Igen, igen, végre!!! Hetek óta az első jó kis hétvége!!!! Szombaton Pécsen voltunk Ági barátnőméknél, mint mindig most is fantasztikus nap volt! Én is csak azt tudom írni, amit ő írt egyszer, hogy ott valamiféle másik idősík van, mert pillanatok alatt délután lett és sajnos indulnunk kellett haza. Képeim nincsenek, azokat Ági csinált és nyilván majd fel is teszi. Annyira sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól, mert nagyon-nagyon jól érezzük velük magunkat. Pécs pedig a kedvenc városunk egyike, most is elbűvölt, megnéztük, mi változott mióta utoljára ott jártunk és gyönyörűséges volt!

Aztán vasárnap pakolás és mami felköltöztetése. A madarak  (Csibiék kivételével, akik mint a jó házőrzők végig ordították a napot, hogy mi ez a jövés-menés?!) néma csendben figyelték, hogy mi történik. Jó kis munka volt, az biztos, már délután lett, mire a hálót kezdtem összerakni, persze a kalit takarítás is akkorra maradt. Ahogyan a régi szép időkben, akinek a kalitja tisztítódott, az természetesen kijöhetett és rendetlenkedhetett.:-) Igyekeztem úgy berendezni a szobát, hogy valóban semmi felesleges extra dolog, amit egy papagájcsőr megkívánhat, ne legyen elöl, azt hiszem sikerült is.Lehet, hogy kissé puritán, de nekem tetszik. És főképpen nekik is........ Amikor Csibiék kalitjával végeztem, vissza is cuccoltak, jól teleraktam nekik szuper fityefákkal, amiket Ágiéktól kaptunk, és láttam, hogy jóízűen másznak egyikről a másikra, mint egy sárgagatyás Tarzan és Jane..:-) Közben át-átkukucskáltak a zöldekhez is, hogy lássák mi történik ott. 

A nagyokat egyszerre engedtem ki. Merlin, tőle szokatlan módon igen visszafogott volt, el is kapott az aggodalom, mert a szerénység nem éppen a fő profilja, csak üldögélt a kalitja szélén, nagyon enni sem akart.Ha odamentem, azonnal odarohant, lenyomott pár puszit aztán üldögélt tovább. Naggggyon gyanús volt dolog!  A zöldek persze azonnal megrohamozták a szürke kalitját, sőt láttam hogy Mózes körülnéz, figyeli-e valaki, aztán behúz a kalitba, hogy felfaljon mindent, amit ér. Hát öcsém, ilyen falánk madár azért nem terem minden bokorban!:-) Mondjuk Sámi is lesegetett arra , de  rászóltam és így nem mert belezabálni a magokba.:-) 

Mikor minden kalit készen volt, mentünk vacsorázni, a menü kása-banán-sajt-kefir volt. Ez nagyon népszerű nálunk, úgyhogy szépen fel is falták a pillanat tört része alatt. 

Írtam már talán valahol, hogy ez a nagy hálószoba többek között azért is nagyon jó, mert a madarak ki tudják kerülni egymást, ha nem tetszik neki a másik fizimiskája, hát átreppen a másik kalit tetejére (lassan-lassan a kicsiket is kiengedem közéjük, persze szoros emberfogásban). Már délután érezhető volt a hatás. Először mind Merlin kalitján játszott, az ő színes műanyag vödrét, ami teli van babalánccal, kis fa bizbaszokkal, húzták-vonták, nézegették, pakolászták. Volt amikor mindegyiknek ugyanaz kellett, de győzzön az erősebb alapon, nem szóltam bele, mert akinek a javára ítélek, na azt nagyon fogják onnan utálni a többiek. Igaziból legtöbbször Mózes jött ki jól ezekből a vitákból, tekintve hogy a ő legnagyobb, a legvehemensebb, hamar megszerzett mindent, amit csak megkívánt. Sáminak bármit odaad, Merlint elhajtja, de már közel sem akkora slunggal, mint régebben. Valahogyan ők ketten, Mózes és Merlin a se vele, se nélküle állapotban leledzenek. Később, mikor kimentünk a konyhába egy tálcán meglátták a dinnyemagokat, amit a család gyűjtögetett össze nekik, lévén a legnagyobb ledvencek egyike. És láss csodát: békésen eleszegetettek egymás mellett, a két zöld kétoldalt, középen meg a szürke menyecske. Nem volt vita, veszekedés, illetve  a végén összemorrantottak Mózessel, mert Merlin magja elfogyott és Mózes oldaláról próbált csenni magának, amire a tulaj kikelt magából, Merlin elreppent, de 2 perc múlva már ment vissza és hol innen, hol onnan csórt egy keveset magának.

Vacsi után még játék, aztán most már nem kellett felmennünk a hálókalitba, hanem szépen mindenki becuccolt a sajátjába, letakartam őket és szunya. A zöldek nem hittek a szemünknek, valahányszor kimentem és bejöttem a szobába, Mózes mindannyiszor kiszólt a takaró alól: "Mama?!" Csak válaszolnom kellett: " Én vagyok, aludj csak!" Boldogságos és békességes este volt, végre jól kialudtuk magunkat, mert visszakerültünk a kedvenc szobánkba.:-))

Én reggel ötkor kelek, Mózes, csak hogy megbizonyosodjon rá is kérdezett megint, hogy én vagyok-e, aztán szépen, türelmesen várták a reggelit, amit azonnal el is kezdtek falni, Merlin is, nem volt arra étvágytalan madár egy szál sem.

Mindig ott öltözöm fel velük, hogy lássák, utcai ruhában vagyok, innen tudják, hogy dolgozni megyek és csak délután jövök haza. Elköszöntem mindegyiktől és indultam dolgozni.

Körömvágás és egyéb borzalmak

Zajlik azért az élet nálunk otthon, amit most elmesélek csak egy röpke nap történése, de azért minden napra jut valami esemény. Vasárnap nagy hawaii volt a madarak körében, jöttek az unokáim és annál nagyobb gyönyörűségük nincs is, mikor figyelhetik a kicsiket, Sámson repdes utánuk, hogy mindent és mindenkit láthasson. Mózes változó hangulatban viseli őket, van amikor simán odamegy hozzájuk, főleg ha valamit esznek, azonnal rendkívül szimpatikusak lesznek a szemében, van hogy fenn ül a nagykalit vagy a játszó tetején és onnan lesi őket, a két sapis pedig teljesen odavan értük, de igaziból ők még nem nagyon ismerkedhetnek, csak ritkán és erős felügyelettel. Nem a sapisok miatt.

Tegnap már korán érkeztek, a nemesek oda is cuccoltak azonnal az ajtóhoz, hogy engedjem már ki őket a gyerekekhez. Onnan aztán le sem lehetett vakarni őket, mentek mindenhová a srácok után. Elég sokan lettünk délre, tekintve hogy a fiam két barátja is átjött, a végén üzemi konyha méretű edényekbe főztük az ebédet.Amíg az ebéd fővögetett úgy döntöttem, hogy a menyem segítségével kissé megmanikűrözzük a zöld fiúkat, mert már elég hegyes volt a körmük, ami a kezemen látszott is erősen. Először Sámson körmeit reszeltük le, én voltam a fogóember, Melinda reszelte. Gyorsan végeztünk, Sámi szeme kissé zoomolt ugyan mikor kivettem a takaróból, amibe betekertem, de összességében nem volt necces a dolog. Na de aztán! Ugye a Mózesgyerek következett. Tudjátok, hogy retteg minden töröközőtől, betekeréstől, mert babakorában így volt etetve (megtömve), arról nem is beszélve hogy mi van ha ez akkora stressz lesz neki, hogy újból visszavadul.......... a víz csordogált a hátamon, hogy hogyan is csináljuk! Azon is gondolkodtam, hogyan fogjam, nehogy a gerincében valami kárt tegyek.Hát mindegy, valahogyan el kellett kezdeni! Szépen rádobtam egy puha polár plédet és igyekeztem úgy fogni, hogy ne szorítsam a testét, de ne is tudjon nagyon ficánkolni. Aztán szépen kivettük a két kis lábát és mondtam Melindának, hogy kezdheti! Igenám, de ez a kis kópé gyerek úgy összefűzte a két lábfején az ujjakat, hogy a gordiuszi csomó csak kis gyerekjáték volt mellette. Elkezdtük kibogozni nagy nehezen, mikor kiszabadítottunk egy ujjacskát akkor sutty, azonnal lereszelte Melinda a hozzá tartozó körmöt és így haladtunk lassacskán. Arra is fel voltam készülve, hogy üvölteni fog, de csak kétségbeesett, rövid hangokat adott ki és ez még rosszabb volt, mintha ordított volna, mert nem tudtam, mit érezhet magában. Mikor végeztünk, betettem a kalitba, azonnal felmászott a leghátsó és legmagasabb rúdra és úgy nézett rám, mint a zsidó templomban az utálatos képre. A tollai össze-vissza álltak, a púpja és a rossz szárnya sokkal jobban látszott mint általában, hát olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy bőgni tudtam volna! Pedig ezt meg kellett csinálni, az ő körme még hegyesebb volt, mint Sámié, hiszen ő nem mozog annyit. Próbáltam beszélni neki, erre megfordult és a seggét -hátát mutatta, kizárt a csapatból. Nem mondom, hogy jól esett, nem is bírtam magammal, benyúltam, hátha rááll a kezemre, hát akkorát csípett az ujjamba, hogy a szemem is kiugrott tőle, még a mutatóujjam körömágyát is felsértette a csőre. Hát akkor már az állás 1:1 volt.:-)))) Békén is hagytam őket, had anyázzanak kettesben Sámival.:-))

Na, eltelt egy jó óra, fogtam egy finom mandulás kekszet, négyfelé törtem, bementem, kapott a két kicsi is egy-egy darabkát, Sámson is és végül Mózesnek is nyújtottam egyet. Élénken figyelte mit csinálok, hiszen az ő szívéhez is a begyén át visz az út, majd leereszkedett, hogy elérje a kezemet, szépen kivette a kekszet és innen a dolog a lovagiasság szabályai szerint elintéződött. Később, mikor a kicsik kalitján mókolt, én meg ott pakolászgattam odasántikált a vállamhoz, lassan, kényelmesen felcihelődött rá és innen minden rendben volt, megvolt a bizalom és a szeretet.

Csibiéknél is történtek változások. Ők már egy jó ideje sátorban alszanak. Ez egy vászon sátor volt, amit aztán módszeresen, szépen szétrágtak. Immáron a harmadikat fogyasztottak el. Éjszakánként a sátorban megy a buli, rágják a belsejét, játszanak, motyognak, bunyóznak, etetik egymást, kihallatszik minden. Az utóbbi időben viszont nagyon elkanászkodtak, néha olyan hangosak, hogy képtelenség mellettük aludni, pedig én egy barnamedve típus vagyok. Az utolsó éjjel volt a legdurvább, reggel meg is beszéltük a papával, hogy sátor az nuku ezentúl. Mikor hazaértem pénteken szépen ki is szedtem, átrendeztem a kalitot, csináltam egy alvórudat nekik jó magasan és kaptak még rágnivaló bőrös játékot is a tartalékból. Azóta minden rendben van, fenn alszanak a rúdon, mindenki nagy megelégedésére, csend van éjjel a hálóban. Papa ugyan megígérte, hogy csinál nekik egy fa odut, hátha abban csendesebben lesznek, mert nem tudják rágni éjszakánként, nincs min veszekedni. No, majd meglátjuk.

Este Csibiék korán fekszenek, már 7 - 1/2 8 körül felcuccolnak az alvórúdra és nem szeretik ha zavarják őket, le is takarom őket ilyenkor. A zöld fiúknak jó napjuk volt, este még 9-ig fenn ültek a vállamon, úgy néztem a tv-t, ők meg bóbiskoltak rajtam. Ez a legnagyobb gyönyörűségük, elkezdik a csőrüket csikorgatni, olyan jól érzik magukat. Olyan csikorgatás volt, hogy nem tudtam Katit felhívni, csak mikor abbahagyták.:-)

Nagyon jó hírt mondott: Merlin szeme elkezdett nyílni!!! Hatalmas változások lesznek megint, mire pénteken megyek hozzá!!!!:-)))

Heti híradó

A zöld fiúk együtt akcióznak. Konkrétan úgy néz ki a dolog, hogy Sámson kinéz magának valamit, a múlt héten ez éppen a cseresnyés-meggyes tálikó volt és megindul. Mögötte pedig hű csatlósként Mózes nyargalászik. Odareppennek az akció tárgyához, aztán először Sámson közelíti meg, de szorosan a nyomában ott a kicsi is, kóstolgat, majd szinte odalöködi a mamlasz kis bociszeműt is, olyan "Mennyémá fiam, ne légy ilyen bamba!" fejjel, hogy kóstoljon ő is, így aztán szépen kettesben nekiállnak az éppen aktuális valamit elfogyasztgatni, szétszerelgetni, megrágicsálni. Eddig csak a két kicsit, Csibészkét és Bubit kellett szoros emberfogásban figyelni ha kinn voltak, most már a két ganajt is. Alig várom, hogy megérkezzen a játszótér, végre akkor ki lehet engedni őket a nappaliba, úgy hogy állandóan szem előtt legyenek és akár órákra is kinn maradhassanak. Papának csak egyetlen kérése volt, kaját ne adjunk kinn neki, mert hihetetlen módon tudják szétszórni, úgyhogy csak kiülőnek, közös játszótérnek fogjuk használni. A kalitban lévő játékok mindegyik sajátja, a játszótériek közösek lesznek, aki irígy vagy verekszik, az azonnal megy a konyhába büntibe.

Általában teljesen jól vagyunk, sokat játszunk ha otthon vagyok. Az elmúlt hétvégén lezajlott az év legnagyobb létszámú családi rendezvénye, ez Lacuska keresztelője volt, illetve az utána tartott hepaj, ami a fiamék kérésére nálunk bonyolódott. Hetek óta készültünk rá, előtte meg 3 nappal reggeltől estig takarítottunk, rendezkedtünk. Jól sikeredett, mindenki nagyon kíválóan érezte magát, szerencsére az ilyenkor szokásos családi sértődések is kikerültek minket. Mikor elmentek a vendégek kiültünk a teraszra a gyerekekkel és a madarakkal és még egy darabig beszélgettünk, Rebeka játszott a zöldekkel, Lacuska meg éppen a kalitok oldalára akart felmászni dícséretes buzgalommal, amit a fiúk néma rémülettel figyeltek, de aztán ez is megoldódott. Végül mindenki elment, papa elszunyált a tv előtt a nappaliban én meg beültem a zöldekkel kicsit tv-t nézni. Sámson rátelepedett az egyik vállamra, ám kis idő múlva bizony a Mózesgyerek is jött ezerrel, ő felmászott a másik oldalra és így próbáltuk valami idióta film eseményeit követni, de már én is fáradt voltam, úgyhogy csakhamar édesen húztuk a lóbőrt mindhárman. Sámi szorosan a nyakamhoz dugta a kis fejét, teljesen odabújt, a másik oldalon pedig Mózes üldögélt egyre közelebb, végül már ő is teljesen hozzámbújt, aztán szépen el is aludtunk mindhárman. Valamikor éjjel ébredtünk, Sámsont óvatosan felkeltettem és betettem a helyére, jött volna a kicsi is, igen ám de semmi hajlandóságot nem mutataott hogy lemásszon rólam, olyan jól érezte magát. Kicsit el is merengtem ezen, Sámson olyan 4-5 hónapos korában órákig aludt a nyakamba bújva, ha néztem a tv-t közben az ujjait simogattam vagy a nyakát , fejét cirógattam, bármeddig képes volt így pihengetni. Mózessel ezt még meg sem próbáltam, mert ugyan odarepül hozzám, most már oda is bújik, de a félhomyálban ellenségnek értékeli az ujjaimat, látom, ahogyan nyitja a csőrét és meg is fogja, de ezt már nem is lehet összehasonlítani a kezdetetekkel, mikor tiszta seb volt a kezem, annyira félt tőle hogy hozzáérek, ott mart ahol tudott. Most csak megfogja, ilyenkor szólok neki, hogy "Nem szabad, ne csípj!!!" és csodák csodája abba is hagyja, de azért egyelőre tovább nem tudunk lépni. No nem baj, nem gyorsvonat ez, majd csak haladunk ebben is előre.

Elindult a céges papagáj játék és felszerelés kereskedése. Elég sokat dolgozom vele, de szívesen csinálom. Vettem én is a madaraknak játékot. Csibészkééknek először bőrt , Sámsonéknak színes kötélen rágható kockákat. Aztán megcseréltem a dolgot, Sámiék kapták a bőröket és teljesen megleptek vele, hogy boldog örömmel vetették rá magukat. A bőr jó vastag marha durábel, nagyszerűen bírja a 4 centis csőrőket, a kicsik is jól elszórakoznak vele. Ha lerágnak róla valamit, akkor egyszerűen pótolom egy másik fakockával, amit felkötök a bőrre és rághatják megint.

Ide teszem a linket, hátha valakit még érdekelne a bőrjáték, hiszen úgy látom, nagyon bejön nekik és akik eddig vittek, jákónak, kongónak, nemesnek, mindenki dícséri.

www.papagajjatek.com

Csere-bere

Nagy dolgok történtek itt a hétvégén. Ez ugye a rendes kalit nagytakarítás volt, ami úgy uszkve 3-4 órát jelent, amíg a 3 nagy kalitot lesikamikázom emberesen, rácsról rácsra, de hát ezt nem is szoktam csak 1 hónapban 1x. Ez így teljesen normális is lenne. A történet apropóját az adja, hogy bizony ez a Mózesgyerek igen virgonc lett. Egyre ügyesebben játszik-mászik, lóg fejjel lefelé, de ezek a dolgok azért a kisebbik kalitban erős macerába ütköznek, tekintve hogy Mózes nem éppen kisnövésű nemes. Egészen pontosan akkora már, mint Sámson, csak ő sokkal tömörebb, más a testformája, szóval akár honnan csűröm vagy csavarom ki kellett mondani, hogy biza kinőtte a kalitot, úgyhogy valahogyan ezt a dolgot is meg kellett oldani. A legegyszerübb megoldás az volt, hogy kalitot cserél Csibiékkel, hiszen ők ketten sincsenek akkorák mint Mózi, úgyhogy a nagytakarítás után szépen meg is ejtettük a cserét, ami egyik felet sem viselte meg különösebben. Mózest szépen betettem a nagykalitba, amit aztán Sámson kaltja mellé állítottam, állandóan látják egymást, még aludni is úgy alszanak, hogy odamásznak egymás mellé és úgy horpasztanak egész éjjel. A Csibiék meg szépen becuccoltak a kisebbik kalitba, bár el kell mondjam, hogy ez azért nekem könnyebbséget jelent, hiszen a sapisnál malacabbul evő madarat még a Föld nem hordott a hátán, őket minden héten nagytakarítani kell, nem elég a havi egy. Szóval a kisebb kalitot lényegesen egyszerübb nekem is tisztán tartani és a hétvégi rácsonkénti tisztogatás is gyorsabban megy, mint a nagykalitban.

Hétvége

Nagyon jól és gyorsan telt a hétvége, egy kis gödöllői kirándulással feldobva. Melindával voltunk és természetesen az unokákkal. Nagyon élvezték a hatalmas kastélyparkot, a nagy tereket, mi pedig nézelődtünk. Bőven volt mit, hiszen a parkot most újították fel. Leszámítva, hogy jó magyar szokás szerint itt-ott még csak most bújt a fű, összeségében elmondhatjuk, hogy nagyon szépre sikeredett. Különösen a Pálmaház és a benne üzemelő dísz és szobanövény bolt lepett meg minket nagyon is bőséges kínálatával és virágbarát áraival. Végül átsétáltunk még az Erzsébet-ligetbe is, ahol egy fini fagylalttal koronáztuk meg az amúgy is nagyon jóra sikeredett délutánt.

Na nézzük akkor a tollas részét: Béke volt és szeretet. Senki nem akarta senki vérét venni, pedig vasárnap együtt volt kinn a galád család. Későn tudtam csak őket kiengedni és mivel a reptetés-szabad játék mindenkinek jár, ezért gondoltam egyet és megpróbálkoztam vele, hogy hadd jöjjenek mind egyszerre. Nagyon jellemzően helyezkedtek. Sámi és Bubi a két vállamon, Csibészke az ágyon mókolt valamivel, Mózes pedig a felső játszótéren öldökölt valamit kitartó morgások és kurjantások közepette. Később a kicsik - mivel ők gyárilag már 7 óra körül becuccolnak az oduba aludni - bementek a kalitba és rögtön az odujukba is. A nagyok velem maradtak. Volt szinkron repülés, csőrrel való kardozás, nagyhintán hintázás, nassolás, aztán felültek a vállamra és hármasban múlattuk az időt, segítettek a vacsorámat is elpusztítani, utána pedig szépen elmentek ők is aludni. Reggel megint meglepetés ért. Mostanában Mózes megint sokat változik. Ha nem lát, akkor hív. Ha odamegyek, hang nélkül felkászmálódik a vállamra és várja, hogy valami finom falatot kaphasson. Esze ágában sincs már hogy rákapjon az ujjamra, ül a fülem mögött és a hajamat fésülgeti a csőrével. A nasit úgy veszi el a kezemből, ahogyan az angolkisasszonyoknál tanítják. Egyre kevésbé stresszel, ha kinyitom a kalitja ajtaját már vágtat is kifelé, kijátssza magát a játszótéren, aztán les ahogyan Sámival játszunk. Remélem, hamarosan összeszedi a bátorságát és ő is odajön közénk játszani. Az megint egy bizonyság lesz arról, hogy valóban jól érzi magát velünk. Szépen repül de sajnos még ugyanolyan sánta, valószínűleg ilyen is marad. A héten megyünk Molnár dokihoz egy újabb kontrollra. Sajnos a kontrollok után a bizalma mindig visszaesik, de ha most minden rendben lesz megkérem a jó doktort, hogy egyelőre várjunk a kontrollokkal. Ha valami romlana az állapotán, ugyis azonnal észreveszem. Szegénynek nagy sokk a röntgen, a herce-hurca, ahogyan ott húzzák-vonják. Ő egy ilyen különleges madár, már találtam is egy hasonló gerincferdüléssel élő de boldog és kedves madarat Californiában. Jókat levelezünk, sok ötletet kapok a játékok készítéséhez és az eclectus diétához.

Vasárnap délután Rebeka Alma koncerten volt Melinda nővérével. Hozzánk jöttek haza és Csilla is beugrott pár szóra. Szóval nem ez a hír, hanem Rebeka viselkedése. Nagyon érdekes volt! Mikor megérkeztek és túlestünk a kölcsönös üdvözlésen, megfogta Csilla kezét és az ő nyelvén, kézzel-lábbel mutogatva vitte a hálószoba felé. A madarakat akarta neki megmutatni. A madaraknak pedig a lufiját, amit a koncerten kapott. Hát a találka nem sikerült éppen idillire. Rebi berontott a szobába, a madarak felélénkülve nézegették, akkor azonban felemelte a lufit, amit addig maga mellett tartott. A reakció nagyon jellemző volt a tollasokra: Sámson a nagy halálsikolyt hallatva hátramenekült a kalitba és csak lesett, mint a lukinyúl, Mózes már nem félt annyira, hátrébb húzódzkodott, de érdekelte mi az a nagy fehér (őt már nem óvom annyira, mint Sámit mikor kicsi volt, ezért ő nem is retteg annyira az új dolgoktól), Csib és Bubi először morogni kezdtek a fehér ősellenségre, de aztán csak lógtak a kalitoldalán, hogy jobban lássak a gömböt meg persze Rebekát is. Végül kihoztam a lufit és akkor az összes a rúd szélén diskurálgatott a kislánnyal.

Végül pedig felteszem ide Ulrich honlapját. Ne rettentsen el senkit a kinézete, kedves, bújós madárka, nyilván teljesen tisztában van a fogyatékosságával, de talán pont ezért hihetetlenül ragaszkodik a gazdájához, nyitott és nagyon kedves madár. Őt menhelyről fogadták örökbe 8 hónapos korában.

http://www.geocities.com/ulricheclectus/

Néhány gondolat......

Rövid lesz a poszt. Tulajdonképpen talán Nemes Maggi gazdájának kellene címeznem és főképpen neki kellene elolvasni is, mert szegény néha elkeseredik ha nem haladnak szerinte elég jól a szocializációval. Ez olyan dolog, amire a leginkább a 2 lépés előre, 1 hátra kifejezés illene a legjobban. Iszonyat sok türelem és empátia kell hozzá, kicsit meg kell tanulni a papeszok fejével gondolkodni. Néha én is kérek tanácsokat olyanoktól, akiknek ebben nagyobb tapasztalata van. Hiába mondja az a szerencsétlen gazda, hogy neki kézzel nevelt papagája van, nagy a különbség a kézzel nevelés és a kézzel etetés között. Igaziból két olyan tenyésztőt ismerek, akik valóban kézzel nevelnek. Az egyik Végvári Viktor Siklóson, tőle van Dávid topiktársam kis hímje, Nova és Kosztáczky Katit, akinél mind a mai napig a nevelés egyik alapvető része a délutánonkénti játék a kismadarakkal. Most is van fiókája, ha ott vagyok, együtt megyünk be és játszogatunk velük, édes és barátságos a két csöppség.

Amikor azonban a kicsi elkerül a családjához, bizony kell vele foglalkozni. Erre pedig olyan recept nincs, amit rá lehet húzni minden papagájra, hiszen ők is más és más egyéniségek. Az én vélaményem szerint vannak alapok, fontos és kevésbé fontos dolgok, amiket meg kell tanulniuk, de bizony elég sokszor kell improvizálni és ezt nem lehet elmagyarázni. Érezni kell, hogy itt a lehetőség, ki kell használni vagy pont ellenkezőleg, azt kell érezni, hogy eddig és ne tovább, mert csak ront az ember a dolgon.

Itt van nekem most ez a Mózesgyerek, az időm nagy részét az ő szocializációjával töltöm. Előtte persze Csibészke és Bubi wellness masszázsa a kötelező program, aztán ők bemnennek a helyükre és jönnek a zöld fiúk. Éppen tegnap gondolkodtam el ezen. Már néha vissza kell olvasnom, hogy Sámson vajon hogyan is viselkedett ennyi idős korában. Vele is sokat foglalkoztam, hiszen amikor ő felnőtt, Géza barátom már nagyon beteg volt és sajnos nem volt úgy idő foglalkozni vele, ahogyan kellett volna, viszont ha az emlékeim nem csalnak, könnyebb dolgom volt vele, mint most Mózessel. Azt hiszem ebbe az is erősen belejátszik, hogy Mózes tökéletesen tisztában van a fogyatékosságával és eleve ellenségnek tekint mindenkit, aki közelít hozzá. Nyilván ez egy nagy meccs lesz, mire meg tudom őt győzni az ellenkezőjéről, de hát időnk mint a tenger, majd csak jobb belátásra tér.

Tegnap ugyan éppen a hátralépésnél tartottunk, de ma már azért megint megyünk előre, mint a faltörő kos. Nem szabad elkeseredni, csak előre nézni és mindig arra gondolni, hogy sikerülni fog! Én gyakran el is képzelem a képet, amikor majd Mózest is simogathatom, odadugja a csőrét a számhoz vagy csak beszélgetünk.

Tegnap délután Mózes a vállamon ücsörgött, túl voltunk már a kicsik masszírozgatásán, szegények teli vannak tokokkal, biztosan nagyon viszkethet nekik, mert fúrják a fejüket, mellüket, oldalukat mindenhová. Ki is takarítottam a 3 kalitot, Sámson a sajátja tetején üldögélt és beszélgetett magával. Aztán ahogyan ott üldigéltünk, Mózes a kis bohó nagyon rágusztált a fülemre. Nem késlekedett, el is kapta, nem is akárhogyan a szélét és az utána lévő porcot fogta össze és még kicsit meg is ropogtatta. Hát őszintén szólva a könnyem is kicsordult, a szemem meg kocsányon lógott, míg annyira összeszedtem magam, hogy képes voltam hátranyúlni érte úgy, hogy lehetőség szerint ne érje el az ujjaimat, mert akkor a véres kezemmel törölgethettem volna a fájós fülemet!:-)) Valahogyan sikerült, visszatettem a kalitja tetején lévő ülőfára aztán kicsit játszottam a Sámsonnal is. Szóval röviden ez volt a tegnap...... igazán minden okom megvolt hozzá, hogy ne járjak indiántáncot a szelidítés miatt érzett örömömben.:-(

Aztán ma reggel...... hang nélkül lépett a kezemre, mikor kivettem. Reggeli készítés közben rárepült a fejemre, de mivel az tiltott hely, már zsigerből nyúltam fel érte, igaz, átsuhant a fejemen, hogy MÁR MEGINT OTT LESZNEK NEKI SZEGÉNY UJJAIM és láss csodát, eszébe sem jutott, hogy ráharapjon, szépen emelte a lábát és kapaszkodott az ujjaimba, eszébe sem jutott marni. Meglepődtem, nem is kicsit.

Később, mikor éppen a csőrükkel kardoztak egy kicsit, Mózes mellé lépett a rúdnak és leesett, odamentem és összeszedtem a földről, feltettem a nyakamba, lesz, ami lesz alapon. Közben aprítottam a zöldségeket és egy hirtelen ötlettől vezérelve felnyújtottam a csőre elé egy falat répát. Simán elvette, de úgy ,mintha hímes tojás lenne, még csak hozzá sem ért az ujjamhoz, nemhogy belecsípett volna. Ezen aztán megbátorodtam és szépen adogattam neki ebből-abból egy falatot. Végül pedig odadugtam a kezem, ő simán rákapaszkodott és vittük be a helyére a táljait meg őt magát. Olyan volt, mint a kezes bárány!!!:-)))

Hát csak ennyi mára...... ezen jár itt az agyam, hogy hogyan is lehet ezt elmagyarázni az újaknak, hogy értsék. Azt hiszem az a baj, hogy mindent akarnak egyszerre, nem tartják be a fokozatosság elvét. Nem elég ha rálép a kezükre, mindjárt lehessen simogatni, a kaját is vegye el finoman, hát sajnos így nem megy. Én meg itt morgolódok rajta!!:-)

A hét végén nagy ünnep lesz. Április 25.-én Sámson két éves lesz. A következő hétvégén, május 1.-én pedig Csibészke betölti az 5. évét. Mózes 2009. december 10.-én kelt ki a tojásból. Bubi kelését sajnos nem tudom pontosan, mert akkor nagyon sok fiókájuk volt Gézaéknak. Majd megkérem Katit, próbálja megnézni.

Azért hogy ne legyen ennyire boldogságos minden, május 25.-én lesz 1 éve hogy a Zizilány itt hagyott bennünket!:-(

És a poszt nem is lett rövid.........

Vasárnap Kati barátnőm jött ebédre, aztán együtt kimentünk Gézához a temetőbe, jól felszerelkezve mindenféle kerti szerszámmal, évelő sziklakerti növényekkel és beültettük Géza sírját. Nagyon szép lett, tekintve hogy maga a sírkő is különleges. Mészkőből készült és a feliratok kivételével sehol nincs megcsiszolva, teljesen rusztikus, inkább hasonlít egy Alpok-beli kis sziklakertre, mint sírra, a közepén pedig egy kis földes rész van,ahová az évelők kerültek. Gyönöyörű szép lett, már amennyire sírra lehet ilyet mondani. Mécsest gyújtottunk, jól kisírtuk magunkat aztán indultunk haza hozzánk.

Otthon kivettük a tollasokat egy kis manikürre. Levágtuk Bubi körmeit, aztán Sámson következett, ugyan őt csak reszelni szoktam, de Kati 2 perc alatt levágta az ő körmeit is. Utána már csak a játék maradt. Kicsit csalódott voltam, Bubi az Istennek sem akart Katihoz menni, ha felvette a kezére már ugrott is tovább, Csibészke viszont Bubit ellensúlyozandó gálánsan üldögélt nála és dobálta a puszikat. Bubi inkább csak hozzám jött, valamiért nagyon bizalmatlan volt Katival, pedig igazából ott, náluk jött helyre testileg és lelkileg.

Nagyon gyorsan eltelt a hétévége. Hétfőn aztán újra beindult a verkli, bár most némiképpen módosult a reggeli program. Mostanában már 5-kor kelek, mert a zöld fiúkkal elég sok dolog van reggelente és még egy kicsit kinn is lehetnek. Igazán óra nem is kell, mert ahogyan világosodik, Sámson kiszól a kalitból:"Heelo, hello, kukucccs!" Minden reggel erre kelünk és végighallgatjuk nagy vigyorogva a hajnali monológot. Mindent felsorol, amit csak mondani tud, aztán variálja, kicsit fütyül, ahogyan a kamasz fiúk a lányok után szoktak.... na addigra én magamba döntöm a hajnali kávét, letusolok és jöhetnek ki. Minden reggel eljátszzuk, hogy veszem ki Csibiék edényeit mosni és ő rám károg a kalitból. Olyankor még nincs kitakarva, de tudja hogy én vagyok ott mégis rám szól, sürgetve, siettetve hogy ugyan vegyem már őt is kifelé sebesen. Aztán kényelmesen felcuccol a vállamra és megyünk a Mózigyerekért. Mikor mindkettőt összeszedtem indulunk kifelé a konyhába készíteni a friss enni-innivalót nekik. Mostanában a mindenféle nyavajájuk miatt kicsit módosult a reggeli program. Először levágok nekik 1 vékony karika banánt, elfelezem és arra csepegtetek 2 csepppet ebből az újfajta calciumból, amit a doktor felírt és mivel reggel jó éhesek, pillanatok alatt eltüntetik, bár előfordul, hogy mohóságukban néha az ujjam hegyét is banánnak nézik és csócsálgatják, de szerencsére felszólításra abba is hagyják. Aztán következik a tényleges reggeli, ami kétnaponta mindig csíráztatott mag a közbenső napokon pedig barnarizs-vadrizs-édesburgonyás vagy babos kása, vagy csak mikróban felmelegített kukorica, zöldborsó ilyesmi (Azé egyszer nagyon szeretném megtudni, hogy a természetben ki a csuda melegítgeti nekik, mert melegen kifejezetten falják, bár hidegen is szeretik!) Reggeli után máriatövismag-desszert következik, innentől már az ember azt gondolná, hogy teli a gyomor, de hát nem így van, mikor beteszem őket a helyükre, sovány malac vágtában mennek a gyümölcsöstálhoz és a maghoz enni. Közben kimosom a tálakat, elkészítem a kétféle magot, mert Sámi és Mózi is mást eszik és Csibiék is mást. Utána következik a zöldtál gyártása, ilyenkor már többnyire a vállamon ülnek és lesik, hogy mi lesz a menü. Sámi időnként lemászik a karomra és kivesz egy-egy falatot a kezemből megkóstolgatni. Ott is kétfélét gyártok, mert nem esznek meg mindent amit a másik. Innen aztán még egy kis repülgetés a program, Mózes újabban egyre többet repül, nem tűnik úgy, hogy lebénulni készül!!!!:-)))) Landolni ugyan még mindig nehezen tud, úgyhogy időnként olyan pusztítást végez a poharak között és az edényszárítóban, mintha tényleg a terminátor érkezett volna hozzánk. Aztán vízcsere, bele az éppen aktuális takarmánykiegészítő és mennek is a helyükre hang nélkül. A múltkor kérdezte valaki, hogy én hogyan rakom be őket. Hát megfogom és berakom, így egyszerűen! Ehhez vannak szokva, nincs nyafogás, elreppengetés, ha be kell menni akkor bemennek és ha ki kell jönniük, akkor kijönnek. Nálunk ez a rend, meg is bolondulnék, ha mindegyik éppen azt csinálná amihez kedve van én meg ott rinyálnék, hogy hogyan tegyem be a kalitba őket. Vannak szabályaink, ez is közéjük tartozik. Ezután elköszönök tőlük, mondom, hogy megyek dolgozni, majd sietek haza és ezzel el is nyargalok dolgozni.

A délután már sokkal jobb, mert azért több időm van rájuk (feltéve, ha otthon vagyok és nem dolgozom a másodállásban:-( ). Most éppen Mózest szoktatgatnám a közös egymás mellett élésre, de elég nehézkesen haladunk. Azt gondolom, talán az a baj, hogy ő tökéletesen tisztában van a testi hibáival és nem enged a közelébe fél méteres körben senkit. Felborzolja magát és mint a fúria, üvöltve esik neki mindegyiknek, aki a közelébe akar menni. Ennek csak az a szépséghibája, hogy a másik 3 meg abszolut szokva van, hogy egymás mellett üldögélnek, tollászkodnak és nem igazán tudnak Mózi ellenségeskedésével mit kezdeni. Nekem viszont sürgősen kell ezzel valamit kezdeni, mert ha valamelyik sapisnak bedurran a feje tőle, na akkor lesz csak haddelhadd, a sapis szótárában ugyanis a "félelem" szó, mint olyan nem szerepel, nem volt ott mikor osztogatták, nagyon durva kis harcosok, különösen belharcban, lábujj lecsippentésben jók, villámgyorsan mozognak, ketten még veszélyesebbek, míg a nemes nehézkes, ugyhogy nyilván Mózes szerezne tőlük pár maradandó emléket.......:-( Egyelőre visszatértem a két részletben való kiengedéshez, többször odamegyek a sapisokkal Mózihoz, de nagyon úgy tűnik, hogy nem nyerték el a szimpátiáját. Legszívesebben utánam repülget, ráül a vállamra és nézeget mindenfelé vagy csak a kiskalit tetején ropogtatja a magokat. Egyre többet játszik a kalitban, már többször azon kaptam, hogy fél lábon lóg a kalit tetejéről, a másik lábával pedig valamelyik játékot piszkálja és ha a lába spárgaszerűen kétfelé kapaszkodik, akkor is megoldja a lejövetelt, nagyon ügyes a kis gazember, egyre ügyesebb!!!!:-))))

Holnap délután viszem Sámsont vissza röntgenre. A múlt csütörtök óta annyi grittet megevett (kapta gyümölcsbe, zöldségbe, nevelőtápba, mindenbe ami csak a csőrébe került), mint máskor 1 év alatt, nagyon remélem, hogy csak kijött már az a nyomorult zippzár a gyomrából!!!

Egyelőre még mindig nincs kedvem beszélgetni sem senkivel, jobb ez így, hogy csak írogatok, kicsit lenyugszom tőle!

Gritt, kavics, egyik sem vagy mindkettő....... egy nehézfémmérgezés kapcsán

Árgus szemekkel figyelem Sámsont. Lesem, hogy a fémmérgezés tünetei jelentkeznek-e rajta. Ennek kapcsán beszéltem még az egyetemen Molnár dokival és közre is adom, mivel a madarászok között ez egy örök vita: legyen vagy ne és ha igen akkor mi???!!! Hát én ezt most megkérdeztem a doktortól. A válasz nagyon egyszerű volt: hiszen benne van a nevében ZÚZÓGYOMOR. Igen, a zuzának szüksége van grittre ahhoz, hogy jól működjön. Én általában kétfélét keverek. Az egyik a sima hullámos gritt és ehhez adok egy másik fajtát, amit Vecsésen a Versele Áruházban veszek. Ide teszem a képeket, csak hogy lássátok. Nem akarok senkit rá vagy lebeszélni, én ezt így csinálom. Amikor a fém darabka ottléte kiderült, a doki azonnal azt nézte, hogy a zúzában van-e elegendő apró kavics, mondta is, hogy ez bizony szükséges. Egyébként ezt is Gézától tanultam, ő a madarainak 2x rostált sódert tett be a kalitba és amikor úgy érezték, hogy szükségük van rá, csak szépen kieszegették a tálból. Egyébként régebben észrevettem, hogy Sámi többször is a kistál előtt ül és ropogtatja a tartalmát. A sapisoknak is van benn gritt és még anyag is, hiszen Dél-Amerikában ők is a löszfalhoz járnak agyagot enni.

Mózes jól van, bár tegnap kissé morózus napja volt valamiért. Egész nap morgott és kapkodott. Én már a fórumon is leírtam minden nemes gazdának, akinek fiatal madara van, hogy beszélni, beszélni...... sokszor már fáradt vagyok, hogy imamalomként ismételjem, pedig ebben nagyon sok az igazság. Tegnap a kedves, halk beszéddel a morózus Mózest le tudtam nyugtatni, annyira, hogy hang nélkül lépett a kezemre és aztán egész este a vállamon ücsörgött. És még valami: megint egy ok, amiért csodálom a nemest. Pénteken Noiék voltak nálunk, persze kihoztam az összes kis dulimanót egy kis játékra és kitettem a konyhai játszót, jobb híján, hogy azon ücsörögjenek. Mózes Noinál volt, nem is volt vele semmi gond aztán csak huss, elreppent a játszóra. Pottyantania kellett. A múltkor valaki kérdezte, hogyan szoktattam a nemesemet szobatisztaságra, hát sehogy. Ők gyárilag így vannak kódolva, hogy emberre nem kakkant.Géza szerint ilyen az ara, a jákó és a feketesapis is.

Még egy híradás, mert róluk már régen nem írtam: a két kicsi. Ők most kezdenek vedleni, ettől elég nyűgösek is. Hát megint Géza receptjét alkalmazom: minden nap kapnak a vizükbe egy fél Calcium Sandostent. Pótolja a calciumot és kissé lenyugtatja őket. Tegnap jó két órát kinn játszottam velük. Illetve ez nem is játék volt, mert ez a két ördög igazán akkor boldog, ha rajtam randalírozhatnak. Végig masszíroztam mindkettő nyakát és hátát, hónalját, a fejükön a csőrük mellett meg ott, ahová nem érnek el, közben ők is kurkászták egymást és játszogattak. Mindenhol ott volt a kezem, aki látott már sapist játszani, tudja, hogy nem ők a legfinomabban bírkozó madarak, ők azonban soha még csak meg sem sebezik a kezemet. Bubi különösen nagyon szívesen üldögél rajtam, szinte levakarhatatlan. A régi kis arrogáns, csípkedős,gonosz, gyanakvó kis manó már a múlté. Megtanulta, hogy nem kell semmitől félnie, lesi-várja, hogy kijöhessen. Ez már egy új Bubi és Csibészkén is látom, hogy nagyon szereti .

Hehe és ez pedig ma reggel történt!Mózessel színházasdit játszottunk, mert úgy gondolta és vagyok Kanga mama és ezért kényelmesen befészkelte magát a köntösöm kapucnijába, úgy cipeltem magammal mindenhová. Haláli egy kispasi. Igaz, ha a vállamon ül és elkezd lefelé csúszni, nagy előszeretettel kapaszkodik meg a fülembe, de végül is ez nem az ő hibája, hiszen a Teremtő akkora hallószervvel áldott meg, hogy ha akarná sem tudná kikerülni és általában pont kapóra is jön nekik. És még valamit elmesélek: Sámi ma nagyon kis gonosz volt Mózessel, goromba és mikor el akartam onnan venni, még az én ujjamat is megfogta. Nem csípett meg, mert azt nem meri, de a mozdulatán abszolut látszott, hogy dühből csinálja. Ilyenkor szépen becuccol a kiskalitba, hogy "elgondolkodhasson" kell-e ilyet csinálni. Közben kimentem valamiért a konyhából, mire visszajöttem csak látom, hogy Mózes lóg a kiskalit oldalán Sámson mellett csak kívülről és erősen pusmognak. Pont olyanok voltak, mint a testvérek, ahol lehet piszkálják egymást, de ha baj van, azonnal összetartanak.

Tudom, hogy sok dologról le kell mondani értük és miattuk, tudom, hogy ha elvesztünk közülük valakit az egy olyan seb, ami nagyon sokára gyógyul be, én még most sem tudtam Zizin teljesen túljutni, mégis azt mondom, semmihez sem hasonlítható érzés velük élni, persze csak akkor, ha igazán jólneveltek. Olyan ez, mint a gyereknevelés. Senki ne mondja nekem, hogy egy elkényeztetett, üvöltözős, neveletlen gyerek nagy öröm a szüleinek, de egy normális, kedves, vidám kismanóval öröm az élet. Hát így van ez a papagájoknál is!

Jó kis hétvége volt, de olyan hamar elszaladt, hogy tegnap este, ahogyan a két zöld fiú horpasztott a nyakamban, na akkor eszméltem, hogy ma már dolgozni kell menni. Reggel hang nélkül keltek velem 6 óra után, mentünk kifelé a konyhába, megcsinálni mindenki kajáját. Olyankor ők is kapnak valamit, ma a menű csíráztatott mag volt, szépen egymás mellett megeszegetik. Aztán vissza a játszótérre, Sámson Mózes csőre körül tisztogatta a tollakat és egyszer csak hallom, hogy jó hosszan cuppogtat is hozzá. Meghatódtam. Ezt nekem szokta csinálni kizárólag, odadugja a csőrét a fülemhez, szánhoz vagy csak az arcomhoz és puszilgat, jó hosszan elnyújtva a cuppantást.:-)) És most Mózesnek is csinálta....... Egyre világosabban látom, micsoda nagyon jó ötlet volt, hogy legyen társa.

Mózi igazi kis sárkányka lett az utóbbi időben. Nagyon jól érzi magát a kalitjában, védi is minden betolakodótól vitézesen. Úgyhogy péntek délután neki sikerült a dolog, ami Sámonnak 23 hónap alatt eszébe sem jutott: véresre csípte az ujjamat, mikor benyúltam és nem figyeltem eléggé, hogy az öklömet fordítsam feléje. Talált fogást rajta, hát meg is fogta jó emberesen. Nem baj, ez már jó jel, hogy ennyire szereti a helyét. Azóta aztán Noi tanácsára, nem is nyúlkálok be, csak ha nagyon muszáj. Mikor kiengedem őket, hagyom hogy magától jöjjön a kalitajtóba. Olyanok ők, mint a tollas majmocskák, ha egy jön kifelé, akkor az összes mászik azonnal az ajtó felé.Szombaton is ott ült, aztán felajánlottam neki az öklömet, szépen , finoman odahúzta magához, aztán kényelmesen rákecmergett és hagyta, hogy kivegyem. Na ugye, tud ő is jólnevelten viselkedni....... és lesz ez még sokkal jobb is, tudom. Ki tudja, min mehetett át az alatt a rövid kis élete alatt!!!

Vasárnap délelőtt fürödtünk is. Sajnos nem sült el túl jól, Sámi kitárta a hatalmas szárnyait, annyira élvezte a vizet, csakhogy az ülőrúd elég rövid és úgy megcsapta Mózit, hogy szegény nem tudta tartani magát a beteg lábával és beesett a rúd alá. Szerencsére nem pánikolt be, segítettem neki kijönni, aztán ő is fürödhetett kedvére, de eztán csak külön fürdenek, míg papa nem csinál nekik egy hosszabb rudat.

Még tegnap délután történt, hogy volt egy szekérderéknyi hajtogatni valóm is. Bevittem a hálóba, hogy akkor hadd jöjjenek ők is ki, amíg összehajtogatok. Kuka csend volt, úgyhogy csináltam valami zenét, mert ugyan ott tv is van, de én azt - a "nívós" műsorok miatt - kizárólag arra használom, hogy olyankor szunyálnak a nyakamban egy keveset. Szóval zenét csináltam. Mindenfélét, jobb híján a youtube-ról leszedve. Hát nagyon érdekesek voltak a madarak. Csibiék az élénk, pattogó ritmusokat kedvelték, arra aztán azonnal élénk trillákat nyomtak és nagyon élvezték. Mózes a komolyzenéhez vonzódik, a Rigoletto quartett annyita tetszett neki, hogy a rúdon ültében azonnal elkezdett rá kvartyogni, olyan aranyos volt, ahogyan teljesen átszellemült fejjel nyomta. Sámi azt szereti, ha énekelek neki (még ezt is elviseli tőlem, sőt tetszik is neki) olyankor nagyon komolyan figyeli az arcomat, a számat, hogy honnan is jön ki a hang és végül egyszerűen bele akar nézni a torkomba, hátha van ott valami kis szerkentyű, ahonnan a hang kijön.:-))))))

Fontos dátum még a hétvégén a péntek, március 5. IV. László felállt és felült, így egyszerre. Nem hiába készítem neki a finomabbnál finomabb főzelékeket, van ott erő azokban a pici lábakban.:-)

Bubi

Hát a mai "lelkendező poszt" (ahogyan anyámlánya írta a múltkorjában) bizony főképpen róla fog szólni. :-))

Úgy is foglmazhatnék, hogy a rút kiskacsából gyönyörű hattyú lett, amit nem is a külcsínre, inkább a belbecsre értek.
Engem is meglepett, micsoda hatalmas változáson ment át ez a Bubilány az együtt töltött 6 hónap alatt. Eddig szegénykém ő volt a "középső királyfi", mindenki megdícsérte Csibészkét, hogy milyen szép, szelíd, okos, kedves aztán szintén mindenki megdícsérte Sámsont, hogy milyen kedves, szépen beszél, aranyos ...... a Bubit igazán nem dícsérgették, mert szegénykémet még kiengedni sem nagyon mertem, ha itt volt valaki, féltem hogy elkapja a hangya és megint elkezd csípni. Már az antréja sem volt valami bíztató, hiszen az első héten végigcsípett mindenkit, aztán az idegbajos visítása órákon át......................., hát valóban nem keltette senkiben azt az érzést, hogy micsoda kis szupertyúk!!!! Hiába tudtam én, hogy ha ketten vagyunk bújik, vágyik a szeretetre és a simogatásra, akit már megcsípett, az bizony jó messzire kikerülte. Pláne, mikor még a sógorom fülét is megcakkozta, na onnan aztán úgy kerülték őt a többiek, mint a leprást.

A festés után aztán átkerültek a madarak a hálóba. Ott teljes a nyugalom egész nap, ha akarnak szunyókálnak, ha akarnak játszogatnak. Ezt a dolgot viszont Csibészke viseli nehezen, mivel ő ahhoz van szokva hogy mindent lát, hall és bizony ezt nagyon is élvezi. Neki hiányzik, hogy nincs együtt a családdal, de lássuk be, fontosabb volt, hogy Bubi lenyugodjon és bizony most már erősen látszik is a javulás. Csibi meg sértődötten ordibál néha egy sort méltatlankodva, hogy mért van ő abba a szobába bezárva, de hát mit csináljunk, nem tudunk mindenki kedvére tenni, ártatlannak és nagyon tapasztaltnak lenni egyszerre nem lehet!

Bubika teljesen abbahagyta azt a rémületes, monoton visítást, amit képes volt órákon keresztül csinálni. Teljesen csendben és nyugodtan el van egész nap. Ez most onnan is kiderült, hogy szerdán Noémi és a férje jártak nálunk. Kihoztam az összeset, mindenki a nappaliban rajcsúrozott, akkor Bubi, nyilván a tömeg, a hangzavar és a számára ismeretlenek miatt újra rákezdett a monoton sípolásra és akkor beugrott......... hiszen mióta beköltöztek a hálóba nem hallottuk tőle ezt a hangot! Aztán azért megbátorodott és teljes odaadással radírozta Noémit, a párja ujján pedig forgott, lógott, előadta az egész repertoárját és a tetejébe még az idegbeteg fejrángást is talán 1x vagy 2x csinálta. Nagyon büszke voltam rá, hiszem ez azt jelenti, hogy abszolut jól érzi magát nálunk és bizony szépen rehabilitálódik....... nagyon nagy öröm ez nekem. Noémi is megjegyezte, hogy mennyire látszik a különbség a régi és az új Bubi között. Sokkal nyitottabb, bátran odamegy, ha valaki tetszik neki, már egyáltalában nem morog és sziszeg, pedig régen ezek a biztos jelei voltak, hogy a kisasszony marni készül. A legaranyosabb akkor volt, mikor odadugta a csőrét Noémi arcához és egy hatalmasat cuppantott. Noi szerint halkan mondja a "Sziát" is, én még nem hallottam, de az ő füle sokkal vájtabb a papagájbeszédre!!!! Éljen, éljen a kis Bubilány, közöttünk, sokáig és egészségben!!!!!!!

Telnek a napok. Sámson egyre lelkesebben eteti a kis Mózest. Tisztogatja a fejét, tollazza, ez néha annyira nem tetszik Mózinak, akkor jókat odamorog, de nem mondhatni, hogy Sámi infarktust kap tőle, akkor meg a kicsi egyszerűen odébb reppen. Szépen eszegeti még a tápot is esténként. Sajnos ez a "letépem a kezedet" szokása nem látszott emnyhülni, úgyhogy megkezdtük Mózes szelidítését is. Sámson sokkal szelidebb volt, ezt ki kell mondani, de azért nagy különbség az, hogy Kygáék minden délután-este kinn játszottak a kicsikkel. Hát az az igazság, hogy Mózival a kutya sem játszott, illetve csak a 2 kis jákó, akikkel felnőtt. Nem baj, majd megoldjuk ezt is. Nyilván azért csíp, mert még tart a kezemtől, de van nekem erre egy jó kis receptem. Olyan 6 óra magasságában, mikor azért már szürkül erősen, kihozom őcsípősségét a nappaliba, csak a tv világít, szépen ráül a mellkasomra, a nyakam alá én pedig halkan beszélek hozzá és simogatom a fejét, a nyakát, a csőrét, a kis lábait. Egészen addig, míg érzem, hogy a megfeszült, remegő kis teste kezd megnyugodni, be is alszik, aztán egy olyan félóra után szépen visszateszem a helyére. Az a terv, hogy később majd Sámival együtt horpaszthatnak rajtam, de egyelőre nagyon fontos, hogy megtapasztalja, a kutya sem akarja őt itt bántani. Azt a régen ráragadt tápot is azért nem szedem le a kis fejéről, mert elég nehéz, ő csőrrel-lábbal tiltakozik ellene, megfoghatnám, ha nagyon akarnám, de nem akarom, mert akkor odalenne a bizalom megint, pedig már szépen épülget a híd kettőnk között. Sámi is le akarja szedegetni, de neki sem nagyon hagyja. Noémi tüneményes volt, azt mondta hagyjam a fenébe, annyit nem ér a dolog, sokkal többet ronthat mint használ. És ez így igaz. Ha etetem, utána mindig megtörlöm a csőrét és a mellét, azt már viszonylag megszokta, nem nagyon tiltakozik ellene.

Aztán még itt ez a kalit dolog is. Sámi mostanija nem lesz elég nagy kettőnek, biztosan ki kell cserélni nagyobbra. Láttam az ebayen nagyobb, osztott kalitot, ami felépítésben olyasmi, mint Mágnyes barinőméké, de sajnos olyan nagy, hogy annyi helyem nincs, ahová beférne. Ha máshonnan venném, az olyan horibilis összeg lenne, amivel viszont nem bírok, meg nem is akarok bírni, mert azért ésszel él az ember....... Szóval Noémi javaslatára megkerestem Balázs Gyulát, ő a Gyulakalit. Nagyon jó fej pasi, elmondtam hogy mit szeretnék: 150 széles, 80 mély, 160-170 magas kalitot, középen elválasztva, de úgy hogy ha kell, kivehető legyen az elválasztás, dupla beépített tálrésszel, elöl ajtókkal, de a két oldala is telibe ajtó legyen, hogy könnyebben tisztítsam. Nem küldöt el sehová, sőt mondott egy nagyon jó árat, úgyhogy alea iacta est, tőle lesz a fiúk új kalitja. Úgy számolom, kb. őszre költözhetnek, addig összeszoknak annyira, hogy nem kell azon aggódnom, hogy a rácson keresztül letépik egymás lábát, ha meg úgy döntenek, hogy közös lesz a kecó, akkor elválasztás ki és egy szép, nagy kalitjuk lesz, ahol még annyi hely is van, hogy kitérhessenek a másik útjából és minden etető-itató dupla benne. Gyula meg is kérdezte,hogy kinek kell a kalit és bizony nehezen vette be a gyomra, hogy mért pont nemes hímeket tartok együtt, viszont mikor elmagyaráztam neki, azt mondta, teljesen megérti, igazam van.

Itt a tavasz!!!!!!

Hétágra sütött a nap vasárnap. Szombaton már déltől egyedül voltak, ezért aztán a vasárnapi kalittakarítós-játszós időt kissé meghosszabbítottam. Olyan jó napsütés volt, hogy még a függönyt is elhúztam, hadd süssön rájuk a napocska. Aztán a fürdőből hamar kihoztam a kis ülőrudat, amin Sámi szokott fürödni és feltettem az ablakpárkányra. Csibészke vidáman ráugrott és figyelte a vadmadarakat, akik az etetőknél eszegettek, repkedtek. Bubit is oda akartam tenni, de valahogyan megijedt, nem ment Csib mellé, inkább a nyakamba ült és onnan lesegetett kifelé, mikor oda akartam tenni, lemászott a hátam közepéhez, onnan tuti nem tudom elvenni!:-)))) Addig Sámi a kalitja tetején lévő kiülőn mókolt. Később cseréltek, Sámi ment az ablakba és a kicsik a kalitjuk tetejére. Isteni idő volt. Már reggel kitettem Mózes nagykalitját a garázs elé, jól lesikáltam, letörölgettem, aztán némi huzavonával felvittük papával. Takarítás után be is állítottam. Kis túlzással most olyan a háló, mint az éjjeli menedékhely. Papa, aki éjjel felkelt valami hokimeccset nézni, neki is rongyolt a sötétben, a kalit meg úgy csörgött, mintha a Bádogember járőrözött volna a szobában. Hát csak felültem az ágyban, oszt úgy röhögtünk Lacival, hogy meg kell ezt még szokni, egyre többen leszünk benn. A srácok csak lestek, mi ez az új cucc a szobában. Ma reggel aztán Sámson már nem bírt a kiváncsiságával és rárepült, hogy megvizsgálgassa, mi is ez. Ült a tetején és a homlokát ráncolgatva nézegette, szemmel láthatóan nem értette. Na majd pénteken........ ha meglátja az új lakót. Egyre feszültebb vagyok, ez most már addig tart, míg Mózes hazajön.

Kimentem a kertbe is, kicsit körülnézni. A fák-bokrok kezdenek rügyezni, a madarak is vidámabban énekelnek. Zizi sírján nem fagyott el az erika, még mindig virágzik...........................

Gombóc lesz a torkomban és nagyon nehéz lesz a szívem ha meglátom, még mindig nagyon sokat gondolok Rá, pedig lassan már egy éve, hogy elment.....................:-( A Sors különös akaratából ennek a kis Bubilánynak a természete egyre jobban kezd rá hasonlítani, ugyanolyan kis darabos, de egyre közelebb enged magához és kezd feltétel nélkül bízni bennem.

Mától pedig indul a visszaszámlálás:

4

3

Gyorsjelentés

Csibészke és Bubi: elevenek, mint a hétördög!!!:-)) Ha kijönnek, abban a pillanatban, mint a dupla dinamit, máris megindulnak a vállamra, onnan aztán nincs leszállás. Kép nincs, mert ha kinn vannak általában fürtökben lógnak rajtam.
Sámson: repülrepülrepül!!!!!!!!!!!!!!!..... hatalmas szárnycsapásokkal, abszolut tudja már a sebességét kontrollálni, kanyarokat bevenni, odébb lebbenni, ha valaki hozzá akar érni, akit nem kedvel, utánam reppenni, ha ki akarok menni a szobából és ő is jönne, hátulról landolni a vállamon vagy a feltartott kezemen, nehézbombázóként zuhanni, ha valami "begyénekkedves" falatot lát az asztalon. Tegnap papa a nappaliban felakasztott neki egy boingot, mert nem tud hová leszállni. 5 perc múlva mint a büszke sas, fenn ült a boing tetején és egész délután ott nézelődött, figyelte az alattvalókat!!!!:-)) Imádja, ha eldobom a kezemről, körül repüli a lakást aztán valahol letelepszik.
Mózes: tegnap voltam meglátogatni. A mozgása még kicsit darabos, DE mászik a rúdra, kitartóan, addig próbálgatja, amíg sikerül neki. Reppen, fel a hintára és le a hintáról. Joci szerint nagyobb távokat sosem fog tudni repülni,mert akadáklyozza a púp a gerincén viszont attól sem kell félni, hogy leesik valahonnan és megüti magát. Szépen eszeget, bontja a magokat, csípkedi a csöves kukoricát. Érdeklődő, bárJoci párja szerint olyan kis bamba, mint általában a nemes gyerekek, de mindent megfigyel a csillogó kis szemeivel, percekig fürkészi az arcodat, mintha a vesédbe akarna látni. Jajjj, de nehezen tellik el ez a két hét, míg hazajön!!!!!!!!!!!!!:-))))
Már magamban kidolgoztam, hogy hogyan indítunk a hazaérkezése után. Az ő kalitajtaja is nyitva lesz, jöjjön ki ha akar. Csak teljesen természetesen, semmi faxni, semmi hókuszpókusz! Nálunk a madarak mind szokva vannak ahhoz, hogy nincsenek egyedül, nem féltékenykednek egymásra, pedig mindet simogatom és játszok velük, nagy az esély rá, hogy Mózit is simán befogadják. Csak már itthon lenne..................................

Gyere, gyere játszani.......!:-)

Tegnap sikerült valami normális időben érnem és ugyan valamit főznöm is kellett, mégis úgy döntöttem, az elsők a tollasok. Ilyen ugyan nagyon ritkán fordul elő, de most Csibiék nem voltak kinn már napok óta, úgyhogy egy pillanatig sem volt kétséges, hogy most ők lesznek az elsők. Volt nagy öröm, mikor berontottam hozzájuk és máris nyitottam a kalitokat, hadd repdessenek kifelé boldog örömmel, közben pedig Sámi nagy játékkosárából azonnal néhány játékot feldobtam az ágyra, többek között egy olyan fa figurát, egy Pinokkiót, amit alulról lehet nyomkodni és akkor a felső része elkezd minden oldalra dülöngélni.

Még Sámi is nekilódult és lerepült az ajtóról, igaz kissé macerás volt a landolás, mert pont a szemüvegem szárába kapaszkodott,elnézte a vállamat, amin landolni akart, hát elég furán néztem ki a szemüvegem szárán egy ekkora madárral, mégis nagyon megdícsértem, mert ez hatalmas dolog, hogy magától próbálkozik. Aztán szépen megreptettem párszor oda-vissza a kalitra, végül feltelepedett a felső játszótérre és figyelte, mit is csinálunk a kicsikkel. Csib és Bubi azonnal az ágyra telepedett, megkezdték a szokásos járőrözést, fel és alá meneteltek, mindent megnéztek, megvizsgáltak, kezek híján a csőrükkel. Végül az ágy fejénél kötöttek ki, ahol a párnák és az ágy deszkája között egy kis rés volt, annyira belehajoltak, hogy lássák, mi lehet ott, hogy időnként csak két farokvéget láttam kikandikálni, ami viszont engem arra ingerelt, hogy megpöcköljem a farkukat, amire mérges motyogással kiugrottak, keresve, ki az a merész, aki piszkálja őket, de mikor látták, hogy ott vigyorgok, olyan "Ja, csak te vagy??!!" fejjel visszamásztak, tetszett nekik a játék és én is kíválóan szórakoztam. Sámson végül odareppent az ágyra, nehogy kimaradjon valamiből - ez különben jellegzetes dolog nálunk, ha kettő ott van, már teper a harmadik is, mert ő is mindent látni, hallani, tapasztalni akar:)) - amíg a kicsik bujkáltak, mi elkezdtünk Pinokkióval játszani, én alulról nyomogattam, Sámi pedig igyekezett elkapni több-kevesebb sikerrel. Néha még nyiffantott is egyet a nagy igyekezettől és ez keltette fel Csib figyelmét, nosza jött ő is, mögötte meg, mint Sancho Pansa , Bubika nyomult. Onnan már hárman próbálták ezt az ugribugri Pinokkiót elkapni. Egy idő múlva Sámit visszatettem a játszóra és próbáltam Bubit jobban bevonni a játékba. Bubi ugyanis nem tud játszani, soha senki nem tanította meg és hát ők is olyanok, mint a gyerekek, meg kell mutatni, hogyan és mivel lehet játszani. A végén már egészen bátran nyúlkált Pinokkió felé, persze hagytam is időnként, hogy elérje, elvigye. Ezen közben Sámi sem unatkozott fenn, szépen lemászott, egyenesen a nagy játékkosarába, bele is mászott és a bőség zavarával küszködve pakolgatta a játékokat ide-oda.

Én meg ráhasaltam az ágyra, Csibi a hátamon ugrált, közben pedig simogattam, vakargattam Bubi fejecskéjét, amit ő hálás pillantásokkal jutalmazott, aztán elkezdett birkózni az ujjaimmal, néha ráugrott, máskor pedig megfogta a lábával, szétfeszegette az ujjaimat és a közte levő vékony bőrt harapdálta, ami így azért durván hangzik, de ha meggondoljuk, hogy milyen vehemens természet és nem is tud olyan finoman fogni, mint Csib, mégis el kell mondanom, hogy még csak meg sem karcolta a csőrével a kezem, tőle telhetően a legjobbat nyujtotta. Mikor ezt a Csibigyerek észrevette, odarohant és nekifutásból gondolta, hogy felpattan Bubi hátára, aki viszont most nem hagyta magát, amiből időnként kisebb nézeteltérések kerekedtek, mégis vagy fél órát elvoltunk így is, végül Csibi kellőképpen megsértődött, hogy Bubi ilyen szemérmes és elrohant az éjjeliszekrényre, ahol is kibökte az ominózus papírzsebkendőcsomagot. Már fogta is a csőrébe és szaladt hozzám, hogy játszunk vele (régen nagyon sokat játszottuk ezt a játékot labdával, apró karikákkal). Tehát nekem le kell ülni az ágy elé és feldobni Csibinek a csomagot az ágyra, aki bakkecskeszökkenésekkel hozza vissza és újra ledobja. Nem tudja elunni, nagyon szeret így játszani. És hívtam, bíztattam Bubit is:"Gyere, gyere játszani!!!:-)". Jött is, először ugyan nem nagy igyekezettel, később azonban ő is próbálta elhozni, persze Csibi nagyobb is erősebb is, nem hagyta, de legalább láttam, hogy igyekezik és akar játszani.

http://www.youtube.com/watch?v=dJ6-RpAKNGg

Olyan jó érzés volt, látni ezt a kis nünükét, ahogyan fejrángatás és sziszegés helyett kergeti Csibit meg a csomagot, hogy valami nagyon jó és elégedett érzés töltött el. Mindenen vigyorogtam, mint a tejbetök. Így játszottunk egy jó órát, aztán kimentünk még kicsit a konyhába,megették az esti máriatövismag adagot, végül már 7 óra volt és a kicsik ilyenkor szeretnek bebújni az oduba és elcsendesednek.

Csak Sámi maradt velem. Kivettem neki a nagyhintát, hadd másszon kicsit rajta és örömmel láttam, hogy ügyesen átreppen a konyhai játszótérre is, aztán ki a nappaliba, leírt egy szép nagy kört és vissza a konyhába. Nem csinál ilyesmit gyakran, én pedig nagyon örültem, hogy a landolás is egyre jobban-könnyebben megy neki. Lassan ő is elment aludni a helyére.

Még a tudat is elégedetté tesz,hát még, mikor látom, hogy jól érzik magukat, játszogatnak, boldog kismadarak, nem azzal töltjük az időnket, hogy egymást tépik és állandóan fegyelmezni kell őket.

Ma beszéltem Jocival. Hó végén jöhet haza Mózes is. A múlt héten látogattam meg őket, akkor készült ez a film, ahogyan Mózi nehézkesen, de annál nagyobb igyekezettel, sántikálva mendegél a konyhában. Szarni rá!!!! Majd itt megerősödik, kap Aloét, masszírozgatom a lábát és ha már kissé jobb az idő elviszem Sámival együtt Molnár dokihoz is, csináljon egy röntgent, lássuk meg, hogy belül minden rendben van. Nagy túlélő ez a kismadár, hihetetlen élniakarással, megérdemli, hogy szeressük és jó helye legyen.

Még nem mondtam el a történetét, csak a barátaim tudják, de most megteszem, aztán soha többet, nem is akarok gondolni rá, honnan került ide, az a lényeg, hogy itt van. M.J. szokott fiatal madarakat vásárolni felnevelésre valakitől. December elején is ott járt, jákóbabákat vett és akkor egy hideg, fűtetlen mosókonyhában meglátott egy pici kalitban egy kis nemesbabát fagyoskodni. Ő volt Mózes. A "tenyésztő" szerintem inkább szaporító, elmondta, hogy van még egy kis tápja, azt még odaadja neki aztán lesz ami lesz a kicsivel. Joci jobban megnézte, látta hogy az egyik lába már meg van fagyva. Erre elkérte a kismadarat, amit a pasi oda is adott. Hazavitte, betette az inkubátorba és elkezdte etetni. Mózes akkor kicsit több, mint 1 hónapos volt, iszonyatosan vastag tollruhával, mert a kis szervezete azt növesztgette, hogy nehogy megfagyjon, alatta a teste csontsovánka volt. Aztán felhívott és elmondta, hogy rám gondolt, fogadjam be Mózest, tudja, hogy nálam jó helye lesz, mert valószínűleg sérült marad. Aztán jött a java, mert ahogyan növekedett, megláttuk, hogy egy L alakú görbület van a gerincén (valószínűleg a szülők ráugrottak még az oduban és a gerince eldeformálódott) és az egyik szárnya több centivel magasabban van, mint a másik, a sántasága már csak hab a tortán. Beszéltem BékiPetivel, érdeklődtem a hollandoktól, akiknek 6 nemesük van, írtam a LOV-ra. Aztán döntöttem. Nem tudom ki volt a szaporító, Joci nem mondta meg a nevét, csak annyit, hogy egy állatorvos. Valószínűleg már ismer annyira, hogy attól tartott, olyan levelet írok a pasinak, amit csak folyamatos fütyüléssel lehet felolvasni. Ez a kismadár viszont megérdemli az életet!!!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=dUQ8U-qQiiE

http://www.youtube.com/watch?v=Ka4QtOrgRAg

Még vasárnap megyek Solymárra, Joci úgy nem adja oda, hogy nem nézi meg, hogyan tudom etetni fecskendővel. Mózi szerdán lesz 3 hónapos és igen virgonc mostanában. Szépen próbálgat már mászni, több-kevesebb sikerrel és valamelyest repülni is tud, igaz csak lefelé, de ez is jó dolog, mert az ember nem aggódik hogy lezúz valahonnan és összetöri magát. Végül is nem sasmadarat akartam, csak egy jó kis pajtást Sámi mellé, akivel eldiskurálhatnak, ha én nem vagyok otthon és akivel játszogathat, ha kiveszem őket. Nálunk a nemes mindig szabadon van, ha én otthon vagyok, mert nem rongál, nem szed szét semmit, ők ilyen igazi álommadarak. A sapisokkal már más a helyzet, őket csak játszani lehet kivenni, mert mindent szétszednek, ledobálnak, mindenbe belemásznak, kész életveszélyek, ha 8 szemed és 10 kezed lenne, az is kevés hozzájuk, mégis nagyon lehet őket szeretni!!!!!

Vasárnap

Vasárnap Kati barátnőm jött hozánk vendégségbe. Úgy is mondhatom, elloptuk otthonról 2 etetés között.:-))) Ebéddel vártam, ő meg hozta magával a papeszpedikür készletet, hogy Csibészke lábait rendbe tegyük, mert iszonyúan meg voltak nőve a körmei. Az új helyüket sem látta még és végül, de nem utolsó sorban Bubival sem találkozott már régóta, hiszen mikor jött volna, éppen kikeltek a sapis babák, ezért aztán a látogatás storno lett. Ősszel járt nálunk utoljára és az a helyzet, hogy meg kell említenem a változásokat, az utolsó látogatása óta!!!!!Az ebéd nagyon jó volt, bár amennyit Kati eszik, az még egy sapisnak is kevés lenne. Aztán ebéd után kivettük az ördögöket, egy olyan jó kis közös rendetlenkedésre. Kihoztam a sapisokat, az egyik azonnal a vállamra telepedett, a másik meg az asztalon kezdett bóklászni. Kati már nem tudja megkülönböztetni őket, különösen nem mozgás közben!:-)))) "Az ugye ott Csibike a válladon?" - kérdezte. "Nem, ő bizony nem Csibi, hanem a Bubilány, Csibi ott mókol az asztalon és rendezkedik." - én. Kati elképedt. Bubira nem volt jellemző eddig ez a nagy ragaszkodás. Elvolt ő szegénykém magával, még amikor hozzánk került, akkor is a kalitban többnyire egész nap a hívóhangon ütemesen visított, aztán ha rájött a diló, akkor kezdte a nyakát meg a fejét rángatni, hozzá még jókat sziszegett is, aki aztán ilyenkor próbált hozzányúlni, az jól tette, ha ezt előbb megbeszélte a kezelőorvosával és a gyógyszerészével. Mostanában azonban nagy előszeretettel üldögél rajtam, sőt dugja a fejét, hogy simogassam vagy csak a csőrével rágicsálja valamelyik ujjamat. A visítós hívóhang megmaradt, a nyakrángatózás is a sziszegéssel, de mára már mindezt a vállamon csinálja. Nagyon sajnálom szegénkémet, azért titkon remélem, ez már csak beidegződés, hiszen szemmel láthatóan élvezi, hogy jó helye van és amikor odabújik Csibészkéhez és felváltva kurkászgatják egymás fejét, olyankor nem is venné észre senki, hogy nem százas. Azért vigyázni kell vele, engem ugyan nem bánt, talán egyszer kapott oda a kezemhez, de közel sem csípett meg úgy, ahogyan másokat szokott és azóta nem is próbálkozott ilyesmivel. Nálam. Felvette viszont azt a jó szokását, hogy ha számára nem elég szimpatikus a vendég, akkor egyszerűen rárepül hátulról a vállára és akkorát csíp a fülébe, amekkorát csak bír.

Sajnos, már voltak "áldozatai", igaziból ezért sem bántam, hogy a hálószobában vannak, meg azért sem, mert ott csend van és nyugalom, nekünk pedig az a tapasztalatunk, hogy Bubi utálja ha idegenek jönnek hozzánk, ez alól egyedül BékiPeti a kivétel, akihez rendkívüli módon vonzódik, ha ott van nálunk, le sem lehet Bubit vakarni Péterről.

Mostanában a hálószobában engedem ki őket, akkor viszont ő az első, aki a vállamra telepszik, kicsit megszeretgetem, aztán megy radírozni. Az ágyra szoktam egy jó vastag frottírt kiteregetni, direkt nekik, hadd szörföljenek rajta, amit meg is tesznek nagy elégedett morgások közepette. A Sámi meg ilyenkor ott jön-megy körülöttük, ő ugye nem szörföl, inkább a játékokat hordja az ágy szélére, aztán nagy elégedett fejjel ledobálja a földre. Verekedés az nincs, szerencsére. Csibi eddig sem akart verekedni, annál ő sokkal bölcsebb, kikerüli még a lehetőségét is annak, hogy összeakaszkodjon Sámival. Bubi már nem ilyen alkalmazkodó, rájuk viszont figyelek és nem hagyom, hogy eldurvuljon a dolog. No most meg Mózit várjuk majd. Ezt is átbeszéltük Katival. Kíváncsi leszek, hogy alakul a dolog. Mózi még fióka, a normális reakció az lenne, hogy amelyiknél koldul, az megetesse. Hát Csibészke nem egy fiókaszerető, ő Sámival sem foglalkozott. Zizike viszont szorgalmasan etetgette. Kíváncsi vagyok, vajon Bubi hogyan reagál a kicsire, persze erős felügyelettel lesznek összeengedve. Elvileg Sámsonnak is meg kellene etetni, na majd meglátjuk... ki lesz a pótszülő?!:-)

Jó volt ezeket a dolgokat megbeszélgetni Katival. Mostanában, ha mentem hozzá, vagy átmentünk Jociékhoz meglátogatni Mózest vagy a fiókákkal foglalkoztunk, valahogy nem beszélgettünk ilyesmiről. Levágtuk Csibészke körmeit is. Itt annyi a változás, hogy amíg régen úgy kellett lebírkozni, hogy odaférjünk a körmeihez, most simán megfogtam egy jó vastag törölközővel (mert azért az ördög és a sapis virtus nem alszik) , szépen hanyatt fordítottam, puszilgattam a kis búbját és addig Kati levágta a körmeit, már nem olyan stresszes a dolog, mint régen..... vagy mi vagyunk már sokkal gyakorlottabbak!:-)))))

Délután aztán papa szépen hazavitte Katit, én meg beültem a hálóba valami hülye filmet nézni, viszont azonközben Sámson a mellkasomon jól kialudta magát. Ahogy így nézem, ketten is elférnek majd ott!!!!:-)))

Híreim vannak Móziról is. Elkezdett repülgetni, egyelőre még a földön landolgat. Akkor aztán megindul és felfedező utakra megy a konyhában, mindenhová benéz, minden érdekli. Sajnos, amikor megy erősen látni a lábán, hogy sántít. Remélem viszont hogy a hátán a púp nem fogja zavarni később a landolásnál, mert ahhoz a madárnak ki kell egyenesítenie a gerincét, hogy a lábait előre tudja nyújtani. Nagyon várom már, hogy hazajöjjön. Mindegy nekem, ha púpos, ha sánta csak a mi gyerekünk!!!!!:-) Akinek pedig fenntartásai vannak, nézzen bele azokba a csillogó kicsi szemekbe és azonnal megérti, hogy mért döntöttem így!!!!

Hétköznapok

Mindig a blogolás marad el. Igazán nem is hiszem, hogy vissza tudom adni azt a sok bohóckodást, idétlenkedést, szeretetet, amit ezektől a gazemberektől kapok. Ezek a pillanatok akkor és ott teljesen levesznek a lábamról, általában azonnal felhívom Kati barátnőmet és "közvetítem" neki az eseményeket, aztán vihogva és megilletődve állapítjuk meg, hogy bizony ez a 3 tollas vész nem semmi madár!

Mindig kitalálnak valamit, mint a Diegos fiúk. Megfigyeltem, hogy ha hazaérek és kiengedem az összeset egy rövid örömködésre, akkor utána teljesen normálisan vissza tudom tenni a kalitba az egész bandát, ha újra mennem kell valahová. Ez az örömködés a héten úgy nézett ki, hogy a Csibigyerek radírozott, Bubika pedig odatotyogott a kezemhez és az ujjaimmal próbált játszani. Azért ez nem semmi dolog, tekintve hogy a csőre széle mint a kés, olyan éles. Az az érzésed, hogy egy jó kis svájci bicska simigéli a kezedet, néha meg is vág a széle, bár ezt már megszoktam. Az viszont nagyon jól esik, hogy szemmel láthatóan egyre bátrabban jön hozzám játszani, már csak nagyritkán morog és ugyanúgy forog az ujjamon, mint BékiPetién csinálta. Ha már túl vannak az első szeretetrohamon, akkor többnyire feltelepszenek körém mindenfelé, én főzök, pakolok, pucolok. Persze ha valami olyast csinálok, amitől nekik bajuk lehet, akkor be kell menjenek a kiskalitokba addig és megvárni, hogy végezzek. A játszótéren is egyre többször elüldögélnek együtt. Így volt ez a napokban is, sőt olyan közel üldigéltek egymáshoz, hogy mikor a Sámsongyerek kinyitotta a szárnyát és megtornáztatta , folyamatosan klopfolta vele Bubika fejét, aki aztán megsemmisítően nézett rá és később törlesztett is, mert Sámi a nagy köteles hintán üldögélt, Bubi meg odarepült, jól mellyen lökte Sámit, aki megijedt, hanyatt lefordult a rúdról és fejjel lefelé nézegette, hogy ki az a bátor és merész, aki őt lökdösi. Viszont ilyenkor elég ha rájuk szólok és békén hagyják egymást. Csibészke pedig abszolut nem surlódik Sámival, szépen tiszteletben tartja mindegyik a másikat.

Ünnepek 1.

Túl vagyunk az ünnepeken. Nekem személy szerint nagyon kellemesre sikeredett, még úgy is, hogy szinte szusszanásnyi időm sem volt a pihenésre, de ez a fajta fáradtság valahogyan nem veszi le a lábáról az embert, hanem jól esik és elégedetté tesz. Rengeteg változás történt nálunk mostanában, ezek közül a legfontosabb az, hogy a kis Bubilány 180 fokos fordulattal előavanzsált családi kedvenccé, bújik, repül utánunk, teljesen felhagyott a régi morgós, félős viselkedésével. Ennek immár 8. napja, hogy lesi-várja mikor jöhet ki és ugyanolyan kedves madárka lett, mint Csibészke. Eddig is kedves volt, de csak velem, miután aztán végigcsípte az egész családot, ez a hirtelen pálfordulás nagyon jót tett a kapcsolatának a többi családtaggal. December 26.-án BékiPetiék jártak nálunk és gyakorlatilag innen datálódik ez a változás. Bubika valamiért szinte szerelmes BékiPetibe. Mikor még én is csak erősen meggondolva nyúltam hozzá, Péter simán marokra tudta fogni és amikor nálunk voltak Karácsonykor ült Péter ujján, aztán egyszer csak elkezdett átfordulgatni és izmozni rajta. Ez egyébként remélem, hogy hagyomány lesz: már második Karácsonykor jönnek el hozzánk egyik délelőtt, persze fényképezőgéppel együtt és Péter szuper fotókat készít a madarakról. Nos az idei termés is lélegzetelállítóan szép:

http://www.flickr.com/photos/pbekesi/sets/72157622997065437/show/

"Anyai" szívem dagad a büszkeségtől, valahányszor megnézem. És megnézem... és megnézem... hát nem lehet elunni!:-)))

Gyakorlatilag nem nagyon voltam gépközelben, illetve időnként rohamléptekkel felnéztem, aztán mentem a dolgomra. Azért még időben elküldtem az újévi jókívánságokat, nem elfelejtkezve Szabó úrról és a családjáról, akinek köszönhetjük, hogy Sámson az elrepülést követően visszakerült hozzánk. Azt hiszem, míg élek, nem tudom elégszer megköszönni neki, hogy visszaadta nekünk ezt a kis ördögöt.

Aztán azért más újság is van: Sámi repül. Kb. 1 hete-10 napja kezdte el. Sámi szárnya fióka kora óta vágva volt. Amikor még Kygáéknál nevelődött, meg kellett vágni, hogy ne repkedjen össze-vissza a nappaliban, hiszen Kyga már nagyon beteg volt. Kb. mostanra van annyi evezőtolla (még most sem nőtt ki neki az összes) hogy szárnyra kap és megindul a saját akaratából. Nos, a dolog kicsit macerás. Legfőképpen azért, mert látom, hogy komoly problémái vannak a landolással. Az a szerencse, hogy jól ismeri a lakást és általában földre, föggyönyre száll le több-kevesebb sikerrel. Remélem azért, hogy hamarosan megtanul bánni a szárnyai erejével és akkor már bárhol le tudja tenni magát. M.J. barátom javasolta, hogy készítsünk neki a lakásban valahol fenn a falon valami kiülőt, ahova leszállhat. Ebben csak az a probléma, hogy belülről nincsenek olyan üres falak, ahová kreaálhatunk neki valami leszállópályát, de már erősen dolgozunk rajta, hogy kitaláljuk hol legyen.

Odu 2.

Hát így alszik a két kis muki. Annyira aranyosak, már 7 óra felé becuccolnal aludni. Aztán olyan 9-10 óra körül megkezdik a mormogást-bunyót-játékot-prütykölést odabenn és rájuk kell szólni, hogy csendesebben, mert zeng a nappali tőlük!!!!:-))) Még jó, hogy már nem velünk alszanak a hálóban!!!!:-)))

A csíny letudva..............

Tratratrataaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!! Nem csalás és nem ámítás! Ez itt a kis Bubilány, aki hízeleg, simogattatja magát!!!! Bizony mondom Néktek, dörzsölgessétek csak jól meg a szemeteket, mert már itt tartunk!!!!:-)) Kicsit rögös volt az út, különösen a tegnapi, de mindjárt el is mesélem, hogyan jutottunk idáig, hogy már magától jön hízelegni ez a kis büdösgörény!!!!:-)):

Tegnap este kinn játszogattam az egész csapattal. Sámi a játszótéren üldögélve beszélgetett magával, Csibészke dícséretes buzgalommal próbálkozott, hogy a hűtő oldaláról lebűvöljön legalább egy hűtőmágnest, igyekezetét siker koronázta, mert éppen a zsírúj osztrák mágnesemet bírta leszedni, majd ledobni, de olyan disznó szerencsém volt, hogy nem tört izzé-porrá, csak a széléből pattant le egy ici-pici darab. Bubika meg a nagyhintán gimnasztikázott, majd egy "nagy" gondolattól vezérelve átrepült a konyhaajtó tetejére, ahol is lankadatlan igyekezettel próbálta az ajtót szétbarkácsolni és a "kicsi" csőröcskéjével naiv motívumokat faragni a fába. Hát az izlésünk konkrétan nem egyezik, mert bizony úgy gondoltam, fejezze be az a kis bolond, de izibe, mert a papa igen ideges lesz, ha meglátja, valszeg még a nyakkitekerés gondolata is fel fog merülni benne. Odaléptem hát, hogy levegyem az ajtó tetejéről, de persze neki esze ágában sem volt onnan lejönni és ezt azonnal mérges morgással a tudtomra is adta és rögvest folytatta a rombolásnak látszó tevékenységet. Hát akkor most ütközni fogunk!!! Láttam a szemén, hogy nem tréfál, ő onnan az Istennek sem fog lejönni, magától meg depláne nem. Ha ráhagyom, akkor bizony elismerem, hogy a rangsorban felettem áll, azt meg azért mégsem hagyhatom. A felnőtt sapis konkrétan az a típusú madár, hogy ha nem tisztázzuk idejekorán ki van alul és ki felül a rangsorban, akkor bizony szépen el tud kanászkodni, még arra is képes, hogy terrorizálja a családot. Ugyanis roppant okos, intelligens és leveszi azonnal, ha valaki olyasmit hagy rá, amiről a madár is tudja, hogy tilos és azt is teljesen érzi, ha valaki fél tőle és ki is használja. Hát nem mondom, hogy repdestem az örömtől! Eszembe jutott, mikor BékiPeti barátom is mondta régebben, hogy ha a madárka csíp, hagyjuk ott a kezünket, lássa hogy ezzel nem tud terrorizálni, de azért az a tanács egy törpepapagájra vonatkozott - bár azok is elég csípősek - mégis a sapis csőréhez viszonyítva az csak móka meg kacagás. Az a fiatal pár, akiknek 2 sapisuk van, (nem is túl szelidek) valszeg kézzel neveltek, csak kellő foglalkozás híján kissé visszavadultak, szóval ők mesélték hogy hogyan is hozták el T.L. budakeszi tenyésztőtől a madarakat ( jónévű tenyésztő) :

"A tenyésztő vastag kesztyűvel fogta meg és azt mondta, hogy a kakadu csípésétől nem fél annyira mint ezektől a madaraktól. Szó szerint azt mondta, hogy "Úgy meg tudja csípni az embert, hogy egy felnőtt férfi is összepisili magát tőle"."
Na ez azért kissé költői túlzás, de azért van benne valami, hogy nagyon nagyot tudnak csípni, mélyet, fájdalmasat, le egészen a csonthártyáig. Hát ezek szellemében kellett valamit kitalálnom, hogy a Bubilányt kissé megregulázzam, mert ha ezt ráhagyom, akkor nem lesz megállás, rá fog jönni, hogy azt csinál, akkor és ott, amit akar. A tetejében még alulról nyúltam felfelé, ez sem volt túl jó pozició. Vittem hát oda egy széket, felálltam rá, így aztán kissé még felette is álltam és újra odadugtam az ujjam a hasához, hogy lépjen rá. Morgott és a szeme is elkezdett villogni. Nem lehetett ezt már sehogyan sem kikerülni! Ha akkor ott leszállok a székről és hagyom, a büdös életben semmi tekintélyen nem lesz előtte!

Na akkor hajrá!!!!!!

Határozottan nyúltam felé és mikor éreztem, hogy most fog a kezem után kapni, mint a korbács, csattant a hangom: "Nem szabad! Ne csípj!" Ő pedig bár már csapott is a csőrével, valahogyan megszeppent, nem ezt várta, hiszen általában mindenki megijed tőle, ha elkezd morogni és ugyan egy olyan dühös motyogás kiséretében oda kapott,de csak megfogta a kezem. Húúúúúúúúú!!! A víz is levert!!! Akkor nagyon megdícsértem, feltettem a kalit tetejére, mellé ültettem Csibészkét. Rövidesen aztán rám kéredzkedtek, a vállamon játszottak és akkor készültek a fenti képek, szinte hízelgett Bubi, alig győztem simogatni. Eszébe sem jutott, hogy bármi durvaságot csináljon. A zannyát, ezt a meccset én nyertem!!!!

Azért nem ajánlom, hogy bárki ezt kipróbálja. Fiatal madaraknál felesleges, máshogyan is lehet nevelni őket. Ne felejtsük el, hogy Bubi felnőtt madár. Itt volt azonban az ideje, hogy megmérkőzzünk és ebben az esetben ő találtatott könnyűnek.

Tehát a csíny letudva, mindenki tudja, hogy hol a helye, mehet az élet tovább!!!!:-)))

Mini helyzetjelentés....

Hát már az idejét sem tudom, mikor írtam. Azért úgy kb. tudom, de sajnos vagy szerencsére annyi más elfoglaltságom is akadt, hogy nagyon régen nem meséltem nektek semmit.:-))) Nem is tudom, hány órából kellene a napnak állnia, hogy mindenhol helyt tudjak állni úgy, ahogyan szeretném. Vegyük csak sorra: ott vannak az unokáim, sokat és sokszor vagyok velük, szeretnek velem és nálam lenni, főleg a nagy, aztán ott vannak a madaraim, öles léptekkel haladunk a Bubilány visszaszelidítésével meg a 3 összeszoktatásával, megtűzdelve persze még azzal, hogy a sapisoknak most van a párzási ideje, a Sámsongyereknek meg az első (kamaszkori) hormonális ciklusa, így mindegyikre sokkal jobban oda kell figyelni, mint normális időszakban. Aztán mostanában sikerült a két másik blogomat (feketesapkás és nemes papagájos) is bővítgetnem, valamint egy kedves fiatal párnak segítek a két kölök sapisukat - akik ugyan kézzel neveltek, de kellő szocializáció híján kissé visszavadultak- szelidítgetni, nevelgetni. És akkor még a szűkebb családomról nem is ejtettem szót! De ezt nem azért írom le, mert sajnáltatni akarom magam, nekem ez így jó, így szeretek élni!!!!:-))

Na akkor kezdjük az elején. November 21.-én a barátainknál voltunk Pécsen. Az ott náluk a világ legjobb helye, csodálatos emberek, imádunk náluk lenni, jó fej kispasikkal, madarakkal, szóval ott minden klappol. Sajnos a távolság miatt elég ritkán jutunk el egymáshoz, de nagyon megbecsüljük azt az időt, amit együtt tölthetünk. Minden belefér, papeszozás, séta, duma, viszont repül az idő....

Aztán hétközben munka, év végi zárlati munkák, néha meg még hétvégén is dolgoznom kell, ilyenkor aztán a párom van otthon a madarakkal, kiengedi őket és felügyel rájuk.

A kis Bubilány gyorsan aklimatizálódik hozzám. Már ugyanúgy repül rám, mint Csibészke, együtt játszanak a kezemmel, rágicsálják az ujjaimat és bevallom, már nem ver ki a víz, mikor megfogja a kezemet, mert tudom, hogy nem fog bántani. Régebben azért erről nem voltam teljesen meggyőződve!!:-)) A morgást és a sziszegést is kezdi abbahagyni és ha hazajövök, ő is felkenődik a kalitajtóra, hogy had jöjjön már ki mielőbb. Továbba nagyon jó hír, hogy úgy tűnik, egészen jól kijön a Sámigyerekkel is, többször üldigéltek már egymás mellett minden különösebb akció nélkül, békességben. Csibészke viszont azért nem bújik ki a bőréből, naponta 2x kihívja Sámsont verekedni, aki csak bambán nézi, mint a kisboci és szerencsére nem akarja felvenni a kesztyűt az Istennek se. Pedig ő is elég kurflis időszakában van, ha kijön azonnal keresi a többi nemes hímet, akik - ki tudja - tán az asztal alatt bújkálnak és csattogva hívja őket egy kis bunyóra. Néha a kezemnek akar nekimenni, de szerencsére eleddig még jól tudtam kezelni ezeket a dolgokat. A legjobb a reggeli "mi időnk". Sámi ugyanis hajnalban kel. Ma pl. már 5 óra felé hallottam, hogy beszélget. Katus korán ment dolgozni, Sámi hallotta a mozgást, ilyen korán általában csak én szoktam kelni, ezért aztán szépen, kulturáltan ki is szólt a kalitból:"Kukuccs!" Így szoktuk, ha már hallja, hogy fenn vagyok. Akkor kiveszem, kiviszem a konyhába és ő megeszi a hajnali kásáját, némi máriatövismaggal megszórva, közben pedig beszélgetünk. Én: "Szia!" Ő: "Helóóóóó, puszi!" És így tovább,. Nem nagy a repertoár, de én imádom ezeket a reggeleket, mit bánom én, hogy olyan kutya korán van még!:-)) Aztán szépen megcsináljuk együtt a tálka mosogatást, elkészítjük a magokat meg a gyümölcsöket, ő lelóg a hálóingemről és mindenbe belekóstol, megfogja az orromat, hogy forduljak feléje egy puszira vagy csak odateszi a fülemre a csőrét és hangosan cuppog, mintha puszit adna, aztán még bejön velem a hálóba, amíg öltözködök és ha már indulok, akkor visszateszem a kalitjába. Amikor be akarom tenni, megfogja a lábával a kezemet, olyan erősen, ahogyan csak tudja és húzza magával be a kalitba, hogy ne tegyem be, maradjak még vele, de mennem kell és hát mindig én győzök, be kell mennie, akkor viszont egy olyat ordít, hogy a szentkép is leesik a falról, persze mérgében. Már megyek ki, mikor még hallom, hogy utánam szól: "Puszi!" Egyszerűen imádom!!!! De nemcsak őt, a másik kettőt is, mindegyiket másért, azt a kis karakán, igazi pasi Csibit, Bubikát, ahogyan egyre jobban, legyőzve a félelmeit, jön, hogy játszunk, repül utánam, ha kimegyek valahová. Már nem kell nézegetnem, hogy ki is az aki az ujjamra akar jönni, ugrik, bújik, aranyosan játszik, eszébe sincs bántani, szóval most, Istennek hála, nagyon jó passzban vagyunk!!!! A maturálás meg a párzási idő ellenére is.

A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja! (Kyga)

Tegnap délután megint kivettem Bubibéjjbit. Most már egyre jobban törekszem, hogy ugyanolyan kedves-szelíd-barátságos madárkát neveljek belőle, mint Csibészke. Amikor elhoztam, úgy gondoltam, hogy nagyon szuper dolog lesz, ha sem Csibinek, sem Bubinak nem kell magányosan élnie a kalitjában, hanem együtt szépen eléldegélnek. Ez egyébként így is van, papa mutatta éppen egyik délután, hogy milyen tüneményesen játszanak. Fejjel lefelé lógtak a kalit tetejéről, közben játékosan bunyóztak aztán szépen egymás után megindultak, olyan volt az egész, mint a denevérfelvonulás. Tündériek voltak. Aztán lassan rájöttem, hogy már többre vágyom. Azt akarom, hogy ő is ugyanolyan szelíd legyen, mint Csibi, hogy ha kiveszem az ujjamra, ne szarja össze magát félelmében, hogy mi fog történni. Jó volt, hogy megtaláltam ezt a Cerbisulit, valahogyan megerősített abban, hogy bizony mindent meg kell próbálni., nincs megoldhatatlan probléma, nincs lehetetlen csak tehetetlen (ezt egyébként papa szokta mondani). Aztán amikor ki-kivettem Bubit, rájöttem, hogy ez a kismadár nem azért csípked, mert vad, gonosz és utálja az embereket, hanem mert fél. Mindentől fél, új szituációktól, új helyektől és új emberektől. Tegnap leveleztem valakikkel, akik sapis témában kértek tanácsot és ennek kapcsán küldtem nekik két kis videot, ahol Csibészke és Zizi játszogatott az ölemben és aztán, ahogy megnéztem a két kis filmet és jól elsirattam Zizit megint, megfogadtam, hogy ez lesz a szemem előtt, ilyen kismadarat akarok Bubiból is faragni. Ide teszem nektek is a két linket:

http://videa.hu/videok/allatok/birkozas-madar-W3tFfmkZXHPjpHN7

http://videa.hu/videok/allatok/olbenirkozas-2.-madar-papagaj-eaICkVplgrx68lZJ

Jajjjj...... ez a Zizilány nagyon ott van a szívemben még mindig........

Hát akkor Bubi. Szóval kinyitottam a kalitajtót és hagytam, csináljanak amit akarnak. Ő először ki sem jött, csak Csib vágtázott kifelé, mint az őrült. Később aztán lassan-lassan mégis kijött. Ült a kalitajtón, mint a Hadikhuszár, mereven, felkészülve, hogy azonnal repüljön, ha valami atrocitás éri. De semmi nem érte, még a közelébe sem mentem. Bevittem viszont a szoba másik sarkába egy stokit és arra ráültem, néztem őket. Aztán később odavittem magammal Sámit, belefektettem a tenyerembe, megpuszilgattam a hasát, játszottam vele vagy jó 20 percet. Aztán visszatettem és jött Csibi. Vele nem is kellett játszanom, mert azonnal radírozni kezdett és dugta a fejét a tenyerembe simire. Egy idő múlva őt is visszatettem és jött Bubi. Mikor odatettem az ujjam, ő odahúzta a csőrével és hang nélkül lépett a kezemre, de mikor megindultam vele a stokihoz, már éreztem, hogy kezd remegni a kis teste és amikor leültünk össze is szarta magát a félelemtől. Nem nyúltam hozzá, nem próbáltam megsimogatni, hanem odavettem egészen közel az arcomhoz és halkan suttogtam neki, mindegy, hogy mit, ami eszembe jutott. Mikor éreztem, hogy alábbhagy a remegés még beszéltem kicsit hozzá, aztán szépen visszavittem a kalitra, anélkül hogy bárhol is meg akartam volna érinteni. Egyelőre ez marad, mindaddig, míg nem érzem úgy, hogy tovább léphetünk. Ezt is Kygától tanultam, hogy így lehet a legjobban megnyugtatni őket, mivel a madarak gyakran sutyorognak maguk között, még éjszaka is. Így beszélgetnek.

Hát akkor hajrá..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!