2010. október 21., csütörtök

Tők(e)ölés - kattints ide!!!!!!!!!

A gyönyörű szőlő tőkéjéből készült játszóteret Ági és Csabi hozta Kati barátnőmnek, hogy a kis feketesapkás fiókáknak legyen hol gimnasztikázniuk, erősödjenek és ügyesedjenek. Sajnos teli fotót nem készítettem róla, bár még megtehetem. Annyira praktikus, szuperjó, tudomisénmilyenmárnemtudomfokozni elementárisan papagájnak való, hogy az csúúúcs!!!!!!!!!! Persze az én zöld fiaim is megvizsgálgatták, sőt alig bírtam leszedni őket, annyira élvezték az itt lóg, ott mozog, amott rugózik játékokat. Mózikám, a rokkantsága ellenére úgy tornázott rajta, mint valami világbajnok. Szóval a cucc szuper, már el is vittük Katihoz, ahol várja az ovis sapisokat játékra!!!!
Innen is köszönjük Áginak és Csabinak, hogy ennyi mindent segítenek, ötletetekkel, tettekkel és jó szóval!!!

Döntöttem..............

Rágódom ezen már régen. Állandóan figyelem őket, nézem a testbeszédüket ha együtt vannak. Most ugyan gazdasági válság van nálunk otthon is, mivel a papa már két hónapja nem dolgozik a karja miatt, ezért ez a dolog egyelőre csak terv szinten létezett, de megint bejött a régi mondás, amit már oly sokszor leírtam itt is, "Ahol nagy a szükség, közel a segítség!". 
Az egyik kalitkánk, amit árulunk a szállítás során összetört. Főnök úgy döntött, hogy akkor legyen ez a bemutató darab, ki is bontogattuk, végül kiderült, hogy még az oldala is sérült, deformálódott, a lába pedig törött. Onnan már biztos dolog volt, hogy ezt így nem lehet eladni, de még bemutatni sem.Azért nem ingyé kapom, meg, de azon az áron amiért a főnököm odaadja érdemes elgondolkodnom a közös kalit dolgon. Ez egy jó nagy kalit, egészen pontosan fogalmazva annyira nagy, hogy bizony a két zöld fickó bőven beleférne, még helyük is lenne elkerülni egymást ha valami gatya van. Már fel is vettem a kapcsolatot szellemi tanácsadómmal, Bouttal, aki nekem és Katinak segít az ilyen macerásabb dolgoknál és akivel mindig megbeszélem, ha valami nagyobb dolgot szeretnék a madarakkal elérni. Hihetetlenül ráérez a papagájok lelkére, rendkívül okos és rendes pasi.
Az ő tanácsára ma egy rövid időre összerakom a két gazembert egy kalitba persze szoros felügyelet mellett. Ha nem esnek egymás torkának és mért esnének, mikor kinn állandóan egymás fenekében vannak, akár enni, akár játszani, akár lógni vagy rendetlenkedni kell valahol, akkor indul a projekt és hétvégére öszebútorozik a két fiú.





Ti meg küldjétek a pozitív energiákat!:-)

2010. október 20., szerda

Itt van az ősz, itt van újra..............

Sok a dolog így ősz táján, vége a  nyári "lebzselésnek", a teraszon ücsörgésnek, madárnapoztatásnak. Ennek az is egyik jellemzője, hogy a posztok száma is egyre fogy, így lesz ez az ünnepekig, aztán majd megint minden a régi mederbe terelődik.

Az ősz több szempontból is fontos a madaraim életében. Először is vedlenek. Konkrétan Sámson úgy néz ki, mint akit egy csapat macka tépett meg, foltokban hullott ki a tolla de már jönnek a tokok és az új toll. Mózes éppen az első vedlését kezdte meg úgy két hónapja. Neki már a fejétől a hasáig igazi, smaragd színű felnőtt tollai vannak, a farka-szárnya vonal még folyamatban van és el is fog tartani vagy 20 hónapos koráig. Ezek a fióka tollak vékonyak, gyengék, nem is csoda hogy töröttek és hiányosak. Na de majd ha kinő az új, csak ámultok és bámultok, micsoda gyönyörű nemes ifjú lesz belőle.Október elején kezdi Sámi a hormonális időszakát, akkor van a párzási ideje. Így volt ez tavaly is. Eltart ez is úgy másfél-két hónapig. Már túl vagyunk az elsőn, ezért aztán nem is kellett hozzá nagy elmélkedés, hogy vajon mitől csapja fel a szárnyait, mitől zoomol a szeme állandóan, mitől csattog és mért agresszív néha. Alapból Sámson hátán fát lehet vágni, most viszont dolgozik a tesztoszteron. Azt nem tudom, hogy az idén hogyan lesz, hiszen már itt van Mózes is, de nem gondolom, hogy ez sokat változtat a dolgon, mivel Mózest még mindig babaként kezeli, etetgeti, tollászná, de azt már Mózi, aki időközben nagyfiú lett  szellemileg és testileg egyaránt, nem mindig tolerálja. Így aztán tekintve hogy már most nagyobb Sámsonnál, csak odamorrant a bátyónak, aki olyankor odébb reppen és békén hagyja.
Ez egy teljesen normális folyamat. A nemes blogban írtam is erről, lehet és kell is kezelni. Sok segítséget kaptam a L.O.V.-ról tavaly, úgyhogy az idén Buddha nyugalmával megyek a dolgok elibe. Már ki van készítve a kis kéztörlő, amit bevizezek, felteszem valahová az orra elé, azon éli ki a dühét.
A kicsik már levedlettek, nekik is jön a párzási idejük, Csibészke, akár egy vad talján bika, állandóan az ő Bubija körül őgyeleg, eteti és udvarol neki. Árgus szemekkel figyeli, mit csinál Bubi és ha oda akar éppen bújni hozzám, azonnal megjelenik és törtet , nehogy pont ő maradjon ki a simogatásból. Jó fejek, az tuti.
Csináltam nektek pár képet, frisset, ropogósat a zöld fiúkról:






Itt ez én kopasz madárkám, bár a tokok a képen is jól láthatóak.:-)







És hát itt ez a Mózesgyerek!!:-)) Imádom ezt a kis fickót! Megfigyeltem mostanában, hogy púp ide vagy oda, sokkal jobban repül, mint megy. Direkt kínszenvedés neki, ha valami sima felületen mennie kell, nehézkesen és szemmel láthatóan húzza a jobb lábát. Nem is nagyon gyalogol, ha nem muszáj, inkább mászik a kalit oldalán vagy repül. Ennek következtében nem is kopik úgy a körme ahogyan kellene. Őt viszont nem tudom betekerni törölközőbe, mint Sámsont, mert retteg . Ezért kap egy jó rücskös, vastag új ülőrudat, nagyon remélem, hogy azon majd lekopik a körme.
A Mózes az egy nagggyon nagy arc. Mindenki azt gondolja és hát az lenne az normális is, hogy mivel sérült, hát egy rettegő, ideges, félős, magának való kismadár legyen, de nem! Ha őt valami érdekli, akkor nem törődve, hogy ismerős vagy ismeretlen, azonnal odarepül és megvizsgálja. Különösen a kaja izgatja. Alapból is kb. kétszer annyit eszik, mint Sámson, sőt ha teheti egész nap eszik. Mintha sokan lettek volna testvérek és nagyon kellett volna igyekezni, hogy neki is jusson elég begytej. Viszont továbbra is csípked, ha valaki hozzá akar nyúlni, rajtam kívül ezt senkinek nem hagyja, de ha eltévesztem hogy melyik melyik vállamon ül, az én kezemet is megfogja, nem csíp véresre, de azért odafog rendesen. Most azért már ez egy kicsinyét aggaszt, mert nem szeretném, ha rögzülne benne és úgy érezné, hogy ez természetes. Na majd rágódok a dolgon, hogyan lehetne lenevelni róla!:-)
A minap még buliztunk is a zöldekkel, a kicsik csak azért nem vettek benne részt, mert ők ugye 7 órakor berántják a lábtörlőt és cuccolnak be az új sátorba aludni. Merthogy a régi kilukadt és egyik éjjel hatalmas tompa puffanásra ébredtem. Valamelyik rosszul helyezkedett és éppen kigurult azon a lukon, amit a sátor oldalába csináltak. Aztán néma csend, majd mérges morgások közepette hallottuk, hogy valamelyik mászik felfelé a kalit oldalán vissza a sátorba és közben csendesen anyázik. Szóval buli volt, mert Katusom 22 éves lett. Igenám, de mindenkinek dolga volt, így 8 óra felé kezdtünk csak haza szállingózni. De a szülinap az szülinap, Papa hozott pár jó kis fagyasztott pizzát és egy finom kis tortát, én virágot vettem és egy üveg pezsgőt. Mire az ünnepelt hazaért, már sült a pizza, felköszöntöttük, pezsgőt bontottunk és nekiálltunk befalni a pizzát is. Természetesen a pizzaszél a két zöld atomfegyvert illette, tömték is magukba, de úgy , mint aki még életében nem evett. Jó hangulatban vagy fél 11-ig elücsörögtünk, akkor már szegény mami majdnem lefordult a székről, olyan fáradt volt, hát mindenki elballagott aludni.





2010. október 13., szerda

2010. október 1., péntek

Pityu

A megmentője adta neki a hangzatos P. de la Rosa nevet, ahol a rejtélyes P. betű egyszerűen a Pityut takarja, így, ilyen egyszerűen. 


És hát ím Pityu és az ő édes-bús története:






Pityut egy barátnőnk találta. Valószínűleg kiesett a fészekből, nagyon-nagyon picike volt még. De a mi barátnénkat nem olyan fából faragták, hogy tovább lépjen oszt azt gondolja, majd lesz vele ami lesz. Összeszedte ezt a kis nyomorúságot, hazavitte és azt gondolta ki, hogy ő bizony felneveli ezt a Pityugyereket, rajta ne múljon a jóléte. És amit ő elhatároz, azt többnyire keresztül is viszi. Tűzön-vízen-Pityun keresztül.:-)
Pityu ezért a babakorát egy szép műanyag dobozban egy plüss hernyó társaságában töltötte, mint egy rendes felnövőben lévő papagáj gyerek. Hosszas utánajárással kiderítette vajh mit is eszik egy ilyen pöttöm kis veréb, onnan aztán sűrűn járt az állatkereskedésbe kukacért, amit a spanyol etikettnek megfelelően csipesszel adott a kis gazembernek, éjjel és nappal folyamatosan, mivel a Pityugyerek töpörödött méretei ellenére is igen jó étvággyal rendelkezett. Pityu teljesen szelíd lett. Imádott a gazdái hajában kotorászni, befúrta magát és ott aludt. Kedves volt és szelíd. Megtanult repülni, órákat töltött az ablakban egy kis kalitban az utcát nézegetve.
Sajnos azonban minden jónak vége szakad egyszer, a barátnőnknek is haza kellett utaznia Pityut pedig nem vihette magával. Természetesen tőlünk kért segítséget. Pityu pedig szállást váltott. Bekerült a nagy üvegház egyik röpdéjébe, igen elegáns és úri társaságba: jákók, arák, feketesapisok éltek mellette. Nagyon nem illetődött meg az úri szomszédság láttán, ők is ámultan nézték a csöpp, pilincka lábú lakótársat, nem egészen értették hogy ő lesz a vacsi vagy csak véletlenül berepült ide. Pityu itt sem vadult vissza. Ha bementünk hozzá, azonnal csatlakozott hozzánk, sőt úgy kellett kislisszolni, mert számtalanszor repült kifelé velünk és úgy kellett visszavinni kézben. Látszott, hogy neki sem volt az egyedüllét ínyére. Aztán jöttek az esős napok. Pityu szárnya átázott, ott kucorgott a földön szerencsétlen, még nézni is rossz volt. Mi lesz ha bejön a hideg, a hó??? A legnagyobb baj az volt, hogy valamiért nem nagyon akart a kabátja növögetni. Már mint egy vadászkutya, úgy vizslattam mindenhol a verebeket, figyeltem mennyi tolluk van, mekkorák. És bizony rá kellett jönnünk, hogy a mienk nagyon kis csöves ruhájú a többihez képest. Állandóan azon rágódtunk, mit tehetnénk, hogy Pityu életminőségén valamelyest javítsunk. Kati barátnőm azonnal mondta, hogy télire beteszi az üvegházba, de ott is csak egyedül lenne, a sok papagáj neki bizony nem társaság. A kalit sem túl bőséges, hiszen tudjuk, minél kisebb a madár annál nagyobb a mozgásigénye. Elkezdtem újra nyomozni, mit tehetnénk még Pityuért. Először beszéltem a Noé Állatotthonnal. Elmondták, hogy nekik van egy szép nagy röpdéjük, ahol csupa ilyen kis madár (kanári, pinty) él, mint Pityu. Be is fogadnák, én minden hónapban vinnék neki egy zacsi kaját és gyümölcsöt, adják oda a madaraknak. Aztán megérdeklődtem egy kanárizós ismerősömtől, hogy nem lehet-e baj abból, ha Pityu oda beköltözik. Szerinte ha eljön a kanárik költési ideje, nem biztos hogy tolerálni fogják a szürke eminenciást. Na akkor ezt azonnal el is vetettük. Isten mentsen, hogy Pityunak valami baja legyen. Elég baj neki már így is, hogy itt éldegél magányosan, hiszen a verebek mindenhol csapatokban élnek. Elköszöntem az ismerősömtől és rágódtam tovább, hogy hogyan tudnánk Pityun segíteni. Aztán egyszer csak csengett a telefonom. A pasi hívott vissza. Azt mondta, megbeszélték a feleségével, van nekik 4 mexikói pirók fiókájuk, most fognak kikerülni a fészekből. Elkérné a Pityut és beköltöztetné a pirókokhoz. (Ez a kismadár nagyon hasonlít színben és méretben a verébre, 10 méteres körön kívül meg sem lehet őket különböztetni.).Azt válaszoltam, hogy én csak a társtulajdonosa vagyok a gyereknek, fel kell hívnom a többieket és megbeszélni a dolgot. Hát közben ez is megtörtént. Mindenki áldását adta Pityu költözésére. Nemsokára visszahívom az embert és megbeszélem vele a dolgot. Rámosolygott erre a kis nyomorúságra a szerencse!!!! Meleg helyen, barátok között élheti le az életét. A pasi sok fészekből kiesett madarat mentett már, akit lehet szabadon enged, akit nem azt pátyolgatja, gazdát szerez neki vagy megtartja. Pityu az utóbbi kategória lesz, ezt azonnal lezsíroztam vele, mert egyébként inkább maradjon velünk.
Szóval minden szuperül alakult, Pityunak lesz családja, jó helye, mindene amiről csak álmodhat! 
Nagyon kéne örülnöm, de valahogy nem megy. Hát én bizony megszerettem ezt a Pityukölköt. Annyira kis csufi, hogy attól már szép. És azok a lábak, ami van neki..... hát a kettévágott fogpiszkáló szinte rönkfának tűnik az ő lábai mellett. És a ragaszkodása, ahogyan belereppen a tenyerembe és bújik, hagyja hogy összecsukjam kissé a kezem, tudja hogy nem bántanám soha........
Ez a poszt Pityuról, Pityunak szól. Valami kis emléket szerettem volna állítani neki. Nem mondhatja el az ember hogy mindennap szelíd verébbel találkozik. Azt meg pláne nem is gondolja, hogy ilyen gyorsan meg lehet egy ilyen kis töpörödött szürkeséget szeretni.
Élj boldogul kicsi Pityu, találd meg a helyedet a pirókok között, nőjj nagyra és végre növessz valami rendes kis kabátot is!!!!!
Csak ne lenne ez a hülye gombóc a torkomban meg a könny a szememben.