2011. augusztus 24., szerda

2011. augusztus 22., hétfő

Igen, igen, végre!!! Hetek óta az első jó kis hétvége!!!! Szombaton Pécsen voltunk Ági barátnőméknél, mint mindig most is fantasztikus nap volt! Én is csak azt tudom írni, amit ő írt egyszer, hogy ott valamiféle másik idősík van, mert pillanatok alatt délután lett és sajnos indulnunk kellett haza. Képeim nincsenek, azokat Ági csinált és nyilván majd fel is teszi. Annyira sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól, mert nagyon-nagyon jól érezzük velük magunkat. Pécs pedig a kedvenc városunk egyike, most is elbűvölt, megnéztük, mi változott mióta utoljára ott jártunk és gyönyörűséges volt!

Aztán vasárnap pakolás és mami felköltöztetése. A madarak  (Csibiék kivételével, akik mint a jó házőrzők végig ordították a napot, hogy mi ez a jövés-menés?!) néma csendben figyelték, hogy mi történik. Jó kis munka volt, az biztos, már délután lett, mire a hálót kezdtem összerakni, persze a kalit takarítás is akkorra maradt. Ahogyan a régi szép időkben, akinek a kalitja tisztítódott, az természetesen kijöhetett és rendetlenkedhetett.:-) Igyekeztem úgy berendezni a szobát, hogy valóban semmi felesleges extra dolog, amit egy papagájcsőr megkívánhat, ne legyen elöl, azt hiszem sikerült is.Lehet, hogy kissé puritán, de nekem tetszik. És főképpen nekik is........ Amikor Csibiék kalitjával végeztem, vissza is cuccoltak, jól teleraktam nekik szuper fityefákkal, amiket Ágiéktól kaptunk, és láttam, hogy jóízűen másznak egyikről a másikra, mint egy sárgagatyás Tarzan és Jane..:-) Közben át-átkukucskáltak a zöldekhez is, hogy lássák mi történik ott. 
A nagyokat egyszerre engedtem ki. Merlin, tőle szokatlan módon igen visszafogott volt, el is kapott az aggodalom, mert a szerénység nem éppen a fő profilja, csak üldögélt a kalitja szélén, nagyon enni sem akart.Ha odamentem, azonnal odarohant, lenyomott pár puszit aztán üldögélt tovább. Naggggyon gyanús volt dolog!  A zöldek persze azonnal megrohamozták a szürke kalitját, sőt láttam hogy Mózes körülnéz, figyeli-e valaki, aztán behúz a kalitba, hogy felfaljon mindent, amit ér. Hát öcsém, ilyen falánk madár azért nem terem minden bokorban!:-) Mondjuk Sámi is lesegetett arra , de  rászóltam és így nem mert belezabálni a magokba.:-) 
Mikor minden kalit készen volt, mentünk vacsorázni, a menü kása-banán-sajt-kefir volt. Ez nagyon népszerű nálunk, úgyhogy szépen fel is falták a pillanat tört része alatt. 
Írtam már talán valahol, hogy ez a nagy hálószoba többek között azért is nagyon jó, mert a madarak ki tudják kerülni egymást, ha nem tetszik neki a másik fizimiskája, hát átreppen a másik kalit tetejére (lassan-lassan a kicsiket is kiengedem közéjük, persze szoros emberfogásban). Már délután érezhető volt a hatás. Először mind Merlin kalitján játszott, az ő színes műanyag vödrét, ami teli van babalánccal, kis fa bizbaszokkal, húzták-vonták, nézegették, pakolászták. Volt amikor mindegyiknek ugyanaz kellett, de győzzön az erősebb alapon, nem szóltam bele, mert akinek a javára ítélek, na azt nagyon fogják onnan utálni a többiek. Igaziból legtöbbször Mózes jött ki jól ezekből a vitákból, tekintve hogy a ő legnagyobb, a legvehemensebb, hamar megszerzett mindent, amit csak megkívánt. Sáminak bármit odaad, Merlint elhajtja, de már közel sem akkora slunggal, mint régebben. Valahogyan ők ketten, Mózes és Merlin a se vele, se nélküle állapotban leledzenek. Később, mikor kimentünk a konyhába egy tálcán meglátták a dinnyemagokat, amit a család gyűjtögetett össze nekik, lévén a legnagyobb ledvencek egyike. És láss csodát: békésen eleszegetettek egymás mellett, a két zöld kétoldalt, középen meg a szürke menyecske. Nem volt vita, veszekedés, illetve  a végén összemorrantottak Mózessel, mert Merlin magja elfogyott és Mózes oldaláról próbált csenni magának, amire a tulaj kikelt magából, Merlin elreppent, de 2 perc múlva már ment vissza és hol innen, hol onnan csórt egy keveset magának.
Vacsi után még játék, aztán most már nem kellett felmennünk a hálókalitba, hanem szépen mindenki becuccolt a sajátjába, letakartam őket és szunya. A zöldek nem hittek a szemünknek, valahányszor kimentem és bejöttem a szobába, Mózes mindannyiszor kiszólt a takaró alól: "Mama?!" Csak válaszolnom kellett: " Én vagyok, aludj csak!" Boldogságos és békességes este volt, végre jól kialudtuk magunkat, mert visszakerültünk a kedvenc szobánkba.:-))
Én reggel ötkor kelek, Mózes, csak hogy megbizonyosodjon rá is kérdezett megint, hogy én vagyok-e, aztán szépen, türelmesen várták a reggelit, amit azonnal el is kezdtek falni, Merlin is, nem volt arra étvágytalan madár egy szál sem.
Mindig ott öltözöm fel velük, hogy lássák, utcai ruhában vagyok, innen tudják, hogy dolgozni megyek és csak délután jövök haza. Elköszöntem mindegyiktől és indultam dolgozni.

2011. augusztus 18., csütörtök

Hihetetlenül, eszméletlenül, türelmetlenül, nagyon-nagyon várom a vasárnapot, hogy a dolgaink újra a régi mederbe terelődjenek. Nem írtam még erről konkrétan, mert igaziból most elég régóta írni is alig van időm, de mert a probléma létező, most megosztom veletek is okulásul.

Mami ugye február óta betegeskedett, combnyaktörés aztán pedig egy komoly csípőprotézis műtét, aminek folyományaként le kellett költöztetnünk őt a jó kis meleg emeleti szobájából, amit ő imádott. Beköltözött a mi hálónkba, amit viszont mi és még 4 papagáj imádtunk. A madarakat nem tudtuk felvinni magunkkal, mivel a felső szoba elég kicsi (bár mami szerint neki éppen elég nagy és meleg), így ők lenn maradtak vele. Kezdetben nem bántam a dolgot, azt hittem a tollas galeri még örülni is fog, hogy nincsenek egyedül, valami homo van velük egész nap. Tévedtem.
Innen kezdődött a mi kálváriánk is. Ugyan éjszakára a nagyokat felvi(ssz)ttük két hálókalitban, mert Mózes néha rosszat álmodik, olyankor elkezd szegényem ordítani az éjszaka közepén és csak akkor nyugszik meg, ha a hangomat hallja, amit viszont úgy értékeltük a párommal, hogy mami valszeg infarktus közeli állapotba kerülne, ha Mózi kiengedné neki a decibeljeit az éjszaka közepén, míg ha velünk van, csak annyit kell mondanom neki: "Aludj szépen, itt vagyok, ne kiabálj!", esetleg még oda is megyek a kalitjához, akkor azonnal abbahagyja és békésen alszik reggelig. Hát ez van, mi már megszoktuk, hogy ő egy ilyen különleges kismadár.:-)

Szóval amikor felköltöztünk és ő meg le, akkor kezdődtek a gondok. Bubi megtépte a combját, ami aztán az idő múlásával nem nagyon akart visszanőni, mert újra és újra kiszedte. Megváltozott az egész koreográfia ahhoz képest, ami szerint addig éltünk. Régen, mikor hazaértünk, gyorsan átöltöztem, aztán mentem befelé hozzájuk, kicsit megpihentem, addig rendszerint Csibi és Bubi kinn ugrált vagy játszottunk együtt az ágyon, ez a félóra-óra teljesen elég volt, hogy az egész napos stresszt leperegjen rólam, utána mentek a helyükre és a nagyok jöttek kifelé, ők már  a nappaliba is kireppentek, aztán este mind bevonultunk együtt és alvásig néztük a tv-t meg szórakoztunk, sokszor együtt is kinn volt mind a 4 mindenféle atrocitás nélkül.

A felső kisszobába már nem volt a helyzet ilyen idilli, tekintve hogy a szoba a madarak mennyiségéhez képest télleg kicsi volt. Amikor már Merlin is megérkezett, gyakorlatilag nem is igazán tudtak egymás útjából kitérni, mert nem volt hová. Gyakoriak voltak a súrlódások, hiányzott a tér, a hely, hogy mind elfoglalhassa magát valamivel anélkül hogy belépne a másik aurájába. Ezek miatt viszont általában ha felmentünk már nem volt sok játék, hanem csak egy órácska, aztán mindenki ment aludni.
Közben a lenti szobában sem úgy mentek a dolgok, ahogyan kellett. Mami szegény nagyot hall, a tv üvölt, de a hangszórók éppen a madarak felé álltak, így ők megpróbálván túlordítani a tv-t egy állandó zizegésben, felspannolt állapotban voltak, ami nem tett jót  sem az ő lelküknek, sem a  kapcsolatuknak mamival. Igaziból már azt sem szerették, hogy nem velem vannak, hiába no, azért évek alatt ezt szokták meg!
Örömmel tudatom Veletek, hogy ennek az áldatlan állapotnak immár vége! Mami, hála a jó Istennek, remekül van, nem fáj a lába egyáltalán, vágyik vissza a csendes kis szobájába, ahol nem Csibi és Bubi ordítását kell hallgatnia, no meg Mózes áriázását, hanem békességgel nézheti a tv-t, a lába mellett Dani fekszik és csak olyan kis öregesen elvannak.
Még nagyobb örömmel tudatom Veletek, hogy vissza költözünk a tollas rémekhez, tokkal, vonóval le a régi hálóba, ahol már évek óta összeszoktunk a madársereglettel, ahol ha Rebeka vagy Lacuska lefekszik aludni, a szárnyasok kriptai csendben őrzik a gyerekeket, eszük ágában sincs vonyítani, mert bizony ez is hiányzott nekik rendesen. Mostanában ha ott voltak a gyerekek, nem a hálóban játszottak a madarakkal, hiszen nem rohangálhattak be 5 percenként mamihoz, a két sapis viszont hívogatta őket, nem éppen suttogva. 
És akkor már merek nagyobbat is álmodni.....................!!!:-))) Nem visszük vissza a gardróbunkat, maradjon az csak fenn, jó helyen van ott. Így aztán a viszonylag nagy szobában nem is lesz más, csak az ágyunk,az éjjeliszekrények, a 3 kalit, a tv a komóddal. Ez azt jelenti, hogy az amortizálható dolgok száma a minimálisra csökken, bepróbálkozhatunk azzal, hogy a 3 nagy a kalitok tetején lévő játszótéren aludhasson, ne kelljen nekik éjszakára bemenni a kalitba. A kicsiket sajnos nem lehet kinn hagyni, mert ha emberi ésszel nincs is, ők azért találnak maguknak olyasmit, amit szét lehet szedni (pl. a papa rádiós órája, amit már előzőleg is dugdosni kellett előlük!). A két nemes nagyon nyugodt madár, Merlin is el tud mókolni a kalitja játszóterén, pláne ha van ott neki valami játék........ megpróbálom majd lassan, időnk mint a tenger! 
Vasárnap délután leszen a költözés! Azon túlmenően, hogy nagyon örülök annak, hogy megint minden és mindenki a megszokott helyére kerül, hatalmas nagy kő esett le a szívemről! Nem kívánom senkinek ezt a most már múlóban lévő érzést, az örök lelkiismeret furdalást, valahányszor ránéztem Bubiékra, ők reménykedve lestek, hátha maradok a szobában, de nem maradhattam ott velük, hát hová feküdjek, mami mellé?? Azonkívül nagyon rossz volt hallgatni ahogyan Sámson és Mózes harsányan kiabáltak, engem hívtak, hiszen tudták, hogy otthon vagyok és állandóan arra vártak, hogy menjek be hozzájuk és maradjak is ott.
Nem tudom, értitek-e, biztosan van aki ezt túlzásnak találja, de tudni kell, hogy ezek a tollas trógerek is imádják a konstans dolgokat, nyilván ha változás áll be, pláne negatív, akkor azt nehezebben viselik, arról meg fejezeteket lehetne írni, hogy milyen szinten tudnak kötődni az emberhez! 

2011. augusztus 15., hétfő

Pillanatok....

Két unoka és öt madár..... már mennyiségnek sem semmi!:-))) Ha mind ott van mellettem, azért jó kis mókát tudnak csinálni, néha az ember úgy érzi, mentem hajhullást kap, akkor, abban a pillanatban, utólag meg már jókat röhög rajta!!!:-)) Így volt ez a hétvégén is. A gyerekek nálunk voltak, a madarak meg adva vannak.... Sokszor egészen burleszkbe illő jelenetek láthatók, élvezhetők. 
Történt ugyanis, hogy a nemes fiúk nagy kedvencét, csíráztatott magot készítettem nekik (a szürke most kezdi megkedvelni, a két kicsi nem eszi). Este volt, már vacsoráztatni készültem őket, kitoltam a konyhába a nagy játszóteret, azon eszik Mózes és Sámson, Merlinnek a kis konyhai kiülőre készített papa egy kis vacsorázó tálat. A nagy kiülő felső rúdja nem túlságosan hosszú, nem akartuk, hogy állandóan ott vitatkozzanak, mert az egyik belép a másik aurájába. Szóval készítettem egy kis kását is, mert kaptam quinoát és azt mind nagyon szereti, a kásából újabban még a kicsik is esznek egy keveset. Tálak kimosva és kikészítve, kása összekeverve egy kis tálban és a csíráztatott magot is lecsöpögtettem. Ezenközben felharsant Lacuska hangja: "Mama, picilni kell!"" Uzsgyi, rohanás, nehogy bemenjen a gatyójába, gyorsan rá a bilire, megdícsérni, hogy milyen ügyes is volt, majd ebben a pillanatban a konyhából éktelen és irdatlan csörömpölés hallatszik. Uram segíts..... mit csinálhatnak ott a kis kópék?! Lacus a bilin, én féllábbal lesek a konyhába, de nem látom. Végre feláll a kispasi, én meg rohanok kifelé, mint a mérgezett egér! Leírhatatlan a látvány............ amerre a szem ellát, mindenhol áll a csíráztatott mag, Mózes a sas szemeivel kibökte, gondolta eszik egy kicsit mielőtt osztozni kell a többiekkel, rá is repült, de nem jól landolt a fémtálikó szélére, mire az, felpattanva a levegőbe, a négy égtáj felé szórta  a tartalmát!:-)) Kissé lila fejjel sepregettem össze, de ezenközben Sámson becserkészte a kisszéken a vadmadarak magját, amit tőlük öntögetek össze reggelente és oda akarta húzni magához, ám a szék kicsinek bizonyult, úgyhogy a csíráztatott mellett hamarosan kupacban állt a rendes mag is. Hogy az a..................!:-))) Nem baj, semmi sem baj, csak egészség legyen!!!!!:-))) Összetakarítottam mindent, mindenki kapott vacsorát, gyerek is madár is, aztán szépen ballagtunk lefeküdni.
Reggel Lacuskám a nap első sugarával kelt, suttogtam neki:"Gyere, menjünk le, hagyjuk, hadd aludjon Katus és Rebeka!" A papa már elment monori börzére hajnalban. Lementünk, kapott reggelit , én meg a madarak kajáját készítgettem, hogy hozzam őket lefelé. Lacus a cumisüvegét kezdte keresni, mondtam neki, hogy biztosan fenn hagyta, menjen fel érte csendben. Aztán fentről valami zajt hallottam, odamegyek a lépcsőfeljáróhoz, ménkű kukucsolás jön fentről. Rohanok fel, Lacus áll a szoba közepén és mint Zubin Mehta vezényel a madaraknak, akik mint egy görög dráma kórusa ismételgetik Lacuskát: "Kukuccs, kukukuccs, kukk, hallo, puszi!" Persze tele torokból! Húhhhhhhh! Összeszedtem az összeset egy pillanat alatt és vágtattunk lefelé, mert az én másodszülött sarjam igen kis nyűgös bír lenni, ha idejekorán felébresztik, akárcsak a nagyobbik unokám!!!!:-)))
Jó kis hétvége volt!:-))))

2011. augusztus 8., hétfő

Gazdaképző

Ahogyan telnek a napok egyre többet tanulok a madaraimról és a madaraimtól. Nem mindig jópofák ezek a dolgok, bizony volt már, hogy elsírtam magam, mert úgy éreztem, nagy hiba volt a bandát Merlinnel kibővíteni és a tetejében azért is aggódtam állandóan, vajon a kis szürke királylány jól érzi-e magát köztünk. Aztán ilyenkor mindig valaki, főképpen Noémi, akinek hihetetlen empátiája van, lökött egy kicsit rajtam, csak hogy rázzam meg magam és ne adjam fel. Ezek hatására (is) és annak következményeként, hogy bizony a papagájnál intelligensebb madár nem nagyon van, azért elmondhatom mára, hogy a dolog jelentősen javult. Már nem probléma, ha egy helyiségben van a 3 nagy, nem azzal szórakozik mindegyik, hogy a másikat bosszantsa, hanem valamiféle tolerancia kezd kialakulni. Az idő majd még nyilván javít a dolgon.  Talán a zöldék már úgy látják, bármit is tesznek, nem tudnak a kis szürke boszitól szabadulni, hát inkább megpróbálják elviselni egymást.:-)
Itt kell idézzem Sz.Jutka egy mondatát, ami nagyon is idevág és amióta olvastam, gyakran az eszembe is jut, amit minden alkalommal egy félmosollyal nyugtázok és azonnal abbahagyom, ha éppen Merlinnel készülök idétlenkedni. „……….egy egészséges elhanyagoltság soha nem árt, sem gyereknek, sem állatnak :)……”
Mint a legtöbb ember, akinek még sosem volt jákója, de elolvasott róla egy csomó irodalmat, meg még több hülye fórumot, ahol Istenként tisztelik a szürkéket (kivéve az IDRE fórum, mert ott még segítenek is),én is úgy képzeltem, hogy ezek a jákó babák nem is tojásból keltek, hanem valami csoda folytán érkeztek ide a Földre. Nagyon sokan írják azt is, hogy rettenetesen vigyázni kell, mert ha az egojukat a földbe tiprod vagy megbántod valamivel arra azonnal tolltépés a válasz és a madár depis lesz. No,el tudjátok nyilván képzelni, hogy még a helyiségben is, ahol Merlin tartózkodott, lábujjhegyen jártam, állandóan figyeltem, nem tépi-e magát, aminek nyilván csakis én  és semmi más oka nem lehet. Vizslaszemekkel néztem, hogy mennyit eszik, hova kakál, mit csinál, milyen a kedve…………….. hiába mondta Kati barátnőm, hogy csak nyugodtan és rutinosan………..a végén én fáradtam ebbe bele  a legjobban. Aztán a családomat is állandóan egzecíroztattam, ne beszéljen hangosan, halkítsa le a tv-t, ne csinálja ezt, ne csinálja azt…… jól teli volt a púpjuk velem, az biztos!
Aztán érkezett a felmentő sereg Noémi barátnőm és a férje személyében, akik már 2 ilyen szürke gazembert birtokolnak évek óta és csak ámultak-bámultak, micsoda baromságokat csinálok a kis szürke „érdekében”, a tetejébe, mint egy elkényeztetett gyerek, Merlin olyan kibosszantott rossz volt, mikor ott voltak nálunk Noiék, hogy égett a fejem, mint a Reichstag. Jókat csípett belém, szinte megmutatta, hogy ő itt az úr, minden úgy történik, ahogyan az ő kénye-kedve diktálja, én pedig aggodalmas fejjel ültem magamba roskadva. Noémi hihetetlen emberismerő, azonnal levette, hogy mi a stájsz és miután hazamentek kaptam tőle egy jó hosszú levelet, ahol igen diplomatikusan, de számomra jól érthetően jelezte, hogy nem a madárral van a  baj, jóindulatú, kissé akaratos és szeszélyes a lelkem, mint a jákók általában, de kezelhető és ha valaki jól kezeli, akkor teljesen normális fiatal madárként fog viselkedni, mindenképpen kihangsúlyozta, hogy ne érezzem magam egy béna, tehetetlen gazdának, hanem most már túllépve az elmúlt idők nehézségein (mami műtétjei, a nemesek hosszadalmas betegsége) itt az idő, hogy átvegyem a csapatom irányítását, nevelgessem a kis szürkét is az elvárásaimnak megfelelően. Hozzáteszem, hogy az alatt a 2 óra alatt, míg ott voltak  elmagyarázták a jákó testbeszédeit, hangjait, jelzéseit, természetét, egyszóval amikor elmentek és a levelet is megkaptam, teljesen más szemszögből láttam a dolgokat és azt hiszem, sikerült egy 180 fokos fordulatot tennem, aminek a következményeként Merlin is egyre rendesebb kismadár és a zöldek is kezdik ezt az állapotot elfogadni. Vannak még gondjaim, de ezek eltörpülnek a kezdetekhez képest, amikor is őszülő halántékkal bírtam egy hülyét csinálni magamból.
No, az elmondottak folyományaként most ott tartunk, hogy Merlin egy teljesen jó fej, érdeklődő fiatal madár, tele szeretettel, figyelemmel az irányomban, kissé pimasz és akaratos, ha a zöld fiúkról van szó, de szerencsére ez is kezelhető, illetve teljesen jól leveszi, ha valamit tiltok neki, tudja mit jelent a nem szabad. A zöld fiúk is kezdik megtanulni, hogy igenis Merlinnek is jár  simi, vele is játszom, de mindent a maga idejében és hogy a szeretetem töretlen az ő irányukba is. Mózes sokat változott, gyakran jön ő is oda hozzám egy kis szeretetötpercre. Merlin nagyon rendes kismadár, egész nap egy hang nélkül eljátszik a kalitjában, anélkül hogy ez valami visszavonhatatlan lelki traumát okozna neki. Igaz, hogy minden nap gondoskodom valamilyen játékról, amivel szépen el tudja foglalni magát.  Délután – este pedig jöhetnek ki. Először mindig a sapis brigád, ők általában egy órácskát játszanak kinn szoros felügyelet mellett, azután pedig a nagyok. Mivel Merlin az egész napját átjátsza, ilyenkor délután néhány kört lerepül, körülnéz itt-ott, aztán jön hozzám egy kis simire vagy ljátszogat mellettem valamivel. Tényleg megmutatja mit is szeretne, nem kell találgatnom. Kezdem megtanulni, mi az amit nem kedvel, ezeket a szitukat próbáljuk kikerülni, illetve általában mindenkinek, aki taperolni akarja elmondom, hogy nem kedveli a z idegeneket, főképpen a férfiakat ( az idegen nőket sem) de a férfiakra konkrétan szirénázik, ha békén hagyják nem csíp, ha piszkálják, akkor irgalmatlan nagyot tud harapni.
Este vacsora, ahol jóízűen és kissé csámcsogva befalja az adagját, illetve ez mostanában erősen emlékeztet a vetésforgóra, mert amint az éhüket elverték, erősen a másik talikója iránt kezdenek érdeklődni és elindul a csere-bere. Mózes szinte topogva várja, hogy Merlin befejezze, akkor helyet cserélnek és mindenki kifalja a másik edényéből amennyit még bír, végül Sámson is Merlin táljánál köt ki, általában ő eszi meg a végét. Vacsora után pedig irány fel a hálóba és kezdődik a játék. Merlin általában fáradt már, úgyhogy valamelyik tenyerem alá befekszik és várja, hogy  a nyakát simogassam, közben időnként el is bóbiskol.
 A zöldek már nagyok, ilyenkor még aktívan kotorásznak egy kicsit, tegnap például Lacuska óriás katicabogarát támadták meg. Mózes a szemét püfölte, Sámson a csápjait próbálta letépegetni. Jó sokáig elmókoltak vele, aztán mikor Merlin már elment aludni ők is odajöttek, később Mózi elment a hálókalitba lefeküdni, Sámival maradtunk még kettesben egészen addig, míg fél 10 nem lett és neki is feküdni kellett.
Merlin viszonylag korán elalszik, többnyire 9 órakor már majd leragad a szeme, de a nap első sugarával kel. 5 órakor szoktam felébredni, hogy frissen és kipihentem kiabál:”Hálló, hálló! „ hozzá fütyül és cuppog a lányom „legnagyobb” örömére, aki a szomszéd szobában próbál legalább „hajnali” kilencig aludni. Ilyenkor többnyire le is viszem magammal, ahogyan lemegyek, mert felver mindenkit. De lenn sem némul el, ő ugyanis baromi éhes ilyenkor, hangosan koldul, míg be nem dugok a csőrébe valamit, egy kis banánt vagy kekszet. Én közben villámsebességgel mosom az edényeket és készítem a kajákat, először persze a nagyszájú szürke kislánynak, mert csend csak akkor leszen, ha beleesik a táljába és hangosan csámcsogva elkezdi falni a reggelit.:-)))
Amikor minden be van készítve a kalitokba akkor jöhetnek a zöld fiúk is. Azaz ez sem ilyen egyszerű. Koreográfiája van, amit szigorúan be kell tartani. Először Sámson jön ki a kezemen, akkor köszöntjük egymást, megsimogatom a fejét, kap egy puszit a hasára és felül a kalit tetejére. Közben átöltözöm, noszogatom Mózest, hogy ő is jöjjön ki, mikor aztán nagy kegyesen kiül az ajtóba (éppen kifér rajta) akkor ő a következő, akit nagyon megdicsérgetek és megpuszilgatom a csőrét, nem szoktam kézzel érinteni a testét, bár elviseli de nem szereti.
Összeszedem a fiúkat, leviszem őket a kalitjukba, nekiállnak reggelizni és indul a nap.

2011. augusztus 3., szerda

Kakadu lagzi

Úgy összejött mostanában minden, hogy végül a kakadu lagzi eseményeit olyan formában adom közre, hogy a más tollaival ékeskedem!
Történt ugyanis, hogy B.Kriszta barátnőm a Díszmadár Magazin számára szokott igen élvezetes cikkeket írogatni és imigyen a kakadu lagziról is beszámolt. No, mivel nekem meg nem nagyon volt időm az elmúlt hetekben írogatni, ezért elkértem tőle a cikket, hogy Ti is olvashassátok, micsoda jó kis buli volt!


 Világra szóló kakadu lagzi Ladánybenén!
Írta: Bordás Krisztina
Fotók: Hunyadi Katalin és Bordás Krisztina

Nagy nap virradt 2011. július 9-én, ugyanis számos madárkedvelővel együtt két fehérbóbitás kakadu (Cacatua alba) menyegzőjére voltam hivatalos, amelynek Ladánybene adott otthont. A menyasszony Alba kisasszony és a vőlegény Kopi úr személyében ismerős „tollasokat” köszönthetünk, hiszen a Díszmadár Magazin rendszeres olvasói talán emlékeznek még történetükre, amelyet büszke tulajdonosuk Zilahy Emese e magazin hasábjain korábban már megosztott az érdeklődőkkel. Pár mondat a két „fiatal” nem mindennapi előéletéről: Alba kisasszony pár évvel korábban súlyos fémmérgezést kapott, ami madár és gazdái számára is gyötrelmesen hosszú hónapokat, kezeléseket, rosszulléteket, kétségbeeséssel és reménykedéssel töltött időszakot jelentettek. (Az aktívan madarászók számára nem kell bemutatnom, hogy mit jelent a fémmérgezés, aki pedig még esetleg nem hallott róla, annak röviden annyit feltétlenül tudnia érdemes, hogy ez bizony nagyon súlyos és a madarakra nézve – különösképpen késői stádiumban felismerve és kezelve - többnyire végzetes kimenetellel zárul. A nehézfémek okozta belső szervi károsodások mértéke ugyanis sok esetben olyan pusztító erejű, hogy még a leggondosabb állatorvosi beavatkozás sem tudja megmenteni a kis kedvenc életét, sőt gyakran még a mérgezést követően is hosszú hónapokig kell küzdeni a madár életéért!) Végül állhatatos munkával Dr. Beregi Attila állatorvosnak valamint Alba kisasszony élni akarásának és nem utolsó sorban kis gazdái állhatatos szeretetének köszönhetően megtörtént a várva-várt gyógyulás. Alba kisasszony tollruhája kissé ugyan megsínylette a történteket, azonban a lelkes papagájimádó „násznép” véleménye szerint ama bizonyos júliusi napon nem volt nála szebb menyasszony szerte kis hazánkban. Míg Alba kisasszony, azaz immáron menyasszony, gazdája segítségével készült a nagy napra, addig leendő férje, Kopi Úr kalitkája biztonságából felügyelte élete nagy pillanatának lázas előkészítő munkálatait. Kopi Úr kissé „tollfosztottan” került a „lányos” házhoz, ugyanis a „vőlegény” tolltépő magatartása még előző tulajdonosánál alakult ki, ám kis arája szemében Ő mindenképp a legdaliásabb hímpéldányt testesíti meg. Kopi Úr jelenlegi gazdáit gyakorlatilag maga választotta ki ama bizonyos napon, amikor még csak halovány terv volt a családba kerülése. Aztán persze elég volt egy pillantás, és hipp-hopp, azon kapta magát, hogy Alba kisasszony jövendőbelijeként tesz-vesz a lányos házban. A szerelmespárra - akik szerető szívű gazdáiknak köszönhetően szó szerint megmenekültek, továbbá a kakaduk várható élettartamának ismeretében – remélhetőleg hosszú, boldog élet vár! Mi, a meghívott vendégek, mindenestre ebbe bízunk és ezt kívántuk nekik! Tehát ki-ki autóba ült és felkutatta Ladánybene kis tanyavilágát, hogy tanúja lehessen a nagy napnak. Mire megérkeztem már mindenki a szertartásra várt, ami kisvártatva, pontban a meghirdetett időben kezdetét is vette. A tömeg csendben, fegyelmezetten bevonult a szertartásnak otthont adó madárszobába, ahol az izgatott fiatalok már nagy szemekkel és meglehetősen megilletődve nézegették a „fehérnép” hirtelen jött érdeklődését. Tihamér „atya”, szentbeszédét követően végül annak rendje és módja szerint összeadta az ifjú párt, akik vagy ezért voltak izgatottak, vagy, mert már igencsak szerettek volna magukra maradni.  A két esküvői tanú Szentesi Péter és Szabó Márti aláírásukkal hitelesítették a fiatalok egybekelését. Ezt követően az ifjú pár, a tanúk és az örömszülők, akiknek egyike az ismert papagájtenyésztő, Deák János volt, csillogó szemekkel és sugárzó mosollyal álltak a vakuk és videók kereszttüzében. Tihamér atyával együtt koccintottak a külön erre az alkalomra félretett (nász)borral, majd fogadták a gratulációkat és a rengeteg nászajándékot. A nagy hőség ellenére a vendégsereg kivonult az árnyas fa alatt álló, színes lufikkal feldíszített party sátorba és kezdetét vette a dínom-dánom. A lakodalmas menü marhapörkölt volt tarhonyával, főtt krumplival, savanyúsággal - később megtudtam, hogy a finom étel Tihamér „atya” keze munkáját dicséri - finom sörök és megannyi édességből lehetett szemezgetni. A násznép legnagyobb meglepetésére e jeles napot megtisztelte jelenlétével a mindenre elszánt vadász, Pampalini is (Ki ne hallott volna róla?), akinek szakálla igen megnőtt, míg Afrika sivatagán keresztül, majd a hófedte Alpokon át elzarándokolt a két kakadu mennyegzőjére. Mindenesetre Kopi uraság éles kiáltásainak hála óriási áttörés történt, ugyanis a híres vadász elhajította puskáját és az óta Ő is a papagájokat mentő és pártoló „alakulat” tagja. A vendégsereg apraja-nagyja igen jól érezte magát, az ifjú pár hol itt-, hol ott bukkant fel gazdája karján, büszkén pózolva a rekkenő hőségben. Összességében nagyon kellemes, szórakoztató délutánt töltöttünk együtt, jó volt ismét olyan közösségben lenni ahol ennyi ember viseli szívén e csodálatos madarak sorsát. Érdekes volt, hogy a madárkedvelők és tartók „kemény magja” rögvest egymásra talált és a kedvenceikről szóló régi és új történetek nyomán felhangzó kacajok bizony még az alig fújdogáló szellő szárnyán is messze szálltak. Házigazdáinknak nagyon szép napot köszönhetünk és reméljük mások is kedvet kapnak a hasonló események szervezésére! Éljen az ifjú pár!


Pár képet és videót is készítettünk Krisztával, ebből adok közre egy rövid válogatást:

Alba szépítkezik:


Pampalini nem mindennapi érkezése:


Képek:


Emese és Alba


Az örömszülők: Emese és Deák János


A legfiatalabb csodáló


A násznép


Alba és a gazdája szemmel láthatóan imádják egymást


Az "anyakönyvi kivonat"


Rotyog a marhapöri