2011. augusztus 15., hétfő

Pillanatok....

Két unoka és öt madár..... már mennyiségnek sem semmi!:-))) Ha mind ott van mellettem, azért jó kis mókát tudnak csinálni, néha az ember úgy érzi, mentem hajhullást kap, akkor, abban a pillanatban, utólag meg már jókat röhög rajta!!!:-)) Így volt ez a hétvégén is. A gyerekek nálunk voltak, a madarak meg adva vannak.... Sokszor egészen burleszkbe illő jelenetek láthatók, élvezhetők. 
Történt ugyanis, hogy a nemes fiúk nagy kedvencét, csíráztatott magot készítettem nekik (a szürke most kezdi megkedvelni, a két kicsi nem eszi). Este volt, már vacsoráztatni készültem őket, kitoltam a konyhába a nagy játszóteret, azon eszik Mózes és Sámson, Merlinnek a kis konyhai kiülőre készített papa egy kis vacsorázó tálat. A nagy kiülő felső rúdja nem túlságosan hosszú, nem akartuk, hogy állandóan ott vitatkozzanak, mert az egyik belép a másik aurájába. Szóval készítettem egy kis kását is, mert kaptam quinoát és azt mind nagyon szereti, a kásából újabban még a kicsik is esznek egy keveset. Tálak kimosva és kikészítve, kása összekeverve egy kis tálban és a csíráztatott magot is lecsöpögtettem. Ezenközben felharsant Lacuska hangja: "Mama, picilni kell!"" Uzsgyi, rohanás, nehogy bemenjen a gatyójába, gyorsan rá a bilire, megdícsérni, hogy milyen ügyes is volt, majd ebben a pillanatban a konyhából éktelen és irdatlan csörömpölés hallatszik. Uram segíts..... mit csinálhatnak ott a kis kópék?! Lacus a bilin, én féllábbal lesek a konyhába, de nem látom. Végre feláll a kispasi, én meg rohanok kifelé, mint a mérgezett egér! Leírhatatlan a látvány............ amerre a szem ellát, mindenhol áll a csíráztatott mag, Mózes a sas szemeivel kibökte, gondolta eszik egy kicsit mielőtt osztozni kell a többiekkel, rá is repült, de nem jól landolt a fémtálikó szélére, mire az, felpattanva a levegőbe, a négy égtáj felé szórta  a tartalmát!:-)) Kissé lila fejjel sepregettem össze, de ezenközben Sámson becserkészte a kisszéken a vadmadarak magját, amit tőlük öntögetek össze reggelente és oda akarta húzni magához, ám a szék kicsinek bizonyult, úgyhogy a csíráztatott mellett hamarosan kupacban állt a rendes mag is. Hogy az a..................!:-))) Nem baj, semmi sem baj, csak egészség legyen!!!!!:-))) Összetakarítottam mindent, mindenki kapott vacsorát, gyerek is madár is, aztán szépen ballagtunk lefeküdni.
Reggel Lacuskám a nap első sugarával kelt, suttogtam neki:"Gyere, menjünk le, hagyjuk, hadd aludjon Katus és Rebeka!" A papa már elment monori börzére hajnalban. Lementünk, kapott reggelit , én meg a madarak kajáját készítgettem, hogy hozzam őket lefelé. Lacus a cumisüvegét kezdte keresni, mondtam neki, hogy biztosan fenn hagyta, menjen fel érte csendben. Aztán fentről valami zajt hallottam, odamegyek a lépcsőfeljáróhoz, ménkű kukucsolás jön fentről. Rohanok fel, Lacus áll a szoba közepén és mint Zubin Mehta vezényel a madaraknak, akik mint egy görög dráma kórusa ismételgetik Lacuskát: "Kukuccs, kukukuccs, kukk, hallo, puszi!" Persze tele torokból! Húhhhhhhh! Összeszedtem az összeset egy pillanat alatt és vágtattunk lefelé, mert az én másodszülött sarjam igen kis nyűgös bír lenni, ha idejekorán felébresztik, akárcsak a nagyobbik unokám!!!!:-)))
Jó kis hétvége volt!:-))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése