2010. november 29., hétfő

11.29.

Most sok gondunk van, jóval több a  kelleténél.............. nagyon magam alá vagyok zuhanva, majd talán írok róla, de egyelőre még emésztem. Azt hiszem, a névnapi jókívánságokat sem köszöntem meg mindenkinek, pótolom is a napokban!:-(
Aztán valahogyan az Élet ahonnan elvesz, oda vissza is ad máshogyan................  így igaz!!!!!!!!!!!!!!! Mindig történik valami, amitől szebbnek látom a világot.
Szombaton kezdődött, mikor Sámson felült Melinda vállára, pedig nem volt nála kaja, nem is készült semmiféle evésre, felült, mert fel akart ülni!!!!!!!!:-) El is volt jó sokáig, közben a gyerekek is ott ugráltak körülötte, de jól viselte, láthatóan élvezte a dolgot!
Ma az én két mizantróp nagymadaram újra különös dolgokat művelt. Amikor este Sámi felreppent a papa vállára, majd élénken részt vett a hajolgatós-kotorászós szekrényben való kutakodásban, hát az nekem nagyon új dolog volt, mert rajtam kívül úgy kerül mindenkit, mint az ördög a keresztet!!!!!!:-) Ez a vállon ülés annyira tetszett a papának, hogy frissen kinyargalt Sámson után a konyhába, ahol aztán simán (!!!!!!) fellépett papa ujjára, aztán megint a vállára és így jöttek-mentek. Erre a Mózesgyerek, mikor látta hogy Sámson nem akarja papa ujjait leamputálni, simán ő is fellépett rá és hagyta hogy kihozza a játszótérre.
Valami megváltozott........ valami történt, ami rendkívül pozitív dolgokat hoz elő a madaraimból.......!!

Szombaton reggel Kati jákó tojója megtojta ez első tojását, egy gyönyörűszép jákó tojást. A lakója Merlin, aki hozzánk költözik majd  és érzem, tudom, hogy nagyon különleges kismadár lesz belőle!!!!!!!!!!!!!!!:-))) Ő lesz a csapat legújabb, legifjabb és egyben utolsó tagja!

2010. november 25., csütörtök



Hát hol a fenébe van a kulcs????





Ízi rájder, öcsém!!!!:-))






Csoportkép.....



Sámson színpompás tollai......



2010. november 23., kedd

In Memoriam.........

.
2010.11.19.







Két éve hogy elmentél...... 
Még mindig tisztán emlékszem, mikor azt mondtad, maradjak Kati mellett, segítsem, ahol tudom és legyek az igaz barátja. Kérned sem kellett volna, ez nekem annyira természetes volt, hiszen nagyon szeretem! És valahogyan az élet azóta is úgy hozza, sokszor hasonlóak a gondjaink, az örömeink, mindent megosztunk egymással és mindent meg tudunk beszélni....... Tudom, hogy senki sem pótolhat neki Téged , de próbálom a napjait elviselhetőbbé tenni, amennyire tőlem telik.


2010. november 17., szerda

Össztánc......

Nem, nem hülyültem meg.....:-))) Elérkeztünk Mózes nevelésének abba a periódusába, amikor tovább kell erősíteni a bizalmat, elérni hogy minden körülmények között feltétel nélkül megbízzon bennem, érezze hogy soha semmikor nem akarom bántani. Ilyen Csibészke, Sámson és most már Bubi is.  
Csibészke és Bubi főleg egymással van elfoglalva, ez így természetes, nagyon büszke is vagyok rájuk, hogy példás családi életük mellett ennyire szeretnek és fontos nekik hogy naponta bizonyos időt együtt töltsünk, ha kinn vannak lógnak rajtam, szeretik ha foglalkozom velük, masszírozgatom a fejüket, hátukat nyakukat. Labdázunk, mindenféle ledobósat játszunk, soha nem durvulnak a kezemmel, egyedül Bubi fogását kellett megszoknom, olyan mint Zizié volt, kissé erősebb, nekem az a tapasztalatom, hogy a tojók kissé erősebben fognak.
Sámson a legszelídebb mind között, bárhol és bármikor megfoghatom, soha nem csíp rá a kezemre.A "legdurvább" megnyilvánulása, hogy megfogja a fülemet és óvatosan húzza maga felé, hogy odaforduljak és ő odadughassa a csőrét a számhoz. Ha akarom fejjel lefelé lógathatom vagy úgy foghatom hogy lógjon a feje lefelé, ami neki, valljuk meg, nem természetes dolog, csak úgy az, ha ő fenn kapaszkodik valami ágon, így, hogy a testét én fogom, hát bizony elég nem normális helyzet. Nem is azért csinálom én ezeket, mert valami cirkuszban akarok fellépni velük, de adódhatnak az életben olyan szituációk, amikor hirtelen kell megfogni, elkapni, ha olyankor egy vadidegen szituba kerül, szinte biztos, hogy odaharap és nem is kicsit. Nálunk ezek a szituk képezik a játékok egy részét, szerintem nagyon is fontos dolgok, bár vannak olyanok is akik engem ezért eléggé eszementnek néznek, de sebaj!:-) Persze ezt azért nem adták ingyen, a kevés szabadidőm nagy részét töltöm velük, de ez számomra  a kikapcsolódás és megnyugvás maga. Egyszerüen nyugodt, magabiztos és pozitív energiákat kapnak, ezáltal ők maguk is rám hangolódnak és átveszik azt.
Az elején lassabb zenére táncolunk, általában reggae-t keresünk valahol, az nem túl gyors de ütemes. Mindig először Sámson ül a vállamra, mindent vele mutatok meg Mózesnek, először csak ketten táncolgatunk. Na jó, ez azért így túlzás, én totál ballábas vagyok, inkább ütemesen mozgunk. Sámi ezt már jól ismeri, Buddha nyugalmával ül a vállamon, kapaszkodik és amerre én hajlok, hajol ő is. A lényeg, hogy megtanulja, ha megmozdul a felsőtestem, neki nem kell elrepülni, hiszen nem történik más, mint hogy együtt mozgunk a zenére.  Az a cél, hogy ő is élvezze a mozgást, nyugodt maradjon és ellazuljon.A papagájok rendkívül szeretik a zenét és az ütemes mozgást. Az enyémek képesek a Hattyúk tavát simán végig nézni-hallgatni, de gyakorlatilag bármilyen modern vagy klasszikus zenére vevők.
Szóval ezt kezdtük ma el Mózessel is. Az első pár alkalommal természetesen azonnal tovább reppent, ahogy érezte, hogy megmozdul a karom-vállam. Aztán lassan-lassan ráérzett, a végén már kétszer is sikerült a konyhából "betáncolgatni" a nappaliba, anélkül hogy elrepült volna, sőt mikor ráültettem a játszótérre simán megindult Sámson után, aki repült rám vissza, hogy csináljuk még!:-)))))) A csőrét időnként  odadugta az arcomhoz, finoman, kedvesen, semmi feszültséget nem éreztem a testén, hát mondhatom nagyon jól elszórakoztunk hármasban.:-))))
Az lenne a tervem, hogy egyszer majd megkérek valakit, vegye fel ezeket a közös játékokat. Jó lenne megmutatni olyan embereknek, akiknek erről fogalmuk sincs, mennyire jó csapattá képes az ember a madaraival összekovácsolódni.

2010. november 16., kedd

Ideje túllépnem a mindenféle egyéb problémákon, hiszen ez a blog a madarakról szól igazából. Azt hiszem, már elég régen írtam róluk, pedig mindenki nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, persze önmagához képest.

Bubi óriási léptékben fejlődik. Az utóbbi időben egyre többször és hosszabb ideig van kinn a nappaliban, anélkül, hogy sikítozna és görcsösen rángatná a fejét az idegességtől. Először azért még bizalmatlan volt, többszöri rábeszélésre lépett csak fel a játszótérre. Aztán járkáltunk is a konyha és a nappali között, feltettem nekik a nagyhintát, hadd másszanak, tornázzanak rajta, hiszen eredendően égedelem sapisokról beszélünk, úgy gondoltam, egyszer csak kitör belőle is a sapis vér..... hát kitört!:-) Csak ki kellett várni türelemmel! Már talán százszor is leírtam a drága Kyga örök érvényű mottóját: "A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja!" Hát nem, az biztos, de ha kivárjuk mindennek a sorát, akkor olyan élményekben lehet részünk, mint keveseknek. Így van ez a kis Bubi lánnyal is. 
Már együtt rendetlenkednek Csibészkével a nappaliban, a legújabb és legviccesebb játékot mostanában találták ki a kis furmányos agyukkal. Az a lényege, hogy először, mint két "maszületettbárány" feltelepszenek az emeletre vezető lépcső alján lévő babaajtóra, ami azt hivatott meggátolni, hogy Dániel (a rossz gerince miatt) és Lacuska (aki még nem igazán tud egyedül közlekedni a lépcsőn) felmenjenek. Addig-addig üldigélnek ott, míg biztosan nem látják, hogy letelepszem valahová és figyelem őket, na akkor indul az akció! Először Csibészke reppen le a lépcsőre, Bubi pedig után és elindulnak felfelé. Már önmagában is vicces két ilyen pöttöm madár amint gyalogolnak felfelé, mint Amundsen a Déli-Sarkon.A lépcső magas, csak úgy tudnak haladni, hogy fokonként felreppennek, megvizsgálják a lépcső műszaki állapotát aztán haladnak tovább szépen a kanyar felé. Aztán eltünnek a kanyarban, várnak egy keveset, én úgy képzelem ilyenkor Bubi megböki Csibit és azt súgja:"Nézd már meg apukám, jön-e a nyanya?!" Ilyenkor előbb-utóbb a lépcsőfoktól 15 centire megjelenik egy pici fej, lassan, óvatosan, centiről-centire dugja ki a buksiját és a szeme röhög. Persze én is megindulok, fel a lépcsőn morogva-mérgelődve, mert ezt nem egyszer, minimum ötször is eljátszák és mikor begyűjtöm őket marokra fogva és mindenféle retorziót ígérek hát párban dobálják a puszikat. Egyszerűen nem lehet haragudni rájuk. Utána pedig az "itt a sapis-hol a sapis" kezdetű játék következik, amikor is bemásznak minden alá, természetesen azokat a dolgokat előnyben részesítve, amit az ember minden heti takarításkor nem tud elhúzni, nem tud alá benyúlni. Ezért aztán félméteres porcicákkal a fejükön jönnek, mennek, bár a papa a múltkor kigondolta, hogy rájuk kéne kötni valami porrongyot és a dolog már meg is lenne oldva. Ezután következik még a hálószobai játék, ahol csak elheveredek az ágyon és ők bebújnak a nyakamhoz, Bubi hanyatt vágja magát és játszogatunk. Időnként hasra vágódnak, kiterítik a szárnyaikat ez azt jelenti, hogy masszirkázzam végig a hátukat-nyakukat-fejüket. Jól esik nekik, teli vannak tokokkal, bár az igazi élvezet ha Katusom a hosszú körmeivel vakargatja őket, teljesen elalélnak tőle. És igen, Bubi megbarátkozott Katussal is, aki sokáig ősellenségnek számított, ma már odaszalad hozzá és dobálja a puszikat neki is. Jól alakulnak a dolgok, bár Csibészke a mai napig nem tudja levetkőzni, hogy ne képzelje magát 150 kilós baseball játékosnak és ha valaki méteren belül a közelembe jön, azonnal a vállamra repül, felfújja magát és mind a 17 dekájával fenyegetően mered arra a bátor és merész emberre aki engem esetleg bántani akarna. Konkrétan nagyon oda kell rá figyelni ilyenkor, mert képes akár neki is menni az illetőnek néhány jó mély csípést ejtve rajta. De ezt csak a hálóban csinálja, úgy gondolom, mint rangidős a madarak között védeni akarja a területét és a csapatát, benne pedig engem.A zöldekkel továbbra is jó a viszony, bár azt hiszem, most már mindenki számára érthető mért nem jönnek ki egyszerre. A sapisokat állandóan figyelni kell, míg Sámson és Mózes azt igényli, hogy üljünk le valahová és ők rám telepedve beszélnek, motyognak vagy csak bóbiskolnak.
És elérkeztünk Mózeshez. Hát ő egy fantasztikus figura. Továbbra is úgy gondolja, hogy az éjszakáit kizárólag az én vállamon szeretné eltölteni, még csak kigondolom, hogy vissza kell tenni őket aludni a kalitba és máris megindul a hátam közepe felé, ahol el sem tudom érni, a hallása teljesen szelektívvé alakul, beszélhetek én neki, amíg fal van meg borsó.........!:-) Ilyenkor többnyire elkezdek rádőlni az ágyra, vigyázva nehogy ráfeküdjek és egy idő után feladja, lekászmálódik a hátamról, utána aztán simán rálép a kezemre és be tudom tenni aludni a alvórúdjára. Bizony, Isten úgy felvitte a dolgukat, hogy ebben a kalitmonstrumban még külön alvórúd is jutott egészen felül mindkettőnek, imádnak ott aludni, nagyon jól érzik benn magukat és az agresszió legkisebb jelét sem tapasztalom. (kop-kop-kop) Amúgy is úgy figyeltem meg, hogy Sámson mindig kitér, ha a kicsi jelzi neki, hogy belépett az aurájába. Úgy vannak, mint a nap és a hold, mindig együtt és mégis külön. Amikor egymás mellett ülnek és többnyire úgy ülnek, mindig van közöttük 10-15 cm az biztos, közelebb csak akkor mennek egymáshoz, ha este van és Csibiék kalitjának a tetejére cuccolnak be aludni, olyankor egészen összesimulnak. Csodálatos madarak! Nem tudok betelni velük, annyira intelligensek, ráéreznek dolgokra, igazi érzelmi szivacsok, ha én morózus vagy szomorú vagyok akkor ők sem poénkodnak, ha jó a kedvem, akkor mindenre vevők, akár csak bohóckodunk, táncolunk vagy éppen együtt repülgetünk (én alul szaladok csapkodó karokkal ők meg a fejem felett repülnek). Mózes már régóta nem bántja a kezemet, véresre hónapok óta nem csíp, de már azt is kezdi elhagyni, hogy erősen ráfogjon. Ha megfeledkezem róla és mégis ott matatok sokáig a csőre előtt, akkor van hogy megfogja az ujjamat, hogy jelezze ezt nem szereti, fejezzem be, de ez már közel sem az az izület ropogtatós fogás, amit régen alkalmazott. Sámson gyakran odadugja a csőrét a számhoz, ezt minden normális nemes így csinálja, nem tudom mért, de így van. Egy hete azonban már Mózes is így tesz, óvatosan és finoman, hozzá pedig szép hosszan cuppog is. Néha azt is megengedi, hogy hozzá érjek a hátához vagy a testéhez, nem kapkod a kezem után. Továbbra is az evés a kedvenc elfoglaltsága, szinte reggeltől estig képes enni. Azt nem tudom, hová lesz az a sok kaja, mert a súlya változatlanul 35 deka, de valahogyan megszélesedett. A tollai a szárnya és a farka kivételével már kicserélődtek, smaragdzöld és mintha szőre lenne, ilyen az új ruhája. Most kaptak az új kalitba jó vastag hajókötelet, azt figyeltem meg, hogy imádnak lógni, fél- vagy egylábon, rengeteget tornáznak rajta. Mózes továbbra is nehezen megy a sima felületeken, jobban mászik és repül, bár a repülés sem a kedvence. Amikor kinn vannak először megmozgatják magukat, lenyomnak 4-5 kört a nappaliból a konyhába és vissza, aztán rám telepednek és egész este ott üldögélnek. Tegnap vacsora után, mikor már rajtam üldögéltek, még Sámson odamászott Mózeshez és megetette. Aztán beülünk a tv elé kicsit, elbóbiskolnak és végül elteszem aludni őket. 
Reggel még sötétben cserélem a kaját, a vizet és a papírt a kalit alján nekik, a redőny csak olyan 20 centire van felhúzva hogy éppen lássak, ne legyen teljesen sötét. Bubiék ki sem bújnak az odúból, csak valamelyik kimorrant, hogy ki az, aki zavarja őket. Halkan szoktam mondani, hogy én vagyok, aludjanak csak tovább. Sámsonékról leveszem a takarót, nekik is cserélek tálakat és papírt is a kalit alján. 7 órakor szoktunk indulni, akkor felhúzom a redőnyt teljesen, addigra kinn is világos van már. Fel vagyok öltözve utcai ruhában, tudja mindegyik hogy most elmegyek és csak délután jövök haza. Csibi és Bubi egészen a kalit oldalához mászik és puszikat dobálnak, így köszönünk el egymástól. Addigra Sámi lemászik az ajtó mellé és csak szemrehányóan néz. Mózes már fülig benn fekszik valamelyik tálba és tömi a kaját magába. Sámsont ki kell vennem minden reggel, megsimogatom a fejét, nyomok rá egy puszit és mondom neki, hogy nagyon sietek haza. Akkor megnyugszik és elmegy reggelizni ő is.

2010. november 12., péntek

Azt hiszem a jövőben, akárcsak Mágnyes barátnőm, én is igyekszem lecsökkenteni a fórumon való részvételemet. Járkálok én eleget a világhálón, van jó pár külföldi fórum, ahol levelezek. Persze felnézek azért időnként, nem is tudnám megállni, de tekintve az ott uralkodó jelen helyzetet nem gondolom, hogy sok keresnivalóm lenne arrafelé. Konkrétan azért, mert visszatért egy olyan topiktársunk, aki már a régi időkben is párszor erősen kiverte a biztosítékot, nemcsak nálam, de néhány általam nagyra becsült és szeretett topiktársunknál is. Tekintve, hogy a szitut nem mindenki ismeri, hát felfestem.
Azt hiszem valamikor 2008.-ban érkezett a fórumra az új tag, nevezzük X-nek. Kezdetben nem is volt vele sok probléma, aztán egy lelkiismeretes és rendes tenyésztő sráctól vett egy jákóbabát és kb. innen indult a rémálom. A fióka úgy került hozzá, hogy rendesen evett magot és gyümölcsöt, de X véleménye szerint nem evett eleget, ezért lassan de biztosan visszaszoktatta a tápra. A tenyésztő még akkor is igyekezett segíteni neki, kérte, hogy ha este még eteti is a táppal, azért napközben tegyen elé gyümölcsöt és magot, mivel ennek hiányában sajnos begysorvadása lehet a madárnak az állandó pépes kajától. Aztán még egyéb dolgok is jelezték, hogy azért itt valami nem kerek. X kisbabaként kezelte a madarat, kiderült hogy van egy fia, de saját bevallása szerint hozzá sosem volt akkora türelme, mint a madárhoz. Enyhén szólva is túlzásokba esett és nem értette, hogy a fia mért szégyelli felhozni a barátait. A gyermek összes rossz tulajdonságát kristálytisztán látta, a fiú nem mehetett oda, mikor a madarat "csókolgatta" mert akkor megzavarja őket és "szétfoszlik a varázs". Na nem ragozom, elszakadt a cérna, talán nem kellett volna, de mi a barátaimmal írtunk egy hozzászólást, amiben őszintén elmondtuk, hogy nem tartjuk ezeket a dolgokat egészségesnek, nem csak X-nek szólt, volt ott akkor még vagy 2 ilyen eszement szintén.Hatalmas botrány lett belőle. A fórum két pártra szakadt, aztán, mivel minden csoda 3 napig tart, ment minden a maga útján, de X eltünt. Nem hiszem, hogy emiatt, de eltünt a fórumról. Egészen mostanáig. Most újra visszajött és nekem a szőr feláll a hátamon, ha olvasom a beírásait. Megnéztem én is a madárka videoit, nagyon szépen beszél, okos, hihetetlen szókincse van és jól is használja a szavakat a helyükön. Én azonban még most is úgy vagyok vele, hogy mikor hallom amiket időnként mondd, hát hányingerem van. Nem normális, ahogyan azt mondja "Szétcsókollak!" Hát könyörgöm,nyilván azért mondja mert ezt hallotta, de jó érzés is van a világon.
Aztán ez is sok volt nekem:"Főleg annak örülök, h nem nő nagyobbra, nem pofázik vissza, nem nősül meg, hanem örökre az én kisfiam marad, akit dédelgethetek, akiről gondoskodhatok!"
Nem a madárral van bajom, a gazda nem százas szerintem.
Vagy most éppen ma, amikor egy szerencsétlen, aligtollas kakadut "szexi"-nek nevezett és közölte "muszáj rajta nevetni"! Hát nem tudom! Én azt hiszem egy normális embernek erre összeszorul a szive meg a gyomra és nem kezd el vicceskedni egy ilyen szerencsétlenen. Mint ahogyan az egyik topiktárs sem tudta humorosra venni a figurát és ennek hangot is adott.
Ház ez van. Legalább kiírtam magamból, végül is ez nem egy nyilvános fórum, ahol vitát generálnék, azt nem is akarok, hanem a saját blogom, ahol nyugodtam megírhatom a véleményemet.

2010. november 9., kedd