"Este van, már besötétedett. Nem ismerem az emberek óráját, de mama azt mondta, későn van, már 1/2 10 is elmúlt és betette a szürke libát aludni a kalitjába. A kicsik is alszanak, ők amúgy is már 8 órakor felvonulnak az alvórúdjukra és azonnal elalszanak szorosan egymás mellé bújva.Én és Sámson még kinn vagyunk, én mama vállán reszelek, ahogy szoktam esténként, Sámson pedig a mellyin fekszik kiterülve, mint a gyalogbéka és mama már álomba simogatta. Engem nem simogat, tudja, hogy nem szeretem. Nem mamát, hanem a simogatást. Mamát igenis szeretem, ha meglátom, még a kaliton keresztül is odabicegek, hogy adjon a csőrömre egy puszit, néha a hátamat is megsimogathatja, imádom ha duruzsol a fülembe vagy beszél nekem, csak azt a fránya kezet nem bírom. Ilyen kezek fogdostak baba koromban is, azóta valahogyan idegenkedek tőle. Mama kezére azért rálépek, de mindig felemeli az ujját figyelmeztetőleg és szól, hogy meg ne próbáljak odafogni. Azért néha megpróbálom, nem erősen, csak úgy fél gőzzel, de odafogok egyet, ő meg ilyenkor úgy tessék-lássék megszid, de tudom, hogy nem haragszik.
Szóval reszelek, reszelgetek, nézem ezt a Sámsont, hogy felnőtt papagáj létére hogy tud így horpasztani, felőle még a szobát is kipakolhatnák, annyira relaxban van. Aztán mama is elbóbiskol, a feje oldalra dől felém és........ óóóóóóóóó hosszútollú papagáj Isten! .... meglátom, amit már annyiszor megkívántam, szerettem volna elkapni, esetleg kicsit megrágicsálni is de nem voltam biztos benne, hogy mama nem haragszik-e meg érte. Most viszont ott volt az csőröm előtt!! Szinte hívogat: Gyere, kapj el, csócsálj meg kicsit! Szentséges kukoricacső!!!! hát fogjam vagy ne fogjam?? Egyszerűen nem tudok ellenállni, szép óvatosan odanyúlok és csak a hegyét fogom meg, nem is csípem, csak kicsit csócsálgatom, lesz ami lesz!"
Így történt, hogy hétfő este, mikor már kicsit bealudtunk Sámsonnal, arra ébredtem, hogy Mózes az orromat csócsálgatja, ami természetesen baromira fájt, még a könnyem is kicsordult tőle. Úgy lógott rajta, mint egy sziámi harcoshal..Ő persze nem értette, ártatlan képpel nézegetett, hogy most meg mi bajom van, mért vonyítok annyira?! Nem volt kellemes, az orrom hegye pedig akkorára dagadt, mint egy jól fejlett krumpli. Még másnap is érzékeny volt, ha hozzáértem.
Tanulságul elmondom még, hogy tegnap (és minden nap) együtt bóbiskolunk a tv előtt. Őket a műsor nem érdekli, engem a színvonala taszít, úgyhogy rendszerint az a vége, hogy bealszunk. Azóta egyszer sem jutott eszébe, hogy az amúgy is méretes szaglószervemet inzultálja, megértette, hogy nekem ez fájt.
Tegnap este Katus talált minket esti relaxban. Sámi szokás szerint kiterülve, Mózi a vállamon ülve, a csőrét az arcomnak döntötte és már ő is bóbiskolt jócskán. Arra ébredtem, hogy Katus megsimogatta az arcomat és azt mondta: "Édesek vagytok így hárman beájulva, de már nagyon későn van, menjetek aludni!"
Nálunk madaraim közül többen a fogaimat szeretnék megkaparintani -feketesapis fejét köpködöm ki rendszeresen, belámmászik számba- igy Anyu és a kutyák jutottak eszembe .... Anyu elaludt a sor meg nem volt teljesen passzentos, hát hogy vagy hogy nem, kicsuszott a kuty meg megkaparintotta és fel is darabolta. Anyu összeszedte aztán elballagot a fogorvoshoz, hogy bizony baj van, megvannak a fogak s kinyitotta a papirzsepit, elmesélte. Doki az könnyezve a vonyitott a röhögéstöl derékszögben, többször elnézést kérve:)))))))))) Ekkor már anyu is tudott röhögni.
VálaszTörlés