2010. december 25., szombat

Luciano Pavarotti - Ave Maria




Áldott, békés Karácsonyt embernek, tollasnak, mindenkinek ezen a Földön!!!!!!!!!!!!



2010. december 22., szerda

Karácsony előtt

Kabuki: Színészetük jellegzetessége, hogy egész testükkel, stilizált mozgások elvégzésével fejezik ki az érzelmeket.


Olyan, mint egy kabuki színész. Mindent megmutat az arca és a testbeszéde. Mostanában keveset vagyok otthon, reggel korán megyek és este jövök. Már 2 napja nem voltak kinn, nem vagyok büszke rá, de ez van. 
A kicsik még el vannak együtt, de a nagyok várnak. Reggelente, mikor berakom a friss kaját, 2 szempár mered rám szemrehányóan. Egyik reggel kivettem Sámit, megpuszilgattam a csőrét és mondtam, hogy megint későn jövök, de nem tudok ellene tenni. Nézett az okos szemeivel, aztán mint Indiana Jones , dacolva mindennel elindult felfelé a karomon és láttam a szemén, hogy nem fog semmitől megrettenni. De mivel ő Sámson, a szelidek között is a legszelidebb, hát marokra fogtam, jól megpuszilgattam a hasát és visszatettem a rúdra. Nem tudom leírni a szemeit, ahogyan rám nézett a kalitból, úgy éreztem magam, mint az áruló.............
Ma van a Textra Karácsony, de már viszonylag kora délután otthon vagyok és jöhetnek ki, mind a négyen. Nagyon hiányoznak, mintha egy darab kiesett volna az életemből, de hát amióta a föníciaiak azt a kis izét kitalálták, azóta nekünk is szükségünk van rá, dolgozni kell érte. Pláne ebben a bizonytalanságban, amiben most élünk. A cég ahol dolgozom talán az utolsókat rúgja, kormányváltás, új vezetők kerülnek mindenhová és hozzák a sleppet magukkal. Így aztán nagyon sok helyről felmondták a szerződéseket, pedig van olyan hely ahová már 20 éve járunk és eddig minden a legnagyobb rendben volt, elégedettek voltak velünk. Az újak azonban meg sem akarják tapasztalni, hogy hogyan is dolgozunk.... mennünk kell és passz.
Papát már fél munkaidősre tették, ez is egy nagy érvágás, az én másodállásom sem megy úgy, mint szokott, érezni hogy az emberek jobban odafigyelnek hogy mire és mennyit költenek. Mi még csak el lennénk valahogyan, de sokkal fájóbb pontom, hogy a fiam szerződését sem hosszabbították meg, 12 embert küldtek el tőlük, egy komplett műszaki csoportot számoltak fel az új vezetők, de ezzel paralel jöttek a rokonok, azoknak volt hely.....  Bizonytalanná vált a megélhetésük (finoman fogalmazva is). Ilyenkor azért elönt a méreg és a szomorúság, itt ez a két ember, normálisan nevelnek két gyönyörű gyereket, nem lopnak, nem csalnak, nem járnak hetente segélyért, még röstellik is, hogy ennyire jutottak. És ami a legjobban fáj, hogy még segíteni sem tudunk nekik, hiszen lassan már mi is vegetálunk........ Nem egy felemelő érzés így élni és akkor még nem is adtam át magam költői túlzásoknak........ 

2010. december 7., kedd

Merlin



Hát ő itt Merlin. Péntekenként talizunk, akkor beszélgetek vele. 

2010. november 29., hétfő

11.29.

Most sok gondunk van, jóval több a  kelleténél.............. nagyon magam alá vagyok zuhanva, majd talán írok róla, de egyelőre még emésztem. Azt hiszem, a névnapi jókívánságokat sem köszöntem meg mindenkinek, pótolom is a napokban!:-(
Aztán valahogyan az Élet ahonnan elvesz, oda vissza is ad máshogyan................  így igaz!!!!!!!!!!!!!!! Mindig történik valami, amitől szebbnek látom a világot.
Szombaton kezdődött, mikor Sámson felült Melinda vállára, pedig nem volt nála kaja, nem is készült semmiféle evésre, felült, mert fel akart ülni!!!!!!!!:-) El is volt jó sokáig, közben a gyerekek is ott ugráltak körülötte, de jól viselte, láthatóan élvezte a dolgot!
Ma az én két mizantróp nagymadaram újra különös dolgokat művelt. Amikor este Sámi felreppent a papa vállára, majd élénken részt vett a hajolgatós-kotorászós szekrényben való kutakodásban, hát az nekem nagyon új dolog volt, mert rajtam kívül úgy kerül mindenkit, mint az ördög a keresztet!!!!!!:-) Ez a vállon ülés annyira tetszett a papának, hogy frissen kinyargalt Sámson után a konyhába, ahol aztán simán (!!!!!!) fellépett papa ujjára, aztán megint a vállára és így jöttek-mentek. Erre a Mózesgyerek, mikor látta hogy Sámson nem akarja papa ujjait leamputálni, simán ő is fellépett rá és hagyta hogy kihozza a játszótérre.
Valami megváltozott........ valami történt, ami rendkívül pozitív dolgokat hoz elő a madaraimból.......!!

Szombaton reggel Kati jákó tojója megtojta ez első tojását, egy gyönyörűszép jákó tojást. A lakója Merlin, aki hozzánk költözik majd  és érzem, tudom, hogy nagyon különleges kismadár lesz belőle!!!!!!!!!!!!!!!:-))) Ő lesz a csapat legújabb, legifjabb és egyben utolsó tagja!

2010. november 25., csütörtök



Hát hol a fenébe van a kulcs????





Ízi rájder, öcsém!!!!:-))






Csoportkép.....



Sámson színpompás tollai......



2010. november 23., kedd

In Memoriam.........

.
2010.11.19.







Két éve hogy elmentél...... 
Még mindig tisztán emlékszem, mikor azt mondtad, maradjak Kati mellett, segítsem, ahol tudom és legyek az igaz barátja. Kérned sem kellett volna, ez nekem annyira természetes volt, hiszen nagyon szeretem! És valahogyan az élet azóta is úgy hozza, sokszor hasonlóak a gondjaink, az örömeink, mindent megosztunk egymással és mindent meg tudunk beszélni....... Tudom, hogy senki sem pótolhat neki Téged , de próbálom a napjait elviselhetőbbé tenni, amennyire tőlem telik.


2010. november 17., szerda

Össztánc......

Nem, nem hülyültem meg.....:-))) Elérkeztünk Mózes nevelésének abba a periódusába, amikor tovább kell erősíteni a bizalmat, elérni hogy minden körülmények között feltétel nélkül megbízzon bennem, érezze hogy soha semmikor nem akarom bántani. Ilyen Csibészke, Sámson és most már Bubi is.  
Csibészke és Bubi főleg egymással van elfoglalva, ez így természetes, nagyon büszke is vagyok rájuk, hogy példás családi életük mellett ennyire szeretnek és fontos nekik hogy naponta bizonyos időt együtt töltsünk, ha kinn vannak lógnak rajtam, szeretik ha foglalkozom velük, masszírozgatom a fejüket, hátukat nyakukat. Labdázunk, mindenféle ledobósat játszunk, soha nem durvulnak a kezemmel, egyedül Bubi fogását kellett megszoknom, olyan mint Zizié volt, kissé erősebb, nekem az a tapasztalatom, hogy a tojók kissé erősebben fognak.
Sámson a legszelídebb mind között, bárhol és bármikor megfoghatom, soha nem csíp rá a kezemre.A "legdurvább" megnyilvánulása, hogy megfogja a fülemet és óvatosan húzza maga felé, hogy odaforduljak és ő odadughassa a csőrét a számhoz. Ha akarom fejjel lefelé lógathatom vagy úgy foghatom hogy lógjon a feje lefelé, ami neki, valljuk meg, nem természetes dolog, csak úgy az, ha ő fenn kapaszkodik valami ágon, így, hogy a testét én fogom, hát bizony elég nem normális helyzet. Nem is azért csinálom én ezeket, mert valami cirkuszban akarok fellépni velük, de adódhatnak az életben olyan szituációk, amikor hirtelen kell megfogni, elkapni, ha olyankor egy vadidegen szituba kerül, szinte biztos, hogy odaharap és nem is kicsit. Nálunk ezek a szituk képezik a játékok egy részét, szerintem nagyon is fontos dolgok, bár vannak olyanok is akik engem ezért eléggé eszementnek néznek, de sebaj!:-) Persze ezt azért nem adták ingyen, a kevés szabadidőm nagy részét töltöm velük, de ez számomra  a kikapcsolódás és megnyugvás maga. Egyszerüen nyugodt, magabiztos és pozitív energiákat kapnak, ezáltal ők maguk is rám hangolódnak és átveszik azt.
Az elején lassabb zenére táncolunk, általában reggae-t keresünk valahol, az nem túl gyors de ütemes. Mindig először Sámson ül a vállamra, mindent vele mutatok meg Mózesnek, először csak ketten táncolgatunk. Na jó, ez azért így túlzás, én totál ballábas vagyok, inkább ütemesen mozgunk. Sámi ezt már jól ismeri, Buddha nyugalmával ül a vállamon, kapaszkodik és amerre én hajlok, hajol ő is. A lényeg, hogy megtanulja, ha megmozdul a felsőtestem, neki nem kell elrepülni, hiszen nem történik más, mint hogy együtt mozgunk a zenére.  Az a cél, hogy ő is élvezze a mozgást, nyugodt maradjon és ellazuljon.A papagájok rendkívül szeretik a zenét és az ütemes mozgást. Az enyémek képesek a Hattyúk tavát simán végig nézni-hallgatni, de gyakorlatilag bármilyen modern vagy klasszikus zenére vevők.
Szóval ezt kezdtük ma el Mózessel is. Az első pár alkalommal természetesen azonnal tovább reppent, ahogy érezte, hogy megmozdul a karom-vállam. Aztán lassan-lassan ráérzett, a végén már kétszer is sikerült a konyhából "betáncolgatni" a nappaliba, anélkül hogy elrepült volna, sőt mikor ráültettem a játszótérre simán megindult Sámson után, aki repült rám vissza, hogy csináljuk még!:-)))))) A csőrét időnként  odadugta az arcomhoz, finoman, kedvesen, semmi feszültséget nem éreztem a testén, hát mondhatom nagyon jól elszórakoztunk hármasban.:-))))
Az lenne a tervem, hogy egyszer majd megkérek valakit, vegye fel ezeket a közös játékokat. Jó lenne megmutatni olyan embereknek, akiknek erről fogalmuk sincs, mennyire jó csapattá képes az ember a madaraival összekovácsolódni.

2010. november 16., kedd

Ideje túllépnem a mindenféle egyéb problémákon, hiszen ez a blog a madarakról szól igazából. Azt hiszem, már elég régen írtam róluk, pedig mindenki nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, persze önmagához képest.

Bubi óriási léptékben fejlődik. Az utóbbi időben egyre többször és hosszabb ideig van kinn a nappaliban, anélkül, hogy sikítozna és görcsösen rángatná a fejét az idegességtől. Először azért még bizalmatlan volt, többszöri rábeszélésre lépett csak fel a játszótérre. Aztán járkáltunk is a konyha és a nappali között, feltettem nekik a nagyhintát, hadd másszanak, tornázzanak rajta, hiszen eredendően égedelem sapisokról beszélünk, úgy gondoltam, egyszer csak kitör belőle is a sapis vér..... hát kitört!:-) Csak ki kellett várni türelemmel! Már talán százszor is leírtam a drága Kyga örök érvényű mottóját: "A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja!" Hát nem, az biztos, de ha kivárjuk mindennek a sorát, akkor olyan élményekben lehet részünk, mint keveseknek. Így van ez a kis Bubi lánnyal is. 
Már együtt rendetlenkednek Csibészkével a nappaliban, a legújabb és legviccesebb játékot mostanában találták ki a kis furmányos agyukkal. Az a lényege, hogy először, mint két "maszületettbárány" feltelepszenek az emeletre vezető lépcső alján lévő babaajtóra, ami azt hivatott meggátolni, hogy Dániel (a rossz gerince miatt) és Lacuska (aki még nem igazán tud egyedül közlekedni a lépcsőn) felmenjenek. Addig-addig üldigélnek ott, míg biztosan nem látják, hogy letelepszem valahová és figyelem őket, na akkor indul az akció! Először Csibészke reppen le a lépcsőre, Bubi pedig után és elindulnak felfelé. Már önmagában is vicces két ilyen pöttöm madár amint gyalogolnak felfelé, mint Amundsen a Déli-Sarkon.A lépcső magas, csak úgy tudnak haladni, hogy fokonként felreppennek, megvizsgálják a lépcső műszaki állapotát aztán haladnak tovább szépen a kanyar felé. Aztán eltünnek a kanyarban, várnak egy keveset, én úgy képzelem ilyenkor Bubi megböki Csibit és azt súgja:"Nézd már meg apukám, jön-e a nyanya?!" Ilyenkor előbb-utóbb a lépcsőfoktól 15 centire megjelenik egy pici fej, lassan, óvatosan, centiről-centire dugja ki a buksiját és a szeme röhög. Persze én is megindulok, fel a lépcsőn morogva-mérgelődve, mert ezt nem egyszer, minimum ötször is eljátszák és mikor begyűjtöm őket marokra fogva és mindenféle retorziót ígérek hát párban dobálják a puszikat. Egyszerűen nem lehet haragudni rájuk. Utána pedig az "itt a sapis-hol a sapis" kezdetű játék következik, amikor is bemásznak minden alá, természetesen azokat a dolgokat előnyben részesítve, amit az ember minden heti takarításkor nem tud elhúzni, nem tud alá benyúlni. Ezért aztán félméteres porcicákkal a fejükön jönnek, mennek, bár a papa a múltkor kigondolta, hogy rájuk kéne kötni valami porrongyot és a dolog már meg is lenne oldva. Ezután következik még a hálószobai játék, ahol csak elheveredek az ágyon és ők bebújnak a nyakamhoz, Bubi hanyatt vágja magát és játszogatunk. Időnként hasra vágódnak, kiterítik a szárnyaikat ez azt jelenti, hogy masszirkázzam végig a hátukat-nyakukat-fejüket. Jól esik nekik, teli vannak tokokkal, bár az igazi élvezet ha Katusom a hosszú körmeivel vakargatja őket, teljesen elalélnak tőle. És igen, Bubi megbarátkozott Katussal is, aki sokáig ősellenségnek számított, ma már odaszalad hozzá és dobálja a puszikat neki is. Jól alakulnak a dolgok, bár Csibészke a mai napig nem tudja levetkőzni, hogy ne képzelje magát 150 kilós baseball játékosnak és ha valaki méteren belül a közelembe jön, azonnal a vállamra repül, felfújja magát és mind a 17 dekájával fenyegetően mered arra a bátor és merész emberre aki engem esetleg bántani akarna. Konkrétan nagyon oda kell rá figyelni ilyenkor, mert képes akár neki is menni az illetőnek néhány jó mély csípést ejtve rajta. De ezt csak a hálóban csinálja, úgy gondolom, mint rangidős a madarak között védeni akarja a területét és a csapatát, benne pedig engem.A zöldekkel továbbra is jó a viszony, bár azt hiszem, most már mindenki számára érthető mért nem jönnek ki egyszerre. A sapisokat állandóan figyelni kell, míg Sámson és Mózes azt igényli, hogy üljünk le valahová és ők rám telepedve beszélnek, motyognak vagy csak bóbiskolnak.
És elérkeztünk Mózeshez. Hát ő egy fantasztikus figura. Továbbra is úgy gondolja, hogy az éjszakáit kizárólag az én vállamon szeretné eltölteni, még csak kigondolom, hogy vissza kell tenni őket aludni a kalitba és máris megindul a hátam közepe felé, ahol el sem tudom érni, a hallása teljesen szelektívvé alakul, beszélhetek én neki, amíg fal van meg borsó.........!:-) Ilyenkor többnyire elkezdek rádőlni az ágyra, vigyázva nehogy ráfeküdjek és egy idő után feladja, lekászmálódik a hátamról, utána aztán simán rálép a kezemre és be tudom tenni aludni a alvórúdjára. Bizony, Isten úgy felvitte a dolgukat, hogy ebben a kalitmonstrumban még külön alvórúd is jutott egészen felül mindkettőnek, imádnak ott aludni, nagyon jól érzik benn magukat és az agresszió legkisebb jelét sem tapasztalom. (kop-kop-kop) Amúgy is úgy figyeltem meg, hogy Sámson mindig kitér, ha a kicsi jelzi neki, hogy belépett az aurájába. Úgy vannak, mint a nap és a hold, mindig együtt és mégis külön. Amikor egymás mellett ülnek és többnyire úgy ülnek, mindig van közöttük 10-15 cm az biztos, közelebb csak akkor mennek egymáshoz, ha este van és Csibiék kalitjának a tetejére cuccolnak be aludni, olyankor egészen összesimulnak. Csodálatos madarak! Nem tudok betelni velük, annyira intelligensek, ráéreznek dolgokra, igazi érzelmi szivacsok, ha én morózus vagy szomorú vagyok akkor ők sem poénkodnak, ha jó a kedvem, akkor mindenre vevők, akár csak bohóckodunk, táncolunk vagy éppen együtt repülgetünk (én alul szaladok csapkodó karokkal ők meg a fejem felett repülnek). Mózes már régóta nem bántja a kezemet, véresre hónapok óta nem csíp, de már azt is kezdi elhagyni, hogy erősen ráfogjon. Ha megfeledkezem róla és mégis ott matatok sokáig a csőre előtt, akkor van hogy megfogja az ujjamat, hogy jelezze ezt nem szereti, fejezzem be, de ez már közel sem az az izület ropogtatós fogás, amit régen alkalmazott. Sámson gyakran odadugja a csőrét a számhoz, ezt minden normális nemes így csinálja, nem tudom mért, de így van. Egy hete azonban már Mózes is így tesz, óvatosan és finoman, hozzá pedig szép hosszan cuppog is. Néha azt is megengedi, hogy hozzá érjek a hátához vagy a testéhez, nem kapkod a kezem után. Továbbra is az evés a kedvenc elfoglaltsága, szinte reggeltől estig képes enni. Azt nem tudom, hová lesz az a sok kaja, mert a súlya változatlanul 35 deka, de valahogyan megszélesedett. A tollai a szárnya és a farka kivételével már kicserélődtek, smaragdzöld és mintha szőre lenne, ilyen az új ruhája. Most kaptak az új kalitba jó vastag hajókötelet, azt figyeltem meg, hogy imádnak lógni, fél- vagy egylábon, rengeteget tornáznak rajta. Mózes továbbra is nehezen megy a sima felületeken, jobban mászik és repül, bár a repülés sem a kedvence. Amikor kinn vannak először megmozgatják magukat, lenyomnak 4-5 kört a nappaliból a konyhába és vissza, aztán rám telepednek és egész este ott üldögélnek. Tegnap vacsora után, mikor már rajtam üldögéltek, még Sámson odamászott Mózeshez és megetette. Aztán beülünk a tv elé kicsit, elbóbiskolnak és végül elteszem aludni őket. 
Reggel még sötétben cserélem a kaját, a vizet és a papírt a kalit alján nekik, a redőny csak olyan 20 centire van felhúzva hogy éppen lássak, ne legyen teljesen sötét. Bubiék ki sem bújnak az odúból, csak valamelyik kimorrant, hogy ki az, aki zavarja őket. Halkan szoktam mondani, hogy én vagyok, aludjanak csak tovább. Sámsonékról leveszem a takarót, nekik is cserélek tálakat és papírt is a kalit alján. 7 órakor szoktunk indulni, akkor felhúzom a redőnyt teljesen, addigra kinn is világos van már. Fel vagyok öltözve utcai ruhában, tudja mindegyik hogy most elmegyek és csak délután jövök haza. Csibi és Bubi egészen a kalit oldalához mászik és puszikat dobálnak, így köszönünk el egymástól. Addigra Sámi lemászik az ajtó mellé és csak szemrehányóan néz. Mózes már fülig benn fekszik valamelyik tálba és tömi a kaját magába. Sámsont ki kell vennem minden reggel, megsimogatom a fejét, nyomok rá egy puszit és mondom neki, hogy nagyon sietek haza. Akkor megnyugszik és elmegy reggelizni ő is.

2010. november 12., péntek

Azt hiszem a jövőben, akárcsak Mágnyes barátnőm, én is igyekszem lecsökkenteni a fórumon való részvételemet. Járkálok én eleget a világhálón, van jó pár külföldi fórum, ahol levelezek. Persze felnézek azért időnként, nem is tudnám megállni, de tekintve az ott uralkodó jelen helyzetet nem gondolom, hogy sok keresnivalóm lenne arrafelé. Konkrétan azért, mert visszatért egy olyan topiktársunk, aki már a régi időkben is párszor erősen kiverte a biztosítékot, nemcsak nálam, de néhány általam nagyra becsült és szeretett topiktársunknál is. Tekintve, hogy a szitut nem mindenki ismeri, hát felfestem.
Azt hiszem valamikor 2008.-ban érkezett a fórumra az új tag, nevezzük X-nek. Kezdetben nem is volt vele sok probléma, aztán egy lelkiismeretes és rendes tenyésztő sráctól vett egy jákóbabát és kb. innen indult a rémálom. A fióka úgy került hozzá, hogy rendesen evett magot és gyümölcsöt, de X véleménye szerint nem evett eleget, ezért lassan de biztosan visszaszoktatta a tápra. A tenyésztő még akkor is igyekezett segíteni neki, kérte, hogy ha este még eteti is a táppal, azért napközben tegyen elé gyümölcsöt és magot, mivel ennek hiányában sajnos begysorvadása lehet a madárnak az állandó pépes kajától. Aztán még egyéb dolgok is jelezték, hogy azért itt valami nem kerek. X kisbabaként kezelte a madarat, kiderült hogy van egy fia, de saját bevallása szerint hozzá sosem volt akkora türelme, mint a madárhoz. Enyhén szólva is túlzásokba esett és nem értette, hogy a fia mért szégyelli felhozni a barátait. A gyermek összes rossz tulajdonságát kristálytisztán látta, a fiú nem mehetett oda, mikor a madarat "csókolgatta" mert akkor megzavarja őket és "szétfoszlik a varázs". Na nem ragozom, elszakadt a cérna, talán nem kellett volna, de mi a barátaimmal írtunk egy hozzászólást, amiben őszintén elmondtuk, hogy nem tartjuk ezeket a dolgokat egészségesnek, nem csak X-nek szólt, volt ott akkor még vagy 2 ilyen eszement szintén.Hatalmas botrány lett belőle. A fórum két pártra szakadt, aztán, mivel minden csoda 3 napig tart, ment minden a maga útján, de X eltünt. Nem hiszem, hogy emiatt, de eltünt a fórumról. Egészen mostanáig. Most újra visszajött és nekem a szőr feláll a hátamon, ha olvasom a beírásait. Megnéztem én is a madárka videoit, nagyon szépen beszél, okos, hihetetlen szókincse van és jól is használja a szavakat a helyükön. Én azonban még most is úgy vagyok vele, hogy mikor hallom amiket időnként mondd, hát hányingerem van. Nem normális, ahogyan azt mondja "Szétcsókollak!" Hát könyörgöm,nyilván azért mondja mert ezt hallotta, de jó érzés is van a világon.
Aztán ez is sok volt nekem:"Főleg annak örülök, h nem nő nagyobbra, nem pofázik vissza, nem nősül meg, hanem örökre az én kisfiam marad, akit dédelgethetek, akiről gondoskodhatok!"
Nem a madárral van bajom, a gazda nem százas szerintem.
Vagy most éppen ma, amikor egy szerencsétlen, aligtollas kakadut "szexi"-nek nevezett és közölte "muszáj rajta nevetni"! Hát nem tudom! Én azt hiszem egy normális embernek erre összeszorul a szive meg a gyomra és nem kezd el vicceskedni egy ilyen szerencsétlenen. Mint ahogyan az egyik topiktárs sem tudta humorosra venni a figurát és ennek hangot is adott.
Ház ez van. Legalább kiírtam magamból, végül is ez nem egy nyilvános fórum, ahol vitát generálnék, azt nem is akarok, hanem a saját blogom, ahol nyugodtam megírhatom a véleményemet.

2010. november 9., kedd

2010. október 21., csütörtök

Tők(e)ölés - kattints ide!!!!!!!!!

A gyönyörű szőlő tőkéjéből készült játszóteret Ági és Csabi hozta Kati barátnőmnek, hogy a kis feketesapkás fiókáknak legyen hol gimnasztikázniuk, erősödjenek és ügyesedjenek. Sajnos teli fotót nem készítettem róla, bár még megtehetem. Annyira praktikus, szuperjó, tudomisénmilyenmárnemtudomfokozni elementárisan papagájnak való, hogy az csúúúcs!!!!!!!!!! Persze az én zöld fiaim is megvizsgálgatták, sőt alig bírtam leszedni őket, annyira élvezték az itt lóg, ott mozog, amott rugózik játékokat. Mózikám, a rokkantsága ellenére úgy tornázott rajta, mint valami világbajnok. Szóval a cucc szuper, már el is vittük Katihoz, ahol várja az ovis sapisokat játékra!!!!
Innen is köszönjük Áginak és Csabinak, hogy ennyi mindent segítenek, ötletetekkel, tettekkel és jó szóval!!!

Döntöttem..............

Rágódom ezen már régen. Állandóan figyelem őket, nézem a testbeszédüket ha együtt vannak. Most ugyan gazdasági válság van nálunk otthon is, mivel a papa már két hónapja nem dolgozik a karja miatt, ezért ez a dolog egyelőre csak terv szinten létezett, de megint bejött a régi mondás, amit már oly sokszor leírtam itt is, "Ahol nagy a szükség, közel a segítség!". 
Az egyik kalitkánk, amit árulunk a szállítás során összetört. Főnök úgy döntött, hogy akkor legyen ez a bemutató darab, ki is bontogattuk, végül kiderült, hogy még az oldala is sérült, deformálódott, a lába pedig törött. Onnan már biztos dolog volt, hogy ezt így nem lehet eladni, de még bemutatni sem.Azért nem ingyé kapom, meg, de azon az áron amiért a főnököm odaadja érdemes elgondolkodnom a közös kalit dolgon. Ez egy jó nagy kalit, egészen pontosan fogalmazva annyira nagy, hogy bizony a két zöld fickó bőven beleférne, még helyük is lenne elkerülni egymást ha valami gatya van. Már fel is vettem a kapcsolatot szellemi tanácsadómmal, Bouttal, aki nekem és Katinak segít az ilyen macerásabb dolgoknál és akivel mindig megbeszélem, ha valami nagyobb dolgot szeretnék a madarakkal elérni. Hihetetlenül ráérez a papagájok lelkére, rendkívül okos és rendes pasi.
Az ő tanácsára ma egy rövid időre összerakom a két gazembert egy kalitba persze szoros felügyelet mellett. Ha nem esnek egymás torkának és mért esnének, mikor kinn állandóan egymás fenekében vannak, akár enni, akár játszani, akár lógni vagy rendetlenkedni kell valahol, akkor indul a projekt és hétvégére öszebútorozik a két fiú.





Ti meg küldjétek a pozitív energiákat!:-)

2010. október 20., szerda

Itt van az ősz, itt van újra..............

Sok a dolog így ősz táján, vége a  nyári "lebzselésnek", a teraszon ücsörgésnek, madárnapoztatásnak. Ennek az is egyik jellemzője, hogy a posztok száma is egyre fogy, így lesz ez az ünnepekig, aztán majd megint minden a régi mederbe terelődik.

Az ősz több szempontból is fontos a madaraim életében. Először is vedlenek. Konkrétan Sámson úgy néz ki, mint akit egy csapat macka tépett meg, foltokban hullott ki a tolla de már jönnek a tokok és az új toll. Mózes éppen az első vedlését kezdte meg úgy két hónapja. Neki már a fejétől a hasáig igazi, smaragd színű felnőtt tollai vannak, a farka-szárnya vonal még folyamatban van és el is fog tartani vagy 20 hónapos koráig. Ezek a fióka tollak vékonyak, gyengék, nem is csoda hogy töröttek és hiányosak. Na de majd ha kinő az új, csak ámultok és bámultok, micsoda gyönyörű nemes ifjú lesz belőle.Október elején kezdi Sámi a hormonális időszakát, akkor van a párzási ideje. Így volt ez tavaly is. Eltart ez is úgy másfél-két hónapig. Már túl vagyunk az elsőn, ezért aztán nem is kellett hozzá nagy elmélkedés, hogy vajon mitől csapja fel a szárnyait, mitől zoomol a szeme állandóan, mitől csattog és mért agresszív néha. Alapból Sámson hátán fát lehet vágni, most viszont dolgozik a tesztoszteron. Azt nem tudom, hogy az idén hogyan lesz, hiszen már itt van Mózes is, de nem gondolom, hogy ez sokat változtat a dolgon, mivel Mózest még mindig babaként kezeli, etetgeti, tollászná, de azt már Mózi, aki időközben nagyfiú lett  szellemileg és testileg egyaránt, nem mindig tolerálja. Így aztán tekintve hogy már most nagyobb Sámsonnál, csak odamorrant a bátyónak, aki olyankor odébb reppen és békén hagyja.
Ez egy teljesen normális folyamat. A nemes blogban írtam is erről, lehet és kell is kezelni. Sok segítséget kaptam a L.O.V.-ról tavaly, úgyhogy az idén Buddha nyugalmával megyek a dolgok elibe. Már ki van készítve a kis kéztörlő, amit bevizezek, felteszem valahová az orra elé, azon éli ki a dühét.
A kicsik már levedlettek, nekik is jön a párzási idejük, Csibészke, akár egy vad talján bika, állandóan az ő Bubija körül őgyeleg, eteti és udvarol neki. Árgus szemekkel figyeli, mit csinál Bubi és ha oda akar éppen bújni hozzám, azonnal megjelenik és törtet , nehogy pont ő maradjon ki a simogatásból. Jó fejek, az tuti.
Csináltam nektek pár képet, frisset, ropogósat a zöld fiúkról:






Itt ez én kopasz madárkám, bár a tokok a képen is jól láthatóak.:-)







És hát itt ez a Mózesgyerek!!:-)) Imádom ezt a kis fickót! Megfigyeltem mostanában, hogy púp ide vagy oda, sokkal jobban repül, mint megy. Direkt kínszenvedés neki, ha valami sima felületen mennie kell, nehézkesen és szemmel láthatóan húzza a jobb lábát. Nem is nagyon gyalogol, ha nem muszáj, inkább mászik a kalit oldalán vagy repül. Ennek következtében nem is kopik úgy a körme ahogyan kellene. Őt viszont nem tudom betekerni törölközőbe, mint Sámsont, mert retteg . Ezért kap egy jó rücskös, vastag új ülőrudat, nagyon remélem, hogy azon majd lekopik a körme.
A Mózes az egy nagggyon nagy arc. Mindenki azt gondolja és hát az lenne az normális is, hogy mivel sérült, hát egy rettegő, ideges, félős, magának való kismadár legyen, de nem! Ha őt valami érdekli, akkor nem törődve, hogy ismerős vagy ismeretlen, azonnal odarepül és megvizsgálja. Különösen a kaja izgatja. Alapból is kb. kétszer annyit eszik, mint Sámson, sőt ha teheti egész nap eszik. Mintha sokan lettek volna testvérek és nagyon kellett volna igyekezni, hogy neki is jusson elég begytej. Viszont továbbra is csípked, ha valaki hozzá akar nyúlni, rajtam kívül ezt senkinek nem hagyja, de ha eltévesztem hogy melyik melyik vállamon ül, az én kezemet is megfogja, nem csíp véresre, de azért odafog rendesen. Most azért már ez egy kicsinyét aggaszt, mert nem szeretném, ha rögzülne benne és úgy érezné, hogy ez természetes. Na majd rágódok a dolgon, hogyan lehetne lenevelni róla!:-)
A minap még buliztunk is a zöldekkel, a kicsik csak azért nem vettek benne részt, mert ők ugye 7 órakor berántják a lábtörlőt és cuccolnak be az új sátorba aludni. Merthogy a régi kilukadt és egyik éjjel hatalmas tompa puffanásra ébredtem. Valamelyik rosszul helyezkedett és éppen kigurult azon a lukon, amit a sátor oldalába csináltak. Aztán néma csend, majd mérges morgások közepette hallottuk, hogy valamelyik mászik felfelé a kalit oldalán vissza a sátorba és közben csendesen anyázik. Szóval buli volt, mert Katusom 22 éves lett. Igenám, de mindenkinek dolga volt, így 8 óra felé kezdtünk csak haza szállingózni. De a szülinap az szülinap, Papa hozott pár jó kis fagyasztott pizzát és egy finom kis tortát, én virágot vettem és egy üveg pezsgőt. Mire az ünnepelt hazaért, már sült a pizza, felköszöntöttük, pezsgőt bontottunk és nekiálltunk befalni a pizzát is. Természetesen a pizzaszél a két zöld atomfegyvert illette, tömték is magukba, de úgy , mint aki még életében nem evett. Jó hangulatban vagy fél 11-ig elücsörögtünk, akkor már szegény mami majdnem lefordult a székről, olyan fáradt volt, hát mindenki elballagott aludni.





2010. október 13., szerda

2010. október 1., péntek

Pityu

A megmentője adta neki a hangzatos P. de la Rosa nevet, ahol a rejtélyes P. betű egyszerűen a Pityut takarja, így, ilyen egyszerűen. 


És hát ím Pityu és az ő édes-bús története:






Pityut egy barátnőnk találta. Valószínűleg kiesett a fészekből, nagyon-nagyon picike volt még. De a mi barátnénkat nem olyan fából faragták, hogy tovább lépjen oszt azt gondolja, majd lesz vele ami lesz. Összeszedte ezt a kis nyomorúságot, hazavitte és azt gondolta ki, hogy ő bizony felneveli ezt a Pityugyereket, rajta ne múljon a jóléte. És amit ő elhatároz, azt többnyire keresztül is viszi. Tűzön-vízen-Pityun keresztül.:-)
Pityu ezért a babakorát egy szép műanyag dobozban egy plüss hernyó társaságában töltötte, mint egy rendes felnövőben lévő papagáj gyerek. Hosszas utánajárással kiderítette vajh mit is eszik egy ilyen pöttöm kis veréb, onnan aztán sűrűn járt az állatkereskedésbe kukacért, amit a spanyol etikettnek megfelelően csipesszel adott a kis gazembernek, éjjel és nappal folyamatosan, mivel a Pityugyerek töpörödött méretei ellenére is igen jó étvággyal rendelkezett. Pityu teljesen szelíd lett. Imádott a gazdái hajában kotorászni, befúrta magát és ott aludt. Kedves volt és szelíd. Megtanult repülni, órákat töltött az ablakban egy kis kalitban az utcát nézegetve.
Sajnos azonban minden jónak vége szakad egyszer, a barátnőnknek is haza kellett utaznia Pityut pedig nem vihette magával. Természetesen tőlünk kért segítséget. Pityu pedig szállást váltott. Bekerült a nagy üvegház egyik röpdéjébe, igen elegáns és úri társaságba: jákók, arák, feketesapisok éltek mellette. Nagyon nem illetődött meg az úri szomszédság láttán, ők is ámultan nézték a csöpp, pilincka lábú lakótársat, nem egészen értették hogy ő lesz a vacsi vagy csak véletlenül berepült ide. Pityu itt sem vadult vissza. Ha bementünk hozzá, azonnal csatlakozott hozzánk, sőt úgy kellett kislisszolni, mert számtalanszor repült kifelé velünk és úgy kellett visszavinni kézben. Látszott, hogy neki sem volt az egyedüllét ínyére. Aztán jöttek az esős napok. Pityu szárnya átázott, ott kucorgott a földön szerencsétlen, még nézni is rossz volt. Mi lesz ha bejön a hideg, a hó??? A legnagyobb baj az volt, hogy valamiért nem nagyon akart a kabátja növögetni. Már mint egy vadászkutya, úgy vizslattam mindenhol a verebeket, figyeltem mennyi tolluk van, mekkorák. És bizony rá kellett jönnünk, hogy a mienk nagyon kis csöves ruhájú a többihez képest. Állandóan azon rágódtunk, mit tehetnénk, hogy Pityu életminőségén valamelyest javítsunk. Kati barátnőm azonnal mondta, hogy télire beteszi az üvegházba, de ott is csak egyedül lenne, a sok papagáj neki bizony nem társaság. A kalit sem túl bőséges, hiszen tudjuk, minél kisebb a madár annál nagyobb a mozgásigénye. Elkezdtem újra nyomozni, mit tehetnénk még Pityuért. Először beszéltem a Noé Állatotthonnal. Elmondták, hogy nekik van egy szép nagy röpdéjük, ahol csupa ilyen kis madár (kanári, pinty) él, mint Pityu. Be is fogadnák, én minden hónapban vinnék neki egy zacsi kaját és gyümölcsöt, adják oda a madaraknak. Aztán megérdeklődtem egy kanárizós ismerősömtől, hogy nem lehet-e baj abból, ha Pityu oda beköltözik. Szerinte ha eljön a kanárik költési ideje, nem biztos hogy tolerálni fogják a szürke eminenciást. Na akkor ezt azonnal el is vetettük. Isten mentsen, hogy Pityunak valami baja legyen. Elég baj neki már így is, hogy itt éldegél magányosan, hiszen a verebek mindenhol csapatokban élnek. Elköszöntem az ismerősömtől és rágódtam tovább, hogy hogyan tudnánk Pityun segíteni. Aztán egyszer csak csengett a telefonom. A pasi hívott vissza. Azt mondta, megbeszélték a feleségével, van nekik 4 mexikói pirók fiókájuk, most fognak kikerülni a fészekből. Elkérné a Pityut és beköltöztetné a pirókokhoz. (Ez a kismadár nagyon hasonlít színben és méretben a verébre, 10 méteres körön kívül meg sem lehet őket különböztetni.).Azt válaszoltam, hogy én csak a társtulajdonosa vagyok a gyereknek, fel kell hívnom a többieket és megbeszélni a dolgot. Hát közben ez is megtörtént. Mindenki áldását adta Pityu költözésére. Nemsokára visszahívom az embert és megbeszélem vele a dolgot. Rámosolygott erre a kis nyomorúságra a szerencse!!!! Meleg helyen, barátok között élheti le az életét. A pasi sok fészekből kiesett madarat mentett már, akit lehet szabadon enged, akit nem azt pátyolgatja, gazdát szerez neki vagy megtartja. Pityu az utóbbi kategória lesz, ezt azonnal lezsíroztam vele, mert egyébként inkább maradjon velünk.
Szóval minden szuperül alakult, Pityunak lesz családja, jó helye, mindene amiről csak álmodhat! 
Nagyon kéne örülnöm, de valahogy nem megy. Hát én bizony megszerettem ezt a Pityukölköt. Annyira kis csufi, hogy attól már szép. És azok a lábak, ami van neki..... hát a kettévágott fogpiszkáló szinte rönkfának tűnik az ő lábai mellett. És a ragaszkodása, ahogyan belereppen a tenyerembe és bújik, hagyja hogy összecsukjam kissé a kezem, tudja hogy nem bántanám soha........
Ez a poszt Pityuról, Pityunak szól. Valami kis emléket szerettem volna állítani neki. Nem mondhatja el az ember hogy mindennap szelíd verébbel találkozik. Azt meg pláne nem is gondolja, hogy ilyen gyorsan meg lehet egy ilyen kis töpörödött szürkeséget szeretni.
Élj boldogul kicsi Pityu, találd meg a helyedet a pirókok között, nőjj nagyra és végre növessz valami rendes kis kabátot is!!!!!
Csak ne lenne ez a hülye gombóc a torkomban meg a könny a szememben.

2010. augusztus 26., csütörtök

Ellentétek... és egyebek






Igen, jól látjátok. Sámson még mindig eteti a kicsit. Nagyon muris az egész. Tegnap például Sámi betársult Rebekához vajas zsemlét enni, megette jó étvággyal, aztán megetette Mózest is, nehogy má neki ne jusson ebből a fincsi kajából. Mert a vajas zsemle az nagy kedvenc nálunk.
Fantasztikus figurák ők ketten. Néha olyanok mint az angyalok, néha mint két ördögfióka. Sokat bolondoznak és játszanak:
Az múlt héten pár nap szabadságon voltam. Reggelente nem volt hajnali kelés, hát aludtak ők is, amíg mi nem mozogtunk. Csibiék különösen, őket úgy kell kirobbantani az oduból. A nemeseket viszont minden reggel kiengedtük, mi még lustálkodtunk, ők meg ott kavartak körülöttünk. Egyszer csak azt láttuk, hogy az ágy végénél, mint a pástnál,  felállnak vívóállásba és kezdődik az asszó. Sámson vad csörtéket indított Mózes ellen, aki egyébként lazán, csípőből visszaverte, sőt időnként mire Sámi odatáncolt, már léphetett is hátra, mert Mózes oroszlánként küzdött, egyhelyben állva, nyilván nem mert a rossz lábával lépni, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Állva, nyújtott nyakkal hárított vagy egészen közel engedte magához Sámit és akkor kitört, a csőrével futamította  meg. Az egész nem tartott tovább 5 percnél és Sir Sámson vereségével végződött, nem bírta Mózest sem kibillenteni, sem meghátrálásra kényszeríteni. A következő percekben Sámi duzzogva, mormogva elcuccolt az ágy végének másik oldalára, Sir Mózes pedig, mint a "Hét mesterlövész" hősei, vérforraló nyugalommal, pókerarccal üldögélt tovább a helyén. Hehe, persze az ügy sikeréhez az is hozzájárult valamelyest, hogy Mózes már igencsak nagyobbacska, mint Sámson.:-))) Aztán 10 perc múlva a legnagyobb békességben összebútoroztak valamelyik kiülőn, ez csak játék, Mózes most tanulgatja, hogyan kell egy felnőtt nemesnek megvédenie magát, Sámson rajtam gyakorolt, Mózi szerencsésebb, neki van társa ehhez.:-)))
Egyébként pedig nagyon is jól elvannak, itt van ugye ez az etetgetés, hát működik rendesen,sőt a napokban láttam éppen, hogy mindketten kenyérhéjat rágtak, Mózié előbb elfogyott, simán odasántikált a nagyhoz és ahogyan Sámi tartotta a lábában a kaját, hát odahajolt és egy jóízűt harapott belőle, Sámson meg meg sem rezdült, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy akkor közös a kaja.
Most már nem a két oldalamon pihennek, nem hát, mert akkor nem látják a másikat, oszt lehet hogy az közben több simit kap és az meg nem igazságos. Ezért először felülnek kétoldalról a vállamra, majd kisvártatva valamelyik megindul, átmászik a mellkasomon keresztül a másik karomra és felül közvetlenül a cimbije mellé, erősen szemmel tartva hogy mi is történik. Mikor először csinálták, nem is értettem, de mára már rendszerint így csoportosulnak a bóbiskoláshoz, de Sámson többször felül a vállamra háttal, mert akkor fel tudok nyúlni a kezemmel, hogy a hónalját vakargassam, nagy hedonisták, az biztos!!!!:-))))
És hát nagy-nagy örörmmel mesélem, hogy a Mózes bizony egyre jobban kinyílik, meghozza a gyümölcsét a TLC (ezt a LOV-on tanultam a többiektől, ez kell egy "ekki"-nek, Tender Love and Care!!!!). 6 hónapnyi türelem, szeretet és gondoskodás eredménye, hogy mára már ő is állandóan köztünk akar lenni, lejön Sámsonnal együtt megvizsgálni Rebeka játékait, repül a vállamra, ahogy kiengedem és nem is akar onnan lejönni, de mostanra ha felnyúlok érte, hogy odategyem a kinti tálikójához enni, nincs morgás vagy ujjtépés, szeret tv-t nézni és közben halkan dünnyögni hozzá, miközben szépen sorjázgatja a fülemet, szóval boldogságosan éldegélünk együtt és hiszem, hogy itt sem állunk meg, még tovább mélyül köztünk és köztük is a barátság és a szeretet.
Na azért a sapisokkal is történnek dolgok.... mert ők is nagyon szeretnek figurázni. Érdekes, hogy mostanára annyira jól érzik magukat együtt, hogy sokszor egy félórás vakarászás-simi után szépen vissza mennek együtt a kalitba. Csibészke lelkesen eteti Bubust, aki el is fogadja, nagyon jó látni , hogy ilyen harmónia van köztük. A múlt héten azért volt már eksön, amitől leizzadtam emberesen. Olyan péntek tájban jöttek az unokák. Lacuska már szépen megy, mit megy, mint egy lépegető exkavátor teper ezerrel, pillanatok alatt odaér mindenhová és hát az lenne az ideális, ha az embernek hátul is lenne szeme, mert akkor lehetne igazán szemmel tartani a kis bohót, egyébként pillanatok alatt infarktus közeli állapotba bírja hozni az ő szerető nagymamáját.:-) Mostan például azzal, hogy ímg egy pillanatra elfordultam ő odapattant a sapisok kalitjához és Csibészkét, akik éppen az alsó részen kavargott, hogy jobban lássa a fiúcskát, szóval benyúlt és vigyorogva, simán elkapta Csibi csőrét. A hatás frenetikus volt, Csibi megmerevedett, a szemei elkezdtek zoomolni, aztán kirántotta a csőrét, de egy lépést sem ment odébb, Lacust nézegette, aki nem elég hogy inzultálta, de még valami ismeretlen nyelven jókat be is szólt neki. Ránéztem Csibire, minden tolla a helyén volt, a szemei vidáman csillogtak. Meglepte Lacuska közvetlensége, de nem ijesztette el. Én meg letöröltem a vizet a homlokomról.  Már jó régen érdeklődik a kicsi után, de eddig még csak egyszer láthatta testközelben, mikor még a kicsi járókában volt, na akkor odamehetett a járóka szélére és élőben is megnézhette.
Aztán tudom még ezt fokozni is, mert vasárnap este, mikor már a kalitokat nagytakarítottam, kiengedtem a sapisokat, mert egyébként a gőztisztítóval nem tudok a kalit sarkaiba benyúlni. Ők a kalit tetején, én meg a nádszál vékony testemmel türemkedtem az ajtón befelé, mikor egyszer csak kivágódik az szobaajtó és a fent említett kicsiny ördögfióka kavar befelé harsány "Hej-hej!" kiálltásokkal. Egyenesen Sámiék kalitjához, akik bár ismerik, de jobb félni mint megijedni alapon ilyenkor felmenekülnek a leghátsó-legmagasabb sarokba és csak figyelik a kis jóságot, amint körüljárja a kalitjaikat és magyaráz. Aztán Lacus azzal a slunggal már haladt is kifelé, igenám de közben a két sapis már lemászott alulra, ameddig csak tudtak, hogy megtekintsék a jövő madarászát. Hát ott állt el a levegőm, Lacusnak kifelé el kellett mennie Csibi és Bubus mellett, akik simán elérték volna a kisfiút, ha akarják. No én megfogtam egy újságot és gyorsan összetekertem, jöjjön aminek jönnei kell, előbb-utóbb ugyis össze futottak volna valahol és erősen csak a testbeszédüket figyeltem, mert ha az egyik (ez ugye csak Bubi lehet) megindul, akkor esetleg a másik is..................... De semmi agresszorkodás nem volt, Lacus simán elgyalogolt mellettük, szinte elérték a csőrükkel, nézegették, sőt nyújtózkodtak utána, de le nem érték, viszont nem is akarták bántani. Ez a kaland is jól végződött..........:-))))))))))))))

2010. augusztus 13., péntek

Szívmelengetős pillanatok...............

Reggel van. Mózes és Sámson ma bal lábbal ébredtek. Mikor kimegyünk a konyhába, már kezdik a comboskodást egymással. Konkrétan Mózes nem bír magával, aki utálja ha Sámson a kedvenc helyére pofátlankodik. Az ott az ő helye, az ő vára, senki madárfiának nincs ott keresnivalója. Kardoznak rendesen a csőrükkel. Nem szoktam beleszólni, elég nagy már Mózi is hogy megvédje magát, Sámson meg depláne, intézzék el a dolgot maguk között. Általában nem is tart csak pár percig, most azonban nem férnek a bőrükbe, egyik sem enged a másiknak. Először a konyharuhát dobom közéjük, szét is rebbennek, aztán Sámson olyan macsós fejrándítással, "menj innen anyádba!" gondolattal lehagyintja a kalit tetejéről és kezdik előlről. Én sem vagyok a topon reggel 1/2 6 -kor. Megunom, hogy mikor süt a nap, szép az idő, a kedvenceiket sarabolom a tálba, akkor ez a két ganaj itt öli egymást. . Mózes azonnal vissazvesz, mikor meglátja hogy odalépek, Sámson viszont megemeli a szárnyát és csattogva hív egy kis bunyóra. Az anyád szép szemit! És benyúlok közéjük. Csupasz kézzel, két mérges, veszekedő nemes hím közé.Kiemelem Sámsont, aki azzal a mozdulattal lenyúl a karomhoz és elkapja.a bőrömet. Döbbentem nézem, ahogy húzza-húzza  és a végén ott marad egy nagy kék folt és egy luk. Nem kiabálok és nem jajgatok, nehogy azt gondolja, ez valami jó játék. "Mit csinálsz??? Bolond vagy??!!"  Azonnal beteszem a kalitjába és a karomat vizsgálgatom. Szép, kerek lukacska, körülötte nagy kék folt. Igazából nem is fáj, inkább csak belülről. Még sosem csípett meg. Egy barátomnak elmeséltem, jókat rötyögött rajtam, hogy engem még sosem csípett meg nagymadár???!!! Hát nem. Ez volt az első és remélem az utolsó is. A hálóból harsány "Mama, mama!" hallatszik. Olyan 10 perc múlva bemegyek, ül a rúdon és néz angyalszemekkel. "No, gyere ki te nyomorult!"
Felmászik a vállamra, egyszer csak odadugja a csőrét a nyakamhoz és szépen, hosszan, elnyújtottan puszilgatja, aztán az arcomhoz hajol egészen közel és hang nélkül bedugja a csőre hegyét a számba. Így maradunk egy darabig aztán megy az élet tovább....................

Este van, nézem a tv-t, az egyik vállamon Sámson csikorog, a másikon Mózes. Sámi bebújik a nyakamhoz, ott szeret bóbiskolni, a feje a fal felé néz, úgy fordul, hogy a kezemmel éppen a szárnyait és a farkát érjem el és simogathassam.  A Mózi fogja a szemüvegem szárát, ő meg így bóbiskol. Aztán elengedi, egyre közelebb kerül az arcomhoz, a végén a csőre hozzám ér. Aztán csak egyre jobban döl, neki az arcomnak, már én tartom, mert ha elhajolnék, leesne. A szeme csukva, bealudt teljesen. Meg sem merek mozdulni.Szerencsére a film hosszú, nem is tudom pontosan meddig tart, csak arra ébredek, hogy valami hülye reklám megy, én meg ülve alszom a vállaimon két beájult zöccséggel.....


Megkapták az új játszóteret. Sokat gondolkodtunk, hogy melyiket vegyük meg nekik. A sapisoknak talán jobb lett volna a kisebb alapterületű (azt ugye még jobban el is lehet helyezni), mert az teli van létrákkal, amin jókat lehet mászni, ez pedig a lételemük. A harmadik is jobb lett volna, létrával, hintákkal, de itt van ugyi a két zöld lovag is. Olyan kellett, amin ők is jól érzik magukat. Egyszerre nagyon tapasztaltnak és ártatlannak elég nehéz lenni, mindenki kedvére pedig nem tudunk tenni, így eldöntöttük, hogy ezt vesszük.. Ennek kissé nagyobb az alapterülete, de mindegyik megtalálja a neki való játékot rajta. Jó választás volt!!!!!:-)))




Papa gyorsan összerakta és megkezdődhetett a szemlézés. Először a sapisok jöttek ki. Bubi néma rémülettel nézte az új izét a szobába, bebújt a nyakam alá és onnan vizslatta. Csibészke, aki mellékállásban bátor és egy hős is, elhatározta magát. Óvatosan rálépett, aztán kezek híján a csőrével kezdte vizsgálgatni az ismeretlen UFO-t. Rájött, hogy nem bánt, bátran feljebb majd lejjebb mászott. Rálépett a hintára, ami a súlyától elkezdett mozogni és mint egy perpetuum mobile, hintáztatta a kis tollas valagát. Na, ez már tetszett neki. Halkan kárálva hívogatta Bubit is, akinek esze ágában sem volt utána menni. Aztán az ujjamra vettem és hosszas rábeszélések után ő is rálépett, de csak állt ott, mint aki fémbe gyökeredzett és az első adandó alkalommal vissza spurizott a vállamra. Közben a papa valahová elindult és a garázsba vezető ajtón gondolta  lemenni. Bubi azonnal utána repült, de mivel az ajtó már záródott, egy vargabetűvel kireppent a konyhai ülőrúdra. papa pedig, mivel hallotta a szárnysuhogást, visszalépett és meglátta hogy Bubi a konyhában ül. "Utánad reppent!" - mondtam. Azonnal elindult Bubi felé megüdvözült fejjel, mert Bubi azért nem egy ilyen fene barátkozós típus. Be akarta hozni a szobába, ha már ilyen kedvesen vele akart menni. Bement, aztán "Auuuuuuuuuu!!!!!!!!!! Az anyád!!!!!!!!!" :-) Szóval Bubi elég amazon természet és el nem ítélhető módon ahogyan papa odanyúlt, hogy levegye a rúdról, megijedt és azonnal csípett, nem húsig de papa bőrét rendesen felszakította a csőrével. Jó tette helyébe ne várj jót!!!!:-))) És ne piszkáld Bubit, mert szeszélyes, kiszámíthatatlan és előfordulnak vele ilyen balesetek.:-) 


Bubi kedvenc helye a hálószoba. Ott érzi igazán jól magát a csendben és a nyugalomban. Ha becuccolok, kiengedem őket, közben halkan szól valami zene vagy a tv, hogy szokja az alapzajokat. Ő meg játszik: két lábon ugrál, mint a veréb, megtámadja az ujjaimat és finoman rágicsálja és üldözi. Ezek a játékok már itt az elmúlt idők alatt alakultak ki. Közben Csibi is jön-megy. Ha Bubika beszalad a tenyerem alá, akkor ő is azonnal ott terem (féltékenység, Csibi a neved!!) és ha mást nem tud, belecsíp  a kis tojóba, olyan kötözködősen, nehogymá mi ketten jól ellegyünk és őt kihagyjuk belőle. Bubi nekiszalad a kezemnek, a csőrével fogj a középső ujjamat és elkezd dőlni oldalra-hanyatt, aztán a két kis pilincka lábával, hanyatt fekve, kalimpálva megpróbálja levadászni az ujjaimat. Megállt a pillanat....... !!! 11 hónap telt el együtt, 11 hónap kellett ehhez, hogy kiismerjen, rájöjjön hogy megbízhat bennem, teljes bizalommal, hanyatt fekve játszon velem, szabadon hagyva a teste legérzékenyebb részeit..........!!!!!! Hát azt mondom, ezért érdemes madarászni, megélni ezeket a pillanatokat, mikor eltünik minden gát és félelem ember és madár között! Aki már megért ilyesmit, az tudja, miről beszélek és azt is, micsoda szívetmelengető érzés ez.........:-)))
Aztán jött a kis Dömdödöm Csibi és elkezdte a szárnyánál fogva húzgálni, onnan már ketten játszogattak nagy békességben és a varázs szertefoszlott, de megtörtént és tudom, hogy most már máskor is így fogunk játszani.............................:-)))))







2010. július 25., vasárnap

Lili, Elliot, Sámson és Mózes

Mondják, hogy ahonnan a Jóisten elvesz, oda két kézzel ad is. A mi életünkbe ez most úgy definiálható, hogy ahová gondok kerülnek, oda jó dolgokat is küld. A gondokat most nem részletezném, eljön majd annak is az ideje, a jó dolgokről mesélnék inkább, míg ennyire bennem él.
Tegnap délután fantasztikus dolgok történtek  nálunk. A mi imádott nemeseinkhez vendégek érkeztek, két nemes (egy hím és egy tojó személyében).
Nagyon sokat olvastam már a nemesek sajátságos matriarchátusáról,  intelligenciájáról, tapasztalom is napszámra, mégis ez a pár óra valami hihetetlen dolgokat mutatott meg nekünk ezeknek a csudálatos madaraknak az életéből.
A két vendégmadár, név szerint Lili és Eliot délután érkezett.






Lilit ismerem, tavaly már volt nálunk, meg én is voltam vele és a gazdájával Pécsen egy kiránduláson. Gyönyörű és nagyon okos. Amikor először találkoztam vele egyszerűen megfogta a csőrével az orromat, még  a levegőm is elállt, de tudom, hogy ha ilyenkor az ember a félelem legkisebb jelét is mutatja, akkor elveszett, azt azonnal megérzik és onnan már csak szórakozgatnak az emberrel. Egyszóval Lilivel már tavaly is jól elvoltam, nem csípett és nem agresszorkodott velem.





Az ő hierarchiájukban viszont a hímek erőst a tojó alá vannak rendelve. Az én drága Sámsonom kb. úgy félt Lilitől, mint az ördög a kereszttől, menekült, ha csak a vörös dáma ránézett, attól is. Nem is volt kétséges, kinek hol a helye, Lili ült legmagasabban, Sámi kalitja legtetején és az zöld ifjú csak messziről nézegette, közelíteni egyáltalán nem mert, akart.
Nálunk ugye változtak az idők, lett nekünk ez a kis Mózesgyerek, akivel mondhatom nagyon jól eléldegél Sámi. Néha már bosszantják is egymást, de ahogyan a Mózi növöget egyre kevésbé hagyja hogy Sámson uralkodjon rajta, ha megunja hogy a nagy piszkálja, ad neki egy sallert és helyreáll a rend.
Most azonban megérkezett a vendég hím, aki ugy saccperkb akkora mint Mózi és Sámson együttvéve. Nagyon érdekes volt már az antré is. Az én fiaim, mikor meglátták a vendégeket, minden különösebb kapkodás nélkül feltelepedtek a kedvenc boingjukra és akkor a hatalmas vendéghím is megindult, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felreppent a fiúk mellé, akik ugyanilyen természetesen tudomásul vették, hogy eggyel többen vannak, szinte még helyet is adtak neki, hogy ő is elférjen a boingon és nagy békeséggel ücsörögtek.




Ezalatt Lili királylány tudomást sem vett arról hogy van itt még 3 hím, úgy nézett át rajtuk, mintha mindhárom levegő lett volna. Vacsora alatt Eliot, a vendéghím elüldögélt a boingon, az enyémek tettek kísérleteket hogy kijöjjenek a konyhába, de mivel az egyetlen leszállóhelyen Lili trónolt, hát esélyük sem volt, hogy oda leszálljanak, illetve egyedül Mózesnek engedte meg, hogy olyan 30-40 centire tőle elüldögéljen.



Nyilván azért, mert a kicsi még kölyökkategória és tény, hogy egészséges felnőtt madár sosem bántja a fiókákat. Mózes pedig elüldögélt boldogan és fátyolos, csodáló szemekkel nélzte a kis dögös vöröst, még kissé ki is nyitotta a szárnyait és felborzolta a tollait, hogy nagyobbnak tünjön és le nem vette a szemét Liliről.



Később a nappaliban már Lili telepedett fel a boingra és innen a 3 pasi csak a kisjátszótéren üldögélhetett.




Néha, mikor az enyémek repkedtek és pont a konyhából jöttek befelé, rutinból azonnal a boinghoz szálltak landolni, hiszen ők ezt játsszák nap mint nap, de Lili testbeszéde és a hangja kétséget sem hagyott bennük arról, hogy ott ugyan semmi keresnivalójuk nincs, az Lili székhelye. A pasik így a játszón töltötték a délután hátralevő részét. Sámson és Elliot kíválóan el voltak együtt. Mózi hol a nyakamban üldigélt, hol közéjük reppent. Sámson még el is kezdett barátkozni, sőt néha piszkálta  Elliotot, a méretkülönbség ellenére is , aki valami eszméletlen nyugalommal ült és szemmel láthatóan fát lehetett a hátán vágni (nyilván ebbe az is belejátszott, hogy nem hazai pályán volt).









Annyira nyugodt és nyitott volt, hogy ahogyan lassan szürkülni kezdett jókat bóbiskolt is, mert már fáradt volt. Nyilván nem volt benne semmi félelem, mert igencsak gyakran becsukta a szemét egy kis szunyára.:-)




Érdekes volt a hangjuk is. Egészen más, mint az enyémeké. Sámi és Mózi egy olyan nyafogós, nyivákolós hangot használnak. Nagyon ritkán kiabálnak (Mózest talán még nem is hallottam ordítani). Sámson volt már hogy károgott, de ez sem volt túl zavaró. Lili hagjai egészen mások. Erősebb, rövidebb kiáltasokat használ, gyakran pedig a vele egy lakásban élő kecskepapagájok hangját utánozza, amikor pedig Eliot néhányszor kieresztette a hangját egy rövid kiálltás erejéig, hát csak nézegettük a plafonon a vakolatot. Hiába no, nagy a teste, nyilván a hangja sem valami macskanyávogás.
Lili megmutatta, hogy milyen kunsztokat tud. Rendkívül ügyes, bárkinek szót fogad, ez valóban segítség lenne nekem is, hogy a két fiút, akik rajtam és Rebekán kívül nem vegyülnek senkivel, kicsit emberszeretőbbé tegyem. Ahogyan látom Lili viselkedésén, nem az a lényeg ebben, hogy produkálja magát, hanem az hogy így egyre jobban megnyílik mások iránt is, szemmel láthatóan élvezi, hogy a végrehajtja a kérést. Olyankor ez a kis amazon végtelenül szelíd, simán ad puszit, integet a lábával, forog egyhelyben, kézreszáll, vállon sétál, apportírozik és mindezt nagyon szívesen teszi. Bele is ment a bogár a fülembe, elhatároztam, hogy nemcsak a zöld fiúkat, hanem a sapisokat is elkezdem tréningezni, hátha ez segít Bubikámnak is még jobban megnyílni. Baja biztosan nem lesz tőle.
Nagyon gyorsan telt az idő. Végül a vendégek felszedelőzködtek, már nem tudunk az idén többet találkozni, nekünk a jövő héttől nagyon be vannak táblázva a napjaink, mizopapa édesanyja sajnos kórházba megy egy komoly műtétre, emiatt aztán mindnyájan nagyon magunk alatt vagyunk, de ez a délután, ez a sok bűbájos kismadár kicsit feledtette velünk az elkövetkező nehéz időket.

2010. július 14., szerda

Köszönjük jól vagyunk, sőt egyre jobban, csak egy kicsit szétszóródok itt hogy mindenkinek jusson belőlem valami darabka, akinek szüksége van rám. Tombol a nyár, a gyerekek minden hétvégén nálunk vannak, nem csak egy napot, ahogyan ezt megbeszéltük az elején, mióta ilyen rettenetes a hőség, jönnek mindkét nap, mit is csinálnának a 2. emeleten ebben a melegben?! Nálunk van kis medence, homokozó és főképpen a szülők is azt tehetik amihez kedvük van mindenféle spanyol etikett és közelező program nélkül. A menyemnek is szüksége van kikapcsolódásra, igazán sokat foglalkozik a gyerekekkel, ami meg is látszik rajtuk. Mi meg itt szépen összeszokunk egymással, örömmel mondhatom hogy kellemes, szeretetteljes és baráti a kapcsolat köztünk, úgy tűnik sok mindenben egyet értünk és nagyon jól el vagyunk egymással.

És hát a gyerekek.... nagyon jól érzik itt magukat. Játszanak, esznek-isznak, jókat alszanak és természetesen egyre többet játszanak a tollasokkal is. Csibi és Bubi egyelőre még nem mehetenek hozzájuk (bár tettünk már erre kíséeleteket, de Csibiék állandó cirkulálása idegesíti Rebit, arról nem is beszélve, hogy Csibészke mindenkitől védelmezni akarja a kislányt, ami nem túl szerencsés, pláne ha Mizopapát nézegeti úgy, hogy villog a szeme és a hátán állnak a tollak,ezt a barátkozást kissé még el kell halasztanunk),  Sámson nagyon jól működik bébiszitter üzemmódban, Móni pedig tanulgatja tőle a dolgokat. Nem, nem ütöttem el a nevet, Mózest Rebeka nemes egyszerűséggel átkeresztelte Móninak, mivel a Mózest nem tudja kimondani, a Mózival próbálkozott, de ez is némi nehézségbe ütközött, így egyszerűen átkeresztelte Mónira és azóta szegényt mindenki így hívja, bár ő nem egészen értette, hogy mikor először mondta neki a kislány mért röhögte mindenki könnyesre magát, viszont a papának annyira megtetszett, hogy egyből átkeresztelte szegényemet Mónira. Csibi és Bubi nevét meg azt hogy "papagáj" tökéletesen tudja már mondani és ami a legérdekesebb, azt is megmutatja hibátlanul hogy melyik melyik, ezt ugyanis rajtam kívül senki nem állapítja meg első blikkre, de még velem is megesik, hogy rá kell nézzek a lábára, hogy milyen gyűrű van rajta. Lacuska is egyre jobban érdeklődik a madarak iránt, gyakorlatilag a kalitokba kapaszkodva tanulgatott meg járni, a nagyok meg fentről figyelik. Nagyon kis kópé mostanában, ha nyitott kalitot talál azonnal mászik is befelé, amitől azért a zöld fiúk némileg idegesek lesznek, úgyhogy időben fülön csípjük a kis trógert és kiszedjük a kalitajtóból.


Minden vasárnap délután kalittakarítás a program. Miót a kicsik kalitjában odu van Bubi kifejezetten utálja ha benyúlkálok, de még az is irritálja ha a kalit rácsokat törölgetem. Kb 2 hete történt meg először, hogy nem jött oda morogni, hogy fejezzem már be, hanem kíváncsian végignézte a takarítás fázisait, sőt mikor belül törölgettem a rácsokat  félig bebújva az ajtón, ő is odajött és fentről lefelé belógva a fejem mellett ellenőrizte, hogy tényleg tiszta-e a rács. Mostanában nagyon rendesen viselkednek Csibivel ha kijönnek.








 A szokott raptoros, mindentszétszedős viselkedésük helyett szépen elmókolnak a kalit tetején, megigazgatják egymás tollait, aminek nagyon örülök, egyrészt azért, mert  ez azt jelenti, hogy megint elkezdhetem egyszerre kiengedni mind a négyet és szoros emberfogásban gyakorolgathatják a "békésegymásmellettélés" tudományát, másrészt azért, mert a "Csibit rólam leszoktató" program sikeresnek mondható. Most is oda-oda jön hozzám, de aztán kap egy puszit, kicsit megsimogatom és megy vissza Bubikához, ez pedig így helyes, hiszen nem én vagyok a párja, hanem Bubi. Sajnos ez minden olyan madárra jellemző valamilyen szinten, aki sokáig egyke volt és a gazdáját érzi az igazi társának, de a mi példánk is bizonyítja, hogy lehet és kell is ezen változtatni ha kap egy párt maga mellé.
Megint beigazolódott, hogy okosak, intelligensek és találékonyak az én kis csapatom tagjai. Meséltem már Nektek, hogy Rebeka mindig a madarakkal alszik délután, akik néma csendben vigyázzák a kislány álmát, ők is csendesen bóbiskolnak, míg Rebi alszik. Most vasárnap délután a fiam (aki enyhén fogalmazva nem kedveli a madaraimat, de ők is utálják rendesen a fiamat) akarta lefektetni délután Rebekát helyettem. Be is mentek a hálóba, a madarak, akik addig néma csendben ültek a kalitjaikban, teljesen felbolydultak, először a kicsik kezdtek éles hangon visítani, majd a nemes fiúk is rákezdtek csúnya, erős hangon károgni, lényeg a lényeg ,1/4 óra múlva a gyerekem dühtől vörös fejjel kirontott a szobából és annyit mondott: "Hát ez egy katasztrófa, amit művelnek, lehetetlen Rebit elaltatni!!!"  Annyit mondtam csak, hogy hagyja, majd én elintézem, befejeztem a dolgom és fél óra múlva szépen becuccoltunk Rebekával, aki a következő 10 perc végén már békésen aludt, a fiúk is felhúzták az egyik lábukat és mind az öten szundikáltak, én pedig kijöttem és a menyemmel vihogva hallgattuk a csendet, ami a szobából hallatszott ki. Olyan másfél óra múlva meghallottam Bubit, onnan tudtam, hogy Rebeka már felébredt, olyankor még kicsit fetreng aztán felkel és jön ki. És a "katasztrófa madarak" ismét bebizonyították, hogy sokkal több eszük van, mint azt bárki is gondolná, összefogtak és okosan kipiszkálták a szobából a "persona non grata" fiamat, Rebekát pedig a szokott figyelemmel és szeretettel őrizték amíg aludt.

2010. június 29., kedd

Heti híradó

A zöld fiúk együtt akcióznak. Konkrétan úgy néz ki a dolog, hogy Sámson kinéz magának valamit, a múlt héten ez éppen a cseresnyés-meggyes tálikó volt és megindul. Mögötte pedig hű csatlósként Mózes nyargalászik. Odareppennek az akció tárgyához, aztán először Sámson közelíti meg, de szorosan a nyomában ott a kicsi is, kóstolgat, majd szinte odalöködi a mamlasz kis bociszeműt is, olyan "Mennyémá fiam, ne légy ilyen bamba!" fejjel, hogy kóstoljon ő is, így aztán szépen kettesben nekiállnak az éppen aktuális valamit elfogyasztgatni, szétszerelgetni, megrágicsálni. Eddig csak a két kicsit, Csibészkét és Bubit kellett szoros emberfogásban figyelni ha kinn voltak, most már a két ganajt is. Alig várom, hogy megérkezzen a játszótér, végre akkor ki lehet engedni őket a nappaliba, úgy hogy állandóan szem előtt legyenek és akár órákra is kinn maradhassanak. Papának csak egyetlen kérése volt, kaját ne adjunk kinn neki, mert hihetetlen módon tudják szétszórni, úgyhogy csak kiülőnek, közös játszótérnek fogjuk használni. A kalitban lévő játékok mindegyik sajátja, a játszótériek közösek lesznek, aki irígy vagy verekszik, az azonnal megy a konyhába büntibe.
Általában teljesen jól vagyunk, sokat játszunk ha otthon vagyok. Az elmúlt hétvégén lezajlott az év legnagyobb létszámú családi rendezvénye, ez Lacuska keresztelője volt, illetve az utána tartott hepaj, ami a fiamék kérésére nálunk bonyolódott. Hetek óta készültünk rá, előtte meg 3 nappal reggeltől estig takarítottunk, rendezkedtünk. Jól sikeredett, mindenki nagyon kíválóan érezte magát, szerencsére az ilyenkor szokásos családi sértődések is kikerültek minket. Mikor elmentek a vendégek kiültünk a teraszra a gyerekekkel és a madarakkal és még egy darabig beszélgettünk, Rebeka játszott a zöldekkel, Lacuska meg éppen a kalitok oldalára akart felmászni dícséretes buzgalommal, amit a fiúk néma rémülettel figyeltek, de aztán ez is megoldódott. Végül mindenki elment, papa elszunyált a tv előtt a nappaliban én meg beültem a zöldekkel kicsit tv-t nézni. Sámson rátelepedett az egyik vállamra, ám kis idő múlva bizony a Mózesgyerek is jött ezerrel, ő felmászott a másik oldalra és így próbáltuk valami idióta film eseményeit követni, de már én is fáradt voltam, úgyhogy csakhamar édesen húztuk a lóbőrt mindhárman. Sámi szorosan a nyakamhoz dugta a kis fejét, teljesen odabújt, a másik oldalon pedig Mózes üldögélt egyre közelebb, végül már ő is teljesen hozzámbújt, aztán szépen el is aludtunk mindhárman. Valamikor éjjel ébredtünk, Sámsont óvatosan felkeltettem és betettem a helyére, jött volna a kicsi is, igen ám de semmi hajlandóságot nem mutataott hogy lemásszon rólam, olyan jól érezte magát. Kicsit el is merengtem ezen, Sámson olyan 4-5 hónapos korában órákig aludt a nyakamba bújva, ha néztem a tv-t közben az ujjait simogattam vagy a nyakát , fejét cirógattam, bármeddig képes volt így pihengetni. Mózessel ezt még meg sem próbáltam, mert ugyan odarepül hozzám, most már oda is bújik, de a félhomyálban ellenségnek értékeli az ujjaimat, látom, ahogyan nyitja a csőrét és meg is fogja, de ezt már nem is lehet összehasonlítani a kezdetetekkel, mikor tiszta seb volt a kezem, annyira félt tőle hogy hozzáérek, ott mart ahol tudott. Most csak megfogja, ilyenkor szólok neki, hogy "Nem szabad, ne csípj!!!" és csodák csodája abba is hagyja, de azért egyelőre tovább nem tudunk lépni. No nem baj, nem gyorsvonat ez, majd csak haladunk ebben is előre.
Elindult a céges papagáj játék és felszerelés kereskedése. Elég sokat dolgozom vele, de szívesen csinálom. Vettem én is a madaraknak játékot. Csibészkééknek először bőrt , Sámsonéknak színes kötélen rágható kockákat. Aztán megcseréltem a dolgot, Sámiék kapták a bőröket és teljesen megleptek vele, hogy boldog örömmel vetették rá magukat. A bőr jó vastag marha durábel, nagyszerűen bírja a 4 centis csőrőket, a kicsik is jól elszórakoznak vele. Ha lerágnak róla valamit, akkor egyszerűen pótolom egy másik fakockával, amit felkötök a bőrre és rághatják megint.
Ide teszem a linket, hátha valakit még érdekelne a bőrjáték, hiszen úgy látom, nagyon bejön nekik és akik eddig vittek, jákónak, kongónak, nemesnek, mindenki dícséri.

www.papagajjatek.com

2010. június 18., péntek

2010. június 17., csütörtök

Fly free little Bogyó!!!:-(


Annyi sok vidám és jópofa dolgot akartam mesélni. Ehelyett csak ülök itt, próbálom összeszedni magam és megérteni, mért történhetett, hogy Bogyó, az élete teljében lévő, gyönyörű sapis tojócska 4 évesen elment. Át a Szivárvány-hídon. Teljesen ledöbbentem, mikor Piroska bejegyzését elolvastam. Ez a két madár (Bogyó és Kavics) olyan volt, amit mi emberek álompárnak hívunk. A gazdáiktól mindent megkaptak, egyszerűen érthetetlen a dolog és nehezen térek fölötte napirendre. Persze, hogy azonnal Zizi jutott az eszembe, még friss a saját sebem is........... Tudom, milyen érzés ott állni, nézni a kicsi testét és felfogni a felfoghatatlant. Talán Bubi nagyon is ráérzett, egész este rajtam lógott, bújt a kezem alá simire, finoman harapdálta az ujjaimat, ezeket csak Zizike csinálta, hiszen ő is tojó volt és mint ilyen kissé csípősebb, de soha meg nem sebzett.

Közben szól a Hattyúk tava. Ma erre alszanak el a tollas testvérek is. Nincs ellenükre a dolog, még Sámson esti monológja is elmarad, annyira hallgatják, a légy zümmögést is hallani. Végre már herceg megtalálta a hattyúk között Odettet, mert ez a kedvenc részem, legalább némi vigászt hoz, bár mostanában már az lett a szokásom, hogy ha valamelyik ismnerősöm madara elmegy a Hosszú Útra az emlékére meghallgatom az Egmont-nyitányt. Annyi fájdalom, visszafogott feszültség és harag van benne, hogy általa kiadom magamból az enyémet. És bele tudnék ütni a falba..................

2010. június 7., hétfő

Hétvége






































Ritkábban blogolok, nem mintha nem lenne mit, csak valahogyan már nekem ciki ez a sok elégedett írás. Tényleg úgy érzem néha, hogy már a hócsukája teli mindenkinek ezektől a mintapapagájoktól. Pedig hát ilyenek, nyilván ebben nekünk is részünk van, hiszen nyugodtan és csendesen élünk, nem üvöltözünk és nem piszkáljuk őket ha kell ha nem. Igyekszem minden nap kiengedni mindegyiket, de bizony néha becsúszik, hogy későn érek, ilyenkor a kicsik már rendszerint alszanak és akkor csak a 2 nagy jön ki. Megtanultak békében éldegélni egymás mellett, az esti máriatövismag evés után többnyire felülnek a nappali boingjára és ott szépen, csendben eltollászkodnak, olyan csendben vannak, hogy volt már amikor 10 órakor a papa szólt, hogy "Azokat a szegény madarakat nem kéne eltenni aludni, mert már fenn húzzák a lóbőrt?!" és gyorsan szaladtam velük a kalitba.:-) Azért nem mindig ilyen idilli a kép, van hogy Sámsont elkapja a hangya és elkezdi szekálni Mózest, időnként le is löki a helyéről, de ezekbe a vitákba én nem szólok bele, csak ha nagyon goromba, de ez eddig egyszer fordult csak elő, hogy Mózi púpját bántotta, nyilván teljesen tisztába van vele hogy a kicsi nem százas, akkor kapott is egy kis sallert, pusztán csak miheztartás végett és úgy tűnik, megértette, hogy azért vannak határok.
Hétvégén megint tanultam valamit a zöld fiúkról. Megjött a jó idő és én ilyenkor kitolom a kalitokat a teraszra ahol napozhatnak, nézegethetnek kedvükre. Tanulságos hétvége volt a mostani. Először is még mindig ott tartunk, hogy a két kicsit sajnos max. 1 órára tudom csak kitenni, ha nem akarom hogy a jó szomszédok kaszával-kapával jöjjenek ellenünk. Sajnos ők olyanok, hogy ha meglebben egy levél, arra száll egy madár vagy Uram bocsá valami vérdarázs vagy méhecske, légy, ilyesmi, azonnal fülsértő üvöltésben törnek ki, de nem csak ezektől, még a repülő látványa is felzaklatja őket. Nyilván nem várhatom el a környezetemtől hogy tolerálják egész nap ezt a rémületes vonyítást, ezért aztán ők 1 óra múlva szépen becuccolnak a hálóba, odatolom őket az ablak elé és kriptai csendben eljátszogatnak. Papa szerint, aki néha rosszmájú, azért vannak el ilyen jól, mert azt hiszik, hogy a zöld fiúk már vissza sem mennek és övék lesz az egész szoba.:-)
A zöldek pedig szépen kinn mókolnak, aztán kb. 2 óra magasságában ők is mennek be, mert ilyenkor délután szoktak szunyálni egy kicsit, lesötétítem a szobát aztán elpihengetnek 4-5 óráig (azért mondjuk ki, nekik is vannak rigolyáik:-DD), aztán viszont már ajtó-ablak becsuk és jön kifelé az egész banda.
Most a hétvégén is kitoltam őket kalitostul, a terasz közlekedő folyosójára, ott kilátnak at utcára, nézegetik az embereket, füttyögnek egyet-egyet, de abszolut viselhetős a hangjuk, én még szeretem is hallgatni, ahogyan motyorásznak magukban. Aztán megérkeztek az unokák és az anyukájuk. Kimentünk velük is a terasz széles részére, kinyitottuk a homokozót, Rebeka benne ült és játszott, Lacuska meg szokott módon, erősen ráfókuszálva, hogy mit lehet rendetlenkedni, hol a kaktuszt támadta meg, hol a cserepekből evett egy kis virágföldet, de mindent elkövetett, hogy egy pillanatra se unatkozzunk.:-) Hát egy egészséges 11 hónapos kisfiú már csak ilyen. Aztán kezdődött a bonyodalom. Sámson egyszer csak elkezdett varjút megszégyenítő hangon és hangerővek iszonyat károgni. Nem is értettük a dolgot, ilyen még nem volt. Mami rögtön odament, beszélt neki, akkor abbahagyta de aztán ezerrel folytatta. Gondoltam, hátha Mózes idegesíti (bár eddig sosem idegesítette) ezért eltoltam mellőle, még távolabb a gyerekektől. A válasz sem késett, még jobban üvöltött. És akkor leesett a fatantusz...... Szépen megfogtam a kalitját, be az előszobába, át a nappalin, ki a teraszajtón és kitoltam a terasznak arra a részére ahol a gyerekek játszottak, a másik felére pedig Mózest húztuk, ami azért is jó volt, mert a nagy kalittól Lacus nem tudott letélakkolni a lépcső felé. Onnan aztán idilli nyugalom lett, a zöld fiúk lógtak a kalitok oldalán és a gyerekeket figyelték. Rebeka még az almáját is megosztotta velük, ők meg elégedett fejjel nézegették a kicsiket. Ez volt hát a baj...... nem látta a gyerekeket, sőt még jó messzire is eltoltam tőlük.:-))))))
Délben Rebeka kinn ebédelt a kisasztalán a madarak között, később elment aludni. De nem egyedül, a fiúk újra kezdték a hangicsálást, hát betoltam őket is a hálóba, ahol Rebi aludni szokott. Jó 2 órát aludt, a madarak kriptai csendben pihengettek vele együtt, még egy nyikkanás sem volt, a nagypofájú sapisok is néma csendben vigyázták a kislány álmát.
Hát ennyi a történet, megint okosabbak lettünk valamivel, ezentúl odafigyelünk rá, hogy mind egy kupacban legyenek, madár és gyerek, mert akkor mindenki elégedett és jól érzi magát. Azt hiszem ezek a nemes srácok nagyon jó fej madarak, mostanra már Mózes is ,aki gyárilag inkább csak velem szeret lenni, ugyanúgy mászik a kalit oldalához, hogy kivegye Rebeka kezéből az almát. Nem csapkod, nem morog hanem óvatosan nyúl oda a kislány kezéhez.
Ja és még valami. Rebeka szokása, mivel még nem nagyon beszél, hogy "igen" helyett azt mondja: "Ahaaa". Ma reggel hallgattuk Sámson hajnali monológját, egyszer csak rákezdett: "Ahhhaaa, ahaaaaa" :-DDDDDDDDD