2009. augusztus 24., hétfő

Két kicsi kecske.......

Jó kis cím, nagyon találó!!! Mindjárt el is mesélem, hogy mért, de előbb az általános történések:
Sámson szerdán került haza, csütörtökön csak evett egész nap. Nem mintha nem kapott volna enni Szabóéknál, de hát a hazai az a hazai!!! Reggelire mindjárt benyomott egy kisebb fél almát és körtét. Aztán ahogyan gyalultam a tököt, félretettem neki a zsenge beléből maggal, hát arra rácuppant és kerek egy óra hosszat falta. Később megkívánta a papa banánját és akkor meg abból legelt egy keveset. Délután pedig, mivel éppen dinnyét készültünk enni, egy negyed dinnye összes magját kiette, vacsorakor pedig a főtt tojásommal kínálta meg magát és egy hatalmas erőspaprika csumát is evett rá nyomatéknak, csak úgy, az íze kedviért. Persze utána azonnal puszizkodni akart és csudára nem értette, hogy hiába küld hosszú cuppogtatásokat felém, nem hagyom hogy a számhoz tegye a csőrét. Reméltem, hogy ennyi kajától nem lesznek rémálmai... nem is volt, reggel a jól ismert Kuku-kukucccs!-ra ébredtünk és ez olyan jó volt!!!!!:-)))
Az egész hétvége róluk szólt, a péntek kivételével, mikor Szentendrén voltunk a tesóméknál és most kivételesen nem vittük őket, mert tele volt a kocsi, az én autómat pedig Katus elvitte Siófokra, ezért maradniuk kellett. De ezt az egy napot kivéve szabadon garázdálkodhattak a lakásban, egész nap kinn lehettek. Papa ugyanis felszerelte az I.számú Védőgátat. Ez nem más, mint Ági barátnőmék által készített térelválasztó függöny, ami az előszoba-nappaliközlekedő részt különíti el egymástól. Ajtó is van ott, de mivel Dániel profin nyitja az ajtókat, becsukni viszont nem tudja, és tanultunk a saját hibánkból, hogy tudniillik az a papagáj is tud repülni, akinek még nemigen van mivel, gyorsan felraktuk, hogy nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk. Ez a függöny nem akármilyen térelválasztó. Golyós autóüléseket bontottak le és újra felfűzték, nem is akárhogyan, hanem mintásan. Iszonyú munka lehetett. Maga a függöny eszméletlenül nehéz és a papeszok számára rémületes hangon csörög. Csak annyit a súlyáról, hogy ha valaki hirtelen átmegy rajta a szétcsapodó szálak simán leverik az ajtókeret két oldalán a vakolatot!!!!! Eszméletlenül nagy munka lehetett lebontani-felfűzni, innen is ezer köszönet érte, mert nagyon- nagyon jó Védőgát!!! Még Dániel is meggondolta először, hogy menjen vagy ne, mikor egy visszacsapódó szál orrba vágta!!!:-))) Egyébként pedig a mintájának hála, még nagyon dekoratív is. Most ez már mindig ott marad, nehogy valamelyik kis kópé útnak induljon, ha nyílik az ajtó!
A kalitokat is ki nagytakarítottam, papa pedig átrendezte őket. Sámi új kötelet kapott, ezt is Ágiéknak köszönheti. Legalább 3-4 cm vastag, éppen be tudtuk tenni két rács közé, kíválóan lehet lógni rajta fejjel lefelé, aztán olyan Rambó-stílusban is, meg persze mint egy alpinista, szóval egy istenáldás a Sámligyereknek, aki nagy előszeretettel játszik ilyen túlélősdit. Katusom szerint (eléggé elítélhető módon) Sáminak kifejezetten jót tett a kirándulás, ugyanis valamiért ki nem állhatta Katust, most viszont békességgel tűri, hogy simogassa, sőt még a karján át szépen felmászott a vállára is és ott ücsörgött. Ez régebben elképzelhetetlen volt, max odavágott egyet Katus felé, hogy ne közelítsen, most azonban a világon semmi baja nincs vele, örül ha látja.
Csibészkém is megújult. Az ő kalitja is át lett rendezve és a tetejébe kapott egy gyönyörű alvósátrat is (nem találjátok ki, hogy ki csinálta:-DD ), mivel ő - mióta Zizi elment - már nem akar bejönni a hálószobába velünk aludni, hanem mint a remete, sötétedéskor behúzódik a kalit hátsó részébe és ott tölti az éjszakát.
Na hát akkor a két kicsi kecske..... Szóval maradt egy kevés kötelünk és papa kitalálta, hogy kössük össze vele a két kalitot, majd milyen jól lóghatnak ott fejjel lefelé, azt mindkettő imádja. Fel is kötöttük. Kis idő múlva láttuk, hogy a két pasi megindul szembe egymással, de hát mint a mesében egyik sem akart kitérni a másik útjából, hanem mikor összetalálkoztak mind a másikat noszogatta hogy hátrébb az agyarakkal. Sámi megemelte a hátán a tollát, Csib meg kitátotta a csőrét és így gondolta Sámsont elijeszteni. Szóval azonnal látszott hogy az ötlet hamvában holt. Visszatettem mindkettőt a saját helyére és szóltam is a papának hogy bontsa le a hidat, mert ez csak gondok forrása lesz, ő meg ott még tötyörészett egy keveset. Már csak a kardozásra kaptuk fel a fejünket. Sámi lógott kívülről Csib ajtaján, belül lógott Csibészke és éppen vadul kardoztak a csőrükkel. Nosza a kötél percek alatt lebontódott és mindenki a maga kalitjában találta magát sebesen. Érdekes dolog ez, ha Csib megy át Sámihoz és a nagy kinn van a kalitkán, akkor sosincs verekedés, akkor van csak, ha valamelyik belül van és érvényesül az "Én házam az én váram!" elv.
Sámsont szemmel láthatóan nem viselte meg a néhány nap. Adtam nekik féreghajtót, hiszen az ördög tudja, hol szállt le megpihenni és felhívom ma Pazár dokit is, hogy mikor nézi meg. Az étvágya kiváló és pont olyan szeretetreméltó, mint előtte. Természetesen a lakásban egy centit sem repül odébb, ha el akar A-ból B-be jutni, csakúgy mint Csibészke, elkezd ágaskodni, kicsit megcsapdossa a szárnyát, ez azt jelenti, hogy le szeretne onnan jönni és máshová ülne.
Tegnap vitte haza Dávid a kis-zöld-ördögöt. Már a nap végére igen jó barátságba keveredtek. Beszéltem vele telefonon és hallottam a jellegzetes nemesbaba sipolást. Kívánom nekik, hogy hosszú, boldog életük legyen együtt egészségben és boldogságban!!!!
Ugyanezt kívánom Ági barátnőmnek és a kis Chilinek is, hiszen mikor Chilibaba hazakerült képtelen voltam bármilyen normális dologra és a jókívánságot is elmulasztottam!!!!!!

2009. augusztus 21., péntek

Cím nélkül

Már nagyon későn van. Alhatnék, hiszen Sámson már régen benn húzza a lóbört a hálóban a papával. Hallani, ahogyan megrázza néha a szárnyait vagy mocorog a rúdon. Ezek hozzátartoznak az éjszaka hangjaihoz nálunk. Borzasztó volt az a pár nap, amíg olyan kriptai csend volt benn, nem mocorgott senki és reggel sem arra ébredtünk, hogy halkan kiszól a kalitból: "Kukuccs!"
Motoszkál az agyamban a pár nap történése. Még mindig hihetetlen és csodálatos,az a hatalmas összefogás, amit kaptam Tőletek, hogy ez a kis ördögfióka megkerüljön. Voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, minden hiába , aztán olyankor mindig akadt valaki, különösen Békipeti a jó ötleteivel, aki lökött rajtam egyet, hogy nem szabad feladni. Most is feküdtem már az ágyban, az agyam pedig járt, mint a motolla. A kedvenc filmem, Zeffirelli: Nap fivér, Hold nővér-e jutott eszembe. Kedves jelenetem, mikor Ferenc a romos temlomot építi a társaival, egyre többen és többen lesznek, mindenki hozzátesz valamennyit, amennyi telik tőle és a templom régi szépségében ragyog tele boldog emberekkel. El is határoztam, hogy azonnal írok blogot, mert érzem, hogy addig úgysem tudok elaludni, amíg ki nem írom magamból a mondandómat. Kinyitottam a gépet, ilyenkor mindig megnézem a levelezésemet és mint a varázsütésre a következő beírást találtam a blogomban:
Le a kalappal a barátaid előtt, akik minden követ megmozgatva cselekedtek!!!
És ez így van.... Ez egy hihetetlen érzés, hogy ennyien segítettek és olyanok is, akik nem a barátaim, nem is ismerem őket. Még ma este is kaptam sms-t, fogalmam sincs, hogy ki küldte, de az iránt érdeklődött, hogy megvan-e Sámson. Meg sem tudom köszönni a sok imélt, sms-t és telefont. Csak annyit tudok mondani, hogy igazán jók az emberek.
Nem is tudom, hogyan éltem volna tovább enélkül a gazember nélkül és azzal a tudattal, hogy talán éhen-szomjan halt valahol csendesen vagy egy macska karmaiban végezte. Itt valóban csak ez az irgalmatlan mennyiségű hirdetés-keresés segített. Mindenki hozzátette a maga kicsi tégláját ( na azért volt aki sziklákat) és az eredmény nem is maradt el. Szóval ez valami nagyon felemelő, megható, csodálatos dolog, különösen ebben a világban, ahol egyre inkább háttérbe szorul az önzetlenség és előtérbe az anyagiasság.
És a családom is kitűnöre vizsgázott. Elárulom, hogy pont vasárnap volt a 29. házassági évfordulónk a papával, de én igazán olyan állapotban voltam, hogy még annyit sem tudtam mosolyogva mondani, hogy bikmag. És papa szólt a gyerekeknek, akik el akartak vinni minket ebédelni, hogy talán ez most nem a legmegfelelőbb időpont, más kérdés hogy az élet is beleszólt és sajnos Rebeka belázasodott. Katus pedig a szó szoros értelmében állandóan mellettem volt, együtt szórtuk és ragasztottuk a lapokat. Ha dolgoznia kellett mennie, akkor pedig időről időre felhívott, hogy van-e valami újság. Mikor pedig Szabó úrék elmentek, egyszerűen csak rámvigyorgott és azt mondta:"Ugye, most boldog vagy????"
Mert az ember olyan gyarló, valaki vagy valami az élete része lesz, természetesnek veszi, de abban a pillanatban ahogyan megfosszák tőle, na akkor érzi csak igazán, mennyire sokat jelentett. Szegény Csibészkém is úgy sírt vasárnap reggel, hogy a szívem szakadt meg, ahogyan Sámsont kereste. Hiába nem kebelbarátok, mégis megszokta, hogy egymás mellett éldegélnek.
Egészen apró dolgok jutottak az eszembe, amiket Sámival éltem át, sírósak és nevetősek és ezektől az ember szíve egyre nehezebb lesz és a kis gombóc beköltözik a gyomrába. Dolgoznom is kellett menni, a munkám nem kevés, bizony én ennek a sok hirdetésnek még a huszadát sem tudtam volna elküldeni egyedül.
Vannak olyan jó kis elcsépelt magyar mondások, már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de mégis igazak. Szóval: összefogásban az erő!!!!!:-)))

2009. augusztus 20., csütörtök

Sámson

Húúúúúúúúú, hát akkor elmondom az elmúlt 5 nap eseményeit.
Szombaton, 15.-én a Mágnyes családot vártuk. Zombikáért jöttek fel Pestre gyerekestül. 1/2 10 felé érkeztek, megkínáltam őket reggelivel és azonközben vettem észre, hogy elfogyott fenn az ásványvíz. A garázsajtó nem volt teljesen lecsukva, kb. olyan méternyire nyitva volt. Ahogyan lehajoltam, hogy felvegyem a karton vizet a földről Sámson egyszer csak megindult és huss a garázsajtó alatt kilibbent. Én meg álltam ott földbe gyökeredzett lábakkal, aztán rohantam utána mint az őrült. Annyit láttam csak, hogy a szembe szomszéd kertjén keresztül repül és eltünt a szemem elöl. Hát igazán ezt az érzést még az ellenségemnek sem kívánom!!!!!!!!!!!!!!!!!:-(((((((((
Anyukám addigra riasztotta Ágiékat és elkezdtük csapatostul járni a környéket. Később csatlakozott hozzánk Csacska, Bouték és Kyga Katija is. Semmi eredmény, mintha a föld nyelte volna el. Nekik késő délután menni kellett, én folytattam még sötétedésig a keresést. Vasárnap éjjel 3-kor már fenn voltam,újra elindultam , különösen mikor a nap feljött, akkor figyeltem erősen a zajokra. Az egész azért olyan volt, mintha egy tűt keresnék a szénakazalban. Később plakátot készítettünk Katusommal, másoltunk belőle egy rahedlit és elkezdtük kiragasztgatni mindenhová, bedobáltuk a szomszédok postaládájába és mindenkit megkérdeztünk, aki szembe jött. Aztán feltettem a Parrotlandre, később a Fórumra és segítséget kértem mindenkitől, akinek ismertem az imélcímét.
Hétfőn napközben rengeteg segítséget kaptam, olyanoktól is akiket személyesen nem ismerek. Egy nagyon kedves balassagyarmati tenyésztő még a Flamingo Rádióba is bemondatta. Mindenki küldte, szervezte, intézte,olyan helyekre is felkerült az ő jóvoltukból, aminek még a nevét sem hallottam. Én meg jártam az utcákat, mint a bolygó hollandi a vállamon egy távcsővel és a kezemben Sámi kiskacsájával, akitől a hápogást tanulta és imádta.
Kedden munka után újra elindultam keresni, most a patak mellett jártam. Sámsont persze nem találtam, de egy "kedves" idegen elmesélte, hogy persze nem azért mondja, de a patak mellett nagyon sok ölyv és sólyom lakik..... Hát így kb. több sem kellett, teljesen megrogytam. Máshol, ahol érdeklődtem behívtak, hogy a kert végében a macska széttépett valami madarat, menjek már nézzem meg, hátha az enyém volt. Aztán ott voltak még a nagyon viccesek, akik, amikor érdeklődtem nagyon frappánsan olyanokat mondtak, hogy náluk ugyan nem lakik és nem is főztek belőle levest.... Nagyon vicces volt....:-((((((((((((((((((((
Aztán még este 7 körül beesett hozzánk Ricsi, aki hozta magával Csofit egy kalitkában, hátha elkezd kiabálni és Sámi válaszol. Csofi Sámson egy évvel idősebb bátyja, ahogyan odaült a vállamra, megéreztem a jellegzetes nemes illatot a tollain, bedugta a csőrét a számba, na attól már teljesen padlót fogtam.
Szerda délelőtt 10 előtt csögött a telefonom, ismeretlen szám volt. Egy férfihang közölte, hogy a papagáj miatt telefonál, mondjam a gyűrűszámát. Hát a bőgéstől nem nagyon tudtam értelmesen beszélni,a gyűrűszámot meg nem tudtam fejből, de elmondtam, hogy nincs meg az összes evezője, csak 2 illetve 3 , a csőre még nem teljesen sárga, középen van egy nagyon vékony sötét sáv és beszél, mondja hogy kukucccs, hápog. Azt mondta, délután újra hív, valszeg az én madaram, de kéri a gyűrűszámot. Elmondta, hogy nagyon megszerette, bűbájos kismadár, nincs véletlenül fiókám?? Hát az ideg belémállt, mi van ha annyira megszerette, hogy esetleg nem is akarja visszaadni????? Azért még reménykedtem, hiszen akkor nem vette volna a fáradtságot hogy felhívjon. Szerencsére Kati, Bout, Longi, Csacska és Sipirc is tartotta bennem a lelket. A világ leghosszabb 10 órája következett. Felhívtam Sipikét, aki hazatelefonált Izlandra a férjének és Zeusz összes adatát elküldték. Aztán végre 4 óra lett, hazamentünk a papával és mint az őrültek, kerestük Sámson CITES papírját, ami persze hogy megvolt, de mióta megkaptam Gézától nem volt a kezünkbe és beijedtünk, hogy hol lehet. Hát a helyén!!!!
6 órakor a pasi telefonált, immár láttam a számát és be is mutatkozott, Szabó Józsefnek hívják. Kérte a gyűrűszámot, aztán azt mondta, rendben és 1 óra múlva nálunk van a madárral. Az meg a világ leghosszabb 1 órája volt.... de végül megérkeztek. A kezébe hozta a Sámsongyereket és boldog mosollyal újságolta, hogy nagyon jóba lettek, állandóan a vállán akart lógni. És visszakaptam, ráült az ujjamra, belenézett a szemebe aztán néma csendben bedugta a csőrét a számba és úgy maradtunk.........
Szabó József története:
Szombaton 1/2 2 tájékán vették észre, hogy egy nagy madár ül a ruhaszáritón. Mivel régebben galambászott, nem ijedt meg tőle, odament és a nagy zöld madár gondolkodás nélkül a kezére lépett. Bevitte a házba, az asszony félt tőle és fenntartásai voltak, mégsem mondta hogy vigye ki és zavarja el. Vettek valami magot neki a Tescoban és összeütött egy kiülőt, amin elüldögélhetett a lakásban, mivel kalitjuk az nem volt. Almával kínálták, amit nagyon szívesen megeszegetett. A magból csak a szotyi kellett neki. Egy ismerőse, aki értett a papeszokhoz, megnézte és elmondta hogy ez egy nemespapagáj, aztán arra jutottak, hogy bizony ezt a madarat valaki nagyon keresi valahol. Pláne akkor, mikor rájött, hogy ez a madár nagyon kedves. Mikor elment mellette a madár utána nyúlt a lábával, visszahúzta és szépen rákecmergett a vállára és egész este ott üldögélt. Soha nem kakilta le. Aztán gyerekkel is találkozott és rájöttek, hogy vonzódik a gyerekekhez, szivesen odamegy és játszik velük. A legnagyobb meglepetése az volt, mikor Sámi megszólalt, és kukuccsolt, majdnem elejtette a telefonját, hogy honnan jön a hang, mikor észrevette, hogy Sámson beszélget. Onnantól este és reggel rendszeresen beszélt ha úgy látta, hogy nem figyelik.
Akkor már ő is nézegette a neten, hogy keres-e valaki ilyen madarat. Kettőt talált, az egyik áprilisban tünt el, de a gyűrű a képen a másik lábán volt, mint Sámié. Aztán megtalálta az én hirdetésemet is valahol és úgy kb. minden stimmelt, a hely, az idő stb. Utána hívott fel telefonon, de le akarta ellenőrizni, hogy biztosan én vagyok-e a gazda, mert akkor már azt is tudta, hogy mi az ára egy ilyen madárnak és csak a gazdájának akarta visszaadni.
Nagyon szimpatikus harmincas házaspár. Persze beinvitáltuk őket, hogy nézzék meg Sámi kalitját, ismerkedjenek meg Csibészkével is. Semmivel nem tudtuk megkínálni őket, le sem ültek, csak állva beszélgettünk egy jó órát. A pasi mesélt arról az időről, mikor még galambászkodott, elmesélték, hogy találták meg Sámit és azt is elmondta, hogy jövőre egy ilyen nemest kért a feleségétől a szülinapjára. Mondtuk, hogy bármit tudunk segíteni, csak szóljanak.
Aztán lassan indultak és mi szerettük volna megköszönni a becsületességüket és a kedvességüket, de a pasi egészen felháborodtt, hogy mit gondolunk mi róluk. Még egy üveg pezsgőt sem akartak elfogadni, azt mondták, ez természetes dolog volt nekik!!!!! Adtam telefonszámot, hogy ha bármit tudok segíteni, csak hívjanak. Aztán odament Sámsonhoz és elköszönt tőle. Mi meg kikisértük őket és nem győztünk hálálkodni.
Az elkövetkező másfél órában Sámi a vállamon ült, felpucsította a seggét az ég felé, a fejét bedugta a nyakam alá és hol panaszkodva nyafogott, hol meg mozdulatlanul bebóbiskolt és meg sem mozdult. És újra éreztem a nemes összehasonlíthatatlan illatát, a meleg kis testét és csak üldigéltem bőgve, megköszönve ezerszer is a segítséget mindenkinek, hiszen ez az életkép nem valósulhatott volna meg nélkületek, akik ennyit segítettetek........... és most is könnyes a szemem, mikor ezeket írom, de már nem cifrázom, az a lényeg hogy NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, azoknak is akik csak pozitiv gondolatokat küldtek és azoknak is akik tevékenyen tudtak segíteni!!!!!

2009. augusztus 18., kedd

Sámson elveszett!!!

Nagyon szépen kérlek Benneteket, küldjétek tovább az ismerőseiteknek, különösen azoknak akik a XVI., XVII., XV. kerületben laknak vagy esetleg Csömörön, Kistarcsán. Hálásan köszönöm mindenkinek!!!!!!!!!!




ELVESZETT!!!!!!!


2009. augusztus 15.-én a Csömöri-Szlovák út környékéről elrepült egy nemes papagáj.

Kb. nagy galamb nagyságú, zöld színű, a szárnya alatt tűzpiros. A csőre narancsos színű, kb. 4 cm.

Értesítés:
Hunyadi Katalin
Email: khunyadi@gmail.com

2009. augusztus 7., péntek

Majdnem tragédia...............

Még a múlt hét vasárnap történt a dolog. Szombaton csajosbuli volt nálunk, Katival és egy kedves közös barátnénkkal. A madarak is kinn voltak velünk, nagyon jól éreztük magunkat mindnyájan. Aztán vasárnap egyedül voltam kinn a két ördöggel, mikor Csibészke egyszer csak megindult és husss elrepült. A földbe gyökerezett lábakkal bambán néztem utána. Hiszen meg van vágva a szárnya ("szakszerűen" megvágták az egyetemen), elvileg nem is tud repülni és emelkedni. Hát nem is emelkedett, embermagasságban, szépen tartva az irányt úgy eltünt a szemem elől, mint Petőfi a ködben én meg álltam ott, mint aki az erdőn mókust lát gatyába és lezsibbadtam. Zöld minden, a fák, a bokrok no meg a madár is, ki a halál látja, hogy merre van???????????!!!!!!!!!!!!! Aztán bevillant az agyamba az ötlet és már kiabáltam is Dánielnek:"Gyere, gyorsan keresd Csibit!" És az öreg kutya fehér pofáját és reumás lábait meghazudtolva ugrott oda, feltartotta az orrát és már rohant is a garázsajtóhoz, várva hogy engedjem ki. Én meg ahogy voltam, trikóba-glóriába rohantam utána, nyitottam a garázsajtót és Dani azonnal megindult. Átrohant az úttesten az utca túloldalára (szerencsére autó sem jött), befordult a szembeszomszéd oldalkerítéséhez és szépen, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva, "állta" a vadat, mely jelen esetben a kis Csibigyerek volt. Abban a pillanatban azonban már meg is hallottam Csibi hívófüttyét, nyilván engem hívott, hogy szedjem már a lábamat oszt mentsem ki. Odarohantam a kerítéshez és láttam, hogy ott ül a szembeszomszéd járdáján és éppen a szomszédék méteres házörzője közeledik felé, hogy megvizsgálja a manót, aki beesett hozzájuk. Csibi azonban bátor kis sapis vitéz, olyat odanyomott a bamba kutya orrára, hogy az szegény visszaugrott egy fél métert. Még jó, hogy olyan békés típusú és nem akart közelharcba keveredni a méregzsákkal. Akkor már csengettem és jött a szomszéd kifelé. Mondtam, hogy erőst figyeljen a lába elé, mert a járdájukon ül az én kismadaram, hozza már ki legyen szíves. Csibészke, mint az angyal, már 20 centiről ráugrott a kezére és szépen hagyta magát kihozni, aztán csak belebújt a tenyerembe és ott lihegett. Én meg nem győztem magam ekszkuzálni, hogy ilyen hiányos öltözékben (persze az utcán is jöttek azonnal jópáran:-((( ) rohantam át, de ők nagyon rendes emberek és megértették, hogy micsoda nagy tragédia is történhetett volna ebből.
Innen az esti program már csak Dániel szentté avatása volt, tele a legfinomabb falatokkal, amit csak a hűtőből elő tudtam neki varázsolni, simogatással, kedveskedéssel. Csibi meg olyan csendben ült a kalitjában, amire hónapok óta nem volt példa, nem akart kijönni, semmit sem akart csak velünk lenni.
Iszonyatos, disznó szerencsém volt!!!!! Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nincs ott Dániel és nem találja meg azonnal nekem, ha nem oda esik be, hanem máshová, ahol nincsenek otthon, esetleg egy vad kutya kertjébe.................
Azonnal hívtam Katit. Csak annyit mondott: szedd össze a madarat és hozd át, régen is én vágtam a szárnyát, ezután is én fogom, ne vidd többet az egyetemre!!!! Majd megoldjuk ketten. Mindent megoldunk.

2009. augusztus 2., vasárnap