Mózes

Nem mondhatom rá, hogy kedvesebb madárral még nem találkoztam. Nem szereti ha simogatom, ezért nem is próbálkozom. Nem fekszik a tenyerembe hanyatt, mint Sámson, nem vágtat be a kezem alá, mint Csibészke és nem játszik az ujjaimmal, mint Bubi. Ő olyan kis magánakvaló. Imád viszont saját magával beszélgetni, új szavakat próbálgatni, utánozni a nagyokat.Vannak kedvenc helyei, ott elüldögél akár órákig, ha kinn vannak , a csillogó, okos kis szemeivel mindent megfigyel ami körülötte történik. Igaz, hogy reggel ő az első, aki a vállamra repül, de ez sem azért van, mert annyira szeret, hanem mert olyankor mindig kap egy-két finom falatot amikor a zöldféléket aprítom nekik. Az is igaz, hogy ha megijed valamitől, akkor a többivel ellentétben, akik azonnal a kalitjuk felé veszik az irányt és szélsebesen bemennek a biztonságos helyükre, ő többnyire hozzám reppen, odabújik és úgy lesi a számára idegen és félelmetes valamit. Két napja azonban valahogyan más lett. Tudatosan jön este felé, mikor már szürkül, szépen felmászik a vállamra, a csőrét szorosan odanyomja a hajamhoz-nyakamhoz és képes órákig így maradni. Néha visszateszem, hiszen ők emberre soha, semmilyen körülmények között nem......, aztán ha végzett újra jön. Tegnap este is a vállamon bóbiskolt, Sámson már régen becuccolt aludni, ő meg csaknam akart mozdulni rólam, aztán egyszer csak megfogta a fülemet a csőrével és finoman elkezdte rágicsálni, mint egy kis babakutya aki így altatja magát. Jó sokáig bóbiskolt rajtam, már vissza akartam tenni a kalitba, de semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy lelépjen a kezemről. Hagytam még egy kicsit, aztán óvatosan felkeltettem és visszatettem. Valahogyan olyan jó érzés volt, ahogyan bújt, ahogyan a nagy csőrével olyan hallatlanul óvatosan nyúlt a fülemhez, ahogyan megpróbálta a szeretetét és a ragaszkodását kimutatni.................