2010. május 13., csütörtök

Csak röviden....


Ha az ágyon játszunk Sámsonnal, csak kinézi magának a vállamat vagy a feltartott kezemre lan- dol centi pontossággal. Tegnap már felnőttesen, egy lábbal fogta a diót és úgy eszegette.

Ül a vállamon, néha a csőrét odadugja az arcomhoz. Hagyom, bár ez talán merész dolog. Simogatom finoman a farka végét, a lábujjait, néha a csőrét is és csak duruzsolok neki. Fel és leteszem, már többször nyúlok feléje szemből, nem kell hátulról ügyeskedni. Ma ahogyan odadugta a csőrét meg is pusziltam és nem akarta szétszedni az arcomat. Motyog ő is állandóan, ha nem lát kiabál: "Mama!". Hozzáérhetek a hátához, meg is puszilhatom, már nem csap hátra tátott csőrrel morogva.

Nagyon sok időt töltök velük, ezzel kicsit elhanyagolva a barátaimat, de ez a dolog úgy működik, hogy a kinálkozó lehetőségeket ki kell használni, rá kell érezni, hogy most egy lépést (vagy kettőt??) előre mehetünk. Ők pedig valószínűleg meg is értik, hiszen ismernek, tudják, hogy olyan vagyok, mint a bulldog, ha valamit elhatározok és nagyon fontos nekem, hogy ez a kis különleges nemesfiú végre jól, biztonságban és szeretetben érezze magát.




2 megjegyzés:

  1. Az előző beíráshoz írtam véletlenül. Szóval nagyon helyes Mózika. Boldog Névnapot kívánok neki, sok finom falatkákkal együtt.

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük Grincike!!!!:-))))))

    VálaszTörlés