2011. március 29., kedd

Karl Jenkins - "Palladio"



Halgassátok, szerintem eszméletlenül jó! Valszeg elég műveletlen vagyok, mert én még a pasas nevét sem hallottam, de most hogy hallgatom a műveit, teljesen beleestem!!!!!!!

2011. március 27., vasárnap

Karajan Beethoven ''Egmont'' Overture



Marci emlékére

In Memoriam Marci.......



Megint csak ülök itt és próbálom megérteni, mért kell egy gyönyörű, egészséges, kedves és szelíd madárnak 3 nap alatt itt hagyni a a gazdáját. Két és fél éves volt, kis kotnyeles dumagép, a gazdája szeme fénye. Mindent megadott volna azért, hogy Marci meggyógyuljon. Neki sajnos nem volt szerencséje...............





Repülj szabadon, kicsi Marci!!!!!!

Rémületes délelőtt....

A tegnap délelőtt is úgy indult, mint a többi hétvége. Takarítani kezdtem és a zöld fiúkat is kivettem, hadd repdessenek, mókolgassanak mellettem. Aztán valahogyan ránéztem Mózesre és azonnal belém állt az ideg. Valahogy nem olyan volt, mint szokott lenni. Róla tudni kell, hogy nagy haspók, szinte egész nap eszik-iszik, most pedig végtelenül fáradt tekintettel ült a játszótéren, szinte bóbiskolt, a szemét lecsukva, aztán egyszer csak rángatózni kezdett a feje és hányt, nem is keveset.
 Nem tudom leírni, amit éreztem "szó megszakad, hang fennakad, lehellet megszegik"!!! Hát valahogyan így!! Azonnal éreztem, hogy valami nem kerek! A rémülettől egyszerűen teljesen leblokkoltam és állandóan Mózit lestem. Elkezdtem hívni Molnár dokit, Sátorhelyi dokit, Pazár dokit, de senki nem vette fel. Aztán hirtelen belém hasított, hogy hát persze, hiszen most van az Álatkertben a 4 napos konferencia, minden orvos ott van, aki exotikus állatokkal foglalkozik. Azért próbálgattam, hátha mégis valakit el tudok csípni. ...... Semmi.
Akkor felhívtam Bordás Krisztát, elmondtam hogy a múlt héten Mózes kissé megrágta egy függöny alját, hátha mégis ólom volt benne és most megint itt a rontás rajtunk. Krisztának van egy ismerőse, dr. Varga József, aki a III. kerületben rendel, bár kutyákra és macskákra szakosodott orvos. Közben csörgött a telefonom, Molnár doktor hívott vissza a konferenciáról, mert azonnal kitalálta, hogy nem azért hívtam 12x hogy a kedves hogylétéről érdeklődjek, hanem biztos valami baj van. Sírva elmondtam, hogy Mózi nagyon rosszul van, lehet-e ez a Metalcaptase mellékhatása vagy mégis abban a nyomorult függönyben lehetett ólom?! Azt mondta, meg kéne röntgenezni, de ő is tudja hogy minden orvos ott van az Állatkertben. Mondtam neki, hogy itt van Varga dr, azt válaszolta hogy kérjem meg, csináljon egy röntgent, ha valami van akkor kapjon újra Chelintox-ot és folyamatosan adjam a Metalcaptase-t, de ha tiszta a zúzógyomor, akkor csak fele adagot, mert akkor sok neki amit most kap. Ezek után felhívtam Varga doktort és megbeszéltem, hogy akkor indulok Mózessel egy röntgenre. Gyorsan összeszedtem őket (Sámsont persze vinnem kell magammal, mert ha nem, akkor jön a szárnytépés) de csak 1 hordozóm volt, mivel a másikat Katinál hagytam Merlin számára. Na akkor betettem a két fiút (persze, hogy a kisebbik maradt otthon) és megkértem Mózit, aki egyébként gyűlöli ha valaki 10 centinél közelebb van hozzá, hogy ne kapkodjon Sámira, üljön békében a kis tollas seggén, mert most nagy kakiban vagyunk itt hárman. Nem fogjátok elhinni, ő, aki máskor oda morrant azonnal vagy oda is kap, ha Sámi túl közel megy hozzá, úgy üldigélt Sámi mellett a szűk kis helyen, mintha a Jóisten oda teremtette volna. Elautóztunk a rendelőbe, semmi baj nem volt velük, ilyenkor azért annyira jól esik még ebben a szar helyzetben is, hogy megdícsérik, milyen jól neveltek. Mózes szépen kilépett a hordozóból az ujjamra, onnan a doki megfogta, el sem kellett altatni, hamar meg lett a röntgen és ő újra visszalépett a kezemre, mintha az Angolkisasszonyokhoz járt volna iskolába. Persze, mindenki megnézte őket, csodaszépek voltak együtt a villogó smaragd tollaikkal. (Mondom ezt most már, hogy a rontás elkerült minket!) A röntgen negatív lett, azonnal küldtem is Molnár dokinak egy sms-t, aki kisvártatva vissza is írt: "Örülök.MV". Fantasztikusan jó fej, az biztos!!
No, mi akkor pont a III.kerületben voltunk és pont 3 utcányira Katitól. Fogtam hát a fiúkat és szépen elballagtunk meglátogatni Merlint, akit még az enyémek csak képről láttak. Nagy volt az izgalom. A zöldek szépen kijöttek a szállítóból, körül nézegettek a szobában, aztán kivettük Merlint is, hadd ismerkedjenek, hiszen egy hét múlva lakótársak lesznek.Volt aztán ott kissapis is, vagy három, úgyhogy mindenkit jó alaposan megvizsgálhattak. Teljesen meghatódtunk. Ez a két zöld lükealadár nemhogy nem akarták Merlint bántani, oda mentek, megnézegették, egyet még csőröztek is, Merlin halkan prüntyögött nekik, ahogyan a jákó babák szoktak. Aztán őt betettük a kalitjába, mert most kezd repülni, de egy pici szobában voltunk és nem akartuk hogy össze-vissza verje magát ha nekirepül a falnak. Nálunk itthon jó kis táv a nappali-konyha vonal, majd ott megtanul repülni ha hazajön, pláne ha megindul a nagyok után. Szóval visszatettük és az én fijaim azonnal rátelepedtek a kalitjára, lemásztak hozzá, nézegették, de EGY SZEM TOLL SEM EMELKEDETT MEG A HÁTUKON!!!!!! Mózes nagyon édes volt, ő is oda mászott, kitartotta magát a kalit oldalán, hogy jobban lássa és látszott a fején, hogy erősen agyal:"Látom, megvan a két lába, szárnya is van meg csőre is DE MÉR SZÜRKE????????!!!!!!!!!!" Nagy dilemmában volt, az biztos!:-)))))
Mózes persze egy egész tálikó magot is megevett, míg ott voltunk, már nyoma sem volt a rosszullétének, nagy megkönnyebbülésemre. Meg is beszéltük Katival, hogy ha Merlin már rendesen tud repülni, akkor úgy, mint a régi időkben, mikor még Géza élt és én vittem magammal Csibikét, hát elviszem őket megint. Majd kicsukjuk Lizyt, hogy ne nyitogassa az ajtót és a fiúk szépen elüldögélnek velünk, mert az most is meglátszott, hogy abszolut el lehet őket vinni bárhová, nagyon rendesen tudnak viselkedni.

2011. március 25., péntek

Az egyke madár magányos madár....

Az „egyke” madár magányos madár

Írta: R.R. Holster / Pet Station
Fordította: Gászpor Jenő, Bordás Krisztina
            Fotók: Hunyadi Katalin, Máthé József, Dr. Romhányi Attila
.
Mi emberek, lassan de biztosan kikeveredünk a madártartás kezdetét jellemző sötét középkorból. Nem is olyan nagyon régen a madártartást illetően még az volt az általánosan elfogadott szemlélet, hogy a papagájt kis ketrecben, vagy egy ülőfához láncolva kell tartani, valamint kizárólag magvakkal és sós keksszel táplálni. Szerencsére a legtöbb papagájtartó ezt a felvilágosulatlan korszakot messze túlszárnyalta.
Manapság számos papagáj él 400 dollár (84.000 Ft) értéket meghaladó, drága játékokkal berendezett madárkalitkában és ezek a madarak kalitkáikból hosszabb időszakokra kiengedve szabadon barangolják be a lakást, valamint tudományos ismereteken alapuló, friss gyümölcsöket és zöldségeket is tartalmazó táplálékot fogyasztanak. Tehát elmondhatjuk, hogy hosszú utat tettünk meg, amire büszkék is lehetünk. Mindez azt mutatja, hogy nyitottak vagyunk a saját önzésünkön túlmutató tudatosságra illetve lelki állapotra, amely tekintettel van azoknak az élőlényeknek az érzéseire, akikkel e bolygón osztozunk.
Azonban tartja magát egy szemlélet, amely miatt még mindig túl sokan, makacsul megrekedtek a madártartás ama bizonyos sötét középkorában, miszerint általános gyakorlat, hogy az emberek kedvencként csak egy madarat tartanak, amelynek eredményeként nagyon – nagyon sok „egyke madár” szenved el hosszan tartó és természetellenesen magányos életet!
Az általános szabállyal ellentétben - miszerint az egyke madár magányos madár - persze akadnak kivételek, sajnos azonban nem sok. Az általunk házi kedvencként tartott madarak többsége társas lény. Elsősorban épp e miatt minősülnek „jó” kedvencnek. Ezek a madarak természetes közegükben, a vadonban, egy kiterjedt társas csoport, a madárraj tagjai, amely életközösségen osztoznak szüleikkel, társaikkal és – rendszerint - egy hűséges partnerrel.
A madárraj felépítése az egyed számára közösséget jelent, amely által minden szükséges dolgot megtanul, illetve megkap, ami elengedhetetlen a boldog és kiegyensúlyozott élethez, továbbá ez a közösség már a puszta méretével nagy biztonságot és valódi védelmet nyújt a tagjai számára és megszakítás nélkül képes fenntartani az egyedek érdeklődését és éberségét.
A vadonban a madarak nem szomorúak vagy idegesek. Nem tépik a tollaikat. Nem üvöltenek egész álló nap. Sajnos a kalitka foglyaiként élő madarak mindezeket túl gyakran teszik. A legtöbb ilyen esetben a kedvencként tartott madár a különböző abnormális viselkedés révén a következőket próbálja kifejezni:„- Magányos vagyok!” – illetve -:„- Rémült vagyok!”.

Kedvencként tartott madara számára Ön és esetleg a család más tagjai jelentik a madárrajt. Ez rendben is van így, amennyiben Ön állandóan a madár környezetében tartózkodik, ám ez nyilvánvalóan lehetetlen. Szóval mi történik akkor, amikor a madár gazdája órákra, vagy esetleg napokra eltávozik? „Egyke” madarát ilyenkor egy nagyon is természetellenes és rémisztő helyzetbe hozza. A vadon élő madárraj tagjai ugyanis ritkán vagy soha nincsenek egyedül. Ösztönösen tudják, hogy az egyedüllét veszélyt jelent számukra, ezért egymástól szinte mindig csak hallótávolságon belül távolodnak el. Képzelje csak el, hogy min megy keresztül kedvence, amikor mindenki elhagyja a házat és ő, mintegy csapdába esve egyedül marad! Újra és újra hívja Önt, azt a személyt, aki számára a madárrajt testesíti meg – azonban válasz nem érkezik!
Mi a PetStation-nál (www.petstation.com) elkötelezetten hiszünk abban, hogy a kedvencként tartott madarakat (és számos más fajta házi kedvencet, amelyek természettől fogva szociális lények, beleértve a kutyákat is) nem szabadna egyedül tartani, kivéve nagyon ritka, pozitív körülmények fennállása esetén. Nagyon ritka, hogy egy ember annyi időt és figyelmet szánhasson kedvencére, ami ahhoz szükséges, hogy kivédhesse az állatra nehezedő magányt és unalmat, ami bizony állandó velejárója a kedvencként tartott madár életének.


Vajon Ön elegendő időt tölt „egyke” madarával, hogy távol tartsa tőle a magányt és az unalmat? Sok, egyébként jó szándékú és kötelességtudó „egyke” madarat tartó ember hiszi azt, hogy a válasz igen. De valóban így van-e? A madárral kettesben eltöltött napi egy óra nevetségesen rövid időszaknak minősül. Napi négy óra nem elegendő, nyolc óra már esetleg elégséges, de az is lehet, hogy nem.
Talán érti már, hogy mit tartunk ritka kivételnek? Aki akár nyolc órát is képes a kedvencével tölteni? Nyilván ilyen nem létezik, és elnézést, de a kutyák, macskák, akváriumi halak, stb. nem alkalmasak madár-őrzőnek. Éppen ezért szükséges egy másik madarat hozni a családba.
Több madár beszerzése ellen a legáltalánosabb kifogás a következő: „A madarak egymáshoz fognak kötődni és nem hozzám.” Egy másik ellenvetés pedig a zaj-tényező megsokszorozódásával érvel: „A madaram folyton rikoltozik, egy következő madár kiabálása már elviselhetetlen lenne”.
Mindkét feltevés alapvetően hibás. Amennyiben a madarak eltérő időben kerülnek beszerzésre, minden egyes madárnak megvan a lehetősége kötődni a gazdájához, egyébként pedig a madarak vagy kötődnek egymáshoz, vagy nem. Csoportban együtt élve sokkal inkább társakká válhatnak és egy érdekesebb, izgalmasabb környezetet alakíthatnak ki maguknak.
Ami a zajt illeti…Nos, amikor kedvenceink érdes hangú hívogatásba kezdenek (mivel a madarak már csak madarak maradnak), az bizony egyre hangosabbá válik. Azonban az „egyke” madár a magány és az unalom miatt többet kiabál. Egy másik madár társaságában a kiabálás, mint alapprobléma alábbhagy, így annak eredményeképp a gyakorisága is drámain csökken. (Kézzel nevelt nimfa papagáj párom akkor hagyta abba a naponta többszöri, fülsértő kiabálást mikor társakat kaptak a lakhelyükül szolgáló madárszobába. Érdekességképp szeretném megjegyezni, hogy a velem való kedves és szelíd viselkedésük mit sem változott. A cikk fordítójának megjegyzése.)

A PetStation-nál nyolc papagájunk van, hat különböző faj és mindegyik eltérő időpontban került hozzánk. A nyolcból négy, madármentési projektből származik, és mindannyian kötődnek hozzánk. Csupán két, egymáshoz igazán kötődő pár van: nemespapagáj párunk és a két hím kékhomlokú aratingánk. A többiek többé-kevésbé elviselik egymást. Civakodnak egy kicsit, de soha nem erőszakosan, sőt néha még kölcsönösen tollászkodnak is.
A nyolcból hatan ugyanabban a nagy szobában élnek, mindegyik a saját kalitkájában. Megpróbálunk valamennyi madárral naponta egy kevés, de minőségileg megfelelő időt eltölteni, ám néha az időbeosztásunk ezt nem teszi lehetővé. Tehát a madarak kiváló kis madárrajként, csoportosan vannak tartva. Mindez persze nem tökéletes, de kétségtelenül jobb megoldás annál, mintha egyedül, magányosan élnének.
A katona aránkat külön kell tartanunk a többi madártól, mert ő sokkal nagyobb és komolyabb sérülést tud okozni. Ő a kisebb madaraktól elkülönítve, egy másik szobában él, társasága pedig a „rajba” utolsóként érkezett Jákó papagáj. Ez a Jákó tépkedte a tollait, amivel szinte azonnal felhagyott, alighogy kikerült unalmas és magányos életkörülményeiből és integrálódott ebbe a közösségi környezetbe.
Az egyik kékhomlokú aratingánk „egyke” madár lévén szintén egy tolltépő és öncsonkító teremtés volt. Ennek ellenére gazdája még így is nagyon szerette, megfelelően táplálta, és amikor otthon volt elhalmozta a figyelmével, azonban egész egyszerűen nem tartózkodott otthon annyi ideig, hogy megakadályozza a madár rettegését, amely az önpusztító magatartást eredményezte. Azt követően, hogy megérkezett hozzánk ez a madár szinte azonnal összeállt a kékhomlokú aratingánkkal, abbahagyta az önpusztító viselkedést (bár kicsit még mindig tépkedi a tollait) és egy sokkal boldogabb kis „fickóvá” vált. Mindennapjaink fénypontját jelenti, amikor megfigyeljük, ahogy a két madár egymással játszik és bohóckodik.(Dr. Romhányi Attila számos hazai papagájos könyv szerzője és egyúttal hatalmas papagájrajongó e cikk kapcsán az alábbi megjegyzést tette: „- Én két madarász kollegánál is észleltem, hogy az Aratinga a vele egy kalitkában lakó kékhomlokú amazon papagájjal kötött szintén szoros barátságot.”)

A mi helyzetünk távolról sem egyedi. Családtagként a világon sok, madarat tartó háztartásban él egynél több madár. A „papagáj-láz” számos barátunkat arra ösztönzi, hogy három, négy vagy több – gyakran eltérő fajú - madarat szerezzen be. Ezeknek, a régóta madarakat tartó embereknek a többsége egyetértene abban, hogy egy új madár érkezése nem befolyásolja negatívan a meglévőkkel fennálló kapcsolatukat. Sőt, néha fokozni tudja a kötődésüket mivel a madarak versenyeznek egymással gazdájuk szeretetéért.

Amennyiben ön azt fontolgatja, hogy egy másik madarat szerez be társként az „egyke”madara mellé, kérjük, jól gondolja meg milyen madár volna a legmegfelelőbb! Alapvető igazság, hogy bármilyen madár jobb a semmilyennél. Biztos vagyok benne, hogy ara papagájunk sokkal inkább értékelné annak a lehetőségét, hogy egy pintyekkel teli röpdét nézegessen és hallgasson egész álló nap, semhogy unalmában a körmeivel játszadozzon a szerencsétlen. (Dr. Romhányi Attila megjegyzése: „-Zsuzsikám, a kékhomlokú amazonpapagájunk a nimfák röpködését és egyéb viselkedésformáit tartotta mulatságosnak, egész nap elnézte őket és időnként kuncogó hangokat is hallatott.”)
Egy kis kreativitással még az is elérhető, hogy papagájunk azonos légtérben, a nála impozánsabb, ám együttélésre alkalmas újonnan érkezett madárral jobb kapcsolatot alakítson ki annál, mint, hogy épp csak eltűrik egymás társaságát. Azonos vagy egymáshoz közeli fajok párosítása valószínűleg szoros kötődést fog eredményezni. Ezek a párba állítások gyakran a legérdekesebb és legeredményesebb kölcsönhatásokat eredményezik a két madár között. Amennyiben azt fontolgatja, hogy társat szerez a madara számára akkor, ha azt szeretné, hogy ezek a madarak fizikai kapcsolatba kerülhessenek egymással, mindenképp ügyeljen arra, hogy a kiválasztott madár megközelítőleg azonos méretű és vérmérsékletű legyen. Például nappapagájunk, kékhomlokú aratingáink és bronzszárnyú papagájunk elég jól kijön egymással. Legyen óvatos az igazán össze nem illő fajok összepárosításával, ahol az egyik meg tudja sérteni a másikat. Például a törpepapagájok és nimfapapagájok nincsenek „felfegyverkezve” arra, hogy megküzdhessenek a nagyobb papagájokkal.

Bonyolult lehet bevezetni egy új madarat a családba. Az Ön meglévő madara megsértődhet, hogy egy másik madár érkezik az ő rendezett, bár érzékeny, társadalmi rendszerébe. Valószínűleg az ön szeretetéért harcoló riválisként fog tekinteni az újonnan érkezettre. Perpatvarok előfordulhatnak. Az új madár érkezését követően valószínűleg még hosszabb ideig nem szabad engedélyezni a fizikai kapcsolatot. Megeshet, hogy folyamatosan különálló kalitkákra van szükség, hacsak a madarak nem ugyanabból illetve nagyon közeli fajból származnak.
Lassan, néhány hónap elteltével leküzdik a bizalmatlanságukat, és kialakul az egymás iránti türelem, és talán valamiféle barátság is. Ez a barátság a kölcsönös tollápolástól és a közös játéktól egymás teljes figyelmen kívül hagyásáig terjedhet, amikor is Ön a jelenlétével megosztja a figyelmüket.
Még akkor is, ha úgy tűnik, nem nagyon kedvelik egymást, ne gondolja azt, hogy a két (vagy több) madár nem társként tekint egymásra az ön távollétében. Ön minél többet van távol, annál fontosabb a madaraknak egymás társasága.
Több madár együtt tartásának csodálatos „mellékhatása”, hogy a személyiségük olyan aspektusai válnak nyilvánvalóvá, amelyeket a madártulajdonos soha nem tapasztalhatna meg egy egyke madár tartása esetén. A raj tagjaként a madár magabiztosabbá és nyitottabbá válhat. Ön pedig tanúja lehet annak, ahogy madara kapcsolatba lép egy másik madárral, amely kapcsolatra önnel egyébként soha nem lenne képes. Röviden mondva, a madárnak esélye van természetesebbé válni.

Végső soron tehát leszögezhető, hogy a kedvencként tartott madarak csapatban élő, társas madarak. Egyetlen madár márpedig nem alkothat csapatot. Kettő igen. Az Ön madara számára még a biztonságot, érdeklődést és társaságot jelentő „hamis –madárraj” tagjaként is egészségesebb és boldogabb élet vár. Nos, nem ez minden madártulajdonos valódi célja?

(A fotókon szereplő feketesapkás és nemes papagáj fajok tartásáról, táplálásáról neveléséről valamint sok egyéb érdekes tudnivalóról részletesen olvashatnak Hunyadi Katalin blogjában: a http://nemespapagaj.blogspot.com/, valamint a www.feketesapkas.blogspot.com oldalon, ahol az érdeklődök, feltehetik kérdéseiket illetve megoszthatják saját tapasztalataikat.)

(Máthé József papagájairól bővebben a http://papagajaim.hu/ weboldalon olvashatnak)

****

2011. március 19., szombat

Nem hoztam el Merlint. Megbeszéltük a barátnőmmel, Merlin kirepülés előtt van, már erősen fogyaszt, nem eszik tápot szinte semennyit, kukoricát és borsót eszik, valamennyi magot is bont, de én dolgozom egész nap, félek így elhozni. Nem látom, hogy mennyit eszik napközben. Lesz elég idő még amit együtt tölthetünk, én nem rizikózok, a barátnőm pedig teljesen megértette, sőt ő ajánlotta hogy akkor inkább maradjon még. Azt mondta, maradhat akármeddig, amíg nyugodt szívvel otthon merem hagyni napközben

Bíborbanszületett Merlin

Ma lesz a NAGY NAP!
Tegnap leültem a zöldekkel, elmeséltem nekik, hogy ma új társat kapnak. Elkészítettem a hálókalitját, amit majd szorosan a zöfik (értsd: -ld fi-úk) kalitja mellé teszek, úgy fogom takarni őket, hogy egymást azért láthassák. 
A nagykalitja is készen van már, ma még papa csinál egy új ülőrudat neki oszt passz. Tálak, játékok bekészítve.
A hordozó is készen van kimosva, egyszóval minden Merlint várja......... én meg már megint jól be vagyok tojva.
Merlin azért nem akárki, igazi hús-vér jákó én meg tele feszültséggel, várakozással, örömmel, bizonytalansággal a szívemben várom hogy a kis szürke hazajöjjön. Olyan hülye vagyok! Azért ő sem Porphyrogenetus,  hogy tudok ilyen beszari lenni! Még Molnár doki is megrémisztett, mikor elmeséltem neki a dolgot. " Katalin, ha hiányzik egy szál tolla is jöjjenek azonnal!" Na, nekem sem kellett több! De nagyon jó fej volt, mert másnap küldött mélben két könyvet, a papagáj játékokról és hogy hogyan foglaljuk le őket!:-)
Viszont írtam Nonni- nak, akivel most már egy ideje beszélgetünk a jákókról és nem régen vitt ő is haza egy kis 10 hetes jákóbabát, beszéltem Noival aki gyakorlott jákótartó és szerencsére ők erősítenek, hogy megy ez majd ...........
Hát akkor hajráááááá, kezdődik a nap, estére pedig megszaporodunk az álommadárral......
Igyekszem képet, videot, mindent feltenni és írok is. A technika ugyanaz lesz, ami már nálunk bejött: Madár megérkez, kalitba berakódik és akkor jöhetnek a többiek csőrvizitre. Ha Sámson elfogadja, akkor vasárnap már közös buli is lesz és akkor Mózes sem fog akadékoskodni..........

2011. március 14., hétfő

Szedjük a gyógyszert, reggel és este egy negyedet. Szépen elrágják, nincs vita és ellenkezés. (Elmagyaráztam nekik, hogy ettől fognak teljesen meggyógyulni.:-)) )


 Pénteken hoztuk haza őket, megköszöntük a doktoroknak azt a hatalmas lelkiismeretességet, tudást és jóindulatot, amivel talpra állították Sámsont és kikezelték Mózest is a nehézfém mérgezésből. Szívem szerint talicska aranyat vittem volna Nekik, sajnos nincs rá módom, még a kezelést is elég necces volt kifizetni.:-( 
Álljon hát itt a nevük, hogy ha bárki olvassa, tudja meg, hogy hozzájuk kell vinni a beteg madarakat, mert erejükön felül megtesznek mindent, hogy meggyógyuljon:
dr. Sátorhelyi Tamás - őt ismerem az idre fórumról, akkor kétségbeesésemben őt hívtam fel telefonon és ha ő nincs, akkor Sámson sincs velünk már, szerzett neki gyógyszert, bement ezért külön az egyetemre, hihetetlenül rendes ember. Ezt valahogyan Sámson is érezte, mert a kórházban simán kilépett az ujjára ha vizsgálni akarta.
dr. Molnár Viktor - hozzá járunk Mózes púpjával, nagyon nagy tudású, sosem beszél mellé, megmondja az igazat és a szó szoros értelmében mindent megtesz a betegeiért
dr. Pazár Péter - ő volt a harmadik doki, aki a fiúkat kezelte, lelkiismeretes, nagyon jó fej

És még egy apró sztori péntekről:
Jó sokat kellett várnom, a rendelő teli volt. Hallottam kintről, hogy a fiúkat már kihozták, egymás között nyomták a szöveget, fütyültek, énekelgettek. Zengett tőlük a vizsgáló. Aztán bementem, beszélgettünk a doktorral a továbbiakról. Ő is mondta, hogy egészen jól érezték már benn magukat, megszokták a napközit. Kérdeztem, hogy mennyit beszéltek, miket fütyültek? Aztán azt is megkérdeztem, hogy vajon a Varázsfuvolából a kedvenc részüket nyomták-e? Molnár doki kicsit hitetlenkedve nézett rám, de akkor a másik rendelőből kiszaladt Pazár doki és azt mondta:  - Húúúúúúú, hát én hallottam! Éppen a görényt varrtam és azt gondoltam, hülye vagyok, mert ugyan ki fütyürészné itt fényes délelőtt a Varázsfuvolát!:-)))

2011. március 13., vasárnap

2011. március 10., csütörtök

Handel - Messiah - Hallelujah Chorus

Halleluja

Mózes jól van és holnap megyünk UTOLJÁRA az egyetemre!!!!!!!!!
Köszönöm Nektek is!!!!!!!!!!!!!!:-)))))))))

2011. március 9., szerda

MÓZES

MÓZESNEK NEHÉZLÉGZÉSE VAN, VAGY A STRESSZ MIATT, VAGY HOGY IDEGENEK TAPEROLJÁK VAGY KI TUDJA MÉRT!
SZORÍTSATOK, MÁR ADTAM NEKI ACC-T ÉS KAMILLA TEÁVAL INHALÁLOM!

2011. március 1., kedd

Tegnap délután ültem a rendelőben és vártam, hogy kiadják a zöld fiúkat. Általában ha bejelentkezem akkor kiveszik őket az internátusban lévő kalitból, megkapják a délutáni injekciót és mehetünk haza. Most már szemre jól vannak, az erejük és a hangjuk is kezd visszatérni és méltatlankodnak erősen mikor a jó doktor kipecázza őket a helyükről.
Egy hófehér hajú idős néni üldigélt mellettem, bentről hallatszott némi motozás és egyszer csak Mózesem nem éppen suttogó hangon elkezdett visítani. A néni halottsápadt arccal megszólalt: "Úrissssten, valaki rálépett a malackámra!" Valószínűleg az elmúlt napok okozta stressz miatt, valami elemi erővel tört fel belőlem a röhögés, ellenálhatatlanul és megállíthatatlanul. Aztán a néni mellett ülő hölgy megszólalt:"Ez talán inkább valami madárféle lehetett!" Aztán vörös arccal a szégyentől hebegve és bocsánatot kérve, de közben folyamatosan idiótán röhögve elmondtam, hogy ez éppen két nemes papagáj benn, akiket injekcióznak. Engesztelésül meg is mutattam a fiúkat a hordozón keresztül, mikor már kiadták őket. A néni teljesen elképedt. Nem is tudta elképzelni, hogyan lehet ekkora madarakkal egy lakásban élni