2010. július 14., szerda

Köszönjük jól vagyunk, sőt egyre jobban, csak egy kicsit szétszóródok itt hogy mindenkinek jusson belőlem valami darabka, akinek szüksége van rám. Tombol a nyár, a gyerekek minden hétvégén nálunk vannak, nem csak egy napot, ahogyan ezt megbeszéltük az elején, mióta ilyen rettenetes a hőség, jönnek mindkét nap, mit is csinálnának a 2. emeleten ebben a melegben?! Nálunk van kis medence, homokozó és főképpen a szülők is azt tehetik amihez kedvük van mindenféle spanyol etikett és közelező program nélkül. A menyemnek is szüksége van kikapcsolódásra, igazán sokat foglalkozik a gyerekekkel, ami meg is látszik rajtuk. Mi meg itt szépen összeszokunk egymással, örömmel mondhatom hogy kellemes, szeretetteljes és baráti a kapcsolat köztünk, úgy tűnik sok mindenben egyet értünk és nagyon jól el vagyunk egymással.

És hát a gyerekek.... nagyon jól érzik itt magukat. Játszanak, esznek-isznak, jókat alszanak és természetesen egyre többet játszanak a tollasokkal is. Csibi és Bubi egyelőre még nem mehetenek hozzájuk (bár tettünk már erre kíséeleteket, de Csibiék állandó cirkulálása idegesíti Rebit, arról nem is beszélve, hogy Csibészke mindenkitől védelmezni akarja a kislányt, ami nem túl szerencsés, pláne ha Mizopapát nézegeti úgy, hogy villog a szeme és a hátán állnak a tollak,ezt a barátkozást kissé még el kell halasztanunk),  Sámson nagyon jól működik bébiszitter üzemmódban, Móni pedig tanulgatja tőle a dolgokat. Nem, nem ütöttem el a nevet, Mózest Rebeka nemes egyszerűséggel átkeresztelte Móninak, mivel a Mózest nem tudja kimondani, a Mózival próbálkozott, de ez is némi nehézségbe ütközött, így egyszerűen átkeresztelte Mónira és azóta szegényt mindenki így hívja, bár ő nem egészen értette, hogy mikor először mondta neki a kislány mért röhögte mindenki könnyesre magát, viszont a papának annyira megtetszett, hogy egyből átkeresztelte szegényemet Mónira. Csibi és Bubi nevét meg azt hogy "papagáj" tökéletesen tudja már mondani és ami a legérdekesebb, azt is megmutatja hibátlanul hogy melyik melyik, ezt ugyanis rajtam kívül senki nem állapítja meg első blikkre, de még velem is megesik, hogy rá kell nézzek a lábára, hogy milyen gyűrű van rajta. Lacuska is egyre jobban érdeklődik a madarak iránt, gyakorlatilag a kalitokba kapaszkodva tanulgatott meg járni, a nagyok meg fentről figyelik. Nagyon kis kópé mostanában, ha nyitott kalitot talál azonnal mászik is befelé, amitől azért a zöld fiúk némileg idegesek lesznek, úgyhogy időben fülön csípjük a kis trógert és kiszedjük a kalitajtóból.


Minden vasárnap délután kalittakarítás a program. Miót a kicsik kalitjában odu van Bubi kifejezetten utálja ha benyúlkálok, de még az is irritálja ha a kalit rácsokat törölgetem. Kb 2 hete történt meg először, hogy nem jött oda morogni, hogy fejezzem már be, hanem kíváncsian végignézte a takarítás fázisait, sőt mikor belül törölgettem a rácsokat  félig bebújva az ajtón, ő is odajött és fentről lefelé belógva a fejem mellett ellenőrizte, hogy tényleg tiszta-e a rács. Mostanában nagyon rendesen viselkednek Csibivel ha kijönnek.








 A szokott raptoros, mindentszétszedős viselkedésük helyett szépen elmókolnak a kalit tetején, megigazgatják egymás tollait, aminek nagyon örülök, egyrészt azért, mert  ez azt jelenti, hogy megint elkezdhetem egyszerre kiengedni mind a négyet és szoros emberfogásban gyakorolgathatják a "békésegymásmellettélés" tudományát, másrészt azért, mert a "Csibit rólam leszoktató" program sikeresnek mondható. Most is oda-oda jön hozzám, de aztán kap egy puszit, kicsit megsimogatom és megy vissza Bubikához, ez pedig így helyes, hiszen nem én vagyok a párja, hanem Bubi. Sajnos ez minden olyan madárra jellemző valamilyen szinten, aki sokáig egyke volt és a gazdáját érzi az igazi társának, de a mi példánk is bizonyítja, hogy lehet és kell is ezen változtatni ha kap egy párt maga mellé.
Megint beigazolódott, hogy okosak, intelligensek és találékonyak az én kis csapatom tagjai. Meséltem már Nektek, hogy Rebeka mindig a madarakkal alszik délután, akik néma csendben vigyázzák a kislány álmát, ők is csendesen bóbiskolnak, míg Rebi alszik. Most vasárnap délután a fiam (aki enyhén fogalmazva nem kedveli a madaraimat, de ők is utálják rendesen a fiamat) akarta lefektetni délután Rebekát helyettem. Be is mentek a hálóba, a madarak, akik addig néma csendben ültek a kalitjaikban, teljesen felbolydultak, először a kicsik kezdtek éles hangon visítani, majd a nemes fiúk is rákezdtek csúnya, erős hangon károgni, lényeg a lényeg ,1/4 óra múlva a gyerekem dühtől vörös fejjel kirontott a szobából és annyit mondott: "Hát ez egy katasztrófa, amit művelnek, lehetetlen Rebit elaltatni!!!"  Annyit mondtam csak, hogy hagyja, majd én elintézem, befejeztem a dolgom és fél óra múlva szépen becuccoltunk Rebekával, aki a következő 10 perc végén már békésen aludt, a fiúk is felhúzták az egyik lábukat és mind az öten szundikáltak, én pedig kijöttem és a menyemmel vihogva hallgattuk a csendet, ami a szobából hallatszott ki. Olyan másfél óra múlva meghallottam Bubit, onnan tudtam, hogy Rebeka már felébredt, olyankor még kicsit fetreng aztán felkel és jön ki. És a "katasztrófa madarak" ismét bebizonyították, hogy sokkal több eszük van, mint azt bárki is gondolná, összefogtak és okosan kipiszkálták a szobából a "persona non grata" fiamat, Rebekát pedig a szokott figyelemmel és szeretettel őrizték amíg aludt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése