Igen, igen, végre!!! Hetek óta az első jó kis hétvége!!!! Szombaton Pécsen voltunk Ági barátnőméknél, mint mindig most is fantasztikus nap volt! Én is csak azt tudom írni, amit ő írt egyszer, hogy ott valamiféle másik idősík van, mert pillanatok alatt délután lett és sajnos indulnunk kellett haza. Képeim nincsenek, azokat Ági csinált és nyilván majd fel is teszi. Annyira sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól, mert nagyon-nagyon jól érezzük velük magunkat. Pécs pedig a kedvenc városunk egyike, most is elbűvölt, megnéztük, mi változott mióta utoljára ott jártunk és gyönyörűséges volt!

Aztán vasárnap pakolás és mami felköltöztetése. A madarak  (Csibiék kivételével, akik mint a jó házőrzők végig ordították a napot, hogy mi ez a jövés-menés?!) néma csendben figyelték, hogy mi történik. Jó kis munka volt, az biztos, már délután lett, mire a hálót kezdtem összerakni, persze a kalit takarítás is akkorra maradt. Ahogyan a régi szép időkben, akinek a kalitja tisztítódott, az természetesen kijöhetett és rendetlenkedhetett.:-) Igyekeztem úgy berendezni a szobát, hogy valóban semmi felesleges extra dolog, amit egy papagájcsőr megkívánhat, ne legyen elöl, azt hiszem sikerült is.Lehet, hogy kissé puritán, de nekem tetszik. És főképpen nekik is........ Amikor Csibiék kalitjával végeztem, vissza is cuccoltak, jól teleraktam nekik szuper fityefákkal, amiket Ágiéktól kaptunk, és láttam, hogy jóízűen másznak egyikről a másikra, mint egy sárgagatyás Tarzan és Jane..:-) Közben át-átkukucskáltak a zöldekhez is, hogy lássák mi történik ott. 

A nagyokat egyszerre engedtem ki. Merlin, tőle szokatlan módon igen visszafogott volt, el is kapott az aggodalom, mert a szerénység nem éppen a fő profilja, csak üldögélt a kalitja szélén, nagyon enni sem akart.Ha odamentem, azonnal odarohant, lenyomott pár puszit aztán üldögélt tovább. Naggggyon gyanús volt dolog!  A zöldek persze azonnal megrohamozták a szürke kalitját, sőt láttam hogy Mózes körülnéz, figyeli-e valaki, aztán behúz a kalitba, hogy felfaljon mindent, amit ér. Hát öcsém, ilyen falánk madár azért nem terem minden bokorban!:-) Mondjuk Sámi is lesegetett arra , de  rászóltam és így nem mert belezabálni a magokba.:-) 

Mikor minden kalit készen volt, mentünk vacsorázni, a menü kása-banán-sajt-kefir volt. Ez nagyon népszerű nálunk, úgyhogy szépen fel is falták a pillanat tört része alatt. 

Írtam már talán valahol, hogy ez a nagy hálószoba többek között azért is nagyon jó, mert a madarak ki tudják kerülni egymást, ha nem tetszik neki a másik fizimiskája, hát átreppen a másik kalit tetejére (lassan-lassan a kicsiket is kiengedem közéjük, persze szoros emberfogásban). Már délután érezhető volt a hatás. Először mind Merlin kalitján játszott, az ő színes műanyag vödrét, ami teli van babalánccal, kis fa bizbaszokkal, húzták-vonták, nézegették, pakolászták. Volt amikor mindegyiknek ugyanaz kellett, de győzzön az erősebb alapon, nem szóltam bele, mert akinek a javára ítélek, na azt nagyon fogják onnan utálni a többiek. Igaziból legtöbbször Mózes jött ki jól ezekből a vitákból, tekintve hogy a ő legnagyobb, a legvehemensebb, hamar megszerzett mindent, amit csak megkívánt. Sáminak bármit odaad, Merlint elhajtja, de már közel sem akkora slunggal, mint régebben. Valahogyan ők ketten, Mózes és Merlin a se vele, se nélküle állapotban leledzenek. Később, mikor kimentünk a konyhába egy tálcán meglátták a dinnyemagokat, amit a család gyűjtögetett össze nekik, lévén a legnagyobb ledvencek egyike. És láss csodát: békésen eleszegetettek egymás mellett, a két zöld kétoldalt, középen meg a szürke menyecske. Nem volt vita, veszekedés, illetve  a végén összemorrantottak Mózessel, mert Merlin magja elfogyott és Mózes oldaláról próbált csenni magának, amire a tulaj kikelt magából, Merlin elreppent, de 2 perc múlva már ment vissza és hol innen, hol onnan csórt egy keveset magának.

Vacsi után még játék, aztán most már nem kellett felmennünk a hálókalitba, hanem szépen mindenki becuccolt a sajátjába, letakartam őket és szunya. A zöldek nem hittek a szemünknek, valahányszor kimentem és bejöttem a szobába, Mózes mindannyiszor kiszólt a takaró alól: "Mama?!" Csak válaszolnom kellett: " Én vagyok, aludj csak!" Boldogságos és békességes este volt, végre jól kialudtuk magunkat, mert visszakerültünk a kedvenc szobánkba.:-))

Én reggel ötkor kelek, Mózes, csak hogy megbizonyosodjon rá is kérdezett megint, hogy én vagyok-e, aztán szépen, türelmesen várták a reggelit, amit azonnal el is kezdtek falni, Merlin is, nem volt arra étvágytalan madár egy szál sem.

Mindig ott öltözöm fel velük, hogy lássák, utcai ruhában vagyok, innen tudják, hogy dolgozni megyek és csak délután jövök haza. Elköszöntem mindegyiktől és indultam dolgozni.

Gazdaképző

Ahogyan telnek a napok egyre többet tanulok a madaraimról és a madaraimtól. Nem mindig jópofák ezek a dolgok, bizony volt már, hogy elsírtam magam, mert úgy éreztem, nagy hiba volt a bandát Merlinnel kibővíteni és a tetejében azért is aggódtam állandóan, vajon a kis szürke királylány jól érzi-e magát köztünk. Aztán ilyenkor mindig valaki, főképpen Noémi, akinek hihetetlen empátiája van, lökött egy kicsit rajtam, csak hogy rázzam meg magam és ne adjam fel. Ezek hatására (is) és annak következményeként, hogy bizony a papagájnál intelligensebb madár nem nagyon van, azért elmondhatom mára, hogy a dolog jelentősen javult. Már nem probléma, ha egy helyiségben van a 3 nagy, nem azzal szórakozik mindegyik, hogy a másikat bosszantsa, hanem valamiféle tolerancia kezd kialakulni. Az idő majd még nyilván javít a dolgon.  Talán a zöldék már úgy látják, bármit is tesznek, nem tudnak a kis szürke boszitól szabadulni, hát inkább megpróbálják elviselni egymást.:-)

Itt kell idézzem Sz.Jutka egy mondatát, ami nagyon is idevág és amióta olvastam, gyakran az eszembe is jut, amit minden alkalommal egy félmosollyal nyugtázok és azonnal abbahagyom, ha éppen Merlinnel készülök idétlenkedni. „……….egy egészséges elhanyagoltság soha nem árt, sem gyereknek, sem állatnak :)……”

Mint a legtöbb ember, akinek még sosem volt jákója, de elolvasott róla egy csomó irodalmat, meg még több hülye fórumot, ahol Istenként tisztelik a szürkéket (kivéve az IDRE fórum, mert ott még segítenek is),én is úgy képzeltem, hogy ezek a jákó babák nem is tojásból keltek, hanem valami csoda folytán érkeztek ide a Földre. Nagyon sokan írják azt is, hogy rettenetesen vigyázni kell, mert ha az egojukat a földbe tiprod vagy megbántod valamivel arra azonnal tolltépés a válasz és a madár depis lesz. No,el tudjátok nyilván képzelni, hogy még a helyiségben is, ahol Merlin tartózkodott, lábujjhegyen jártam, állandóan figyeltem, nem tépi-e magát, aminek nyilván csakis én  és semmi más oka nem lehet. Vizslaszemekkel néztem, hogy mennyit eszik, hova kakál, mit csinál, milyen a kedve…………….. hiába mondta Kati barátnőm, hogy csak nyugodtan és rutinosan………..a végén én fáradtam ebbe bele  a legjobban. Aztán a családomat is állandóan egzecíroztattam, ne beszéljen hangosan, halkítsa le a tv-t, ne csinálja ezt, ne csinálja azt…… jól teli volt a púpjuk velem, az biztos!

Aztán érkezett a felmentő sereg Noémi barátnőm és a férje személyében, akik már 2 ilyen szürke gazembert birtokolnak évek óta és csak ámultak-bámultak, micsoda baromságokat csinálok a kis szürke „érdekében”, a tetejébe, mint egy elkényeztetett gyerek, Merlin olyan kibosszantott rossz volt, mikor ott voltak nálunk Noiék, hogy égett a fejem, mint a Reichstag. Jókat csípett belém, szinte megmutatta, hogy ő itt az úr, minden úgy történik, ahogyan az ő kénye-kedve diktálja, én pedig aggodalmas fejjel ültem magamba roskadva. Noémi hihetetlen emberismerő, azonnal levette, hogy mi a stájsz és miután hazamentek kaptam tőle egy jó hosszú levelet, ahol igen diplomatikusan, de számomra jól érthetően jelezte, hogy nem a madárral van a  baj, jóindulatú, kissé akaratos és szeszélyes a lelkem, mint a jákók általában, de kezelhető és ha valaki jól kezeli, akkor teljesen normális fiatal madárként fog viselkedni, mindenképpen kihangsúlyozta, hogy ne érezzem magam egy béna, tehetetlen gazdának, hanem most már túllépve az elmúlt idők nehézségein (mami műtétjei, a nemesek hosszadalmas betegsége) itt az idő, hogy átvegyem a csapatom irányítását, nevelgessem a kis szürkét is az elvárásaimnak megfelelően. Hozzáteszem, hogy az alatt a 2 óra alatt, míg ott voltak  elmagyarázták a jákó testbeszédeit, hangjait, jelzéseit, természetét, egyszóval amikor elmentek és a levelet is megkaptam, teljesen más szemszögből láttam a dolgokat és azt hiszem, sikerült egy 180 fokos fordulatot tennem, aminek a következményeként Merlin is egyre rendesebb kismadár és a zöldek is kezdik ezt az állapotot elfogadni. Vannak még gondjaim, de ezek eltörpülnek a kezdetekhez képest, amikor is őszülő halántékkal bírtam egy hülyét csinálni magamból.

No, az elmondottak folyományaként most ott tartunk, hogy Merlin egy teljesen jó fej, érdeklődő fiatal madár, tele szeretettel, figyelemmel az irányomban, kissé pimasz és akaratos, ha a zöld fiúkról van szó, de szerencsére ez is kezelhető, illetve teljesen jól leveszi, ha valamit tiltok neki, tudja mit jelent a nem szabad. A zöld fiúk is kezdik megtanulni, hogy igenis Merlinnek is jár  simi, vele is játszom, de mindent a maga idejében és hogy a szeretetem töretlen az ő irányukba is. Mózes sokat változott, gyakran jön ő is oda hozzám egy kis szeretetötpercre. Merlin nagyon rendes kismadár, egész nap egy hang nélkül eljátszik a kalitjában, anélkül hogy ez valami visszavonhatatlan lelki traumát okozna neki. Igaz, hogy minden nap gondoskodom valamilyen játékról, amivel szépen el tudja foglalni magát.  Délután – este pedig jöhetnek ki. Először mindig a sapis brigád, ők általában egy órácskát játszanak kinn szoros felügyelet mellett, azután pedig a nagyok. Mivel Merlin az egész napját átjátsza, ilyenkor délután néhány kört lerepül, körülnéz itt-ott, aztán jön hozzám egy kis simire vagy ljátszogat mellettem valamivel. Tényleg megmutatja mit is szeretne, nem kell találgatnom. Kezdem megtanulni, mi az amit nem kedvel, ezeket a szitukat próbáljuk kikerülni, illetve általában mindenkinek, aki taperolni akarja elmondom, hogy nem kedveli a z idegeneket, főképpen a férfiakat ( az idegen nőket sem) de a férfiakra konkrétan szirénázik, ha békén hagyják nem csíp, ha piszkálják, akkor irgalmatlan nagyot tud harapni.

Este vacsora, ahol jóízűen és kissé csámcsogva befalja az adagját, illetve ez mostanában erősen emlékeztet a vetésforgóra, mert amint az éhüket elverték, erősen a másik talikója iránt kezdenek érdeklődni és elindul a csere-bere. Mózes szinte topogva várja, hogy Merlin befejezze, akkor helyet cserélnek és mindenki kifalja a másik edényéből amennyit még bír, végül Sámson is Merlin táljánál köt ki, általában ő eszi meg a végét. Vacsora után pedig irány fel a hálóba és kezdődik a játék. Merlin általában fáradt már, úgyhogy valamelyik tenyerem alá befekszik és várja, hogy  a nyakát simogassam, közben időnként el is bóbiskol.

 A zöldek már nagyok, ilyenkor még aktívan kotorásznak egy kicsit, tegnap például Lacuska óriás katicabogarát támadták meg. Mózes a szemét püfölte, Sámson a csápjait próbálta letépegetni. Jó sokáig elmókoltak vele, aztán mikor Merlin már elment aludni ők is odajöttek, később Mózi elment a hálókalitba lefeküdni, Sámival maradtunk még kettesben egészen addig, míg fél 10 nem lett és neki is feküdni kellett.

Merlin viszonylag korán elalszik, többnyire 9 órakor már majd leragad a szeme, de a nap első sugarával kel. 5 órakor szoktam felébredni, hogy frissen és kipihentem kiabál:”Hálló, hálló! „ hozzá fütyül és cuppog a lányom „legnagyobb” örömére, aki a szomszéd szobában próbál legalább „hajnali” kilencig aludni. Ilyenkor többnyire le is viszem magammal, ahogyan lemegyek, mert felver mindenkit. De lenn sem némul el, ő ugyanis baromi éhes ilyenkor, hangosan koldul, míg be nem dugok a csőrébe valamit, egy kis banánt vagy kekszet. Én közben villámsebességgel mosom az edényeket és készítem a kajákat, először persze a nagyszájú szürke kislánynak, mert csend csak akkor leszen, ha beleesik a táljába és hangosan csámcsogva elkezdi falni a reggelit.:-)))

Amikor minden be van készítve a kalitokba akkor jöhetnek a zöld fiúk is. Azaz ez sem ilyen egyszerű. Koreográfiája van, amit szigorúan be kell tartani. Először Sámson jön ki a kezemen, akkor köszöntjük egymást, megsimogatom a fejét, kap egy puszit a hasára és felül a kalit tetejére. Közben átöltözöm, noszogatom Mózest, hogy ő is jöjjön ki, mikor aztán nagy kegyesen kiül az ajtóba (éppen kifér rajta) akkor ő a következő, akit nagyon megdicsérgetek és megpuszilgatom a csőrét, nem szoktam kézzel érinteni a testét, bár elviseli de nem szereti.

Összeszedem a fiúkat, leviszem őket a kalitjukba, nekiállnak reggelizni és indul a nap.

Labor, Mózes, kamaszkor

Elkészült a labor vizsgálat eredménye. Sajnos, bármennyire is megfelelő a máj mérete mégis az eredmények azt mutatják, hogy bizony a mérgezés rombolt ott is rendesen. Ez a fejrángatózás is valószínűleg ebből ered. Újfent kaptunk 1 hónapra való gyógyszert, ez most tasakos, fél tasakkal kell ennie naponta. Ha nem javul a rángatózás akkor pedig valami enyhe nyugtatót is fog kapni, de erre egyelőre ne is gondoljunk. Kicsi kásába teszem neki és ott őrzöm őket, nehogy tálat cseréljenek, mert mostanában elkezdték, hogy mikor már az egyik elunja a saját kásáját, akkor átmegy a másikéhoz, mert az tuti jobb mint az övé. Mindhárman csinálják és természetesen a legjobb kaja mindig Merlin tálikójában van. Remélem, most már vége lesz ennek a borzalomnak és élhetünk úgy mint más normális madárcsapat.:-))

Mózes .......... a Mózes egy csoda............... gyengéden, óvatosan kurkássza Merlint, aki mostanra már rendszeresen odarohan hozzá, lehajtja a fejecskéjét és várja hogy a tarkóját kurkászgassa, amit meg is tesz órákig. Etetgeti, még azt is megengedi neki hogy kivegyen kaját a táljából, sőt szinte lesi, hogy ízlik-e a kicsinek.:-) Ez hatalmas pálfordulás, mert valljuk be, ezidáig aki ilyes dolgokkal próbálkozott volna, tuti hogy halál fia, mert Mózes a kosztjára rendkívül allergiás volt.

Ez Mózes egyik arca, a másik pedig egy morgó, kapkodó, idétlenkedő kamasz madár, mert belépett a kamaszkorba. 18 hónapos. Már figyelem 1 hete, ahogyan hirtelen oda-oda kap a kezemhez, ha odatartom, hogy rálépjen elkezd sántikálva rohanni az ellenkező irányba és néha csak komoly harcok árán jutunk egyről a kettőre.Reggel az Istennek se akar kijönni a hálókalitból, már a másik kettő régen a vállaimon ül, ő még mindig benn kuksol és vadul morog, ha benyúlok, hogy kivegyem. Ha nem figyelek, úgy elkapja az ujjam és megszorítja, hogy a szemem is kiugrik tőle, mondom is, hogy ettől ébredek csak fel igazán.. Érdekes módon nem mar, hanem szorít, de ahogyan Ti is látjátok a képeken a csőre méretét, hát nem egy leányálom, az tuti.

Ez ternészetes dolog, minden madárnak van ilyen, csak azt szoktam mondani, hogy a tenyésztők nem szívesen beszélnek erről, mert ez ugye nem hálás téma, hátha a jó vevő megijed és eláll a vásárlástól. No most már kész is a taktika. Ha látom, hogy dilinyós, szépen hátat fordítok neki, mondjuk úgy, hogy kizárom a csapatból, ez szinte a legtöbb madarat észhez téríti, hiszen a csapattagok is hátat fordítanak neki, ha valami gond van és ezt éreztetni akarják vele. Ha viszont kedvesen viselkedik, akkor nagy dicséretek és csőrpuszik boldog gazdája lehet, hiszen azonnal leveszi úgyis a hangomból, hogy mi a stájsz.

Ma reggel is nagy álmosan benyúltam, hogy kiszedjem őket, úgy elkapta a mutatóujjamat, hogy csak lestem, mint a lukinyúl, de egyből felébredtem, az biztos.:-) Na gyerek, hát ha te így, akkor én meg úgy........... Fogtam Merlint (aki már szépen megtanult kimászni a kalitból, nem volt egyszerű, mert a kis bamba sosem találta az ajtót:-DD) és Sámsont, aztán úgy ott hagytuk Mózest, mint Szent Pál az oláhokat és szépen lementünk, ő meg elgondolkodhatott, hogy mért maradt benn egyedül (azt utálják a legjobban). Sámi megkapta a gyógyszerét a lépére, aztán ment reggelizni, Merlin is azonnal ráugrott a táljára és már indult is a habzsi-dőzsi.:-) Kényelmesen bevittem mami reggelijét, aztán felbaktattam a hálóba. Úgy léptem be, mintha ott senki madárfia nem lenne, dudorászva megágyazgattam, rá sem néztem...... Hát persze, hogy nem bírta, oda totyogott az ajtóhoz és megszólalt:"Hu!" Akkor megfordultam és mintha csak akkor vettem volna észre: "Szia! Hát te itt vagy?? Nem jössz a többiekhez reggelizni? Biztosan éhes vagy! Na gyere bogárkám'" És szépen odatartottam az ujjamat. Láss csodát, az a Mózes, aki reggel még legszívesebben letépte volna a kezemet, most szó, hang és morgás nélkül felkecmergett rá, aztán tovább mászott a karomon egészen fel a vállamig, oda dugta a nagy bazi csőrét az arcomhoz, kapott egy jó reggelt puszit és szépen mentünk reggelizni.:-))

Még most is úgy vagyok vele, hogy ha haza megyek újra és újra rácsodálkozom, hogy Borsószem Hercegkisasszony ott ül a kalitjában és nyüszög örömében, ha meglát. Katus nevezte el, mert olyan kis kényesen, affektálva nyüszög ha valaki oda megy hozzá (Mellékesen megjegyzem, hogy Nyüszi-nek is szoktuk hívni a nyüszögése miatt. Istenem.., mivé lesz az ember!:-DDDD)

Már beálltunk a rendes hétköznapi rutinra, Nyüszi most szokja. Reggel 3/4 7-kor jönnek le a hálókalitból, a nagyok megkapják a gyógyszerüket. Talán harmadik nap vettem észre, hogy a kis vörösfarkú árgus szemekkel lesi, hogy a nagyok ugyan mit kapnak, micsoda lucullusi csemege lehet, amiből ő kimarad. Ő is akar - közölte azonnal nyüszögve. Háááát, ez a nyüszögés, ettől én kész vagyok, annyira aranyosan csinálja!!!!!!!!!!!!:-))))) És a szemei, hát azok varázslatosak! Állandóan figyel, tanul, hihetetlen jó fej! No, szóval fogtam egy fehér napraforgót és ma, amikor a fiúk megkapták a Metalcaptase adagjukat, Nyüszi is kapott magot, amit aztán boldogságos fejjel bontogatni kezdett azonnal. Gyógyszer evés után irány az óvoda, mamival és a sapisokkal vannak egész nap. Csibészke és Bubi nem sokat törődik az új jövevénnyel, szinte észre sem veszik.

Vasárnap este tette be mami a bogarat a fülembe, mikor azt mondta, hogy látta Mózest, ahogyan a közös falnál etetni akarja Nyüszit. El is hessegettem magamtól a  gondolatot, azt hittem Sámsont látta, hiszen Mózes eleddig igazán nem a más papagájok iránt mutatott barátságosságáról volt híres. Aztán tegnap este a közös játéknál először csak arra lettel figyelmes, hogy Mózes fátyolos szemekkel nézi a kicsit, folyamatosan figyeli.

Később ahogyan Mózes ott üldögélt Sámson mellett, aki éppen Merlin maradékát igyekezett felfalni, mint az éhező etióp papagájok, Merlin elkezdett érdeklődni Mózes iránt, áthajolt hozzá és legnagyobb döbbenetemre Mózes nem hajtotta el,nem morgott, hanem megpróbálta megetetni.

Később mind a kettő a szobai játszón üldögélt. Mózes összeszedte a bátorságát, lassan oda sántikált Merlinhez és először finoman, nagyon óvatosan elkezdte a kicsi nyakán a  tollakat kurkászni. Merlin nem zavarta el, hanem odahajolt és Mózes újból etetni akarta. 

Tüneményesek voltak együtt. Ahogyan Mózes megnyílt..., az a végtelenül óvatos, finom mozdulat, ahogyan a kicsihez ért........ Megható pillanat volt.

Sajnos azonban a varázsnak vége szakadt, közbe kellett lépnem, mivel Mózes gyógyszert szed, ami a kicsinek méreg lenne, így hát elvettem onnan és elvittem őket aludni.... Nagyon sajnáltam, hogy megszakítottam ezt a csodás pillanatot, de nagyon remélem hogy a labor vizsgálat eredménye, amit hamarosan meg kell csinálni a  zöld fiúknak, jó lesz és akkor nem kell a gyógyszert tovább szedniük.

Telnek a napok.....................

.... egyik a másik után, én pedig hol a mennyekben szállok - amikor a doki jó hírekkel vár délután - hol pedig a poklot járom, magamba zuhanva. Keserves árat fizetek a figyelmetlenségemért. A tetejében olyan hihetetlenül ragaszkodik hozzám, hogy sokszor elbőgöm magam. Mikor annyira rosszul volt, még félholtan is vonszolta magát felém, hogy hozzám bújhasson. Bedugta a kis fejét az állam alá és mozdulatlanul rám tapadt, le sem tudtam tenni (nem is akartam) a szemét is csukva volt, a kezemet a mellére tettem és figyeltem hogyan lélegezik. Körbe kerítettem egy jó meleg polár pléddel és együtt ültünk hárman, halkan imádkoztunk. Ez volt minden, amit ott és akkor tehettem érte. Mózes pedig a vállamon ülve bújt az arcomhoz. 

Szegény Szent Ferenckémnek már lekopott a festék a feje búbjáról, annyit puszilgatom, hogy segítsen.

És itt a családom, akiknek nem győzök elégé hálás lenni. Ők nem madarászok, nem is igazán vannak oda a papagájokért, de együtt élnek velük, mert az nekem jó. A lányom, aki éppen nem egy papagájfan, meglehetősen pokróc természete tud lenni, de hang nélkül odajött és ő segített Sámsont etetni a fecskendővel, mikor válságos állapotban volt, szigorúan kétóránként és addig ügyeskedett, míg sikerült legalább egy fecskendőnyi kaját belediktálni a begyébe. A férjem, aki éppen ma mondta, mikor megint magam alatt voltam a doki után, hogy addig hordjuk míg meggyógyul. De az az igazság, hogy ez azért bátor kijelentés volt, tekintve ennek a hordásnak az összes vonzatát. Azt mondta, nem baj, valahogyan megoldjuk. Igazi társ, jóban-rosszban együtt vagyunk. Mostanában inkább csak a rosszban.Úgy látszik, ez egy ilyen periódus.

Mami sincs jól. Valami van a gerincével, iszonyatos fájdalmai vannak. Szinte fel sem tud kelni, mindent oda kell készítenem a keze ügyébe, mert aztán mennem kell dolgozni. Már annyira kevesen vagyunk a cégnél, elküldték a többieket vagy elmentek, hogy esélyem sincs a szabadságra. Az is igaz, hogy ez már vagy 3 éve így van. Szóval úgy csinálom, hogy ötkor kelek, hétig pedig elintézek mindent. Elkészítem a nemes fiúk gyümölcsét, amit frissen viszek nekik magammal,megetetem és kitakarítom Csibit és Bubit,közben kapnak egy búbpuszit is, (szegények nem voltak kinn, mióta Sámson rosszul lett, de jól tűrik, milyen nagy szerencse, hogy ott vannak egymásnak) elkészítek maminak mindent a reggelitől, ebédtől kezdve a gógyteáig, gyógyszer kikészítésig, megetetem Dánielt, vizet adok neki és akkor összeszedem a zöld fiúkat és indulunk dolgozni. Benn van egy helyük az asztalomnál, ahol kivárhatják a fél tízet és indulunk az egyetemre. Onnan én vissza és igyekszem mindent megcsinálni négyig, mert akkor rohanunk vissza a fiúkért. Aztán haza, először mamit rendezem, de a fél kezemmel készítem a nemes vacsorát, aztán gyorsan még főzök másnapra, elvégzem a szokásos házimunkát, bepapírozom a szállítókat másnapra, közben azért még felmegyek Sámihoz és Mózeshez, akik nagyon igénylik azt a kis lopott félórát, amikor összebújunk hárman és beszélgetünk, utána csinálom a dolgom újra. Aztán valamikor lefekszem és reggel kezdem előlről. Kicsit fáradt vagyok, de mi ez Sámi szenvedéseihez és ahhoz hogy minden nap vadidegen arcok vannak egész nap körülöttük.

Nem is tudom, mért írom ezeket. Valahogy ma délután annyira rossz érzéseim vannak, csak ülök és potyog a könnyem. Alig várom, hogy értük mehessek............. 

Körömvágás és egyéb borzalmak

Zajlik azért az élet nálunk otthon, amit most elmesélek csak egy röpke nap történése, de azért minden napra jut valami esemény. Vasárnap nagy hawaii volt a madarak körében, jöttek az unokáim és annál nagyobb gyönyörűségük nincs is, mikor figyelhetik a kicsiket, Sámson repdes utánuk, hogy mindent és mindenkit láthasson. Mózes változó hangulatban viseli őket, van amikor simán odamegy hozzájuk, főleg ha valamit esznek, azonnal rendkívül szimpatikusak lesznek a szemében, van hogy fenn ül a nagykalit vagy a játszó tetején és onnan lesi őket, a két sapis pedig teljesen odavan értük, de igaziból ők még nem nagyon ismerkedhetnek, csak ritkán és erős felügyelettel. Nem a sapisok miatt.

Tegnap már korán érkeztek, a nemesek oda is cuccoltak azonnal az ajtóhoz, hogy engedjem már ki őket a gyerekekhez. Onnan aztán le sem lehetett vakarni őket, mentek mindenhová a srácok után. Elég sokan lettünk délre, tekintve hogy a fiam két barátja is átjött, a végén üzemi konyha méretű edényekbe főztük az ebédet.Amíg az ebéd fővögetett úgy döntöttem, hogy a menyem segítségével kissé megmanikűrözzük a zöld fiúkat, mert már elég hegyes volt a körmük, ami a kezemen látszott is erősen. Először Sámson körmeit reszeltük le, én voltam a fogóember, Melinda reszelte. Gyorsan végeztünk, Sámi szeme kissé zoomolt ugyan mikor kivettem a takaróból, amibe betekertem, de összességében nem volt necces a dolog. Na de aztán! Ugye a Mózesgyerek következett. Tudjátok, hogy retteg minden töröközőtől, betekeréstől, mert babakorában így volt etetve (megtömve), arról nem is beszélve hogy mi van ha ez akkora stressz lesz neki, hogy újból visszavadul.......... a víz csordogált a hátamon, hogy hogyan is csináljuk! Azon is gondolkodtam, hogyan fogjam, nehogy a gerincében valami kárt tegyek.Hát mindegy, valahogyan el kellett kezdeni! Szépen rádobtam egy puha polár plédet és igyekeztem úgy fogni, hogy ne szorítsam a testét, de ne is tudjon nagyon ficánkolni. Aztán szépen kivettük a két kis lábát és mondtam Melindának, hogy kezdheti! Igenám, de ez a kis kópé gyerek úgy összefűzte a két lábfején az ujjakat, hogy a gordiuszi csomó csak kis gyerekjáték volt mellette. Elkezdtük kibogozni nagy nehezen, mikor kiszabadítottunk egy ujjacskát akkor sutty, azonnal lereszelte Melinda a hozzá tartozó körmöt és így haladtunk lassacskán. Arra is fel voltam készülve, hogy üvölteni fog, de csak kétségbeesett, rövid hangokat adott ki és ez még rosszabb volt, mintha ordított volna, mert nem tudtam, mit érezhet magában. Mikor végeztünk, betettem a kalitba, azonnal felmászott a leghátsó és legmagasabb rúdra és úgy nézett rám, mint a zsidó templomban az utálatos képre. A tollai össze-vissza álltak, a púpja és a rossz szárnya sokkal jobban látszott mint általában, hát olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy bőgni tudtam volna! Pedig ezt meg kellett csinálni, az ő körme még hegyesebb volt, mint Sámié, hiszen ő nem mozog annyit. Próbáltam beszélni neki, erre megfordult és a seggét -hátát mutatta, kizárt a csapatból. Nem mondom, hogy jól esett, nem is bírtam magammal, benyúltam, hátha rááll a kezemre, hát akkorát csípett az ujjamba, hogy a szemem is kiugrott tőle, még a mutatóujjam körömágyát is felsértette a csőre. Hát akkor már az állás 1:1 volt.:-)))) Békén is hagytam őket, had anyázzanak kettesben Sámival.:-))

Na, eltelt egy jó óra, fogtam egy finom mandulás kekszet, négyfelé törtem, bementem, kapott a két kicsi is egy-egy darabkát, Sámson is és végül Mózesnek is nyújtottam egyet. Élénken figyelte mit csinálok, hiszen az ő szívéhez is a begyén át visz az út, majd leereszkedett, hogy elérje a kezemet, szépen kivette a kekszet és innen a dolog a lovagiasság szabályai szerint elintéződött. Később, mikor a kicsik kalitján mókolt, én meg ott pakolászgattam odasántikált a vállamhoz, lassan, kényelmesen felcihelődött rá és innen minden rendben volt, megvolt a bizalom és a szeretet.

Csibiéknél is történtek változások. Ők már egy jó ideje sátorban alszanak. Ez egy vászon sátor volt, amit aztán módszeresen, szépen szétrágtak. Immáron a harmadikat fogyasztottak el. Éjszakánként a sátorban megy a buli, rágják a belsejét, játszanak, motyognak, bunyóznak, etetik egymást, kihallatszik minden. Az utóbbi időben viszont nagyon elkanászkodtak, néha olyan hangosak, hogy képtelenség mellettük aludni, pedig én egy barnamedve típus vagyok. Az utolsó éjjel volt a legdurvább, reggel meg is beszéltük a papával, hogy sátor az nuku ezentúl. Mikor hazaértem pénteken szépen ki is szedtem, átrendeztem a kalitot, csináltam egy alvórudat nekik jó magasan és kaptak még rágnivaló bőrös játékot is a tartalékból. Azóta minden rendben van, fenn alszanak a rúdon, mindenki nagy megelégedésére, csend van éjjel a hálóban. Papa ugyan megígérte, hogy csinál nekik egy fa odut, hátha abban csendesebben lesznek, mert nem tudják rágni éjszakánként, nincs min veszekedni. No, majd meglátjuk.

Este Csibiék korán fekszenek, már 7 - 1/2 8 körül felcuccolnak az alvórúdra és nem szeretik ha zavarják őket, le is takarom őket ilyenkor. A zöld fiúknak jó napjuk volt, este még 9-ig fenn ültek a vállamon, úgy néztem a tv-t, ők meg bóbiskoltak rajtam. Ez a legnagyobb gyönyörűségük, elkezdik a csőrüket csikorgatni, olyan jól érzik magukat. Olyan csikorgatás volt, hogy nem tudtam Katit felhívni, csak mikor abbahagyták.:-)

Nagyon jó hírt mondott: Merlin szeme elkezdett nyílni!!! Hatalmas változások lesznek megint, mire pénteken megyek hozzá!!!!:-)))

11.29.

Most sok gondunk van, jóval több a  kelleténél.............. nagyon magam alá vagyok zuhanva, majd talán írok róla, de egyelőre még emésztem. Azt hiszem, a névnapi jókívánságokat sem köszöntem meg mindenkinek, pótolom is a napokban!:-(

Aztán valahogyan az Élet ahonnan elvesz, oda vissza is ad máshogyan................  így igaz!!!!!!!!!!!!!!! Mindig történik valami, amitől szebbnek látom a világot.

Szombaton kezdődött, mikor Sámson felült Melinda vállára, pedig nem volt nála kaja, nem is készült semmiféle evésre, felült, mert fel akart ülni!!!!!!!!:-) El is volt jó sokáig, közben a gyerekek is ott ugráltak körülötte, de jól viselte, láthatóan élvezte a dolgot!

Ma az én két mizantróp nagymadaram újra különös dolgokat művelt. Amikor este Sámi felreppent a papa vállára, majd élénken részt vett a hajolgatós-kotorászós szekrényben való kutakodásban, hát az nekem nagyon új dolog volt, mert rajtam kívül úgy kerül mindenkit, mint az ördög a keresztet!!!!!!:-) Ez a vállon ülés annyira tetszett a papának, hogy frissen kinyargalt Sámson után a konyhába, ahol aztán simán (!!!!!!) fellépett papa ujjára, aztán megint a vállára és így jöttek-mentek. Erre a Mózesgyerek, mikor látta hogy Sámson nem akarja papa ujjait leamputálni, simán ő is fellépett rá és hagyta hogy kihozza a játszótérre.

Valami megváltozott........ valami történt, ami rendkívül pozitív dolgokat hoz elő a madaraimból.......!!

Szombaton reggel Kati jákó tojója megtojta ez első tojását, egy gyönyörűszép jákó tojást. A lakója Merlin, aki hozzánk költözik majd  és érzem, tudom, hogy nagyon különleges kismadár lesz belőle!!!!!!!!!!!!!!!:-))) Ő lesz a csapat legújabb, legifjabb és egyben utolsó tagja!

Döntöttem..............

Rágódom ezen már régen. Állandóan figyelem őket, nézem a testbeszédüket ha együtt vannak. Most ugyan gazdasági válság van nálunk otthon is, mivel a papa már két hónapja nem dolgozik a karja miatt, ezért ez a dolog egyelőre csak terv szinten létezett, de megint bejött a régi mondás, amit már oly sokszor leírtam itt is, "Ahol nagy a szükség, közel a segítség!". 

Az egyik kalitkánk, amit árulunk a szállítás során összetört. Főnök úgy döntött, hogy akkor legyen ez a bemutató darab, ki is bontogattuk, végül kiderült, hogy még az oldala is sérült, deformálódott, a lába pedig törött. Onnan már biztos dolog volt, hogy ezt így nem lehet eladni, de még bemutatni sem.Azért nem ingyé kapom, meg, de azon az áron amiért a főnököm odaadja érdemes elgondolkodnom a közös kalit dolgon. Ez egy jó nagy kalit, egészen pontosan fogalmazva annyira nagy, hogy bizony a két zöld fickó bőven beleférne, még helyük is lenne elkerülni egymást ha valami gatya van. Már fel is vettem a kapcsolatot szellemi tanácsadómmal, Bouttal, aki nekem és Katinak segít az ilyen macerásabb dolgoknál és akivel mindig megbeszélem, ha valami nagyobb dolgot szeretnék a madarakkal elérni. Hihetetlenül ráérez a papagájok lelkére, rendkívül okos és rendes pasi.

Az ő tanácsára ma egy rövid időre összerakom a két gazembert egy kalitba persze szoros felügyelet mellett. Ha nem esnek egymás torkának és mért esnének, mikor kinn állandóan egymás fenekében vannak, akár enni, akár játszani, akár lógni vagy rendetlenkedni kell valahol, akkor indul a projekt és hétvégére öszebútorozik a két fiú.

Ti meg küldjétek a pozitív energiákat!:-)

Heti híradó

A zöld fiúk együtt akcióznak. Konkrétan úgy néz ki a dolog, hogy Sámson kinéz magának valamit, a múlt héten ez éppen a cseresnyés-meggyes tálikó volt és megindul. Mögötte pedig hű csatlósként Mózes nyargalászik. Odareppennek az akció tárgyához, aztán először Sámson közelíti meg, de szorosan a nyomában ott a kicsi is, kóstolgat, majd szinte odalöködi a mamlasz kis bociszeműt is, olyan "Mennyémá fiam, ne légy ilyen bamba!" fejjel, hogy kóstoljon ő is, így aztán szépen kettesben nekiállnak az éppen aktuális valamit elfogyasztgatni, szétszerelgetni, megrágicsálni. Eddig csak a két kicsit, Csibészkét és Bubit kellett szoros emberfogásban figyelni ha kinn voltak, most már a két ganajt is. Alig várom, hogy megérkezzen a játszótér, végre akkor ki lehet engedni őket a nappaliba, úgy hogy állandóan szem előtt legyenek és akár órákra is kinn maradhassanak. Papának csak egyetlen kérése volt, kaját ne adjunk kinn neki, mert hihetetlen módon tudják szétszórni, úgyhogy csak kiülőnek, közös játszótérnek fogjuk használni. A kalitban lévő játékok mindegyik sajátja, a játszótériek közösek lesznek, aki irígy vagy verekszik, az azonnal megy a konyhába büntibe.

Általában teljesen jól vagyunk, sokat játszunk ha otthon vagyok. Az elmúlt hétvégén lezajlott az év legnagyobb létszámú családi rendezvénye, ez Lacuska keresztelője volt, illetve az utána tartott hepaj, ami a fiamék kérésére nálunk bonyolódott. Hetek óta készültünk rá, előtte meg 3 nappal reggeltől estig takarítottunk, rendezkedtünk. Jól sikeredett, mindenki nagyon kíválóan érezte magát, szerencsére az ilyenkor szokásos családi sértődések is kikerültek minket. Mikor elmentek a vendégek kiültünk a teraszra a gyerekekkel és a madarakkal és még egy darabig beszélgettünk, Rebeka játszott a zöldekkel, Lacuska meg éppen a kalitok oldalára akart felmászni dícséretes buzgalommal, amit a fiúk néma rémülettel figyeltek, de aztán ez is megoldódott. Végül mindenki elment, papa elszunyált a tv előtt a nappaliban én meg beültem a zöldekkel kicsit tv-t nézni. Sámson rátelepedett az egyik vállamra, ám kis idő múlva bizony a Mózesgyerek is jött ezerrel, ő felmászott a másik oldalra és így próbáltuk valami idióta film eseményeit követni, de már én is fáradt voltam, úgyhogy csakhamar édesen húztuk a lóbőrt mindhárman. Sámi szorosan a nyakamhoz dugta a kis fejét, teljesen odabújt, a másik oldalon pedig Mózes üldögélt egyre közelebb, végül már ő is teljesen hozzámbújt, aztán szépen el is aludtunk mindhárman. Valamikor éjjel ébredtünk, Sámsont óvatosan felkeltettem és betettem a helyére, jött volna a kicsi is, igen ám de semmi hajlandóságot nem mutataott hogy lemásszon rólam, olyan jól érezte magát. Kicsit el is merengtem ezen, Sámson olyan 4-5 hónapos korában órákig aludt a nyakamba bújva, ha néztem a tv-t közben az ujjait simogattam vagy a nyakát , fejét cirógattam, bármeddig képes volt így pihengetni. Mózessel ezt még meg sem próbáltam, mert ugyan odarepül hozzám, most már oda is bújik, de a félhomyálban ellenségnek értékeli az ujjaimat, látom, ahogyan nyitja a csőrét és meg is fogja, de ezt már nem is lehet összehasonlítani a kezdetetekkel, mikor tiszta seb volt a kezem, annyira félt tőle hogy hozzáérek, ott mart ahol tudott. Most csak megfogja, ilyenkor szólok neki, hogy "Nem szabad, ne csípj!!!" és csodák csodája abba is hagyja, de azért egyelőre tovább nem tudunk lépni. No nem baj, nem gyorsvonat ez, majd csak haladunk ebben is előre.

Elindult a céges papagáj játék és felszerelés kereskedése. Elég sokat dolgozom vele, de szívesen csinálom. Vettem én is a madaraknak játékot. Csibészkééknek először bőrt , Sámsonéknak színes kötélen rágható kockákat. Aztán megcseréltem a dolgot, Sámiék kapták a bőröket és teljesen megleptek vele, hogy boldog örömmel vetették rá magukat. A bőr jó vastag marha durábel, nagyszerűen bírja a 4 centis csőrőket, a kicsik is jól elszórakoznak vele. Ha lerágnak róla valamit, akkor egyszerűen pótolom egy másik fakockával, amit felkötök a bőrre és rághatják megint.

Ide teszem a linket, hátha valakit még érdekelne a bőrjáték, hiszen úgy látom, nagyon bejön nekik és akik eddig vittek, jákónak, kongónak, nemesnek, mindenki dícséri.

www.papagajjatek.com

Hétvége

Ritkábban blogolok, nem mintha nem lenne mit, csak valahogyan már nekem ciki ez a sok elégedett írás. Tényleg úgy érzem néha, hogy már a hócsukája teli mindenkinek ezektől a mintapapagájoktól. Pedig hát ilyenek, nyilván ebben nekünk is részünk van, hiszen nyugodtan és csendesen élünk, nem üvöltözünk és nem piszkáljuk őket ha kell ha nem. Igyekszem minden nap kiengedni mindegyiket, de bizony néha becsúszik, hogy későn érek, ilyenkor a kicsik már rendszerint alszanak és akkor csak a 2 nagy jön ki. Megtanultak békében éldegélni egymás mellett, az esti máriatövismag evés után többnyire felülnek a nappali boingjára és ott szépen, csendben eltollászkodnak, olyan csendben vannak, hogy volt már amikor 10 órakor a papa szólt, hogy "Azokat a szegény madarakat nem kéne eltenni aludni, mert már fenn húzzák a lóbőrt?!" és gyorsan szaladtam velük a kalitba.:-) Azért nem mindig ilyen idilli a kép, van hogy Sámsont elkapja a hangya és elkezdi szekálni Mózest, időnként le is löki a helyéről, de ezekbe a vitákba én nem szólok bele, csak ha nagyon goromba, de ez eddig egyszer fordult csak elő, hogy Mózi púpját bántotta, nyilván teljesen tisztába van vele hogy a kicsi nem százas, akkor kapott is egy kis sallert, pusztán csak miheztartás végett és úgy tűnik, megértette, hogy azért vannak határok.

Hétvégén megint tanultam valamit a zöld fiúkról. Megjött a jó idő és én ilyenkor kitolom a kalitokat a teraszra ahol napozhatnak, nézegethetnek kedvükre. Tanulságos hétvége volt a mostani. Először is még mindig ott tartunk, hogy a két kicsit sajnos max. 1 órára tudom csak kitenni, ha nem akarom hogy a jó szomszédok kaszával-kapával jöjjenek ellenünk. Sajnos ők olyanok, hogy ha meglebben egy levél, arra száll egy madár vagy Uram bocsá valami vérdarázs vagy méhecske, légy, ilyesmi, azonnal fülsértő üvöltésben törnek ki, de nem csak ezektől, még a repülő látványa is felzaklatja őket. Nyilván nem várhatom el a környezetemtől hogy tolerálják egész nap ezt a rémületes vonyítást, ezért aztán ők 1 óra múlva szépen becuccolnak a hálóba, odatolom őket az ablak elé és kriptai csendben eljátszogatnak. Papa szerint, aki néha rosszmájú, azért vannak el ilyen jól, mert azt hiszik, hogy a zöld fiúk már vissza sem mennek és övék lesz az egész szoba.:-)
A zöldek pedig szépen kinn mókolnak, aztán kb. 2 óra magasságában ők is mennek be, mert ilyenkor délután szoktak szunyálni egy kicsit, lesötétítem a szobát aztán elpihengetnek 4-5 óráig (azért mondjuk ki, nekik is vannak rigolyáik:-DD), aztán viszont már ajtó-ablak becsuk és jön kifelé az egész banda.

Most a hétvégén is kitoltam őket kalitostul, a terasz közlekedő folyosójára, ott kilátnak at utcára, nézegetik az embereket, füttyögnek egyet-egyet, de abszolut viselhetős a hangjuk, én még szeretem is hallgatni, ahogyan motyorásznak magukban. Aztán megérkeztek az unokák és az anyukájuk. Kimentünk velük is a terasz széles részére, kinyitottuk a homokozót, Rebeka benne ült és játszott, Lacuska meg szokott módon, erősen ráfókuszálva, hogy mit lehet rendetlenkedni, hol a kaktuszt támadta meg, hol a cserepekből evett egy kis virágföldet, de mindent elkövetett, hogy egy pillanatra se unatkozzunk.:-) Hát egy egészséges 11 hónapos kisfiú már csak ilyen. Aztán kezdődött a bonyodalom. Sámson egyszer csak elkezdett varjút megszégyenítő hangon és hangerővek iszonyat károgni. Nem is értettük a dolgot, ilyen még nem volt. Mami rögtön odament, beszélt neki, akkor abbahagyta de aztán ezerrel folytatta. Gondoltam, hátha Mózes idegesíti (bár eddig sosem idegesítette) ezért eltoltam mellőle, még távolabb a gyerekektől. A válasz sem késett, még jobban üvöltött. És akkor leesett a fatantusz...... Szépen megfogtam a kalitját, be az előszobába, át a nappalin, ki a teraszajtón és kitoltam a terasznak arra a részére ahol a gyerekek játszottak, a másik felére pedig Mózest húztuk, ami azért is jó volt, mert a nagy kalittól Lacus nem tudott letélakkolni a lépcső felé. Onnan aztán idilli nyugalom lett, a zöld fiúk lógtak a kalitok oldalán és a gyerekeket figyelték. Rebeka még az almáját is megosztotta velük, ők meg elégedett fejjel nézegették a kicsiket. Ez volt hát a baj...... nem látta a gyerekeket, sőt még jó messzire is eltoltam tőlük.:-))))))

Délben Rebeka kinn ebédelt a kisasztalán a madarak között, később elment aludni. De nem egyedül, a fiúk újra kezdték a hangicsálást, hát betoltam őket is a hálóba, ahol Rebi aludni szokott. Jó 2 órát aludt, a madarak kriptai csendben pihengettek vele együtt, még egy nyikkanás sem volt, a nagypofájú sapisok is néma csendben vigyázták a kislány álmát.

Hát ennyi a történet, megint okosabbak lettünk valamivel, ezentúl odafigyelünk rá, hogy mind egy kupacban legyenek, madár és gyerek, mert akkor mindenki elégedett és jól érzi magát. Azt hiszem ezek a nemes srácok nagyon jó fej madarak, mostanra már Mózes is ,aki gyárilag inkább csak velem szeret lenni, ugyanúgy mászik a kalit oldalához, hogy kivegye Rebeka kezéből az almát. Nem csapkod, nem morog hanem óvatosan nyúl oda a kislány kezéhez.

Ja és még valami. Rebeka szokása, mivel még nem nagyon beszél, hogy "igen" helyett azt mondja: "Ahaaa". Ma reggel hallgattuk Sámson hajnali monológját, egyszer csak rákezdett: "Ahhhaaa, ahaaaaa" :-DDDDDDDDD

Mózes

Nem mondhatom rá, hogy kedvesebb madárral még nem találkoztam. Nem szereti ha simogatom, ezért nem is próbálkozom. Nem fekszik a tenyerembe hanyatt, mint Sámson, nem vágtat be a kezem alá, mint Csibészke és nem játszik az ujjaimmal, mint Bubi. Ő olyan kis magánakvaló. Imád viszont saját magával beszélgetni, új szavakat próbálgatni, utánozni a nagyokat.Vannak kedvenc helyei, ott elüldögél akár órákig, ha kinn vannak , a csillogó, okos kis szemeivel mindent megfigyel ami körülötte történik. Igaz, hogy reggel ő az első, aki a vállamra repül, de ez sem azért van, mert annyira szeret, hanem mert olyankor mindig kap egy-két finom falatot amikor a zöldféléket aprítom nekik. Az is igaz, hogy ha megijed valamitől, akkor a többivel ellentétben, akik azonnal a kalitjuk felé veszik az irányt és szélsebesen bemennek a biztonságos helyükre, ő többnyire hozzám reppen, odabújik és úgy lesi a számára idegen és félelmetes valamit. Két napja azonban valahogyan más lett. Tudatosan jön este felé, mikor már szürkül, szépen felmászik a vállamra, a csőrét szorosan odanyomja a hajamhoz-nyakamhoz és képes órákig így maradni. Néha visszateszem, hiszen ők emberre soha, semmilyen körülmények között nem......, aztán ha végzett újra jön. Tegnap este is a vállamon bóbiskolt, Sámson már régen becuccolt aludni, ő meg csaknam akart mozdulni rólam, aztán egyszer csak megfogta a fülemet a csőrével és finoman elkezdte rágicsálni, mint egy kis babakutya aki így altatja magát. Jó sokáig bóbiskolt rajtam, már vissza akartam tenni a kalitba, de semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy lelépjen a kezemről. Hagytam még egy kicsit, aztán óvatosan felkeltettem és visszatettem. Valahogyan olyan jó érzés volt, ahogyan bújt, ahogyan a nagy csőrével olyan hallatlanul óvatosan nyúlt a fülemhez, ahogyan megpróbálta a szeretetét és a ragaszkodását kimutatni.................

Csere-bere

Nagy dolgok történtek itt a hétvégén. Ez ugye a rendes kalit nagytakarítás volt, ami úgy uszkve 3-4 órát jelent, amíg a 3 nagy kalitot lesikamikázom emberesen, rácsról rácsra, de hát ezt nem is szoktam csak 1 hónapban 1x. Ez így teljesen normális is lenne. A történet apropóját az adja, hogy bizony ez a Mózesgyerek igen virgonc lett. Egyre ügyesebben játszik-mászik, lóg fejjel lefelé, de ezek a dolgok azért a kisebbik kalitban erős macerába ütköznek, tekintve hogy Mózes nem éppen kisnövésű nemes. Egészen pontosan akkora már, mint Sámson, csak ő sokkal tömörebb, más a testformája, szóval akár honnan csűröm vagy csavarom ki kellett mondani, hogy biza kinőtte a kalitot, úgyhogy valahogyan ezt a dolgot is meg kellett oldani. A legegyszerübb megoldás az volt, hogy kalitot cserél Csibiékkel, hiszen ők ketten sincsenek akkorák mint Mózi, úgyhogy a nagytakarítás után szépen meg is ejtettük a cserét, ami egyik felet sem viselte meg különösebben. Mózest szépen betettem a nagykalitba, amit aztán Sámson kaltja mellé állítottam, állandóan látják egymást, még aludni is úgy alszanak, hogy odamásznak egymás mellé és úgy horpasztanak egész éjjel. A Csibiék meg szépen becuccoltak a kisebbik kalitba, bár el kell mondjam, hogy ez azért nekem könnyebbséget jelent, hiszen a sapisnál malacabbul evő madarat még a Föld nem hordott a hátán, őket minden héten nagytakarítani kell, nem elég a havi egy. Szóval a kisebb kalitot lényegesen egyszerübb nekem is tisztán tartani és a hétvégi rácsonkénti tisztogatás is gyorsabban megy, mint a nagykalitban.

Csak röviden....

Ha az ágyon játszunk Sámsonnal, csak kinézi magának a vállamat vagy a feltartott kezemre lan- dol centi pontossággal. Tegnap már felnőttesen, egy lábbal fogta a diót és úgy eszegette.

Ül a vállamon, néha a csőrét odadugja az arcomhoz. Hagyom, bár ez talán merész dolog. Simogatom finoman a farka végét, a lábujjait, néha a csőrét is és csak duruzsolok neki. Fel és leteszem, már többször nyúlok feléje szemből, nem kell hátulról ügyeskedni. Ma ahogyan odadugta a csőrét meg is pusziltam és nem akarta szétszedni az arcomat. Motyog ő is állandóan, ha nem lát kiabál: "Mama!". Hozzáérhetek a hátához, meg is puszilhatom, már nem csap hátra tátott csőrrel morogva.

Nagyon sok időt töltök velük, ezzel kicsit elhanyagolva a barátaimat, de ez a dolog úgy működik, hogy a kinálkozó lehetőségeket ki kell használni, rá kell érezni, hogy most egy lépést (vagy kettőt??) előre mehetünk. Ők pedig valószínűleg meg is értik, hiszen ismernek, tudják, hogy olyan vagyok, mint a bulldog, ha valamit elhatározok és nagyon fontos nekem, hogy ez a kis különleges nemesfiú végre jól, biztonságban és szeretetben érezze magát.

Végre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Megtört a jég! Mózes ma magától, önként és dalolva leszállt hozzánk, a szó szoros értelmében!!

69 napja várok erre a pillanatra, hogy valami visszajelzést kapjak: jól csinálom, várom hogy ő lépjen, jelezze, hogy kezdi érteni, itt senki soha bántani nem fogja, csapatot talált, aminek ő ugyanolyan tagja lehet, mint a többi madár, hogy érezze, megbízhat bennem hiszen sosem ártanék neki semmilyen módon. A doki szerint nagyon jól néz ki, a tolla egyre fényesebb és szebb, bár ez még csak a fióka toll, ennél a felnőtt tolla százszorta szebb lesz majd. Néha kicsit a kardomba dőltem, mert már amikor úgy gondoltam alakul a dolog, akkor nekiesett a rácsnak, ha arra jártam és mély torokhangon morogva akarta a véremet venni. Holnap lesz 6 hónapos és ma tisztán kimondta: mama kukuccs. Ezt persze Sámitól tanulta, mint szinte mindent. A nagy a mai napig megeteti, igaz néha szekálja is, a lábait húzgálja kifelé, hogy elzavarja, ha valami kedvenc helyén ül, de tegnap például a sapisokat gondolták elűzni a legnagyobb egyetértésben a boingról, hiszen az az ő törzshelyük. Ennek érdekében pedig egyesített támadást indítottak a két kicsi ellen, pontosabban nem verekedtek, csak megindultak, mint két Tomcat egymásután, hatalmas szárnycsapásokkal és úgy landoltak rá a boingra, hogy éppen ellökték a kicsiket onnan, persze kaptak érte hideget és meleget, de érdekes módon a kivitelezésben tökéletes volt az összhang.

Húúúh, nagyon jó a kedvem! Készülök én erre már hetek óta. Felfigyeltem rá, hogy amikor Rebeka és Lacus itt vannak, egyre bátrabban figyelik a gyerekeket. Sámson hangosan röhög örömében, ha megérkeznek és kurjantgat kifelé, hogy jöjjenek már be hozzájuk is. Ez adta pár hete az ötletet (és az, hogy a gyerekeim nagyon szeretnek nálunk lenni, ergo baromi nehezen indulnak haza, a madaraknak meg azért max. este 7 felé már ki kéne jönni) szóval ez adta az ötletet, hogy minden különösebb feltünés nélkül kinyissam a kalitjaik ajtaját és várjam mi történik. Sokat nem kellett várnom, talán a 2. vagy a 3. alkalommal láttam, hogy Sámson szépen, csendben araszolgat kifelé, felmászik a kalit tetején lévő játszótérre és annak a legtávolabbi zugában csendben figyel. Nem sokára aztán Mózes is követte, de ő is csak olyan ENSZ megfigyelő stílust vett fel. Ahogy az idő múlt, egyre közelebb és közelebb jöttek a kalit másik széléhez, a végén pedig már egymás mellett ülve nézigélték, ahogyan a gyerekek játszanak, kacagnak és sivalkodnak. Ma aztán itt is gyökeres változás történt. Csak a gyerekek voltak velem a szobában, egyszer csak hallom a jól ismert szárnysuhogást és az ágy lábához letelepszik Sámson, oldalra fordított fejjel figyelve a gyerekeket. Ő abszolut megbízható, soha semmilyen kárt nem tenne gyerekben, inkább odébb reppenne, ha a kis kezek zaklatnák. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, hagytuk, hadd nézegessen, tapasztalja meg, hogy a gyerekek nem veszélyesek a számára. Amikor viszont a fiam bejött, visszalebbent a kalit tetejére és onnan figyeltek tovább Mózessel.

A gyerekek elmentek, kezdődött a játék. Sámson épp a "Terminátor bosszú"-ját adta elő. Koreográfiája van, nem csak úgy hübelebalázslovatádazisten módra. Először felfújja magát, kinyitja a szárnyait, hogy látszódjon a vérvörös folt a hóna alatt és "vérfagyasztó" morgások közepette megtámadja a kezemet, ráugrik és az ujjam hegyét fogja a két lába között a csőrével. Akkor én kihúzom a lábát, mire ő elterül a takarón, mint a gyalogbéka és a lábai az égnek merednek, akkor nekem meg kell simogatnom a hasát, az ujjaimmal birizgálni, mintha kiskutya lenne, aztán felkapni és feldobni, ő erre kiterjeszti a szárnyait, felreppen a kalitra, fordul és jön vissza. Micsoda hülye játék, de ő szereti!:-)) Nem is tudom, hányadszorra csináltuk, már megint ott ült a kezemen, mikor meghallottam a szárnyak suhogását és a takarón tisztes távolban Mózes landolt. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Jó ideig nem is csinált mást, csak figyelt, aztán szépen odasántikált elém és felmászott a trikom elején, egészen a vállamig, ahol kényelmesen elhelyezkedett és nézigélt. Levegőt is alig mertem venni, egészen a fejem mellett ült, pont a fülem mellett, te jó Isten, ha megint elkapja........ de nem, ült és figyelte hogyan játszunk. Így maradtunk vagy fél órát, aztán szépen feltettem Sámit a másik vállamra és kikocogtunk a konyhába egy kis máriatövismag desszertre. Jól be is laktak, aztán már majd 9 óra volt és eltettem őket aludni. Mózes viszont nem helyezkedett el az alvófáján, ahogyan szokott, hanem egyre az ajtóhoz mászott, jött volna még kifelé egy kis játékra.

Hát így esett......., én meg csak ülök itt szélesen vigyorogva boldogan és büszkén. Holnap is lesz nap, gyerekek is lesznek, majd meglátjuk, hogyan alakul! Én pedig a széleszájú kisbékák csapatát erősítem!:-))

Hétvége

Nagyon jól és gyorsan telt a hétvége, egy kis gödöllői kirándulással feldobva. Melindával voltunk és természetesen az unokákkal. Nagyon élvezték a hatalmas kastélyparkot, a nagy tereket, mi pedig nézelődtünk. Bőven volt mit, hiszen a parkot most újították fel. Leszámítva, hogy jó magyar szokás szerint itt-ott még csak most bújt a fű, összeségében elmondhatjuk, hogy nagyon szépre sikeredett. Különösen a Pálmaház és a benne üzemelő dísz és szobanövény bolt lepett meg minket nagyon is bőséges kínálatával és virágbarát áraival. Végül átsétáltunk még az Erzsébet-ligetbe is, ahol egy fini fagylalttal koronáztuk meg az amúgy is nagyon jóra sikeredett délutánt.

Na nézzük akkor a tollas részét: Béke volt és szeretet. Senki nem akarta senki vérét venni, pedig vasárnap együtt volt kinn a galád család. Későn tudtam csak őket kiengedni és mivel a reptetés-szabad játék mindenkinek jár, ezért gondoltam egyet és megpróbálkoztam vele, hogy hadd jöjjenek mind egyszerre. Nagyon jellemzően helyezkedtek. Sámi és Bubi a két vállamon, Csibészke az ágyon mókolt valamivel, Mózes pedig a felső játszótéren öldökölt valamit kitartó morgások és kurjantások közepette. Később a kicsik - mivel ők gyárilag már 7 óra körül becuccolnak az oduba aludni - bementek a kalitba és rögtön az odujukba is. A nagyok velem maradtak. Volt szinkron repülés, csőrrel való kardozás, nagyhintán hintázás, nassolás, aztán felültek a vállamra és hármasban múlattuk az időt, segítettek a vacsorámat is elpusztítani, utána pedig szépen elmentek ők is aludni. Reggel megint meglepetés ért. Mostanában Mózes megint sokat változik. Ha nem lát, akkor hív. Ha odamegyek, hang nélkül felkászmálódik a vállamra és várja, hogy valami finom falatot kaphasson. Esze ágában sincs már hogy rákapjon az ujjamra, ül a fülem mögött és a hajamat fésülgeti a csőrével. A nasit úgy veszi el a kezemből, ahogyan az angolkisasszonyoknál tanítják. Egyre kevésbé stresszel, ha kinyitom a kalitja ajtaját már vágtat is kifelé, kijátssza magát a játszótéren, aztán les ahogyan Sámival játszunk. Remélem, hamarosan összeszedi a bátorságát és ő is odajön közénk játszani. Az megint egy bizonyság lesz arról, hogy valóban jól érzi magát velünk. Szépen repül de sajnos még ugyanolyan sánta, valószínűleg ilyen is marad. A héten megyünk Molnár dokihoz egy újabb kontrollra. Sajnos a kontrollok után a bizalma mindig visszaesik, de ha most minden rendben lesz megkérem a jó doktort, hogy egyelőre várjunk a kontrollokkal. Ha valami romlana az állapotán, ugyis azonnal észreveszem. Szegénynek nagy sokk a röntgen, a herce-hurca, ahogyan ott húzzák-vonják. Ő egy ilyen különleges madár, már találtam is egy hasonló gerincferdüléssel élő de boldog és kedves madarat Californiában. Jókat levelezünk, sok ötletet kapok a játékok készítéséhez és az eclectus diétához.

Vasárnap délután Rebeka Alma koncerten volt Melinda nővérével. Hozzánk jöttek haza és Csilla is beugrott pár szóra. Szóval nem ez a hír, hanem Rebeka viselkedése. Nagyon érdekes volt! Mikor megérkeztek és túlestünk a kölcsönös üdvözlésen, megfogta Csilla kezét és az ő nyelvén, kézzel-lábbel mutogatva vitte a hálószoba felé. A madarakat akarta neki megmutatni. A madaraknak pedig a lufiját, amit a koncerten kapott. Hát a találka nem sikerült éppen idillire. Rebi berontott a szobába, a madarak felélénkülve nézegették, akkor azonban felemelte a lufit, amit addig maga mellett tartott. A reakció nagyon jellemző volt a tollasokra: Sámson a nagy halálsikolyt hallatva hátramenekült a kalitba és csak lesett, mint a lukinyúl, Mózes már nem félt annyira, hátrébb húzódzkodott, de érdekelte mi az a nagy fehér (őt már nem óvom annyira, mint Sámit mikor kicsi volt, ezért ő nem is retteg annyira az új dolgoktól), Csib és Bubi először morogni kezdtek a fehér ősellenségre, de aztán csak lógtak a kalitoldalán, hogy jobban lássak a gömböt meg persze Rebekát is. Végül kihoztam a lufit és akkor az összes a rúd szélén diskurálgatott a kislánnyal.

Végül pedig felteszem ide Ulrich honlapját. Ne rettentsen el senkit a kinézete, kedves, bújós madárka, nyilván teljesen tisztában van a fogyatékosságával, de talán pont ezért hihetetlenül ragaszkodik a gazdájához, nyitott és nagyon kedves madár. Őt menhelyről fogadták örökbe 8 hónapos korában.

http://www.geocities.com/ulricheclectus/

We shall overcome................

Hát így lesz! Szorgos népünk győzni fog!!!:-))) Sőt meggyőzni! A Mózest. Arról, hogy no para, ez itt a papagájparadicsom! Ennek érdekében aztán taktikát váltottunk a Sámsongyerekkel. Az a taktika, hogy nincs taktika. Az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy Mózes már nagyon kíválóan, félelem nélkül rálép a kezemre, ha valahová vinni akarom vagy a kalitból kéne kivennem. Sőőőőőt! Többször előfordult, hogy a Sámsonnal való kardozás közben leesett és megkapaszkodott valami nagyon mobil dologba, pl. a függönybe, amin aztán nagyon praktikusan féllábbal lógott és le kellett vennem. De nem is akárhogyan, hanem úgy, hogy a kezemet a háta alá tettem és hanyatt fekve (!) vettem le, nem üvöltött, hogy a púpjához nyúltam, hanem szépen hagyta a dolgot. Ezen aztán annyira felbátorodtam, hogy azt gondoltam, innen szabad a pálya. Én már bebizonyítottam neki, hogy soha, semmilyen körülmények között nem bántom. 2 hónapja él nálunk, azt hiszem megtapasztalhatta, hogy mindegyik madár imád velünk élni, a legnagyobb gondjuk, hogy hogyan bújjanak és simogattassák magukat, van itt minden, fitness, wellness, móka és kacagás......:-))) Most rajta a sor, hogy bizonyítson: megértette és csatlakozni akar hozzánk. Mert ha magától teszi, az ám a pontos bizonyítéka annak, hogy igazán jól érzi itt magát, nem stresszel. Hát így aztán elindítottuk ezt a projektet halkan, csendben. Nem csinálunk egyebet, minthogy éljük az életünket, úgy, mint eddig. Ha hazaérek, kijönnek először a kicsik, mikor ők már jól kijátszották, kisimogattatták magukat, akkor jönnek a zöldek is. Mózinal csak kinyitom a kalitajtót, már nem veszem ki, hagyom hogy azt tegye, amit jónak lát. Sámson azonnal repeszt kifelé, ugrik-mászik-repül a vállamra és megyünk a dolgunkra. Először többnyire az ágyon játszunk egy kicsit, aztán kimegyünk a nappaliba és ott mókolunk. Az a tapasztalat, hogy ilyenkor eltelik egy pár perc és vad szárnysuhogások közepette megjelenik Mózes is, nehogy már ő kimaradjon valamiből. A testi hibája ellenére 10 centivel a plafon alatt repül, hatalmas szárnycsapásokkal, szemmel láthatóan fájdalom nélkül. Bár nem sok kiszögellés és kiálló rész található a nappaliban, ő mégis kitalált magának leszállóhelyeket, sőt van hogy továbbrepül a lépcsőházba és a korláton landol.

Tegnap már megkezdték az "együttgarázdálkodást" is Sámsonnal, nem hiába mondom én, hogy ketten már banda!!!:-)) Mózes megemelte a máritövismagos fémtálacskát, Sámson átvette aztán a másodperc töredéke alatt már dobta is lefelé a kalit tetejéről!!!! Csak annyit tudtam tenni, hogy elkiáltottam magam:"Neeeeeeeeeeee!!!" De már késő volt!:-))) Elégedetten egymásra néztek, már csak az hiányzott, hogy vigyorogva összepacsizzanak!!!!:-)))

Néhány gondolat......

Rövid lesz a poszt. Tulajdonképpen talán Nemes Maggi gazdájának kellene címeznem és főképpen neki kellene elolvasni is, mert szegény néha elkeseredik ha nem haladnak szerinte elég jól a szocializációval. Ez olyan dolog, amire a leginkább a 2 lépés előre, 1 hátra kifejezés illene a legjobban. Iszonyat sok türelem és empátia kell hozzá, kicsit meg kell tanulni a papeszok fejével gondolkodni. Néha én is kérek tanácsokat olyanoktól, akiknek ebben nagyobb tapasztalata van. Hiába mondja az a szerencsétlen gazda, hogy neki kézzel nevelt papagája van, nagy a különbség a kézzel nevelés és a kézzel etetés között. Igaziból két olyan tenyésztőt ismerek, akik valóban kézzel nevelnek. Az egyik Végvári Viktor Siklóson, tőle van Dávid topiktársam kis hímje, Nova és Kosztáczky Katit, akinél mind a mai napig a nevelés egyik alapvető része a délutánonkénti játék a kismadarakkal. Most is van fiókája, ha ott vagyok, együtt megyünk be és játszogatunk velük, édes és barátságos a két csöppség.

Amikor azonban a kicsi elkerül a családjához, bizony kell vele foglalkozni. Erre pedig olyan recept nincs, amit rá lehet húzni minden papagájra, hiszen ők is más és más egyéniségek. Az én vélaményem szerint vannak alapok, fontos és kevésbé fontos dolgok, amiket meg kell tanulniuk, de bizony elég sokszor kell improvizálni és ezt nem lehet elmagyarázni. Érezni kell, hogy itt a lehetőség, ki kell használni vagy pont ellenkezőleg, azt kell érezni, hogy eddig és ne tovább, mert csak ront az ember a dolgon.

Itt van nekem most ez a Mózesgyerek, az időm nagy részét az ő szocializációjával töltöm. Előtte persze Csibészke és Bubi wellness masszázsa a kötelező program, aztán ők bemnennek a helyükre és jönnek a zöld fiúk. Éppen tegnap gondolkodtam el ezen. Már néha vissza kell olvasnom, hogy Sámson vajon hogyan is viselkedett ennyi idős korában. Vele is sokat foglalkoztam, hiszen amikor ő felnőtt, Géza barátom már nagyon beteg volt és sajnos nem volt úgy idő foglalkozni vele, ahogyan kellett volna, viszont ha az emlékeim nem csalnak, könnyebb dolgom volt vele, mint most Mózessel. Azt hiszem ebbe az is erősen belejátszik, hogy Mózes tökéletesen tisztában van a fogyatékosságával és eleve ellenségnek tekint mindenkit, aki közelít hozzá. Nyilván ez egy nagy meccs lesz, mire meg tudom őt győzni az ellenkezőjéről, de hát időnk mint a tenger, majd csak jobb belátásra tér.

Tegnap ugyan éppen a hátralépésnél tartottunk, de ma már azért megint megyünk előre, mint a faltörő kos. Nem szabad elkeseredni, csak előre nézni és mindig arra gondolni, hogy sikerülni fog! Én gyakran el is képzelem a képet, amikor majd Mózest is simogathatom, odadugja a csőrét a számhoz vagy csak beszélgetünk.

Tegnap délután Mózes a vállamon ücsörgött, túl voltunk már a kicsik masszírozgatásán, szegények teli vannak tokokkal, biztosan nagyon viszkethet nekik, mert fúrják a fejüket, mellüket, oldalukat mindenhová. Ki is takarítottam a 3 kalitot, Sámson a sajátja tetején üldögélt és beszélgetett magával. Aztán ahogyan ott üldigéltünk, Mózes a kis bohó nagyon rágusztált a fülemre. Nem késlekedett, el is kapta, nem is akárhogyan a szélét és az utána lévő porcot fogta össze és még kicsit meg is ropogtatta. Hát őszintén szólva a könnyem is kicsordult, a szemem meg kocsányon lógott, míg annyira összeszedtem magam, hogy képes voltam hátranyúlni érte úgy, hogy lehetőség szerint ne érje el az ujjaimat, mert akkor a véres kezemmel törölgethettem volna a fájós fülemet!:-)) Valahogyan sikerült, visszatettem a kalitja tetején lévő ülőfára aztán kicsit játszottam a Sámsonnal is. Szóval röviden ez volt a tegnap...... igazán minden okom megvolt hozzá, hogy ne járjak indiántáncot a szelidítés miatt érzett örömömben.:-(

Aztán ma reggel...... hang nélkül lépett a kezemre, mikor kivettem. Reggeli készítés közben rárepült a fejemre, de mivel az tiltott hely, már zsigerből nyúltam fel érte, igaz, átsuhant a fejemen, hogy MÁR MEGINT OTT LESZNEK NEKI SZEGÉNY UJJAIM és láss csodát, eszébe sem jutott, hogy ráharapjon, szépen emelte a lábát és kapaszkodott az ujjaimba, eszébe sem jutott marni. Meglepődtem, nem is kicsit.

Később, mikor éppen a csőrükkel kardoztak egy kicsit, Mózes mellé lépett a rúdnak és leesett, odamentem és összeszedtem a földről, feltettem a nyakamba, lesz, ami lesz alapon. Közben aprítottam a zöldségeket és egy hirtelen ötlettől vezérelve felnyújtottam a csőre elé egy falat répát. Simán elvette, de úgy ,mintha hímes tojás lenne, még csak hozzá sem ért az ujjamhoz, nemhogy belecsípett volna. Ezen aztán megbátorodtam és szépen adogattam neki ebből-abból egy falatot. Végül pedig odadugtam a kezem, ő simán rákapaszkodott és vittük be a helyére a táljait meg őt magát. Olyan volt, mint a kezes bárány!!!:-)))

Hát csak ennyi mára...... ezen jár itt az agyam, hogy hogyan is lehet ezt elmagyarázni az újaknak, hogy értsék. Azt hiszem az a baj, hogy mindent akarnak egyszerre, nem tartják be a fokozatosság elvét. Nem elég ha rálép a kezükre, mindjárt lehessen simogatni, a kaját is vegye el finoman, hát sajnos így nem megy. Én meg itt morgolódok rajta!!:-)

A hét végén nagy ünnep lesz. Április 25.-én Sámson két éves lesz. A következő hétvégén, május 1.-én pedig Csibészke betölti az 5. évét. Mózes 2009. december 10.-én kelt ki a tojásból. Bubi kelését sajnos nem tudom pontosan, mert akkor nagyon sok fiókájuk volt Gézaéknak. Majd megkérem Katit, próbálja megnézni.

Azért hogy ne legyen ennyire boldogságos minden, május 25.-én lesz 1 éve hogy a Zizilány itt hagyott bennünket!:-(

És a poszt nem is lett rövid.........

Futtában......

Már nagyon későn van és én világ életemben utáltam későig fenn lenni, csak annyira meglepett ma ez a kis Mózesgyerek, hogy muszáj posztot írni róla.

Ma Szentendrén jártunk, a tesómékat látogattuk meg. Persze elég későn is értünk haza, a kicsik már benn húzták a lóbőrt az oduban, ők amúgy is nagyon korán fekszenek, akármilyen jól játszunk is kinn, olyan 7 óra körül elmennek aludni egy hang nélkül.

Sámsonnal az ágyon játszottunk. Ágiék valamelyik játékát húzta-vonta és közben csattogott meg ugrabugrált. Teljesen belemerültünk, aztán csak látom, hogy Mózes, aki a kalitja tetején üldögélt és beszélgetett magával, egyre közeélebb és közelebb jön, a végén már a kalit legszélén üldögélt és látszott rajta erősen, hogy nagyon érdekli, mivel játszik Sámson, szívesen jönne de nem mer. Szinte le lehetett olvasni az arcáról, hogy vívódik: jöjjön vagy ne jöjjön. Többször elsétáltam előtte, mintha csak véletlenül éppen arra lenne dolgom és még csak el sem húzódott a közelségemtől. Egyfolytában a "mama" dallamát mondogatta, ezt hamar megtanulta Sámsontól. Aztán egyszer, ahogyan elmentem előtte, odatartottam a kezem és ő szépen, egy hang nélkül rálépett. Ez sem megy mindig ilyen simán, mert ha a fejemre száll és le akarom venni, többnyire azzal indít, hogy elkapja valamelyik ujjamat és belemar egy jót, amit nekem hang nélkül el kell tűrni, mert ha visitok, hamar rájön hogy ez egy tök jó játék, ő csíp - én visitok. Odahoztam őt is az ágyhoz, letettem, de mintha megijedt volna a saját merészségétől, visszareppent a kalit szélére és csak sasolt tovább. Hagytam is hadd főjön a levében.

Közben jöttünk-mentünk, kimentem a nappaliba egy újságért, Sámson pedig szépen repült utánam. Valamit még a papával beszéltünk, éppen visszaindultam, mikor megláttam, hogy bizony a kicsi is repül kifelé. Annyi időm volt csak, hogy gyorsan feltettem a kezem és máris landolt rá gyönyörűen. Ez volt az első alkalom, hogy rárepült a kitartott kezemre. Jutalmul aztán ő is felülhetett a vállamra és úgy vonultam fel és le hogy a zöldek fürtökben lógtak rajtam.:-)))

Egyre jobb fej ez a kis muki. Már látom a szemén, hogy érdeklődve nézegeti, ha valami új dologgal találkozik. Sámson néha meggyötri, de ez a kicsit durva játék csak nekünk, embereknek furcsa, nekik természetes.

Mikor aztán már a kalitba tettem vissza őket, egyáltalán nem húzódszkodott el, odaléptem és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, lépett rá az ujjamra csípkedés vagy egyéb agresszió nélkül.

Hát nagyon is igaz, hogy "Türelem rózsát terem!" a papagájoknál legalább is feltétlenül így van.

Csupa-csupa jó hír!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

NINCS MÁR FÉM A GYOMRÁBAN, A TEGNAPI RÖNTGENÜNK ABSZOLÚT NEGATÍV LETT! MOLNÁR DOKI SZERINT SÁMSON SZEBB ÉS EGÉSZSÉGESEBB,MINT VALAHA, A MÁJA PEDIG TÖKÉLETESEN HELYREJÖTT!!!!
ABBAN IS EGYET ÉRTETTÜNK A DOKTORRAL, HOGY AZ A MADÁR, AMELYIK LEBÉNULNI KÉSZÜL NEM REPKED, MINT EGY TOMCAT A LAKÁSBAN!!!! ÚGYHOGY ÚGY TŰNIK, MÓZES IS SINEN VAN!!!
MÉGISCSAK SZÉP EZ AZ ÉLET!!!!!
TEGNAP MEGSZÜLETETT CSACSKA KISLÁNYA, MAJA!!!!
HÁT KELL ENNÉL TÖBB JÓ HÍR???????!!!!!!

Vasárnap Kati barátnőm jött ebédre, aztán együtt kimentünk Gézához a temetőbe, jól felszerelkezve mindenféle kerti szerszámmal, évelő sziklakerti növényekkel és beültettük Géza sírját. Nagyon szép lett, tekintve hogy maga a sírkő is különleges. Mészkőből készült és a feliratok kivételével sehol nincs megcsiszolva, teljesen rusztikus, inkább hasonlít egy Alpok-beli kis sziklakertre, mint sírra, a közepén pedig egy kis földes rész van,ahová az évelők kerültek. Gyönöyörű szép lett, már amennyire sírra lehet ilyet mondani. Mécsest gyújtottunk, jól kisírtuk magunkat aztán indultunk haza hozzánk.

Otthon kivettük a tollasokat egy kis manikürre. Levágtuk Bubi körmeit, aztán Sámson következett, ugyan őt csak reszelni szoktam, de Kati 2 perc alatt levágta az ő körmeit is. Utána már csak a játék maradt. Kicsit csalódott voltam, Bubi az Istennek sem akart Katihoz menni, ha felvette a kezére már ugrott is tovább, Csibészke viszont Bubit ellensúlyozandó gálánsan üldögélt nála és dobálta a puszikat. Bubi inkább csak hozzám jött, valamiért nagyon bizalmatlan volt Katival, pedig igazából ott, náluk jött helyre testileg és lelkileg.

Nagyon gyorsan eltelt a hétévége. Hétfőn aztán újra beindult a verkli, bár most némiképpen módosult a reggeli program. Mostanában már 5-kor kelek, mert a zöld fiúkkal elég sok dolog van reggelente és még egy kicsit kinn is lehetnek. Igazán óra nem is kell, mert ahogyan világosodik, Sámson kiszól a kalitból:"Heelo, hello, kukucccs!" Minden reggel erre kelünk és végighallgatjuk nagy vigyorogva a hajnali monológot. Mindent felsorol, amit csak mondani tud, aztán variálja, kicsit fütyül, ahogyan a kamasz fiúk a lányok után szoktak.... na addigra én magamba döntöm a hajnali kávét, letusolok és jöhetnek ki. Minden reggel eljátszzuk, hogy veszem ki Csibiék edényeit mosni és ő rám károg a kalitból. Olyankor még nincs kitakarva, de tudja hogy én vagyok ott mégis rám szól, sürgetve, siettetve hogy ugyan vegyem már őt is kifelé sebesen. Aztán kényelmesen felcuccol a vállamra és megyünk a Mózigyerekért. Mikor mindkettőt összeszedtem indulunk kifelé a konyhába készíteni a friss enni-innivalót nekik. Mostanában a mindenféle nyavajájuk miatt kicsit módosult a reggeli program. Először levágok nekik 1 vékony karika banánt, elfelezem és arra csepegtetek 2 csepppet ebből az újfajta calciumból, amit a doktor felírt és mivel reggel jó éhesek, pillanatok alatt eltüntetik, bár előfordul, hogy mohóságukban néha az ujjam hegyét is banánnak nézik és csócsálgatják, de szerencsére felszólításra abba is hagyják. Aztán következik a tényleges reggeli, ami kétnaponta mindig csíráztatott mag a közbenső napokon pedig barnarizs-vadrizs-édesburgonyás vagy babos kása, vagy csak mikróban felmelegített kukorica, zöldborsó ilyesmi (Azé egyszer nagyon szeretném megtudni, hogy a természetben ki a csuda melegítgeti nekik, mert melegen kifejezetten falják, bár hidegen is szeretik!) Reggeli után máriatövismag-desszert következik, innentől már az ember azt gondolná, hogy teli a gyomor, de hát nem így van, mikor beteszem őket a helyükre, sovány malac vágtában mennek a gyümölcsöstálhoz és a maghoz enni. Közben kimosom a tálakat, elkészítem a kétféle magot, mert Sámi és Mózi is mást eszik és Csibiék is mást. Utána következik a zöldtál gyártása, ilyenkor már többnyire a vállamon ülnek és lesik, hogy mi lesz a menü. Sámi időnként lemászik a karomra és kivesz egy-egy falatot a kezemből megkóstolgatni. Ott is kétfélét gyártok, mert nem esznek meg mindent amit a másik. Innen aztán még egy kis repülgetés a program, Mózes újabban egyre többet repül, nem tűnik úgy, hogy lebénulni készül!!!!:-)))) Landolni ugyan még mindig nehezen tud, úgyhogy időnként olyan pusztítást végez a poharak között és az edényszárítóban, mintha tényleg a terminátor érkezett volna hozzánk. Aztán vízcsere, bele az éppen aktuális takarmánykiegészítő és mennek is a helyükre hang nélkül. A múltkor kérdezte valaki, hogy én hogyan rakom be őket. Hát megfogom és berakom, így egyszerűen! Ehhez vannak szokva, nincs nyafogás, elreppengetés, ha be kell menni akkor bemennek és ha ki kell jönniük, akkor kijönnek. Nálunk ez a rend, meg is bolondulnék, ha mindegyik éppen azt csinálná amihez kedve van én meg ott rinyálnék, hogy hogyan tegyem be a kalitba őket. Vannak szabályaink, ez is közéjük tartozik. Ezután elköszönök tőlük, mondom, hogy megyek dolgozni, majd sietek haza és ezzel el is nyargalok dolgozni.

A délután már sokkal jobb, mert azért több időm van rájuk (feltéve, ha otthon vagyok és nem dolgozom a másodállásban:-( ). Most éppen Mózest szoktatgatnám a közös egymás mellett élésre, de elég nehézkesen haladunk. Azt gondolom, talán az a baj, hogy ő tökéletesen tisztában van a testi hibáival és nem enged a közelébe fél méteres körben senkit. Felborzolja magát és mint a fúria, üvöltve esik neki mindegyiknek, aki a közelébe akar menni. Ennek csak az a szépséghibája, hogy a másik 3 meg abszolut szokva van, hogy egymás mellett üldögélnek, tollászkodnak és nem igazán tudnak Mózi ellenségeskedésével mit kezdeni. Nekem viszont sürgősen kell ezzel valamit kezdeni, mert ha valamelyik sapisnak bedurran a feje tőle, na akkor lesz csak haddelhadd, a sapis szótárában ugyanis a "félelem" szó, mint olyan nem szerepel, nem volt ott mikor osztogatták, nagyon durva kis harcosok, különösen belharcban, lábujj lecsippentésben jók, villámgyorsan mozognak, ketten még veszélyesebbek, míg a nemes nehézkes, ugyhogy nyilván Mózes szerezne tőlük pár maradandó emléket.......:-( Egyelőre visszatértem a két részletben való kiengedéshez, többször odamegyek a sapisokkal Mózihoz, de nagyon úgy tűnik, hogy nem nyerték el a szimpátiáját. Legszívesebben utánam repülget, ráül a vállamra és nézeget mindenfelé vagy csak a kiskalit tetején ropogtatja a magokat. Egyre többet játszik a kalitban, már többször azon kaptam, hogy fél lábon lóg a kalit tetejéről, a másik lábával pedig valamelyik játékot piszkálja és ha a lába spárgaszerűen kétfelé kapaszkodik, akkor is megoldja a lejövetelt, nagyon ügyes a kis gazember, egyre ügyesebb!!!!:-))))

Holnap délután viszem Sámsont vissza röntgenre. A múlt csütörtök óta annyi grittet megevett (kapta gyümölcsbe, zöldségbe, nevelőtápba, mindenbe ami csak a csőrébe került), mint máskor 1 év alatt, nagyon remélem, hogy csak kijött már az a nyomorult zippzár a gyomrából!!!

Egyelőre még mindig nincs kedvem beszélgetni sem senkivel, jobb ez így, hogy csak írogatok, kicsit lenyugszom tőle!