2009. november 18., szerda

A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja! (Kyga)

Tegnap délután megint kivettem Bubibéjjbit. Most már egyre jobban törekszem, hogy ugyanolyan kedves-szelíd-barátságos madárkát neveljek belőle, mint Csibészke. Amikor elhoztam, úgy gondoltam, hogy nagyon szuper dolog lesz, ha sem Csibinek, sem Bubinak nem kell magányosan élnie a kalitjában, hanem együtt szépen eléldegélnek. Ez egyébként így is van, papa mutatta éppen egyik délután, hogy milyen tüneményesen játszanak. Fejjel lefelé lógtak a kalit tetejéről, közben játékosan bunyóztak aztán szépen egymás után megindultak, olyan volt az egész, mint a denevérfelvonulás. Tündériek voltak. Aztán lassan rájöttem, hogy már többre vágyom. Azt akarom, hogy ő is ugyanolyan szelíd legyen, mint Csibi, hogy ha kiveszem az ujjamra, ne szarja össze magát félelmében, hogy mi fog történni. Jó volt, hogy megtaláltam ezt a Cerbisulit, valahogyan megerősített abban, hogy bizony mindent meg kell próbálni., nincs megoldhatatlan probléma, nincs lehetetlen csak tehetetlen (ezt egyébként papa szokta mondani). Aztán amikor ki-kivettem Bubit, rájöttem, hogy ez a kismadár nem azért csípked, mert vad, gonosz és utálja az embereket, hanem mert fél. Mindentől fél, új szituációktól, új helyektől és új emberektől. Tegnap leveleztem valakikkel, akik sapis témában kértek tanácsot és ennek kapcsán küldtem nekik két kis videot, ahol Csibészke és Zizi játszogatott az ölemben és aztán, ahogy megnéztem a két kis filmet és jól elsirattam Zizit megint, megfogadtam, hogy ez lesz a szemem előtt, ilyen kismadarat akarok Bubiból is faragni. Ide teszem nektek is a két linket:
Jajjjj...... ez a Zizilány nagyon ott van a szívemben még mindig........
Hát akkor Bubi. Szóval kinyitottam a kalitajtót és hagytam, csináljanak amit akarnak. Ő először ki sem jött, csak Csib vágtázott kifelé, mint az őrült. Később aztán lassan-lassan mégis kijött. Ült a kalitajtón, mint a Hadikhuszár, mereven, felkészülve, hogy azonnal repüljön, ha valami atrocitás éri. De semmi nem érte, még a közelébe sem mentem. Bevittem viszont a szoba másik sarkába egy stokit és arra ráültem, néztem őket. Aztán később odavittem magammal Sámit, belefektettem a tenyerembe, megpuszilgattam a hasát, játszottam vele vagy jó 20 percet. Aztán visszatettem és jött Csibi. Vele nem is kellett játszanom, mert azonnal radírozni kezdett és dugta a fejét a tenyerembe simire. Egy idő múlva őt is visszatettem és jött Bubi. Mikor odatettem az ujjam, ő odahúzta a csőrével és hang nélkül lépett a kezemre, de mikor megindultam vele a stokihoz, már éreztem, hogy kezd remegni a kis teste és amikor leültünk össze is szarta magát a félelemtől. Nem nyúltam hozzá, nem próbáltam megsimogatni, hanem odavettem egészen közel az arcomhoz és halkan suttogtam neki, mindegy, hogy mit, ami eszembe jutott. Mikor éreztem, hogy alábbhagy a remegés még beszéltem kicsit hozzá, aztán szépen visszavittem a kalitra, anélkül hogy bárhol is meg akartam volna érinteni. Egyelőre ez marad, mindaddig, míg nem érzem úgy, hogy tovább léphetünk. Ezt is Kygától tanultam, hogy így lehet a legjobban megnyugtatni őket, mivel a madarak gyakran sutyorognak maguk között, még éjszaka is. Így beszélgetnek.
Hát akkor hajrá..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Cerberos kutyasuli

Egyik éjjel vadul bóklásztam a neten, nem tudtam aludni és kimentem a nappaliba. Aztán találtam egy nagyon érdekes cikket, teljesen rácuppantam. Egy kutyasuliról szólt, ahol a problémás, viselkedészavaros kutyákat nem küldik el, hanem rehab program keretében "átnevelik" őket, hogy igazi falkatagként élhessenek a gazdáikkal és azok családjával. Aztán megkerestem a honlapjukat is és a végén már csorgó könnyel olvastam a beírásokat. Ezek az emberek azokon a kutyákon segítenek, akik ezért-azért nem kellően szocializálódtak kölyökkorban vagy a tartási-nevelési körülményeik miatt kezelhetetlenek. Eszembe jutottak azok az idők, olyan 15-22 éves korom táján, mikor magam is foglalkoztam kutyakiképzéssel. Fekete közép-schnauzerem volt, Trézsi. Egyszerűen imádtam, hihetetlenül jó fej kutya volt. Úgy került hozzám, hogy először zsebpénzkiegészítésként elvállaltam a kiképzését. Aztán annyira megszerettük egymást, hogy a tenyésztő, akié volt, átlátva hogy a kutya igazán csak akkor érzi jól magát, ha velem van, nekem adta. A kiképzés is sikeres volt, bár egyetlen dolog, az apportírozás volt, amit igaziból soha nem akart megcsinálni, tekintve hogy fiatalabb korában valaki egyszer jól odavágott neki az apportfával, amitől ő azt olyan szinten gyűlölte, hogy semmi pénzért nem fogta volna a szájába. Ma már egészen máshogyan képezik a kutyákat. Sokféle módszert találtak ki azóta, és szinte mindegyik a jutalmazáson alapszik. Az én időmben még inkább a durvább módszerek lézteztek, a megfélemlítés, a durvaságra durva válasz, bár nekem szerencsém volt Trézsivel, nem kellett ezeket alkalmaznom.
Jó volt nosztalgiázni. Szerettem a kutyaiskolába járni. Először a Nagyiccei Iskola oszlopos tagja voltam évekig, később az Északnyugati Kutyaiskolába jártam. Ott igazán klassz táboraink voltak nyáron, kutya és gazda, két test de egy lélek volt. Mert kell egy csapat.... ahol az ember jól érzi magát, ahol megoszthatja a gondjait és meghallgathat másokat, ahol mindenkit ugyanaz a téma érdekel. Teljesen mindegy volt, hogy valami kékvérű, kitűnő pedigréjű kutyával járt ki oda az ember, vagy pedig csak egy sétatéri mixje volt.
Aztán az jutott az eszembe, hogy milyen érdekes, kutyázni már nem kutyázom, hiszen a család és a gyerekek mellett nem maradt elég időm rá, aztán belecsöppentem ebbe a papagájosdiba. És imádom, egyszerűen olyan szerves része lett az életemnek, hogy sokszor látom a rokonaim szemén a döbbenetet, mikor mondom, hogy nekem ott kötelességeim vannak a madarakkal, imádok velük foglalkozni, játszani, szeretem nevelgetni őket. Ők most az én kutyáim!!!:-)))
Ajánlom tehát nektek is az oldalt, olvasgassátok kedvetekre, nagyszerű dolog,hogy vannak még ilyen emberek és ilyen közösségek!!!!!!

http://www.cerberoskutyaiskola.hu/index.php
Ez a linkjük, de ha érdekel a dolog, elég ha a beírás címére kattintasz és már benn is vagy a Cerbiben!!!!!:-))

2009. november 17., kedd

Sámson

Köszönöm mindenkinek , aki Sámson után érdeklődik. Az a helyzet, hogy a májfunkciója javult, még nem tökéletes de nem is olyan rossz, mint volt. Január-február tájékán lesz a következő kontrollvizsgálat. Addig eszi a Máriatövismagot minden nap. Jó a kedve, az étvágya, így senki meg nem mondaná, hogy valami gond van vele. Már igazi kamasz és ezt állandóan "hangoztatja" is, kitárt szárnyakkal hívja a vele megverekedni akarót. De ilyen nálunk nincs, így amikor már mérgében ott kaffog a fülem mellett, akkor gyorsan belefektetem a tenyerembe és jól megdögönyözöm a fiatalurat, amitől aztán lenyugszik és elszáll a verekedős kedve. Elég röhejes, de jobban tartok Bubikám hegyes, éles kis csőrétől, mint Sámson 4 centisétől!!!!!!!!!!:-)))
Szóval a Bubi..... most éppen a múltkori "két lépés előre" helyzettel szemben 3-at léptünk hátra, de ez egy ilyen dolog, csak türelem kell hozzá, semmi más, abból viszont egy hegynyi....
Az történt, hogy felbuzdulva a múltkori kiengedésen, mikor azért úgy láttam, már nem fél annyira, ráült a boingra, a nagyhintára sőt elmókolt a játszótéren is, hát tegnap megint kivettem. Nem tudom mi volt vele, de miután simán kivittem magammal a konyhába először a kiskalitra ültettem, aztán feltettem a nagyhintát és oda raktam a kisasszonyt. Csibészke viszont semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy vele menjen, ezerrel radírozott a vállamon és csuda jól érezte magát. Bubi annál kevésbé, szerintem félt egyedül, mert úgy elkezdett visítani, mint a szabadnapos sakál!!!!!!!!!!!! Úgyhogy nem volt mit tenni, szépen visszatettem a nagykalitba, ott aztán már nagy elégedetten felmászott az alvórúdjára és azonnal kitette a "Don't disturb!" táblát.
Talán már későn volt. Ez olyan fél 7 tájban történt, én akkor értem haza, a másik kettő ilyenkor kezd el élni, de Bubi korán szeret feküdni, úgyhogy egyelőre ezt nem fogom forszírozni, csak ha otthon vagyok délelőtt, akkor valszeg jobban viseli. Pozitiv jel viszont, hogy a múltkor nekikezdett, hogy bedugja a kis buksiját a tenyerembe egy kis simire. Néhány másodpercig úgy is maradt, aztán visszakozott. Nem eröltettem, de nagyon örültem, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jut. Láthatja Csibészkétől, hogy bizony sosem bántom és rohan, hogy hozzám bujhasson vagy csak ráugorjon a vállamra.

2009. november 10., kedd

Sámson

Mióta Rebeka gyakrabban jön hozzánk, Sámson szótára az "egekbe szökik"!!!!:-))
Vékony kis gyerekhangon beszél és mindent megtanult már Rebekától!!! Olyan kíválóan tudja Rebi hangján ordítani, hogy "mama", hogy sokszor bemegyek a csőbe és a szobában keresem a kislányt, pedig ő fenn játszik Katussal az emeleten. Tud rebiül sírni, nevetni, halandzsázni, szóval nagyon édes...... de a legjobb mégis a "kaka". Hát ez nem az, amire gondoltok, hanem Rebeka nem tudja tisztán kimondani még, hogy Kata, helyette használja a Kaka-t. Katus a falra mászik tőle.... :-))) Hát még így, hogy Sámson is időnként elkurjantja magát, a multkor már mérgében nem tudott mit mondani, odaállt a nagy zőőd madár elé és közölte vele: "Na, téged sem az eszedért szeretünk!":-)) Hogy mentsem a menthetőt, mondtam neki, hogy nem is azt mondja, hogy kaka, hanem vaa-vaa, Rebeka így hívja Dánielt. :-))
Ma viszem Sámit kontrollra délután Molnár dokihoz. Szorítsatok, hogy jó legyen a májvizsgálata!!!!

2009. november 6., péntek

Bubi

Szerintem jól érzi magát nálunk. Mindenesetre Csibészkével igen nagy harmóniában élnek. Esténként szivetmelengető ahogyan összebújnak és halkan beszélgetnek egymással. Bűbájos kismadár ez a Bubilány. Csibi szemmel láthatóan igen boldog vele és ettől én is pont olyan boldog vagyok. Itt jön aztán a képbe, hogy a drága Kygának mennyire igaza volt, mikor elmondta, hogy bizony Zizike sosem lesz Csibi igazi párja, mert nagyon nagy a korkülönbség köztük.... és ez így is volt. Úgy éltek, mint a csapattagok, de ez a fajta szeretet és gyengédség, ami most köztük van bizony Zizivel nem volt meg.
Lassan szoktatgatom őt a kaliton kívüli élethez. Kezdem megismerni a testbeszédét, tudom már, hogy mikor fél, mikor nyugodt, mit csinál, ha ki akar jönni az ujjamra, egyszóval kezdjük kiismerni egymást. Kati barátnőmnél nagyon jó sora volt, de mivel velük élt egy fiatal, kajla airedale terrier szuka, Kati nem tudta gyakran kiengedni, mert Bubit zavarta Lizy szeles, ugrálós viselkedése. Pedig Lizy csak barátkozni akart , ő mégis nagyon bizalmatlan sőt ellenséges volt vele. Most ugye itt van neki az öreg Dániel, ő viszont már nem ugrál, oda sétálgat a kalithoz, leellenörzi a létszámot vagy csak felporszívózik valamit a kidobott kajákból és megy a dolgára. Ezzel együtt őt sem szereti, ha kinn vannak és Dániel közel megy, már kezd is lemászni, hogy nekimenjen, de eddig szerencsére mindig sikerült megállítani. Nem engedem ki őket minden nap, nekem ez a november-december sajnos munkailag nagyon sűrű, jó nagy kalitjuk van, szépen el is játszogatnak benne. Rosszabb lenne, ha egyik nap kinn randalírozhatnának, másik nap meg alig látnának.
Már mindenkit végig csípett, rajtam kívül. Engem valahogyan elfogad, benyúkálhatok a kalitba, sőt még az ennél kisebb kalitokba is, ha benn vannak, soha nem jut eszébe, hogy neki menjen a kezemnek. Nyilván ebben nagy szerepe van annak is, hogy látja, Csibészke sem akar megcsípni, inkább szárnyát-lábát töri, hogy ráugorhasson a kezemre. A legérdekesebb, amikor jelzi, hogy ki akar a kezemen jönni. Mikor benyúlok, sosem dugom a kezem a csőre elé, mert attól megijed, elkezd morogni és félelmében azonnal csíp is. Kb. olyan 5-10 centire oda tartom a kezemet és ha ki akar jönni, akkor óvatosan oda nyúl a csőrével, behúzza a kezemet a lábaihoz és szépen felmászik az ujjamra. Mikor a családom először látta, szentül meg voltak győződve, hogy huzatos vagyok, mert ők ugyan semmi pénzért oda nem tartanák ennek a kis gyilkosnak a kezüket.:-)) De működik a dolog, persze közben halkan beszélek hozzá. Az erős hangokat utálja, attól mindig ideges lesz, látszik a mozdulatain.
Szóval úgy hetente kétszer engedem ki általában, de mindig olyankor, ha a többiek nincsenek otthon, max. mami van velem. Az majd egy későbbi lecke lesz, hogy megszokja: a családtagok sem bántják. Fél még kinn, nem találja a helyét. Többnyire kiviszem a konyhába, ahol egy közepes kalit áll és akkor azon jöhet-mehet, játszogathat. A héten megpróbáltam ráültetni a konyhai nagy kiülőre, de egyelőre megijed még tőle. Annyira megijedt, hogy azonnal el is repült, fel a baromimagas hűtő tetejére, akkor aztán nekiálltam onnan levarázsolni. Persze, nem alulról nyúltam fel, hiszen akkor ő felettem van és nagyobb az esélye, hogy odakap, hanem egy székre álltam fel és úgy próbáltam. Pittbult megszégyenítő morgás volt a válasz!!! Akkor szépen odatettem Csibészkét is, aztán először az egyiket, majd a másikat vettem le lassan, minden harc nélkül. Nagyon vigyázok, hogy ne eröltessek semmit, mindig addig menjünk el, ameddig ő is akarja. Tudom és érzem, hogy leszünk mi még nagyon jó barátok, de neki erre idő kell, meg kell tanulja, hogy a Kéz, amelyik felé nyúl, barát és nem ellenség. A tojók amúgy is kissé durvábbak, Zizi olyan szelíd volt velem, mint egy angyal, mégis ha bekötötték volna a szemem és a két madár pedig felváltva ráfog az ujjamra, tökéletesen meg tudtam volna mondani, hogy melyik volt.
Utána kicsit még játszottak a megszokott közepes kalit tetején. Mikor végül összeszedtem őket, hogy akkor menjenek a helyükre, Bubikám újra nekiállt figurázni és most a szobában, az egyik képünk (persze, hogy a legmagasabban lévő) keretének tetejére ült fel és semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy lejöjjön. Na hát akkor megint másztam, nekem sem árt egy kis mozgás és szépen lecsalogattam onnan is. Egészen jól ment a dolog! Igaziból sokkal rosszabbra számítottam, tekintve, hogy az első kiengedésnél az ülőgarnitúra mögül kellett összeszednem!!!:-)))
Hát így haladgatunk szépen előre, lépésről lépésre....... azt hiszem, ha Kyga látná, mosolyogna a szakállába és elégedett lenne a tanítványával!!!!!:-)
Mindig elképzelem a képet, amikor majd ő is rajtam játszik Csibivel, felszabadultan, tele bizalommal és szeretettel és tudom, hogy eljön majd ez az idő is, csak ki kell várnom, időt kell adnom neki.
Időnk pedig annyi van, mint a tenger................