2009. december 23., szerda

Ünnep előtti hajrá.....

Nekem valószínűleg valami kis hegyi faluba kellett volna születnem, a Pireneusokban vagy valami messzi hegyekben, mert abszolut alkalmatlan vagyok az ilyen lihegős-boltbabe-boltbólki dolgokra. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy valami olyan helyen kéne laknom, ahol szembe csak a medve jön és az sem túl gyakran. De hát nekem is van családom, vannak unokáim,úgyhogy erőt kell vennem magamon és csakcsak el kell ballagjak karácsnyi ajándékot venni nekik. Ezen most már hála Istennek túl vagyok. Mint minden évben, most is természetszerűleg az utolsó pillanatig dolgozom, sőt papa még ma is szállít este, én pedig otthon gyorsan összekapom a lakást az ünnepekre. Tegnap a piac részét is elintéztük a dolognak, ami nálunk konkrétan elég nagyüzemi konyhát jelent, tekintve hogy szüken számolva is 12-en üljük körül az asztalt Szenteste, így a halászlé és a rántott hal nem kispályás mennyiség. Bár ez zavar a legkevésbé, mert szeretek jókat főzni nekik és imádom, amikor látom, hogy jóízűen eszegetik, amit készítettem. Az egészben a legjobban azt szeretem, hogy ilyenkor aztán összegyűlik nálunk minden szívemnek kedves ember és egész nap jó a hangulat, nagyokat nevetünk, a gyerekek kíválóan eljátszanak egymással. Na pont egy ilyen nap lesz a 25.-e, amikor a fiamék és a tesvtvéremék jönnek, tokkal-vonóval, gyerekekkel. Ezeket a napokat a papesznépség is nagyon bírja, hiszen mindegyik odavan a kölkökért, úgyhogy minden ember és állat jól érzi majd magát ezen a napon. Bubinak ugyan nem volt még része ilyen nagy családi hepajban, de úgy gondolom, hogy ha túlesik az első traumán, már azon, hogy még mindig jön.... és jön.... és jön valaki, szóval akkor már ő is jól fogja magát érezni. Azért nem bízzuk a véletlenre, készítek neki egy kis kalitot a hálószobába, ha mégsem venné lazán a helyzetet, hát legyen egy hely, ahová vissza tud vonulni és ahol viszonylagosan csend van.
Ez különben egy érdekes dolog. Mikor Sámi hozzánk került, sokat olvastam az édelről (most is sokat olvasok róla:-DD) és a legtöbb helyen azt írták, hogy visszafogott, szereti a békét, a nyugalmat és a csendet. Hát így is viszonyultunk a dologhoz, az első ősszel-tél elején, mikor nálunk a születés és névnapok dandárja van, mindig betettük a hálóba, ahol ő csendben és nyugalomban elmókolhatott. Mikor eljött a karácsony, tartva attól, hogy zavarni fogja a búcsújárás, ami ilyenkor nálunk van, már nagykalitostul toltuk be. Még ott pakolásztam a kalit körül, az ajtó nyitva volt, az enni-innivalót készítettem, mikor látom ám, hogy a kis bohó erősen kifelé kavar. Gondoltam, csak úgy véletlenül, hiszen a nappaliból a "nagy olasz család" ricsaja hallatszott be és neki ugye szabvány szerint meg kellett volna ijednie és lapítni a kalit egyik sarkában. Valószínűleg nem olvasta azt az írást, ami erről szólt, mert egy végtében csak kifelé iparkodott, pláne mikor időnként Rebeka is megjelent az ajtóban, na onnan már inkább befelé kellett löködni, mert esze ágában sem volt egyébként bemenni, ott akart lenni velünk a ricsajban, tömegben. Onnan jegyezzük az időt, hogy Sámi a mi igazi családi madarunk, unokáink kedves és gyengéd játszótársa, aki ugyan már elfogadja az idegeneket, de a legnagyobb öröme, ha Rebeka után kajtathat a lakásban vagy a kislány játszik vele. Csibészkével ilyen gond sosem volt, az első pillanattól élvezi ha sokan vagyunk. Bubi már nem ilyen egyszerű eset, ha túl sok a létszám és hangos a tömeg, akkor egyszerűen elkezd visítani, de most remélem ez is máshogyan alakul majd.

2009. december 21., hétfő

Odu 3.





Sámson is beköltözött a szuperkuckóba. Láthatóan nincs ellenére az új kecó!!!:-))))

Odu 2.




Hát így alszik a két kis muki. Annyira aranyosak, már 7 óra felé becuccolnal aludni. Aztán olyan 9-10 óra körül megkezdik a mormogást-bunyót-játékot-prütykölést odabenn és rájuk kell szólni, hogy csendesebben, mert zeng a nappali tőlük!!!!:-))) Még jó, hogy már nem velünk alszanak a hálóban!!!!:-)))

2009. december 20., vasárnap

2009. december 11., péntek

Papagájcsőr 2.

Péntek reggeli rohanás a piacra. Korábban kelünk, én meg még korábban legalább egy 3/4 órával, hogy még Sámit is kivegyem. Ilyenkor szeret a legjobban beszélgetni, be nem áll a csőre. Elébe teszem a reggeli kásáját, ő meg elkezdi csipegetni. Én közben gyorsan szaladok öltözni és ott hagyom a konyhában. A nappaliban a férjem már vár, addig a Hiradót nézi, míg elkészülök. Egyszer csak megfogja a kezem és azt mondja: "Figyelj csak!" A konyhából kristálytisztán beszél Rebeka hangján Sámi: "Mama!! Mamaaaa!!" Hát muszáj bemenni és össze-vissza puszilgatni azt a nagy sárga csőrét!!!! Már senki ember fia nem tudja a napomat elrontani!!!!:-)))

2009. december 7., hétfő

A csíny letudva..............













Tratratrataaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!! Nem csalás és nem ámítás! Ez itt a kis Bubilány, aki hízeleg, simogattatja magát!!!! Bizony mondom Néktek, dörzsölgessétek csak jól meg a szemeteket, mert már itt tartunk!!!!:-)) Kicsit rögös volt az út, különösen a tegnapi, de mindjárt el is mesélem, hogyan jutottunk idáig, hogy már magától jön hízelegni ez a kis büdösgörény!!!!:-)):
Tegnap este kinn játszogattam az egész csapattal. Sámi a játszótéren üldögélve beszélgetett magával, Csibészke dícséretes buzgalommal próbálkozott, hogy a hűtő oldaláról lebűvöljön legalább egy hűtőmágnest, igyekezetét siker koronázta, mert éppen a zsírúj osztrák mágnesemet bírta leszedni, majd ledobni, de olyan disznó szerencsém volt, hogy nem tört izzé-porrá, csak a széléből pattant le egy ici-pici darab. Bubika meg a nagyhintán gimnasztikázott, majd egy "nagy" gondolattól vezérelve átrepült a konyhaajtó tetejére, ahol is lankadatlan igyekezettel próbálta az ajtót szétbarkácsolni és a "kicsi" csőröcskéjével naiv motívumokat faragni a fába. Hát az izlésünk konkrétan nem egyezik, mert bizony úgy gondoltam, fejezze be az a kis bolond, de izibe, mert a papa igen ideges lesz, ha meglátja, valszeg még a nyakkitekerés gondolata is fel fog merülni benne. Odaléptem hát, hogy levegyem az ajtó tetejéről, de persze neki esze ágában sem volt onnan lejönni és ezt azonnal mérges morgással a tudtomra is adta és rögvest folytatta a rombolásnak látszó tevékenységet. Hát akkor most ütközni fogunk!!! Láttam a szemén, hogy nem tréfál, ő onnan az Istennek sem fog lejönni, magától meg depláne nem. Ha ráhagyom, akkor bizony elismerem, hogy a rangsorban felettem áll, azt meg azért mégsem hagyhatom. A felnőtt sapis konkrétan az a típusú madár, hogy ha nem tisztázzuk idejekorán ki van alul és ki felül a rangsorban, akkor bizony szépen el tud kanászkodni, még arra is képes, hogy terrorizálja a családot. Ugyanis roppant okos, intelligens és leveszi azonnal, ha valaki olyasmit hagy rá, amiről a madár is tudja, hogy tilos és azt is teljesen érzi, ha valaki fél tőle és ki is használja. Hát nem mondom, hogy repdestem az örömtől! Eszembe jutott, mikor BékiPeti barátom is mondta régebben, hogy ha a madárka csíp, hagyjuk ott a kezünket, lássa hogy ezzel nem tud terrorizálni, de azért az a tanács egy törpepapagájra vonatkozott - bár azok is elég csípősek - mégis a sapis csőréhez viszonyítva az csak móka meg kacagás. Az a fiatal pár, akiknek 2 sapisuk van, (nem is túl szelidek) valszeg kézzel neveltek, csak kellő foglalkozás híján kissé visszavadultak, szóval ők mesélték hogy hogyan is hozták el T.L. budakeszi tenyésztőtől a madarakat ( jónévű tenyésztő) :
"A tenyésztő vastag kesztyűvel fogta meg és azt mondta, hogy a kakadu csípésétől nem fél annyira mint ezektől a madaraktól. Szó szerint azt mondta, hogy "Úgy meg tudja csípni az embert, hogy egy felnőtt férfi is összepisili magát tőle"."
Na ez azért kissé költői túlzás, de azért van benne valami, hogy nagyon nagyot tudnak csípni, mélyet, fájdalmasat, le egészen a csonthártyáig. Hát ezek szellemében kellett valamit kitalálnom, hogy a Bubilányt kissé megregulázzam, mert ha ezt ráhagyom, akkor nem lesz megállás, rá fog jönni, hogy azt csinál, akkor és ott, amit akar. A tetejében még alulról nyúltam felfelé, ez sem volt túl jó pozició. Vittem hát oda egy széket, felálltam rá, így aztán kissé még felette is álltam és újra odadugtam az ujjam a hasához, hogy lépjen rá. Morgott és a szeme is elkezdett villogni. Nem lehetett ezt már sehogyan sem kikerülni! Ha akkor ott leszállok a székről és hagyom, a büdös életben semmi tekintélyen nem lesz előtte!
Na akkor hajrá!!!!!!
Határozottan nyúltam felé és mikor éreztem, hogy most fog a kezem után kapni, mint a korbács, csattant a hangom: "Nem szabad! Ne csípj!" Ő pedig bár már csapott is a csőrével, valahogyan megszeppent, nem ezt várta, hiszen általában mindenki megijed tőle, ha elkezd morogni és ugyan egy olyan dühös motyogás kiséretében oda kapott,de csak megfogta a kezem. Húúúúúúúúú!!! A víz is levert!!! Akkor nagyon megdícsértem, feltettem a kalit tetejére, mellé ültettem Csibészkét. Rövidesen aztán rám kéredzkedtek, a vállamon játszottak és akkor készültek a fenti képek, szinte hízelgett Bubi, alig győztem simogatni. Eszébe sem jutott, hogy bármi durvaságot csináljon. A zannyát, ezt a meccset én nyertem!!!!
Azért nem ajánlom, hogy bárki ezt kipróbálja. Fiatal madaraknál felesleges, máshogyan is lehet nevelni őket. Ne felejtsük el, hogy Bubi felnőtt madár. Itt volt azonban az ideje, hogy megmérkőzzünk és ebben az esetben ő találtatott könnyűnek.
Tehát a csíny letudva, mindenki tudja, hogy hol a helye, mehet az élet tovább!!!!:-)))





2009. december 5., szombat

Papagáj csőr 1.

Ez a bejegyzés a "Gyerekszáj" mintájára készült. Remélem , folytatása is lesz.:-)

Tegnap este Katus istentelenül elkezdett csuklani. Nem ám olyan normálisa, jó hosszan, a végén kissé a magas "C " felé tendálva. Nagyon nem akart elmúlni neki. Végre abbahagyta, ám abban a pillanatban a kalit tetején ülő Sámson is elkezdett csuklani. Nem ám olyan normálisan, jó hosszan, a végén kissé a magas "C" felé tendálva. Katus arcán a döbbenet: "Mami, mi ez? Csak nem engem utánoz Sámson???? Szórakozik velem??" Erre Sámson ránézett és röviden csak ennyit válaszolt: "Ha-ha-ha!"

2009. december 4., péntek

Piparkakku

Az jutott reszembe, hogy itt van Joloupukki és biztos hozott egy kis Piparkakkut. Már egy órája ezen röhögünk a Papával!!!!!!:-)))) Az a helyzet, hogy tavaly is ezen röhögtünk, tuti félnótásak vagyunk, a madaraink mért lennének különbek????????????:-DDDDDDDDDDD

Mini helyzetjelentés....

Hát már az idejét sem tudom, mikor írtam. Azért úgy kb. tudom, de sajnos vagy szerencsére annyi más elfoglaltságom is akadt, hogy nagyon régen nem meséltem nektek semmit.:-))) Nem is tudom, hány órából kellene a napnak állnia, hogy mindenhol helyt tudjak állni úgy, ahogyan szeretném. Vegyük csak sorra: ott vannak az unokáim, sokat és sokszor vagyok velük, szeretnek velem és nálam lenni, főleg a nagy, aztán ott vannak a madaraim, öles léptekkel haladunk a Bubilány visszaszelidítésével meg a 3 összeszoktatásával, megtűzdelve persze még azzal, hogy a sapisoknak most van a párzási ideje, a Sámsongyereknek meg az első (kamaszkori) hormonális ciklusa, így mindegyikre sokkal jobban oda kell figyelni, mint normális időszakban. Aztán mostanában sikerült a két másik blogomat (feketesapkás és nemes papagájos) is bővítgetnem, valamint egy kedves fiatal párnak segítek a két kölök sapisukat - akik ugyan kézzel neveltek, de kellő szocializáció híján kissé visszavadultak- szelidítgetni, nevelgetni. És akkor még a szűkebb családomról nem is ejtettem szót! De ezt nem azért írom le, mert sajnáltatni akarom magam, nekem ez így jó, így szeretek élni!!!!:-))
Na akkor kezdjük az elején. November 21.-én a barátainknál voltunk Pécsen. Az ott náluk a világ legjobb helye, csodálatos emberek, imádunk náluk lenni, jó fej kispasikkal, madarakkal, szóval ott minden klappol. Sajnos a távolság miatt elég ritkán jutunk el egymáshoz, de nagyon megbecsüljük azt az időt, amit együtt tölthetünk. Minden belefér, papeszozás, séta, duma, viszont repül az idő....
Aztán hétközben munka, év végi zárlati munkák, néha meg még hétvégén is dolgoznom kell, ilyenkor aztán a párom van otthon a madarakkal, kiengedi őket és felügyel rájuk.
A kis Bubilány gyorsan aklimatizálódik hozzám. Már ugyanúgy repül rám, mint Csibészke, együtt játszanak a kezemmel, rágicsálják az ujjaimat és bevallom, már nem ver ki a víz, mikor megfogja a kezemet, mert tudom, hogy nem fog bántani. Régebben azért erről nem voltam teljesen meggyőződve!!:-)) A morgást és a sziszegést is kezdi abbahagyni és ha hazajövök, ő is felkenődik a kalitajtóra, hogy had jöjjön már ki mielőbb. Továbba nagyon jó hír, hogy úgy tűnik, egészen jól kijön a Sámigyerekkel is, többször üldigéltek már egymás mellett minden különösebb akció nélkül, békességben. Csibészke viszont azért nem bújik ki a bőréből, naponta 2x kihívja Sámsont verekedni, aki csak bambán nézi, mint a kisboci és szerencsére nem akarja felvenni a kesztyűt az Istennek se. Pedig ő is elég kurflis időszakában van, ha kijön azonnal keresi a többi nemes hímet, akik - ki tudja - tán az asztal alatt bújkálnak és csattogva hívja őket egy kis bunyóra. Néha a kezemnek akar nekimenni, de szerencsére eleddig még jól tudtam kezelni ezeket a dolgokat. A legjobb a reggeli "mi időnk". Sámi ugyanis hajnalban kel. Ma pl. már 5 óra felé hallottam, hogy beszélget. Katus korán ment dolgozni, Sámi hallotta a mozgást, ilyen korán általában csak én szoktam kelni, ezért aztán szépen, kulturáltan ki is szólt a kalitból:"Kukuccs!" Így szoktuk, ha már hallja, hogy fenn vagyok. Akkor kiveszem, kiviszem a konyhába és ő megeszi a hajnali kásáját, némi máriatövismaggal megszórva, közben pedig beszélgetünk. Én: "Szia!" Ő: "Helóóóóó, puszi!" És így tovább,. Nem nagy a repertoár, de én imádom ezeket a reggeleket, mit bánom én, hogy olyan kutya korán van még!:-)) Aztán szépen megcsináljuk együtt a tálka mosogatást, elkészítjük a magokat meg a gyümölcsöket, ő lelóg a hálóingemről és mindenbe belekóstol, megfogja az orromat, hogy forduljak feléje egy puszira vagy csak odateszi a fülemre a csőrét és hangosan cuppog, mintha puszit adna, aztán még bejön velem a hálóba, amíg öltözködök és ha már indulok, akkor visszateszem a kalitjába. Amikor be akarom tenni, megfogja a lábával a kezemet, olyan erősen, ahogyan csak tudja és húzza magával be a kalitba, hogy ne tegyem be, maradjak még vele, de mennem kell és hát mindig én győzök, be kell mennie, akkor viszont egy olyat ordít, hogy a szentkép is leesik a falról, persze mérgében. Már megyek ki, mikor még hallom, hogy utánam szól: "Puszi!" Egyszerűen imádom!!!! De nemcsak őt, a másik kettőt is, mindegyiket másért, azt a kis karakán, igazi pasi Csibit, Bubikát, ahogyan egyre jobban, legyőzve a félelmeit, jön, hogy játszunk, repül utánam, ha kimegyek valahová. Már nem kell nézegetnem, hogy ki is az aki az ujjamra akar jönni, ugrik, bújik, aranyosan játszik, eszébe sincs bántani, szóval most, Istennek hála, nagyon jó passzban vagyunk!!!! A maturálás meg a párzási idő ellenére is.