2014. március 14., péntek

Repülj szabadon Sámson! :-(

2014. március 3.-án kora délután örökre búcsút vettem Sámsontól. 

2 héttel előtte már kezdett romlani az állapota, elkezdte szedni a másik lábát is, de akkor még reménykedtem! Sebtiben előkaptam a krémeket, amiket használtunk az első öncsonkításnál és nagy elánnal kenegettem, hátha meg tudom állítani. Sajnos, nem sikerült, szépen, módszeresen kiszedte a tollait a hóna alatt, a lábán és már a hasát is elkezdte tépni. Ezzel paralel a súlya is igen erősen csökkenni kezdett, az utolsó héten 9 (!) dekát fogyott, ami egy ilyen kis madár esetében katasztrofális! Az egész madár összeesett, napközben még csak tartotta magát, evett-ivott, persze a kedvenceit tettem elé mindig, de késő délután és este, mikor már csak ketten voltunk látszott, hogy mennyire elesett, bemászott az arcomhoz és szinte hason aludt órákon át. Már nagyon gyenge volt .... bár az utolsó vasárnapon még bemászott Maugli ölébe és nézegetett rá vissza, hogy mi lesz már a simivel ..... talán érezte és tőle is elbúcsúzott ......
Szembe kellett néznem a valósággal és azzal, hogy tovább hagyni Őt szenvedni hát az már nem szeretet, hanem önzőség! Bár Molnár doktor bíztatott (és szerintem Pazár doktornak is szólt, hogy megint baj van), felhívott, de megvizsgálni már nem tudta, mert indult külföldre dolgozni. 
Hétfőn vittük be az egyetemre Kriszta barátnőmmel. Amikor azonban Pazár doktor meglátta Sámit, rá volt írva az arcára, hogy itt már sok segítség nincsen, bár igyekezett lelket önteni belénk, de én már akkorra ezt eldöntöttem! Nem is vitatkozott velem, ki sem kellett mennünk, elbúcsúzhattam Tőle és Sámi a kezeim között aludt el örökre. Pazár doktor szeme is könnyes volt, mikor beadta az altatóinjekciót. 
Az egyetemről kivitt Kriszta a Noéba, ahol elhamvasztották. Azt hittem, könnyebb lesz, ha velem marad, de rá sem bírok nézni a kis urnájára.
Nem tudom, mikor találok nyugalmat, egyelőre csak egy hatalmas nagy űr van bennem és végtelen fájdalom. Megírtam Molnár doktornak, hogy mi történt, őt is nagyon megrázta Sámi halála, ez egyik "legfontosabb" betege volt. Évek óta kezelte, hívhattam éjjel és nappal ha baj volt, minden tudásával törekedett a gyógyulására, de sajnos nem sikerült!
Akárhová megyek-nyúlok, mindenhol van valami, ami rá emlékeztet. Hazavittem a Textrából a kis kalitját, amiben a napjait velem töltötte, az otthoni hálókalitot még nem szedtem szét, nem volt hozzá lelkierőm, talán majd most hétvégén. 
Mondhatjátok, hogy foglaljam el a magam a többiekkel, de a dolog azért nem ilyen egyszerű, mert a többiek társas életet élnek, bár szelídek, ám ha kinn vannak nagyon jól elszórakoznak együtt ... talán még a kis együgyű Mózes az, akinek szüksége lehet rám, de ő az ivarérés óta olyan kattant, hogy annak is örülök, ha úgy be tudom tenni a táljait, hogy nem tépi le a kezemet. Megpróbáltuk kihozni a nappaliba, mert már papa is azt mondta, nagyon hiányzik egy kis zöld .... de nem volt a legjobb ötlet, ugyanis ha nem lát, akkor ordít, de úgy, hogy egy kakadut simán kenterbe ver, ha meg kiengedem akkor a kis csökött szárnyaival repül utánam, jönne fel a vállamra, viszont mikor utoljára ott ült, akkor éppen buzgón tépkedte volna a füleimet lefelé, úgyhogy egyelőre ez sem működik. És utoljára, de nem utolsó sorban Mózes nem Sámi. Tudom, hogy többet soha az életben ilyen madaram nem lesz, ilyen csak egyszer van az ember életében. 
Véget ér tehát ez a blog, bár törölni nem akarom, mert a papagájos életem legszebb éveiről mesél az olvasóknak, a legkedvesebb emlékeimet olvashatják innen ...... soha többet semmi sem lesz már olyan, mint amikor Sámi velem volt ...... legyen ez egy örök emlék a Föld legkedvesebb, legszebb nemes papagájáról!
Maradjon tehát a blog, bár írni nem fogok bele, legalább is egyelőre úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá ...
Rengeteg gondolat motoszkál bennem, de ha elkezdem írni, a gombóc itt van a torkomban és összeszűkűl a gyomrom is......

Repülj hát szabadon drága Sámson, valamikor - valahol találkozni fogunk és onnan már soha többé nem kell elválnunk!




4 megjegyzés:

  1. Megdöbbenve olvastam, hogy mi történt, nagyon sajnálom! A blogod révén ismerkedtem meg ezekkel a tündérmadarakkal és szerettem meg őket. Köszönöm!
    Helga

    VálaszTörlés
  2. Megértem az érzéseidet és szívből sajnálom azt,ami történt.Akit/akiket a legjobban szeretünk,azok elvesztése a legfájdalmasabb,egy soha meg nem szűnő bánat a szív számára.Nekem is több madaram van,de mindig van egy,amelyik a legközelebb áll az ember szívéhez,aki a legközelebb kerül hozzád,s ez fordítva is igaz.
    Én sem tudtam jó darabig írni,a szívem darabokra tört és átható fájdalom járt át,a könnyeim sokáig hulltak,mint a záporeső,szétesett minden.Soha nem lett minden a régi.Az idő némiképp orvosolja majd a mérhetetlen bánatot,de elfeledtetni sohasem fogja,mert ez gyökeret ver a szívedben és a vele eltöltött percek emlékei halhatatlanná válnak,új megtestesülést kapnak.
    Én is megírtam a blogomban kedvencem elvesztését és egy róla írt verset.

    Főnix,a legdrágább és számomra legfontosabb nimfám emlékére íródott az alábbi írás,aki sajnos 2011.06.13.-án 15.15perckor örökre eltávozott az élők sorából.
    Pici,mindig olyannyira szerető és ragaszkodó kis szíve minden szeretetét jelenítem meg és az idők végezetéig emléke a szívemben él.Soha nem felejtem,ahogy hozzám és kis társához ragaszkodott,halálával a lelkem egy darabját is magával vitte.
    Mintha ő mondaná,a kis drága:
    Ne sírj, mert szeretsz engem
    A halál nem jelent semmit
    Csak átmentem, a másik oldalra.
    Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.

    Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
    Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
    A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül....
    csak mert a szemed most nem lát...

    Nem vagyok messze, ne gondold.
    Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
    Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép
    gyöngéd szeretetem.

    Kérlek, légy szíves.... ha lehet, töröld le a könnyeidet,
    és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem....

    Midőn a roncsolt anyagon
    Diadalmas lelkem megállt;
    S megnézve bátran a halált,
    Hittel, reménnyel gazdagon
    Indultam nem földi útakon,
    Egy lett közös, szent vigaszunk
    A LÉLEK ÉL:egyszer találkozunk!

    VálaszTörlés
  3. Slot machines - Casino - KT Hub
    The 삼척 출장마사지 best slots on the web. Slot machines on the web. Video 김해 출장샵 poker machines on 속초 출장샵 desktop or 경상남도 출장마사지 mobile. A variety of slot machines for free ‎Games · ‎Free · ‎Promotions 통영 출장샵

    VálaszTörlés