Végre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Megtört a jég! Mózes ma magától, önként és dalolva leszállt hozzánk, a szó szoros értelmében!!

69 napja várok erre a pillanatra, hogy valami visszajelzést kapjak: jól csinálom, várom hogy ő lépjen, jelezze, hogy kezdi érteni, itt senki soha bántani nem fogja, csapatot talált, aminek ő ugyanolyan tagja lehet, mint a többi madár, hogy érezze, megbízhat bennem hiszen sosem ártanék neki semmilyen módon. A doki szerint nagyon jól néz ki, a tolla egyre fényesebb és szebb, bár ez még csak a fióka toll, ennél a felnőtt tolla százszorta szebb lesz majd. Néha kicsit a kardomba dőltem, mert már amikor úgy gondoltam alakul a dolog, akkor nekiesett a rácsnak, ha arra jártam és mély torokhangon morogva akarta a véremet venni. Holnap lesz 6 hónapos és ma tisztán kimondta: mama kukuccs. Ezt persze Sámitól tanulta, mint szinte mindent. A nagy a mai napig megeteti, igaz néha szekálja is, a lábait húzgálja kifelé, hogy elzavarja, ha valami kedvenc helyén ül, de tegnap például a sapisokat gondolták elűzni a legnagyobb egyetértésben a boingról, hiszen az az ő törzshelyük. Ennek érdekében pedig egyesített támadást indítottak a két kicsi ellen, pontosabban nem verekedtek, csak megindultak, mint két Tomcat egymásután, hatalmas szárnycsapásokkal és úgy landoltak rá a boingra, hogy éppen ellökték a kicsiket onnan, persze kaptak érte hideget és meleget, de érdekes módon a kivitelezésben tökéletes volt az összhang.

Húúúh, nagyon jó a kedvem! Készülök én erre már hetek óta. Felfigyeltem rá, hogy amikor Rebeka és Lacus itt vannak, egyre bátrabban figyelik a gyerekeket. Sámson hangosan röhög örömében, ha megérkeznek és kurjantgat kifelé, hogy jöjjenek már be hozzájuk is. Ez adta pár hete az ötletet (és az, hogy a gyerekeim nagyon szeretnek nálunk lenni, ergo baromi nehezen indulnak haza, a madaraknak meg azért max. este 7 felé már ki kéne jönni) szóval ez adta az ötletet, hogy minden különösebb feltünés nélkül kinyissam a kalitjaik ajtaját és várjam mi történik. Sokat nem kellett várnom, talán a 2. vagy a 3. alkalommal láttam, hogy Sámson szépen, csendben araszolgat kifelé, felmászik a kalit tetején lévő játszótérre és annak a legtávolabbi zugában csendben figyel. Nem sokára aztán Mózes is követte, de ő is csak olyan ENSZ megfigyelő stílust vett fel. Ahogy az idő múlt, egyre közelebb és közelebb jöttek a kalit másik széléhez, a végén pedig már egymás mellett ülve nézigélték, ahogyan a gyerekek játszanak, kacagnak és sivalkodnak. Ma aztán itt is gyökeres változás történt. Csak a gyerekek voltak velem a szobában, egyszer csak hallom a jól ismert szárnysuhogást és az ágy lábához letelepszik Sámson, oldalra fordított fejjel figyelve a gyerekeket. Ő abszolut megbízható, soha semmilyen kárt nem tenne gyerekben, inkább odébb reppenne, ha a kis kezek zaklatnák. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, hagytuk, hadd nézegessen, tapasztalja meg, hogy a gyerekek nem veszélyesek a számára. Amikor viszont a fiam bejött, visszalebbent a kalit tetejére és onnan figyeltek tovább Mózessel.

A gyerekek elmentek, kezdődött a játék. Sámson épp a "Terminátor bosszú"-ját adta elő. Koreográfiája van, nem csak úgy hübelebalázslovatádazisten módra. Először felfújja magát, kinyitja a szárnyait, hogy látszódjon a vérvörös folt a hóna alatt és "vérfagyasztó" morgások közepette megtámadja a kezemet, ráugrik és az ujjam hegyét fogja a két lába között a csőrével. Akkor én kihúzom a lábát, mire ő elterül a takarón, mint a gyalogbéka és a lábai az égnek merednek, akkor nekem meg kell simogatnom a hasát, az ujjaimmal birizgálni, mintha kiskutya lenne, aztán felkapni és feldobni, ő erre kiterjeszti a szárnyait, felreppen a kalitra, fordul és jön vissza. Micsoda hülye játék, de ő szereti!:-)) Nem is tudom, hányadszorra csináltuk, már megint ott ült a kezemen, mikor meghallottam a szárnyak suhogását és a takarón tisztes távolban Mózes landolt. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Jó ideig nem is csinált mást, csak figyelt, aztán szépen odasántikált elém és felmászott a trikom elején, egészen a vállamig, ahol kényelmesen elhelyezkedett és nézigélt. Levegőt is alig mertem venni, egészen a fejem mellett ült, pont a fülem mellett, te jó Isten, ha megint elkapja........ de nem, ült és figyelte hogyan játszunk. Így maradtunk vagy fél órát, aztán szépen feltettem Sámit a másik vállamra és kikocogtunk a konyhába egy kis máriatövismag desszertre. Jól be is laktak, aztán már majd 9 óra volt és eltettem őket aludni. Mózes viszont nem helyezkedett el az alvófáján, ahogyan szokott, hanem egyre az ajtóhoz mászott, jött volna még kifelé egy kis játékra.

Hát így esett......., én meg csak ülök itt szélesen vigyorogva boldogan és büszkén. Holnap is lesz nap, gyerekek is lesznek, majd meglátjuk, hogyan alakul! Én pedig a széleszájú kisbékák csapatát erősítem!:-))