Ideje túllépnem a mindenféle egyéb problémákon, hiszen ez a blog a madarakról szól igazából. Azt hiszem, már elég régen írtam róluk, pedig mindenki nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, persze önmagához képest.
Bubi óriási léptékben fejlődik. Az utóbbi időben egyre többször és hosszabb ideig van kinn a nappaliban, anélkül, hogy sikítozna és görcsösen rángatná a fejét az idegességtől. Először azért még bizalmatlan volt, többszöri rábeszélésre lépett csak fel a játszótérre. Aztán járkáltunk is a konyha és a nappali között, feltettem nekik a nagyhintát, hadd másszanak, tornázzanak rajta, hiszen eredendően égedelem sapisokról beszélünk, úgy gondoltam, egyszer csak kitör belőle is a sapis vér..... hát kitört!:-) Csak ki kellett várni türelemmel! Már talán százszor is leírtam a drága Kyga örök érvényű mottóját: "A madarászat nem a türelmetlen emberek sportja!" Hát nem, az biztos, de ha kivárjuk mindennek a sorát, akkor olyan élményekben lehet részünk, mint keveseknek. Így van ez a kis Bubi lánnyal is.
Már együtt rendetlenkednek Csibészkével a nappaliban, a legújabb és legviccesebb játékot mostanában találták ki a kis furmányos agyukkal. Az a lényege, hogy először, mint két "maszületettbárány" feltelepszenek az emeletre vezető lépcső alján lévő babaajtóra, ami azt hivatott meggátolni, hogy Dániel (a rossz gerince miatt) és Lacuska (aki még nem igazán tud egyedül közlekedni a lépcsőn) felmenjenek. Addig-addig üldigélnek ott, míg biztosan nem látják, hogy letelepszem valahová és figyelem őket, na akkor indul az akció! Először Csibészke reppen le a lépcsőre, Bubi pedig után és elindulnak felfelé. Már önmagában is vicces két ilyen pöttöm madár amint gyalogolnak felfelé, mint Amundsen a Déli-Sarkon.A lépcső magas, csak úgy tudnak haladni, hogy fokonként felreppennek, megvizsgálják a lépcső műszaki állapotát aztán haladnak tovább szépen a kanyar felé. Aztán eltünnek a kanyarban, várnak egy keveset, én úgy képzelem ilyenkor Bubi megböki Csibit és azt súgja:"Nézd már meg apukám, jön-e a nyanya?!" Ilyenkor előbb-utóbb a lépcsőfoktól 15 centire megjelenik egy pici fej, lassan, óvatosan, centiről-centire dugja ki a buksiját és a szeme röhög. Persze én is megindulok, fel a lépcsőn morogva-mérgelődve, mert ezt nem egyszer, minimum ötször is eljátszák és mikor begyűjtöm őket marokra fogva és mindenféle retorziót ígérek hát párban dobálják a puszikat. Egyszerűen nem lehet haragudni rájuk. Utána pedig az "itt a sapis-hol a sapis" kezdetű játék következik, amikor is bemásznak minden alá, természetesen azokat a dolgokat előnyben részesítve, amit az ember minden heti takarításkor nem tud elhúzni, nem tud alá benyúlni. Ezért aztán félméteres porcicákkal a fejükön jönnek, mennek, bár a papa a múltkor kigondolta, hogy rájuk kéne kötni valami porrongyot és a dolog már meg is lenne oldva. Ezután következik még a hálószobai játék, ahol csak elheveredek az ágyon és ők bebújnak a nyakamhoz, Bubi hanyatt vágja magát és játszogatunk. Időnként hasra vágódnak, kiterítik a szárnyaikat ez azt jelenti, hogy masszirkázzam végig a hátukat-nyakukat-fejüket. Jól esik nekik, teli vannak tokokkal, bár az igazi élvezet ha Katusom a hosszú körmeivel vakargatja őket, teljesen elalélnak tőle. És igen, Bubi megbarátkozott Katussal is, aki sokáig ősellenségnek számított, ma már odaszalad hozzá és dobálja a puszikat neki is. Jól alakulnak a dolgok, bár Csibészke a mai napig nem tudja levetkőzni, hogy ne képzelje magát 150 kilós baseball játékosnak és ha valaki méteren belül a közelembe jön, azonnal a vállamra repül, felfújja magát és mind a 17 dekájával fenyegetően mered arra a bátor és merész emberre aki engem esetleg bántani akarna. Konkrétan nagyon oda kell rá figyelni ilyenkor, mert képes akár neki is menni az illetőnek néhány jó mély csípést ejtve rajta. De ezt csak a hálóban csinálja, úgy gondolom, mint rangidős a madarak között védeni akarja a területét és a csapatát, benne pedig engem.A zöldekkel továbbra is jó a viszony, bár azt hiszem, most már mindenki számára érthető mért nem jönnek ki egyszerre. A sapisokat állandóan figyelni kell, míg Sámson és Mózes azt igényli, hogy üljünk le valahová és ők rám telepedve beszélnek, motyognak vagy csak bóbiskolnak.
És elérkeztünk Mózeshez. Hát ő egy fantasztikus figura. Továbbra is úgy gondolja, hogy az éjszakáit kizárólag az én vállamon szeretné eltölteni, még csak kigondolom, hogy vissza kell tenni őket aludni a kalitba és máris megindul a hátam közepe felé, ahol el sem tudom érni, a hallása teljesen szelektívvé alakul, beszélhetek én neki, amíg fal van meg borsó.........!:-) Ilyenkor többnyire elkezdek rádőlni az ágyra, vigyázva nehogy ráfeküdjek és egy idő után feladja, lekászmálódik a hátamról, utána aztán simán rálép a kezemre és be tudom tenni aludni a alvórúdjára. Bizony, Isten úgy felvitte a dolgukat, hogy ebben a kalitmonstrumban még külön alvórúd is jutott egészen felül mindkettőnek, imádnak ott aludni, nagyon jól érzik benn magukat és az agresszió legkisebb jelét sem tapasztalom. (kop-kop-kop) Amúgy is úgy figyeltem meg, hogy Sámson mindig kitér, ha a kicsi jelzi neki, hogy belépett az aurájába. Úgy vannak, mint a nap és a hold, mindig együtt és mégis külön. Amikor egymás mellett ülnek és többnyire úgy ülnek, mindig van közöttük 10-15 cm az biztos, közelebb csak akkor mennek egymáshoz, ha este van és Csibiék kalitjának a tetejére cuccolnak be aludni, olyankor egészen összesimulnak. Csodálatos madarak! Nem tudok betelni velük, annyira intelligensek, ráéreznek dolgokra, igazi érzelmi szivacsok, ha én morózus vagy szomorú vagyok akkor ők sem poénkodnak, ha jó a kedvem, akkor mindenre vevők, akár csak bohóckodunk, táncolunk vagy éppen együtt repülgetünk (én alul szaladok csapkodó karokkal ők meg a fejem felett repülnek). Mózes már régóta nem bántja a kezemet, véresre hónapok óta nem csíp, de már azt is kezdi elhagyni, hogy erősen ráfogjon. Ha megfeledkezem róla és mégis ott matatok sokáig a csőre előtt, akkor van hogy megfogja az ujjamat, hogy jelezze ezt nem szereti, fejezzem be, de ez már közel sem az az izület ropogtatós fogás, amit régen alkalmazott. Sámson gyakran odadugja a csőrét a számhoz, ezt minden normális nemes így csinálja, nem tudom mért, de így van. Egy hete azonban már Mózes is így tesz, óvatosan és finoman, hozzá pedig szép hosszan cuppog is. Néha azt is megengedi, hogy hozzá érjek a hátához vagy a testéhez, nem kapkod a kezem után. Továbbra is az evés a kedvenc elfoglaltsága, szinte reggeltől estig képes enni. Azt nem tudom, hová lesz az a sok kaja, mert a súlya változatlanul 35 deka, de valahogyan megszélesedett. A tollai a szárnya és a farka kivételével már kicserélődtek, smaragdzöld és mintha szőre lenne, ilyen az új ruhája. Most kaptak az új kalitba jó vastag hajókötelet, azt figyeltem meg, hogy imádnak lógni, fél- vagy egylábon, rengeteget tornáznak rajta. Mózes továbbra is nehezen megy a sima felületeken, jobban mászik és repül, bár a repülés sem a kedvence. Amikor kinn vannak először megmozgatják magukat, lenyomnak 4-5 kört a nappaliból a konyhába és vissza, aztán rám telepednek és egész este ott üldögélnek. Tegnap vacsora után, mikor már rajtam üldögéltek, még Sámson odamászott Mózeshez és megetette. Aztán beülünk a tv elé kicsit, elbóbiskolnak és végül elteszem aludni őket.
Reggel még sötétben cserélem a kaját, a vizet és a papírt a kalit alján nekik, a redőny csak olyan 20 centire van felhúzva hogy éppen lássak, ne legyen teljesen sötét. Bubiék ki sem bújnak az odúból, csak valamelyik kimorrant, hogy ki az, aki zavarja őket. Halkan szoktam mondani, hogy én vagyok, aludjanak csak tovább. Sámsonékról leveszem a takarót, nekik is cserélek tálakat és papírt is a kalit alján. 7 órakor szoktunk indulni, akkor felhúzom a redőnyt teljesen, addigra kinn is világos van már. Fel vagyok öltözve utcai ruhában, tudja mindegyik hogy most elmegyek és csak délután jövök haza. Csibi és Bubi egészen a kalit oldalához mászik és puszikat dobálnak, így köszönünk el egymástól. Addigra Sámi lemászik az ajtó mellé és csak szemrehányóan néz. Mózes már fülig benn fekszik valamelyik tálba és tömi a kaját magába. Sámsont ki kell vennem minden reggel, megsimogatom a fejét, nyomok rá egy puszit és mondom neki, hogy nagyon sietek haza. Akkor megnyugszik és elmegy reggelizni ő is.
Gyönyörű napjaitok..
VálaszTörlésUlaiva