2010. január 28., csütörtök

2010. január 23., szombat

Mózes.....

Pénteken beszéltem Jocival. Hetente felhívom, hogy érdeklődjek Mózes fejlődéséről. Ahogyan beszélgettünk, egyszer csak Joci megköszörülte a torkát és azt mondta:
"Először azt hittem, csak viccelsz, mikor azt mondtad, olyan kis púpos, mint Quasimodo. Nos, ez nem vicc, Mózi valóban púpos."
A vitaminhiánytól, a rossz körülményektől a szervezete egészen pici korában a teste fűtésére használt el minden kaját, olyan hideg volt az oduban, hogy a pára is megfagyott, ezért volt olyan kis fejletlen a teste és emiatt a csontjai rosszul növekedtek, valószínűleg púpos is marad!!!!:-(((
Nincs kedvem senkivel sem beszélgetni. És ha eszembe jut, ahogyan Joci kitette az inkubátorból és állt ott olyan kis szerencsétlenül, púposan, még üvölteni is tudnék!!! És szívből kívánom, hogy a Jóisten verje meg az olyan lelketlen és szemét szaporítókat, mint akinek a tenyészetéből Mózes kikerült. És sajnos az az érzésem, hogy ez a szemét nincs egyedül, vannak még ilyenek jópáran.................

2010. január 21., csütörtök

Sámson repülni tanul....

Mikor Csacskának meséltem róla, jókat kacagott a telefonba, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek is Sámson repülésének történetét.
Kezdjük az elején, elmondtam már sokszor, de hátha valaki lemaradt róla. Szóval Sámi szárnya vágva volt pici korától kezdve. Ennek az volt az oka, hogy amikor nevelődött Kygáéknál, Kyga már nagyon beteg volt és bizony a 150 centis párjának problémás volt az éppen repülni kezdő madarakat (Sámsont és Zeuszt) időnként leszedni a konyhaszekrény tetejéről és egyéb helyekről.
Így aztán az ő életéből eleddig kimaradt a repülés tudomány. Most 21 hónapos, még mindig hiányzik vagy 5-6 evezőtolla, de már próbálgat repülni. Illetve szemmel láthatóan fél elindulni. Már többször tapasztaltam, hogy szeretne de nem mer. Ezért úgy döntöttem, hogy a nagy példakép nyomán én is megteszek mindent, hogy ezen a nehéz helyzeten átsegítsem. A nagy példakép alatt konkrétan Konrad Lorenzet értem a lúdjaival együtt. Igaz, hogy nekem nem libáim vannak, de mondjuk azt, hogy madár - madár, egyre megy.
Régóta van egy játékunk Sámival. Ha kiterjesztem a karjaimat és csapkodok vele, akkor ő is azonnal kinyitja a szárnyait és verdes. Egyszer véletlenül vettem észre, azóta pedig rendszeresen játszuk, "Hogy repül a madár??" felkiáltásra. No ennek most igen nagy hasznát láttam.
Szóval egyszerű a dolog és aki vizuális, az el is képzelhet engem, amint Sámson előtt "repkedek", karjaimat kitárva, mint egy naaagy, kövér pillangó. Ő pedig nekilódul és repül utánam, bátran és merészen, meghódítva a Paripa u.9. belső légterét. Mert neki én vagyok a családja, ha a mama repül, ő azonnal követi. Ezt annak függvényében, hogy hányan tartózkodnak a talajmenti légtérben, többször is megismételgetjük, ha itthon vagyok. Katus véleménye tömény volt, amikor meglátott bennünket a replecke alatt: " Húúúúú, anya, ez nagyon gáz!!!!":-)))

Most meg itt ülök és írogatok, pedig éppen festés és parkettázás van nálunk. A három gazember a konyhában méltatlankodik, mert be lettek zsuppolva a kis kalitokba és most ott töltik az idejüket, szerintük méltatlan körülmények között. Sámi mérgében már az összes tálat leborította, a kicsik meg versenyt üvöltenek....... hiába, szép is a sok gyerek, no...... Ezt minden normális család tavasszal és nyáron csinálja, de mi ebben sem akarunk az átlaggal vegyülni. Mi télen festünk, januárban. Mikor künn havazik. Leonardo (Mizopapa) és Rafaello (az ő hívséges barátja) éppen a hálószobát festegeti nem túl nagy lelkesedéssel, mert már az elején elrettentek a mediterrán narancsszíntől, amilyennek a fal színét elképzeltem. Nagyon földhözragadtak, az tuti!!!:-)))) Pedig milyen töl jól mutatna rajta még egy kis sokszínű esőerdős dekoráció.... Csibiéknek nagyon tetszene, az már biztos!!!:-)))) Tiziano (a fiam) és Donatello (az ő barátja) majd szombaton érkezik, amikor is hozzájuk méltatlan módon parketttázgatni fognak....:-))
Én meg itt üldögélek, a ruha és könyvkupacok tetején és Mona Lisa mosolyával az ajkamon postolgatok.....:-))) Azért van különbség köztünk.... én talán nem vagyok annyira ronda és nem kopaszodok!!!!:-))))
Most végre van időm írni......

2010. január 20., szerda

Ahol nagy a szükség, közel a segítség........

Már megint elkapott a frász. Minden alkalommal ez történik, ha új madaram lesz. Átgondolom, eldöntöm, megbeszélem otthon, beleegyeznek, aztán mikor tuti a dolog akkor jön a lazafrász. Begörcsölök, hogy jó gondolat volt-e még egyet ide fogadni, szeret-e majd itt lenni, mit szólnak a többiek az új húshoz, mi lesz ha utálják majd egymást, meg tudok-e adni neki mindent, amire szüksége van, hogy oldom meg, hogy mindegyikkel egyformán foglalkozzak....... és még sorolhatnám. Én annyira be tudok pánikolni, hogy éjjel sem alszom, hanem ezen golyózok. És mindig kérem, hogy ott fenn, aki intézi az ügyeket, küldjön már valami jelet, hogy ez jó gondolat volt, merjek belevágni.........
Ezt már eljátszottam háromszor, Zizi, Sámi és Bubi jövetelekor is. Csibészke a fix pont, ahogy mondani szoktam, a "Non plus ultra", hiszen ő olyan kis nyugodt, bölcs, elfogadó, tudja, hogy ha 10-en lennének, akkor is nagyon szeretem őt és mindig ő az első.
Ezek miatt aztán tegnap felettébb morózus is voltam, nem volt kedvem semmihez, utáltam mindent és teli voltam kétségekkel. Amikor haza értem, kivettem a kicsiket. Aztán látom ám, hogy Csibi tolla áll a hátán és kergeti Bubikát, aki szemmel láthatóan menekült előle. Vagy kétszer szóltam neki, hogy hagyja abba, de csak kezdte megint. Hát bizony hátulról kicsit fejbe somtam, megfordult és nézett rám az okos kis szemeivel. Akkor már nagyon mérges voltam rá, odafordultam és nagyon határozottan rászóltam: "Meg ne próbáld Bubit bántani!" Tudta, hogy miről beszélek. Morgott valamit a csőre alatt, aztán felugrott az ujjamra, kicsit megkurkászta az orrom hegyét és ment a dolgára, Bubit pedig békén hagyta. Ez a kis affér is jókor jött, legalább láttam, hogy általában tudom kezelni a dolgokat. De a kedvem az csak nem lett jobb. Csibiék már elmentek az oduba aludni, Sámival tv-ztünk a hálóban. Úgy kifeküdt a mellkasomon, mint a gyalogbéka. Nagyon aranyosan annyira be tud aludni, hogy mikor indulnék, hogy a helyére tegyem, csak nagyon finoman lehet megfogni, mert különben úgy megijed, ahogyan hirteken felébred, hogy frászt kap. Na akkor kezdtem magam megint rágni, hogy vajon ketten is szeretenek-e majd így aludni rajtam??!! Áhhhhhhh.... rémes vagyok!!!!
Éjjel persze kipattant a szemem, olyan fél 2 körül. Fel is keltem aztán kinyitottam a gépet, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet. És akkor ott megláttam az üzenetet...... Hollandiából jött, Wittekip írta, akinek 8 ekkije van, emellett nagyon sokszor elvállalja a barátai madarait, a múltkor is küldött pár képet, ahol a nappalijukban vagy 14 madár (nemes, jákó, feketesapkás, rózsakakadu) üldögélt nagy békességben. Szóval Wittekip üzenete heveny fordításban a következő:
"Hagyd, hogy meg legyen a saját, külön helyük, mindegyiknek a kalitkájában.Amikor Mózest megeteted naponta egyszer, vidd magaddal Sámsont is, hogy "segíthessen". Hagyd, hogy végignézze, mit is csinálsz Mózessel. Magyarázz el neki mindent, hogy megértse mit teszel és mért. Engedd nekik, hogy semleges területen találkozzanak. Ez újdonság lesz mindkettőjüknek. Készíts vagy vásárolj nekik játszóteret, amit megoszthatnak egymással. És a legfontosabb: ne eröltesd őket, hogy kapcsolatba lépjenek, adj nekik időt. Meg fogod látni, hogyan reagál Sámson ha meglátja és azt is mi lesz Mózes reakciója."
Húúúúú...., hát a legjobbkor jött!!!! Erre vártam.:-) Hát akkor hajrá, vágjunk bele, sikerülni fog, mert sikerülnie kell!!!!:-))

2010. január 17., vasárnap

A kicsi....






Aki nem is olyan kicsi!!!! Igaz, hogy sovánka, de még így is 345 gramm a súlya, Sámsoné, aki már 20 hónapos felnőtt madár, 350 gramm.

2010. január 15., péntek

Hétköznapok

Mindig a blogolás marad el. Igazán nem is hiszem, hogy vissza tudom adni azt a sok bohóckodást, idétlenkedést, szeretetet, amit ezektől a gazemberektől kapok. Ezek a pillanatok akkor és ott teljesen levesznek a lábamról, általában azonnal felhívom Kati barátnőmet és "közvetítem" neki az eseményeket, aztán vihogva és megilletődve állapítjuk meg, hogy bizony ez a 3 tollas vész nem semmi madár!
Mindig kitalálnak valamit, mint a Diegos fiúk. Megfigyeltem, hogy ha hazaérek és kiengedem az összeset egy rövid örömködésre, akkor utána teljesen normálisan vissza tudom tenni a kalitba az egész bandát, ha újra mennem kell valahová. Ez az örömködés a héten úgy nézett ki, hogy a Csibigyerek radírozott, Bubika pedig odatotyogott a kezemhez és az ujjaimmal próbált játszani. Azért ez nem semmi dolog, tekintve hogy a csőre széle mint a kés, olyan éles. Az az érzésed, hogy egy jó kis svájci bicska simigéli a kezedet, néha meg is vág a széle, bár ezt már megszoktam. Az viszont nagyon jól esik, hogy szemmel láthatóan egyre bátrabban jön hozzám játszani, már csak nagyritkán morog és ugyanúgy forog az ujjamon, mint BékiPetién csinálta. Ha már túl vannak az első szeretetrohamon, akkor többnyire feltelepszenek körém mindenfelé, én főzök, pakolok, pucolok. Persze ha valami olyast csinálok, amitől nekik bajuk lehet, akkor be kell menjenek a kiskalitokba addig és megvárni, hogy végezzek. A játszótéren is egyre többször elüldögélnek együtt. Így volt ez a napokban is, sőt olyan közel üldigéltek egymáshoz, hogy mikor a Sámsongyerek kinyitotta a szárnyát és megtornáztatta , folyamatosan klopfolta vele Bubika fejét, aki aztán megsemmisítően nézett rá és később törlesztett is, mert Sámi a nagy köteles hintán üldögélt, Bubi meg odarepült, jól mellyen lökte Sámit, aki megijedt, hanyatt lefordult a rúdról és fejjel lefelé nézegette, hogy ki az a bátor és merész, aki őt lökdösi. Viszont ilyenkor elég ha rájuk szólok és békén hagyják egymást. Csibészke pedig abszolut nem surlódik Sámival, szépen tiszteletben tartja mindegyik a másikat.

2010. január 14., csütörtök

Győzelem!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sikerült, sikerült, sikerült, sikerült!!!!!!!!!!!!!!!:-))))

Tegnap megbeszéltem a dolgot a papával, jöhet a társ Sámson mellé. Még csak nem is kellett megígérnem, hogy több madár nem jön a házhoz!!!!:-))))))))))) Letargikus nyugalommal mondta: Hát jöjjön ő is!!! Szerintem azon sem csodálkozna, ha szólnék, hogy van itt egy helyes kis viziló, hadd lakjon mától nálunk!!!!:-)))
Most éppen azon agyalok, hogy helyezzem el őket. Már előbb is azon gondolkodtunk, hogy a két kicsit bevisszük újra a hálóba magunkhoz. Valahogyan Bubika jobban szereti a csendet és a békességet, jobban el lennének ott, és hát amúgy is kiveszem őket minden nap. Arról sincs szó, hogy ott agyon unnák magukat, hiszen ők ketten vannak, szépen eljátszogatnak. Akkor a napaliban maradna a két fiú. A kalitok kellő távolságban vannak egymástól, látják ott egymást, hallják és ha kiülnek majd a tetejére, akkor is meg lesz a kellő távolság, hogy csak akkor találkozzanak, ha valóban akarnak.



2010. január 12., kedd

Legyen vagy ne legyen........

Állandóan ezen jár az agyam. Beszéltem már olyan holland madarász ismerősömmel, akinek 6 nemese van, beszéltem olyannal is aki két hímet (halmahérát és salamon-szigetekit) tart együtt. Érdekes fickók ezek a nemes hímek. Tulajdonképpen mindenki azt mondja, hogy az teljesen természetes, hogy a hímek igen jól kijönnek egymással, még az is előfordul, hogy összebútoroznak egy kalitba. Ez valszeg onnan adódik, hogy a természetben sem élnek együtt a tojókkal úgy, mint azok a papeszok, akik életre választanak párt maguknak. Előfordul ugyan, hogy kardoznak a csőrükkel, de az is hogy etetik egymást. Hát a lecke jól fel van adva..... Nem is gondolkodtam volna, azonnal nemet mondanék erre a dologra, ha nem Máthé Józsi által nevelt madárról lenne szó. Józsi más tészta, hihetetlenül lelkiismeretesen neveli a fiókákat, a tény, hogy a madárkát ő neveli, már garancia arra, hogy biztosan szelid kiskrapek lesz. Csak hát meg kell még beszélnem a családdal is.... meg kitalálni, hogy hol lakjon az új srác, hogyan helyezzem el a kalitokat... szóval fő a fejem .... na majd meglátjuk. Mindenesetre pénteken elmegyek Józsihoz és megtekintem a kis Bocit, bár tartok tőle, hogy az lesz a vesztem.

2010. január 4., hétfő

Ünnepek 1.

Túl vagyunk az ünnepeken. Nekem személy szerint nagyon kellemesre sikeredett, még úgy is, hogy szinte szusszanásnyi időm sem volt a pihenésre, de ez a fajta fáradtság valahogyan nem veszi le a lábáról az embert, hanem jól esik és elégedetté tesz. Rengeteg változás történt nálunk mostanában, ezek közül a legfontosabb az, hogy a kis Bubilány 180 fokos fordulattal előavanzsált családi kedvenccé, bújik, repül utánunk, teljesen felhagyott a régi morgós, félős viselkedésével. Ennek immár 8. napja, hogy lesi-várja mikor jöhet ki és ugyanolyan kedves madárka lett, mint Csibészke. Eddig is kedves volt, de csak velem, miután aztán végigcsípte az egész családot, ez a hirtelen pálfordulás nagyon jót tett a kapcsolatának a többi családtaggal. December 26.-án BékiPetiék jártak nálunk és gyakorlatilag innen datálódik ez a változás. Bubika valamiért szinte szerelmes BékiPetibe. Mikor még én is csak erősen meggondolva nyúltam hozzá, Péter simán marokra tudta fogni és amikor nálunk voltak Karácsonykor ült Péter ujján, aztán egyszer csak elkezdett átfordulgatni és izmozni rajta. Ez egyébként remélem, hogy hagyomány lesz: már második Karácsonykor jönnek el hozzánk egyik délelőtt, persze fényképezőgéppel együtt és Péter szuper fotókat készít a madarakról. Nos az idei termés is lélegzetelállítóan szép:

http://www.flickr.com/photos/pbekesi/sets/72157622997065437/show/

"Anyai" szívem dagad a büszkeségtől, valahányszor megnézem. És megnézem... és megnézem... hát nem lehet elunni!:-)))
Gyakorlatilag nem nagyon voltam gépközelben, illetve időnként rohamléptekkel felnéztem, aztán mentem a dolgomra. Azért még időben elküldtem az újévi jókívánságokat, nem elfelejtkezve Szabó úrról és a családjáról, akinek köszönhetjük, hogy Sámson az elrepülést követően visszakerült hozzánk. Azt hiszem, míg élek, nem tudom elégszer megköszönni neki, hogy visszaadta nekünk ezt a kis ördögöt.
Aztán azért más újság is van: Sámi repül. Kb. 1 hete-10 napja kezdte el. Sámi szárnya fióka kora óta vágva volt. Amikor még Kygáéknál nevelődött, meg kellett vágni, hogy ne repkedjen össze-vissza a nappaliban, hiszen Kyga már nagyon beteg volt. Kb. mostanra van annyi evezőtolla (még most sem nőtt ki neki az összes) hogy szárnyra kap és megindul a saját akaratából. Nos, a dolog kicsit macerás. Legfőképpen azért, mert látom, hogy komoly problémái vannak a landolással. Az a szerencse, hogy jól ismeri a lakást és általában földre, föggyönyre száll le több-kevesebb sikerrel. Remélem azért, hogy hamarosan megtanul bánni a szárnyai erejével és akkor már bárhol le tudja tenni magát. M.J. barátom javasolta, hogy készítsünk neki a lakásban valahol fenn a falon valami kiülőt, ahova leszállhat. Ebben csak az a probléma, hogy belülről nincsenek olyan üres falak, ahová kreaálhatunk neki valami leszállópályát, de már erősen dolgozunk rajta, hogy kitaláljuk hol legyen.