetben élnek, sőt most hétvégén, mikor a kisfiút fektettem, Sámi is rohant az ágyra, felült a párnára és úgy gondolta, elalszik ő is vele együtt, ami viszont sajnos  nem lehetséges.
Morzsikám a szokott formáját hozza, továbbra is a bal vállam a bérelt helye, áhitatosan nekidülti a csőrét az arcomnak és úgy pihenget. Meg néha morogva akarja a kezemet elkapni, de halk és kedves szóval azért le lehet csillapítani, sőt olyankor azonnal dugja is a csőrét egy puszira.
És hát a kicsik............. hát ők egy külön fejezet! A válás 2 napig tartott, Bubi jobban élvezte, mint Csibészke. Amikor először összeengedtem őket, Csibi olyan volt, mint a gáncs nélküli lovag és amikor Bubus bement aludni futólépésben követte, nehogy ő máshol éjszakázzon, nagyon vicces volt! Azóta, ha úgy látom, hogy megint kezdi, csak szépen megmutatom neki a büntikalitot és azonnal visszavesz, remélem így is marad ez a dolog és lassan a párzási idő végére érünk.Azért nagyon kis ganyé, mert most az éjszaka leple alatt gondolja becserkészni Bubikát, hogy a hátára pattanjon, aki viszont elegánsan ellép és Csibészke kevésbé elegánsan félre lépve, mint a szárnyaszegett sas lezuhan a kalit aljába majd jól hallható anyázások közepette mérgesen mászik fel a kalit oldalán vissza a rúdra.
És a végére a legeslegjobb, ami velem történhet, hát ezt el kell meséljem!!!!!!!!!!!!!!
Lacuska nagyon szereti ha mondókázunk és énekelünk. Van egy könyve, a hóna alá csapja és hozza, hogy "Mama, verseljünk!":-)) Teszi ezt a nap bármely szakában, igazán egész nap is elfoglalhatnánk magunkat ezzel. Na mármost esténként, fürdés után mikor már csak a nagyok vannak kinn, összegyűlünk mind az öten és indul a vers, mondóka és ének. Mikor először csináltuk, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy ülünk kettesben az ágy szélén és a tollas banda lassan odaverődik hozzánk, mindenki keresett magának egy helyet és hallgatták ők is a verseket és az éneket. Persze mindenki a maga módján: Morzsi a bal vállamon ült és szinte tátott csőrrel figyelt, Sámson Lacuska mellé telepedett, aki időnként megsimogatta vagy nyomott egy puszit a búbjára, Merlin először a fotel támlájáról hallgatta, majd egyre közelebb jött és a bal alkaromon elhelyezkedve figyelt minket, szemmel láthatóan nagy élvezettel. El sem tudom nektek mesélni, milyen jó érzés volt, mintha 5 kisgyerek lesné-várná a mondókákat. Különösen az ütemes, dallamos dolgok érdeklik őket. Lacus pedig nagyon kis agyas, Weöres Sándor "Csipp-csepp"-jét pár meghallgatás után már velem együtt mondogatta.



2011. november 19., szombat

In memoriam Kyga



3 éve, hogy itt hagyott minket az az ember, aki a papagájok csodálatos világát megmutatta nekem. Türelemmel és szeretettel tanított a madarászat alapjaira, lassan a barátjuk lettem és ez így van a most is, hogy ő már nincs velünk,  nem múlik el nap, hogy ne beszéljek a párjával és hét, hogy ne mennék át hozzá, ahol aztán hol vidáman, hol keseregve megosszuk a gondjainkat.
Köszönöm Neked, drága Kyga a barátságodat, a szeretetedet, azt, hogy időt és fáradtságot nem kímélve tanítgattál.
Nyugodj békében az idők végeztéig! 

2011. november 17., csütörtök

Röhögjünk magunkon, az Isten is megsegít!!!

A cím egy plágium, egyik kedvenc blogom címe kissé átvariálva. Talán nem is szép dolog hogy csak így ellopkovicoltam, de erre a mostani helyzetre nagyon más nem jutott eszembe.
Szóval a történet a hét elejére datálódik.  Adva vagyon egy nagymama, aki úgy uszkve 40 kiló vasággyal és éppen a teraszon dohányzik elmélyülten, míg meg nem látja, hogy Dániel kutya a kapu felé igyekszik dícséretes buzgalommal. Nosza, nagymama megfeledkezve arról, hogy Dániel eddigi 17 éve alatt kb. 76 ezerszer kiment a kapun, majd 5 perc múlva békésen becammogott, ellenőrizve, hogy a ház előtt lévő fákra ki és miért tette le a névjegyét, szóval mikor látta hogy a kiskutya elindul azonnal egy beugrós libelle és egy májgeri keverékével gondolta leteríteni a renitens ebet. Dániel azonban még idős kora ellenére is egy Ironman a nagymamához képest, aki amikor megfogta a kiskutya nyakörvét zászlóként repült a kutya után és a kür végéhez közeledve felvette a gyalogbéka pozíciót és elterült, mint a nagy Alföld. Mivel rólunk, a Besenyő családról van szó, a dolog innen már csak cifrázódott. Szegény nagymama ugyanis kínjában kegyetlenül ordított, aminek folyományaként a ház előtt elhaladó idegenek azonnal megállapíthatták, hogy itt valami újmagyarok lakhatnak, mert nyilván verik a nagymamát, aki harsányan ordítozta a "Jajj, meghalok, Katiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, gyere segíts!" amiből papa, aki kissé süket, csak a Katit hallotta, illetve ő Daninak hallotta, azt hitte, hogy a mama a kutyát hívja és békésen nézte tovább a tv-t. (Súgóm csak hogy Dániel sajnos már tök süket) Szóval lényeg a lényeg, benn voltam a konyhában, mire kiértem a nappaliba és meghallottam a mamát, már csak a fekvés tényálladékát konstatálhattam illetve be és elszállítottuk a Baleseti Intézetbe, ahová mamának már bérlete van. Kb. félévente járunk oda, hol ez hol az törik el.
Most a kulccsontja és a medencecsontja tört el, a változatosság kedvéért, mert ez eddig ép volt. A doktor, kedvesen elmagyarázta, hogy ez konkrétan egy baleseti kórház, a nevében is benne van, 3 napig benn tartják, addig gondoskodjunk róla, hogy ki lássa el otthon vagy másutt. Nagymama nem egyszerű természet, olyan amilyen de akkor is a miénk, viszont az ezután történtektől  már kissé idegesek lettünk. Mindketten dolgozunk nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy hónapig is betegállományba kerüljek a mama miatt. Pánikszerű gyorsasággal elkezdtünk valami helyet találni, ahová bekerülhetne addig, míg lábra tud állni, illetve tudná a jobb kezét használni. Na itt értek csak meglepetések. Én nem vagyok egy beteges típus, kórházba utoljára vagy 10 éve voltam. Szóval mostanság ez nem úgy működik, hogy beveszik, mi azonnal hazavisszük ha lábra tud állni. Vagy beveszik állandóra valamilyen öregek otthonába, de ott mást, ápolást  egyáltalán nem vállalnak. Körzetileg igen praktikusan a Budakeszi Rehabilitációhoz tartozunk, amely végül is szinte megoldhatatlan feladatok elé állít minket, mert hogy oda naponta nem tudunk feljárni a 16. kerületből, hogy etessük és mosdassuk, az tuti. Van még néhány ápolási osztály, ahová egy szép kerek 6 jegyű szám pénzben átszámított értékéért elvállalják, de ez meg kicsit sok nekünk. Házi ápolás szóba sem jöhet, mert ott csak ebédeltetést vállalnak, de nincs aki ki és be engedje az ápolót. Hát jelenleg itt tartunk, pénteken hozzuk mamit haza, a jövő héten még valahogyan meg tudjuk oldani a felügyeletét, de a következő hét az már necces. Ha más nem lesz, akkor marad a 6 jegyű intézmények valamelyike. 
Egyelőre átalakítottuk a nappalit is istápollyá, papa lecipelt egy ágyat, amit beállítottunk, ettől azonban olyan lett az enteriör, mintha  az "Éjjeli menedékhely" díszletei között járkálnánk. Unokák kitiltva, mert mégsem kéne látniuk, amint a dédit ott ágytálazgatjuk meg húzzuk-vonjuk.
Ültünk este papával némiképpen a kétségbeesés határán, hogy hát akkor hogyan is lesz ezentúl. Egyszer csak megszólalt szarkasztikus nyugalommal: "Szívem, ez az ágy pont ott áll, ahová a karácsonyfát szoktuk állítani!" majd kisvártatva meg is válaszolta a dolgot: "Hát talán majd ráaggatunk a mamára pár gyertyát és égőt, ő lesz az idén a karácsonyfa!"
Szerencsére itt van az én saját homeopátiás csapatom. Az úgy volt tegnap este is, hogy néma csendben elvoltak benn a hálóban, mintha érezték volna, hogy ott kinn necces dolgok történnek. Később bementem, kiengedtem mind az ötöt és mintapapagájokat megszégyenítő módon szinte szárnyukat-lábukat törték, hogy rajtam ülhessenek, bújtak és nem volt acsarkodás, de még vita sem. Jó egy órát kinn voltak együtt, a végén már mindegyik szépen elfoglalta magát, Csibi és Bubi az egyik nagykalit kiülőjének tetején békében tollászkodott, Sámson és Mózes Lacuska vérkaticáját öldökölte, klopfolták, ahol érték a boldogtalan bogarat, Merlin pedig a vállamhoz bújt, majd mivel én nem voltam nagyon beszédes, megjegyezte, hogy "Szép madár, okos jákó!" elvileg ezt nekem kellett volna mondanom.:-) Egy rövid óra alatt rendbe is hoztak mentálisan. Akkor a kicsik elmentek aludni, a nagyokat kivittem vacsorázni, aztán mindnyájan elpihentünk.

2011. november 11., péntek

Válás

Kész, betelt a pohár nálam! Olyan mint egy kis gonosz erdei manó, goromba és agresszív, nem hagyom tovább, hogy terrorista módjára éljen! Még mielőtt azt gondoljátok, hogy papa és én......... hát nem! Csibészke és Bubi a gondjaim okai. Bár tudjuk, hogy egyik sem százas, most mégis soha nem látott méreteket öltött a vita és a veszekedés. Korábban, míg Zizi élt, ezt sosem tapasztaltam, sőt....... igaz, hogy nagyon nehezen szoktak össze, de később nagyon is megszerette a kismukit, amikor már nagyon beteg volt, Csibi fel és le kísérgette a vízhez, kajához, mikor már alig állt a lábán, akkor oldalról támasztotta és úgy kurkászgatta.
Kezdetben Bubival is elég jól kijöttek, nem volt verekedés, magam is többször láttam, hogy Bubus óvatosan-finoman Csibészke mellét kurkászgatja. Manapság ez már a megszépítő messzeség! Csibi konkrétan rendkívül agresszív Bubival, aki viszont teljesen idegbeteg ettől. Már mindkét combját megszedte és nem tenném be a kezemet a tűzbe. hogy a mellén hiányzó tollak oka a vedlés. Ez különösen azért bánt, mert egyrészt még sosem volt madaram, amelyik tépi magát, másrészt éppen azért kaptam meg Bubit Katitól, mert azt mondta, hogy jobb helyet el sem tudna neki képzelni, mint nálam és én erre akkor nagyon büszke voltam! Most kevésbé vagyok büszke magamra, sőt állandóan azon agyalok, mi lehet a gond oka, mert hogy valami oka van az biztos!
No, akkor itt Veletek hangosan gondolkodom:
- necces ugye mind a két madár, Csib talán kevésbé, Bubi előélete sajnos nem egy papagájmenyország volt, ide-oda dobálta a sors, eleve válási árva lett, gyakorlatilag én vagyok az ötödik gazdája, ebben azért van olyan hely, ahol kétszer is járt.
- a korkülönbség sem ideális köztük, Csibi jövő májusban lesz 7 éves, Bubi pedig csak 4. Csibi már tenyészérett, párzási időben még a legyet is megprütykölné, állandóan Bubi hátára akar mászni, aki ettől sikitófrászt kap és elrohan ezerrel, Csib utána és máris kész a verekedés!:-(
- Csibi bevizsgált hím, Bubi is bevizsgált, vérből állapították meg valahol Németországban, hogy tojó. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy erre sem reagálnék úgy, mint Mucius Scevola, mert lehet hogy kurvára megégetném a kezemet!
Viszont az endoszkópozás sem leányálom, minden esetre most írok majd a mi jó doktorunknak és megkérdezem, hogy mit gondol erről! Gyakorlatilag szemre látható a különbség, Csib nagyobb és erősebb, Bubi törékenyebb, ez viszont az ég világon semmit sem jelent, szóval titkon erősen kételkedem a vérvizsgálatban.
- mostanában iszonyat üvöltenek időnként, még az én hajókötél idegzetemet is kikezdik, a család egyéb tagjairól már ne is beszéljünk!! Pláne, hogy itt ez a ház eladás-vétel, papa azt javasolta, ne is álljunk meg előbb, mint a Neanderthalnál és azonnal béreljünk-vegyünk magunknak egy fajin kis barlangot, onnan talán nem hallatszik ki az álompár üvöltése! A többiek szinte némák mellettük, de időnként ők sem bírják már, egészen pontosan Sámson türelme szokott elfogyni, ordít egy akkorát, hogy egy darabka leválik a menyezetről (papának erről is van véleménye, szerinte ez nemesül azt jelenti, hogy "Kussoljááááá máááá anyádba!"
vagy valami hasonlót, mert utána olyan csend lesz, hogy a légy zümmögését is lehet hallani.


Igyekszem mindent megadni nekik, már úgy néz ki a szoba, mintha a vietkongok elaknásították volna, teli vezetékkel és mindennel, délután megy nekik az UV lámpa és a párologtató is, nehogy valami vitaminhiányuk vagy túlságosan száraz levegőjük legyen. 

Szóval ilyeneken szoktam agyalni, de most már visszavonhatatlanul eldöntöttem, hogy válnak. Tegnap előkészítettem egy kisebb kalitot, ma papa csinált bele két új rudat, ha hazamentem bentről szépen átdeportálom oda Csibit. Kinn talizhatnak, de vége ennek az örökös cirkusznak. Megkérdeztem Katit is, nem akarja-e hogy mégis visszavigyem Bubust, mert amiatt a tolltépés miatt ég a pofám rendesen, de ő továbbra is állítja, hogy sehol máshol nem lenne ilyen jó dolga, nem szeretnék ennyire, mint én. Valóban megszerettem ezt a kis ujjletépős gyilkost, igaziból egy kis kedves, bújós csibe, nincs vele semmi baj. Vannak dolgok amiket meg kell szokni vele kapcsolatban, pl. hogy rettenetesen félős, utálja a hangos bármit, de tudomásul kell venni, hogy két ember vált el a feje felett, nyilván nem suttogtak, amikor állt a vita és a veszekedés, ő pedig csak pár hónapos babamadár volt, ezért nem bírja az erős hangokat. Ugyanígy utálja az új helyeket, már több mint egy éve volt nálunk, de akkor sem lehetett kivinni a nappaliba, mert frászt kapott, ő csak a háló csendjét szereti, ahol hozzám bújhat, kicsit megvakarászom a fejét, belefekszik a tenyerembe hanyatt és birkózgat, én sem adnám szívesen oda senkinek!
Gyakorlatilag ha kinn van az egész banda, ők is kijöhetnek, mert Csibészke olyankor nem kergeti, el van foglalva, hogy a másik hármat bambulja.

Szorítsatok, hogy sikerüljön és mind a két kis zöldgatyás lenyugodjon egy kicsit, kinőjön Bubikám tolla és élhessünk békében!





2011. november 4., péntek

Hát kedveseim, alakulunk, mint a púpos gyerek a prés alatt!:-))) Egyre többször jönnek ki mind az öten egyszerre, viszonylag békésen el is töltik az idejüket. Persze van néha vita, kardozás a csőrökkel, de ezek nem igazán komoly helyzetek és többnyire elég ha rámorrantok a delikvensekre és abbahagyják.
Ülök ott mint egy tál ajándékzokni, a nyakamban, vállamon, kezemen egy rakás papagájjal, de jó ez így!
Kb. ha szemlélteni akarnám, azt mondanám, így nézünk ki:


Valahogyan ezek a tollas gonosztevők baromi jó fejek. Egész nap együtt vannak, nyilván már mindenki megszokta a másik fizimiskáját, többen közülük már évek óta együtt élnek. Merlin az új hús, ő néha kicsit genyóskodik is a többiekkel, de olyankor vagy elreptetem vagy benn találja magát a kalitba oszt ülhet ott pár percig, míg aztán jöhet újra kifelé, átgondolva a dolgok folyását.
Papával álmodozunk ezen a lakás eladáson. Már kezdünk mindet jól kitervelni. Lesz külön madárszoba is, két méter magasan felfestve Héra lemosható festékkel, a plafonon kampókkal, hogy fel tegyünk ezeknek a nyomorultaknak mindenféle játékot, szóval érezzék ők is jól magukat. Engem ugyan a frász tör, hogy hogyan lesz a költözés, de majd csak lesz valahogyan!:-)))

2011. október 20., csütörtök

Csak ámultam és bámultam, amikor visszanéztem az utolsó posztot. Már vagy 4 hete nem írtam. Úgy repül az idő, hogy az valami hihetetlen. Mennyi mindenen vagyunk túl 4 hét alatt.
Fontossági sorrendben az első a kontroll vizsgálat volt. Először úgy képzeltem, viszem Merlint is magammal, csak hogy szokja, ilyen szituáció is van. Betettem a zöldeket a hordozóba, de kb. 2 perc alatt összevesztek, 10 perc múlva meg már kristálytisztán láttam, hogy nem fog menni ez az egy hordozóban utazás. Morzsi kamaszkodik még mindig (azt hittem, már túl van rajta), Sámi tollat vált valamint párzási időben van, hát ilyenkor nem egy vajaspite, az biztos.A Morzsi meg erőszakos, mint a piaci légy, úgyhogy a dolog itt el is dőlt. Szépen szétszedtem őket aztán irány Katerináékkal a jó doktorhoz. Nem is kellett, csak egészen picit várni és a hallgatók nagy örömére bemasírozott 4 papagáj (a 2 nemes, 1 jákó és 1 nagysanyi). A mi doktorunk azonnal kérdésekkel halmozta el a hallgatókat a papagájokról, hát nem láttam nagyon csillogni a szemükben az értelem fényét, hiszen nyilván a tananyag igen kicsi része vonatkozik az exotikus madarakra. De bízzunk benne, hogy ott állt  a jövő Beregi vagy Molnár doktora is. Minden esetre, mikor megkérdezte, hogy vajon honnan tudni, hogy ez a két papagáj hím, az egyik leányka nagyon frappánsan azt válaszolta, hogy onnan, mert Sámson és Mózes a nevük. Húhhhhhh, inkább ne mondott volna semmit!:-( Később tudtam meg, hogy volt közöttük 5.éves hallgató is.:-(
Ahogyan a fórumon Jocinak ígértem, meg is kértem, hogy fogdossa már meg Mózes mellyét, mennyi husit érez rajta, mert én megmértem és nagyon nem voltam nyugodt a súlyuktól. Merliné rendben volt, de neki meg úgy éreztem, nagyon kilóg a mellcsontja (csak Mózest nem lehet taperolni, a másik kettőt nyugodtan megfogdosom). A súlyukat is megmondtam, a doktor is kevésnek találta. Csinált egy röntgent mindkettőről. Akkor már nagyon ideges voltam, mi lesz az eredmény. Hát ez eredmény: jó általános állapotban vannak ( a doktor szerint ez a diagnózis minden papagájos álma!:-D ) de egy kicsit lehetnének ducibbak. A májuk nem tökéletes, de sosem lesz az a fémmérgezés miatt, marad az állandó máriatövismag evés. Ezért aztán mi nem fogyókúrára vesszük őket, mint általában a papagájokat, hanem hízókúrára. Több magot és hízlaló, de egészséges dolgot kell egyenek, hát ezt azért nem semmi kitalálni, mi légyen az. Végül aztán még a héten beszéltem a doktorral és abban állapodtunk meg, hogy próbálok több magot adni nekik és beiktatom hetente 2x vagy 3x a vacsorájukba a Versele Laga Dinner Mixet, amiért nagyon nem rajonganak, de muszáj kicsit hízniuk és abban jó sok bab és borsó van. Majd kitalálok valami varázslatot, hogy megegyék.:-)
A múlt héten volt a Vajdahunyadvárban a Pannónia Díszmadár Kiállítás, ahol is tevékenyen segítettem illetve kinn is voltam teljes menetfelszereléssel 3 napig. Nagyon jól éreztem magam, sok ismerőssel is találkoztam, jó volt kicsit beszélgetni, ott nem kellett magyaráznom, miért van ennyi madaram meg hogy mért szeretem őket. Villámsebesen el is telt a 3 nap, igaz minden nap zárás után rohantam haza az enyéimhez, akik persze vártak már türelmetlenül. Viszonylag nem is idegeltem ki magam nagyon, azért volt egy-két szitu, mikor elszakadt a cérnám és mint egy felbőszült bika, kirohantam a kis pultom mögül és nem is éppen halkan szóltam rá valamelyik látogatóra, hogy hol szórakozzon meg kivel, de nem csak én voltam így, mellettem Máthé Joci cérnája szakadozott, mikor látta hogy a gyönyörű madaraival szórakoznak egyes idióta típusú egyedek. Én különösen akkor buktam ki, mikor láttam egy anyukát, aki éppen a semmibe révedt ( a madarak azok kurvára nem érdekelték, csak nem tom akkor mért jött el oda) az egyik kölke, olyan 6-7 év körüli egy papír gurigával böködött egy kis standard hullámost, aki majd meghalt félelmében, a másik gyerkőc pedig ugyanezt csinálta egy kettéhajtott papírlappal és egy másik kis standarddel.A két kis standard már akkorára próbált zsugorodni a kis dobozban, mint a kockasajt, ez a két hülye gyerek meg nagyon élvezte! Na akkor szó megszakadt, hang fennakadt, lehellet megszegik és a mackónénis alkatomat megcáfolandó, úgy ugrottam oda, mintha puskából lőttek volna ki. Mondtam én mindent, ami az eszembe jutott, még olyasmit is amit úriasszony sosem ejt ki a száján. Az anyuka nem mert rám nézni, háttal nekem ment tovább, a gyerekek meg csak lestek, mint aki az erdőn mókust lát gatyában, nem nagyon értem el az értelmükig, pedig konkrétan még jól meg is ráztam volna őket meg főleg a kedves mamát! Egészen agyvérzés közeli állapotba kerültem a dühtől! Ilyenkor mindig elhatározom, hogy soha, de soha többet nem megyek kiállításra! Ugyanez vonatkozik néhány tenyésztőre is, akik kissé ugymond megfeledkeztek róla, hogy madarakat hoztak ki, akik "sajnos" nem működnek selbst-bedienung üzemmódban, úgyhogy ott meg etetgettem, itatgattam szerencsétleneket. Minden esetre ha lehet megyek jövőre is, ha máshogyan nem , akkor önkéntesnek.
Aztán ott volt még a TV2 reggeli adásában a rövid kis interjú. Magamra kevésbé, a zöldekre annál inkább büszke vagyok és utólag visszanézve meg kell állapítsam, hogy Mózes valóban hihetetlenül gyönyörű fiatal hím lett, mintha smaragd színű bársony borítaná az egész testét. Persze életben ez egy árnyalattal sötétebb, ott a sok lámpa fényében szinte világított a tolluk. Volt azért ott is egy kis malör, a műsorvezető hölgy miatt. 
Hát akkor elmondom nektek, hogy hogyan is történt, hogy mi ott benn voltunk. A hét elején megkeresett egy barátnőm, aki Hamza Zolit jól ismeri. Olyan papagájt kerestek, aki annyira szelíd, hogy akár egy stúdióban is elüldögél a gazdájával, a barátnőmnek azonnal én ugrottam be, azt mondta, a zöldjeimnél szelídebbeket még nem látott. Először visszautasítottam, egyrészt mert dolgoznom kellett, másrészt igaziból féltettem őket, én nem voltam még stúdióban, nem tudtam milyen, nem ijednek-e meg az ottani viszonyoktól. Odaadtam viszont egy másik barátnőm számát, akinek hasonló szelíd madarai vannak, hátha neki több kedve lesz hozzá. Meg is állapodtak, de sajnos a riport előtt való éjjel elkapta őt valami ronda vírus és képtelen volt elmenni. Engem reggel 6-kor hívtak, hogy mégis nekünk kéne menni, mert már beígérték élő adásban a madarakat. Már a végén egészen ciki volt, mert szinte könyörögtek, hogy ne hagyjam a szarba őket, abban a világban ebből komoly gondok lehetnek. A papa nem örült, hogy elmegyek, főképpen a zöldeket féltette, nehogy valami bajuk legyen vagy valahol kirepüljenek. Végül beadtam a derekamat, de csak úgy, ha mindkettőt vihetem, mert ez a két madár nagyon összeszokott páros, nyilván kevésbé félelmetesek az ottani dolgok, ha a tesója is ott van, lebeszéltem a főnökömmel, hogy később megyek és elmentünk. Gyakorlatilag egy rövid órát töltöttünk ott. Mindenki hihetetlenül kedves és barátságos volt, megmondhattam, hogy mit szeretnék, hogy a madarak jól érezzék magukat. Kissé átrendezték a stúdiót is, hogy ne zavarják őket föléjük magasodó dolgok. Már szépen leültünk, elhelyezkedtünk, én csak azt kértem, hogy 1 méteres sugarú körbe ne jöjjön oda senki, hiszen ők zsákmányállatok, ha valaki föléjük tornyosul, szinte biztos, hogy probléma lesz, ismerem jól az enyéimet. És a hibapont be is jött! Mindenki tiszteletben tartotta ezt, kivéve a műsorvezető hölgyet, aki amikor meglátta a madarakat már nyargalt is oda és a legnagyobb gondja az volt, hogy melyiket foghatja, simogathatja. Próbáltam neki mondani, hogy ne jöjjön közelebb, mert fölöttünk áll, de már késő volt, Sámi megijedt és eltűnt a stúdió sötétjében. Belegondoltam hogy a sötétben hogy találom meg a zöld madarat, még a víz is kivert. Mást nem tudtam, mint elkezdtem hívni és a közös füttyünket fütyülni és hála Neked Istenem, Sámi repült vissza, visszatettem a vállamra, na ekkor viszont Mózes gondolta, hogy ha már itt van, akkor kicsit körülvizslat és huss, ő is megindult. Ez már annyira nem volt necces, mivel ő nem tud magasan repülni, mentem utána és az egyik kanyarban üldögélt békésen, várta hogy felvegyem. Innen még egyszer nyomatékosan megkértem a riportereket, hogy maradjanak a helyükön, hiszen ők vadidegenek az én fiaimnak. Innen a dolog már simán ment, bár Sámit végig simogattam, nyugtattam, tudtam, hogy akkor tuti nem repül el, ha érzi a kezem biztonságát. Utólag visszanézve Mózes meg tüneményes volt, szinte érdeklődve hallgatta az eszmecserét. Na ezen is túl voltunk!
Ez még a múlt hét, akkor most nézzük a heti dolgokat. Molnár doktor nem igazán értette, mért úgy esznek az enyéim, ahogyan. Átküldtem neki Graham Taylor honlapját, ami alapján én etetek, tanulmányozásra. Megnézte és visszahívott. Az volt a véleménye, hogy teljesen jó, de akkor is hízniuk kéne a fiúknak. A LOV-ról is kértem tanácsot a hízás ügyében és végül összeállt a kép. A jövő hónaptól magot váltunk. V.L. Exotic Fruit Mixet kapnak V.L. Australian Parrot Mixxel keverve. Hetente legalább 3x kapnak vacsorára V.L. Dinner Mixet (azt Máthé Jocitól lehet venni), mert az egészséges és hízlaló is. Hetente kell mérnem őket és 1 hónap múlva hívom a  doktort, hogy mennyit sikerült felszedniük.
Közben családi ünnepeink is voltak. A fiam 30 éves lett és Katusom betöltötte a 23. évét. Lacinak meglepi bulit csináltak a srácok nálunk, Katus pedig saját magát ajándékozta meg egy lengyel úttal, bár nem volt túl vidám, mivel az első napot Auschwitz-ban töltötték, neki ez mégis régi álma volt, hogy eljusson oda és megkeresse a dédpapája nevét.
Rohannak a napok, szinte elrepül az év, kevés a nyugalmas és békés időszak, valahogyan mostanában ránk jár a rúd erősen. Csak egy dolog konstans, az este, amikor Mózes ül a bal vállamon, Sámi a kezemen, Merlin pedig lemászik a fotelben a lábam mellé, odabújik és bóbiskolva várja a simogatást. Ezek a pillanatok szinte átmossák az agyamat, nyugodt leszek, békés és kiegyensúlyozott, bármennyi hülye és idegesítő dolog történt is velem aznap!


2011. szeptember 20., kedd

És újra ................

"Mit csináltál a kezeddel?" - kérdezte papa. "Megverekedtem Mózessel!" - válaszoltam. Papa jókat somolygott, pedig ha tudná, hogy a színtiszta igazságot mondtam, csakhogy ő is ismeri a bandát annyira, hogy elképzelhetetlennek tart egy ilyen esetet. Pedig hajszálra így történt:

Szombat este néztük a tv-t a szokott fotelunkban. A jobb karfán Merlin hasalt, várta a simogatást, a bal alkaromon pedig Sámi üldigélt és éppen a reszeléshez készülődött. Mózes a fejünk felett, a fotel fejrészén ült, mint teszi azt mostanában gyakran, aztán ha elunja akkor lemászik oldalt és szépen rácuccol a bal vállamra (sosem téveszti el).Most is így történt, szépen beült a fülem mellé, aztán egyszer csak megindult, valami zavarta, lemászott a puffra feltett lábaim felé, aztán vissza, majd oda telepedett Sámson mellé. A tv-ben valami film ment, már nem tudom micsoda, de a lényeg, hogy nem az Allient néztük, hogy frászt kaphasson tőle. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy élesen fáj a karom, Mózes mint a légkalapács, verte  és minden alkalommal belém mélyesztette a csőrét is. Kaptam pár sallert, mire le tudtam rázni magamról, mert a döbbenettől először nem is fogtam fel, mi a helyzet. A karom pillanatok alatt feldagadt és bekékült, Mózes lihegve ült a fotelben, a másik kettő rémülten nézte, ők sem hittek a szemüknek. Talán rá is kiabáltam:"Bolond vagy?! Mit csinálsz?!" Szépen megfogtam, betettem a kalitba, letakartam, aztán hamarosan a többiek is követték. Kutya rossz kedvem volt, az agyam járt, mint a motolla és próbáltam kigondolni, mi is történhetett vele, mi zavarhatta, mert valljuk be, mi szinte minden este így tv-zünk, nem változott semmi, elképzelni sem tudtam, mi zavarhatta ennyire.
Másnap minden a szokott módon ment, aztán eljött az este, mikor vacsorázni kellett menni. Fel volt adva a lecke, hogyan is kerüljön ki Mózes a konyhába, utána pedig hogyan menjen vissza a kalitba (én mindig kézzel rakom be az összeset). Lementem a garázsba, annyi ülőfánk van ott összegyűjtve, hogy ha elzárják a gázt elfűthetünk vele egy jó ideig, szépen kikerestem egy olyan 40-50 cm hosszú csavarfűz ágat, nem volt túlságosan vastag, éppen jó arra, hogy Mózi a rossz lábaival fel tudjon kapaszkodni rá. Jól lesikáltam, aztán némi dióval a kezemben odaballagtam Mózeshez és szépen elkezdtem a jutifalattal rávenni, hogy felüljön az ágra. Nagyon nem tetszett neki az ötlet, szegény az Istennek sem akart felülni rá, se dióval, se anélkül, pedig ő aztán igazán nagy haspók. (Ha nem akart bemenni a kalitba, mindig dióval tudtam az ujjamra csalogatni.) Elrepült és már a harmadik elreppenésnél látszott, hogy ennek nem lesz jó vége, már nem nagyon tudott emelkedni a rossz gerincével, nekicsapódott mindennek, össze-vissza verte magát, úgyhogy azonnal úgy döntöttem, egye meg a fene, lesz ami lesz, hát jöjjön kézre oszt beteszem! Nem fogok én szerencsétlennel ott szórakozni, még valami baja lesz, megpattan a gerince (és neki az végzetes lenne), odavágja a begyét valamihez vagy mit tudom én mi lesz.......... hiába harapott meg, azért én éppen úgy szeretem, már nem is haragudtam rá, tudtam, hogy nem ok nélkül csinálta!  
Mivel ő azért nem egy lángelme, még annyit ügyeskedtem, hogy mikor rálépett a kezemre az orra elé (csípéstávolságon kívül) tartottam a másik kezem mutatóujját felemelve és ameddig ő "végtelen" értelemmel a szemében azon gondolkodott, hogy mi a frászkarikának van ott az ujjam az "orra előtt",  hussss, én szépen betettem a helyére. Szegény, teljesen megmakkant, lógott a rácson és leste, hogy ő mért nem lehet ott a többiekkel. Annyira aranyos volt, ahogyan fenn kapaszkodott és a rácsok között a nagy bociszemeivel kifelé pislogott, én bizony megsajnáltam, végül is nem egy tömeggyilkos, csak az én megrémült(tévedt) kismadaram, szépen kivettem, hadd üldögéljen ott, aztán majd a többiekkel elmegy aludni ha itt az ideje. Mózes rettenetesen megsértődött, hogy a kezem helyett a fára kellett volna lépnie és még be is kasztlisztam. Ilyet még sosem csinált: hátat fordított mindnyájunknak, kizárt minket és ott magában, egyedül reszelgetett, pillantásra sem méltatott. Később hasonló módszerrel betettem aludni. 
Azért belül nagyon bántott a dolog, még vasárnap felhívtam a papagájsuttogót és átbeszéltem vele a dolgokat. Ő azt mondta, figyeljem, hátha a testi hibái mellé esetleg még valami enyhe szellemi defekt is párosul, neki is van egy testi hibás nagysanyija, aki ahogyan idősödik, úgy hülyül. Minden esetre esténként, ha már aludtak, erősen járt az agyam, hogy mi okozhatta a bajt, de én sem tudtam rájönni.
Hétfő délután kinn játszottunk az ágyon, csak a nagyok, a kicsik már előtte kinn randalíroztak. Sámi és Merlin a műanyag láncokkal a csőrükben rohangált fel és alá. Mózes is kijött, mikor a többiek. Felült a fotel fejtámlájára és onnan nézte a többieket, aztán megindult, mint a nehéztüzérség, egyenesen a lábam felé, szépen rálandolt és gyorsan bicegve elkezdett felfelé jönni, a mellkasomnál megállt és csak nézett rám felfelé a gyönyörű szemeivel. Olyan "Én már nem is kellek?!" fejjel. Dehogynem, hát ő is a mi kölkünk, szépen rásegítettem a vállamra, elhelyezkedett aztán rendkívül elégedett fejjel nekiállt a reszelésnek.:-)  
Azért úgy tűnik, időnként elég rossz passzban vagyunk! 













2011. szeptember 14., szerda

Már megint ez a Mózes................

"Este van, már besötétedett. Nem ismerem az emberek óráját, de mama azt mondta, későn van, már 1/2 10 is elmúlt és betette a szürke libát aludni a kalitjába. A kicsik is alszanak, ők amúgy is már 8 órakor felvonulnak az alvórúdjukra és azonnal elalszanak szorosan egymás mellé bújva.Én és Sámson még kinn vagyunk, én mama vállán reszelek, ahogy szoktam esténként, Sámson pedig a mellyin fekszik kiterülve, mint a gyalogbéka és mama már álomba simogatta. Engem nem simogat, tudja, hogy nem szeretem. Nem mamát, hanem a simogatást. Mamát igenis szeretem, ha meglátom, még a kaliton keresztül is odabicegek, hogy adjon a csőrömre egy puszit, néha a hátamat is megsimogathatja, imádom ha duruzsol a fülembe vagy beszél nekem, csak azt a fránya kezet nem bírom. Ilyen kezek fogdostak baba koromban is, azóta valahogyan idegenkedek tőle. Mama kezére azért rálépek, de mindig felemeli az ujját figyelmeztetőleg és szól, hogy meg ne próbáljak odafogni. Azért néha megpróbálom, nem erősen, csak úgy fél gőzzel, de odafogok egyet, ő meg ilyenkor úgy tessék-lássék megszid, de tudom, hogy nem haragszik.
Szóval reszelek, reszelgetek, nézem ezt a Sámsont, hogy felnőtt papagáj létére hogy tud így horpasztani, felőle még a szobát is kipakolhatnák, annyira relaxban van. Aztán mama is elbóbiskol, a feje oldalra dől felém és........ óóóóóóóóó hosszútollú papagáj Isten!  .... meglátom, amit már annyiszor megkívántam, szerettem volna elkapni, esetleg kicsit megrágicsálni is de nem voltam biztos benne, hogy mama nem haragszik-e meg érte. Most viszont ott volt az csőröm előtt!! Szinte hívogat: Gyere, kapj el, csócsálj meg kicsit! Szentséges kukoricacső!!!!  hát fogjam vagy ne fogjam?? Egyszerűen nem tudok ellenállni, szép óvatosan odanyúlok és csak a hegyét fogom meg, nem is csípem, csak kicsit csócsálgatom, lesz ami lesz!"

Így történt, hogy hétfő este, mikor már kicsit bealudtunk Sámsonnal, arra ébredtem, hogy Mózes az orromat csócsálgatja, ami természetesen baromira fájt, még a könnyem is kicsordult tőle. Úgy lógott rajta, mint egy sziámi harcoshal..Ő persze nem értette, ártatlan képpel nézegetett, hogy most meg mi bajom van, mért vonyítok annyira?! Nem volt kellemes, az orrom hegye pedig akkorára dagadt, mint egy jól fejlett krumpli. Még másnap is érzékeny volt, ha hozzáértem.
Tanulságul elmondom még, hogy tegnap (és minden nap) együtt bóbiskolunk a tv előtt. Őket a műsor nem érdekli, engem a színvonala taszít, úgyhogy rendszerint az a vége, hogy bealszunk. Azóta egyszer sem jutott eszébe, hogy az amúgy is méretes szaglószervemet inzultálja, megértette, hogy nekem ez fájt.
Tegnap este Katus talált minket esti relaxban. Sámi szokás szerint kiterülve, Mózi a vállamon  ülve, a csőrét az arcomnak döntötte és már ő is bóbiskolt jócskán. Arra ébredtem, hogy Katus megsimogatta az arcomat és azt mondta: "Édesek vagytok így hárman beájulva, de már nagyon későn van, menjetek aludni!"  

2011. szeptember 9., péntek

Edmond Dantes papagájai.......

Hát igen...........
A kalit ajtó zárját ügyesen letörtem, azóta lakattal és lánccal csukom a zöldeket. 
Papa azt mondja, hajnalonta If várában érzi magát, Edmond Dantes cellatársaként és ideges bajuszrezgéssel hallgatja, amint a börtönőr a félhomályban hosszas lánc és kulcs csörgés után végre megnyitja a cellaajtót, hogy a rabok kenyerét és vizét beadja!!!!:-))) 
Nem sokáig bírta!:-) Grófosan megoldotta a dolgot!:-)
Tegnap vett egy maxi lakatot, amit lánc nélkül is rá tudok húzni a kalitajtóra. 

2011. szeptember 2., péntek

Mózes....

Hát eljött ennek is az ideje. Megpróbáljuk, hogyan viselik egymást egy nagyobb légtérben, úgy hogy normálisan ki lehessen térni a másik elöl, ha szükséges. Természetesen szoros felügyelet mellett, ami nálunk a "népnevelő" névre hallgató indiai hátvakarót jelenti, amivel be lehet nyúlni közéjük, ha a dolog neccesre fordul.Ők nem félnek tőle, sőt Csibészke, ha éppen valami galádságot igyekszik kivitelezni és odadugom az orra alá, akkor nagy morogva, mérgesen felkapaszkodik rá, mert tudja, hogy éppen a tilosban jár. Merlin is rámászik, a többiek nem nagyon foglalkoznak vele.
Eljött hát  a pillanat: először a két kicsi, Bubi és Csibi jött ki, aztán a zöldek és végül Merlin. Nem véletlen ez a sorrend, a kis szürke szeret mindenkin basáskodni, vegye hát észre, hogy a sorban ő az utolsó egyelőre.:-)

A kalitok teteje teli volt izgalmasabbnál izgalmasabb játékokkal, a sapisok azonnal a vállamon teremtek és először nem nagy hajlandóságot mutattak a vegyülésre.Nem így Morzsikám, aki amikor feltérképezte a kínálatot, a bőség zavarával küzdve "vágtatott" játéktól játékig, mind összeszedte, mint a kotlós és csillogó szemekkel nézegette. Annyira esendő ilyenkor, hiszen nem elég, hogy púpos, hozzá még sánta is, mint egy kis Quasimodo, oldalazva és sántítva rohangált játéktól játékig. Ő volt az egyetlen, aki nagyon magasról letojta, hogy vannak ott még mások is, akik esetleg játszanának, ha valaki akárcsak meg akarta nézni a játékait, azonnal kitámadott morogva, csattogó csőrrel és nem viccelt. Nem csak a játékot féltette, Mózi igazán és szívből fél minden más madártól, még a 17 dekás Csibészkétől is. Tudja, hogy nem százas, senkit nem akar a közelében tudni. Sámsonhoz is mindig ő megy oda, azt sem szereti ha Sámson közelít hozzá.Időnként Merlinhez szeretne közelíteni, kicsit megkurkászni a szürke fejecskét, de a kisasszony általában egy jól kivitelezett sallerral hozza a tudomására, hogy hagyja békén, nem mintha a többiekkel barátságosabb lenne. Ilyenkor mindig annyira fáj a szívem Mózesért! Gyönyörűszép madár, a tolla színe és minősége leiskolázna bármilyen díjnyertes egyedet, villogó smaragdzöld, a csőre hatalmas és erős, az egész teste tiszta izom, hiszen neki ötször annyira meg kell dolgoznia mindenért, míg a többiek reppennek, addig ő, mint a nehézbombázó, lassan és nehézkesen repül, nem is landol túl jól, manőverezni meg végképp nehezére esik. Ő az aki beesik minden mögé (és vegyél ki egy madarat a szekrény háta mögül, aki mar mint egy rémült kutya). Ha éppen én vagyok a kiszemelt cél, úgy élem ezt meg, mintha atomtámadás érne, ahogyan rám csapódik és azonnal fogja a karmaival a ruhámat, nehogy leesen. Agydonor sem lesz, az tuti, kissé nehézkes a felfogókája is, de van egy másik Mózes is, akit csak én ismerek. Az a Mózes, aki ha este leülök tv-t nézni a szeretetfotelben először indul meg a 3 nagy közül, hogy rám telepedjen, az a Mózes, aki a maga kis dömdödöm módján próbálja a szeretetét és a ragaszkodását kimutatni, azzal a nagy bazi csőrével nekiáll az arcomon a pihéket megkurkászni, látszik a szemén az igyekezet, nehogy fájdalmat okozzon. Megfogja a fülemet is, szépen sorjázza, bár volt már, amikor rá is fogott, de sebet sosem ejtett rajta. Hülye vagyok, hogy hagyom, mondták már többen is. Mégis, úgy érzem, neki is szüksége van arra, hogy kimutathassa a ragaszkodását, hiszen ő is társas lény. Azért szeret gonoszkodni is, ha be akarom tenni, ő meg nem akar jönni, bizony szembefordul a kezemmel és igyekszik elkapni, de kedvesen és szép szóval le lehet szerelni és a végén úgyis mindig beteszem. Azért az ujjropogtatás máig a kedvenc elfoglaltságai közé tartozik, időnként elkapja valamelyik ujjamat ha nem figyelek és jól megropogtatja, sosem csíp véresre, még az ereje töredékét sem engedi ki, mégis elcuppog rajta egy darabig, aztán mintha semmi sem történt volna, megy a dolgára. De hát ez a papagájtartók perverzitása!:-))) Mégis, a legeslegszebb Mózesen a szeme! Hatalmas, melegbarna, csillogó és néha egészen gyengéden és kedvesen tud nézni vele, villámokat is képes szórni, de az azért ritkább. Persze az is látszik, amikor nem homályosítja el a szeme fényét az értelem, de annál mókásabb, amikor hirtelen meglátod hogy felcsillanó szemmel vágja már, hogy mi a helyzet.
Mózes egy különleges madár, valahányszor ránézek, különösen amikor nagy mellénnyel éppen rendetlenkedik valamit vagy az arcomat simogatja a csőrével, mindig csordultig telik a szívem tőle, mindig az eszembe jut, amikor először megláttam, nyomorúságosan, csontsoványan, rettegve, a szemében az a "hát én itt sem vagyok, ne is nézzetek rám" kifejezéssel, ilyenkor ránézek a csaknem felnőtt, gyönyörű fiatal hímre (mert én minden hendikepje ellenére gyönyörűnek látom) és azt mondom magamnak, jobb dolog nem is történhetett veled öreglány, mint hogy  a gazdája lehetsz egy ilyen tündérmackó kismadárnak (is)!:-)









2011. augusztus 24., szerda

2011. augusztus 22., hétfő

Igen, igen, végre!!! Hetek óta az első jó kis hétvége!!!! Szombaton Pécsen voltunk Ági barátnőméknél, mint mindig most is fantasztikus nap volt! Én is csak azt tudom írni, amit ő írt egyszer, hogy ott valamiféle másik idősík van, mert pillanatok alatt délután lett és sajnos indulnunk kellett haza. Képeim nincsenek, azokat Ági csinált és nyilván majd fel is teszi. Annyira sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól, mert nagyon-nagyon jól érezzük velük magunkat. Pécs pedig a kedvenc városunk egyike, most is elbűvölt, megnéztük, mi változott mióta utoljára ott jártunk és gyönyörűséges volt!

Aztán vasárnap pakolás és mami felköltöztetése. A madarak  (Csibiék kivételével, akik mint a jó házőrzők végig ordították a napot, hogy mi ez a jövés-menés?!) néma csendben figyelték, hogy mi történik. Jó kis munka volt, az biztos, már délután lett, mire a hálót kezdtem összerakni, persze a kalit takarítás is akkorra maradt. Ahogyan a régi szép időkben, akinek a kalitja tisztítódott, az természetesen kijöhetett és rendetlenkedhetett.:-) Igyekeztem úgy berendezni a szobát, hogy valóban semmi felesleges extra dolog, amit egy papagájcsőr megkívánhat, ne legyen elöl, azt hiszem sikerült is.Lehet, hogy kissé puritán, de nekem tetszik. És főképpen nekik is........ Amikor Csibiék kalitjával végeztem, vissza is cuccoltak, jól teleraktam nekik szuper fityefákkal, amiket Ágiéktól kaptunk, és láttam, hogy jóízűen másznak egyikről a másikra, mint egy sárgagatyás Tarzan és Jane..:-) Közben át-átkukucskáltak a zöldekhez is, hogy lássák mi történik ott. 
A nagyokat egyszerre engedtem ki. Merlin, tőle szokatlan módon igen visszafogott volt, el is kapott az aggodalom, mert a szerénység nem éppen a fő profilja, csak üldögélt a kalitja szélén, nagyon enni sem akart.Ha odamentem, azonnal odarohant, lenyomott pár puszit aztán üldögélt tovább. Naggggyon gyanús volt dolog!  A zöldek persze azonnal megrohamozták a szürke kalitját, sőt láttam hogy Mózes körülnéz, figyeli-e valaki, aztán behúz a kalitba, hogy felfaljon mindent, amit ér. Hát öcsém, ilyen falánk madár azért nem terem minden bokorban!:-) Mondjuk Sámi is lesegetett arra , de  rászóltam és így nem mert belezabálni a magokba.:-) 
Mikor minden kalit készen volt, mentünk vacsorázni, a menü kása-banán-sajt-kefir volt. Ez nagyon népszerű nálunk, úgyhogy szépen fel is falták a pillanat tört része alatt. 
Írtam már talán valahol, hogy ez a nagy hálószoba többek között azért is nagyon jó, mert a madarak ki tudják kerülni egymást, ha nem tetszik neki a másik fizimiskája, hát átreppen a másik kalit tetejére (lassan-lassan a kicsiket is kiengedem közéjük, persze szoros emberfogásban). Már délután érezhető volt a hatás. Először mind Merlin kalitján játszott, az ő színes műanyag vödrét, ami teli van babalánccal, kis fa bizbaszokkal, húzták-vonták, nézegették, pakolászták. Volt amikor mindegyiknek ugyanaz kellett, de győzzön az erősebb alapon, nem szóltam bele, mert akinek a javára ítélek, na azt nagyon fogják onnan utálni a többiek. Igaziból legtöbbször Mózes jött ki jól ezekből a vitákból, tekintve hogy a ő legnagyobb, a legvehemensebb, hamar megszerzett mindent, amit csak megkívánt. Sáminak bármit odaad, Merlint elhajtja, de már közel sem akkora slunggal, mint régebben. Valahogyan ők ketten, Mózes és Merlin a se vele, se nélküle állapotban leledzenek. Később, mikor kimentünk a konyhába egy tálcán meglátták a dinnyemagokat, amit a család gyűjtögetett össze nekik, lévén a legnagyobb ledvencek egyike. És láss csodát: békésen eleszegetettek egymás mellett, a két zöld kétoldalt, középen meg a szürke menyecske. Nem volt vita, veszekedés, illetve  a végén összemorrantottak Mózessel, mert Merlin magja elfogyott és Mózes oldaláról próbált csenni magának, amire a tulaj kikelt magából, Merlin elreppent, de 2 perc múlva már ment vissza és hol innen, hol onnan csórt egy keveset magának.
Vacsi után még játék, aztán most már nem kellett felmennünk a hálókalitba, hanem szépen mindenki becuccolt a sajátjába, letakartam őket és szunya. A zöldek nem hittek a szemünknek, valahányszor kimentem és bejöttem a szobába, Mózes mindannyiszor kiszólt a takaró alól: "Mama?!" Csak válaszolnom kellett: " Én vagyok, aludj csak!" Boldogságos és békességes este volt, végre jól kialudtuk magunkat, mert visszakerültünk a kedvenc szobánkba.:-))
Én reggel ötkor kelek, Mózes, csak hogy megbizonyosodjon rá is kérdezett megint, hogy én vagyok-e, aztán szépen, türelmesen várták a reggelit, amit azonnal el is kezdtek falni, Merlin is, nem volt arra étvágytalan madár egy szál sem.
Mindig ott öltözöm fel velük, hogy lássák, utcai ruhában vagyok, innen tudják, hogy dolgozni megyek és csak délután jövök haza. Elköszöntem mindegyiktől és indultam dolgozni.

2011. augusztus 18., csütörtök

Hihetetlenül, eszméletlenül, türelmetlenül, nagyon-nagyon várom a vasárnapot, hogy a dolgaink újra a régi mederbe terelődjenek. Nem írtam még erről konkrétan, mert igaziból most elég régóta írni is alig van időm, de mert a probléma létező, most megosztom veletek is okulásul.

Mami ugye február óta betegeskedett, combnyaktörés aztán pedig egy komoly csípőprotézis műtét, aminek folyományaként le kellett költöztetnünk őt a jó kis meleg emeleti szobájából, amit ő imádott. Beköltözött a mi hálónkba, amit viszont mi és még 4 papagáj imádtunk. A madarakat nem tudtuk felvinni magunkkal, mivel a felső szoba elég kicsi (bár mami szerint neki éppen elég nagy és meleg), így ők lenn maradtak vele. Kezdetben nem bántam a dolgot, azt hittem a tollas galeri még örülni is fog, hogy nincsenek egyedül, valami homo van velük egész nap. Tévedtem.
Innen kezdődött a mi kálváriánk is. Ugyan éjszakára a nagyokat felvi(ssz)ttük két hálókalitban, mert Mózes néha rosszat álmodik, olyankor elkezd szegényem ordítani az éjszaka közepén és csak akkor nyugszik meg, ha a hangomat hallja, amit viszont úgy értékeltük a párommal, hogy mami valszeg infarktus közeli állapotba kerülne, ha Mózi kiengedné neki a decibeljeit az éjszaka közepén, míg ha velünk van, csak annyit kell mondanom neki: "Aludj szépen, itt vagyok, ne kiabálj!", esetleg még oda is megyek a kalitjához, akkor azonnal abbahagyja és békésen alszik reggelig. Hát ez van, mi már megszoktuk, hogy ő egy ilyen különleges kismadár.:-)

Szóval amikor felköltöztünk és ő meg le, akkor kezdődtek a gondok. Bubi megtépte a combját, ami aztán az idő múlásával nem nagyon akart visszanőni, mert újra és újra kiszedte. Megváltozott az egész koreográfia ahhoz képest, ami szerint addig éltünk. Régen, mikor hazaértünk, gyorsan átöltöztem, aztán mentem befelé hozzájuk, kicsit megpihentem, addig rendszerint Csibi és Bubi kinn ugrált vagy játszottunk együtt az ágyon, ez a félóra-óra teljesen elég volt, hogy az egész napos stresszt leperegjen rólam, utána mentek a helyükre és a nagyok jöttek kifelé, ők már  a nappaliba is kireppentek, aztán este mind bevonultunk együtt és alvásig néztük a tv-t meg szórakoztunk, sokszor együtt is kinn volt mind a 4 mindenféle atrocitás nélkül.

A felső kisszobába már nem volt a helyzet ilyen idilli, tekintve hogy a szoba a madarak mennyiségéhez képest télleg kicsi volt. Amikor már Merlin is megérkezett, gyakorlatilag nem is igazán tudtak egymás útjából kitérni, mert nem volt hová. Gyakoriak voltak a súrlódások, hiányzott a tér, a hely, hogy mind elfoglalhassa magát valamivel anélkül hogy belépne a másik aurájába. Ezek miatt viszont általában ha felmentünk már nem volt sok játék, hanem csak egy órácska, aztán mindenki ment aludni.
Közben a lenti szobában sem úgy mentek a dolgok, ahogyan kellett. Mami szegény nagyot hall, a tv üvölt, de a hangszórók éppen a madarak felé álltak, így ők megpróbálván túlordítani a tv-t egy állandó zizegésben, felspannolt állapotban voltak, ami nem tett jót  sem az ő lelküknek, sem a  kapcsolatuknak mamival. Igaziból már azt sem szerették, hogy nem velem vannak, hiába no, azért évek alatt ezt szokták meg!
Örömmel tudatom Veletek, hogy ennek az áldatlan állapotnak immár vége! Mami, hála a jó Istennek, remekül van, nem fáj a lába egyáltalán, vágyik vissza a csendes kis szobájába, ahol nem Csibi és Bubi ordítását kell hallgatnia, no meg Mózes áriázását, hanem békességgel nézheti a tv-t, a lába mellett Dani fekszik és csak olyan kis öregesen elvannak.
Még nagyobb örömmel tudatom Veletek, hogy vissza költözünk a tollas rémekhez, tokkal, vonóval le a régi hálóba, ahol már évek óta összeszoktunk a madársereglettel, ahol ha Rebeka vagy Lacuska lefekszik aludni, a szárnyasok kriptai csendben őrzik a gyerekeket, eszük ágában sincs vonyítani, mert bizony ez is hiányzott nekik rendesen. Mostanában ha ott voltak a gyerekek, nem a hálóban játszottak a madarakkal, hiszen nem rohangálhattak be 5 percenként mamihoz, a két sapis viszont hívogatta őket, nem éppen suttogva. 
És akkor már merek nagyobbat is álmodni.....................!!!:-))) Nem visszük vissza a gardróbunkat, maradjon az csak fenn, jó helyen van ott. Így aztán a viszonylag nagy szobában nem is lesz más, csak az ágyunk,az éjjeliszekrények, a 3 kalit, a tv a komóddal. Ez azt jelenti, hogy az amortizálható dolgok száma a minimálisra csökken, bepróbálkozhatunk azzal, hogy a 3 nagy a kalitok tetején lévő játszótéren aludhasson, ne kelljen nekik éjszakára bemenni a kalitba. A kicsiket sajnos nem lehet kinn hagyni, mert ha emberi ésszel nincs is, ők azért találnak maguknak olyasmit, amit szét lehet szedni (pl. a papa rádiós órája, amit már előzőleg is dugdosni kellett előlük!). A két nemes nagyon nyugodt madár, Merlin is el tud mókolni a kalitja játszóterén, pláne ha van ott neki valami játék........ megpróbálom majd lassan, időnk mint a tenger! 
Vasárnap délután leszen a költözés! Azon túlmenően, hogy nagyon örülök annak, hogy megint minden és mindenki a megszokott helyére kerül, hatalmas nagy kő esett le a szívemről! Nem kívánom senkinek ezt a most már múlóban lévő érzést, az örök lelkiismeret furdalást, valahányszor ránéztem Bubiékra, ők reménykedve lestek, hátha maradok a szobában, de nem maradhattam ott velük, hát hová feküdjek, mami mellé?? Azonkívül nagyon rossz volt hallgatni ahogyan Sámson és Mózes harsányan kiabáltak, engem hívtak, hiszen tudták, hogy otthon vagyok és állandóan arra vártak, hogy menjek be hozzájuk és maradjak is ott.
Nem tudom, értitek-e, biztosan van aki ezt túlzásnak találja, de tudni kell, hogy ezek a tollas trógerek is imádják a konstans dolgokat, nyilván ha változás áll be, pláne negatív, akkor azt nehezebben viselik, arról meg fejezeteket lehetne írni, hogy milyen szinten tudnak kötődni az emberhez! 

2011. augusztus 15., hétfő

Pillanatok....

Két unoka és öt madár..... már mennyiségnek sem semmi!:-))) Ha mind ott van mellettem, azért jó kis mókát tudnak csinálni, néha az ember úgy érzi, mentem hajhullást kap, akkor, abban a pillanatban, utólag meg már jókat röhög rajta!!!:-)) Így volt ez a hétvégén is. A gyerekek nálunk voltak, a madarak meg adva vannak.... Sokszor egészen burleszkbe illő jelenetek láthatók, élvezhetők. 
Történt ugyanis, hogy a nemes fiúk nagy kedvencét, csíráztatott magot készítettem nekik (a szürke most kezdi megkedvelni, a két kicsi nem eszi). Este volt, már vacsoráztatni készültem őket, kitoltam a konyhába a nagy játszóteret, azon eszik Mózes és Sámson, Merlinnek a kis konyhai kiülőre készített papa egy kis vacsorázó tálat. A nagy kiülő felső rúdja nem túlságosan hosszú, nem akartuk, hogy állandóan ott vitatkozzanak, mert az egyik belép a másik aurájába. Szóval készítettem egy kis kását is, mert kaptam quinoát és azt mind nagyon szereti, a kásából újabban még a kicsik is esznek egy keveset. Tálak kimosva és kikészítve, kása összekeverve egy kis tálban és a csíráztatott magot is lecsöpögtettem. Ezenközben felharsant Lacuska hangja: "Mama, picilni kell!"" Uzsgyi, rohanás, nehogy bemenjen a gatyójába, gyorsan rá a bilire, megdícsérni, hogy milyen ügyes is volt, majd ebben a pillanatban a konyhából éktelen és irdatlan csörömpölés hallatszik. Uram segíts..... mit csinálhatnak ott a kis kópék?! Lacus a bilin, én féllábbal lesek a konyhába, de nem látom. Végre feláll a kispasi, én meg rohanok kifelé, mint a mérgezett egér! Leírhatatlan a látvány............ amerre a szem ellát, mindenhol áll a csíráztatott mag, Mózes a sas szemeivel kibökte, gondolta eszik egy kicsit mielőtt osztozni kell a többiekkel, rá is repült, de nem jól landolt a fémtálikó szélére, mire az, felpattanva a levegőbe, a négy égtáj felé szórta  a tartalmát!:-)) Kissé lila fejjel sepregettem össze, de ezenközben Sámson becserkészte a kisszéken a vadmadarak magját, amit tőlük öntögetek össze reggelente és oda akarta húzni magához, ám a szék kicsinek bizonyult, úgyhogy a csíráztatott mellett hamarosan kupacban állt a rendes mag is. Hogy az a..................!:-))) Nem baj, semmi sem baj, csak egészség legyen!!!!!:-))) Összetakarítottam mindent, mindenki kapott vacsorát, gyerek is madár is, aztán szépen ballagtunk lefeküdni.
Reggel Lacuskám a nap első sugarával kelt, suttogtam neki:"Gyere, menjünk le, hagyjuk, hadd aludjon Katus és Rebeka!" A papa már elment monori börzére hajnalban. Lementünk, kapott reggelit , én meg a madarak kajáját készítgettem, hogy hozzam őket lefelé. Lacus a cumisüvegét kezdte keresni, mondtam neki, hogy biztosan fenn hagyta, menjen fel érte csendben. Aztán fentről valami zajt hallottam, odamegyek a lépcsőfeljáróhoz, ménkű kukucsolás jön fentről. Rohanok fel, Lacus áll a szoba közepén és mint Zubin Mehta vezényel a madaraknak, akik mint egy görög dráma kórusa ismételgetik Lacuskát: "Kukuccs, kukukuccs, kukk, hallo, puszi!" Persze tele torokból! Húhhhhhhh! Összeszedtem az összeset egy pillanat alatt és vágtattunk lefelé, mert az én másodszülött sarjam igen kis nyűgös bír lenni, ha idejekorán felébresztik, akárcsak a nagyobbik unokám!!!!:-)))
Jó kis hétvége volt!:-))))

2011. augusztus 8., hétfő

Gazdaképző

Ahogyan telnek a napok egyre többet tanulok a madaraimról és a madaraimtól. Nem mindig jópofák ezek a dolgok, bizony volt már, hogy elsírtam magam, mert úgy éreztem, nagy hiba volt a bandát Merlinnel kibővíteni és a tetejében azért is aggódtam állandóan, vajon a kis szürke királylány jól érzi-e magát köztünk. Aztán ilyenkor mindig valaki, főképpen Noémi, akinek hihetetlen empátiája van, lökött egy kicsit rajtam, csak hogy rázzam meg magam és ne adjam fel. Ezek hatására (is) és annak következményeként, hogy bizony a papagájnál intelligensebb madár nem nagyon van, azért elmondhatom mára, hogy a dolog jelentősen javult. Már nem probléma, ha egy helyiségben van a 3 nagy, nem azzal szórakozik mindegyik, hogy a másikat bosszantsa, hanem valamiféle tolerancia kezd kialakulni. Az idő majd még nyilván javít a dolgon.  Talán a zöldék már úgy látják, bármit is tesznek, nem tudnak a kis szürke boszitól szabadulni, hát inkább megpróbálják elviselni egymást.:-)
Itt kell idézzem Sz.Jutka egy mondatát, ami nagyon is idevág és amióta olvastam, gyakran az eszembe is jut, amit minden alkalommal egy félmosollyal nyugtázok és azonnal abbahagyom, ha éppen Merlinnel készülök idétlenkedni. „……….egy egészséges elhanyagoltság soha nem árt, sem gyereknek, sem állatnak :)……”
Mint a legtöbb ember, akinek még sosem volt jákója, de elolvasott róla egy csomó irodalmat, meg még több hülye fórumot, ahol Istenként tisztelik a szürkéket (kivéve az IDRE fórum, mert ott még segítenek is),én is úgy képzeltem, hogy ezek a jákó babák nem is tojásból keltek, hanem valami csoda folytán érkeztek ide a Földre. Nagyon sokan írják azt is, hogy rettenetesen vigyázni kell, mert ha az egojukat a földbe tiprod vagy megbántod valamivel arra azonnal tolltépés a válasz és a madár depis lesz. No,el tudjátok nyilván képzelni, hogy még a helyiségben is, ahol Merlin tartózkodott, lábujjhegyen jártam, állandóan figyeltem, nem tépi-e magát, aminek nyilván csakis én  és semmi más oka nem lehet. Vizslaszemekkel néztem, hogy mennyit eszik, hova kakál, mit csinál, milyen a kedve…………….. hiába mondta Kati barátnőm, hogy csak nyugodtan és rutinosan………..a végén én fáradtam ebbe bele  a legjobban. Aztán a családomat is állandóan egzecíroztattam, ne beszéljen hangosan, halkítsa le a tv-t, ne csinálja ezt, ne csinálja azt…… jól teli volt a púpjuk velem, az biztos!
Aztán érkezett a felmentő sereg Noémi barátnőm és a férje személyében, akik már 2 ilyen szürke gazembert birtokolnak évek óta és csak ámultak-bámultak, micsoda baromságokat csinálok a kis szürke „érdekében”, a tetejébe, mint egy elkényeztetett gyerek, Merlin olyan kibosszantott rossz volt, mikor ott voltak nálunk Noiék, hogy égett a fejem, mint a Reichstag. Jókat csípett belém, szinte megmutatta, hogy ő itt az úr, minden úgy történik, ahogyan az ő kénye-kedve diktálja, én pedig aggodalmas fejjel ültem magamba roskadva. Noémi hihetetlen emberismerő, azonnal levette, hogy mi a stájsz és miután hazamentek kaptam tőle egy jó hosszú levelet, ahol igen diplomatikusan, de számomra jól érthetően jelezte, hogy nem a madárral van a  baj, jóindulatú, kissé akaratos és szeszélyes a lelkem, mint a jákók általában, de kezelhető és ha valaki jól kezeli, akkor teljesen normális fiatal madárként fog viselkedni, mindenképpen kihangsúlyozta, hogy ne érezzem magam egy béna, tehetetlen gazdának, hanem most már túllépve az elmúlt idők nehézségein (mami műtétjei, a nemesek hosszadalmas betegsége) itt az idő, hogy átvegyem a csapatom irányítását, nevelgessem a kis szürkét is az elvárásaimnak megfelelően. Hozzáteszem, hogy az alatt a 2 óra alatt, míg ott voltak  elmagyarázták a jákó testbeszédeit, hangjait, jelzéseit, természetét, egyszóval amikor elmentek és a levelet is megkaptam, teljesen más szemszögből láttam a dolgokat és azt hiszem, sikerült egy 180 fokos fordulatot tennem, aminek a következményeként Merlin is egyre rendesebb kismadár és a zöldek is kezdik ezt az állapotot elfogadni. Vannak még gondjaim, de ezek eltörpülnek a kezdetekhez képest, amikor is őszülő halántékkal bírtam egy hülyét csinálni magamból.
No, az elmondottak folyományaként most ott tartunk, hogy Merlin egy teljesen jó fej, érdeklődő fiatal madár, tele szeretettel, figyelemmel az irányomban, kissé pimasz és akaratos, ha a zöld fiúkról van szó, de szerencsére ez is kezelhető, illetve teljesen jól leveszi, ha valamit tiltok neki, tudja mit jelent a nem szabad. A zöld fiúk is kezdik megtanulni, hogy igenis Merlinnek is jár  simi, vele is játszom, de mindent a maga idejében és hogy a szeretetem töretlen az ő irányukba is. Mózes sokat változott, gyakran jön ő is oda hozzám egy kis szeretetötpercre. Merlin nagyon rendes kismadár, egész nap egy hang nélkül eljátszik a kalitjában, anélkül hogy ez valami visszavonhatatlan lelki traumát okozna neki. Igaz, hogy minden nap gondoskodom valamilyen játékról, amivel szépen el tudja foglalni magát.  Délután – este pedig jöhetnek ki. Először mindig a sapis brigád, ők általában egy órácskát játszanak kinn szoros felügyelet mellett, azután pedig a nagyok. Mivel Merlin az egész napját átjátsza, ilyenkor délután néhány kört lerepül, körülnéz itt-ott, aztán jön hozzám egy kis simire vagy ljátszogat mellettem valamivel. Tényleg megmutatja mit is szeretne, nem kell találgatnom. Kezdem megtanulni, mi az amit nem kedvel, ezeket a szitukat próbáljuk kikerülni, illetve általában mindenkinek, aki taperolni akarja elmondom, hogy nem kedveli a z idegeneket, főképpen a férfiakat ( az idegen nőket sem) de a férfiakra konkrétan szirénázik, ha békén hagyják nem csíp, ha piszkálják, akkor irgalmatlan nagyot tud harapni.
Este vacsora, ahol jóízűen és kissé csámcsogva befalja az adagját, illetve ez mostanában erősen emlékeztet a vetésforgóra, mert amint az éhüket elverték, erősen a másik talikója iránt kezdenek érdeklődni és elindul a csere-bere. Mózes szinte topogva várja, hogy Merlin befejezze, akkor helyet cserélnek és mindenki kifalja a másik edényéből amennyit még bír, végül Sámson is Merlin táljánál köt ki, általában ő eszi meg a végét. Vacsora után pedig irány fel a hálóba és kezdődik a játék. Merlin általában fáradt már, úgyhogy valamelyik tenyerem alá befekszik és várja, hogy  a nyakát simogassam, közben időnként el is bóbiskol.
 A zöldek már nagyok, ilyenkor még aktívan kotorásznak egy kicsit, tegnap például Lacuska óriás katicabogarát támadták meg. Mózes a szemét püfölte, Sámson a csápjait próbálta letépegetni. Jó sokáig elmókoltak vele, aztán mikor Merlin már elment aludni ők is odajöttek, később Mózi elment a hálókalitba lefeküdni, Sámival maradtunk még kettesben egészen addig, míg fél 10 nem lett és neki is feküdni kellett.
Merlin viszonylag korán elalszik, többnyire 9 órakor már majd leragad a szeme, de a nap első sugarával kel. 5 órakor szoktam felébredni, hogy frissen és kipihentem kiabál:”Hálló, hálló! „ hozzá fütyül és cuppog a lányom „legnagyobb” örömére, aki a szomszéd szobában próbál legalább „hajnali” kilencig aludni. Ilyenkor többnyire le is viszem magammal, ahogyan lemegyek, mert felver mindenkit. De lenn sem némul el, ő ugyanis baromi éhes ilyenkor, hangosan koldul, míg be nem dugok a csőrébe valamit, egy kis banánt vagy kekszet. Én közben villámsebességgel mosom az edényeket és készítem a kajákat, először persze a nagyszájú szürke kislánynak, mert csend csak akkor leszen, ha beleesik a táljába és hangosan csámcsogva elkezdi falni a reggelit.:-)))
Amikor minden be van készítve a kalitokba akkor jöhetnek a zöld fiúk is. Azaz ez sem ilyen egyszerű. Koreográfiája van, amit szigorúan be kell tartani. Először Sámson jön ki a kezemen, akkor köszöntjük egymást, megsimogatom a fejét, kap egy puszit a hasára és felül a kalit tetejére. Közben átöltözöm, noszogatom Mózest, hogy ő is jöjjön ki, mikor aztán nagy kegyesen kiül az ajtóba (éppen kifér rajta) akkor ő a következő, akit nagyon megdicsérgetek és megpuszilgatom a csőrét, nem szoktam kézzel érinteni a testét, bár elviseli de nem szereti.
Összeszedem a fiúkat, leviszem őket a kalitjukba, nekiállnak reggelizni és indul a nap.

2011. augusztus 3., szerda

Kakadu lagzi

Úgy összejött mostanában minden, hogy végül a kakadu lagzi eseményeit olyan formában adom közre, hogy a más tollaival ékeskedem!
Történt ugyanis, hogy B.Kriszta barátnőm a Díszmadár Magazin számára szokott igen élvezetes cikkeket írogatni és imigyen a kakadu lagziról is beszámolt. No, mivel nekem meg nem nagyon volt időm az elmúlt hetekben írogatni, ezért elkértem tőle a cikket, hogy Ti is olvashassátok, micsoda jó kis buli volt!


 Világra szóló kakadu lagzi Ladánybenén!
Írta: Bordás Krisztina
Fotók: Hunyadi Katalin és Bordás Krisztina

Nagy nap virradt 2011. július 9-én, ugyanis számos madárkedvelővel együtt két fehérbóbitás kakadu (Cacatua alba) menyegzőjére voltam hivatalos, amelynek Ladánybene adott otthont. A menyasszony Alba kisasszony és a vőlegény Kopi úr személyében ismerős „tollasokat” köszönthetünk, hiszen a Díszmadár Magazin rendszeres olvasói talán emlékeznek még történetükre, amelyet büszke tulajdonosuk Zilahy Emese e magazin hasábjain korábban már megosztott az érdeklődőkkel. Pár mondat a két „fiatal” nem mindennapi előéletéről: Alba kisasszony pár évvel korábban súlyos fémmérgezést kapott, ami madár és gazdái számára is gyötrelmesen hosszú hónapokat, kezeléseket, rosszulléteket, kétségbeeséssel és reménykedéssel töltött időszakot jelentettek. (Az aktívan madarászók számára nem kell bemutatnom, hogy mit jelent a fémmérgezés, aki pedig még esetleg nem hallott róla, annak röviden annyit feltétlenül tudnia érdemes, hogy ez bizony nagyon súlyos és a madarakra nézve – különösképpen késői stádiumban felismerve és kezelve - többnyire végzetes kimenetellel zárul. A nehézfémek okozta belső szervi károsodások mértéke ugyanis sok esetben olyan pusztító erejű, hogy még a leggondosabb állatorvosi beavatkozás sem tudja megmenteni a kis kedvenc életét, sőt gyakran még a mérgezést követően is hosszú hónapokig kell küzdeni a madár életéért!) Végül állhatatos munkával Dr. Beregi Attila állatorvosnak valamint Alba kisasszony élni akarásának és nem utolsó sorban kis gazdái állhatatos szeretetének köszönhetően megtörtént a várva-várt gyógyulás. Alba kisasszony tollruhája kissé ugyan megsínylette a történteket, azonban a lelkes papagájimádó „násznép” véleménye szerint ama bizonyos júliusi napon nem volt nála szebb menyasszony szerte kis hazánkban. Míg Alba kisasszony, azaz immáron menyasszony, gazdája segítségével készült a nagy napra, addig leendő férje, Kopi Úr kalitkája biztonságából felügyelte élete nagy pillanatának lázas előkészítő munkálatait. Kopi Úr kissé „tollfosztottan” került a „lányos” házhoz, ugyanis a „vőlegény” tolltépő magatartása még előző tulajdonosánál alakult ki, ám kis arája szemében Ő mindenképp a legdaliásabb hímpéldányt testesíti meg. Kopi Úr jelenlegi gazdáit gyakorlatilag maga választotta ki ama bizonyos napon, amikor még csak halovány terv volt a családba kerülése. Aztán persze elég volt egy pillantás, és hipp-hopp, azon kapta magát, hogy Alba kisasszony jövendőbelijeként tesz-vesz a lányos házban. A szerelmespárra - akik szerető szívű gazdáiknak köszönhetően szó szerint megmenekültek, továbbá a kakaduk várható élettartamának ismeretében – remélhetőleg hosszú, boldog élet vár! Mi, a meghívott vendégek, mindenestre ebbe bízunk és ezt kívántuk nekik! Tehát ki-ki autóba ült és felkutatta Ladánybene kis tanyavilágát, hogy tanúja lehessen a nagy napnak. Mire megérkeztem már mindenki a szertartásra várt, ami kisvártatva, pontban a meghirdetett időben kezdetét is vette. A tömeg csendben, fegyelmezetten bevonult a szertartásnak otthont adó madárszobába, ahol az izgatott fiatalok már nagy szemekkel és meglehetősen megilletődve nézegették a „fehérnép” hirtelen jött érdeklődését. Tihamér „atya”, szentbeszédét követően végül annak rendje és módja szerint összeadta az ifjú párt, akik vagy ezért voltak izgatottak, vagy, mert már igencsak szerettek volna magukra maradni.  A két esküvői tanú Szentesi Péter és Szabó Márti aláírásukkal hitelesítették a fiatalok egybekelését. Ezt követően az ifjú pár, a tanúk és az örömszülők, akiknek egyike az ismert papagájtenyésztő, Deák János volt, csillogó szemekkel és sugárzó mosollyal álltak a vakuk és videók kereszttüzében. Tihamér atyával együtt koccintottak a külön erre az alkalomra félretett (nász)borral, majd fogadták a gratulációkat és a rengeteg nászajándékot. A nagy hőség ellenére a vendégsereg kivonult az árnyas fa alatt álló, színes lufikkal feldíszített party sátorba és kezdetét vette a dínom-dánom. A lakodalmas menü marhapörkölt volt tarhonyával, főtt krumplival, savanyúsággal - később megtudtam, hogy a finom étel Tihamér „atya” keze munkáját dicséri - finom sörök és megannyi édességből lehetett szemezgetni. A násznép legnagyobb meglepetésére e jeles napot megtisztelte jelenlétével a mindenre elszánt vadász, Pampalini is (Ki ne hallott volna róla?), akinek szakálla igen megnőtt, míg Afrika sivatagán keresztül, majd a hófedte Alpokon át elzarándokolt a két kakadu mennyegzőjére. Mindenesetre Kopi uraság éles kiáltásainak hála óriási áttörés történt, ugyanis a híres vadász elhajította puskáját és az óta Ő is a papagájokat mentő és pártoló „alakulat” tagja. A vendégsereg apraja-nagyja igen jól érezte magát, az ifjú pár hol itt-, hol ott bukkant fel gazdája karján, büszkén pózolva a rekkenő hőségben. Összességében nagyon kellemes, szórakoztató délutánt töltöttünk együtt, jó volt ismét olyan közösségben lenni ahol ennyi ember viseli szívén e csodálatos madarak sorsát. Érdekes volt, hogy a madárkedvelők és tartók „kemény magja” rögvest egymásra talált és a kedvenceikről szóló régi és új történetek nyomán felhangzó kacajok bizony még az alig fújdogáló szellő szárnyán is messze szálltak. Házigazdáinknak nagyon szép napot köszönhetünk és reméljük mások is kedvet kapnak a hasonló események szervezésére! Éljen az ifjú pár!


Pár képet és videót is készítettünk Krisztával, ebből adok közre egy rövid válogatást:

Alba szépítkezik:


Pampalini nem mindennapi érkezése:


Képek:


Emese és Alba


Az örömszülők: Emese és Deák János


A legfiatalabb csodáló


A násznép


Alba és a gazdája szemmel láthatóan imádják egymást


Az "anyakönyvi kivonat"


Rotyog a marhapöri









2011. július 16., szombat

Elveszett királypapagáj!

2011. július 15.-én a : IV. ker Lahner György u-ból (ez Rákospalota-Újpest vasútállomás újpesti részén, a Szilágyi u. - régi Fóti út - Blaha Lujza utaca - Görgey Gábor u. határolta családiházas, ősfás területen fekszik, a General Electric szintén ősfás telepe mellett.) elrepült egy fiatal királypapagáj hím.
Kérjük, ha valaki látta, feltétlenül értesítse a tulajdonosát, mert nagyon fiatal kismadárról van szó!
Értesítés: Vékony Mária Magdolna 06-30/680-8674