Keserű poszt....

Telnek a napok iszonyatos gyorsasággal, most szembesültem azzal is, hogy megint milyen régen írtam , pedig  beígértem Nektek a beszámolót Sámiról!!!!!

Szóval Sámi, a kedvenc, a papagájok papagája ..... hát bizony nincsen jól. Sajnos, számba véve az ok okozati összefüggéseket, ki kell jelenteni, hogy bizony ezt a papagájszobát az összes közül ő viseli a legrosszabbul ... mit legrosszabbul, leginkább sehogyan sem ... lefogyott, szedi a nyakán hátul a tollat (pontosabban nem szedi, hanem idegbajosan kivakarja) és általában megint visszajött a tikkelése is.

Azonban ezt az állapotot én okoztam, bár nyilván nem akarattal (mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kirakva) úgyhogy kutya kötelességem rendbe hozni Sámimadarat. Nagy szerencsém, hogy ennyire kezes, hiszen nem probléma, ha be akarom kenni a nyakát hátul. A workshopon vettem még Morzsinak Janaczek doktor csodakrémjéből és bizony ki kell mondani, nem tom mi van benne, de hogy szuper az biztos. Nagyon kevés kell belőle és nagyon hamar helyrehozza a bármilyen bőrproblémát. Jelen esetben nekem most abban segít, hogy Sámi bőre ne viszkessen, ne tudjon a toll védelme nélkül kiszáradni. Azonkívül az átlagnál többet fürdetem, vettem neki Sedatif PC-t, azt már régebben is jó eredménnyel használtuk. A legfontosabb azonban, hogy kijöhet a nappaliba, áthoztuk Katiéktól a kiülőt, fel is állítottuk és ott bandázhat édes cimborájával, Morzsival. Persze elunja egy idő után, rárepül a mellkasomra és ott szépen bealszik.Nem kell mást tennem, csak kicsit eldölni, hogy le ne guruljon és finoman kétoldalról simogatni az oldalát, azonnal letámaszkodik a csőrére és bóbiskol. Morzsi is jön egy idő múlva, de már kitapasztaltam, hogy ő is oda akarna telepedni, ahol Sámi van, viszont ketten nem nagyon férnek el rajtam. Morzsi ezért hol a fejemen landol, ami ugye nálunk tilos, ezért rögtön felnyúlok érte, vagy a vállamra telepszik, még talán ez a legbiztonságosabb, persze mindaddig, míg észre nem veszi a fülemet.:-))) A lábfejemen viszont Nala szunyókál, el is szokott zsibbadni egy fél óra múlva, de hát Istenem, mindent a kis nyavajásokért, hadd érezzék jól magukat.:-))   Így próbálom Sámit rehabolni és működik is a dolog, mert kezdi elhagyni a tikkelést. Viszont vannak szabályok, amiket kőkeményen be kell tartani: pl. nagyon vigyázok rá, hogy sose azonos időben vegyem ki, mert akkor megint itt lesz valami, amit megszokik és ha valamiért nem tudom teljesíteni akkor vissza jutunk oda ahonnan elindultunk. Ezért aztán kiveszem reggel is, hétvégeken teljesen változó időkben üldögélhet a kiülőn és este is bóbiskolhat. Van, hogy a hálóban csinálok az ágyon nekik egy mini játszóteret, aztán meg tv-zünk együtt. Szerencsére mindketten szobatiszták, tehát ha kiviszem időnként az ülőrúdra őket, azonnal elrendezik a dolgukat. Valahogyan most mintha Morzsi is szelidebb lenne, bár ezt nem nagyon merem elkiabálni, mert általában ilyenkor jut eszébe, hogy letépje a fél fülemet egy hirtelen ötlettől vezérelve.:-)

Beszéltem Molnár doktorral is, kérdeztem, hogy lehet-e ez egy téli depresszió, hiszen nyáron, mikor sokat voltak a teraszon semmi gond nem volt vele, csak mióta a szobában vannak becsukva és neki is az volt a véleménye, hogy bizony lehet, bár ő ezidáig ilyesmit inkább jákóknál tapasztalt, de Sámi valóban rendkívül érzékeny lelkű kismadár.

Jártam a múlt héten a Fiumei úti NYUFI-ban és kiszámoltattam a szolgálati időmet a nyugdíj miatt. December 25. lesz az utolsó munkanapom és utána már mint nyugdíjas fogok dolgozni. Mert sajnos muszáj..... a minimálbér nyugdíja kb. 50, de jó esetben 60 ezer ft körül van, nem is kétséges, hogy jönnöm kell ahogyan eddig. Pedig hányszor megígértem Sáminak és Csibinek, hogy ha nyugdíjas leszek annyit lehetnek velem, hogy el is unják, most mégis szembesülnöm kellett a rideg valósággal!!:-((( Az unokáimról már nem is beszélek, minden hétvégén, mikor menni kell haza kezdődik az üvöltés, hogy hadd maradjanak, nem akarnak még menni, menjünk játszani, madarazni, kutyázni....... Ebből a nyugdíjból még rendes kutya és madárkajára sem telne, a gyógyszerekről már nem is beszélek, hiszen Nala is és Dani is napi szinten szedik, hozzá a lazacolaj és még ez-az, akkor meg a papagájok még egy falatot sem ettek. Nagy valószínűséggel a kalitokat sem fogom tudni lecserélni, de ezeket már megszokták legalább és jól is érzik benne magukat, ebből nem csinálok gondot.Azért kicsit elkeserítő a dolog, de hát ez van, azt kell szeretni....... az a lényeg, hogy a családom és ők itt vannak nekem, ettől meg már a kedvem is jobb!!:-) És nekem legalább van hová mennem dolgozni, ellentétben azokkal, akik még munkát sem találnak.

Nem sikerült valami vidámra ez a poszt! Nem is vagyok az, inkább félelmek vannak bennem a jövőt illetően! Annyira kiszámíthatatlan minden, annyira bizonytalan!! Ilyenkor általában gondolatban azzal vigasztalom magam, hogy ha velem-velünk bármi történik gondoskodtam azokról, akiknek az élete és a jóléte tőlem függ és olyan fontos a számomra! 

Legalább már a tavasz jönne, attól az ember kedve is jobb, de még ő is csak hezitál, néha megmutatja itt-ott magát!