Mózes....

Hát eljött ennek is az ideje. Megpróbáljuk, hogyan viselik egymást egy nagyobb légtérben, úgy hogy normálisan ki lehessen térni a másik elöl, ha szükséges. Természetesen szoros felügyelet mellett, ami nálunk a "népnevelő" névre hallgató indiai hátvakarót jelenti, amivel be lehet nyúlni közéjük, ha a dolog neccesre fordul.Ők nem félnek tőle, sőt Csibészke, ha éppen valami galádságot igyekszik kivitelezni és odadugom az orra alá, akkor nagy morogva, mérgesen felkapaszkodik rá, mert tudja, hogy éppen a tilosban jár. Merlin is rámászik, a többiek nem nagyon foglalkoznak vele.

Eljött hát  a pillanat: először a két kicsi, Bubi és Csibi jött ki, aztán a zöldek és végül Merlin. Nem véletlen ez a sorrend, a kis szürke szeret mindenkin basáskodni, vegye hát észre, hogy a sorban ő az utolsó egyelőre.:-)

A kalitok teteje teli volt izgalmasabbnál izgalmasabb játékokkal, a sapisok azonnal a vállamon teremtek és először nem nagy hajlandóságot mutattak a vegyülésre.Nem így Morzsikám, aki amikor feltérképezte a kínálatot, a bőség zavarával küzdve "vágtatott" játéktól játékig, mind összeszedte, mint a kotlós és csillogó szemekkel nézegette. Annyira esendő ilyenkor, hiszen nem elég, hogy púpos, hozzá még sánta is, mint egy kis Quasimodo, oldalazva és sántítva rohangált játéktól játékig. Ő volt az egyetlen, aki nagyon magasról letojta, hogy vannak ott még mások is, akik esetleg játszanának, ha valaki akárcsak meg akarta nézni a játékait, azonnal kitámadott morogva, csattogó csőrrel és nem viccelt. Nem csak a játékot féltette, Mózi igazán és szívből fél minden más madártól, még a 17 dekás Csibészkétől is. Tudja, hogy nem százas, senkit nem akar a közelében tudni. Sámsonhoz is mindig ő megy oda, azt sem szereti ha Sámson közelít hozzá.Időnként Merlinhez szeretne közelíteni, kicsit megkurkászni a szürke fejecskét, de a kisasszony általában egy jól kivitelezett sallerral hozza a tudomására, hogy hagyja békén, nem mintha a többiekkel barátságosabb lenne. Ilyenkor mindig annyira fáj a szívem Mózesért! Gyönyörűszép madár, a tolla színe és minősége leiskolázna bármilyen díjnyertes egyedet, villogó smaragdzöld, a csőre hatalmas és erős, az egész teste tiszta izom, hiszen neki ötször annyira meg kell dolgoznia mindenért, míg a többiek reppennek, addig ő, mint a nehézbombázó, lassan és nehézkesen repül, nem is landol túl jól, manőverezni meg végképp nehezére esik. Ő az aki beesik minden mögé (és vegyél ki egy madarat a szekrény háta mögül, aki mar mint egy rémült kutya). Ha éppen én vagyok a kiszemelt cél, úgy élem ezt meg, mintha atomtámadás érne, ahogyan rám csapódik és azonnal fogja a karmaival a ruhámat, nehogy leesen. Agydonor sem lesz, az tuti, kissé nehézkes a felfogókája is, de van egy másik Mózes is, akit csak én ismerek. Az a Mózes, aki ha este leülök tv-t nézni a szeretetfotelben először indul meg a 3 nagy közül, hogy rám telepedjen, az a Mózes, aki a maga kis dömdödöm módján próbálja a szeretetét és a ragaszkodását kimutatni, azzal a nagy bazi csőrével nekiáll az arcomon a pihéket megkurkászni, látszik a szemén az igyekezet, nehogy fájdalmat okozzon. Megfogja a fülemet is, szépen sorjázza, bár volt már, amikor rá is fogott, de sebet sosem ejtett rajta. Hülye vagyok, hogy hagyom, mondták már többen is. Mégis, úgy érzem, neki is szüksége van arra, hogy kimutathassa a ragaszkodását, hiszen ő is társas lény. Azért szeret gonoszkodni is, ha be akarom tenni, ő meg nem akar jönni, bizony szembefordul a kezemmel és igyekszik elkapni, de kedvesen és szép szóval le lehet szerelni és a végén úgyis mindig beteszem. Azért az ujjropogtatás máig a kedvenc elfoglaltságai közé tartozik, időnként elkapja valamelyik ujjamat ha nem figyelek és jól megropogtatja, sosem csíp véresre, még az ereje töredékét sem engedi ki, mégis elcuppog rajta egy darabig, aztán mintha semmi sem történt volna, megy a dolgára. De hát ez a papagájtartók perverzitása!:-))) Mégis, a legeslegszebb Mózesen a szeme! Hatalmas, melegbarna, csillogó és néha egészen gyengéden és kedvesen tud nézni vele, villámokat is képes szórni, de az azért ritkább. Persze az is látszik, amikor nem homályosítja el a szeme fényét az értelem, de annál mókásabb, amikor hirtelen meglátod hogy felcsillanó szemmel vágja már, hogy mi a helyzet.
Mózes egy különleges madár, valahányszor ránézek, különösen amikor nagy mellénnyel éppen rendetlenkedik valamit vagy az arcomat simogatja a csőrével, mindig csordultig telik a szívem tőle, mindig az eszembe jut, amikor először megláttam, nyomorúságosan, csontsoványan, rettegve, a szemében az a "hát én itt sem vagyok, ne is nézzetek rám" kifejezéssel, ilyenkor ránézek a csaknem felnőtt, gyönyörű fiatal hímre (mert én minden hendikepje ellenére gyönyörűnek látom) és azt mondom magamnak, jobb dolog nem is történhetett veled öreglány, mint hogy  a gazdája lehetsz egy ilyen tündérmackó kismadárnak (is)!:-)