2009. december 23., szerda

Ünnep előtti hajrá.....

Nekem valószínűleg valami kis hegyi faluba kellett volna születnem, a Pireneusokban vagy valami messzi hegyekben, mert abszolut alkalmatlan vagyok az ilyen lihegős-boltbabe-boltbólki dolgokra. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy valami olyan helyen kéne laknom, ahol szembe csak a medve jön és az sem túl gyakran. De hát nekem is van családom, vannak unokáim,úgyhogy erőt kell vennem magamon és csakcsak el kell ballagjak karácsnyi ajándékot venni nekik. Ezen most már hála Istennek túl vagyok. Mint minden évben, most is természetszerűleg az utolsó pillanatig dolgozom, sőt papa még ma is szállít este, én pedig otthon gyorsan összekapom a lakást az ünnepekre. Tegnap a piac részét is elintéztük a dolognak, ami nálunk konkrétan elég nagyüzemi konyhát jelent, tekintve hogy szüken számolva is 12-en üljük körül az asztalt Szenteste, így a halászlé és a rántott hal nem kispályás mennyiség. Bár ez zavar a legkevésbé, mert szeretek jókat főzni nekik és imádom, amikor látom, hogy jóízűen eszegetik, amit készítettem. Az egészben a legjobban azt szeretem, hogy ilyenkor aztán összegyűlik nálunk minden szívemnek kedves ember és egész nap jó a hangulat, nagyokat nevetünk, a gyerekek kíválóan eljátszanak egymással. Na pont egy ilyen nap lesz a 25.-e, amikor a fiamék és a tesvtvéremék jönnek, tokkal-vonóval, gyerekekkel. Ezeket a napokat a papesznépség is nagyon bírja, hiszen mindegyik odavan a kölkökért, úgyhogy minden ember és állat jól érzi majd magát ezen a napon. Bubinak ugyan nem volt még része ilyen nagy családi hepajban, de úgy gondolom, hogy ha túlesik az első traumán, már azon, hogy még mindig jön.... és jön.... és jön valaki, szóval akkor már ő is jól fogja magát érezni. Azért nem bízzuk a véletlenre, készítek neki egy kis kalitot a hálószobába, ha mégsem venné lazán a helyzetet, hát legyen egy hely, ahová vissza tud vonulni és ahol viszonylagosan csend van.
Ez különben egy érdekes dolog. Mikor Sámi hozzánk került, sokat olvastam az édelről (most is sokat olvasok róla:-DD) és a legtöbb helyen azt írták, hogy visszafogott, szereti a békét, a nyugalmat és a csendet. Hát így is viszonyultunk a dologhoz, az első ősszel-tél elején, mikor nálunk a születés és névnapok dandárja van, mindig betettük a hálóba, ahol ő csendben és nyugalomban elmókolhatott. Mikor eljött a karácsony, tartva attól, hogy zavarni fogja a búcsújárás, ami ilyenkor nálunk van, már nagykalitostul toltuk be. Még ott pakolásztam a kalit körül, az ajtó nyitva volt, az enni-innivalót készítettem, mikor látom ám, hogy a kis bohó erősen kifelé kavar. Gondoltam, csak úgy véletlenül, hiszen a nappaliból a "nagy olasz család" ricsaja hallatszott be és neki ugye szabvány szerint meg kellett volna ijednie és lapítni a kalit egyik sarkában. Valószínűleg nem olvasta azt az írást, ami erről szólt, mert egy végtében csak kifelé iparkodott, pláne mikor időnként Rebeka is megjelent az ajtóban, na onnan már inkább befelé kellett löködni, mert esze ágában sem volt egyébként bemenni, ott akart lenni velünk a ricsajban, tömegben. Onnan jegyezzük az időt, hogy Sámi a mi igazi családi madarunk, unokáink kedves és gyengéd játszótársa, aki ugyan már elfogadja az idegeneket, de a legnagyobb öröme, ha Rebeka után kajtathat a lakásban vagy a kislány játszik vele. Csibészkével ilyen gond sosem volt, az első pillanattól élvezi ha sokan vagyunk. Bubi már nem ilyen egyszerű eset, ha túl sok a létszám és hangos a tömeg, akkor egyszerűen elkezd visítani, de most remélem ez is máshogyan alakul majd.

2009. december 21., hétfő

Odu 3.





Sámson is beköltözött a szuperkuckóba. Láthatóan nincs ellenére az új kecó!!!:-))))

Odu 2.




Hát így alszik a két kis muki. Annyira aranyosak, már 7 óra felé becuccolnal aludni. Aztán olyan 9-10 óra körül megkezdik a mormogást-bunyót-játékot-prütykölést odabenn és rájuk kell szólni, hogy csendesebben, mert zeng a nappali tőlük!!!!:-))) Még jó, hogy már nem velünk alszanak a hálóban!!!!:-)))

2009. december 20., vasárnap

2009. december 11., péntek

Papagájcsőr 2.

Péntek reggeli rohanás a piacra. Korábban kelünk, én meg még korábban legalább egy 3/4 órával, hogy még Sámit is kivegyem. Ilyenkor szeret a legjobban beszélgetni, be nem áll a csőre. Elébe teszem a reggeli kásáját, ő meg elkezdi csipegetni. Én közben gyorsan szaladok öltözni és ott hagyom a konyhában. A nappaliban a férjem már vár, addig a Hiradót nézi, míg elkészülök. Egyszer csak megfogja a kezem és azt mondja: "Figyelj csak!" A konyhából kristálytisztán beszél Rebeka hangján Sámi: "Mama!! Mamaaaa!!" Hát muszáj bemenni és össze-vissza puszilgatni azt a nagy sárga csőrét!!!! Már senki ember fia nem tudja a napomat elrontani!!!!:-)))

2009. december 7., hétfő

A csíny letudva..............













Tratratrataaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!! Nem csalás és nem ámítás! Ez itt a kis Bubilány, aki hízeleg, simogattatja magát!!!! Bizony mondom Néktek, dörzsölgessétek csak jól meg a szemeteket, mert már itt tartunk!!!!:-)) Kicsit rögös volt az út, különösen a tegnapi, de mindjárt el is mesélem, hogyan jutottunk idáig, hogy már magától jön hízelegni ez a kis büdösgörény!!!!:-)):
Tegnap este kinn játszogattam az egész csapattal. Sámi a játszótéren üldögélve beszélgetett magával, Csibészke dícséretes buzgalommal próbálkozott, hogy a hűtő oldaláról lebűvöljön legalább egy hűtőmágnest, igyekezetét siker koronázta, mert éppen a zsírúj osztrák mágnesemet bírta leszedni, majd ledobni, de olyan disznó szerencsém volt, hogy nem tört izzé-porrá, csak a széléből pattant le egy ici-pici darab. Bubika meg a nagyhintán gimnasztikázott, majd egy "nagy" gondolattól vezérelve átrepült a konyhaajtó tetejére, ahol is lankadatlan igyekezettel próbálta az ajtót szétbarkácsolni és a "kicsi" csőröcskéjével naiv motívumokat faragni a fába. Hát az izlésünk konkrétan nem egyezik, mert bizony úgy gondoltam, fejezze be az a kis bolond, de izibe, mert a papa igen ideges lesz, ha meglátja, valszeg még a nyakkitekerés gondolata is fel fog merülni benne. Odaléptem hát, hogy levegyem az ajtó tetejéről, de persze neki esze ágában sem volt onnan lejönni és ezt azonnal mérges morgással a tudtomra is adta és rögvest folytatta a rombolásnak látszó tevékenységet. Hát akkor most ütközni fogunk!!! Láttam a szemén, hogy nem tréfál, ő onnan az Istennek sem fog lejönni, magától meg depláne nem. Ha ráhagyom, akkor bizony elismerem, hogy a rangsorban felettem áll, azt meg azért mégsem hagyhatom. A felnőtt sapis konkrétan az a típusú madár, hogy ha nem tisztázzuk idejekorán ki van alul és ki felül a rangsorban, akkor bizony szépen el tud kanászkodni, még arra is képes, hogy terrorizálja a családot. Ugyanis roppant okos, intelligens és leveszi azonnal, ha valaki olyasmit hagy rá, amiről a madár is tudja, hogy tilos és azt is teljesen érzi, ha valaki fél tőle és ki is használja. Hát nem mondom, hogy repdestem az örömtől! Eszembe jutott, mikor BékiPeti barátom is mondta régebben, hogy ha a madárka csíp, hagyjuk ott a kezünket, lássa hogy ezzel nem tud terrorizálni, de azért az a tanács egy törpepapagájra vonatkozott - bár azok is elég csípősek - mégis a sapis csőréhez viszonyítva az csak móka meg kacagás. Az a fiatal pár, akiknek 2 sapisuk van, (nem is túl szelidek) valszeg kézzel neveltek, csak kellő foglalkozás híján kissé visszavadultak, szóval ők mesélték hogy hogyan is hozták el T.L. budakeszi tenyésztőtől a madarakat ( jónévű tenyésztő) :
"A tenyésztő vastag kesztyűvel fogta meg és azt mondta, hogy a kakadu csípésétől nem fél annyira mint ezektől a madaraktól. Szó szerint azt mondta, hogy "Úgy meg tudja csípni az embert, hogy egy felnőtt férfi is összepisili magát tőle"."
Na ez azért kissé költői túlzás, de azért van benne valami, hogy nagyon nagyot tudnak csípni, mélyet, fájdalmasat, le egészen a csonthártyáig. Hát ezek szellemében kellett valamit kitalálnom, hogy a Bubilányt kissé megregulázzam, mert ha ezt ráhagyom, akkor nem lesz megállás, rá fog jönni, hogy azt csinál, akkor és ott, amit akar. A tetejében még alulról nyúltam felfelé, ez sem volt túl jó pozició. Vittem hát oda egy széket, felálltam rá, így aztán kissé még felette is álltam és újra odadugtam az ujjam a hasához, hogy lépjen rá. Morgott és a szeme is elkezdett villogni. Nem lehetett ezt már sehogyan sem kikerülni! Ha akkor ott leszállok a székről és hagyom, a büdös életben semmi tekintélyen nem lesz előtte!
Na akkor hajrá!!!!!!
Határozottan nyúltam felé és mikor éreztem, hogy most fog a kezem után kapni, mint a korbács, csattant a hangom: "Nem szabad! Ne csípj!" Ő pedig bár már csapott is a csőrével, valahogyan megszeppent, nem ezt várta, hiszen általában mindenki megijed tőle, ha elkezd morogni és ugyan egy olyan dühös motyogás kiséretében oda kapott,de csak megfogta a kezem. Húúúúúúúúú!!! A víz is levert!!! Akkor nagyon megdícsértem, feltettem a kalit tetejére, mellé ültettem Csibészkét. Rövidesen aztán rám kéredzkedtek, a vállamon játszottak és akkor készültek a fenti képek, szinte hízelgett Bubi, alig győztem simogatni. Eszébe sem jutott, hogy bármi durvaságot csináljon. A zannyát, ezt a meccset én nyertem!!!!
Azért nem ajánlom, hogy bárki ezt kipróbálja. Fiatal madaraknál felesleges, máshogyan is lehet nevelni őket. Ne felejtsük el, hogy Bubi felnőtt madár. Itt volt azonban az ideje, hogy megmérkőzzünk és ebben az esetben ő találtatott könnyűnek.
Tehát a csíny letudva, mindenki tudja, hogy hol a helye, mehet az élet tovább!!!!:-)))





2009. december 5., szombat

Papagáj csőr 1.

Ez a bejegyzés a "Gyerekszáj" mintájára készült. Remélem , folytatása is lesz.:-)

Tegnap este Katus istentelenül elkezdett csuklani. Nem ám olyan normálisa, jó hosszan, a végén kissé a magas "C " felé tendálva. Nagyon nem akart elmúlni neki. Végre abbahagyta, ám abban a pillanatban a kalit tetején ülő Sámson is elkezdett csuklani. Nem ám olyan normálisan, jó hosszan, a végén kissé a magas "C" felé tendálva. Katus arcán a döbbenet: "Mami, mi ez? Csak nem engem utánoz Sámson???? Szórakozik velem??" Erre Sámson ránézett és röviden csak ennyit válaszolt: "Ha-ha-ha!"

2009. december 4., péntek

Piparkakku

Az jutott reszembe, hogy itt van Joloupukki és biztos hozott egy kis Piparkakkut. Már egy órája ezen röhögünk a Papával!!!!!!:-)))) Az a helyzet, hogy tavaly is ezen röhögtünk, tuti félnótásak vagyunk, a madaraink mért lennének különbek????????????:-DDDDDDDDDDD

Mini helyzetjelentés....

Hát már az idejét sem tudom, mikor írtam. Azért úgy kb. tudom, de sajnos vagy szerencsére annyi más elfoglaltságom is akadt, hogy nagyon régen nem meséltem nektek semmit.:-))) Nem is tudom, hány órából kellene a napnak állnia, hogy mindenhol helyt tudjak állni úgy, ahogyan szeretném. Vegyük csak sorra: ott vannak az unokáim, sokat és sokszor vagyok velük, szeretnek velem és nálam lenni, főleg a nagy, aztán ott vannak a madaraim, öles léptekkel haladunk a Bubilány visszaszelidítésével meg a 3 összeszoktatásával, megtűzdelve persze még azzal, hogy a sapisoknak most van a párzási ideje, a Sámsongyereknek meg az első (kamaszkori) hormonális ciklusa, így mindegyikre sokkal jobban oda kell figyelni, mint normális időszakban. Aztán mostanában sikerült a két másik blogomat (feketesapkás és nemes papagájos) is bővítgetnem, valamint egy kedves fiatal párnak segítek a két kölök sapisukat - akik ugyan kézzel neveltek, de kellő szocializáció híján kissé visszavadultak- szelidítgetni, nevelgetni. És akkor még a szűkebb családomról nem is ejtettem szót! De ezt nem azért írom le, mert sajnáltatni akarom magam, nekem ez így jó, így szeretek élni!!!!:-))
Na akkor kezdjük az elején. November 21.-én a barátainknál voltunk Pécsen. Az ott náluk a világ legjobb helye, csodálatos emberek, imádunk náluk lenni, jó fej kispasikkal, madarakkal, szóval ott minden klappol. Sajnos a távolság miatt elég ritkán jutunk el egymáshoz, de nagyon megbecsüljük azt az időt, amit együtt tölthetünk. Minden belefér, papeszozás, séta, duma, viszont repül az idő....
Aztán hétközben munka, év végi zárlati munkák, néha meg még hétvégén is dolgoznom kell, ilyenkor aztán a párom van otthon a madarakkal, kiengedi őket és felügyel rájuk.
A kis Bubilány gyorsan aklimatizálódik hozzám. Már ugyanúgy repül rám, mint Csibészke, együtt játszanak a kezemmel, rágicsálják az ujjaimat és bevallom, már nem ver ki a víz, mikor megfogja a kezemet, mert tudom, hogy nem fog bántani. Régebben azért erről nem voltam teljesen meggyőződve!!:-)) A morgást és a sziszegést is kezdi abbahagyni és ha hazajövök, ő is felkenődik a kalitajtóra, hogy had jöjjön már ki mielőbb. Továbba nagyon jó hír, hogy úgy tűnik, egészen jól kijön a Sámigyerekkel is, többször üldigéltek már egymás mellett minden különösebb akció nélkül, békességben. Csibészke viszont azért nem bújik ki a bőréből, naponta 2x kihívja Sámsont verekedni, aki csak bambán nézi, mint a kisboci és szerencsére nem akarja felvenni a kesztyűt az Istennek se. Pedig ő is elég kurflis időszakában van, ha kijön azonnal keresi a többi nemes hímet, akik - ki tudja - tán az asztal alatt bújkálnak és csattogva hívja őket egy kis bunyóra. Néha a kezemnek akar nekimenni, de szerencsére eleddig még jól tudtam kezelni ezeket a dolgokat. A legjobb a reggeli "mi időnk". Sámi ugyanis hajnalban kel. Ma pl. már 5 óra felé hallottam, hogy beszélget. Katus korán ment dolgozni, Sámi hallotta a mozgást, ilyen korán általában csak én szoktam kelni, ezért aztán szépen, kulturáltan ki is szólt a kalitból:"Kukuccs!" Így szoktuk, ha már hallja, hogy fenn vagyok. Akkor kiveszem, kiviszem a konyhába és ő megeszi a hajnali kásáját, némi máriatövismaggal megszórva, közben pedig beszélgetünk. Én: "Szia!" Ő: "Helóóóóó, puszi!" És így tovább,. Nem nagy a repertoár, de én imádom ezeket a reggeleket, mit bánom én, hogy olyan kutya korán van még!:-)) Aztán szépen megcsináljuk együtt a tálka mosogatást, elkészítjük a magokat meg a gyümölcsöket, ő lelóg a hálóingemről és mindenbe belekóstol, megfogja az orromat, hogy forduljak feléje egy puszira vagy csak odateszi a fülemre a csőrét és hangosan cuppog, mintha puszit adna, aztán még bejön velem a hálóba, amíg öltözködök és ha már indulok, akkor visszateszem a kalitjába. Amikor be akarom tenni, megfogja a lábával a kezemet, olyan erősen, ahogyan csak tudja és húzza magával be a kalitba, hogy ne tegyem be, maradjak még vele, de mennem kell és hát mindig én győzök, be kell mennie, akkor viszont egy olyat ordít, hogy a szentkép is leesik a falról, persze mérgében. Már megyek ki, mikor még hallom, hogy utánam szól: "Puszi!" Egyszerűen imádom!!!! De nemcsak őt, a másik kettőt is, mindegyiket másért, azt a kis karakán, igazi pasi Csibit, Bubikát, ahogyan egyre jobban, legyőzve a félelmeit, jön, hogy játszunk, repül utánam, ha kimegyek valahová. Már nem kell nézegetnem, hogy ki is az aki az ujjamra akar jönni, ugrik, bújik, aranyosan játszik, eszébe sincs bántani, szóval most, Istennek hála, nagyon jó passzban vagyunk!!!! A maturálás meg a párzási idő ellenére is.

2009. november 18., szerda

A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja! (Kyga)

Tegnap délután megint kivettem Bubibéjjbit. Most már egyre jobban törekszem, hogy ugyanolyan kedves-szelíd-barátságos madárkát neveljek belőle, mint Csibészke. Amikor elhoztam, úgy gondoltam, hogy nagyon szuper dolog lesz, ha sem Csibinek, sem Bubinak nem kell magányosan élnie a kalitjában, hanem együtt szépen eléldegélnek. Ez egyébként így is van, papa mutatta éppen egyik délután, hogy milyen tüneményesen játszanak. Fejjel lefelé lógtak a kalit tetejéről, közben játékosan bunyóztak aztán szépen egymás után megindultak, olyan volt az egész, mint a denevérfelvonulás. Tündériek voltak. Aztán lassan rájöttem, hogy már többre vágyom. Azt akarom, hogy ő is ugyanolyan szelíd legyen, mint Csibi, hogy ha kiveszem az ujjamra, ne szarja össze magát félelmében, hogy mi fog történni. Jó volt, hogy megtaláltam ezt a Cerbisulit, valahogyan megerősített abban, hogy bizony mindent meg kell próbálni., nincs megoldhatatlan probléma, nincs lehetetlen csak tehetetlen (ezt egyébként papa szokta mondani). Aztán amikor ki-kivettem Bubit, rájöttem, hogy ez a kismadár nem azért csípked, mert vad, gonosz és utálja az embereket, hanem mert fél. Mindentől fél, új szituációktól, új helyektől és új emberektől. Tegnap leveleztem valakikkel, akik sapis témában kértek tanácsot és ennek kapcsán küldtem nekik két kis videot, ahol Csibészke és Zizi játszogatott az ölemben és aztán, ahogy megnéztem a két kis filmet és jól elsirattam Zizit megint, megfogadtam, hogy ez lesz a szemem előtt, ilyen kismadarat akarok Bubiból is faragni. Ide teszem nektek is a két linket:
Jajjjj...... ez a Zizilány nagyon ott van a szívemben még mindig........
Hát akkor Bubi. Szóval kinyitottam a kalitajtót és hagytam, csináljanak amit akarnak. Ő először ki sem jött, csak Csib vágtázott kifelé, mint az őrült. Később aztán lassan-lassan mégis kijött. Ült a kalitajtón, mint a Hadikhuszár, mereven, felkészülve, hogy azonnal repüljön, ha valami atrocitás éri. De semmi nem érte, még a közelébe sem mentem. Bevittem viszont a szoba másik sarkába egy stokit és arra ráültem, néztem őket. Aztán később odavittem magammal Sámit, belefektettem a tenyerembe, megpuszilgattam a hasát, játszottam vele vagy jó 20 percet. Aztán visszatettem és jött Csibi. Vele nem is kellett játszanom, mert azonnal radírozni kezdett és dugta a fejét a tenyerembe simire. Egy idő múlva őt is visszatettem és jött Bubi. Mikor odatettem az ujjam, ő odahúzta a csőrével és hang nélkül lépett a kezemre, de mikor megindultam vele a stokihoz, már éreztem, hogy kezd remegni a kis teste és amikor leültünk össze is szarta magát a félelemtől. Nem nyúltam hozzá, nem próbáltam megsimogatni, hanem odavettem egészen közel az arcomhoz és halkan suttogtam neki, mindegy, hogy mit, ami eszembe jutott. Mikor éreztem, hogy alábbhagy a remegés még beszéltem kicsit hozzá, aztán szépen visszavittem a kalitra, anélkül hogy bárhol is meg akartam volna érinteni. Egyelőre ez marad, mindaddig, míg nem érzem úgy, hogy tovább léphetünk. Ezt is Kygától tanultam, hogy így lehet a legjobban megnyugtatni őket, mivel a madarak gyakran sutyorognak maguk között, még éjszaka is. Így beszélgetnek.
Hát akkor hajrá..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Cerberos kutyasuli

Egyik éjjel vadul bóklásztam a neten, nem tudtam aludni és kimentem a nappaliba. Aztán találtam egy nagyon érdekes cikket, teljesen rácuppantam. Egy kutyasuliról szólt, ahol a problémás, viselkedészavaros kutyákat nem küldik el, hanem rehab program keretében "átnevelik" őket, hogy igazi falkatagként élhessenek a gazdáikkal és azok családjával. Aztán megkerestem a honlapjukat is és a végén már csorgó könnyel olvastam a beírásokat. Ezek az emberek azokon a kutyákon segítenek, akik ezért-azért nem kellően szocializálódtak kölyökkorban vagy a tartási-nevelési körülményeik miatt kezelhetetlenek. Eszembe jutottak azok az idők, olyan 15-22 éves korom táján, mikor magam is foglalkoztam kutyakiképzéssel. Fekete közép-schnauzerem volt, Trézsi. Egyszerűen imádtam, hihetetlenül jó fej kutya volt. Úgy került hozzám, hogy először zsebpénzkiegészítésként elvállaltam a kiképzését. Aztán annyira megszerettük egymást, hogy a tenyésztő, akié volt, átlátva hogy a kutya igazán csak akkor érzi jól magát, ha velem van, nekem adta. A kiképzés is sikeres volt, bár egyetlen dolog, az apportírozás volt, amit igaziból soha nem akart megcsinálni, tekintve hogy fiatalabb korában valaki egyszer jól odavágott neki az apportfával, amitől ő azt olyan szinten gyűlölte, hogy semmi pénzért nem fogta volna a szájába. Ma már egészen máshogyan képezik a kutyákat. Sokféle módszert találtak ki azóta, és szinte mindegyik a jutalmazáson alapszik. Az én időmben még inkább a durvább módszerek lézteztek, a megfélemlítés, a durvaságra durva válasz, bár nekem szerencsém volt Trézsivel, nem kellett ezeket alkalmaznom.
Jó volt nosztalgiázni. Szerettem a kutyaiskolába járni. Először a Nagyiccei Iskola oszlopos tagja voltam évekig, később az Északnyugati Kutyaiskolába jártam. Ott igazán klassz táboraink voltak nyáron, kutya és gazda, két test de egy lélek volt. Mert kell egy csapat.... ahol az ember jól érzi magát, ahol megoszthatja a gondjait és meghallgathat másokat, ahol mindenkit ugyanaz a téma érdekel. Teljesen mindegy volt, hogy valami kékvérű, kitűnő pedigréjű kutyával járt ki oda az ember, vagy pedig csak egy sétatéri mixje volt.
Aztán az jutott az eszembe, hogy milyen érdekes, kutyázni már nem kutyázom, hiszen a család és a gyerekek mellett nem maradt elég időm rá, aztán belecsöppentem ebbe a papagájosdiba. És imádom, egyszerűen olyan szerves része lett az életemnek, hogy sokszor látom a rokonaim szemén a döbbenetet, mikor mondom, hogy nekem ott kötelességeim vannak a madarakkal, imádok velük foglalkozni, játszani, szeretem nevelgetni őket. Ők most az én kutyáim!!!:-)))
Ajánlom tehát nektek is az oldalt, olvasgassátok kedvetekre, nagyszerű dolog,hogy vannak még ilyen emberek és ilyen közösségek!!!!!!

http://www.cerberoskutyaiskola.hu/index.php
Ez a linkjük, de ha érdekel a dolog, elég ha a beírás címére kattintasz és már benn is vagy a Cerbiben!!!!!:-))

2009. november 17., kedd

Sámson

Köszönöm mindenkinek , aki Sámson után érdeklődik. Az a helyzet, hogy a májfunkciója javult, még nem tökéletes de nem is olyan rossz, mint volt. Január-február tájékán lesz a következő kontrollvizsgálat. Addig eszi a Máriatövismagot minden nap. Jó a kedve, az étvágya, így senki meg nem mondaná, hogy valami gond van vele. Már igazi kamasz és ezt állandóan "hangoztatja" is, kitárt szárnyakkal hívja a vele megverekedni akarót. De ilyen nálunk nincs, így amikor már mérgében ott kaffog a fülem mellett, akkor gyorsan belefektetem a tenyerembe és jól megdögönyözöm a fiatalurat, amitől aztán lenyugszik és elszáll a verekedős kedve. Elég röhejes, de jobban tartok Bubikám hegyes, éles kis csőrétől, mint Sámson 4 centisétől!!!!!!!!!!:-)))
Szóval a Bubi..... most éppen a múltkori "két lépés előre" helyzettel szemben 3-at léptünk hátra, de ez egy ilyen dolog, csak türelem kell hozzá, semmi más, abból viszont egy hegynyi....
Az történt, hogy felbuzdulva a múltkori kiengedésen, mikor azért úgy láttam, már nem fél annyira, ráült a boingra, a nagyhintára sőt elmókolt a játszótéren is, hát tegnap megint kivettem. Nem tudom mi volt vele, de miután simán kivittem magammal a konyhába először a kiskalitra ültettem, aztán feltettem a nagyhintát és oda raktam a kisasszonyt. Csibészke viszont semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy vele menjen, ezerrel radírozott a vállamon és csuda jól érezte magát. Bubi annál kevésbé, szerintem félt egyedül, mert úgy elkezdett visítani, mint a szabadnapos sakál!!!!!!!!!!!! Úgyhogy nem volt mit tenni, szépen visszatettem a nagykalitba, ott aztán már nagy elégedetten felmászott az alvórúdjára és azonnal kitette a "Don't disturb!" táblát.
Talán már későn volt. Ez olyan fél 7 tájban történt, én akkor értem haza, a másik kettő ilyenkor kezd el élni, de Bubi korán szeret feküdni, úgyhogy egyelőre ezt nem fogom forszírozni, csak ha otthon vagyok délelőtt, akkor valszeg jobban viseli. Pozitiv jel viszont, hogy a múltkor nekikezdett, hogy bedugja a kis buksiját a tenyerembe egy kis simire. Néhány másodpercig úgy is maradt, aztán visszakozott. Nem eröltettem, de nagyon örültem, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jut. Láthatja Csibészkétől, hogy bizony sosem bántom és rohan, hogy hozzám bujhasson vagy csak ráugorjon a vállamra.

2009. november 10., kedd

Sámson

Mióta Rebeka gyakrabban jön hozzánk, Sámson szótára az "egekbe szökik"!!!!:-))
Vékony kis gyerekhangon beszél és mindent megtanult már Rebekától!!! Olyan kíválóan tudja Rebi hangján ordítani, hogy "mama", hogy sokszor bemegyek a csőbe és a szobában keresem a kislányt, pedig ő fenn játszik Katussal az emeleten. Tud rebiül sírni, nevetni, halandzsázni, szóval nagyon édes...... de a legjobb mégis a "kaka". Hát ez nem az, amire gondoltok, hanem Rebeka nem tudja tisztán kimondani még, hogy Kata, helyette használja a Kaka-t. Katus a falra mászik tőle.... :-))) Hát még így, hogy Sámson is időnként elkurjantja magát, a multkor már mérgében nem tudott mit mondani, odaállt a nagy zőőd madár elé és közölte vele: "Na, téged sem az eszedért szeretünk!":-)) Hogy mentsem a menthetőt, mondtam neki, hogy nem is azt mondja, hogy kaka, hanem vaa-vaa, Rebeka így hívja Dánielt. :-))
Ma viszem Sámit kontrollra délután Molnár dokihoz. Szorítsatok, hogy jó legyen a májvizsgálata!!!!

2009. november 6., péntek

Bubi

Szerintem jól érzi magát nálunk. Mindenesetre Csibészkével igen nagy harmóniában élnek. Esténként szivetmelengető ahogyan összebújnak és halkan beszélgetnek egymással. Bűbájos kismadár ez a Bubilány. Csibi szemmel láthatóan igen boldog vele és ettől én is pont olyan boldog vagyok. Itt jön aztán a képbe, hogy a drága Kygának mennyire igaza volt, mikor elmondta, hogy bizony Zizike sosem lesz Csibi igazi párja, mert nagyon nagy a korkülönbség köztük.... és ez így is volt. Úgy éltek, mint a csapattagok, de ez a fajta szeretet és gyengédség, ami most köztük van bizony Zizivel nem volt meg.
Lassan szoktatgatom őt a kaliton kívüli élethez. Kezdem megismerni a testbeszédét, tudom már, hogy mikor fél, mikor nyugodt, mit csinál, ha ki akar jönni az ujjamra, egyszóval kezdjük kiismerni egymást. Kati barátnőmnél nagyon jó sora volt, de mivel velük élt egy fiatal, kajla airedale terrier szuka, Kati nem tudta gyakran kiengedni, mert Bubit zavarta Lizy szeles, ugrálós viselkedése. Pedig Lizy csak barátkozni akart , ő mégis nagyon bizalmatlan sőt ellenséges volt vele. Most ugye itt van neki az öreg Dániel, ő viszont már nem ugrál, oda sétálgat a kalithoz, leellenörzi a létszámot vagy csak felporszívózik valamit a kidobott kajákból és megy a dolgára. Ezzel együtt őt sem szereti, ha kinn vannak és Dániel közel megy, már kezd is lemászni, hogy nekimenjen, de eddig szerencsére mindig sikerült megállítani. Nem engedem ki őket minden nap, nekem ez a november-december sajnos munkailag nagyon sűrű, jó nagy kalitjuk van, szépen el is játszogatnak benne. Rosszabb lenne, ha egyik nap kinn randalírozhatnának, másik nap meg alig látnának.
Már mindenkit végig csípett, rajtam kívül. Engem valahogyan elfogad, benyúkálhatok a kalitba, sőt még az ennél kisebb kalitokba is, ha benn vannak, soha nem jut eszébe, hogy neki menjen a kezemnek. Nyilván ebben nagy szerepe van annak is, hogy látja, Csibészke sem akar megcsípni, inkább szárnyát-lábát töri, hogy ráugorhasson a kezemre. A legérdekesebb, amikor jelzi, hogy ki akar a kezemen jönni. Mikor benyúlok, sosem dugom a kezem a csőre elé, mert attól megijed, elkezd morogni és félelmében azonnal csíp is. Kb. olyan 5-10 centire oda tartom a kezemet és ha ki akar jönni, akkor óvatosan oda nyúl a csőrével, behúzza a kezemet a lábaihoz és szépen felmászik az ujjamra. Mikor a családom először látta, szentül meg voltak győződve, hogy huzatos vagyok, mert ők ugyan semmi pénzért oda nem tartanák ennek a kis gyilkosnak a kezüket.:-)) De működik a dolog, persze közben halkan beszélek hozzá. Az erős hangokat utálja, attól mindig ideges lesz, látszik a mozdulatain.
Szóval úgy hetente kétszer engedem ki általában, de mindig olyankor, ha a többiek nincsenek otthon, max. mami van velem. Az majd egy későbbi lecke lesz, hogy megszokja: a családtagok sem bántják. Fél még kinn, nem találja a helyét. Többnyire kiviszem a konyhába, ahol egy közepes kalit áll és akkor azon jöhet-mehet, játszogathat. A héten megpróbáltam ráültetni a konyhai nagy kiülőre, de egyelőre megijed még tőle. Annyira megijedt, hogy azonnal el is repült, fel a baromimagas hűtő tetejére, akkor aztán nekiálltam onnan levarázsolni. Persze, nem alulról nyúltam fel, hiszen akkor ő felettem van és nagyobb az esélye, hogy odakap, hanem egy székre álltam fel és úgy próbáltam. Pittbult megszégyenítő morgás volt a válasz!!! Akkor szépen odatettem Csibészkét is, aztán először az egyiket, majd a másikat vettem le lassan, minden harc nélkül. Nagyon vigyázok, hogy ne eröltessek semmit, mindig addig menjünk el, ameddig ő is akarja. Tudom és érzem, hogy leszünk mi még nagyon jó barátok, de neki erre idő kell, meg kell tanulja, hogy a Kéz, amelyik felé nyúl, barát és nem ellenség. A tojók amúgy is kissé durvábbak, Zizi olyan szelíd volt velem, mint egy angyal, mégis ha bekötötték volna a szemem és a két madár pedig felváltva ráfog az ujjamra, tökéletesen meg tudtam volna mondani, hogy melyik volt.
Utána kicsit még játszottak a megszokott közepes kalit tetején. Mikor végül összeszedtem őket, hogy akkor menjenek a helyükre, Bubikám újra nekiállt figurázni és most a szobában, az egyik képünk (persze, hogy a legmagasabban lévő) keretének tetejére ült fel és semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy lejöjjön. Na hát akkor megint másztam, nekem sem árt egy kis mozgás és szépen lecsalogattam onnan is. Egészen jól ment a dolog! Igaziból sokkal rosszabbra számítottam, tekintve, hogy az első kiengedésnél az ülőgarnitúra mögül kellett összeszednem!!!:-)))
Hát így haladgatunk szépen előre, lépésről lépésre....... azt hiszem, ha Kyga látná, mosolyogna a szakállába és elégedett lenne a tanítványával!!!!!:-)
Mindig elképzelem a képet, amikor majd ő is rajtam játszik Csibivel, felszabadultan, tele bizalommal és szeretettel és tudom, hogy eljön majd ez az idő is, csak ki kell várnom, időt kell adnom neki.
Időnk pedig annyi van, mint a tenger................

2009. október 22., csütörtök

Jajjjj Istenem, most látom csak, hogy Bubit megint Zizinek hívtam!!!! :-(

How to Eat a Jack O' Lantern

Jó ötletet lopni nem szégyen!!! Ma megvettem a piacon a Halloween tököt Samesznak, Csibinek és Zizinek!!!! Hadd szórakozzanak a kis kópék!!!!:-))))

2009. október 16., péntek

Vigyázat, a papagáj harap!!!!!!

Tegnap, amikor a garázsban kotorásztam, megláttam egy jó vastag, nem túl nagy kartondobozt és azonnal az jutott eszembe, micsoda fajin kis kuckót lehetne abból készíteni Csibinek és Bubinak. Azonnal fel is vittem és hozzáláttam. Belül kibéleltem polárfilccel, azon nagyon szeretnek hason feküdni, kívülről befűztem spárgát és már szedtem is szét a kalit tetejét, hogy felkötözzem. Nagyon jól sikerült és innen az elkövetkező órákban nem is tudtuk, hogy madarunk van. Tüneményesek voltak. Először csak vizsgálgatták, biztatták egymást, hogy másszon már be valamelyik és szemmel láthatóan azon tanakodtak, hogy mi az Isten csudája lehet ez,később Csibi, mert ugye ő a bátrabb, bemerészkedett és elkezdte a csőrével bontani. Ez a doboz olyan jó vastag kartonból van, úgyhogy igaziból nagyon jól bírta Csibi ostromát. Érdekes, hogy Bubi egyáltalán nem mert belemászni, pedig Csibi hívta, nem is egyszer. Nem baj, majd onnan fogom látni, hogy a kis lelke teljesen jól van már, amikor egy ilyen újdonsághoz ő is oda mer menni, hozzá mer nyúlni. Minden esetre nagyon jól szórakoztak mindketten, nekem meg ez a legnagyobb örömöm.
Vannak azért gondjaim is. Aggódom Sámsonért. Kb. 2 hete vittem el Molnár dokihoz, mert erősen tüsszögött és az orra körül tiszta víz volt ilyenkor. Azt gondoltam, hogy meghült valahol. Megröntgenezték és megdöbbentő volt a diagnózis: Sámson mája túlságosan kicsi, elképzelhető, hogy zsugorodik. Ezzel az a baj, hogy míg a máj nagyobbodást (elzsírosodást) jól lehet kezelni és gyógyítani, addig sajnos a zsugorodást már nem. Vért is vettek tőle, sajnos a májlelete igen rossz eredményt mutatott. Most Legalont szed, azonkívül minden reggel elrág olyan 15-20 szem máriatövismagot és még kap Aloe Verát is. Ezeket mind megbeszéltem a dokival, ő is azt mondta, hogy ennél többet egyelőre nem tudok tenni érte. És imádkozom, hogy ha lassan is, de gyógyulgasson. Nem tudom mitől lehet, illetve az a gyanúm, hogy a rossz minőségű Da Capo mag, amitől Zizi is Aspergillosist kapott, okozta Sámson májának betegségét. Szerencsére már nem etetek azzal, ez a mostani, amit a vecsési Versele Áruházból hozatunk, egészen más minőség, szemmel láthatóan és illatra is nagyon jó minőségű és egészséges mag. Egyébként a doki kikérdezett, hogyan etetem Sámsont és nagyon megdícsért, hogy egyáltalán vettem a fáradtságot és utána jártam, hogy hogyan kell helyesen etetni a nemest, aki , mint tudjuk, nem magevő papagáj.
Bubikám is okozott egy kis fejfájást, bár szerintem nem igazán ő az oka, szóval jól megcsípte már Katust is és tegnap a tetejébe szegény mami ujját szedte szét. Már ezerszer elmondtam nekik, hogy Bubi nem Csibi, ne kotorásszanak be a kalitba, mert ő félelmében azonnal megtámadja a betolakodót. De hát amíg fal van meg borsó......... Katus hétvégén gondolta, hogy bedugja a kalitba az ujját, hogy kicsit megsimogassa Csibészke fejét. Csakhogy a fej nem Csibihez, hanem Bubihoz tartozott, aki üstöllést jól megropogtatta a csajszi ujját. Nagyon sajnáltam és újfent elmondtam, hogy ne kotorásszanak a kalitokba ha nem muszáj. Erre a válasz: hát téged sem bánt! Ez igaz, de egyrészt engem valamelyest ismer, hiszen mióta visszakerült Katihoz, minden héten ott vagyok, másrészt mindig lassan, nyugodtan nyúlok be (Katusomról ezt pont nem mondhatom, Sámson is azért nem szereti, mert állandóan kapkod előtte). Egyébként ott engem is megcsípett már, de mivel tudom, hogy ha sziszeg, akkor békén kell hagyni, mert annak előbb-utóbb csípkedés a vége, én nem kotorászok be a kalitba vagy ha mégis, akkor mindig beszélek hozzá és lassan, nyugodtan mozgok. Szóval az történt, hogy megkértem mamit, mikor a dobozt kötözgettem felfelé, hogy fogja meg a spárgát egy pillanatra. A két ördög a kalitajtón mászkált. Mami pedig megkérdezte, rámutatva az egyikre, hogy ez kicsoda? És abban a pillanatban a kinyújtott mutatóujjával meg is bökte a hasat, ami persze szintúgy Bubié volt, aki nem késlekedett a válasszal, elkapta mami ujját és jól összeharapdálta, aztán mivel ilyenkor félelmében harap (ennek a félelemnek a gyökere valószínűleg valahol a múltban rejtőzik, de biztos, hogy fél az embertől ), megijedve a saját merészségétől, rögtön el is repült ijedtében, össze-vissza repkedett a szobában, majd nemes egyszerűséggel beesett az ülőgarnitúra mögé, ahonnan igaziból simán ki tudtam volna szedni, csak hát be kellett nyúlni érte. No, fel volt adva a lecke!!!! Olyan ideges lettem, jól lesomtam szegény mamit, nem elég, hogy a vér csöpögött az ujjából még én is ledurungoltam!!! Utána elnézést is kértem tőle!!!! Szóval valahogy ki kellett szednem a kiscsajt onnan. Először a népnevelőre gondoltam, ez ugye egy jó hosszú szárú indiai hátvakaró, csakhogy neki esze ágában nem volt rákapaszkodni!!!!! Egy megoldás maradt, odadugni az ujjamat, hátha arra felmászik. Nem mondom, hogy sírtam az örömtől, de hát ott meg nem maradhat!!! Szépen, halkan beszéltem hozzá, aztán lassan lenyúltam a kismadárhoz. Nem értem el teljesen, azt kellett valahogy megértetnem vele, hogy a csőrével (!!!!!!) kapaszkodjon az ujjam hegyébe, hogy ki tudjam emelni. Először nem értette, de aztán másodjára egészen gyengéden megfogta a csőrével az ujjam hegyét és így kiemeltem!!! Teljesen ledöbbentem!!! Az előbb még mami ujját marta, most meg mint az angyal, szépen megfogja az enyémet és hagyja, hogy a csőrénél fogva kiemeljem.
Ezért is gondolom, hogy van esélyem arra, hogy rávegyem a kis Bubilányt, bizzon újra az emberekben. Simán lekaphatta volna az ujjam hegyét, de még csak meg sem próbálta. Kicsit olyan, mint Zizikém volt, ő is csak engem fogadott el, mindenki mást erősen kikerült.
Nagyon bízom benne, hogy sikerül és ő is olyan teljes életet tud élni, mint Csibi, bezsebelve a családtagok szeretetét és simogatásait!!!!!:-))

2009. október 15., csütörtök

Olyan büszkén áll a sátor.......




Mágnyes barátnőmék megint alkottak. Csodaszép, hatalmas hálósátrat kapott tőlük a Sámsongyerek. Még az ülőrudak is jó vastagok, nehogy a drága kis angyalka lábai elzsibbadjanak reggelre. Tegnap kaptam meg és boldog örömmel vittem haza. Este aztán hozzá láttam, hogy bepakoljam az érintett egyén kalitjába.

Mindenki megcsodálta, bár az érintettnek még vannak fenntartásai. Konkrétan tegnap este, mikor megjelentem a hálózsákkal, a nyúlszívű azonnal berohant a kalitja tetején lévő macskajurtába és rémülten nézegette micsoda marsbéli cuccot akarok én betenni hozzá. Később, mikor már eltelt egy óra, bemerészkedett a kalitba, de a szemét le nem vette az alienről, aztán beült a sarokba és onnan is meredten nézte, mikor lendül az idegen támadásba. Megint eltelt egy kis idő, akkor azt gondoltam megpróbálom betenni, lássa csak meg, miféle szuperwellness alvósátrat kapott. Hát nem egészen úgy alakult, ahogyan gondoltam: én elölről betettem, bár úgy kapaszkodott az ujjamba, hogy ne kelljen lelépni róla, mint a fuldokló a szalmaszálba és panaszosan nyekergett hozzá, aztán ahogy én elöl betettem ő hátul azonnal angolosan távozott, továbbra is sszemmel tartva a dolgot. Nem baj, legalább megtapasztalta, hogy bántani nem bántja. Reggel aztán, mikor ő már megette a hajnali kását, én indultam dolgozni és vissza kellett tegyem a kalitjába, szóval akkor már nem kapott sikitófrászt a sátortól. Szépen betettem a sátor rúdjára és ott hagytam, hadd bátorodjon!!!!

Köszönjük Ágiék, szuper jó a sátor, még egy kis idő és birtokba veszi a tulajdonos is!!!!!:-)))

2009. október 14., szerda

Életkép...

Hát a tegnapi napon nem volt semmi. Délelőtt Ócsán jártunk mamival, csuda idő volt az biztos. Mostanában mindig a nulláson megyek, igaz hogy km-ben hosszabb, de időben lényegesen rövidebb, mintha átmásznék az egész városon. Az idő azonban valami rémületes volt, akkorákat taszigált a szegény autón, hogy nem győztem a kormányt szorongatni. Aztán szépen beálltam egy kamion árnyékába, ami egyenletesen haladt olyan 100 körül és békésen elkocogtam mellette. Ha valaki le akart tolni, azt elengedtem, így aztán kényelmesen leértünk. Ilyen gyorsan már régen intéztük el a dolgainkat és máris nyargalásztunk haza. Közben benéztünk az új Versele áruházba, ami Vecsésen van. Eszméletlen a kínálat, most ott volt a tulajdonos is. Én nem ismerem, de mikor látta, miket szedek össze rákérdezett, hogy milyen papagájnak viszem. Felsoroltam, mert hát a javát Kygáéknak vittem, nekem csak egy-két dolog kellett. Akkor megmutatta, hogy bizony az aráknak kapható igazi löszdarab, amiben benne van midenféle ásványi anyag, ami a szervezetük számára nélkülözhetetlen, úgyhogy hamar vettem Katinak olyat is. Összeségében rendkívül udvarias és segítőkész mindeki abban a boltban. Ezt mi eddig nem nagyon tudtuk, hiszen többnyire kiszállítással rendelünk tőlük Katival, de megnyugtató dolog volt, hogy hozzáértő embereket lehet ott találni, arra az esetre, ha valami kérdése van az ember lányának.
Már korán, kettőkor otthon voltam, ami nagyon jól is jött, tekintve, hogy a két kis tündérvirág feketesapis jóvoltából a nappali úgy kinézetre inkább hasonlított valami gazdabolt takarítás előtti állapotához, mint emberek által lakott szobához, úgyhogy megragadtam a porszívót és hirtelen felindulásból azonmód ki is takarítottam. Aztán mindenki intézte a dolgát, béke és nyugalom volt. Sámson, szokásához híven a vállamon üldigélt, az sem zavarta, hogy a mosogatógépet pakoltam ki és fel-le hajolgattam, ő meg időnként meglódult és velem együtt lógott a vállamról. Lassan kezdett besötétedni. Általában ilyen tájban érek haza, Csibészke pedig ilyen tájban felkenődik a kalitajtóra és ezerrel ordít, sipol, morog, hogy ugyan vegyem már ki. Ma azonban nem ez történt. Olyan csend volt, hogy csak egy idő után tudatosult bennem, hogy valami nem kerek és elkezdtem figyelni őket. Döbbenetes volt! Ez a két kis szaros összebújva, egymást kurkászva és etetve, gyengéden szeretgetve üldögélt a felső rúdon. Csibészke olyan vehemenciával etette Bubit, hogy szegény kislány majd hanyatt vágódott a rúdon.Néha az egyik lábukkal megkapaszkodva a kalit tetején, a másikkal kicsit bírkózva lógtak vagy csak meneteltek egymás után fejjel lefelé. Egész este egy árva ordítást sem lehetett hallani a kalitjuk felöl, motyogva, huttyogva játszottak, én viszont csak ültem és néztem őket annyira bájosak voltak. Azt hiszem, vagy háromszor hívtam Katit és helyszíni tudosítást adtam a kicsikről. Kati rettenetesen örült, aztán csak annyit mondott, már előbb össze kellett volna hoznunk őket.... Most már mindegy, a lényeg, hogy csak eljutottunk idéig!!!! Minden jó, ha a vége jó!!!!!!!!!!!!!:-)))

2009. október 12., hétfő

Az első hétvége






















Túl vagyunk az első hétvégén. Bátran állíthatom, hogy a vokalizálásuk még bőven a tűrhető alatt volt, bár Bubi este egy órán keresztül nyomta a riasztó sipolását, nem tudom mért meg hogy honnan vette, de majd igyekszem leszoktatni róla. Úgy beszéltem meg BékiPetivel, hogy hagyom, hadd foglalkozzanak csak egymással és hogy szokja Bubi az új kalitkát. Ezzel nem is voltak gondjaim egy cseppet sem. Igen ám, de nekünk Csibészkével és Sámsonnal vannak olyan szokásaink, amiktől eltérni nem nagyon tudtam, hiszen ők ezeket jól ismerik és ragaszkodnak hozzá (meg persze én is). Az egyik ilyen szokás, hogy ha főzök, akkor ők kijöhetnek velem a konyhába. Teflont egyáltalán nem használok, olajat is nagyon keveset, megy az elszívó, úgyhogy gőzök sincsenek, viszont látják ahogy jövök-megyek, néha dugok be nekik valami fini zöldséget vagy mást, amit szeretnek. Úgyhogy szépen előkészítettem nekik a kalitokat és mentünk kifelé kaját csinálni. Sámit simán kivittem, aztán jöttek a kicsik. Őszintén szólva sajnos előfordult már, hogy Bubi megcsípett, mikor még Katinál lakott, ezért aztán voltak fenntartásaim, de megacéloztam magam. Először Csibit vettem ki, aki már 15 centiről ugrott rá a kezemre,aztán benyúltam és lassan de határozottan odadugtam az ujjam Bubi hasa alá. Kicsit morgott, aztán lassan, nagyon lassan felkászmálodott az ujjamra. Szépen kivittem őket és először Csibit aztán Bubit is betettem a kalitba. Általában mindent először Csibivel csinálok, hogy Bubi lássa, ez a rend, nem kell megijedni. Nem is volt bajom velük, szépen elmókoltak, játszottak, vitatkoztak vagy csak nézték mit csinálok. Jól telt a délelőtt, semmi probléma nem volt. Ebéd után aztán még egy kicsit szunyókáltam is velük, ilyenkor őket is megtakarom kicsit, hadd pihenjenek. Nem is volt semmi hangoskodás, néma csendben várták, hogy felédredjek. Csibészke felmászott a kalit sarkába és onnan sasolta, hogy alszom-e még vagy már felébredtem. Délután aztán a szokásos kijövetel ideje is elérkezett. Hát ezen kicsit el kellett gondolkodnom, hogy vajon kiengedjem-e őket. Bubi nem nagyon szereti a kutyákat, nekünk meg ott az öreg Dániel, aki jön-megy a papeszok között, cseppet sem fél tőlük, de nem is bántja őket soha. Már amikor hazavittem őket odament megnézni Bubit, látta hogy új madárka jött. Bubi viszont nem nagyon kedveli a kutyákat, legalább is Kati barátnőm 6 hónpos kis airedale terrierjét ki nem állta, valszeg azért, mert mint minden kölyökkutya ugrabugrált erősen. Dániel viszont nem ugribugrizik, lassan sétál, nem is piszkálja ok nélkül a papeszokat, így aztán erős felügyelet mellett csak kiengedtem őket. Meglepően rendesen viselkedtek, szépen elmászkáltak a kaliton, Bubi felfedezte mi hol van rajta, Csibi pedig figyelte és néha mászott utána. Egy hangjuk sem volt, nagyon rendesen viselkedtek. Sámson ezenközben kiült a külső ülőrúdjára és hosszas beszédet intézett az új lányhoz, melyben erősen hallhatóak voltak a "kukucccs, puszi, húúú, húúha " kifejezések valamint a hápogás és egyéb házi zajok!!!:-))) Egyik sem akarta a másik vérét venni, egyszerűen mintha ez a kis Bubilány mindig itt élt volna nálunk.Bubi egyszer körülrepülte a lakást, de miután landolt az ülőgarnitúrán, simán rálépett az ujjamra és szépen visszatettem az ura mellé. Egyszóval nagyon-nagyon jók az eddigi tapasztalataim, remélem, ha én dolgozom, akkor is béke lesz és inkább csak velem kötik össze a kijövetelt, ami egyébként teljesen jogos is, hiszen én azonnal kiengedem őket, amint hazaérek.
Vasárnap Csibészke találkozott Katussal. Egyből elfelejetett mindent, nőt, prütykölést, egyebet, kaszát-kapát eldobva rohant a kedvencéhez. Feltartotta a szárnyait, mint az angyalok és kikövetelte hogy ott massszírozza őt a leány, aztán csak bújt hozzá és puszilgatták egymást! Hiába no, ide hozhatom én a papesz Sophia Lorent is, hiába, mert ez a Csibi teljesen bele van Katusba esve!!!!!:-)))
Hát így telt az első hétvégénk, remélem, hogy még nagyon sok ilyen meghitt és szeretetteljes napunk lesz Bubikával is!!!!!!:-)))

2009. október 11., vasárnap

Itthon vannak............





Csibi és Bubi megjöttek. Itthon vannak.
És a ház megtelt élettel! Újra hallani a jellegzetes sapis hangokat, motyognak, huttyognak, röfögnek,visítanak, morognak, suttognak. Ahogy elnézem őket, amikor összebújnak, játszanak, veszekednek vagy csak mérgükben egymás farkát huzigálják,mosolyog a lelkem! Bubika hamar megszokott nálunk. Tudom, hogy szegényke kicsit sérült, kiszámíthatatlan, néha nagyon durván csíp, de biztos vagyok benne, hogy Csibészke mellett teljesen leszokik erről. Kati barátnőm, mint mindig, kiváló munkát végzett, hiszen az ideges, ingerlékeny kis Bumiből sokkal békésebb, nyugodtabb kismadarat faragott, mint azelőtt volt (szegényke megjárt néhány helyet, de mindig visszakerült Katiékhoz), bár még vele is előfordult, hogy ki kellett rántania a kezét a kalitból, mert Bumi megindult és sosem lehetett tudni mi lesz a vége. Katiból eredendően olyan hihetetlen jóság és kedvesség sugárzik, hogy bármilyen ideges, hangos madár pár hét alatt békés, nyugodt kis állattá változik mellette.
Nem is érti a párom egészen, hogy mért vigyorgok állandóan, mint a tejbe tök. Amíg nem voltak itthon, csak úgy kongott a ház az ürességtől, Sámi csendes, ő legfeljebb csak beszélget magában, de ha sapis van a háznál, az biztos hogy megtelik minden élettel. Igaz, hogy már a szőnyeg közepén is áll a mag, a kalit körül fél méteres körzetben pontosan meg lehet mondani, hogy mi is volt az aznapi zöldmenű, hogy 5 percenként összevesznek valamin és egymás csőréből rángatják ki a legjobb falatokat,ugrálnak, kiabálnak, aztán egymás fenekébe bújnak, de ők ilyenek. Azt hiszem a sapisnál malacabbul evő állatot még a Föld nem hordott a hátán, simán lekőrözik még az ominózus házisertést is!!!:-))) Én pedig , most már egyre tisztábban látom, bizony sapisfüggő lettem. Akkor is, ha néha, mikor Csib nagyon hangosan nyomja, megígérem neki, hogy beleteszem a levesbe.:-)
Aztán időnként Bubit Zizinek hívom, akkor egy gombóc lesz a torkomba, nyelek egy nagyot és látom magam előtt kis törékeny Zizilányt, aki annyira imádott, én voltam neki mindene,aztán csak kinézek a kertbe, az ecetfa alá és tudom, hogy Ő ott pihen. És tele a szemem könnyel, de biztos vagyok benne, hogy ennek így kellett történnie. Rosszul viselte Csibi az egyedüllétet, hiszen már megtapasztalta, milyen az ha párja van. Zizi pedig mindig a szivemben lesz.

Csibi és Bubi megjöttek Itthon vannak.
Boldog vagyok és elégedett!!!:-)

2009. október 3., szombat

SIKERÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-)

Óóóóó, hát sikerült! Bubi és Csibi egy pár. Tegnap már nagyon készültünk rá. Én tök ideg voltam egész nap. Aztán csak eljött a délután, mindnyájan Katinál voltunk. BékiPeti, Csibészke és én. Megkávéztunk Katival aztán az a akció indult. Bevittük őket a kisszobába, amit előzőleg Péter kissé lesötétített és csak egy kislámpa égett. Rötyögtünk is egy jót, hogy sejtelmes félhomály és gyertyafény várja a fiatalokat!!!!:-))) Először kicsit meg voltak zavarodva, aztán Péternek sikerült egymás mellé tennie őket a fotel háttámláján. No kezdetben csak üldigéltek, aztán pár perc múlva Bubika elkezdett araszolni Csibi felé, később tett néhány kedveskedő mozdulatot, aztán mintha kurkászni akarta volna.Csibi egy igazi pasi. Hagyta, hogy Bubi közeledjen, csak ült ott hatalmas nyugalommal. Azért puszi is volt, Bumi egészen kitekerte a fejét, csakhogy odahajoljon Csibihez, aztán csőröztek egyet!!!!!:-))) Annyira jó volt látni őket, nagyon megható pillanat volt, nekem is és Katinak is megtelt a szeme könnyel. Olyan jól alakultak a dolgok, hogy behoztunk egy közepes méretű kalitot és betettük őket. Ott sem volt baj, verekedés egyáltalán, Csibi még mindig fenntartásokkal volt, de Bubi mindent megtett, hogy a kedvébe járjon, ha mást nem, akkor a farkával cirógatta a nagy mulya hasát. Ott is maradt Katiéknál és megbeszéltük BékiPetivel, hogy ha semmi komoly gond nem lesz, akkor szépen átmennek majd egy nagyobb kalitba.
Komolyan mondom, hogy egészen elképedtem. Erre egyikünk sem számított, hogy szinte fél óra alatt elfogadják a másikat. Kyga boldog lenne, ha látná!!!!
Köszönet mindenkinek, aki gondolt ránk és Neki is, aki felülről egyengette a két kis papagáj útját az egymásratalálásban!!!!!!:-)

2009. szeptember 29., kedd

A lényeg............


Csibészke, 5 éves hím feketesapkás papagáj, emberszerető, kedves kispasi..........

és

Bubika, gyönyörű, 3 éves tojó feketesapkás papagáj, kiszámíthatatlanul viselkedik a nőkkel, kissé kurflis lélek............

Mindketten magányosak.............

Adunk egy esélyt nekik, hogy az életüket ne egyedül éljék le...........

Az esély pénteken délután kezdődik. Nagyon-nagyon szeretnénk, hogy egy pár legyenek, de történjék az, ami mindenkinek a legjobb!

Kérek mindenkit, hogy pozitív gondolatokkal segítsék ezt az ügyet!!!!!!!!!!!!!!!




2009. szeptember 21., hétfő

Szombati szuperbuli...............







Eléggé ránk jár a rúd az utóbbi időben. A gondok között azonban előfordul, hogy az ember olyan szuperszombatokat is eltölthet, mint ez a mostani volt. Nem volt ez papagájos buli, arra mostanában nem nagyon volt időm, inkább baráti összejövetel jó kis dumcsival. Bouték többször voltak már nálunk. Régebben is megkértem, hogy jöjjenek el hozzánk és készítsen a madarakról képeket, ebből született a gyönyörű karácsonyi sorozata, ahol még Zizikém is velünk volt. Aztán párszor együtt is voltunk Kygáéknál, Katit lenyűgözte, mennyire jól bánik Bout a madarakkal, nagyon érti a nyelvüket, Bumika alig várta hogy a kezére ugorjon, gyönyörűen eljátszott vele, eszébe sem jutott csípkedni, ahogyan engem meg Katit szokta. Ezért is kértük meg, hogy segítsen nekünk a két kis varangyost összerakni, hátha lesz egy pár belőlük és boldogan élnek majd.......
Szóval szombaton délután jöttek, hozták magukkal Kati barátnőmet is, Rebeka pedig már reggel óta nálunk volt. Mostanában, mióta Lacuska megszületett előfordult, hogy a játszótéren verekedni kezdett és olyan írigy hogy csuda. Csongival viszont nagyon jól el voltak, Rebeka állandóan ott loholt a "nagyfiú" mögött, mint a hűséges csatlós. Csongor viszont énekelt neki és verset is mondott, amit a kiscsajszi vastapssal jutalmazott. Tüneményesek voltak!!!!!! A madarak is kinn voltak, persze jól lelakatolt kalitokban, úgyhogy Sámson is egészen megszokta már, hogy számára idegenek vannak nálunk, mikorra bementünk.
Mi pedig nagyon jókat beszélgettünk. Tulajdonképpen az a legjobb az egészben, hogy bármiről el tudunk beszélgetni, szinte repül az idő, mikor itt vannak. Természetesen a végén fotózás következett, ezért aztán be is vonultunk a madarakkal együtt a nappaliba. Ott aztán Csibészke végre teljesen kibontakozhatott, mivel ő rendkívül szereti a gyerekeket. A végén BékiPeti feltette Csongi vállára, akkor készültek azok a képek, amikből a kedvenceimet most felraktam. Nem a más tollával akarok ékeskedni, ezeket a képeket sem én csináltam, de tegnap legalább 10x megnéztem, annyira bájos, ahogyan szinte együtt kacagnak Csibészkével. Ez Csibi lételeme, ha rajta múlna bizony erőst kibírná, hogy Csongi jöjjön minden nap. Imádja a gyerekeket, imádja ha sokan vagyunk, jövés-menés van. Őt egy cseppet sem zavarja, ha a ott ugrabugrálnak mellette, ha Ági barátnőmék jönnek, akkor is nagyon elégedett fejjel játszik a gyerekekkel!! Csodák csodája, Sámson sem volt olyan elutasító, mint általában lenni szokott. (Mióta elveszett és megkerült, valahogyan nem olyan ideges, ha valaki hozzá akar nyúlni.) Csongival barátságos volt, hiszen a gyerekeket ő is szereti, viszont általában eléggé morózus az idegenekkel. A múltkor, mikor Sipirc volt nálunk, el kellett egy kis időnek telnie, mire hagyta, hogy a vállára ültesse, viszont a végén már simán elfogadta a szájából a kaját. Most is simulékonyabb volt, mint rendesen. Remélem, jó sok fotó készült!!!! Alig várom, hogy Bout is feltegye a képeit és kigyönyörködhessem magam bennük.
Viszont halkan megjegyzem, hogy ez a kis kópé Csibészke tegnap egész nap úgy ordított, mint egy sakálfalka. Az a gyanum, Csongort követelte volna vissza magának, hogy játszhasson vele és ugrabugráljon rajta........ hát majd legközelebb, mert kértem is Boutékat, hogy ha lehet, találkozzunk kissé gyakrabban......:-))

2009. szeptember 14., hétfő

Nőt Csibészkének.........

Hát igen, egyszer már ezt a projektet végig zongoráztuk és sajnos tőlünk független okokból elég tragikus vége lett ............... nem a projektnek, hanem Zizikém rövidke kis életének. Még mindig gombóc lesz a torkomban, ha eszembe jut, pláne ha a képeit vagy a videóit is meglátom, teljesen kiakadok tőle. Pedig az élet nem áll meg, itt van ez a Csibigyerek, egészséges és nagyon szép, a sapisok között "hatalmas" hím, milyen jó lenne, ha nem kéne napszámra egyedül üldigélnie a kalitban, lenne aki hozzábújna, lenne kivel veszekedni, csípkedni és püfölni. Már előre félek a decembertől, mikor a sapisok párzási ideje van, hogy megtépi magát ismét. Pont ugyanezekkel a gondokkal küzd Kati barátnőm is Bumikával, aki szintén eléggé magánakvaló, csakúgy mint Csibi, már párszor elkerült Katiéktól és mindig visszajut. Kati mondta ki először, hogy egy párt kellene belőlük csinálni, hiszen olyan szép mindkettő, amilyen magányosak. Illetve már akkor is megajánlotta, mikor Zizi elment, de akkor még hallani sem akartam a dologról, most viszont beláttam, hogy mégis jó lenne nekik ketten együtt. Hát majd meglátjuk..... egyelőre odáig jutottunk, hogy felkértük BékiPetit, mint fő madárszétválasztót, hogy segítsen nekünk összengedni ezt a két rosszcsontot. Majd megírom az eseményeket, amikor aktuális lesz.

A manikür dolog is rendben van. Két napig ettem magam, hogy hogyan is kéne csinálni. Aztán jött Katusom és mondta, hogy mit vacakolok én ezzel, fogjuk meg oszt vágjuk le. De én persze rettegtem, hogy mi lesz ha megsértődik, megharagszik esetleg megutál.... Aztán végül beadtam a derekamat. Szépen betekertem egy törülközőbe, lassan, nem kapkodva, Katus megfogta, én kivettem a lábait és szépen megvágtam a körmeit. Kb. 5 perc volt az egész. Elengedtük, megrázta magát és ment tovább, nem volt sértődés, harag.

2009. szeptember 4., péntek

Pink Floyd - Learning to Fly

Örök kedvenc...................

2009. szeptember 1., kedd

Pedikür......

Kicsit megkésve olvasgatom egyik kedvenc blogomat, az "Egy csacsicsalád mindennapjait". Szeretem olvasni, mert rengeteg ötletet kapok, hogyan is kezeljem Rebekát különféle szitukban. Ez a szeretetteljesésagyereketemberszámbavevőnemhülyéneknézőésnembazárimajmotvagyidiótátnevelő módszer, ahogyan a blogban szereplő család neveli a kispasit, az nekem pont megfelel. Hát hiába, nem vagyok már mai csirke, abban az időban amikor én neveltem gyereket, egészen más elvek voltak, bár nem panaszkodom, mert egészen normális gyerekeim vannak, eltekintve néhány apró dilijüktől de hát senki sem tökéletes. Azt sem szégyellem, hogy már volt olyan helyzet is, amikor tanácsot kértem a bloggertől és a párjától, nagyon jó ötleteik vannak és amúgy is nagyon kedvelem őket. Szóval olvasom, hogy Csonginak lábkörmöt kellett vágni, ami elég tortúrás dolog volt náluk egy ideig, most már szerencsére semmi gond vele. Ennek kapcsán jutott eszembe, a minapi kis affér, amikor Sámson körmét akartam lereszeleni.
Amikor még fiatalabb volt, sosem volt ez köröm probléma, mert kopott rendesen, de most, mióta megőrül a boingért és a kötelekért, sajnos nem kopik úgy a körme ahogyan kell. El is határoztam, hogy itt az ideje megismertetni a reszelővel. Mert én naiv, azt hittem, ez olyan egyszerű dolog lesz........ hát nem az.
Úgy gondoltam, mivel ismerem, hogy még a molylepkétől is sikitófrászt kap, majd lassan, fokozatosan. Odatettem tehát a reszelőt a kalit tetejére. Reakció: az összes létező tollát felborzolta, egy pillanat alatt olyan lett, mint Gombóc Artúr a dagadt madár, a szárnyait kissé kinyitotta, hogy még nagyobbnak látszon és tátott csőrrel rohant a vérreszelő felé, hogy leölje. Na akkor szépen a kezemre vettem és lágy, duruzsoló hangon elmondtam, hogy bizony ez a reszelő egy ártatlan kis angyalka, aki azért szeretne Sámsonka közelébe lenni, hogy alkalmasint a körmeit kissé rövidebbre és tompábbra reszelgesse. Közben szépen felemeltem a reszelőt, hogy megnézhesse, ő meg pont olyan szögben kezdett dőlni a reszelő elöl, a csőrét néma sikolyra nyitotta és a szemében rémület ült. Hát ez akkor ugye nem jön be....... törtem az agyam és arra jutottam, valszeg zavarja, hogy a reszelő egyik oldala rózsaszín, nosza feltúrtam a lakást fekete reszelőért. Találtam is egyet, akkor kezdtem előlről. Leültünk egy fotelbe és lassan, óvatosan elkezdtem a reszelőt közelíteni. Újra Gombóc Artúrra változott, de most olyat odavágott annak az aljadék reszelőnek, hogy kiesett a kezemből. Hát akkor most sem............ Várjunk. Vártunk.
Délután az ölemben fetrengett, ilyenkor a lábait ökölbe szorítja és nekem a hasát kell puszilgatni, meg simogatni. No majd most...... reszelő elő és szépen kinyitottam az egyik öklét, elkezdtem reszelni a körme hegyét. Azt hagyta..... de csak azt az egyet, felugrott és vádlón nézett...... "Szóval megint kezded!!!". Reszelő elpakolódik esmeg. Az agy meg jár mint a motolla, hogy mi a nyavaját csináljak, mert a kezem meg a vállam már olyam, mint aki mackákkal verekszik. És jött az este, a maga jótékony sötétjével..... beültünk tv-zni, semmi más nem világított csak a tv fénye. És valahogy az a nyomoronc reszelő megint előkerült és csendben, szépen a szunyókáló Sámson körmit kezdte reszelgetni. Itt azért kellett neki vagy 2 perc, míg felismerte a tényállást és megkezdte az ellenség ártalmatlanná tételét, így megint meg lett 1 körme reszelve. Akkor már, ha lúd legyen kövér alapon, kukucsot játszottunk, aztán egy óvatlan pillanatban, mikor nem volt elég felkészült, betekertem a hálóingembe és tekintettel a sötétre, hamar lereszeltem újabb 2 körmét, de akkor már ki akart mászni, én meg nem akartam erőszakoskodni, mert abból semmi jó nem sül ki.
Hát most itt tartunk. 1 hét alatt 4 köröm és nem mindegyik lett tökéletes. Nem túl jó statisztika. A barátnőm azt mondja, ne veszkődjek vele, kérjük meg Ricsit, hogy reszelje meg Sámson körmeit, akkor majd őt fogja utálni és nem engem. Hát nem tudom..... azért hétvégén még teszek kísérleteket!!!!:-))))))

2009. augusztus 24., hétfő

Két kicsi kecske.......

Jó kis cím, nagyon találó!!! Mindjárt el is mesélem, hogy mért, de előbb az általános történések:
Sámson szerdán került haza, csütörtökön csak evett egész nap. Nem mintha nem kapott volna enni Szabóéknál, de hát a hazai az a hazai!!! Reggelire mindjárt benyomott egy kisebb fél almát és körtét. Aztán ahogyan gyalultam a tököt, félretettem neki a zsenge beléből maggal, hát arra rácuppant és kerek egy óra hosszat falta. Később megkívánta a papa banánját és akkor meg abból legelt egy keveset. Délután pedig, mivel éppen dinnyét készültünk enni, egy negyed dinnye összes magját kiette, vacsorakor pedig a főtt tojásommal kínálta meg magát és egy hatalmas erőspaprika csumát is evett rá nyomatéknak, csak úgy, az íze kedviért. Persze utána azonnal puszizkodni akart és csudára nem értette, hogy hiába küld hosszú cuppogtatásokat felém, nem hagyom hogy a számhoz tegye a csőrét. Reméltem, hogy ennyi kajától nem lesznek rémálmai... nem is volt, reggel a jól ismert Kuku-kukucccs!-ra ébredtünk és ez olyan jó volt!!!!!:-)))
Az egész hétvége róluk szólt, a péntek kivételével, mikor Szentendrén voltunk a tesóméknál és most kivételesen nem vittük őket, mert tele volt a kocsi, az én autómat pedig Katus elvitte Siófokra, ezért maradniuk kellett. De ezt az egy napot kivéve szabadon garázdálkodhattak a lakásban, egész nap kinn lehettek. Papa ugyanis felszerelte az I.számú Védőgátat. Ez nem más, mint Ági barátnőmék által készített térelválasztó függöny, ami az előszoba-nappaliközlekedő részt különíti el egymástól. Ajtó is van ott, de mivel Dániel profin nyitja az ajtókat, becsukni viszont nem tudja, és tanultunk a saját hibánkból, hogy tudniillik az a papagáj is tud repülni, akinek még nemigen van mivel, gyorsan felraktuk, hogy nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk. Ez a függöny nem akármilyen térelválasztó. Golyós autóüléseket bontottak le és újra felfűzték, nem is akárhogyan, hanem mintásan. Iszonyú munka lehetett. Maga a függöny eszméletlenül nehéz és a papeszok számára rémületes hangon csörög. Csak annyit a súlyáról, hogy ha valaki hirtelen átmegy rajta a szétcsapodó szálak simán leverik az ajtókeret két oldalán a vakolatot!!!!! Eszméletlenül nagy munka lehetett lebontani-felfűzni, innen is ezer köszönet érte, mert nagyon- nagyon jó Védőgát!!! Még Dániel is meggondolta először, hogy menjen vagy ne, mikor egy visszacsapódó szál orrba vágta!!!:-))) Egyébként pedig a mintájának hála, még nagyon dekoratív is. Most ez már mindig ott marad, nehogy valamelyik kis kópé útnak induljon, ha nyílik az ajtó!
A kalitokat is ki nagytakarítottam, papa pedig átrendezte őket. Sámi új kötelet kapott, ezt is Ágiéknak köszönheti. Legalább 3-4 cm vastag, éppen be tudtuk tenni két rács közé, kíválóan lehet lógni rajta fejjel lefelé, aztán olyan Rambó-stílusban is, meg persze mint egy alpinista, szóval egy istenáldás a Sámligyereknek, aki nagy előszeretettel játszik ilyen túlélősdit. Katusom szerint (eléggé elítélhető módon) Sáminak kifejezetten jót tett a kirándulás, ugyanis valamiért ki nem állhatta Katust, most viszont békességgel tűri, hogy simogassa, sőt még a karján át szépen felmászott a vállára is és ott ücsörgött. Ez régebben elképzelhetetlen volt, max odavágott egyet Katus felé, hogy ne közelítsen, most azonban a világon semmi baja nincs vele, örül ha látja.
Csibészkém is megújult. Az ő kalitja is át lett rendezve és a tetejébe kapott egy gyönyörű alvósátrat is (nem találjátok ki, hogy ki csinálta:-DD ), mivel ő - mióta Zizi elment - már nem akar bejönni a hálószobába velünk aludni, hanem mint a remete, sötétedéskor behúzódik a kalit hátsó részébe és ott tölti az éjszakát.
Na hát akkor a két kicsi kecske..... Szóval maradt egy kevés kötelünk és papa kitalálta, hogy kössük össze vele a két kalitot, majd milyen jól lóghatnak ott fejjel lefelé, azt mindkettő imádja. Fel is kötöttük. Kis idő múlva láttuk, hogy a két pasi megindul szembe egymással, de hát mint a mesében egyik sem akart kitérni a másik útjából, hanem mikor összetalálkoztak mind a másikat noszogatta hogy hátrébb az agyarakkal. Sámi megemelte a hátán a tollát, Csib meg kitátotta a csőrét és így gondolta Sámsont elijeszteni. Szóval azonnal látszott hogy az ötlet hamvában holt. Visszatettem mindkettőt a saját helyére és szóltam is a papának hogy bontsa le a hidat, mert ez csak gondok forrása lesz, ő meg ott még tötyörészett egy keveset. Már csak a kardozásra kaptuk fel a fejünket. Sámi lógott kívülről Csib ajtaján, belül lógott Csibészke és éppen vadul kardoztak a csőrükkel. Nosza a kötél percek alatt lebontódott és mindenki a maga kalitjában találta magát sebesen. Érdekes dolog ez, ha Csib megy át Sámihoz és a nagy kinn van a kalitkán, akkor sosincs verekedés, akkor van csak, ha valamelyik belül van és érvényesül az "Én házam az én váram!" elv.
Sámsont szemmel láthatóan nem viselte meg a néhány nap. Adtam nekik féreghajtót, hiszen az ördög tudja, hol szállt le megpihenni és felhívom ma Pazár dokit is, hogy mikor nézi meg. Az étvágya kiváló és pont olyan szeretetreméltó, mint előtte. Természetesen a lakásban egy centit sem repül odébb, ha el akar A-ból B-be jutni, csakúgy mint Csibészke, elkezd ágaskodni, kicsit megcsapdossa a szárnyát, ez azt jelenti, hogy le szeretne onnan jönni és máshová ülne.
Tegnap vitte haza Dávid a kis-zöld-ördögöt. Már a nap végére igen jó barátságba keveredtek. Beszéltem vele telefonon és hallottam a jellegzetes nemesbaba sipolást. Kívánom nekik, hogy hosszú, boldog életük legyen együtt egészségben és boldogságban!!!!
Ugyanezt kívánom Ági barátnőmnek és a kis Chilinek is, hiszen mikor Chilibaba hazakerült képtelen voltam bármilyen normális dologra és a jókívánságot is elmulasztottam!!!!!!

2009. augusztus 21., péntek

Cím nélkül

Már nagyon későn van. Alhatnék, hiszen Sámson már régen benn húzza a lóbört a hálóban a papával. Hallani, ahogyan megrázza néha a szárnyait vagy mocorog a rúdon. Ezek hozzátartoznak az éjszaka hangjaihoz nálunk. Borzasztó volt az a pár nap, amíg olyan kriptai csend volt benn, nem mocorgott senki és reggel sem arra ébredtünk, hogy halkan kiszól a kalitból: "Kukuccs!"
Motoszkál az agyamban a pár nap történése. Még mindig hihetetlen és csodálatos,az a hatalmas összefogás, amit kaptam Tőletek, hogy ez a kis ördögfióka megkerüljön. Voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, minden hiába , aztán olyankor mindig akadt valaki, különösen Békipeti a jó ötleteivel, aki lökött rajtam egyet, hogy nem szabad feladni. Most is feküdtem már az ágyban, az agyam pedig járt, mint a motolla. A kedvenc filmem, Zeffirelli: Nap fivér, Hold nővér-e jutott eszembe. Kedves jelenetem, mikor Ferenc a romos temlomot építi a társaival, egyre többen és többen lesznek, mindenki hozzátesz valamennyit, amennyi telik tőle és a templom régi szépségében ragyog tele boldog emberekkel. El is határoztam, hogy azonnal írok blogot, mert érzem, hogy addig úgysem tudok elaludni, amíg ki nem írom magamból a mondandómat. Kinyitottam a gépet, ilyenkor mindig megnézem a levelezésemet és mint a varázsütésre a következő beírást találtam a blogomban:
Le a kalappal a barátaid előtt, akik minden követ megmozgatva cselekedtek!!!
És ez így van.... Ez egy hihetetlen érzés, hogy ennyien segítettek és olyanok is, akik nem a barátaim, nem is ismerem őket. Még ma este is kaptam sms-t, fogalmam sincs, hogy ki küldte, de az iránt érdeklődött, hogy megvan-e Sámson. Meg sem tudom köszönni a sok imélt, sms-t és telefont. Csak annyit tudok mondani, hogy igazán jók az emberek.
Nem is tudom, hogyan éltem volna tovább enélkül a gazember nélkül és azzal a tudattal, hogy talán éhen-szomjan halt valahol csendesen vagy egy macska karmaiban végezte. Itt valóban csak ez az irgalmatlan mennyiségű hirdetés-keresés segített. Mindenki hozzátette a maga kicsi tégláját ( na azért volt aki sziklákat) és az eredmény nem is maradt el. Szóval ez valami nagyon felemelő, megható, csodálatos dolog, különösen ebben a világban, ahol egyre inkább háttérbe szorul az önzetlenség és előtérbe az anyagiasság.
És a családom is kitűnöre vizsgázott. Elárulom, hogy pont vasárnap volt a 29. házassági évfordulónk a papával, de én igazán olyan állapotban voltam, hogy még annyit sem tudtam mosolyogva mondani, hogy bikmag. És papa szólt a gyerekeknek, akik el akartak vinni minket ebédelni, hogy talán ez most nem a legmegfelelőbb időpont, más kérdés hogy az élet is beleszólt és sajnos Rebeka belázasodott. Katus pedig a szó szoros értelmében állandóan mellettem volt, együtt szórtuk és ragasztottuk a lapokat. Ha dolgoznia kellett mennie, akkor pedig időről időre felhívott, hogy van-e valami újság. Mikor pedig Szabó úrék elmentek, egyszerűen csak rámvigyorgott és azt mondta:"Ugye, most boldog vagy????"
Mert az ember olyan gyarló, valaki vagy valami az élete része lesz, természetesnek veszi, de abban a pillanatban ahogyan megfosszák tőle, na akkor érzi csak igazán, mennyire sokat jelentett. Szegény Csibészkém is úgy sírt vasárnap reggel, hogy a szívem szakadt meg, ahogyan Sámsont kereste. Hiába nem kebelbarátok, mégis megszokta, hogy egymás mellett éldegélnek.
Egészen apró dolgok jutottak az eszembe, amiket Sámival éltem át, sírósak és nevetősek és ezektől az ember szíve egyre nehezebb lesz és a kis gombóc beköltözik a gyomrába. Dolgoznom is kellett menni, a munkám nem kevés, bizony én ennek a sok hirdetésnek még a huszadát sem tudtam volna elküldeni egyedül.
Vannak olyan jó kis elcsépelt magyar mondások, már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de mégis igazak. Szóval: összefogásban az erő!!!!!:-)))

2009. augusztus 20., csütörtök

Sámson

Húúúúúúúúú, hát akkor elmondom az elmúlt 5 nap eseményeit.
Szombaton, 15.-én a Mágnyes családot vártuk. Zombikáért jöttek fel Pestre gyerekestül. 1/2 10 felé érkeztek, megkínáltam őket reggelivel és azonközben vettem észre, hogy elfogyott fenn az ásványvíz. A garázsajtó nem volt teljesen lecsukva, kb. olyan méternyire nyitva volt. Ahogyan lehajoltam, hogy felvegyem a karton vizet a földről Sámson egyszer csak megindult és huss a garázsajtó alatt kilibbent. Én meg álltam ott földbe gyökeredzett lábakkal, aztán rohantam utána mint az őrült. Annyit láttam csak, hogy a szembe szomszéd kertjén keresztül repül és eltünt a szemem elöl. Hát igazán ezt az érzést még az ellenségemnek sem kívánom!!!!!!!!!!!!!!!!!:-(((((((((
Anyukám addigra riasztotta Ágiékat és elkezdtük csapatostul járni a környéket. Később csatlakozott hozzánk Csacska, Bouték és Kyga Katija is. Semmi eredmény, mintha a föld nyelte volna el. Nekik késő délután menni kellett, én folytattam még sötétedésig a keresést. Vasárnap éjjel 3-kor már fenn voltam,újra elindultam , különösen mikor a nap feljött, akkor figyeltem erősen a zajokra. Az egész azért olyan volt, mintha egy tűt keresnék a szénakazalban. Később plakátot készítettünk Katusommal, másoltunk belőle egy rahedlit és elkezdtük kiragasztgatni mindenhová, bedobáltuk a szomszédok postaládájába és mindenkit megkérdeztünk, aki szembe jött. Aztán feltettem a Parrotlandre, később a Fórumra és segítséget kértem mindenkitől, akinek ismertem az imélcímét.
Hétfőn napközben rengeteg segítséget kaptam, olyanoktól is akiket személyesen nem ismerek. Egy nagyon kedves balassagyarmati tenyésztő még a Flamingo Rádióba is bemondatta. Mindenki küldte, szervezte, intézte,olyan helyekre is felkerült az ő jóvoltukból, aminek még a nevét sem hallottam. Én meg jártam az utcákat, mint a bolygó hollandi a vállamon egy távcsővel és a kezemben Sámi kiskacsájával, akitől a hápogást tanulta és imádta.
Kedden munka után újra elindultam keresni, most a patak mellett jártam. Sámsont persze nem találtam, de egy "kedves" idegen elmesélte, hogy persze nem azért mondja, de a patak mellett nagyon sok ölyv és sólyom lakik..... Hát így kb. több sem kellett, teljesen megrogytam. Máshol, ahol érdeklődtem behívtak, hogy a kert végében a macska széttépett valami madarat, menjek már nézzem meg, hátha az enyém volt. Aztán ott voltak még a nagyon viccesek, akik, amikor érdeklődtem nagyon frappánsan olyanokat mondtak, hogy náluk ugyan nem lakik és nem is főztek belőle levest.... Nagyon vicces volt....:-((((((((((((((((((((
Aztán még este 7 körül beesett hozzánk Ricsi, aki hozta magával Csofit egy kalitkában, hátha elkezd kiabálni és Sámi válaszol. Csofi Sámson egy évvel idősebb bátyja, ahogyan odaült a vállamra, megéreztem a jellegzetes nemes illatot a tollain, bedugta a csőrét a számba, na attól már teljesen padlót fogtam.
Szerda délelőtt 10 előtt csögött a telefonom, ismeretlen szám volt. Egy férfihang közölte, hogy a papagáj miatt telefonál, mondjam a gyűrűszámát. Hát a bőgéstől nem nagyon tudtam értelmesen beszélni,a gyűrűszámot meg nem tudtam fejből, de elmondtam, hogy nincs meg az összes evezője, csak 2 illetve 3 , a csőre még nem teljesen sárga, középen van egy nagyon vékony sötét sáv és beszél, mondja hogy kukucccs, hápog. Azt mondta, délután újra hív, valszeg az én madaram, de kéri a gyűrűszámot. Elmondta, hogy nagyon megszerette, bűbájos kismadár, nincs véletlenül fiókám?? Hát az ideg belémállt, mi van ha annyira megszerette, hogy esetleg nem is akarja visszaadni????? Azért még reménykedtem, hiszen akkor nem vette volna a fáradtságot hogy felhívjon. Szerencsére Kati, Bout, Longi, Csacska és Sipirc is tartotta bennem a lelket. A világ leghosszabb 10 órája következett. Felhívtam Sipikét, aki hazatelefonált Izlandra a férjének és Zeusz összes adatát elküldték. Aztán végre 4 óra lett, hazamentünk a papával és mint az őrültek, kerestük Sámson CITES papírját, ami persze hogy megvolt, de mióta megkaptam Gézától nem volt a kezünkbe és beijedtünk, hogy hol lehet. Hát a helyén!!!!
6 órakor a pasi telefonált, immár láttam a számát és be is mutatkozott, Szabó Józsefnek hívják. Kérte a gyűrűszámot, aztán azt mondta, rendben és 1 óra múlva nálunk van a madárral. Az meg a világ leghosszabb 1 órája volt.... de végül megérkeztek. A kezébe hozta a Sámsongyereket és boldog mosollyal újságolta, hogy nagyon jóba lettek, állandóan a vállán akart lógni. És visszakaptam, ráült az ujjamra, belenézett a szemebe aztán néma csendben bedugta a csőrét a számba és úgy maradtunk.........
Szabó József története:
Szombaton 1/2 2 tájékán vették észre, hogy egy nagy madár ül a ruhaszáritón. Mivel régebben galambászott, nem ijedt meg tőle, odament és a nagy zöld madár gondolkodás nélkül a kezére lépett. Bevitte a házba, az asszony félt tőle és fenntartásai voltak, mégsem mondta hogy vigye ki és zavarja el. Vettek valami magot neki a Tescoban és összeütött egy kiülőt, amin elüldögélhetett a lakásban, mivel kalitjuk az nem volt. Almával kínálták, amit nagyon szívesen megeszegetett. A magból csak a szotyi kellett neki. Egy ismerőse, aki értett a papeszokhoz, megnézte és elmondta hogy ez egy nemespapagáj, aztán arra jutottak, hogy bizony ezt a madarat valaki nagyon keresi valahol. Pláne akkor, mikor rájött, hogy ez a madár nagyon kedves. Mikor elment mellette a madár utána nyúlt a lábával, visszahúzta és szépen rákecmergett a vállára és egész este ott üldögélt. Soha nem kakilta le. Aztán gyerekkel is találkozott és rájöttek, hogy vonzódik a gyerekekhez, szivesen odamegy és játszik velük. A legnagyobb meglepetése az volt, mikor Sámi megszólalt, és kukuccsolt, majdnem elejtette a telefonját, hogy honnan jön a hang, mikor észrevette, hogy Sámson beszélget. Onnantól este és reggel rendszeresen beszélt ha úgy látta, hogy nem figyelik.
Akkor már ő is nézegette a neten, hogy keres-e valaki ilyen madarat. Kettőt talált, az egyik áprilisban tünt el, de a gyűrű a képen a másik lábán volt, mint Sámié. Aztán megtalálta az én hirdetésemet is valahol és úgy kb. minden stimmelt, a hely, az idő stb. Utána hívott fel telefonon, de le akarta ellenőrizni, hogy biztosan én vagyok-e a gazda, mert akkor már azt is tudta, hogy mi az ára egy ilyen madárnak és csak a gazdájának akarta visszaadni.
Nagyon szimpatikus harmincas házaspár. Persze beinvitáltuk őket, hogy nézzék meg Sámi kalitját, ismerkedjenek meg Csibészkével is. Semmivel nem tudtuk megkínálni őket, le sem ültek, csak állva beszélgettünk egy jó órát. A pasi mesélt arról az időről, mikor még galambászkodott, elmesélték, hogy találták meg Sámit és azt is elmondta, hogy jövőre egy ilyen nemest kért a feleségétől a szülinapjára. Mondtuk, hogy bármit tudunk segíteni, csak szóljanak.
Aztán lassan indultak és mi szerettük volna megköszönni a becsületességüket és a kedvességüket, de a pasi egészen felháborodtt, hogy mit gondolunk mi róluk. Még egy üveg pezsgőt sem akartak elfogadni, azt mondták, ez természetes dolog volt nekik!!!!! Adtam telefonszámot, hogy ha bármit tudok segíteni, csak hívjanak. Aztán odament Sámsonhoz és elköszönt tőle. Mi meg kikisértük őket és nem győztünk hálálkodni.
Az elkövetkező másfél órában Sámi a vállamon ült, felpucsította a seggét az ég felé, a fejét bedugta a nyakam alá és hol panaszkodva nyafogott, hol meg mozdulatlanul bebóbiskolt és meg sem mozdult. És újra éreztem a nemes összehasonlíthatatlan illatát, a meleg kis testét és csak üldigéltem bőgve, megköszönve ezerszer is a segítséget mindenkinek, hiszen ez az életkép nem valósulhatott volna meg nélkületek, akik ennyit segítettetek........... és most is könnyes a szemem, mikor ezeket írom, de már nem cifrázom, az a lényeg hogy NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, azoknak is akik csak pozitiv gondolatokat küldtek és azoknak is akik tevékenyen tudtak segíteni!!!!!

2009. augusztus 18., kedd

Sámson elveszett!!!

Nagyon szépen kérlek Benneteket, küldjétek tovább az ismerőseiteknek, különösen azoknak akik a XVI., XVII., XV. kerületben laknak vagy esetleg Csömörön, Kistarcsán. Hálásan köszönöm mindenkinek!!!!!!!!!!




ELVESZETT!!!!!!!


2009. augusztus 15.-én a Csömöri-Szlovák út környékéről elrepült egy nemes papagáj.

Kb. nagy galamb nagyságú, zöld színű, a szárnya alatt tűzpiros. A csőre narancsos színű, kb. 4 cm.

Értesítés:
Hunyadi Katalin
Email: khunyadi@gmail.com

2009. augusztus 7., péntek

Majdnem tragédia...............

Még a múlt hét vasárnap történt a dolog. Szombaton csajosbuli volt nálunk, Katival és egy kedves közös barátnénkkal. A madarak is kinn voltak velünk, nagyon jól éreztük magunkat mindnyájan. Aztán vasárnap egyedül voltam kinn a két ördöggel, mikor Csibészke egyszer csak megindult és husss elrepült. A földbe gyökerezett lábakkal bambán néztem utána. Hiszen meg van vágva a szárnya ("szakszerűen" megvágták az egyetemen), elvileg nem is tud repülni és emelkedni. Hát nem is emelkedett, embermagasságban, szépen tartva az irányt úgy eltünt a szemem elől, mint Petőfi a ködben én meg álltam ott, mint aki az erdőn mókust lát gatyába és lezsibbadtam. Zöld minden, a fák, a bokrok no meg a madár is, ki a halál látja, hogy merre van???????????!!!!!!!!!!!!! Aztán bevillant az agyamba az ötlet és már kiabáltam is Dánielnek:"Gyere, gyorsan keresd Csibit!" És az öreg kutya fehér pofáját és reumás lábait meghazudtolva ugrott oda, feltartotta az orrát és már rohant is a garázsajtóhoz, várva hogy engedjem ki. Én meg ahogy voltam, trikóba-glóriába rohantam utána, nyitottam a garázsajtót és Dani azonnal megindult. Átrohant az úttesten az utca túloldalára (szerencsére autó sem jött), befordult a szembeszomszéd oldalkerítéséhez és szépen, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva, "állta" a vadat, mely jelen esetben a kis Csibigyerek volt. Abban a pillanatban azonban már meg is hallottam Csibi hívófüttyét, nyilván engem hívott, hogy szedjem már a lábamat oszt mentsem ki. Odarohantam a kerítéshez és láttam, hogy ott ül a szembeszomszéd járdáján és éppen a szomszédék méteres házörzője közeledik felé, hogy megvizsgálja a manót, aki beesett hozzájuk. Csibi azonban bátor kis sapis vitéz, olyat odanyomott a bamba kutya orrára, hogy az szegény visszaugrott egy fél métert. Még jó, hogy olyan békés típusú és nem akart közelharcba keveredni a méregzsákkal. Akkor már csengettem és jött a szomszéd kifelé. Mondtam, hogy erőst figyeljen a lába elé, mert a járdájukon ül az én kismadaram, hozza már ki legyen szíves. Csibészke, mint az angyal, már 20 centiről ráugrott a kezére és szépen hagyta magát kihozni, aztán csak belebújt a tenyerembe és ott lihegett. Én meg nem győztem magam ekszkuzálni, hogy ilyen hiányos öltözékben (persze az utcán is jöttek azonnal jópáran:-((( ) rohantam át, de ők nagyon rendes emberek és megértették, hogy micsoda nagy tragédia is történhetett volna ebből.
Innen az esti program már csak Dániel szentté avatása volt, tele a legfinomabb falatokkal, amit csak a hűtőből elő tudtam neki varázsolni, simogatással, kedveskedéssel. Csibi meg olyan csendben ült a kalitjában, amire hónapok óta nem volt példa, nem akart kijönni, semmit sem akart csak velünk lenni.
Iszonyatos, disznó szerencsém volt!!!!! Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nincs ott Dániel és nem találja meg azonnal nekem, ha nem oda esik be, hanem máshová, ahol nincsenek otthon, esetleg egy vad kutya kertjébe.................
Azonnal hívtam Katit. Csak annyit mondott: szedd össze a madarat és hozd át, régen is én vágtam a szárnyát, ezután is én fogom, ne vidd többet az egyetemre!!!! Majd megoldjuk ketten. Mindent megoldunk.

2009. augusztus 2., vasárnap