Már nagyon későn van. Alhatnék, hiszen Sámson már régen benn húzza a lóbört a hálóban a papával. Hallani, ahogyan megrázza néha a szárnyait vagy mocorog a rúdon. Ezek hozzátartoznak az éjszaka hangjaihoz nálunk. Borzasztó volt az a pár nap, amíg olyan kriptai csend volt benn, nem mocorgott senki és reggel sem arra ébredtünk, hogy halkan kiszól a kalitból: "Kukuccs!"
Motoszkál az agyamban a pár nap történése. Még mindig hihetetlen és csodálatos,az a hatalmas összefogás, amit kaptam Tőletek, hogy ez a kis ördögfióka megkerüljön. Voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, minden hiába , aztán olyankor mindig akadt valaki, különösen Békipeti a jó ötleteivel, aki lökött rajtam egyet, hogy nem szabad feladni. Most is feküdtem már az ágyban, az agyam pedig járt, mint a motolla. A kedvenc filmem, Zeffirelli: Nap fivér, Hold nővér-e jutott eszembe. Kedves jelenetem, mikor Ferenc a romos temlomot építi a társaival, egyre többen és többen lesznek, mindenki hozzátesz valamennyit, amennyi telik tőle és a templom régi szépségében ragyog tele boldog emberekkel. El is határoztam, hogy azonnal írok blogot, mert érzem, hogy addig úgysem tudok elaludni, amíg ki nem írom magamból a mondandómat. Kinyitottam a gépet, ilyenkor mindig megnézem a levelezésemet és mint a varázsütésre a következő beírást találtam a blogomban:
Le a kalappal a barátaid előtt, akik minden követ megmozgatva cselekedtek!!!
És ez így van.... Ez egy hihetetlen érzés, hogy ennyien segítettek és olyanok is, akik nem a barátaim, nem is ismerem őket. Még ma este is kaptam sms-t, fogalmam sincs, hogy ki küldte, de az iránt érdeklődött, hogy megvan-e Sámson. Meg sem tudom köszönni a sok imélt, sms-t és telefont. Csak annyit tudok mondani, hogy igazán jók az emberek.
Nem is tudom, hogyan éltem volna tovább enélkül a gazember nélkül és azzal a tudattal, hogy talán éhen-szomjan halt valahol csendesen vagy egy macska karmaiban végezte. Itt valóban csak ez az irgalmatlan mennyiségű hirdetés-keresés segített. Mindenki hozzátette a maga kicsi tégláját ( na azért volt aki sziklákat) és az eredmény nem is maradt el. Szóval ez valami nagyon felemelő, megható, csodálatos dolog, különösen ebben a világban, ahol egyre inkább háttérbe szorul az önzetlenség és előtérbe az anyagiasság.
És a családom is kitűnöre vizsgázott. Elárulom, hogy pont vasárnap volt a 29. házassági évfordulónk a papával, de én igazán olyan állapotban voltam, hogy még annyit sem tudtam mosolyogva mondani, hogy bikmag. És papa szólt a gyerekeknek, akik el akartak vinni minket ebédelni, hogy talán ez most nem a legmegfelelőbb időpont, más kérdés hogy az élet is beleszólt és sajnos Rebeka belázasodott. Katus pedig a szó szoros értelmében állandóan mellettem volt, együtt szórtuk és ragasztottuk a lapokat. Ha dolgoznia kellett mennie, akkor pedig időről időre felhívott, hogy van-e valami újság. Mikor pedig Szabó úrék elmentek, egyszerűen csak rámvigyorgott és azt mondta:"Ugye, most boldog vagy????"
Mert az ember olyan gyarló, valaki vagy valami az élete része lesz, természetesnek veszi, de abban a pillanatban ahogyan megfosszák tőle, na akkor érzi csak igazán, mennyire sokat jelentett. Szegény Csibészkém is úgy sírt vasárnap reggel, hogy a szívem szakadt meg, ahogyan Sámsont kereste. Hiába nem kebelbarátok, mégis megszokta, hogy egymás mellett éldegélnek.
Egészen apró dolgok jutottak az eszembe, amiket Sámival éltem át, sírósak és nevetősek és ezektől az ember szíve egyre nehezebb lesz és a kis gombóc beköltözik a gyomrába. Dolgoznom is kellett menni, a munkám nem kevés, bizony én ennek a sok hirdetésnek még a huszadát sem tudtam volna elküldeni egyedül.
Vannak olyan jó kis elcsépelt magyar mondások, már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de mégis igazak. Szóval: összefogásban az erő!!!!!:-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése