2010. július 25., vasárnap

Lili, Elliot, Sámson és Mózes

Mondják, hogy ahonnan a Jóisten elvesz, oda két kézzel ad is. A mi életünkbe ez most úgy definiálható, hogy ahová gondok kerülnek, oda jó dolgokat is küld. A gondokat most nem részletezném, eljön majd annak is az ideje, a jó dolgokről mesélnék inkább, míg ennyire bennem él.
Tegnap délután fantasztikus dolgok történtek  nálunk. A mi imádott nemeseinkhez vendégek érkeztek, két nemes (egy hím és egy tojó személyében).
Nagyon sokat olvastam már a nemesek sajátságos matriarchátusáról,  intelligenciájáról, tapasztalom is napszámra, mégis ez a pár óra valami hihetetlen dolgokat mutatott meg nekünk ezeknek a csudálatos madaraknak az életéből.
A két vendégmadár, név szerint Lili és Eliot délután érkezett.






Lilit ismerem, tavaly már volt nálunk, meg én is voltam vele és a gazdájával Pécsen egy kiránduláson. Gyönyörű és nagyon okos. Amikor először találkoztam vele egyszerűen megfogta a csőrével az orromat, még  a levegőm is elállt, de tudom, hogy ha ilyenkor az ember a félelem legkisebb jelét is mutatja, akkor elveszett, azt azonnal megérzik és onnan már csak szórakozgatnak az emberrel. Egyszóval Lilivel már tavaly is jól elvoltam, nem csípett és nem agresszorkodott velem.





Az ő hierarchiájukban viszont a hímek erőst a tojó alá vannak rendelve. Az én drága Sámsonom kb. úgy félt Lilitől, mint az ördög a kereszttől, menekült, ha csak a vörös dáma ránézett, attól is. Nem is volt kétséges, kinek hol a helye, Lili ült legmagasabban, Sámi kalitja legtetején és az zöld ifjú csak messziről nézegette, közelíteni egyáltalán nem mert, akart.
Nálunk ugye változtak az idők, lett nekünk ez a kis Mózesgyerek, akivel mondhatom nagyon jól eléldegél Sámi. Néha már bosszantják is egymást, de ahogyan a Mózi növöget egyre kevésbé hagyja hogy Sámson uralkodjon rajta, ha megunja hogy a nagy piszkálja, ad neki egy sallert és helyreáll a rend.
Most azonban megérkezett a vendég hím, aki ugy saccperkb akkora mint Mózi és Sámson együttvéve. Nagyon érdekes volt már az antré is. Az én fiaim, mikor meglátták a vendégeket, minden különösebb kapkodás nélkül feltelepedtek a kedvenc boingjukra és akkor a hatalmas vendéghím is megindult, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felreppent a fiúk mellé, akik ugyanilyen természetesen tudomásul vették, hogy eggyel többen vannak, szinte még helyet is adtak neki, hogy ő is elférjen a boingon és nagy békeséggel ücsörögtek.




Ezalatt Lili királylány tudomást sem vett arról hogy van itt még 3 hím, úgy nézett át rajtuk, mintha mindhárom levegő lett volna. Vacsora alatt Eliot, a vendéghím elüldögélt a boingon, az enyémek tettek kísérleteket hogy kijöjjenek a konyhába, de mivel az egyetlen leszállóhelyen Lili trónolt, hát esélyük sem volt, hogy oda leszálljanak, illetve egyedül Mózesnek engedte meg, hogy olyan 30-40 centire tőle elüldögéljen.



Nyilván azért, mert a kicsi még kölyökkategória és tény, hogy egészséges felnőtt madár sosem bántja a fiókákat. Mózes pedig elüldögélt boldogan és fátyolos, csodáló szemekkel nélzte a kis dögös vöröst, még kissé ki is nyitotta a szárnyait és felborzolta a tollait, hogy nagyobbnak tünjön és le nem vette a szemét Liliről.



Később a nappaliban már Lili telepedett fel a boingra és innen a 3 pasi csak a kisjátszótéren üldögélhetett.




Néha, mikor az enyémek repkedtek és pont a konyhából jöttek befelé, rutinból azonnal a boinghoz szálltak landolni, hiszen ők ezt játsszák nap mint nap, de Lili testbeszéde és a hangja kétséget sem hagyott bennük arról, hogy ott ugyan semmi keresnivalójuk nincs, az Lili székhelye. A pasik így a játszón töltötték a délután hátralevő részét. Sámson és Elliot kíválóan el voltak együtt. Mózi hol a nyakamban üldigélt, hol közéjük reppent. Sámson még el is kezdett barátkozni, sőt néha piszkálta  Elliotot, a méretkülönbség ellenére is , aki valami eszméletlen nyugalommal ült és szemmel láthatóan fát lehetett a hátán vágni (nyilván ebbe az is belejátszott, hogy nem hazai pályán volt).









Annyira nyugodt és nyitott volt, hogy ahogyan lassan szürkülni kezdett jókat bóbiskolt is, mert már fáradt volt. Nyilván nem volt benne semmi félelem, mert igencsak gyakran becsukta a szemét egy kis szunyára.:-)




Érdekes volt a hangjuk is. Egészen más, mint az enyémeké. Sámi és Mózi egy olyan nyafogós, nyivákolós hangot használnak. Nagyon ritkán kiabálnak (Mózest talán még nem is hallottam ordítani). Sámson volt már hogy károgott, de ez sem volt túl zavaró. Lili hagjai egészen mások. Erősebb, rövidebb kiáltasokat használ, gyakran pedig a vele egy lakásban élő kecskepapagájok hangját utánozza, amikor pedig Eliot néhányszor kieresztette a hangját egy rövid kiálltás erejéig, hát csak nézegettük a plafonon a vakolatot. Hiába no, nagy a teste, nyilván a hangja sem valami macskanyávogás.
Lili megmutatta, hogy milyen kunsztokat tud. Rendkívül ügyes, bárkinek szót fogad, ez valóban segítség lenne nekem is, hogy a két fiút, akik rajtam és Rebekán kívül nem vegyülnek senkivel, kicsit emberszeretőbbé tegyem. Ahogyan látom Lili viselkedésén, nem az a lényeg ebben, hogy produkálja magát, hanem az hogy így egyre jobban megnyílik mások iránt is, szemmel láthatóan élvezi, hogy a végrehajtja a kérést. Olyankor ez a kis amazon végtelenül szelíd, simán ad puszit, integet a lábával, forog egyhelyben, kézreszáll, vállon sétál, apportírozik és mindezt nagyon szívesen teszi. Bele is ment a bogár a fülembe, elhatároztam, hogy nemcsak a zöld fiúkat, hanem a sapisokat is elkezdem tréningezni, hátha ez segít Bubikámnak is még jobban megnyílni. Baja biztosan nem lesz tőle.
Nagyon gyorsan telt az idő. Végül a vendégek felszedelőzködtek, már nem tudunk az idén többet találkozni, nekünk a jövő héttől nagyon be vannak táblázva a napjaink, mizopapa édesanyja sajnos kórházba megy egy komoly műtétre, emiatt aztán mindnyájan nagyon magunk alatt vagyunk, de ez a délután, ez a sok bűbájos kismadár kicsit feledtette velünk az elkövetkező nehéz időket.

2 megjegyzés:

  1. Lenyűgözőek vagytok!!!

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó, ahogyan a képekkel illuszráltad a történetet! Fantasztikus! :)

    VálaszTörlés