2011. október 20., csütörtök

Csak ámultam és bámultam, amikor visszanéztem az utolsó posztot. Már vagy 4 hete nem írtam. Úgy repül az idő, hogy az valami hihetetlen. Mennyi mindenen vagyunk túl 4 hét alatt.
Fontossági sorrendben az első a kontroll vizsgálat volt. Először úgy képzeltem, viszem Merlint is magammal, csak hogy szokja, ilyen szituáció is van. Betettem a zöldeket a hordozóba, de kb. 2 perc alatt összevesztek, 10 perc múlva meg már kristálytisztán láttam, hogy nem fog menni ez az egy hordozóban utazás. Morzsi kamaszkodik még mindig (azt hittem, már túl van rajta), Sámi tollat vált valamint párzási időben van, hát ilyenkor nem egy vajaspite, az biztos.A Morzsi meg erőszakos, mint a piaci légy, úgyhogy a dolog itt el is dőlt. Szépen szétszedtem őket aztán irány Katerináékkal a jó doktorhoz. Nem is kellett, csak egészen picit várni és a hallgatók nagy örömére bemasírozott 4 papagáj (a 2 nemes, 1 jákó és 1 nagysanyi). A mi doktorunk azonnal kérdésekkel halmozta el a hallgatókat a papagájokról, hát nem láttam nagyon csillogni a szemükben az értelem fényét, hiszen nyilván a tananyag igen kicsi része vonatkozik az exotikus madarakra. De bízzunk benne, hogy ott állt  a jövő Beregi vagy Molnár doktora is. Minden esetre, mikor megkérdezte, hogy vajon honnan tudni, hogy ez a két papagáj hím, az egyik leányka nagyon frappánsan azt válaszolta, hogy onnan, mert Sámson és Mózes a nevük. Húhhhhhh, inkább ne mondott volna semmit!:-( Később tudtam meg, hogy volt közöttük 5.éves hallgató is.:-(
Ahogyan a fórumon Jocinak ígértem, meg is kértem, hogy fogdossa már meg Mózes mellyét, mennyi husit érez rajta, mert én megmértem és nagyon nem voltam nyugodt a súlyuktól. Merliné rendben volt, de neki meg úgy éreztem, nagyon kilóg a mellcsontja (csak Mózest nem lehet taperolni, a másik kettőt nyugodtan megfogdosom). A súlyukat is megmondtam, a doktor is kevésnek találta. Csinált egy röntgent mindkettőről. Akkor már nagyon ideges voltam, mi lesz az eredmény. Hát ez eredmény: jó általános állapotban vannak ( a doktor szerint ez a diagnózis minden papagájos álma!:-D ) de egy kicsit lehetnének ducibbak. A májuk nem tökéletes, de sosem lesz az a fémmérgezés miatt, marad az állandó máriatövismag evés. Ezért aztán mi nem fogyókúrára vesszük őket, mint általában a papagájokat, hanem hízókúrára. Több magot és hízlaló, de egészséges dolgot kell egyenek, hát ezt azért nem semmi kitalálni, mi légyen az. Végül aztán még a héten beszéltem a doktorral és abban állapodtunk meg, hogy próbálok több magot adni nekik és beiktatom hetente 2x vagy 3x a vacsorájukba a Versele Laga Dinner Mixet, amiért nagyon nem rajonganak, de muszáj kicsit hízniuk és abban jó sok bab és borsó van. Majd kitalálok valami varázslatot, hogy megegyék.:-)
A múlt héten volt a Vajdahunyadvárban a Pannónia Díszmadár Kiállítás, ahol is tevékenyen segítettem illetve kinn is voltam teljes menetfelszereléssel 3 napig. Nagyon jól éreztem magam, sok ismerőssel is találkoztam, jó volt kicsit beszélgetni, ott nem kellett magyaráznom, miért van ennyi madaram meg hogy mért szeretem őket. Villámsebesen el is telt a 3 nap, igaz minden nap zárás után rohantam haza az enyéimhez, akik persze vártak már türelmetlenül. Viszonylag nem is idegeltem ki magam nagyon, azért volt egy-két szitu, mikor elszakadt a cérnám és mint egy felbőszült bika, kirohantam a kis pultom mögül és nem is éppen halkan szóltam rá valamelyik látogatóra, hogy hol szórakozzon meg kivel, de nem csak én voltam így, mellettem Máthé Joci cérnája szakadozott, mikor látta hogy a gyönyörű madaraival szórakoznak egyes idióta típusú egyedek. Én különösen akkor buktam ki, mikor láttam egy anyukát, aki éppen a semmibe révedt ( a madarak azok kurvára nem érdekelték, csak nem tom akkor mért jött el oda) az egyik kölke, olyan 6-7 év körüli egy papír gurigával böködött egy kis standard hullámost, aki majd meghalt félelmében, a másik gyerkőc pedig ugyanezt csinálta egy kettéhajtott papírlappal és egy másik kis standarddel.A két kis standard már akkorára próbált zsugorodni a kis dobozban, mint a kockasajt, ez a két hülye gyerek meg nagyon élvezte! Na akkor szó megszakadt, hang fennakadt, lehellet megszegik és a mackónénis alkatomat megcáfolandó, úgy ugrottam oda, mintha puskából lőttek volna ki. Mondtam én mindent, ami az eszembe jutott, még olyasmit is amit úriasszony sosem ejt ki a száján. Az anyuka nem mert rám nézni, háttal nekem ment tovább, a gyerekek meg csak lestek, mint aki az erdőn mókust lát gatyában, nem nagyon értem el az értelmükig, pedig konkrétan még jól meg is ráztam volna őket meg főleg a kedves mamát! Egészen agyvérzés közeli állapotba kerültem a dühtől! Ilyenkor mindig elhatározom, hogy soha, de soha többet nem megyek kiállításra! Ugyanez vonatkozik néhány tenyésztőre is, akik kissé ugymond megfeledkeztek róla, hogy madarakat hoztak ki, akik "sajnos" nem működnek selbst-bedienung üzemmódban, úgyhogy ott meg etetgettem, itatgattam szerencsétleneket. Minden esetre ha lehet megyek jövőre is, ha máshogyan nem , akkor önkéntesnek.
Aztán ott volt még a TV2 reggeli adásában a rövid kis interjú. Magamra kevésbé, a zöldekre annál inkább büszke vagyok és utólag visszanézve meg kell állapítsam, hogy Mózes valóban hihetetlenül gyönyörű fiatal hím lett, mintha smaragd színű bársony borítaná az egész testét. Persze életben ez egy árnyalattal sötétebb, ott a sok lámpa fényében szinte világított a tolluk. Volt azért ott is egy kis malör, a műsorvezető hölgy miatt. 
Hát akkor elmondom nektek, hogy hogyan is történt, hogy mi ott benn voltunk. A hét elején megkeresett egy barátnőm, aki Hamza Zolit jól ismeri. Olyan papagájt kerestek, aki annyira szelíd, hogy akár egy stúdióban is elüldögél a gazdájával, a barátnőmnek azonnal én ugrottam be, azt mondta, a zöldjeimnél szelídebbeket még nem látott. Először visszautasítottam, egyrészt mert dolgoznom kellett, másrészt igaziból féltettem őket, én nem voltam még stúdióban, nem tudtam milyen, nem ijednek-e meg az ottani viszonyoktól. Odaadtam viszont egy másik barátnőm számát, akinek hasonló szelíd madarai vannak, hátha neki több kedve lesz hozzá. Meg is állapodtak, de sajnos a riport előtt való éjjel elkapta őt valami ronda vírus és képtelen volt elmenni. Engem reggel 6-kor hívtak, hogy mégis nekünk kéne menni, mert már beígérték élő adásban a madarakat. Már a végén egészen ciki volt, mert szinte könyörögtek, hogy ne hagyjam a szarba őket, abban a világban ebből komoly gondok lehetnek. A papa nem örült, hogy elmegyek, főképpen a zöldeket féltette, nehogy valami bajuk legyen vagy valahol kirepüljenek. Végül beadtam a derekamat, de csak úgy, ha mindkettőt vihetem, mert ez a két madár nagyon összeszokott páros, nyilván kevésbé félelmetesek az ottani dolgok, ha a tesója is ott van, lebeszéltem a főnökömmel, hogy később megyek és elmentünk. Gyakorlatilag egy rövid órát töltöttünk ott. Mindenki hihetetlenül kedves és barátságos volt, megmondhattam, hogy mit szeretnék, hogy a madarak jól érezzék magukat. Kissé átrendezték a stúdiót is, hogy ne zavarják őket föléjük magasodó dolgok. Már szépen leültünk, elhelyezkedtünk, én csak azt kértem, hogy 1 méteres sugarú körbe ne jöjjön oda senki, hiszen ők zsákmányállatok, ha valaki föléjük tornyosul, szinte biztos, hogy probléma lesz, ismerem jól az enyéimet. És a hibapont be is jött! Mindenki tiszteletben tartotta ezt, kivéve a műsorvezető hölgyet, aki amikor meglátta a madarakat már nyargalt is oda és a legnagyobb gondja az volt, hogy melyiket foghatja, simogathatja. Próbáltam neki mondani, hogy ne jöjjön közelebb, mert fölöttünk áll, de már késő volt, Sámi megijedt és eltűnt a stúdió sötétjében. Belegondoltam hogy a sötétben hogy találom meg a zöld madarat, még a víz is kivert. Mást nem tudtam, mint elkezdtem hívni és a közös füttyünket fütyülni és hála Neked Istenem, Sámi repült vissza, visszatettem a vállamra, na ekkor viszont Mózes gondolta, hogy ha már itt van, akkor kicsit körülvizslat és huss, ő is megindult. Ez már annyira nem volt necces, mivel ő nem tud magasan repülni, mentem utána és az egyik kanyarban üldögélt békésen, várta hogy felvegyem. Innen még egyszer nyomatékosan megkértem a riportereket, hogy maradjanak a helyükön, hiszen ők vadidegenek az én fiaimnak. Innen a dolog már simán ment, bár Sámit végig simogattam, nyugtattam, tudtam, hogy akkor tuti nem repül el, ha érzi a kezem biztonságát. Utólag visszanézve Mózes meg tüneményes volt, szinte érdeklődve hallgatta az eszmecserét. Na ezen is túl voltunk!
Ez még a múlt hét, akkor most nézzük a heti dolgokat. Molnár doktor nem igazán értette, mért úgy esznek az enyéim, ahogyan. Átküldtem neki Graham Taylor honlapját, ami alapján én etetek, tanulmányozásra. Megnézte és visszahívott. Az volt a véleménye, hogy teljesen jó, de akkor is hízniuk kéne a fiúknak. A LOV-ról is kértem tanácsot a hízás ügyében és végül összeállt a kép. A jövő hónaptól magot váltunk. V.L. Exotic Fruit Mixet kapnak V.L. Australian Parrot Mixxel keverve. Hetente legalább 3x kapnak vacsorára V.L. Dinner Mixet (azt Máthé Jocitól lehet venni), mert az egészséges és hízlaló is. Hetente kell mérnem őket és 1 hónap múlva hívom a  doktort, hogy mennyit sikerült felszedniük.
Közben családi ünnepeink is voltak. A fiam 30 éves lett és Katusom betöltötte a 23. évét. Lacinak meglepi bulit csináltak a srácok nálunk, Katus pedig saját magát ajándékozta meg egy lengyel úttal, bár nem volt túl vidám, mivel az első napot Auschwitz-ban töltötték, neki ez mégis régi álma volt, hogy eljusson oda és megkeresse a dédpapája nevét.
Rohannak a napok, szinte elrepül az év, kevés a nyugalmas és békés időszak, valahogyan mostanában ránk jár a rúd erősen. Csak egy dolog konstans, az este, amikor Mózes ül a bal vállamon, Sámi a kezemen, Merlin pedig lemászik a fotelben a lábam mellé, odabújik és bóbiskolva várja a simogatást. Ezek a pillanatok szinte átmossák az agyamat, nyugodt leszek, békés és kiegyensúlyozott, bármennyi hülye és idegesítő dolog történt is velem aznap!