2009. november 18., szerda

Cerberos kutyasuli

Egyik éjjel vadul bóklásztam a neten, nem tudtam aludni és kimentem a nappaliba. Aztán találtam egy nagyon érdekes cikket, teljesen rácuppantam. Egy kutyasuliról szólt, ahol a problémás, viselkedészavaros kutyákat nem küldik el, hanem rehab program keretében "átnevelik" őket, hogy igazi falkatagként élhessenek a gazdáikkal és azok családjával. Aztán megkerestem a honlapjukat is és a végén már csorgó könnyel olvastam a beírásokat. Ezek az emberek azokon a kutyákon segítenek, akik ezért-azért nem kellően szocializálódtak kölyökkorban vagy a tartási-nevelési körülményeik miatt kezelhetetlenek. Eszembe jutottak azok az idők, olyan 15-22 éves korom táján, mikor magam is foglalkoztam kutyakiképzéssel. Fekete közép-schnauzerem volt, Trézsi. Egyszerűen imádtam, hihetetlenül jó fej kutya volt. Úgy került hozzám, hogy először zsebpénzkiegészítésként elvállaltam a kiképzését. Aztán annyira megszerettük egymást, hogy a tenyésztő, akié volt, átlátva hogy a kutya igazán csak akkor érzi jól magát, ha velem van, nekem adta. A kiképzés is sikeres volt, bár egyetlen dolog, az apportírozás volt, amit igaziból soha nem akart megcsinálni, tekintve hogy fiatalabb korában valaki egyszer jól odavágott neki az apportfával, amitől ő azt olyan szinten gyűlölte, hogy semmi pénzért nem fogta volna a szájába. Ma már egészen máshogyan képezik a kutyákat. Sokféle módszert találtak ki azóta, és szinte mindegyik a jutalmazáson alapszik. Az én időmben még inkább a durvább módszerek lézteztek, a megfélemlítés, a durvaságra durva válasz, bár nekem szerencsém volt Trézsivel, nem kellett ezeket alkalmaznom.
Jó volt nosztalgiázni. Szerettem a kutyaiskolába járni. Először a Nagyiccei Iskola oszlopos tagja voltam évekig, később az Északnyugati Kutyaiskolába jártam. Ott igazán klassz táboraink voltak nyáron, kutya és gazda, két test de egy lélek volt. Mert kell egy csapat.... ahol az ember jól érzi magát, ahol megoszthatja a gondjait és meghallgathat másokat, ahol mindenkit ugyanaz a téma érdekel. Teljesen mindegy volt, hogy valami kékvérű, kitűnő pedigréjű kutyával járt ki oda az ember, vagy pedig csak egy sétatéri mixje volt.
Aztán az jutott az eszembe, hogy milyen érdekes, kutyázni már nem kutyázom, hiszen a család és a gyerekek mellett nem maradt elég időm rá, aztán belecsöppentem ebbe a papagájosdiba. És imádom, egyszerűen olyan szerves része lett az életemnek, hogy sokszor látom a rokonaim szemén a döbbenetet, mikor mondom, hogy nekem ott kötelességeim vannak a madarakkal, imádok velük foglalkozni, játszani, szeretem nevelgetni őket. Ők most az én kutyáim!!!:-)))
Ajánlom tehát nektek is az oldalt, olvasgassátok kedvetekre, nagyszerű dolog,hogy vannak még ilyen emberek és ilyen közösségek!!!!!!

http://www.cerberoskutyaiskola.hu/index.php
Ez a linkjük, de ha érdekel a dolog, elég ha a beírás címére kattintasz és már benn is vagy a Cerbiben!!!!!:-))

6 megjegyzés:

  1. Nahát, de örülök, hogy ezt a komoly kutyás múltat is megosztottad velünk! Szerintem a kutyák és a papagájok nagyon sokban hasonlítanak egymásra (pl. intelligenciában is), nekem a két legkedvesebb állat a sok közül...

    VálaszTörlés
  2. Hová tűnt a megjegyzésem? Ejnye google meg blogspot meg számítógép!

    Nagyon jó volt olvasni a kutyás múltadról! :) Szerencsére a régi poroszos módszerek már nem dívnak, nekem is szimpatikusabba jutalmazáson alapuló együttműködés.
    Egyébként szerinterm a kutyák és a papagájok nagyon sok dologban hasonlítanak egymásra (pl. intelligenciában), úgyhogy talán nem véletlen, hogy a papagájok most a kutyáid!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szuper! Megírtam a második hozzászólást is és megjelent az első is... ki érti ezt?
    Lassan megtelítem az oldalt... :D Egyébként nincs véletlenül fotó Trézsiről?

    VálaszTörlés
  5. Hehe!!!! Nem baj, örülök, hogy valaki hozzászólt ehhez a papagájtalan bejegyzéshez is!!!!:-))) Majd megnézem, hátha sikerül Trézsiről kiásni valami régi fotót, bár abban az időben nem igazán volt a fotózás a szenvedélyem. Most sem az, meg nem is igen értek hozzá, nézd meg Nagylátószög oldalait, ha igazán gyönyörű természetfotókat szeretnél látni, én is nála üdülök fel, ha nagyon tele a napozóm. Egyébként Nagylátószög volt a gazdája Trézsi egyik kölkének, Maxinak. Ott találsz Maxiról is fekete-fehér képet.

    VálaszTörlés
  6. Megnéztem Nagylátószög oldalát, fantasztikus képeket leltem ott (de Maxit nem találtam meg, lehet, hogy ez az én bénaságom).

    VálaszTörlés