2010. május 3., hétfő

Hétvége

Nagyon jól és gyorsan telt a hétvége, egy kis gödöllői kirándulással feldobva. Melindával voltunk és természetesen az unokákkal. Nagyon élvezték a hatalmas kastélyparkot, a nagy tereket, mi pedig nézelődtünk. Bőven volt mit, hiszen a parkot most újították fel. Leszámítva, hogy jó magyar szokás szerint itt-ott még csak most bújt a fű, összeségében elmondhatjuk, hogy nagyon szépre sikeredett. Különösen a Pálmaház és a benne üzemelő dísz és szobanövény bolt lepett meg minket nagyon is bőséges kínálatával és virágbarát áraival. Végül átsétáltunk még az Erzsébet-ligetbe is, ahol egy fini fagylalttal koronáztuk meg az amúgy is nagyon jóra sikeredett délutánt.
Na nézzük akkor a tollas részét: Béke volt és szeretet. Senki nem akarta senki vérét venni, pedig vasárnap együtt volt kinn a galád család. Későn tudtam csak őket kiengedni és mivel a reptetés-szabad játék mindenkinek jár, ezért gondoltam egyet és megpróbálkoztam vele, hogy hadd jöjjenek mind egyszerre. Nagyon jellemzően helyezkedtek. Sámi és Bubi a két vállamon, Csibészke az ágyon mókolt valamivel, Mózes pedig a felső játszótéren öldökölt valamit kitartó morgások és kurjantások közepette. Később a kicsik - mivel ők gyárilag már 7 óra körül becuccolnak az oduba aludni - bementek a kalitba és rögtön az odujukba is. A nagyok velem maradtak. Volt szinkron repülés, csőrrel való kardozás, nagyhintán hintázás, nassolás, aztán felültek a vállamra és hármasban múlattuk az időt, segítettek a vacsorámat is elpusztítani, utána pedig szépen elmentek ők is aludni. Reggel megint meglepetés ért. Mostanában Mózes megint sokat változik. Ha nem lát, akkor hív. Ha odamegyek, hang nélkül felkászmálódik a vállamra és várja, hogy valami finom falatot kaphasson. Esze ágában sincs már hogy rákapjon az ujjamra, ül a fülem mögött és a hajamat fésülgeti a csőrével. A nasit úgy veszi el a kezemből, ahogyan az angolkisasszonyoknál tanítják. Egyre kevésbé stresszel, ha kinyitom a kalitja ajtaját már vágtat is kifelé, kijátssza magát a játszótéren, aztán les ahogyan Sámival játszunk. Remélem, hamarosan összeszedi a bátorságát és ő is odajön közénk játszani. Az megint egy bizonyság lesz arról, hogy valóban jól érzi magát velünk. Szépen repül de sajnos még ugyanolyan sánta, valószínűleg ilyen is marad. A héten megyünk Molnár dokihoz egy újabb kontrollra. Sajnos a kontrollok után a bizalma mindig visszaesik, de ha most minden rendben lesz megkérem a jó doktort, hogy egyelőre várjunk a kontrollokkal. Ha valami romlana az állapotán, ugyis azonnal észreveszem. Szegénynek nagy sokk a röntgen, a herce-hurca, ahogyan ott húzzák-vonják. Ő egy ilyen különleges madár, már találtam is egy hasonló gerincferdüléssel élő de boldog és kedves madarat Californiában. Jókat levelezünk, sok ötletet kapok a játékok készítéséhez és az eclectus diétához.
Vasárnap délután Rebeka Alma koncerten volt Melinda nővérével. Hozzánk jöttek haza és Csilla is beugrott pár szóra. Szóval nem ez a hír, hanem Rebeka viselkedése. Nagyon érdekes volt! Mikor megérkeztek és túlestünk a kölcsönös üdvözlésen, megfogta Csilla kezét és az ő nyelvén, kézzel-lábbel mutogatva vitte a hálószoba felé. A madarakat akarta neki megmutatni. A madaraknak pedig a lufiját, amit a koncerten kapott. Hát a találka nem sikerült éppen idillire. Rebi berontott a szobába, a madarak felélénkülve nézegették, akkor azonban felemelte a lufit, amit addig maga mellett tartott. A reakció nagyon jellemző volt a tollasokra: Sámson a nagy halálsikolyt hallatva hátramenekült a kalitba és csak lesett, mint a lukinyúl, Mózes már nem félt annyira, hátrébb húzódzkodott, de érdekelte mi az a nagy fehér (őt már nem óvom annyira, mint Sámit mikor kicsi volt, ezért ő nem is retteg annyira az új dolgoktól), Csib és Bubi először morogni kezdtek a fehér ősellenségre, de aztán csak lógtak a kalitoldalán, hogy jobban lássak a gömböt meg persze Rebekát is. Végül kihoztam a lufit és akkor az összes a rúd szélén diskurálgatott a kislánnyal.
Végül pedig felteszem ide Ulrich honlapját. Ne rettentsen el senkit a kinézete, kedves, bújós madárka, nyilván teljesen tisztában van a fogyatékosságával, de talán pont ezért hihetetlenül ragaszkodik a gazdájához, nyitott és nagyon kedves madár. Őt menhelyről fogadták örökbe 8 hónapos korában.

2 megjegyzés:

  1. Először azt hittem, hogy rosszul látok....teljesen elfacsarodott a szívem, amikor néztem a videót szegény papagájról. :(
    ....de nagyon jó látni, hogy mennyi szeretben és törődésben van része, akárcsak a te Mózidnak!!!
    Annyira jó volt olvasni, hogy amikor Móziról kiderült, hogy "beteg", nem mondtál le róla, hanem nagy szeretettel és odaadással indultál neki ennek a nem könnyű útnak!
    Hát kedves Mizo én megemelem előtted a kalapomat!

    Évika

    VálaszTörlés
  2. Tudod, Evika, ez a kismadár már annyi mindenen átment a fiatal kora ellenére, hogy megérdemli az életet, mert annyira akart élni a rossz körülmények ellenére is. Amikor megvettem, akkor már pontosan láttam, hogy púpos, hogy sánta, de a szemébe kellett csak belenézzek. Amikor még fióka volt, mindig eldőlt jobbra, mert a rossz lábával nem tudta magát tartani, de már akkor is olyan erős élniakarás volt benne, hogy elküzdötte magát a doboz oldalához és nekidölt, hogy ne essen le. Mostanra kezdi érezni, hogy itt jó a helye, senki nem bántja, nyílik lassan kifelé, bűbájos kismadár. Nagyon okos is, most múlt 6 hónapos és szépen elkezdett már beszélni is. Remélem szép élete lesz velünk!

    VálaszTörlés