2010. június 29., kedd

Heti híradó

A zöld fiúk együtt akcióznak. Konkrétan úgy néz ki a dolog, hogy Sámson kinéz magának valamit, a múlt héten ez éppen a cseresnyés-meggyes tálikó volt és megindul. Mögötte pedig hű csatlósként Mózes nyargalászik. Odareppennek az akció tárgyához, aztán először Sámson közelíti meg, de szorosan a nyomában ott a kicsi is, kóstolgat, majd szinte odalöködi a mamlasz kis bociszeműt is, olyan "Mennyémá fiam, ne légy ilyen bamba!" fejjel, hogy kóstoljon ő is, így aztán szépen kettesben nekiállnak az éppen aktuális valamit elfogyasztgatni, szétszerelgetni, megrágicsálni. Eddig csak a két kicsit, Csibészkét és Bubit kellett szoros emberfogásban figyelni ha kinn voltak, most már a két ganajt is. Alig várom, hogy megérkezzen a játszótér, végre akkor ki lehet engedni őket a nappaliba, úgy hogy állandóan szem előtt legyenek és akár órákra is kinn maradhassanak. Papának csak egyetlen kérése volt, kaját ne adjunk kinn neki, mert hihetetlen módon tudják szétszórni, úgyhogy csak kiülőnek, közös játszótérnek fogjuk használni. A kalitban lévő játékok mindegyik sajátja, a játszótériek közösek lesznek, aki irígy vagy verekszik, az azonnal megy a konyhába büntibe.
Általában teljesen jól vagyunk, sokat játszunk ha otthon vagyok. Az elmúlt hétvégén lezajlott az év legnagyobb létszámú családi rendezvénye, ez Lacuska keresztelője volt, illetve az utána tartott hepaj, ami a fiamék kérésére nálunk bonyolódott. Hetek óta készültünk rá, előtte meg 3 nappal reggeltől estig takarítottunk, rendezkedtünk. Jól sikeredett, mindenki nagyon kíválóan érezte magát, szerencsére az ilyenkor szokásos családi sértődések is kikerültek minket. Mikor elmentek a vendégek kiültünk a teraszra a gyerekekkel és a madarakkal és még egy darabig beszélgettünk, Rebeka játszott a zöldekkel, Lacuska meg éppen a kalitok oldalára akart felmászni dícséretes buzgalommal, amit a fiúk néma rémülettel figyeltek, de aztán ez is megoldódott. Végül mindenki elment, papa elszunyált a tv előtt a nappaliban én meg beültem a zöldekkel kicsit tv-t nézni. Sámson rátelepedett az egyik vállamra, ám kis idő múlva bizony a Mózesgyerek is jött ezerrel, ő felmászott a másik oldalra és így próbáltuk valami idióta film eseményeit követni, de már én is fáradt voltam, úgyhogy csakhamar édesen húztuk a lóbőrt mindhárman. Sámi szorosan a nyakamhoz dugta a kis fejét, teljesen odabújt, a másik oldalon pedig Mózes üldögélt egyre közelebb, végül már ő is teljesen hozzámbújt, aztán szépen el is aludtunk mindhárman. Valamikor éjjel ébredtünk, Sámsont óvatosan felkeltettem és betettem a helyére, jött volna a kicsi is, igen ám de semmi hajlandóságot nem mutataott hogy lemásszon rólam, olyan jól érezte magát. Kicsit el is merengtem ezen, Sámson olyan 4-5 hónapos korában órákig aludt a nyakamba bújva, ha néztem a tv-t közben az ujjait simogattam vagy a nyakát , fejét cirógattam, bármeddig képes volt így pihengetni. Mózessel ezt még meg sem próbáltam, mert ugyan odarepül hozzám, most már oda is bújik, de a félhomyálban ellenségnek értékeli az ujjaimat, látom, ahogyan nyitja a csőrét és meg is fogja, de ezt már nem is lehet összehasonlítani a kezdetetekkel, mikor tiszta seb volt a kezem, annyira félt tőle hogy hozzáérek, ott mart ahol tudott. Most csak megfogja, ilyenkor szólok neki, hogy "Nem szabad, ne csípj!!!" és csodák csodája abba is hagyja, de azért egyelőre tovább nem tudunk lépni. No nem baj, nem gyorsvonat ez, majd csak haladunk ebben is előre.
Elindult a céges papagáj játék és felszerelés kereskedése. Elég sokat dolgozom vele, de szívesen csinálom. Vettem én is a madaraknak játékot. Csibészkééknek először bőrt , Sámsonéknak színes kötélen rágható kockákat. Aztán megcseréltem a dolgot, Sámiék kapták a bőröket és teljesen megleptek vele, hogy boldog örömmel vetették rá magukat. A bőr jó vastag marha durábel, nagyszerűen bírja a 4 centis csőrőket, a kicsik is jól elszórakoznak vele. Ha lerágnak róla valamit, akkor egyszerűen pótolom egy másik fakockával, amit felkötök a bőrre és rághatják megint.
Ide teszem a linket, hátha valakit még érdekelne a bőrjáték, hiszen úgy látom, nagyon bejön nekik és akik eddig vittek, jákónak, kongónak, nemesnek, mindenki dícséri.

www.papagajjatek.com

2010. június 18., péntek

2010. június 17., csütörtök

Fly free little Bogyó!!!:-(


Annyi sok vidám és jópofa dolgot akartam mesélni. Ehelyett csak ülök itt, próbálom összeszedni magam és megérteni, mért történhetett, hogy Bogyó, az élete teljében lévő, gyönyörű sapis tojócska 4 évesen elment. Át a Szivárvány-hídon. Teljesen ledöbbentem, mikor Piroska bejegyzését elolvastam. Ez a két madár (Bogyó és Kavics) olyan volt, amit mi emberek álompárnak hívunk. A gazdáiktól mindent megkaptak, egyszerűen érthetetlen a dolog és nehezen térek fölötte napirendre. Persze, hogy azonnal Zizi jutott az eszembe, még friss a saját sebem is........... Tudom, milyen érzés ott állni, nézni a kicsi testét és felfogni a felfoghatatlant. Talán Bubi nagyon is ráérzett, egész este rajtam lógott, bújt a kezem alá simire, finoman harapdálta az ujjaimat, ezeket csak Zizike csinálta, hiszen ő is tojó volt és mint ilyen kissé csípősebb, de soha meg nem sebzett.

Közben szól a Hattyúk tava. Ma erre alszanak el a tollas testvérek is. Nincs ellenükre a dolog, még Sámson esti monológja is elmarad, annyira hallgatják, a légy zümmögést is hallani. Végre már herceg megtalálta a hattyúk között Odettet, mert ez a kedvenc részem, legalább némi vigászt hoz, bár mostanában már az lett a szokásom, hogy ha valamelyik ismnerősöm madara elmegy a Hosszú Útra az emlékére meghallgatom az Egmont-nyitányt. Annyi fájdalom, visszafogott feszültség és harag van benne, hogy általa kiadom magamból az enyémet. És bele tudnék ütni a falba..................

2010. június 7., hétfő

Hétvége






































Ritkábban blogolok, nem mintha nem lenne mit, csak valahogyan már nekem ciki ez a sok elégedett írás. Tényleg úgy érzem néha, hogy már a hócsukája teli mindenkinek ezektől a mintapapagájoktól. Pedig hát ilyenek, nyilván ebben nekünk is részünk van, hiszen nyugodtan és csendesen élünk, nem üvöltözünk és nem piszkáljuk őket ha kell ha nem. Igyekszem minden nap kiengedni mindegyiket, de bizony néha becsúszik, hogy későn érek, ilyenkor a kicsik már rendszerint alszanak és akkor csak a 2 nagy jön ki. Megtanultak békében éldegélni egymás mellett, az esti máriatövismag evés után többnyire felülnek a nappali boingjára és ott szépen, csendben eltollászkodnak, olyan csendben vannak, hogy volt már amikor 10 órakor a papa szólt, hogy "Azokat a szegény madarakat nem kéne eltenni aludni, mert már fenn húzzák a lóbőrt?!" és gyorsan szaladtam velük a kalitba.:-) Azért nem mindig ilyen idilli a kép, van hogy Sámsont elkapja a hangya és elkezdi szekálni Mózest, időnként le is löki a helyéről, de ezekbe a vitákba én nem szólok bele, csak ha nagyon goromba, de ez eddig egyszer fordult csak elő, hogy Mózi púpját bántotta, nyilván teljesen tisztába van vele hogy a kicsi nem százas, akkor kapott is egy kis sallert, pusztán csak miheztartás végett és úgy tűnik, megértette, hogy azért vannak határok.
Hétvégén megint tanultam valamit a zöld fiúkról. Megjött a jó idő és én ilyenkor kitolom a kalitokat a teraszra ahol napozhatnak, nézegethetnek kedvükre. Tanulságos hétvége volt a mostani. Először is még mindig ott tartunk, hogy a két kicsit sajnos max. 1 órára tudom csak kitenni, ha nem akarom hogy a jó szomszédok kaszával-kapával jöjjenek ellenünk. Sajnos ők olyanok, hogy ha meglebben egy levél, arra száll egy madár vagy Uram bocsá valami vérdarázs vagy méhecske, légy, ilyesmi, azonnal fülsértő üvöltésben törnek ki, de nem csak ezektől, még a repülő látványa is felzaklatja őket. Nyilván nem várhatom el a környezetemtől hogy tolerálják egész nap ezt a rémületes vonyítást, ezért aztán ők 1 óra múlva szépen becuccolnak a hálóba, odatolom őket az ablak elé és kriptai csendben eljátszogatnak. Papa szerint, aki néha rosszmájú, azért vannak el ilyen jól, mert azt hiszik, hogy a zöld fiúk már vissza sem mennek és övék lesz az egész szoba.:-)
A zöldek pedig szépen kinn mókolnak, aztán kb. 2 óra magasságában ők is mennek be, mert ilyenkor délután szoktak szunyálni egy kicsit, lesötétítem a szobát aztán elpihengetnek 4-5 óráig (azért mondjuk ki, nekik is vannak rigolyáik:-DD), aztán viszont már ajtó-ablak becsuk és jön kifelé az egész banda.
Most a hétvégén is kitoltam őket kalitostul, a terasz közlekedő folyosójára, ott kilátnak at utcára, nézegetik az embereket, füttyögnek egyet-egyet, de abszolut viselhetős a hangjuk, én még szeretem is hallgatni, ahogyan motyorásznak magukban. Aztán megérkeztek az unokák és az anyukájuk. Kimentünk velük is a terasz széles részére, kinyitottuk a homokozót, Rebeka benne ült és játszott, Lacuska meg szokott módon, erősen ráfókuszálva, hogy mit lehet rendetlenkedni, hol a kaktuszt támadta meg, hol a cserepekből evett egy kis virágföldet, de mindent elkövetett, hogy egy pillanatra se unatkozzunk.:-) Hát egy egészséges 11 hónapos kisfiú már csak ilyen. Aztán kezdődött a bonyodalom. Sámson egyszer csak elkezdett varjút megszégyenítő hangon és hangerővek iszonyat károgni. Nem is értettük a dolgot, ilyen még nem volt. Mami rögtön odament, beszélt neki, akkor abbahagyta de aztán ezerrel folytatta. Gondoltam, hátha Mózes idegesíti (bár eddig sosem idegesítette) ezért eltoltam mellőle, még távolabb a gyerekektől. A válasz sem késett, még jobban üvöltött. És akkor leesett a fatantusz...... Szépen megfogtam a kalitját, be az előszobába, át a nappalin, ki a teraszajtón és kitoltam a terasznak arra a részére ahol a gyerekek játszottak, a másik felére pedig Mózest húztuk, ami azért is jó volt, mert a nagy kalittól Lacus nem tudott letélakkolni a lépcső felé. Onnan aztán idilli nyugalom lett, a zöld fiúk lógtak a kalitok oldalán és a gyerekeket figyelték. Rebeka még az almáját is megosztotta velük, ők meg elégedett fejjel nézegették a kicsiket. Ez volt hát a baj...... nem látta a gyerekeket, sőt még jó messzire is eltoltam tőlük.:-))))))
Délben Rebeka kinn ebédelt a kisasztalán a madarak között, később elment aludni. De nem egyedül, a fiúk újra kezdték a hangicsálást, hát betoltam őket is a hálóba, ahol Rebi aludni szokott. Jó 2 órát aludt, a madarak kriptai csendben pihengettek vele együtt, még egy nyikkanás sem volt, a nagypofájú sapisok is néma csendben vigyázták a kislány álmát.
Hát ennyi a történet, megint okosabbak lettünk valamivel, ezentúl odafigyelünk rá, hogy mind egy kupacban legyenek, madár és gyerek, mert akkor mindenki elégedett és jól érzi magát. Azt hiszem ezek a nemes srácok nagyon jó fej madarak, mostanra már Mózes is ,aki gyárilag inkább csak velem szeret lenni, ugyanúgy mászik a kalit oldalához, hogy kivegye Rebeka kezéből az almát. Nem csapkod, nem morog hanem óvatosan nyúl oda a kislány kezéhez.
Ja és még valami. Rebeka szokása, mivel még nem nagyon beszél, hogy "igen" helyett azt mondja: "Ahaaa". Ma reggel hallgattuk Sámson hajnali monológját, egyszer csak rákezdett: "Ahhhaaa, ahaaaaa" :-DDDDDDDDD



2010. június 1., kedd

Mózes











Nem mondhatom rá, hogy kedvesebb madárral még nem találkoztam. Nem szereti ha simogatom, ezért nem is próbálkozom. Nem fekszik a tenyerembe hanyatt, mint Sámson, nem vágtat be a kezem alá, mint Csibészke és nem játszik az ujjaimmal, mint Bubi. Ő olyan kis magánakvaló. Imád viszont saját magával beszélgetni, új szavakat próbálgatni, utánozni a nagyokat.Vannak kedvenc helyei, ott elüldögél akár órákig, ha kinn vannak , a csillogó, okos kis szemeivel mindent megfigyel ami körülötte történik. Igaz, hogy reggel ő az első, aki a vállamra repül, de ez sem azért van, mert annyira szeret, hanem mert olyankor mindig kap egy-két finom falatot amikor a zöldféléket aprítom nekik. Az is igaz, hogy ha megijed valamitől, akkor a többivel ellentétben, akik azonnal a kalitjuk felé veszik az irányt és szélsebesen bemennek a biztonságos helyükre, ő többnyire hozzám reppen, odabújik és úgy lesi a számára idegen és félelmetes valamit. Két napja azonban valahogyan más lett. Tudatosan jön este felé, mikor már szürkül, szépen felmászik a vállamra, a csőrét szorosan odanyomja a hajamhoz-nyakamhoz és képes órákig így maradni. Néha visszateszem, hiszen ők emberre soha, semmilyen körülmények között nem......, aztán ha végzett újra jön. Tegnap este is a vállamon bóbiskolt, Sámson már régen becuccolt aludni, ő meg csaknam akart mozdulni rólam, aztán egyszer csak megfogta a fülemet a csőrével és finoman elkezdte rágicsálni, mint egy kis babakutya aki így altatja magát. Jó sokáig bóbiskolt rajtam, már vissza akartam tenni a kalitba, de semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy lelépjen a kezemről. Hagytam még egy kicsit, aztán óvatosan felkeltettem és visszatettem. Valahogyan olyan jó érzés volt, ahogyan bújt, ahogyan a nagy csőrével olyan hallatlanul óvatosan nyúlt a fülemhez, ahogyan megpróbálta a szeretetét és a ragaszkodását kimutatni.................