A cím egy plágium, egyik kedvenc blogom címe kissé átvariálva. Talán nem is szép dolog hogy csak így ellopkovicoltam, de erre a mostani helyzetre nagyon más nem jutott eszembe.
Szóval a történet a hét elejére datálódik. Adva vagyon egy nagymama, aki úgy uszkve 40 kiló vasággyal és éppen a teraszon dohányzik elmélyülten, míg meg nem látja, hogy Dániel kutya a kapu felé igyekszik dícséretes buzgalommal. Nosza, nagymama megfeledkezve arról, hogy Dániel eddigi 17 éve alatt kb. 76 ezerszer kiment a kapun, majd 5 perc múlva békésen becammogott, ellenőrizve, hogy a ház előtt lévő fákra ki és miért tette le a névjegyét, szóval mikor látta hogy a kiskutya elindul azonnal egy beugrós libelle és egy májgeri keverékével gondolta leteríteni a renitens ebet. Dániel azonban még idős kora ellenére is egy Ironman a nagymamához képest, aki amikor megfogta a kiskutya nyakörvét zászlóként repült a kutya után és a kür végéhez közeledve felvette a gyalogbéka pozíciót és elterült, mint a nagy Alföld. Mivel rólunk, a Besenyő családról van szó, a dolog innen már csak cifrázódott. Szegény nagymama ugyanis kínjában kegyetlenül ordított, aminek folyományaként a ház előtt elhaladó idegenek azonnal megállapíthatták, hogy itt valami újmagyarok lakhatnak, mert nyilván verik a nagymamát, aki harsányan ordítozta a "Jajj, meghalok, Katiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, gyere segíts!" amiből papa, aki kissé süket, csak a Katit hallotta, illetve ő Daninak hallotta, azt hitte, hogy a mama a kutyát hívja és békésen nézte tovább a tv-t. (Súgóm csak hogy Dániel sajnos már tök süket) Szóval lényeg a lényeg, benn voltam a konyhában, mire kiértem a nappaliba és meghallottam a mamát, már csak a fekvés tényálladékát konstatálhattam illetve be és elszállítottuk a Baleseti Intézetbe, ahová mamának már bérlete van. Kb. félévente járunk oda, hol ez hol az törik el.
Most a kulccsontja és a medencecsontja tört el, a változatosság kedvéért, mert ez eddig ép volt. A doktor, kedvesen elmagyarázta, hogy ez konkrétan egy baleseti kórház, a nevében is benne van, 3 napig benn tartják, addig gondoskodjunk róla, hogy ki lássa el otthon vagy másutt. Nagymama nem egyszerű természet, olyan amilyen de akkor is a miénk, viszont az ezután történtektől már kissé idegesek lettünk. Mindketten dolgozunk nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy hónapig is betegállományba kerüljek a mama miatt. Pánikszerű gyorsasággal elkezdtünk valami helyet találni, ahová bekerülhetne addig, míg lábra tud állni, illetve tudná a jobb kezét használni. Na itt értek csak meglepetések. Én nem vagyok egy beteges típus, kórházba utoljára vagy 10 éve voltam. Szóval mostanság ez nem úgy működik, hogy beveszik, mi azonnal hazavisszük ha lábra tud állni. Vagy beveszik állandóra valamilyen öregek otthonába, de ott mást, ápolást egyáltalán nem vállalnak. Körzetileg igen praktikusan a Budakeszi Rehabilitációhoz tartozunk, amely végül is szinte megoldhatatlan feladatok elé állít minket, mert hogy oda naponta nem tudunk feljárni a 16. kerületből, hogy etessük és mosdassuk, az tuti. Van még néhány ápolási osztály, ahová egy szép kerek 6 jegyű szám pénzben átszámított értékéért elvállalják, de ez meg kicsit sok nekünk. Házi ápolás szóba sem jöhet, mert ott csak ebédeltetést vállalnak, de nincs aki ki és be engedje az ápolót. Hát jelenleg itt tartunk, pénteken hozzuk mamit haza, a jövő héten még valahogyan meg tudjuk oldani a felügyeletét, de a következő hét az már necces. Ha más nem lesz, akkor marad a 6 jegyű intézmények valamelyike.
Egyelőre átalakítottuk a nappalit is istápollyá, papa lecipelt egy ágyat, amit beállítottunk, ettől azonban olyan lett az enteriör, mintha az "Éjjeli menedékhely" díszletei között járkálnánk. Unokák kitiltva, mert mégsem kéne látniuk, amint a dédit ott ágytálazgatjuk meg húzzuk-vonjuk.
Ültünk este papával némiképpen a kétségbeesés határán, hogy hát akkor hogyan is lesz ezentúl. Egyszer csak megszólalt szarkasztikus nyugalommal: "Szívem, ez az ágy pont ott áll, ahová a karácsonyfát szoktuk állítani!" majd kisvártatva meg is válaszolta a dolgot: "Hát talán majd ráaggatunk a mamára pár gyertyát és égőt, ő lesz az idén a karácsonyfa!"
Szerencsére itt van az én saját homeopátiás csapatom. Az úgy volt tegnap este is, hogy néma csendben elvoltak benn a hálóban, mintha érezték volna, hogy ott kinn necces dolgok történnek. Később bementem, kiengedtem mind az ötöt és mintapapagájokat megszégyenítő módon szinte szárnyukat-lábukat törték, hogy rajtam ülhessenek, bújtak és nem volt acsarkodás, de még vita sem. Jó egy órát kinn voltak együtt, a végén már mindegyik szépen elfoglalta magát, Csibi és Bubi az egyik nagykalit kiülőjének tetején békében tollászkodott, Sámson és Mózes Lacuska vérkaticáját öldökölte, klopfolták, ahol érték a boldogtalan bogarat, Merlin pedig a vállamhoz bújt, majd mivel én nem voltam nagyon beszédes, megjegyezte, hogy "Szép madár, okos jákó!" elvileg ezt nekem kellett volna mondanom.:-) Egy rövid óra alatt rendbe is hoztak mentálisan. Akkor a kicsik elmentek aludni, a nagyokat kivittem vacsorázni, aztán mindnyájan elpihentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése