2010. július 25., vasárnap

Lili, Elliot, Sámson és Mózes

Mondják, hogy ahonnan a Jóisten elvesz, oda két kézzel ad is. A mi életünkbe ez most úgy definiálható, hogy ahová gondok kerülnek, oda jó dolgokat is küld. A gondokat most nem részletezném, eljön majd annak is az ideje, a jó dolgokről mesélnék inkább, míg ennyire bennem él.
Tegnap délután fantasztikus dolgok történtek  nálunk. A mi imádott nemeseinkhez vendégek érkeztek, két nemes (egy hím és egy tojó személyében).
Nagyon sokat olvastam már a nemesek sajátságos matriarchátusáról,  intelligenciájáról, tapasztalom is napszámra, mégis ez a pár óra valami hihetetlen dolgokat mutatott meg nekünk ezeknek a csudálatos madaraknak az életéből.
A két vendégmadár, név szerint Lili és Eliot délután érkezett.






Lilit ismerem, tavaly már volt nálunk, meg én is voltam vele és a gazdájával Pécsen egy kiránduláson. Gyönyörű és nagyon okos. Amikor először találkoztam vele egyszerűen megfogta a csőrével az orromat, még  a levegőm is elállt, de tudom, hogy ha ilyenkor az ember a félelem legkisebb jelét is mutatja, akkor elveszett, azt azonnal megérzik és onnan már csak szórakozgatnak az emberrel. Egyszóval Lilivel már tavaly is jól elvoltam, nem csípett és nem agresszorkodott velem.





Az ő hierarchiájukban viszont a hímek erőst a tojó alá vannak rendelve. Az én drága Sámsonom kb. úgy félt Lilitől, mint az ördög a kereszttől, menekült, ha csak a vörös dáma ránézett, attól is. Nem is volt kétséges, kinek hol a helye, Lili ült legmagasabban, Sámi kalitja legtetején és az zöld ifjú csak messziről nézegette, közelíteni egyáltalán nem mert, akart.
Nálunk ugye változtak az idők, lett nekünk ez a kis Mózesgyerek, akivel mondhatom nagyon jól eléldegél Sámi. Néha már bosszantják is egymást, de ahogyan a Mózi növöget egyre kevésbé hagyja hogy Sámson uralkodjon rajta, ha megunja hogy a nagy piszkálja, ad neki egy sallert és helyreáll a rend.
Most azonban megérkezett a vendég hím, aki ugy saccperkb akkora mint Mózi és Sámson együttvéve. Nagyon érdekes volt már az antré is. Az én fiaim, mikor meglátták a vendégeket, minden különösebb kapkodás nélkül feltelepedtek a kedvenc boingjukra és akkor a hatalmas vendéghím is megindult, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felreppent a fiúk mellé, akik ugyanilyen természetesen tudomásul vették, hogy eggyel többen vannak, szinte még helyet is adtak neki, hogy ő is elférjen a boingon és nagy békeséggel ücsörögtek.




Ezalatt Lili királylány tudomást sem vett arról hogy van itt még 3 hím, úgy nézett át rajtuk, mintha mindhárom levegő lett volna. Vacsora alatt Eliot, a vendéghím elüldögélt a boingon, az enyémek tettek kísérleteket hogy kijöjjenek a konyhába, de mivel az egyetlen leszállóhelyen Lili trónolt, hát esélyük sem volt, hogy oda leszálljanak, illetve egyedül Mózesnek engedte meg, hogy olyan 30-40 centire tőle elüldögéljen.



Nyilván azért, mert a kicsi még kölyökkategória és tény, hogy egészséges felnőtt madár sosem bántja a fiókákat. Mózes pedig elüldögélt boldogan és fátyolos, csodáló szemekkel nélzte a kis dögös vöröst, még kissé ki is nyitotta a szárnyait és felborzolta a tollait, hogy nagyobbnak tünjön és le nem vette a szemét Liliről.



Később a nappaliban már Lili telepedett fel a boingra és innen a 3 pasi csak a kisjátszótéren üldögélhetett.




Néha, mikor az enyémek repkedtek és pont a konyhából jöttek befelé, rutinból azonnal a boinghoz szálltak landolni, hiszen ők ezt játsszák nap mint nap, de Lili testbeszéde és a hangja kétséget sem hagyott bennük arról, hogy ott ugyan semmi keresnivalójuk nincs, az Lili székhelye. A pasik így a játszón töltötték a délután hátralevő részét. Sámson és Elliot kíválóan el voltak együtt. Mózi hol a nyakamban üldigélt, hol közéjük reppent. Sámson még el is kezdett barátkozni, sőt néha piszkálta  Elliotot, a méretkülönbség ellenére is , aki valami eszméletlen nyugalommal ült és szemmel láthatóan fát lehetett a hátán vágni (nyilván ebbe az is belejátszott, hogy nem hazai pályán volt).









Annyira nyugodt és nyitott volt, hogy ahogyan lassan szürkülni kezdett jókat bóbiskolt is, mert már fáradt volt. Nyilván nem volt benne semmi félelem, mert igencsak gyakran becsukta a szemét egy kis szunyára.:-)




Érdekes volt a hangjuk is. Egészen más, mint az enyémeké. Sámi és Mózi egy olyan nyafogós, nyivákolós hangot használnak. Nagyon ritkán kiabálnak (Mózest talán még nem is hallottam ordítani). Sámson volt már hogy károgott, de ez sem volt túl zavaró. Lili hagjai egészen mások. Erősebb, rövidebb kiáltasokat használ, gyakran pedig a vele egy lakásban élő kecskepapagájok hangját utánozza, amikor pedig Eliot néhányszor kieresztette a hangját egy rövid kiálltás erejéig, hát csak nézegettük a plafonon a vakolatot. Hiába no, nagy a teste, nyilván a hangja sem valami macskanyávogás.
Lili megmutatta, hogy milyen kunsztokat tud. Rendkívül ügyes, bárkinek szót fogad, ez valóban segítség lenne nekem is, hogy a két fiút, akik rajtam és Rebekán kívül nem vegyülnek senkivel, kicsit emberszeretőbbé tegyem. Ahogyan látom Lili viselkedésén, nem az a lényeg ebben, hogy produkálja magát, hanem az hogy így egyre jobban megnyílik mások iránt is, szemmel láthatóan élvezi, hogy a végrehajtja a kérést. Olyankor ez a kis amazon végtelenül szelíd, simán ad puszit, integet a lábával, forog egyhelyben, kézreszáll, vállon sétál, apportírozik és mindezt nagyon szívesen teszi. Bele is ment a bogár a fülembe, elhatároztam, hogy nemcsak a zöld fiúkat, hanem a sapisokat is elkezdem tréningezni, hátha ez segít Bubikámnak is még jobban megnyílni. Baja biztosan nem lesz tőle.
Nagyon gyorsan telt az idő. Végül a vendégek felszedelőzködtek, már nem tudunk az idén többet találkozni, nekünk a jövő héttől nagyon be vannak táblázva a napjaink, mizopapa édesanyja sajnos kórházba megy egy komoly műtétre, emiatt aztán mindnyájan nagyon magunk alatt vagyunk, de ez a délután, ez a sok bűbájos kismadár kicsit feledtette velünk az elkövetkező nehéz időket.

2010. július 14., szerda

Köszönjük jól vagyunk, sőt egyre jobban, csak egy kicsit szétszóródok itt hogy mindenkinek jusson belőlem valami darabka, akinek szüksége van rám. Tombol a nyár, a gyerekek minden hétvégén nálunk vannak, nem csak egy napot, ahogyan ezt megbeszéltük az elején, mióta ilyen rettenetes a hőség, jönnek mindkét nap, mit is csinálnának a 2. emeleten ebben a melegben?! Nálunk van kis medence, homokozó és főképpen a szülők is azt tehetik amihez kedvük van mindenféle spanyol etikett és közelező program nélkül. A menyemnek is szüksége van kikapcsolódásra, igazán sokat foglalkozik a gyerekekkel, ami meg is látszik rajtuk. Mi meg itt szépen összeszokunk egymással, örömmel mondhatom hogy kellemes, szeretetteljes és baráti a kapcsolat köztünk, úgy tűnik sok mindenben egyet értünk és nagyon jól el vagyunk egymással.

És hát a gyerekek.... nagyon jól érzik itt magukat. Játszanak, esznek-isznak, jókat alszanak és természetesen egyre többet játszanak a tollasokkal is. Csibi és Bubi egyelőre még nem mehetenek hozzájuk (bár tettünk már erre kíséeleteket, de Csibiék állandó cirkulálása idegesíti Rebit, arról nem is beszélve, hogy Csibészke mindenkitől védelmezni akarja a kislányt, ami nem túl szerencsés, pláne ha Mizopapát nézegeti úgy, hogy villog a szeme és a hátán állnak a tollak,ezt a barátkozást kissé még el kell halasztanunk),  Sámson nagyon jól működik bébiszitter üzemmódban, Móni pedig tanulgatja tőle a dolgokat. Nem, nem ütöttem el a nevet, Mózest Rebeka nemes egyszerűséggel átkeresztelte Móninak, mivel a Mózest nem tudja kimondani, a Mózival próbálkozott, de ez is némi nehézségbe ütközött, így egyszerűen átkeresztelte Mónira és azóta szegényt mindenki így hívja, bár ő nem egészen értette, hogy mikor először mondta neki a kislány mért röhögte mindenki könnyesre magát, viszont a papának annyira megtetszett, hogy egyből átkeresztelte szegényemet Mónira. Csibi és Bubi nevét meg azt hogy "papagáj" tökéletesen tudja már mondani és ami a legérdekesebb, azt is megmutatja hibátlanul hogy melyik melyik, ezt ugyanis rajtam kívül senki nem állapítja meg első blikkre, de még velem is megesik, hogy rá kell nézzek a lábára, hogy milyen gyűrű van rajta. Lacuska is egyre jobban érdeklődik a madarak iránt, gyakorlatilag a kalitokba kapaszkodva tanulgatott meg járni, a nagyok meg fentről figyelik. Nagyon kis kópé mostanában, ha nyitott kalitot talál azonnal mászik is befelé, amitől azért a zöld fiúk némileg idegesek lesznek, úgyhogy időben fülön csípjük a kis trógert és kiszedjük a kalitajtóból.


Minden vasárnap délután kalittakarítás a program. Miót a kicsik kalitjában odu van Bubi kifejezetten utálja ha benyúlkálok, de még az is irritálja ha a kalit rácsokat törölgetem. Kb 2 hete történt meg először, hogy nem jött oda morogni, hogy fejezzem már be, hanem kíváncsian végignézte a takarítás fázisait, sőt mikor belül törölgettem a rácsokat  félig bebújva az ajtón, ő is odajött és fentről lefelé belógva a fejem mellett ellenőrizte, hogy tényleg tiszta-e a rács. Mostanában nagyon rendesen viselkednek Csibivel ha kijönnek.








 A szokott raptoros, mindentszétszedős viselkedésük helyett szépen elmókolnak a kalit tetején, megigazgatják egymás tollait, aminek nagyon örülök, egyrészt azért, mert  ez azt jelenti, hogy megint elkezdhetem egyszerre kiengedni mind a négyet és szoros emberfogásban gyakorolgathatják a "békésegymásmellettélés" tudományát, másrészt azért, mert a "Csibit rólam leszoktató" program sikeresnek mondható. Most is oda-oda jön hozzám, de aztán kap egy puszit, kicsit megsimogatom és megy vissza Bubikához, ez pedig így helyes, hiszen nem én vagyok a párja, hanem Bubi. Sajnos ez minden olyan madárra jellemző valamilyen szinten, aki sokáig egyke volt és a gazdáját érzi az igazi társának, de a mi példánk is bizonyítja, hogy lehet és kell is ezen változtatni ha kap egy párt maga mellé.
Megint beigazolódott, hogy okosak, intelligensek és találékonyak az én kis csapatom tagjai. Meséltem már Nektek, hogy Rebeka mindig a madarakkal alszik délután, akik néma csendben vigyázzák a kislány álmát, ők is csendesen bóbiskolnak, míg Rebi alszik. Most vasárnap délután a fiam (aki enyhén fogalmazva nem kedveli a madaraimat, de ők is utálják rendesen a fiamat) akarta lefektetni délután Rebekát helyettem. Be is mentek a hálóba, a madarak, akik addig néma csendben ültek a kalitjaikban, teljesen felbolydultak, először a kicsik kezdtek éles hangon visítani, majd a nemes fiúk is rákezdtek csúnya, erős hangon károgni, lényeg a lényeg ,1/4 óra múlva a gyerekem dühtől vörös fejjel kirontott a szobából és annyit mondott: "Hát ez egy katasztrófa, amit művelnek, lehetetlen Rebit elaltatni!!!"  Annyit mondtam csak, hogy hagyja, majd én elintézem, befejeztem a dolgom és fél óra múlva szépen becuccoltunk Rebekával, aki a következő 10 perc végén már békésen aludt, a fiúk is felhúzták az egyik lábukat és mind az öten szundikáltak, én pedig kijöttem és a menyemmel vihogva hallgattuk a csendet, ami a szobából hallatszott ki. Olyan másfél óra múlva meghallottam Bubit, onnan tudtam, hogy Rebeka már felébredt, olyankor még kicsit fetreng aztán felkel és jön ki. És a "katasztrófa madarak" ismét bebizonyították, hogy sokkal több eszük van, mint azt bárki is gondolná, összefogtak és okosan kipiszkálták a szobából a "persona non grata" fiamat, Rebekát pedig a szokott figyelemmel és szeretettel őrizték amíg aludt.