Csak ülök és mesélek.....

Hát most csak ülök és mesélek…… nem véletlenül, ma kinn voltak a zöld fiúk és Sámival ugyanazt játszottuk, mint 3-4 évvel ezelőtt…… nem felejtette el és nekem ez nagyon jól eset….!:-)))

Sámi 3 hónaposan került hozzám, vágott szárnyakkal. A tenyésztői, akik nagyon jó barátaim most is, nagy bajban voltak. A férj nagyon beteg volt, már a végső stádiumban, nem lehetett, hogy a két zöld fióka össze-vissza repkedjen a nappaliban, meg kellett vágni a szárnyaikat. Ajándékba kaptam Sámit, búcsú ajándékba, mielőtt az én szeretett Mesterem elment…L

Amikor hazavittem elkezdtük tanulni egymást, az első időkben ahogyan ez logikus, rájótt, hogy ő nem tud máshogyan haladni, mint hogy  kiabálva adta a tudtomra, ha A-ból B-be akart jutni és több-kevesebb sikerrel el is találtam a célhelyet. A tollacskák azonban nőttek, növögettek és egy szép nap, vagy másfél éves korára arra ébredtem, hogy bizony ennek a kis zöld ördögnek minden tolla a helyén van és vágyakozva nézi a többieket, akik a nappaliban repkedtek. De félt, felvette az induló pózt oszt úgy is maradt, nem mert elindulni, mert tudta, hogy ezelőtt ennek a vége mindig hatalmas pofára esés volt a nappali közepén.

Elkezdett járni az agyam……. Nekem ugye nincs szárnyam, hát nem tudok előtt repkedni, mint a szülők…. De csak valamit muszáj kitalálnom … annyira látom a szemében a vágyakozást, hogy ő is repülhessen…… tudtam, hogy meg kell oldanom valahogyan!

Akkor már volt kiülőm, ahol a kispasi napszámra éldegélt, kinn volt a nappaliban vagy a konyhában. A lakásunk is lényegesen nagyobb volt, nagy konyha, folyosó és onnan a nappali. Dűlőre jutottam, elszántam magam, lesz ami lesz, megpróbálom…….!

Először azt tanítottam meg Neki, hogy ha a karjaimmal verdesek, akkor ő is csapkodjon a szárnyaival…. Kb. 1 hét volt, megértette és jókat játszottunk így….. aztán a dolgot tovább fejlesztettük…..!

Sámsont feltettem a kiülőre, eléje álltam, elkezdtem verdesni a karjaimmal és rohantam a nappali felé……. A harmadik próbálkozásra  a kis zöld manó megindult utánam és szépen repült a fejem felett ahogyan azt egy rendes papagáj csinálja ….. tüneményes volt!!! Én már kevésbé, mert aki ismer, az tudja, hogy inkább hasonlítottam egy megvadult rinocéroszra, mint egy papagájmamára, de bánta a fene, mert a dolog működött!!!!:-))) A lányom, mikor meglátta a mi „pas deux deux”-nket csak annyit mondott:”Anya, nagyon gáz vagy!”J

De ki bánta, mikor Sámi így megtanult repülni…..!:-)))

Most ez jutott eszembe és egészen elérzékenyültem…..!:-))) Mert ma kinn voltak a zöld fiúk és én hirtelen ötlettől vezérelve  elkezdtem csapkodni a karommal , mire Sámi azonnal vette a lapot és ő is nyitotta szárnyait, majd amikor szaladtam a pici nappaliba a háló felé, a fejem fölé szállt, mint annyi évvel ezelőtt és megmondom őszintén, kicsordult a könnyem……. Nem felejtette el a régi játékot!:-)

Mindig mondom, hogy a mi kettőnk kapcsolata különleges, akárcsak Morzsival, ezek a zöld krampuszok hihetetlenek, hatalmas nagy szívük van és nagyon tudnak szeretni…….! Ha megtalálod velük a közös nevezőt örök életre a barátaid maradnak!!!!:-))))