A puding próbája ....

Már 4 napja él együtt Zebcsi és Pipi. Azt nem mondhatom, hogy sok macera van velük. Talán az első nap délelőtt aggódtam kicsit, mert Zebi nem akart enni, csak üldögélt fenn az alvórúdon idegesen topogva, de aztán ez a dolog is megoldódott, 10 órára odatalált a magostálhoz és szépen eszegetett. Aztán hétfőn, mikor betettem a gyümölcsöket, hát látom ám, hogy a Pipi erősen áttrappol Zebi oldalára és szerénynek nem nevezhető , ganyé módon simán kizabálja Zebi elöl a mandarint, pedig neki is volt...... hát ez van, tettem be Zebcsinek újra. Ez a Pipilány nem éppen egy szerény, magába forduló típus, igen erős önbizalma van, Jutka szerint a kis drágák abban a hitben élnek, hogy még a passzát szelet is ők fújják!!:-)

Tegnap aztán elérkezett a nap, hogy kiengedjem őket. Még csak azt sem mondhatom, hogy izgultam. Zebiről tudvalévő, hogy általában reggel-délelőtt szeret kinn lenni, nem tudni miért, úgy voltam vele, ha nem jön ki, hát akkor sem szakad le az ég, legyen úgy, ahogyan ő akarja. Abban biztos voltam, hogy Pipike kijön. Viszont nála meg azért nem idegeskedtem, mert tudtam, hogy képes vagyok visszatenni, tart a dolog ameddig tart, olyan nincs, hogy nem megy vissza ha én azt akarom. Ez nem nagyképűség, higgyétek el, Noémi tanított erre és a dolog pontosan úgy működik, ahogyan elmondta, előbb fejben határozom el a dolgot és onnan simán működik is, bebizonyosodott már számtalan alkalommal. És nem bántani akarok senkit, de tény, hogy a bizonytalan, határozatlan gazdáknak sokkal több bajuk van a házikedvencekkel, hamarabb a fejükre nőnek, mint azoknak akik határozottak és tudják mit akarnak, legyen az kutya, papagáj, vagy bármi más állat.

Tehát kalit kinyit, Pipi azonnal ott is termett és már mászott is ki, Zebi elbizonytalanodva állt, maga sem tudta, mit csináljon. A többiek még be voltak zárva. Valamiért ki kellett mennem a szobából, mikor bementem, látom ám, hogy Zebcsi is kijött, a kalit tetején nézeget, toporog. Pipi a megszokott helyére ült, mindjárt le is lógott egy kis simire. Újból ki kellett mennem, mire visszatértem már Zebi is felmászott a kötélre és szépen nézegetett, ismerkedett a szoba felső részével. Én is letelepedtem, figyeltem őket. Külön-külön üldögéltek, elmókoltak magukban. Kicsit vártam, aztán indult  a második felvonás, kiengedtem a zöld fiúkat is. Sámi azonnal a vállamon termett, vele nem volt gond, sőt mikor beültem  a fotelomba, a Pipi is felmászott a térdemre egy kis simiért, ahogyan az összeköltözés előtt is szokott. Igaziból csak Morzsira kellett figyelnem erősen, mert ő a maga kis együgyűségében hajlamos kipécézni magának valamelyik madarat, odamászik hozzá, olyan "Kisróka, itthon van anyukád?!" fejjel és ha nem vagyok elég éber, akkor bizony vegzálni is képes. De most Morzsi sem akart senkit piszkálni, idilli békében mókolt mindegyik valahol.

Zebi a kötélen sétálgatott ........ azért ki kell mondani, várakozásomon felül teljesített, már nem leste a többi madarat rettegve, hatalmas nagy lépés ez újfent....!:-) Zebi hihetetlen módon nyílik kifelé...... ez nagyon jó érzés, örömmel és elégedettséggel töltött el, hogy ezt a csapatot lassan ő is a sajátjának érzi! Nem semmi dolog azért ez egy 8 éves jákó esetében és az is nagyon értékelendő, hogy az egészhez mindössze 8 hónap kellett. (Meg az, hogy N., Zebi előző gazdája nagyon jól nevelte.)

Aztán lassan eljött a fekvés ideje.... Sámi kapott egy puszit a fejére és szépen betettem a kalitba, Morzsikám sem volt necces, odahívtam a kötélen, ráállt a karomra és őt is bedugtam aludni. Már csak a két jákó volt hátra. Először Pipikét tettem el, hogy lássa Zebi, ez a rend, ha be kell menni, akkor be kell menni. Pipit mindig kexel teszem el aludni. Fogom a falatnyi kis kexet, megmutatom neki és szólok, hogy "Megyünk aludni!", akkor ő szépen lelép a kezemre, az orra előtt van a másik kezem a kexel, beteszem a kalitba, nagyon megdícsérem és azonnal odaadom neki, ő pedig boldogságos fejjel azonnal nekiáll elrágicsálni. Először a karomat tettem Zebi elé, hogy lépjen rá. Már emelte a lábát, aztán meggondolta magát. Többször is megpróbáltam..... Nem lépett.... na, kistesó, akkor majd kitalálunk valami mást....... Elővettem Csibi ülőbotját, ez egy vékonyabb csavarfűz ág (sajnos a költözésben a népnevelő eltűnt) és arról híresült el, hogy Csibi erre mászik fel, ha el akarom tenni aludni. Felkapaszkodik és én, mint az ő hűséges kiszolgálója elfuvarozom a kalitig, aztán beteszem a rúddal együtt, ahol ő nagy kényelmesen lekászmálódik róla.:-)) Bubi mindig a kezemen megy be, ráugrik, ha odatartom, kap egy búbpuszit és szépen elteszem a kalitba. 

Na, szóval elővettem az ülőrudat és odatartottam Zebi elé. Várakozásomnak megfelelően esze ágában sem volt ráülni, tovább lebbent egy másik kötélre. Ezt eljátszottuk mindaddig, míg egészen alacsony kötélre repült, a kalit közelébe. Akkor rúd letesz és jött újra a karom, simán fellépett rá, minden macera nélkül, én pedig simán betettem, felült a saját rúdjára aludni. Kicsit bajban vagyok vele, mert igazán a nagy-nagy dicséreten kívül nemigen tudom mivel jutalmazni, az a szokása, hogy ha valami igen finom jutifalatot kap azonnal kiköpi, még a tegnapi fenyőmaggal is így jártam. Mindegy, majd megfejtem ezt is, hogy mit adhatnék neki, aminek örülne. Hála Istennek, hogy összeségében ez az egy a megoldandó feladatom Zebivel kapcsolatban, egyébként minden rendben van Vele!:-))) Képeket majd csinálok később, egyelőre nem akartam a vakuval stresszelni, nagyon utálja, ha fényképezem!:-)