2010. június 29., kedd

Heti híradó

A zöld fiúk együtt akcióznak. Konkrétan úgy néz ki a dolog, hogy Sámson kinéz magának valamit, a múlt héten ez éppen a cseresnyés-meggyes tálikó volt és megindul. Mögötte pedig hű csatlósként Mózes nyargalászik. Odareppennek az akció tárgyához, aztán először Sámson közelíti meg, de szorosan a nyomában ott a kicsi is, kóstolgat, majd szinte odalöködi a mamlasz kis bociszeműt is, olyan "Mennyémá fiam, ne légy ilyen bamba!" fejjel, hogy kóstoljon ő is, így aztán szépen kettesben nekiállnak az éppen aktuális valamit elfogyasztgatni, szétszerelgetni, megrágicsálni. Eddig csak a két kicsit, Csibészkét és Bubit kellett szoros emberfogásban figyelni ha kinn voltak, most már a két ganajt is. Alig várom, hogy megérkezzen a játszótér, végre akkor ki lehet engedni őket a nappaliba, úgy hogy állandóan szem előtt legyenek és akár órákra is kinn maradhassanak. Papának csak egyetlen kérése volt, kaját ne adjunk kinn neki, mert hihetetlen módon tudják szétszórni, úgyhogy csak kiülőnek, közös játszótérnek fogjuk használni. A kalitban lévő játékok mindegyik sajátja, a játszótériek közösek lesznek, aki irígy vagy verekszik, az azonnal megy a konyhába büntibe.
Általában teljesen jól vagyunk, sokat játszunk ha otthon vagyok. Az elmúlt hétvégén lezajlott az év legnagyobb létszámú családi rendezvénye, ez Lacuska keresztelője volt, illetve az utána tartott hepaj, ami a fiamék kérésére nálunk bonyolódott. Hetek óta készültünk rá, előtte meg 3 nappal reggeltől estig takarítottunk, rendezkedtünk. Jól sikeredett, mindenki nagyon kíválóan érezte magát, szerencsére az ilyenkor szokásos családi sértődések is kikerültek minket. Mikor elmentek a vendégek kiültünk a teraszra a gyerekekkel és a madarakkal és még egy darabig beszélgettünk, Rebeka játszott a zöldekkel, Lacuska meg éppen a kalitok oldalára akart felmászni dícséretes buzgalommal, amit a fiúk néma rémülettel figyeltek, de aztán ez is megoldódott. Végül mindenki elment, papa elszunyált a tv előtt a nappaliban én meg beültem a zöldekkel kicsit tv-t nézni. Sámson rátelepedett az egyik vállamra, ám kis idő múlva bizony a Mózesgyerek is jött ezerrel, ő felmászott a másik oldalra és így próbáltuk valami idióta film eseményeit követni, de már én is fáradt voltam, úgyhogy csakhamar édesen húztuk a lóbőrt mindhárman. Sámi szorosan a nyakamhoz dugta a kis fejét, teljesen odabújt, a másik oldalon pedig Mózes üldögélt egyre közelebb, végül már ő is teljesen hozzámbújt, aztán szépen el is aludtunk mindhárman. Valamikor éjjel ébredtünk, Sámsont óvatosan felkeltettem és betettem a helyére, jött volna a kicsi is, igen ám de semmi hajlandóságot nem mutataott hogy lemásszon rólam, olyan jól érezte magát. Kicsit el is merengtem ezen, Sámson olyan 4-5 hónapos korában órákig aludt a nyakamba bújva, ha néztem a tv-t közben az ujjait simogattam vagy a nyakát , fejét cirógattam, bármeddig képes volt így pihengetni. Mózessel ezt még meg sem próbáltam, mert ugyan odarepül hozzám, most már oda is bújik, de a félhomyálban ellenségnek értékeli az ujjaimat, látom, ahogyan nyitja a csőrét és meg is fogja, de ezt már nem is lehet összehasonlítani a kezdetetekkel, mikor tiszta seb volt a kezem, annyira félt tőle hogy hozzáérek, ott mart ahol tudott. Most csak megfogja, ilyenkor szólok neki, hogy "Nem szabad, ne csípj!!!" és csodák csodája abba is hagyja, de azért egyelőre tovább nem tudunk lépni. No nem baj, nem gyorsvonat ez, majd csak haladunk ebben is előre.
Elindult a céges papagáj játék és felszerelés kereskedése. Elég sokat dolgozom vele, de szívesen csinálom. Vettem én is a madaraknak játékot. Csibészkééknek először bőrt , Sámsonéknak színes kötélen rágható kockákat. Aztán megcseréltem a dolgot, Sámiék kapták a bőröket és teljesen megleptek vele, hogy boldog örömmel vetették rá magukat. A bőr jó vastag marha durábel, nagyszerűen bírja a 4 centis csőrőket, a kicsik is jól elszórakoznak vele. Ha lerágnak róla valamit, akkor egyszerűen pótolom egy másik fakockával, amit felkötök a bőrre és rághatják megint.
Ide teszem a linket, hátha valakit még érdekelne a bőrjáték, hiszen úgy látom, nagyon bejön nekik és akik eddig vittek, jákónak, kongónak, nemesnek, mindenki dícséri.

www.papagajjatek.com

1 megjegyzés: