Csere-bere

Nagy dolgok történtek itt a hétvégén. Ez ugye a rendes kalit nagytakarítás volt, ami úgy uszkve 3-4 órát jelent, amíg a 3 nagy kalitot lesikamikázom emberesen, rácsról rácsra, de hát ezt nem is szoktam csak 1 hónapban 1x. Ez így teljesen normális is lenne. A történet apropóját az adja, hogy bizony ez a Mózesgyerek igen virgonc lett. Egyre ügyesebben játszik-mászik, lóg fejjel lefelé, de ezek a dolgok azért a kisebbik kalitban erős macerába ütköznek, tekintve hogy Mózes nem éppen kisnövésű nemes. Egészen pontosan akkora már, mint Sámson, csak ő sokkal tömörebb, más a testformája, szóval akár honnan csűröm vagy csavarom ki kellett mondani, hogy biza kinőtte a kalitot, úgyhogy valahogyan ezt a dolgot is meg kellett oldani. A legegyszerübb megoldás az volt, hogy kalitot cserél Csibiékkel, hiszen ők ketten sincsenek akkorák mint Mózi, úgyhogy a nagytakarítás után szépen meg is ejtettük a cserét, ami egyik felet sem viselte meg különösebben. Mózest szépen betettem a nagykalitba, amit aztán Sámson kaltja mellé állítottam, állandóan látják egymást, még aludni is úgy alszanak, hogy odamásznak egymás mellé és úgy horpasztanak egész éjjel. A Csibiék meg szépen becuccoltak a kisebbik kalitba, bár el kell mondjam, hogy ez azért nekem könnyebbséget jelent, hiszen a sapisnál malacabbul evő madarat még a Föld nem hordott a hátán, őket minden héten nagytakarítani kell, nem elég a havi egy. Szóval a kisebb kalitot lényegesen egyszerübb nekem is tisztán tartani és a hétvégi rácsonkénti tisztogatás is gyorsabban megy, mint a nagykalitban.

Néhány gondolat......

Rövid lesz a poszt. Tulajdonképpen talán Nemes Maggi gazdájának kellene címeznem és főképpen neki kellene elolvasni is, mert szegény néha elkeseredik ha nem haladnak szerinte elég jól a szocializációval. Ez olyan dolog, amire a leginkább a 2 lépés előre, 1 hátra kifejezés illene a legjobban. Iszonyat sok türelem és empátia kell hozzá, kicsit meg kell tanulni a papeszok fejével gondolkodni. Néha én is kérek tanácsokat olyanoktól, akiknek ebben nagyobb tapasztalata van. Hiába mondja az a szerencsétlen gazda, hogy neki kézzel nevelt papagája van, nagy a különbség a kézzel nevelés és a kézzel etetés között. Igaziból két olyan tenyésztőt ismerek, akik valóban kézzel nevelnek. Az egyik Végvári Viktor Siklóson, tőle van Dávid topiktársam kis hímje, Nova és Kosztáczky Katit, akinél mind a mai napig a nevelés egyik alapvető része a délutánonkénti játék a kismadarakkal. Most is van fiókája, ha ott vagyok, együtt megyünk be és játszogatunk velük, édes és barátságos a két csöppség.

Amikor azonban a kicsi elkerül a családjához, bizony kell vele foglalkozni. Erre pedig olyan recept nincs, amit rá lehet húzni minden papagájra, hiszen ők is más és más egyéniségek. Az én vélaményem szerint vannak alapok, fontos és kevésbé fontos dolgok, amiket meg kell tanulniuk, de bizony elég sokszor kell improvizálni és ezt nem lehet elmagyarázni. Érezni kell, hogy itt a lehetőség, ki kell használni vagy pont ellenkezőleg, azt kell érezni, hogy eddig és ne tovább, mert csak ront az ember a dolgon.

Itt van nekem most ez a Mózesgyerek, az időm nagy részét az ő szocializációjával töltöm. Előtte persze Csibészke és Bubi wellness masszázsa a kötelező program, aztán ők bemnennek a helyükre és jönnek a zöld fiúk. Éppen tegnap gondolkodtam el ezen. Már néha vissza kell olvasnom, hogy Sámson vajon hogyan is viselkedett ennyi idős korában. Vele is sokat foglalkoztam, hiszen amikor ő felnőtt, Géza barátom már nagyon beteg volt és sajnos nem volt úgy idő foglalkozni vele, ahogyan kellett volna, viszont ha az emlékeim nem csalnak, könnyebb dolgom volt vele, mint most Mózessel. Azt hiszem ebbe az is erősen belejátszik, hogy Mózes tökéletesen tisztában van a fogyatékosságával és eleve ellenségnek tekint mindenkit, aki közelít hozzá. Nyilván ez egy nagy meccs lesz, mire meg tudom őt győzni az ellenkezőjéről, de hát időnk mint a tenger, majd csak jobb belátásra tér.

Tegnap ugyan éppen a hátralépésnél tartottunk, de ma már azért megint megyünk előre, mint a faltörő kos. Nem szabad elkeseredni, csak előre nézni és mindig arra gondolni, hogy sikerülni fog! Én gyakran el is képzelem a képet, amikor majd Mózest is simogathatom, odadugja a csőrét a számhoz vagy csak beszélgetünk.

Tegnap délután Mózes a vállamon ücsörgött, túl voltunk már a kicsik masszírozgatásán, szegények teli vannak tokokkal, biztosan nagyon viszkethet nekik, mert fúrják a fejüket, mellüket, oldalukat mindenhová. Ki is takarítottam a 3 kalitot, Sámson a sajátja tetején üldögélt és beszélgetett magával. Aztán ahogyan ott üldigéltünk, Mózes a kis bohó nagyon rágusztált a fülemre. Nem késlekedett, el is kapta, nem is akárhogyan a szélét és az utána lévő porcot fogta össze és még kicsit meg is ropogtatta. Hát őszintén szólva a könnyem is kicsordult, a szemem meg kocsányon lógott, míg annyira összeszedtem magam, hogy képes voltam hátranyúlni érte úgy, hogy lehetőség szerint ne érje el az ujjaimat, mert akkor a véres kezemmel törölgethettem volna a fájós fülemet!:-)) Valahogyan sikerült, visszatettem a kalitja tetején lévő ülőfára aztán kicsit játszottam a Sámsonnal is. Szóval röviden ez volt a tegnap...... igazán minden okom megvolt hozzá, hogy ne járjak indiántáncot a szelidítés miatt érzett örömömben.:-(

Aztán ma reggel...... hang nélkül lépett a kezemre, mikor kivettem. Reggeli készítés közben rárepült a fejemre, de mivel az tiltott hely, már zsigerből nyúltam fel érte, igaz, átsuhant a fejemen, hogy MÁR MEGINT OTT LESZNEK NEKI SZEGÉNY UJJAIM és láss csodát, eszébe sem jutott, hogy ráharapjon, szépen emelte a lábát és kapaszkodott az ujjaimba, eszébe sem jutott marni. Meglepődtem, nem is kicsit.

Később, mikor éppen a csőrükkel kardoztak egy kicsit, Mózes mellé lépett a rúdnak és leesett, odamentem és összeszedtem a földről, feltettem a nyakamba, lesz, ami lesz alapon. Közben aprítottam a zöldségeket és egy hirtelen ötlettől vezérelve felnyújtottam a csőre elé egy falat répát. Simán elvette, de úgy ,mintha hímes tojás lenne, még csak hozzá sem ért az ujjamhoz, nemhogy belecsípett volna. Ezen aztán megbátorodtam és szépen adogattam neki ebből-abból egy falatot. Végül pedig odadugtam a kezem, ő simán rákapaszkodott és vittük be a helyére a táljait meg őt magát. Olyan volt, mint a kezes bárány!!!:-)))

Hát csak ennyi mára...... ezen jár itt az agyam, hogy hogyan is lehet ezt elmagyarázni az újaknak, hogy értsék. Azt hiszem az a baj, hogy mindent akarnak egyszerre, nem tartják be a fokozatosság elvét. Nem elég ha rálép a kezükre, mindjárt lehessen simogatni, a kaját is vegye el finoman, hát sajnos így nem megy. Én meg itt morgolódok rajta!!:-)

A hét végén nagy ünnep lesz. Április 25.-én Sámson két éves lesz. A következő hétvégén, május 1.-én pedig Csibészke betölti az 5. évét. Mózes 2009. december 10.-én kelt ki a tojásból. Bubi kelését sajnos nem tudom pontosan, mert akkor nagyon sok fiókájuk volt Gézaéknak. Majd megkérem Katit, próbálja megnézni.

Azért hogy ne legyen ennyire boldogságos minden, május 25.-én lesz 1 éve hogy a Zizilány itt hagyott bennünket!:-(

És a poszt nem is lett rövid.........

Jó kis hétvége volt, de olyan hamar elszaladt, hogy tegnap este, ahogyan a két zöld fiú horpasztott a nyakamban, na akkor eszméltem, hogy ma már dolgozni kell menni. Reggel hang nélkül keltek velem 6 óra után, mentünk kifelé a konyhába, megcsinálni mindenki kajáját. Olyankor ők is kapnak valamit, ma a menű csíráztatott mag volt, szépen egymás mellett megeszegetik. Aztán vissza a játszótérre, Sámson Mózes csőre körül tisztogatta a tollakat és egyszer csak hallom, hogy jó hosszan cuppogtat is hozzá. Meghatódtam. Ezt nekem szokta csinálni kizárólag, odadugja a csőrét a fülemhez, szánhoz vagy csak az arcomhoz és puszilgat, jó hosszan elnyújtva a cuppantást.:-)) És most Mózesnek is csinálta....... Egyre világosabban látom, micsoda nagyon jó ötlet volt, hogy legyen társa.

Mózi igazi kis sárkányka lett az utóbbi időben. Nagyon jól érzi magát a kalitjában, védi is minden betolakodótól vitézesen. Úgyhogy péntek délután neki sikerült a dolog, ami Sámonnak 23 hónap alatt eszébe sem jutott: véresre csípte az ujjamat, mikor benyúltam és nem figyeltem eléggé, hogy az öklömet fordítsam feléje. Talált fogást rajta, hát meg is fogta jó emberesen. Nem baj, ez már jó jel, hogy ennyire szereti a helyét. Azóta aztán Noi tanácsára, nem is nyúlkálok be, csak ha nagyon muszáj. Mikor kiengedem őket, hagyom hogy magától jöjjön a kalitajtóba. Olyanok ők, mint a tollas majmocskák, ha egy jön kifelé, akkor az összes mászik azonnal az ajtó felé.Szombaton is ott ült, aztán felajánlottam neki az öklömet, szépen , finoman odahúzta magához, aztán kényelmesen rákecmergett és hagyta, hogy kivegyem. Na ugye, tud ő is jólnevelten viselkedni....... és lesz ez még sokkal jobb is, tudom. Ki tudja, min mehetett át az alatt a rövid kis élete alatt!!!

Vasárnap délelőtt fürödtünk is. Sajnos nem sült el túl jól, Sámi kitárta a hatalmas szárnyait, annyira élvezte a vizet, csakhogy az ülőrúd elég rövid és úgy megcsapta Mózit, hogy szegény nem tudta tartani magát a beteg lábával és beesett a rúd alá. Szerencsére nem pánikolt be, segítettem neki kijönni, aztán ő is fürödhetett kedvére, de eztán csak külön fürdenek, míg papa nem csinál nekik egy hosszabb rudat.

Még tegnap délután történt, hogy volt egy szekérderéknyi hajtogatni valóm is. Bevittem a hálóba, hogy akkor hadd jöjjenek ők is ki, amíg összehajtogatok. Kuka csend volt, úgyhogy csináltam valami zenét, mert ugyan ott tv is van, de én azt - a "nívós" műsorok miatt - kizárólag arra használom, hogy olyankor szunyálnak a nyakamban egy keveset. Szóval zenét csináltam. Mindenfélét, jobb híján a youtube-ról leszedve. Hát nagyon érdekesek voltak a madarak. Csibiék az élénk, pattogó ritmusokat kedvelték, arra aztán azonnal élénk trillákat nyomtak és nagyon élvezték. Mózes a komolyzenéhez vonzódik, a Rigoletto quartett annyita tetszett neki, hogy a rúdon ültében azonnal elkezdett rá kvartyogni, olyan aranyos volt, ahogyan teljesen átszellemült fejjel nyomta. Sámi azt szereti, ha énekelek neki (még ezt is elviseli tőlem, sőt tetszik is neki) olyankor nagyon komolyan figyeli az arcomat, a számat, hogy honnan is jön ki a hang és végül egyszerűen bele akar nézni a torkomba, hátha van ott valami kis szerkentyű, ahonnan a hang kijön.:-))))))

Fontos dátum még a hétvégén a péntek, március 5. IV. László felállt és felült, így egyszerre. Nem hiába készítem neki a finomabbnál finomabb főzelékeket, van ott erő azokban a pici lábakban.:-)

Bubi

Hát a mai "lelkendező poszt" (ahogyan anyámlánya írta a múltkorjában) bizony főképpen róla fog szólni. :-))

Úgy is foglmazhatnék, hogy a rút kiskacsából gyönyörű hattyú lett, amit nem is a külcsínre, inkább a belbecsre értek.
Engem is meglepett, micsoda hatalmas változáson ment át ez a Bubilány az együtt töltött 6 hónap alatt. Eddig szegénykém ő volt a "középső királyfi", mindenki megdícsérte Csibészkét, hogy milyen szép, szelíd, okos, kedves aztán szintén mindenki megdícsérte Sámsont, hogy milyen kedves, szépen beszél, aranyos ...... a Bubit igazán nem dícsérgették, mert szegénykémet még kiengedni sem nagyon mertem, ha itt volt valaki, féltem hogy elkapja a hangya és megint elkezd csípni. Már az antréja sem volt valami bíztató, hiszen az első héten végigcsípett mindenkit, aztán az idegbajos visítása órákon át......................., hát valóban nem keltette senkiben azt az érzést, hogy micsoda kis szupertyúk!!!! Hiába tudtam én, hogy ha ketten vagyunk bújik, vágyik a szeretetre és a simogatásra, akit már megcsípett, az bizony jó messzire kikerülte. Pláne, mikor még a sógorom fülét is megcakkozta, na onnan aztán úgy kerülték őt a többiek, mint a leprást.

A festés után aztán átkerültek a madarak a hálóba. Ott teljes a nyugalom egész nap, ha akarnak szunyókálnak, ha akarnak játszogatnak. Ezt a dolgot viszont Csibészke viseli nehezen, mivel ő ahhoz van szokva hogy mindent lát, hall és bizony ezt nagyon is élvezi. Neki hiányzik, hogy nincs együtt a családdal, de lássuk be, fontosabb volt, hogy Bubi lenyugodjon és bizony most már erősen látszik is a javulás. Csibi meg sértődötten ordibál néha egy sort méltatlankodva, hogy mért van ő abba a szobába bezárva, de hát mit csináljunk, nem tudunk mindenki kedvére tenni, ártatlannak és nagyon tapasztaltnak lenni egyszerre nem lehet!

Bubika teljesen abbahagyta azt a rémületes, monoton visítást, amit képes volt órákon keresztül csinálni. Teljesen csendben és nyugodtan el van egész nap. Ez most onnan is kiderült, hogy szerdán Noémi és a férje jártak nálunk. Kihoztam az összeset, mindenki a nappaliban rajcsúrozott, akkor Bubi, nyilván a tömeg, a hangzavar és a számára ismeretlenek miatt újra rákezdett a monoton sípolásra és akkor beugrott......... hiszen mióta beköltöztek a hálóba nem hallottuk tőle ezt a hangot! Aztán azért megbátorodott és teljes odaadással radírozta Noémit, a párja ujján pedig forgott, lógott, előadta az egész repertoárját és a tetejébe még az idegbeteg fejrángást is talán 1x vagy 2x csinálta. Nagyon büszke voltam rá, hiszem ez azt jelenti, hogy abszolut jól érzi magát nálunk és bizony szépen rehabilitálódik....... nagyon nagy öröm ez nekem. Noémi is megjegyezte, hogy mennyire látszik a különbség a régi és az új Bubi között. Sokkal nyitottabb, bátran odamegy, ha valaki tetszik neki, már egyáltalában nem morog és sziszeg, pedig régen ezek a biztos jelei voltak, hogy a kisasszony marni készül. A legaranyosabb akkor volt, mikor odadugta a csőrét Noémi arcához és egy hatalmasat cuppantott. Noi szerint halkan mondja a "Sziát" is, én még nem hallottam, de az ő füle sokkal vájtabb a papagájbeszédre!!!! Éljen, éljen a kis Bubilány, közöttünk, sokáig és egészségben!!!!!!!

Telnek a napok. Sámson egyre lelkesebben eteti a kis Mózest. Tisztogatja a fejét, tollazza, ez néha annyira nem tetszik Mózinak, akkor jókat odamorog, de nem mondhatni, hogy Sámi infarktust kap tőle, akkor meg a kicsi egyszerűen odébb reppen. Szépen eszegeti még a tápot is esténként. Sajnos ez a "letépem a kezedet" szokása nem látszott emnyhülni, úgyhogy megkezdtük Mózes szelidítését is. Sámson sokkal szelidebb volt, ezt ki kell mondani, de azért nagy különbség az, hogy Kygáék minden délután-este kinn játszottak a kicsikkel. Hát az az igazság, hogy Mózival a kutya sem játszott, illetve csak a 2 kis jákó, akikkel felnőtt. Nem baj, majd megoldjuk ezt is. Nyilván azért csíp, mert még tart a kezemtől, de van nekem erre egy jó kis receptem. Olyan 6 óra magasságában, mikor azért már szürkül erősen, kihozom őcsípősségét a nappaliba, csak a tv világít, szépen ráül a mellkasomra, a nyakam alá én pedig halkan beszélek hozzá és simogatom a fejét, a nyakát, a csőrét, a kis lábait. Egészen addig, míg érzem, hogy a megfeszült, remegő kis teste kezd megnyugodni, be is alszik, aztán egy olyan félóra után szépen visszateszem a helyére. Az a terv, hogy később majd Sámival együtt horpaszthatnak rajtam, de egyelőre nagyon fontos, hogy megtapasztalja, a kutya sem akarja őt itt bántani. Azt a régen ráragadt tápot is azért nem szedem le a kis fejéről, mert elég nehéz, ő csőrrel-lábbal tiltakozik ellene, megfoghatnám, ha nagyon akarnám, de nem akarom, mert akkor odalenne a bizalom megint, pedig már szépen épülget a híd kettőnk között. Sámi is le akarja szedegetni, de neki sem nagyon hagyja. Noémi tüneményes volt, azt mondta hagyjam a fenébe, annyit nem ér a dolog, sokkal többet ronthat mint használ. És ez így igaz. Ha etetem, utána mindig megtörlöm a csőrét és a mellét, azt már viszonylag megszokta, nem nagyon tiltakozik ellene.

Aztán még itt ez a kalit dolog is. Sámi mostanija nem lesz elég nagy kettőnek, biztosan ki kell cserélni nagyobbra. Láttam az ebayen nagyobb, osztott kalitot, ami felépítésben olyasmi, mint Mágnyes barinőméké, de sajnos olyan nagy, hogy annyi helyem nincs, ahová beférne. Ha máshonnan venném, az olyan horibilis összeg lenne, amivel viszont nem bírok, meg nem is akarok bírni, mert azért ésszel él az ember....... Szóval Noémi javaslatára megkerestem Balázs Gyulát, ő a Gyulakalit. Nagyon jó fej pasi, elmondtam hogy mit szeretnék: 150 széles, 80 mély, 160-170 magas kalitot, középen elválasztva, de úgy hogy ha kell, kivehető legyen az elválasztás, dupla beépített tálrésszel, elöl ajtókkal, de a két oldala is telibe ajtó legyen, hogy könnyebben tisztítsam. Nem küldöt el sehová, sőt mondott egy nagyon jó árat, úgyhogy alea iacta est, tőle lesz a fiúk új kalitja. Úgy számolom, kb. őszre költözhetnek, addig összeszoknak annyira, hogy nem kell azon aggódnom, hogy a rácson keresztül letépik egymás lábát, ha meg úgy döntenek, hogy közös lesz a kecó, akkor elválasztás ki és egy szép, nagy kalitjuk lesz, ahol még annyi hely is van, hogy kitérhessenek a másik útjából és minden etető-itató dupla benne. Gyula meg is kérdezte,hogy kinek kell a kalit és bizony nehezen vette be a gyomra, hogy mért pont nemes hímeket tartok együtt, viszont mikor elmagyaráztam neki, azt mondta, teljesen megérti, igazam van.

Vasárnap

Vasárnap Kati barátnőm jött hozánk vendégségbe. Úgy is mondhatom, elloptuk otthonról 2 etetés között.:-))) Ebéddel vártam, ő meg hozta magával a papeszpedikür készletet, hogy Csibészke lábait rendbe tegyük, mert iszonyúan meg voltak nőve a körmei. Az új helyüket sem látta még és végül, de nem utolsó sorban Bubival sem találkozott már régóta, hiszen mikor jött volna, éppen kikeltek a sapis babák, ezért aztán a látogatás storno lett. Ősszel járt nálunk utoljára és az a helyzet, hogy meg kell említenem a változásokat, az utolsó látogatása óta!!!!!Az ebéd nagyon jó volt, bár amennyit Kati eszik, az még egy sapisnak is kevés lenne. Aztán ebéd után kivettük az ördögöket, egy olyan jó kis közös rendetlenkedésre. Kihoztam a sapisokat, az egyik azonnal a vállamra telepedett, a másik meg az asztalon kezdett bóklászni. Kati már nem tudja megkülönböztetni őket, különösen nem mozgás közben!:-)))) "Az ugye ott Csibike a válladon?" - kérdezte. "Nem, ő bizony nem Csibi, hanem a Bubilány, Csibi ott mókol az asztalon és rendezkedik." - én. Kati elképedt. Bubira nem volt jellemző eddig ez a nagy ragaszkodás. Elvolt ő szegénykém magával, még amikor hozzánk került, akkor is a kalitban többnyire egész nap a hívóhangon ütemesen visított, aztán ha rájött a diló, akkor kezdte a nyakát meg a fejét rángatni, hozzá még jókat sziszegett is, aki aztán ilyenkor próbált hozzányúlni, az jól tette, ha ezt előbb megbeszélte a kezelőorvosával és a gyógyszerészével. Mostanában azonban nagy előszeretettel üldögél rajtam, sőt dugja a fejét, hogy simogassam vagy csak a csőrével rágicsálja valamelyik ujjamat. A visítós hívóhang megmaradt, a nyakrángatózás is a sziszegéssel, de mára már mindezt a vállamon csinálja. Nagyon sajnálom szegénkémet, azért titkon remélem, ez már csak beidegződés, hiszen szemmel láthatóan élvezi, hogy jó helye van és amikor odabújik Csibészkéhez és felváltva kurkászgatják egymás fejét, olyankor nem is venné észre senki, hogy nem százas. Azért vigyázni kell vele, engem ugyan nem bánt, talán egyszer kapott oda a kezemhez, de közel sem csípett meg úgy, ahogyan másokat szokott és azóta nem is próbálkozott ilyesmivel. Nálam. Felvette viszont azt a jó szokását, hogy ha számára nem elég szimpatikus a vendég, akkor egyszerűen rárepül hátulról a vállára és akkorát csíp a fülébe, amekkorát csak bír.

Sajnos, már voltak "áldozatai", igaziból ezért sem bántam, hogy a hálószobában vannak, meg azért sem, mert ott csend van és nyugalom, nekünk pedig az a tapasztalatunk, hogy Bubi utálja ha idegenek jönnek hozzánk, ez alól egyedül BékiPeti a kivétel, akihez rendkívüli módon vonzódik, ha ott van nálunk, le sem lehet Bubit vakarni Péterről.

Mostanában a hálószobában engedem ki őket, akkor viszont ő az első, aki a vállamra telepszik, kicsit megszeretgetem, aztán megy radírozni. Az ágyra szoktam egy jó vastag frottírt kiteregetni, direkt nekik, hadd szörföljenek rajta, amit meg is tesznek nagy elégedett morgások közepette. A Sámi meg ilyenkor ott jön-megy körülöttük, ő ugye nem szörföl, inkább a játékokat hordja az ágy szélére, aztán nagy elégedett fejjel ledobálja a földre. Verekedés az nincs, szerencsére. Csibi eddig sem akart verekedni, annál ő sokkal bölcsebb, kikerüli még a lehetőségét is annak, hogy összeakaszkodjon Sámival. Bubi már nem ilyen alkalmazkodó, rájuk viszont figyelek és nem hagyom, hogy eldurvuljon a dolog. No most meg Mózit várjuk majd. Ezt is átbeszéltük Katival. Kíváncsi leszek, hogy alakul a dolog. Mózi még fióka, a normális reakció az lenne, hogy amelyiknél koldul, az megetesse. Hát Csibészke nem egy fiókaszerető, ő Sámival sem foglalkozott. Zizike viszont szorgalmasan etetgette. Kíváncsi vagyok, vajon Bubi hogyan reagál a kicsire, persze erős felügyelettel lesznek összeengedve. Elvileg Sámsonnak is meg kellene etetni, na majd meglátjuk... ki lesz a pótszülő?!:-)

Jó volt ezeket a dolgokat megbeszélgetni Katival. Mostanában, ha mentem hozzá, vagy átmentünk Jociékhoz meglátogatni Mózest vagy a fiókákkal foglalkoztunk, valahogy nem beszélgettünk ilyesmiről. Levágtuk Csibészke körmeit is. Itt annyi a változás, hogy amíg régen úgy kellett lebírkozni, hogy odaférjünk a körmeihez, most simán megfogtam egy jó vastag törölközővel (mert azért az ördög és a sapis virtus nem alszik) , szépen hanyatt fordítottam, puszilgattam a kis búbját és addig Kati levágta a körmeit, már nem olyan stresszes a dolog, mint régen..... vagy mi vagyunk már sokkal gyakorlottabbak!:-)))))

Délután aztán papa szépen hazavitte Katit, én meg beültem a hálóba valami hülye filmet nézni, viszont azonközben Sámson a mellkasomon jól kialudta magát. Ahogy így nézem, ketten is elférnek majd ott!!!!:-)))

Híreim vannak Móziról is. Elkezdett repülgetni, egyelőre még a földön landolgat. Akkor aztán megindul és felfedező utakra megy a konyhában, mindenhová benéz, minden érdekli. Sajnos, amikor megy erősen látni a lábán, hogy sántít. Remélem viszont hogy a hátán a púp nem fogja zavarni később a landolásnál, mert ahhoz a madárnak ki kell egyenesítenie a gerincét, hogy a lábait előre tudja nyújtani. Nagyon várom már, hogy hazajöjjön. Mindegy nekem, ha púpos, ha sánta csak a mi gyerekünk!!!!!:-) Akinek pedig fenntartásai vannak, nézzen bele azokba a csillogó kicsi szemekbe és azonnal megérti, hogy mért döntöttem így!!!!

Az első napokban én pátyolgattam a fiúkat, hiányzott nekik Zizi, szemmel láthatólag nem értették, hol van. Csibészke szinte egész nap hívta a jellegzetes, éles hívófüttyel.


Én még teljesen magam alatt vagyok, közben 4 napra el is utaztunk, bár képzelhetitek, mennyire szórakoztató társaság voltam.... Fenn jártunk a Bükkben. Sajnos az idő nem fogadott a kegyeibe minket, de azt hiszem az én hangulatomhoz tökéletesen illett is az eső. Bárhol jártunk, bármit csináltunk én csak a két kis csillogó szemet láttam magam előtt és az édes motyogását hallottam. Azt hiszem, soha még ilyen rosszul nem éreztem magam társaságban. A tetejébe még nagyon el sem tudtam vonulni, hogy csak magamban gubbasszak, mert a szállás beosztása sajnos ezt nem tette lehetővé. Az volt a legjobb, ha mentünk, mert akkor el tudtam húzódni, aztán csak gondolkodni, hogy mért pont Zizi és mért pont én........ Szegény mizopapa már mindennel bepróbálkozott, hogy valamit javuljon a kedélyem. Még meglepit is hoztunk az itthon maradt madaraknak. Végül is eltelt a 4 nap, úgy ahogy. Gyönyörű helyeken jártunk, de azt hiszem ide inkább kellett volna Nagylátószög gépe, vagyis inkább a szeme, ami sokkal élesebb és mélyenlátóbb, mint az enyém. Ő meglát olyanokat is, amit akárki nem is vesz észre. Párhuzamokat von és megszemélyesít!!! De hát ő ezért művész, én meg ezért vagyok fű!!


Azért én is lőttem pár képet, konkrétan a hangulatomhoz illően a morajló vízeséseket és a csendesen zubogó zúgókat fotóztam lelkesen. Belül meg üvöltöttem.....


Amikor hazaértünk már ott vártak a gyerekeink. Gondolom, a lányom szervezkedett, hogy jöjjenek át, mert tudta, hogy Rebeka mellett úgysem tudnék szomorkodni. Aznap, mikor Zizi elment, akkor is átjöttek este, pedig nem igazán szoktak hét közben felénk járni. De most "véletlenül" éppen arra jártak! Jól esett, azért különösen, hogy megértették, mennyire sokat jelentett nekem az a kis 17 dekás csöppség, és nem intézték el egy legyintéssel, hogy majd túl leszek rajta.

Megérkeztünk és azonnal láttuk, hogy a két madár bizony nagyon lelkesen ott molyol Rebeka mellett. Később, mikor kivettem őket, Sámson és Rebi együtt legoztak, Rebeka adogatta Sámsonnak a színes lego darabokat, ő meg lelkesen rágcsálta őket és szaladgált velük. A kislány minden félelem nélkül nyujtogatta oda a 4 centis csőr elé a darabokat és csodák-csodája a nagymadárnak valahogy eszébe sem jutott, hogy odacsapjon a kicsi ujjakra, inkább olyan vidáman hunyorgot rá. Lenn a földön meg Csibészke rohangált a kislány után, bizony erősen figyelni kellett, nehogy a csepp lábak rátapossanak, bár Csibit ez szemmel láthatóan nemigen zavarta, elugrott vagy kikerülte, ha veszélyes közelségbe ért hozzá. Fura egy népség ezek a papeszkák!! Nem elég, hogy azért ezt nem tennék meg akárkinek, hanem még békességesen együtt játszogattak!!!

"Fly free little Zizi!!!"

Amerikából kaptam az üzenetet egy fórumről, évek óta járok ide, jókat levelezünk.Bár elég gyér az angolom, az évek alatt sokat felejtettem, de ezek az emberek meg AKARJÁK érteni, amit írok, így a dolog működik. Ez egy olyan fórum, ami csak a sapisokról szól. Még az elején mindig exkuzáltam magam az angolom miatt, idővel már nem teszem, arról nem beszélve, hogy biztosítottak róla: az ő magyarjuk sokkal rosszabb. Nagyon megható volt a rengeteg együttérző hozzászólás.

Lassan telnek a napok Nélküle. Munka után rohanok haza a fiúkhoz. Csendesek egész nap, Katus kiveszi Csibészkét időnként, ő pedig hálásan bújik hozzá. Amúgy is Katus a kedvence. Elbújik a hajában vagy csak bújik hozzá és hagyja magát simogatni. Amikor megjövök, akkor persze én is kiveszem őket, felváltva, mert nincsenek annyira jóban, lévén mindkettő hím. Zizikém volt köztük a villámhárító, őt mindketten nagyon szerették. A játszótéren is mindig Zizi ült középen, mint valami kis Döbrögi és a két fiú akkor békében megfért egymással. Ha ketten vannak rajtam, annak többnyire kakaskodás a vége, ezért nem is forszírozom, nem akarom, hogy a helyzet elmérgesedjen. Hiába kétszer akkora Sámon, ha Csib feje bedurran, akkor nem néz se Istent, se embert és valljuk be, iszonyat erős a csőre, nincs szükségem, hogy Sámson valamelyik részéből kiszedjen egy darabot! Sajnos ki kell mondjam az igazságot, ők nem partnerek egymásnak. Ez most kezd látszani és az a véleményem, hogy egyre inkább így lesz, sőt ha Sámson ivarérett lesz, nyilván még durvulni fog. Szóval idővel azért el kell majd gondolkodjam azon, hogy hogyan oldjam meg a dolgot . Egymásra is féltékenyek, mindkettő utálja ha a másik is rajtam van akkor, mikor ő. Sipike nagyon szerencsés, mert valószínű, hogy Woodoo tojó és így teljesen normálisan el tudják az idejüket tölteni Zeusszal együtt. Én még ebben is ilyen szerencsétlen vagyok!!!!:-((((
Kivittem őket azért kicsit az udvarra is. Megnéztük a cseresznyét, hátha van már rajta pár szem, amit megeszegethetnek. Csib rettenetesen szereti, azonnal ki is vett a kezemből egy pirosodó szemet és jóízűen eszegette. Persze akkor azonnal kellett a nagynak is. Kapott ő is egyet, pár másodpercig rémülten vizsgálgatta, aztán lassan kioperálta a magot belőle és elkezdte rágni. Fél óra múltán még mindig a maggal küzdött, akkor nagy nehezen kiszedtem a csőréből.
Az este a legrosszabb. Csib nem akar kijönni, hogy aludni vigyem. Beül a rúdra, ahol Zizivel szoktak összebújni és csak ücsörög. Csomószor próbáltam kivenni, nem engedte, mindig odébb mászott. Aztán mikor utóljára benyúltam, csendesen elkezdett morogni, hogy hagyjam már békén. Nem piszkáltam többet, kicsit letakartam a kalitot és hagytam, hogy ott aludjon. Olyan szomorú volt!!!! Sámson viszont jött velünk aludni.
Reggel adtam enni-inni nekik. Amikor Csibinél is kicseréltem mindent, felhajtottam a takaróját, hogy köszönjek neki. Annyira megörült, mintha napok óta nem látott volna. Elkezdett táncolni, akkor benyúltam, hogy megsimogassam a kis fejét. Csendesen elkezdett puszikat dobálni, én meg elsírtam magam...............

Vége....elment!
Zizi már a Szivárványhíd túloldalán jár. Ennyi adatott nekünk, 17 hónap sírósan és nevetősen. Különleges kismadár volt. Nem szeretett senkit, csak engem, de engem viszont feltétel nélkül. Azt csináltam vele, amit akartam, ott fogtam meg ahol akartam. Soha nem csípett meg, legfeljebb méltatlankodott motyogva.Szeretett hozzám bújni és belefeküdni a tenyerembe, szerette ha simogatom vagy csak ülhetett rajtam és jöttünk-mentünk. Csibészke kétségbeesve hívja azóta is, reszket az idegességtől.
Még csak el sem köszönhettem tőle, pont uton voltam hazafelé. Katus kezei között halt meg. Szegény kislányom mindent megpróbált, a szívmasszázstól a lélegeztetésig, hátha valami segít.

Ülünk itt és fogalmunk sincs hogyan lesz ezentúl, annyira az életünk része volt.
Már reggel 8-kor beszéltem Beregi dr-ral és úgy állapodtunk meg, hogy ha a papa végez a munkájával, azonnal indulunk Zizivel és Csibészkével hozzá. Lehet hogy ő sem tudott volna semmit sem kezdeni vele, de reménykedtünk.
Ott voltam, mikor kikelt tojásból, nyomon követhettem a fejlődését, igazi kis feketesapis csajszi volt, kedves, bújós, harcias kis amazon. Sosem felejtem el, mikor Csibivel rajtam bírkóztak, de úgy hogy Zizi időnként leesett rólam, akkor visszamászott olyan fejjel, hogy a röhögéstől dőltünk mindenfele.És amikor kis fióka volt, repülni tanult, eltévesztette a célt és a körözött kellős közepén landolt, aztán csak úgy, olyan legényesen kigyalogolt belőle, én meg csak törölgettem róla a körözöttet. Rengeteg a közös élményünk. Mindenfelé vittem őket magammal. Olyan volt, mintha a gyerekem lett volna.

Ennek most vége, ezek az idők sosem jönnek már vissza! Szegény Csibi és Sámson majd megszokják lassan hogy ketten maradtak, az idő nekik is enyhülést hoz és nekem is...... remélem!

Valószínűleg megint az aspergillosis jött elő Zizikének. Nagyon nincs jól, bár talán már annyira nem zihál és hörög, mint vasárnap. Mégis, sajnos ez a betegség általában gyógyíthatatlan, ha csak valami csoda nem történik!!!!
Én meg nem várok a csodára, megpróbálok tenni érte, hogy Zizi túlélje. Szerencsére vannak olyan madarászismerőseim, akik most, hogy bajban vagyok önzetlenül segítenek, keresnek-kutatnak hogy mit lehetne adni neki, hogy túlélje. Kamillázom szorgalmasan minden reggel és este, lámpáznám is őket, de nagyon meleg van és elmenekülnek a lámpa elől. Tegnap este is így volt, aztán Csibi még utánam is kiáltott, hogy ne hagyjam már őket a nappaliba és jöttek a jó kis megszokott helyükre a hálóba. Reggel és este itt kamillázom őket, mert sajnos a nagykalithoz nem tudom odatenni az edényt, elszáll a gőz. Azért minden nap kikéredzkednek hozzám és bújnak. A ngy mamlasz Sámson is jön oda, megkérdeztem a dokit, nem kaphatja el a nyavaját.
Viszont állandóan @aszogatja Zizit, de sajnos ez természetes, mert a madarak ösztönösen elhajtják maguk közül a betegeket. Zizus most sem csíp, sokszor belebújik a tenyerembe és ott puszilgatom aztán lassan de biztosan megszakad a szivem.:-((((
Hát egyelőre itt tartunk. Most nem adom nekik az echinacia gyöngyöket, mert valaki talált echinacia-grépfrútmagolaj mixet, ami immunerősítő és gombaölő egyben!!! Örök hálám érte!!!
Ezt kezdem ma adni, remélem sikerrel!!!
Egyelőre itt tartok!
Kezdek teljesen szétesni, ideges vagyok és ingerült, állandóan náluk jár az agyam. Most kezdem érteni igazán, mit érezhetett Csilla, mikor kiderült Chadről, a fokföldi papagájról hogy halálos beteg!!!!

Eltüntem kissé, sajnos oka is volt. El is mesélem , hogy okuljatok belőle. Tanulságos történet, bár én a pokol hét bugyrát is megjártam ezalatt a pár nap alatt.
Ott kezdődik a történet, hogy mikor a Sámsongyerek idekerült hozzánk, nagyon féltem, hogy Csibiéket megviseli majd, féltékenyek és verekedősek lesznek. Ezért aztán általában, mivel Sámson mint egy kisangyal eljátszogatott a kalitjában, legtöbbször ők jöhettek ki, amitől aztán a kis sárgagatyások mellénye igen nagy lett. Már nem volt elég, ha esténként kijöhettek, dacára hogy azért ők mindig ketten voltak, hanem élénken hangicsáltak, ha nem ugrottam serényen kiengedni őket a kalitból. Később a dolog egyre durvult, a hangicsálásból üvöltözés lett, amiből - ha valaki már hallott sapist úgy istenigazából ordítani - időnként, aztán egyre gyakrabban kibírhatatlan hangerő kerekedett. A pohár pedig szépen telt....... először Katus bukott ki, lévén évvégi vizsgái, bár vele eredendően is problémáim vannak vizsgaidőszakban, mert ő éjjel tanul, nappal alszik, a madarak napirendje meg éppen fordítva van. Mami szegény nem szólt egy szót sem, de a végén kiderült, hogy volt olyan nap, amikor 4x fürösztötte a sapis bandát, mert fürdés után normálisabbak. Aztán a múlt hét szombaton nagyon "kitettek" magukért, konkrétan áldott nap nyomták a magas céééén, szóval papa is kiakadt. Róla tudni kell, hogy kötélből vannak az idegei, ha a madarakról vagy gyerekekről van szó. Ámde most a kötél végéhez értünk. Elkezdtünk gondolkodni, mit kéne csinálni, hogy egy kicsit kisebb legyen az arcuk. Kigondoltuk, hogy eltesszük őket valahová, ahol ketten lehetnek, megszokják, hogy foglalják el magukat és ha a dolog normalizálódott, akkor visszajöhetnek a nappaliba a régi helyükre. Vasárnap reggel szépen átköltöztek az új helyükre, egész nap üvöltöttek párban, Sámson pedig fenn egyedül maradt. Felettébb rossz kedvű volt, bár mikor megjött Rebeka egyből felélénkült, együtt játszottak szinte egész nap. Ez a morózus, idegenutáló madár mint az árnyék követte Rebekát, ő aki utálja ha bárki hozzá akar nyúlni rajtam és a papán kívül, most hagyta, hogy Rebi ott kapkodjon az orra előtt és eszébe sem jutott odavágni a csőrével. Délután már Rebeka jellegzetes nevetését is tökéletesen utánozta,boldogan meséltem Kati barátnőmnek, aki azt mondta, meglátom hogy ő fogja Sámsont megtanítani beszélni. Szóval szép nap volt, bár Csibiék erőst hangicsáltak, de úgy gondoltam, majd ez is változik. Este Sámson nem jöhetett velünk aludni, mert a kiskalitjában voltak Csibiék, a nappaliban kellett hagyni, ez ellen szegénykém kézzel-lábbal tiltakozott!!!!Alig bírtam berakni a kalitba és utána is hallottam hogy fel-le mászik benn, hátha valahol ki tudna jönni. Aztán még lementem Csibiékhez, hát mit mondjak, úgy bőgtem, mint a szamár, mikor belenéztem Csibészke szemeibe!:-(((((((((
Hétfőn reggel etetés mindenhol, aztán nyomás dolgozni. Valahogy nem volt a kedvem az igazi, a munka is jó szarul ment. Délután haza, Csibiék folyamatosan üvöltöttek, Sámson pedig megszedte a vállát és a szárnya szélét!!!! Hát ettől kész lettem teljesen, ha eddig még nem voltam kiakadva!!!!!:-((((((((( Csak egy pillanatra néztem oda, csak a kis pihék egy részét láttam és tudtam, hogy ha közelebb megyek, meglátom a tépéseket is!!!!!!!!!!!!!!!!:-(( Morózus volt, csípkedős, amit pedig sosem szokott. Aztán lefekvésnél az előző napi cirkusz a kalitbavonulással. Gyors telefon Kati barátnőmnek, ő is teljesen elájult, de azonnal szólt, hogy menjek másnap hozzá, ad egy közepes kalitot, had jöjjön Sámson aludni velünk a hálóba. Kedden Ócsán voltunk a mamival, hazafelé Katihoz mentünk és elhoztuk a kiskalitot. Mikor hazaértünk, konstatáltuk, hogy Sámi megint megszedte a szárnyát, nyilván azért mert egész nap egyedül volt. Csibészkéék pedig kitartóan üvöltöttek, mint a farkasok hada. Teljesen eluralkodott a depi rajtam, pontosan olyan voltam, mint Sámson, cvíder,goromba és halgatag. Papa már megjegyezte, hogy mikor akarom már visszahozni a büdösbogarakat, mert üvöltés ide vagy oda, neki bizony hiányoznak. Sámi pedig fóbiás lett, egy pillanatra sem engedett el a szeme elől, mintha attól félne, hogy én is eltünök. Este viszont már a hálóban alhatott velünk, reggel nem is találtam egyetlen kitépett tollat sem!!!
Csütörtök: üvöltés doszt, Sámson pedig ugyanolyan cvíder, mint előző nap. Akkor írtam Boutnak, sok volt ez már nekem, segítséget kértem. A levele okos, megfontolt, mint az ember maga. Ám nem sok jóval bíztatott. Felvázolta a tényeket, hogy tudniillik mi már egy jó ideje egy csapat vagyunk, én, papa, Csib, Zizi és Sámson. Csibiék keresnek minket, Sámson pedig őket és ez egy nagyon kétesélyes dolog, hogy mi lesz a vége. Nagyon meginogtam, bár az elején szilárdan eltökéltem, hogy rendet csinálok. Pénteken korán értünk, Rebeka-napom volt, de mielőtt elindultam a kislányért egymásra néztünk a papával és tudtam mit fog mondani: "Hozd őket vissza!!!" Lecsaptam mindent a kezemből, futva hoztam a két kis ördögöt, Zizi belebújt a tenyerembe, Csibi a vállamon motyogott. Betettem a kalitba őket és akkor már örömömben bőgtem. Iszonyúan megkönnyebbültem és felszabadultam!! Sámson pedig indiántáncot járt, mikor meglátta a társait. Nekem mennem kellett, papa maradt velük még egy darabig. Este jöttem, mindenki békességesen molyolt a kalitjába. 8 körül mennek Csibiék aludni, eltettem őket és utána Sámson jöhet a nyakamba szunyókálni. Ez már a régi Sámson volt, ahogyan nyafogva elhelyezkedett és csőrcsikorgatva álomba motyogta magát!!!!!:-)
Ma reggel szépen elaludtak, amíg mi, aztán, ahogyan régen kivettük őket egy kis ágybajátékra. Sámi boldogan rohangászott körbe-körbe és közölte mindenkivel, hogy "Háá-Hááá!"Röhögött!!
Aztán Zizivel vitatkoztak, mert mindkettőjüknek a rózsaszín kupak kellett, a kék nem és morogva-vitatkozva harcoltak a kupakért, amit végül Zizi szerzett meg és azonnal felrohant papa mellkasára, hogy védje már meg ettől a faragatlan ződ gyíktól és különben is!!!!:-))))
Csibészke ezalatt az ágy előtt dícséretes buzgalommal aprogatta papa marhadrága papucsát, olyan miszlikformán, míg papa észre nem vette és egy indiánüvöltés kiséretében elhangzott a már jól ismert "Meghalol te tollas pestis!" amely drága papagájos testvérünk, Bcyke tollából származik és el nem múló hatállyal bír!!!:-)) És olyan jó volt!!!! És nevetgéltünk ezeken a bitang madarakon, néha kicsit odabújtak, hogy azért a tudomásunkra hozzák, hogy mennyire örülnek, hogy mi így és itt és együtt végre a csapat!!!!!!:-)))) A papucs télleg nagyon drága volt, papa pedig háklis a holmijára, mégis egy széles vigyor közepette mondta, hogy ez a büdösgörény jól megrágta a papucsát!!!!:-))))))
Aztán indult a nap, de egy kicsit másképpen, mint az elmúlt időben. Nem volt berohangászás, ha valamelyik elrikkantotta magát, míg dolgoztam, mind a kalitjában molyolt, csak fürdeni vittem el őket. Ebéd után kaptak egy kis csontot rágicsálni, aztán elindultam egyet szunyálni, de Sámson utánam szólt. Ő is nagyon szeret velem aludni, Csibiék meg éppen összebújtak, elvittem hát magammal. Általában fél órát bóbiskolok, Sámi meg rajtam alszik. Arra ébredtem, hogy "Háá-háá!" Kinyitottam a szemem és csak a nagy sárga csőrt láttam az orrom előtt, Sámi az arcomba nézett és vigyorgott. Keltünk és ment vissza a kalitba. Később Csibészke, aki nem kifejezetten a visszafogottságáról híres, úgy gondolta, itt az idő megprütykölnie az zasszonyt. Valami módon azonban eltévesztette a célt és éppen Zizi fejére készült felmászni, aki ezt viszont nagyon rossz néven vette és egy gigantikus balhorgossal indított, amiből kiadós sapisbunyó kerekedett. Máskor talán már észre sem veszem ezeket, de most egészen más helyzet volt!!! Boldogságosegyüttlevősmindenenröhögős!!!!!!!:-))
Később kitettem őket a kiskalitokba a levegőre. Jó két órát kinn voltak, nekik is egészséges a jó levegő. Néha ordítoztak is egy sort, arra is felkészültem lelkileg ha a hülye szembeszomszéd átjön, hogy hangosak!!! Még sosem vesztem össze vele, de most annyira boldog voltam miattuk, hogy még az agyaghadsereggel is megküzdöttem volna!
Aztán amikor visszajöttek Csibuskámék csak összebújtak békésen, 8 után pedig mentek aludni. Sámi akkor bebújt a nyakam alá és ő is elaludt, míg be nem vittem a helyére!!!!!!:-))
Úgy tanultam, hogy bocsássam meg magamnak a hibáimat és tanuljak belőle!!! Megtettem!
Levontam a konklúziót: nagyon megfontolandó, hogy mennyit és hogyan veszem ki a kicsiket. Nálunk nem úgy van, mint másoknál, hogy két különnemű és különtípusú madár. Csib és Zizi egy pár, arra kell törekedjek, hogy ők ketten sokat legyenek együtt, szép tágas a kalitjuk, ott jól eljátszanak , elég egy nap egyszer kivenni, mert ha minden pillanatban kikapkodom őket, akkor elszalad velük a ló és semmi sem elég. Nem összekeverendő ez a mi helyzetünk olyanokéval, ahol csak egy kedvenc van.
Hálás vagyok, hogy volt aki visszarángasson a földre és hogy nem sült el ez a dolog sokkal rosszabbul!!!!!!!

A zanyai szívem a büszkeségtől dagadozik!!!!!!:-))) Nézzétek már, milyen képek vannak a Wikipédián!!!!!!:-))))

http://en.wikipedia.org/wiki/Black-headed_Parrot


Hát igen, Csibészke és Zizi az illusztráció, a képeket nem én, hanem Bout mester készítette,a tőle megszokott alapossággal!!!!!:-)))


Aztán van itt még valami, ezt tegnap küldte át:


http://www.bukisa.com/articles/61755_30-most-colorful-and-prettiest-pet-birds-in-the-world

Ezen a 30 legszínesebb és legcsinosabb madár látható, persze a feketesapkás illusztráció esmeg Csibészke és Zizi!!!!!!!!!!!:-)))

Vannak még apró örömök!!!!!!!!!:-DDDDDD

Hát ez pedig már a vasárnap délután. A kicsik kalitban, sajnos hiába akarnak kijönni, nem lehet, csak Sámson ücsöröghet az öreg szobainason kedvére. Én pedig gereblyéztem. Sámson időnként megszólított, akkor felmászott a vállamra és együtt nyomultunk a kertbe gereblyézésileg!!!!:-)))

Aztán mikor lehajoltam, mert az avart szedtem, akkor ő mint a jancsiszeg, leborult fejjel lefelé, de hát ő nem Csibi és nem Zizi, hogy így lógjom rajtam, inkább visszamászott a kiülőre.

Jó sokat kinn voltunk, szépen sütött a nap, jól érezték magukat, bár a sapisokon azért látszott az idegesség, hogy be vannak zárva!!!!

Sámsonról lőttem pár képet, mert a napsütésben úgy csillogott a tolla, mint a smaragd, gyönyörű volt!!! Este aztán hamar lefeküdtek a sapisok, én meg Sámson pedig felmentünk Katushoz és megnéztük együtt nagy kedvencünket, az Eragont.

Szóval "megszólítás", ezt most kicsit kifejtem bővebben: lessük, várjuk a papával, hogy Sámson mikor fog megszólalni. De nem akar!!! Helyette viszont használ egyfajta hangsort, ami csak nekünk szól, akkor használja csak, ha velünk akar kommunikálni. Röviden így hangzik, hogy "HÁÁÁÁÁÁ". Teljesen mindegy neki, hogy hív minket, valamit szeretne, felmászna a vállunkra, kakilnia kell, éhes-szomjas vagy bemenne a kalitjába az minden HÁÁÁÁÁ. Mégpedig úgy, hogy egészen konkrétan a szemedbe néz, hááázik aztán tovább figyel, hogy értetted-e amit közölni akart és ha nem akkor szépen komótosan kezdi előlről, amíg nem látja a szemedben felcsillanni az értelem fényét!!!! Hát nagy fazon az biztos!!!! Mi meg gyártottunk papával egy elméletet, hogy nem akarná már a mi nem éppen fiatal agyunkat azzal terhelni, hogy ki kell találjuk mit is modnott, ezért aztán ezt a HÁÁÁ-t használja a kommunikációra.

Azért még reménykedünk, mert a múltkor Kati járt nálunk , Sámson szokás szerint mondta a magáét és Kati azt mondta, szerinte azért ebből előbb-utóbb beszéd lesz!!!!:-)))

A sapisok sem túl beszédesek, bár Zizi kristálytisztán tudja a párja nevét, gyönyörűen mondja, hogy "Csibi". Hozzá képest Csibészke csak egy trappista szerzetes!!!!:-)))))

Még mindig Csütörtök : ilyenkor mindig elmegyek a Fressnapfba és megveszem Dániel egész havi konzerveit, a Textrába a macskák kajáját és persze körülnézek, hogy mi mindent találok a kis gengsztereknek. Nagyon hasznos benézni a rágcsálós polcokra (itt vettem az almatartót, Sáminak Nyúlra egy szép fémgömböt, amibe spenótot meg ilyesmit teszek, de ha semmi sincs benne, akkor is eljátszik a csengős alsó részével, szintén Sáminak fa csörgős mindenféléket, a sapisoknak pedig egy kis kötelet, mindkét végén fakockával)). Most itt nem láttam semmit, de a macskapolcokon gyönyörű, színes pinponglabda volt és hozzá hengeralakú, gurulós csörgő. Na ezeket vettem, a gurulós csörgőt Zizikémnek, a labdából mindenki kapott egyet és még Bumikának is vettem. Aztán mikor már túl voltunk a kv-záson, bementünk és mindenki a kalitja tetején ugrált, akkor kiosztottam. Leírhatatlan volt a hatása a kis pingponglabdának!!!!!!!!! Sámi, aki a játszóterén kapta meg csak odatette a csőre elé, felpucsította a kis tollas seggét és mint a hóeke száguldozott fel és alá a játszótéren hangosan kurjongatva!!! Zizi pedig....... hát a röhögéstől csak úgy döltünk, mert meg akarta fogni a kis labdát, de az ugye állandóan odébb gurult és kicsúszott a kis ujjaiból, ez pedig néhány perc múlva úgy nézett ki mintha ott állva tekerné a bicikli pedálját!!!! Csuda aranyosak voltak!!!! Később aztán letettük őket a földre és ott molyoltak a játékokkal!!!!!:-))))

Sajnos, nagyon kevés az időm mostanában. Néhány apró szösszenetet azonban közzéteszek a múlt hét eseményeiből:

Csütörtökön Ócsán voltam a mamival, ezért aztán viszonylag korán haza is értem. Nagy volt az öröm. Főztünk mamival egy jó kv-t és kiültünk a teraszra megiszogatni. Aztán egyszer mami megszólalt: "Valaki kopog!!" Ki kopogna, mikor mi kinn vagyunk, Dániel is, benn csak a madarak vannak!!!!!!!!!!! Aztán ahogy felnéztünk az ablakpárkányra csak megláttuk a zöld fejecskét. Ott állt és szemrehányóan nézett minket. Egyszerűen átmászott a kalitról a függönyre onnan meg az ablakpárkányra és sóvárogva nézte, ahogyan kinn ülünk. Szegény Csibi!!!! Annyira szeret kinn üldögélni rajtam, de sajnos már ahhoz túlontúl jól repül, hogy kivigyem magammal. A szárnyát pedig még nem lehet visszavágni, mert néhány tok van még rajta, meg kell várni, hogy kinőjenek. Addig csak a kiskalitban jöhetnek ki, de persze ez nem ugyanaz, mint mikor a vállamon rendetlenkedhetnek vagy lelógnak rólam itt-ott mikor a kertben dolgozom!!!!!!:-((((((

Az első közös játék

Sokat levelezek amerikai madarászokkal. Van egy nagyon találó szó az angolban. Ha valakinek több madara vagy/és más házikedvence van, akkor egyszerűen úgy mondják, hogy a "flock"-ja, a nyája. Az én kis nyájamba került be most Rebeka. Eddig is láthatták őt a madarak, ismerkedhettek. A három madár három habitus, mindegyik a maga módján közeledett Rebihez. Csib, akinek a kis szive szeretettel van tele az emberek iránt, mindig csupa jóindulat volt, ha a babával találkozott. Rebi még egészen kis baba volt, mikor először látta. Csudálkozott is erősen, hogy mér ordít a ruhakupac, ami a szeme előtt van, hiszen Rebeka valami rengeteg hacukába volt beöltözve, tél lévén, de Csibet ez a dolog akkor is érdekelte. Ráült a kiságy szélére és onnan figyelte, ha megengedtük volna neki, biztosan oda is repül, hogy közelebbről megnézze. Ezzel szemben Zizi már nem így állt a dolgokhoz. Megijedt a kislánytól és rémületében úgy gondolta, csak valami gonosz ellenség lehet, akivel harcolnia kell. Hosszú ideig, ha meglátta Rebekát, felfújta magát mint az üvegmosó kefe és a kalit alján rohangálva leste, miképpen eshet neki, hogy jól elagyabugyálja az ismeretlen betolakodót. Sámson tavaly július óta van velünk. Először természetesen kitörte a sikitófrász, amikor meglátta, ez úgy kb. október-november táján volt. Aztán mire Karácsony lett, hiába raktuk be a kalitba, hogy ne aggódjon az "idegen" miatt, már magától jött kifelé, mert mindent látni akart és minden érdekelte. No így volt ez napjainkig.
Vasárnap délelőtt érkezett Rebeka és az anyukája. Csib felfokozott hangulatban nézegette, a többiek is lesték, de ez nem volt valami vad érdeklődés. Egész nap együtt voltunk, a madarak látták, hogy játszunk, beszélgetünk a kicsivel. Délben Rebeka elaludt, érdekes módon viszonylag csend is volt. Mindenki a kalitjában mókolt és elfoglalta magát. Aztán jött a délután. A szőnyegen ültem a nappaliban és játszottam Rebekával, mikor Csib megszólított. Tudtam, hogy ő az, hátra sem kellett fordulnom, ismerem a hangját és a természetét, hogy nagyon szereti a simabőrűeket és imád barátságot kötni. Először őt engedtem ki, aztán láttam, hogy Sámi is kiült a kalitajtóba, így ő volt a következő. Letettem a földre. - Ez is érdekes dolog. Nem tudom, másnak mennyit vannak a madarai a földön, az enyémek kifejezetten szeretnek ott lenni. Hétvégéken reggelente mindig kivesszük őket és ott játszanak, molyolnak mellettünk, ahogyan még az ágyban lustálkodunk és amikor felkelünk, mint a kiskutyák, jönnek utánunk kifelé a konyhába és ha valamelyik lemarad, akkor soványmalacvágtában fut a többi után, hogy ne hagyják ott!!:-) - Szóval Sámi is kijött közénk, én is vissza ültem a földre melléjük, Csibiék kalitajtaja nyitva volt, hogy Zizi is jöhessen, ha szeretne. Csib és Sámi módszeresen felfedezték Rebeka játékait és ezzel paralel természetesen egyre közelebb jutottak a kislányhoz, a végén Csib már ott állt előtte és kiváncsian nézegették egymást. Csudás pillanat volt!!!! Rebeka ránk nézett, kik ezek a kis manók és mit akarnak tőle???? De látszott a kis arcán a jóindulat és a kiváncsiság egyszerre!!!!:-))) Arról nem is beszélve, hogy nem az a madarat torkon ragadó tipus. Ő egyébként hihetetlenül kedves és békés gyermek, még a hangodat sem kell felemelned ha valamit tiltasz neki, elég ha elmagyarázod, hogy mit miért nem csinálhat. Zizi nem jött közénk, de nem tudott a kiváncsiságának parancsolni, kimászott a kalitajtóba és ott ginmasztikázott folyamatosan. Ámde nem is akart felfújt tollakkkal nekimenni Rebekának, mint az tette régebben, konkrétan csak lesett a félszemével, mint a lukinyúl. Hát így történt, hogy Rebeka elkezdett barátkozni az én nyájammal. Látom bennük a jóindulatot, bízom benne, hogy Zizi is lassan megszokja-megszereti Rebit.
Sokszor el is gondolkodom és kissé meghatódok Ebben a kis Csibigyerekben annyi szeretet van, hogy lehetne adni belőle néhány embernek is ( én is tudnék párat), Sámson pedig ugyan még nagyon fiatal, de látom rajta, hogy hamarosan ő lesz Rebeka legjobb barátainak egyike!!!!:-)))
Zizike pedig.... hát nem tudom, ő még olyan kajla, durvább is, hiszen tojó, no nem tudom, de mindig ott a kezem ügyében a népnevelő, hogy jobb belátásra térítsem a kis gagyát!!!!!:-)))
( A népnevelő egyébként egy indiai hosszúnyelű hátvakaró, amitől a nyáj kezdetben félt, de mára megszokták és ha odanyújtom valamelyiknek, akkor kénytelen-kelletlen felkapaszkodik rá, mert tudja, hogy rosszban sántikált és áthelyezem őt a lakás egy másik részébe!!!!!:-DDDD )

Szóval itt vannak az ismerkedős képek:


http://www.flickr.com/photos/mizos_photos/sets/72157616721824208/show/




Jó nézegetést!!!!:-)))))

Ilyet még nem sokan láttak!!!:-))))

Az alábbi képek azt mutatják, hogy bizony nagyon is érdemes volt azt a kis polárt bepakuni a kis gazfickókhoz, nagyon jókat alszanak rajta!!!!!:-))))

Zizi meggyógyult!!!!!!!:-))))))))))))))))))))

Zizi meggyógyult!!!!!!!!!!!!! Rettenetesen boldog vagyok tőle, már napok óta teljesen morózus voltam a gondolattól, hogy esetleg nem lesz majd jó a röntgene. Aztán csak igyekeztem jól elfoglalni magam, hogy addig se azon agyaljak, hogy mi lesz ha a veséje nem javult. Folyamatosan kapják az FL Aloe Verát a vizükbe és kaptam Katitól Hema calciumot is, amiben D vitamin és magnézium is van, tehát nagyon jól felszívódik. Mostanában vele voltam a legtöbbet, bár ők 8-kor mennek aludni, utána már csak Sámson van fenn még egy darabig. Igyekeztem, hogy mindent megtegyek azért, hogy jól érezze magát. Csak állandóan bennem volt a félsz, hogy mi lesz ha nem javul.

Ezért aztán nem is meséltem még arról, mit csináltunk a papával, hogy a két kis sapis még komfortosabban aludjon. Szóval talán már említettem, hogy Csibiék néha éjszaka randaliroznak és Csib még azzal szórakozik, hogy mint egy trubadúr, pöngeti a kalitrácsot az éjszaka kellős közepén, ami azért ha belegondol az ember az éjszakai csendbe, hát nem kellemes dolog. Aztán egyik éjjel fel is keltem hozzájuk és meglepődve vettem észre, hogy ők nem a rúdon alszanak, hanem hason a kalitka sarkához dugva a fejüket, olyan L alakban. Hát nagyon furi volt!!! És a tulajdonképpeni randalirozás az volt, hogy azon veszekedtek kinek a feje legyen felül. Többnyire Csibié volt, de ha mégsem, akkor kezdte el mérgében pöngetni a rácsot. Teljesen meg voltam ezen döbbenve, mert még hason alvó papagájt nemigen láttam. Aztán kb. úgy egy hete hívott Csilla Kanadából, ő ugye nagyon jól ismeri a sapist, mert van neki is kettő és megkérdeztem, hogy szerinte mit lehetne csinálni velük, hogy abbahagyják ezt a veszekedős és kalitpöngetésre utaló magatartást. Jókat vihogtunk és ő elmagyarázta, hogy ez a kalit nekik tulképpen a fészkük, ahol ők bizony ilyen hasmánt héderelnek. Azt javasolta, tegyünk be a kalit aljára valamilyen anyagot, a polárfilc lenne a legjobb és majd meglátjuk, mennyire szeretnek majd belebújni és milyen jókat fognak ott aludni. Nem is mondom, hogy másnap délelőtt már nyargaltunk a papával polárfilcet venni a kis varangyosoknak.......:-))) Van ott nálunk egy nagyon helyre kis rőfösbolt, mindenfélét lehet kapni, oda igyekeztünk. Mikor bementem, mondtam a hölgynek, hogy polárfilcre lenne szükségem, egy fél méterre és zöld színűt kérek, lehet valami maradék anyag is, ha kicsit több, hát akkor is elviszem. Szegény, kereste-kereste, de csak nem talált zöldet. Akkor azt mondja, minek kell nekem az anyag, hátha tudna mást javasolni. Mondtam neki, hogy ha megmondanám, vélhetőleg átküldene a szomszédos SZTK ideg- és elmeosztályára egy röpke kis kivizsgálásra. De azért csak kiböktem, hogy papagájoknak kellene aludni. Leírhatatlan volt a hatás, kinyílt a szeme meg a szája mint a tubarózsa oszt úgy is maradt, viszont szélsebesen elkezdte keresni a zöld polárfilcet újból, valószínűleg arra gondolt, nem idegesít fel, mert lehet hogy még dühöngeni is kezdek. Szóval nagy nehezen sikerült is találni egy olyan fáradtzöld darabot, nekem kíválóan megfelelt és már vittük is haza a madaraknak. Szépen kettévágtam, kibéleltem vele a kalit alját, a vizet-kaját bennhagytam és este a szokott időben betettem őket aludni. Tüneményesek voltak..... először csak lestek, mi az a zöld valami a kalit alján, végül Csibészke, mert azért mégiscsak ő a férfi, vagy mifene, lehajolt és kezek híján a csőrével kezdte tapogatni, hogy mégis mi lehet az. Aztán Zizi is megbátorodott és ő is "megfogdosta" a csőrével. Akkor még nem aludtak rajta, fenn a rúdon szunyáltak, hallottam, ahogyan éjszaka esznek-isznak és halkan suttognak egymás között. Aztán eltelt vagy 2 éjszaka és reggel láttam, hogy a polár teljesen le van lapulva, mint amin eludtak , ők meg csuda elégedett fejet vágtak hozzá és éjszakai kalitpöngetés sem volt!!!!:-))



Apropó! Suttogás!!! Ezt még Kygától tanultam, aki olyan sokat tudott a madarakról, mint kevesen ebben az országban. Szóval a madarak bizony suttognak egymás között, nem is kevésszer. Ezért aztán ajánlatos a gazdának is néha sutyorogni a madárkái fülébe, jó néven veszik és ők is visszasuttognak!!!! Ilyen kevés kell, hogy az ember még boldogabbá tegye őket!!!!:-)))

Az egyik képen Zizike látható, a másikon pedig Sámson habzsolja nagy kedvencét, a spenótot!!! A kis Popeye!!!!:-)))

Hát kezdjük belakni a kalitot. Tegnap, mire hazaértünk, Sámi már úgy üldögélt benne, mintha mindig ott lakott volna. Kinyitottuk az ajtót, akkor szép komótosan felkecmergett az ajtó tetejére és ott üldögélt a legnagyobb nyugalommal. Csak ültem, néztem és elemi erővel törtek fel bennem az emlékek, amikor Géza magyarázta, hogy ugyan nem olyan népszerű madár, mint a jákó, mégis higyjem el, jobban járok vele. Kevésbé stresszes, nem kap idegbajt, ha valami változik körülötte, elfogadja és hozzá is szokik. Aztán eszembe jutott Cicero esete is. Cicero egy rendkívül eszes és intelligens jákó. A gazdái új lakásba költöztek és úgy gondolták, megörvendeztetik őt is egy gyönyörű, új kalittal. Innen datálódik a pálfordulás..... Cicero teljesen kezelhetetlen, csípős madárrá változott és bár a gazdái egyáltalán nem akartak megválni tőle, mert még így is nagyon szerették, mégis valami elszakadt közöttük, amit talán már soha nem lehet helyreállítani vagy legalább is nagyon nehezen. Szóval YYUUUPPPPPPPPPIIIIIIIII!!!!!! A kalit projekt teljesen jól müködik, annyira jól, hogy a jövő héten Csibészkéék is új kecóba költöznek, mert rendelünk nekik is egyet!!!!!

Csibiék hamar rájöttek, hogy Sámson feje felett találják "Semiramis függőkertjeit", ahol baromi jókat lehet randalírozni, kaja-pia is van a tálakban, ezért aztán nem kis meglepetésünkre átreppennek és ott bandáznak. Nincs is ezzel baj, csak ha le akarnak mászni a kalit oldalán szembe találják magukat a várúrral, aki azért már növöget, komolyodik és úgy van ezzel a dologgal, hogy "My house is my castle!" és erőst neheztel a hivatlan látogatók megjelenésén, konkrétan odavág egyet, ami ahhoz is vezethet, hogy némi ütés-váltás bonyolódik Csib és közte. Ezt viszont nem akarom, legyen hát nekik is saját váruk!!!:-))

Tegnap Csib kezdett mászogatni lefelé, de elvettem, ne verekedjenek össz. Ezen aztán annyira megsértődött, hogy elkezdett morogni, én meg pusztán csak pedagógiai megfontolásból visszatettem őt a saját kalitjára, morogjon ott a kistesó!!! Ő viszont annyira megsértődött, hogy hátat fordított és az este hátralévő részén büntetésből nem kommunikáltunk! :-)) Zizike viszont , ahogy mászkáltam a kalitok között tőle szokatlan módon felkéredzkedett a vállamra, aztán le is ültünk, felmászott az ujjamra és odatartotta a fejét meg a hátát egy kis simire. Ennek kapcsán morfondírozgattam róla, hogy bizony a kisasszony erősen változik itt az idők folyamán. Régen olyan volt, mint egy kis sündisznó, ha megsimogattad, azonnal a tüskéivel védekezett, a minimum volt, hogy jó erősen megfogta a kezedet. Decemberben múlt egy éves, a helyét a rangsorban már kiharcolta, igaz hogy csak a Sámigyerek van alatta. Mégis, talán egyre jobban kezd lenyugodni, kedveskedni a maga módján. Most, amikor nekiállt az arcomat megkurkászni, nem állítom, hogy nem kezdett el a víz folyni a hátamon, hogy mikor kap bele az arcomba, de erről szó sem volt. Még motyogott is hozzá valamit, abszolut látszott, hogy szeretettel közeledik.

Zizi egy egészen különleges egyéniség. Ő jól kijön Sámival is, bár az teljesen látszik rajta, hogy Sámson a rangsorban alatta van. Pofátlanul bemászott hozzá a régi kalitba is és jól belakmározott a gyümölcséből, amit Sámson természetesen megengedett neki. Szóval jól kijön a fiúkkal, talán egyedül Dániellel vannak problémái. Az öreg kutya mérhetetlen jóindulattal kezeli a tollas népeket. Még azt is megengedi nekik, hogy a kosarán ugráljanak, mikor ő is benn fekszik és bele ehetnek-ihatnak a táljaiba is. Csibészkével szinte barátinak mondható a kapcsolata, Csib az egyetlen, aki rá is ugorhat, mikor ott fekszik, mert nem bántja. Állnak sokszor egymás előtt, Dániel odadugja az orrát, Csib pedig kurkászni akarja , csak azt nem szereti, hogy Dani időnként képen nyalja, fújjjjjjj, az a nagy nyálas kutya....!:-)))))))))))))))

Zizi kapcsolata Dániellel mindennek mondható, csak felhőtlennek nem!!!! Valamiért ki nem állhatja, ha csak közelebb vannak egymáshoz, már fújja fel magát és a csőrét előre tartva, mint Don Quijote a szélmalmok ellen,dugóhúzóként rohan neki Daninak. A kutya régebben még elkövette azt a csacskaságot, hogy a merő jóindulatból lehajolt, hadd lássa az a kis lökött fruska, hogy ő bizony nem bántani akarja, de mikor már 2x vagy 3x belecsípett az orrába, onnantól ugyan le nem teszi a fejét a kis bigéhez!!!! Ellenben áll előtte, mint a cövek, Zizi meg néz felfelé három emelet magasra , bár ő még ettől sem retten el...... ilyenkor kinyitja a szárnyait, amit azért tesz, hogy még nagyobbnak látszódjon és megrémissze (ha-ha-ha) az előtte álló Gólemet. Ennek többnyire az a vége, hogy Gólem tudomást sem vesz róla és akkor a pipi mérgében jól belecsíp az öregúr lábujjába aztán usgyi, elrohan!:-))) Eleddig a legnagyobb attrakció, amit Dániel segítségével előadott az volt, mikor mérgében ráugrott az öreg kutya hátára, aki ettől úgy megijedt, hogy vágtatni kezdett kifelé a szobából, a hátán a "nagyhatalmú sündisznócskával" olyan volt mint Mackó bácsi, mi meg csak vinnyogva röhögtünk mert képtelenek voltunk haragudni Zizire!!!!:-))) Ő ilyen kis öntörvényű, nekem sokszor Katus, a saját fiókám jut eszembe róla, ő is csak egy akaratot ismer és az a sajátja!!!!:-)) De azért imádnivaló csibe!!!!!:-))))

Kijárunk már a kertbe is. Három madárral azért ez nem nagyon egyszerű, de meg kell szokják, hogy alkalmazkodjanak egymáshoz. A hétvégén, ha az idó ilyen marad, kirakom napozni őket, azt nagyon szeretik, közben nézegetik a vadmadarakat, kicsit üvöltöznek is nekik, de így a szomszédok is értesítve lesznek, hogy a madaraink, hála Istennek, nagyon jól vannak!!!!!:-)))

Megérkezett az új kalit. Nagyon hamar megkaptuk, nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar itt lesz.
Tegnap délután hazavittük és üstöllést nekiálltunk összerakni. Mire felhordtuk, összhajtogattuk a szónyeget, kibontottuk a dobozokat és szétszedtük az alkotórészeket, már igencsak úgy nézett ki a nappali, mint ahol Batu-kán seregei taroltak. Aztán uzsgyi, elkezdtük összeszerelni. Konkrétan nem képeztem valami nagy segítséget, ha valamit megfogtam, közben felborítottam három más dolgot, papának kissé rezgett már a bajsza az idegességtől, de olyan türelmesen viselte a bénaságomat, mint egy angyal. A kalit pedig készült, közben Csibészke, aki akkor már átmászott Sámi régi kalitjára, többször megpróbált ránk ugrani, mert a görcsös nyavaja ette, hogy mi az isten csudája amit szerelünk, mit lehetne azzal kezdeni..., Zizi kellő távolságból figyelt, de különösebben nem ette magát, hogy közelebb jöjjön, Sámson viszont bemenekült Csibiék kalitjának a mélyére és onnan kukkolt kifelé, hogy mi lehet ez az új ellenség...... na így voltunk!!!!!:-))) Jó kis kilátások, a kalit gazdája ahelyett hogy olvadozna a gyönyörűségtől az új kastély láttán, azt se tudta hová bujjon, mert nyúlszívű és majrés!!!
"Elkészült a nagy mű, igen, a gép forog az alkotó pihen..."! De nem pihenhettünk, Csibi már türelmét vesztve ordítva követelte, hogy birtokba vehesse a nagy, szürke valami tetején lévő placcot. Feltettük, végig bogarászott mindent, mindenhová bedugta a csőrét, ahová csak lehetett (majdnem bele is szorult az egyik lyukba), mindent megvizsgált a csőrével (keze ugye nincs) , fel-le mászkált a létrán, egyszóval erősen kezdte élvezni az új helyet. Akkor odavittük Zizit is, járjanak jó példával Sámi előtt, hátha akkor ő is bátrabban közeledik, de sajnos Zizi pont ugyanolyan félős, néma sikolyra nyitotta a csőrét, mikor rá akartuk tenni és csak dölt hátra, mintha valami RSG gyakorlatot mutatna be, a végén már 45 fokos szöget zárt be a karommal és félő volt, hogy átlendül és lezuhan!:-)))) Na azért hosszú könyörgésre csak felült a felső ülőrúdra és onnan nézegetett. Aztán bepapíroztam alul, a helyére toltuk és oda vittük a valódi tulajdonost, hogy foglalja el a számára vásárolt gyönyörű, kényelmes, minden igényt kielégítő kastélykát. Hát nem is tudom leírni hitelesen........ mindenhová kapaszkodott, a végén már a körmömbe és a hajamba is, csak ne kelljen neki oda bemenni. Hiába adtam neki a kedvenc fokhagymás piritósból, úgy köpte vissza, hogy átszelte a széles kalitot és egyenesen Dániel elé pottyant, aki viszont , mint a cethal, elnyelte azonnal. Szóval nem jutottunk közelebb a célhoz. Na akkor taktikát változtattunk, megpróbáltuk feltenni a felső játszótérre. Hát szegénykém úgy ült ott, mint akit a Jóisten oda teremtett és erőst látszott,hogy teli a gatyája, az első adandó alkalommal tigrisugrással vetette át magát rám és azonnal nyafogva-morogva magyarázni kezdte, hogy ő bizony nem ilyen lovat akart........:-)))
Leültem, odavettem magam elé és nyugodt hangon elmagyaráztam neki, hogy mától ez az otthona. Benne vannak a játékai, ismeri őket, a kedvenc hintája, a még kedvencebb fityefája, próbáljon meg hozzászokni és vegye birtokba, aztán szépen megfogtam és határozott mozdulattal betettem, rácsuktam az ajtót és el is fordultam, hogy lássa, nem is figyelünk rá. Azonnal felkenődött az ajtóra és mivel én közben kimentem a konyhába, a papának kezdte magyarázni, hogy micsoda méltánytalan és igazságtalan dolog történt vele és engedje máááááááá ki!!!!!
Hagytuk kicsit, hadd szokogassa. Addig Csibiékhez is bepakoltam a játékaikat, hadd legyen lakájosabb.Be kellett tennem még egy másik magostálat is, mert ez a féltékeny gazember nem engedte Zizit enni a magból, a másik kalitban dupla táljuk volt. Egy idő múlva azonban azért Csibiék is úgy gondolták, itt az idő visszamenni a sajátjukba. Rohangáltak a két rúdon, mint a ketrecbe zárt oroszlánok és nem nagyon értették, hogy mért vannak még mindig ott. Közben az idő telt, Csibiék alvási ideje elérkezett, ezért szépen betettem a hálóba aludni őket.
Na akkor megint a Sámigyerek jött. Kivettem, bemászott a nyakamhoz és büntetésképpen a csőre legvégével kezdte csípkedni a nyakam bőrét, de mivel megígértem, hogy azonnal egy hatalmas nyakas boldog gazdája leszen, csak abbahagyta. Aztán letette a kis fejét és panaszkodni kezdett: mivel érdemelte ki, hogy ilyen sanyarú a sorsa és akar-nemakar, új kalitba kell költöznie......!!?? Végül a nagy panaszkodásban elaludt, a nyakam már kificamodott, de nem volt szívem eltenni onnan. Úgy néztem papával a különféle meccseket, mintha legalább is valami NGC műsor lenne, amiért élek-halok. Aludt egy jó órát, akkor őt is bevittem aludni.
Reggel még sötét volt a nappaliban, mikor szépen kihelyeztem mindegyiket a helyére, szaladtam dolgozni, ma meg nagyon sietek haza, hogy lássam, mi a helyzet!!!!:-))
Hát nem könnyű ezekkel a naygpapagájokkal néha!!!! Emlékszem, egyszer vittem Reginának egy szép kis láncot ajándékba, hátha örömét leli benne. Hát, konkrétan nem így sikeredett!!!! Először a kezem akarta letépni, hogy mért nyulkálok feléje, később Kati barátném berakta neki, akkor viszont kirohant, felült a kalit tetejére és még órák múlva sem tágított onnan, egészen addig, míg ki nem vettük a láncot, akkor elégedett fejjel bekuckózott és nézett ránk, olyan "ugyehogyéngyőztem!" fejjel!!!!:-)) Hiába, no a nagypapagájok már csak ilyenek!!!:-))

Reggel a közértben megláttam egy kb. 10 centis, felhúzható kiscsibét, tüneményes volt! Azonnal megvettem, ez lesz a madarak húsvéti ajándéka, bár már előre tudom, mi lesz a reakció!!!!:-)) A Sámi majd először menekül a gonosz és aljas ellenség elől, Zizi rémülten nézni fogja,kitárja a szárnyát, hogy nagyobbnak tünjön és úgy riogatja, Csib pedig, mint egy igazi grál lovag, megküzd vele! Majd jól elfoglalják magukat a kis csirkével!!!:-))

S Te nyájas olvasó, kinek esetleg nincs madara vagy sohasem került hozzád közel állat, valószínűleg nem érted ezt a kötődést ember és madár között. Talán arra gondolsz, hogy ez nem normális dolog, valami hiánypótlás..... nos, ez nem így van. Én nagyon sok (?) madarászt ismerek, a legtöbbjük teljesen normális és kiegyensúlyozott kapcsolatban él, de valahogyan megérintette őket a papagájok lelke...... mert van nekik, nem is kicsi. És okosak, elvileg egy két éves gyermek intelligencia szintjével rendelkeznek. Képesek olyan érzelmekre, amiről azt hinnéd csak az emberek, max a kutyák..... tudnak szeretni és gyűlölni, irigykedni és féltékenykedni, a sapis meg különösen eszes madár, ha olyan környezetbe kerül, ahol ráhagynak mindent, akkor egy idő múlva simán átveszi a hatalmat és egy kis zsarnok lesz belőle. Hűségesek a párjukhoz, Csibészke, mikor Zizi nagyon rosszul volt, kísérgette amikor enni-inni ment a táljához, ült mellette és igazgatta a tollát vagy csak hagyta hogy a kicsi neki döljön és úgy pihenjen. Nagyon megható volt!
Ma több kis történetet mesélek el, egy részük hétvégén történt, a másik részük már bonyolódik egy ideje........

Nemrégiben megkeresett valaki imélben és tanácsot kért a feketesapisa miatt, idézek a leveléből:

Addig amíg azt csinálhat amit akar, ő a világ legaranyosabb madara. Viszont, ha valamit nem engedek, pl. nem kéne széttépni a legfrissebb számláimat, nem kéne összecsócsálni a kosárban található összes gyümölcsöt, stb....., akkor szószerint levág egy hatalmas hisztit. Ordít és megy neki a kezemnek, természetesen jókat belemarva. Ugyanez van este, amikor be akarom zárni, gyereket nem láttam még így hisztizni, márcsak az hiányzik, hogy földhöz is csapkodja magát. Beszoktam ilyenkor tenni a kalitkába, de ez úgy látszik, hogy nem elég hatásos, hiszen következő nap újra kezdődik minden elölről. Az lenne a kérdésem, hogy nálatok voltak-e ilyen próbálkozások? (Én úgy érzem, hogy ő akar mindenáron a főnök lenni és talán én nem vagyok elég határozott.) Mit lehet az ilyen helyzetekkel kezdeni?

Válaszoltam neki:
Az első büntitétel a kalitba visszahelyezés, amit már próbáltál is, hát ez nem jött be. Lehet ezt fokozni azzal, hogy nem a saját kalitjába teszed vissza, hanem ha van esetleg egy olyan szoba, ahol nincs benn ember és valami kisebb kalit (akár a hullámos kalitajtón is befér a sapis) akkor oda betenni és rácsukni az ajtót az üres szobába, hogy "el tudjon gondolkodni" a dolgon. Rögtön akkor bevinni, mikor hisztizik, mert később már nem érti.Meg kell értetni vele, hogy a rangsorban alattatok van. Ez azt jelenti, hogy elvileg nem kerülhet a fejeteknél magasabbra, ha van esetleg kinti ülőrúdja, akkor azt valahogy alacsonyabbá kell tenni, hogy kb. nektek mell-derék magasságban legyen. Ez nagyon fontos, ettől a legtöbb agresszív madár visszavesz a hisztijéből. Meg fogod látni, először nem is akar majd ráülni, pontosan ezért, de ha elfogadja, hogy alattatok van, akkor már be is áll a sorba. Elvileg ez az az idő, amikor a csapatban ki kell vívja a maga helyét!!!! Ha ennyire agresszív, akkor ti ne adjatok neki nyakast, mert az még csak jobban felingerli.Annyit viszont megpróbálhattok, hogy a csőre tövét megfogva kicsit megrázzátok, a felnőtt madarak is így rendszabályozzák a kicsiket. Én valóban meg szoktam legyinteni a mutató és a középső ujjammal, amellik nem fér a bőrébe, de az enyémek nem rágnak be ettől úgy, hogy visszacsípjenek. Felesleges ingerelni. Mikor Csibészkém volt ilyen kis agresszor, mindig megfogtam a csőrénél fogva, odahúztam a fejét, jól megpuszilgattam a feje búbját, azt ettől annyira összezavarodott, hogy abba is hagyta. Nekem ez jött be!Próbálkozzatok egyelőre ezzel, azt látom a szavaidból, hogy türelemnek nem vagytok híján. Arra vigyázz még, hogy soha ne félj tőle, azt azonnal leveszik és onnan nincs megállás. Ha be kell menni a kalitba, akkor is be kell menni, ha a fene fenét eszik, akár egy kis törölközővel vagy vastagabb kesztyűvel, de tedd be!!!!!!

És a napokban megjött a válasz:

Szeretnék beszámolni a feketesapisunknál történt fejleményekről. Miután válaszoltál nekem, rögtön elkezdtem nála a terápiát. Szűk kalitka, hálószobába be egyedül, stb. Kb. 3. hétnél tartunk és a madár jelentősen visszavett erőszakos viselkedéséből. Most is hisztizik, kiabál, de elég határozottan rászólni, hogy ne csípj és leállítja magát, mielőtt erőteljesebben neki esne a kezemnek. Szinte látszik rajta, hogy azon kattog az agya, hogy neki kellene esni a kezének, de akkor bezárnak és az nem lesz jó. Szóval teljesen a siker, már csak a hangjával fenyegetőzik, egyébként baromi aranyos.

Hurrá!!!!!!!!!!!!!:-)) Persze nem én vagyok ilyen okos, nagyon sokat tanultam Bout szaktárstól ( a mai napig kikérem a véleményét, ha valamiben nem vagyok biztos, az okosabbtól nem szégyen tanulni:-D) és természetesen Kygától, akit a Mesteremnek tartok.

Mindenesetre azért jól esett, hogy sikerült a kismadarat megrendszabályozni, szerintem így 1 éves koruk körül mindegyik megpróbálja "átvenni a hatalmat"!!!:-))) Aztán viszont , ha normálisan van tartva, szépen lenyugszik és olyan bűbáj lesz, mint Csibészke.
Apropó, Csibészke, szóval ő nagyon féltékeny. Nem rám, hanem ránk, rá és a papára. Tegnap délután úgy gondoltuk, horpasztunk egyet pihenésképpen és szépen becuccoltunk a hálóba aludni. Azaz csak aludtunk volna, mert mindhárom madaraunk erősen vokalizálva fejezte ki a nemtetszését, hogy egyedül hagyjuk őket. Papa azt mondta: "Hát vigyük be őket is, délután szeretnek kicsit szunyókálni, különösen a Sámsongyerek!" Be is tettük, mindenkit a saját kalitjába, de mivel tudjuk, hogy Csibészke egy kis Houdini, az ő kaltjukat még be is karabínereztük. Szóval kb. 5 másodperc kellet hozzá, hogy kinyissa a karabínert, átugorjon az ágyra és már szaladt is fel és szépen bebújt kettönk feje közé, ne már őt kihagyjuk. Utána pedig a hűséges ara botorkált, ugyan kevesebb lelkesedéssel, de annál nagyobb vehemenciával bújt be ő is közénk.....
Hát így aludtunk végül, de mivel Sámi is felvette az ugrópózt, őt meg az ágy végébe ültettük a támlára, úgyhogy akkor igazán olyanok voltunk, mint az "Éjjeli menedékhely". Ez a Csibi egy nagy arc! Pontosan ilyen féltékeny lesz akkor is, ha a papa megpuszil, abban a pillanatban eldob kaszát-kapát, még a kaja sem érdekli ilyenkor és nyargal hozzánk, bedugja a kis fejét közénk, mert puszit kapni ő is igencsak szeret!!!!!!:-)))))))

Készítettem hétvégén pár képet Sámsonról, itt a linkje, nézzétek meg:

http://www.flickr.com/photos/mizos_photos/sets/72157615971029157/show/