Hihetetlenül, eszméletlenül, türelmetlenül, nagyon-nagyon várom a vasárnapot, hogy a dolgaink újra a régi mederbe terelődjenek. Nem írtam még erről konkrétan, mert igaziból most elég régóta írni is alig van időm, de mert a probléma létező, most megosztom veletek is okulásul.
Mami ugye február óta betegeskedett, combnyaktörés aztán pedig egy komoly csípőprotézis műtét, aminek folyományaként le kellett költöztetnünk őt a jó kis meleg emeleti szobájából, amit ő imádott. Beköltözött a mi hálónkba, amit viszont mi és még 4 papagáj imádtunk. A madarakat nem tudtuk felvinni magunkkal, mivel a felső szoba elég kicsi (bár mami szerint neki éppen elég nagy és meleg), így ők lenn maradtak vele. Kezdetben nem bántam a dolgot, azt hittem a tollas galeri még örülni is fog, hogy nincsenek egyedül, valami homo van velük egész nap. Tévedtem.
Innen kezdődött a mi kálváriánk is. Ugyan éjszakára a nagyokat felvi(ssz)ttük két hálókalitban, mert Mózes néha rosszat álmodik, olyankor elkezd szegényem ordítani az éjszaka közepén és csak akkor nyugszik meg, ha a hangomat hallja, amit viszont úgy értékeltük a párommal, hogy mami valszeg infarktus közeli állapotba kerülne, ha Mózi kiengedné neki a decibeljeit az éjszaka közepén, míg ha velünk van, csak annyit kell mondanom neki: "Aludj szépen, itt vagyok, ne kiabálj!", esetleg még oda is megyek a kalitjához, akkor azonnal abbahagyja és békésen alszik reggelig. Hát ez van, mi már megszoktuk, hogy ő egy ilyen különleges kismadár.:-)
Szóval amikor felköltöztünk és ő meg le, akkor kezdődtek a gondok. Bubi megtépte a combját, ami aztán az idő múlásával nem nagyon akart visszanőni, mert újra és újra kiszedte. Megváltozott az egész koreográfia ahhoz képest, ami szerint addig éltünk. Régen, mikor hazaértünk, gyorsan átöltöztem, aztán mentem befelé hozzájuk, kicsit megpihentem, addig rendszerint Csibi és Bubi kinn ugrált vagy játszottunk együtt az ágyon, ez a félóra-óra teljesen elég volt, hogy az egész napos stresszt leperegjen rólam, utána mentek a helyükre és a nagyok jöttek kifelé, ők már a nappaliba is kireppentek, aztán este mind bevonultunk együtt és alvásig néztük a tv-t meg szórakoztunk, sokszor együtt is kinn volt mind a 4 mindenféle atrocitás nélkül.
A felső kisszobába már nem volt a helyzet ilyen idilli, tekintve hogy a szoba a madarak mennyiségéhez képest télleg kicsi volt. Amikor már Merlin is megérkezett, gyakorlatilag nem is igazán tudtak egymás útjából kitérni, mert nem volt hová. Gyakoriak voltak a súrlódások, hiányzott a tér, a hely, hogy mind elfoglalhassa magát valamivel anélkül hogy belépne a másik aurájába. Ezek miatt viszont általában ha felmentünk már nem volt sok játék, hanem csak egy órácska, aztán mindenki ment aludni.
Közben a lenti szobában sem úgy mentek a dolgok, ahogyan kellett. Mami szegény nagyot hall, a tv üvölt, de a hangszórók éppen a madarak felé álltak, így ők megpróbálván túlordítani a tv-t egy állandó zizegésben, felspannolt állapotban voltak, ami nem tett jót sem az ő lelküknek, sem a kapcsolatuknak mamival. Igaziból már azt sem szerették, hogy nem velem vannak, hiába no, azért évek alatt ezt szokták meg!
Örömmel tudatom Veletek, hogy ennek az áldatlan állapotnak immár vége! Mami, hála a jó Istennek, remekül van, nem fáj a lába egyáltalán, vágyik vissza a csendes kis szobájába, ahol nem Csibi és Bubi ordítását kell hallgatnia, no meg Mózes áriázását, hanem békességgel nézheti a tv-t, a lába mellett Dani fekszik és csak olyan kis öregesen elvannak.
Még nagyobb örömmel tudatom Veletek, hogy vissza költözünk a tollas rémekhez, tokkal, vonóval le a régi hálóba, ahol már évek óta összeszoktunk a madársereglettel, ahol ha Rebeka vagy Lacuska lefekszik aludni, a szárnyasok kriptai csendben őrzik a gyerekeket, eszük ágában sincs vonyítani, mert bizony ez is hiányzott nekik rendesen. Mostanában ha ott voltak a gyerekek, nem a hálóban játszottak a madarakkal, hiszen nem rohangálhattak be 5 percenként mamihoz, a két sapis viszont hívogatta őket, nem éppen suttogva.
És akkor már merek nagyobbat is álmodni.....................!!!:-))) Nem visszük vissza a gardróbunkat, maradjon az csak fenn, jó helyen van ott. Így aztán a viszonylag nagy szobában nem is lesz más, csak az ágyunk,az éjjeliszekrények, a 3 kalit, a tv a komóddal. Ez azt jelenti, hogy az amortizálható dolgok száma a minimálisra csökken, bepróbálkozhatunk azzal, hogy a 3 nagy a kalitok tetején lévő játszótéren aludhasson, ne kelljen nekik éjszakára bemenni a kalitba. A kicsiket sajnos nem lehet kinn hagyni, mert ha emberi ésszel nincs is, ők azért találnak maguknak olyasmit, amit szét lehet szedni (pl. a papa rádiós órája, amit már előzőleg is dugdosni kellett előlük!). A két nemes nagyon nyugodt madár, Merlin is el tud mókolni a kalitja játszóterén, pláne ha van ott neki valami játék........ megpróbálom majd lassan, időnk mint a tenger!
Vasárnap délután leszen a költözés! Azon túlmenően, hogy nagyon örülök annak, hogy megint minden és mindenki a megszokott helyére kerül, hatalmas nagy kő esett le a szívemről! Nem kívánom senkinek ezt a most már múlóban lévő érzést, az örök lelkiismeret furdalást, valahányszor ránéztem Bubiékra, ők reménykedve lestek, hátha maradok a szobában, de nem maradhattam ott velük, hát hová feküdjek, mami mellé?? Azonkívül nagyon rossz volt hallgatni ahogyan Sámson és Mózes harsányan kiabáltak, engem hívtak, hiszen tudták, hogy otthon vagyok és állandóan arra vártak, hogy menjek be hozzájuk és maradjak is ott.
Nem tudom, értitek-e, biztosan van aki ezt túlzásnak találja, de tudni kell, hogy ezek a tollas trógerek is imádják a konstans dolgokat, nyilván ha változás áll be, pláne negatív, akkor azt nehezebben viselik, arról meg fejezeteket lehetne írni, hogy milyen szinten tudnak kötődni az emberhez!
Hurrráááá!!! Mi van Kistarcsával?
VálaszTörlés