2011. február 21., hétfő

BékiPetinek és mindenki másnak

Ezt most szégyenletesen kimásolom az index fórumról (most írtam fel, hogy az én hülyeségemből tanuljanak), de éppen indulok értük az egyetemre és nem akarom újra írni, mert az egy csomó idő:


Volt egy képünk, mindenki utálta, de akitől kaptuk szokott hozzánk jönni és nem mertük kidobni. Fenn lógott a hálószoba falon, pont azon a falon, ahová Sámiék nagy kalitja került novemberben. Mikor beállítottuk a kalitot, természetesen figyeltünk rá, hogy ne érjék el, ne legyen a kalit a falnál. Igen ám, de valamelyikünk (vagy pont én vagy mami mikor sprickolta őket) meglöktük a kalitot, ami nagyon könnyen gurul és a felső alvórúdjukról éppen elérhető lett. Később én észre is vettem hogy megrágták, de én azt hizzem ez valami műanyag bevonat, mert úgy nézett ki. Levettem a képet onnan és elraktam és békében ültem a babérjaimon, egészen a múlt szombatig. 

Katusom leszedett egy darabot belőle, bevittem és a doki azt mondta ez fémfólia és éppen alkalmas arra, hogy ilyen betegek legyenek tőle.:-(((( Most aztán akár Canossát is járhatok, mert akkora baj lett belőle, hogy azt hiszem sosem bocsátom meg magamnak.

Már várta a doki mind a két őrizetest, mert akinél este voltunk(Békásmegyerre kellett menni, oda vitték ki az injekciót) elvitte neki Mózi röntgenjét még tegnap. Nagyon rendes volt, mert a fiúk egy cellát kapnak, hogy legalább ne árválkodjanak egyedül. Sámit szegényt megszondázzák, de muszáj hogy egyen. Akár több hétig is eltarthat ez az állapot. Naponta visszük-hozzuk őket. Hétvégén nem kell, akkor otthon lehetnek. Gézcérnát gyártunk otthon, azt kell beletenni a tápba, kanállal kell etetni, hogy a cérna belekerüljön a zúzájába és vigye kifelé a fémet. Éjjel még kapnak lámpát, de akkor is maradhatnak együtt. Szóltam neki, hogy arra vigyázzanak, hogy Mózes iszonyatosan védi Sámsont (én féltem hogy verni fogja , mert beteg, de erről szó sincs). Amikor otthon etettük Sámsont Mózest be kellett tenni a kalitba, mert rászállt a vállunkra és ott üvöltött hogy ne bántsuk Sámit. Egyébként is olyan ereje van, mint egy kis bikának. Az új hálóban velünk vannak éjjel is, (amúgy is így terveztük, mert nagyon hiányoztak), ez egy kisebb kalit. Sokszor be kell nyúlnom, hogy tegyek be dolgokat, friss vizet, ezt el is mondom nekik és Mózesnek, aki szívből utálja ha mellette nyúlkál valaki, esze ágában sincs ráfogni a kezemre, esetleg megharapni. Szóval érzi hogy valami nem kerek.

Borzasztó dolog ez, de mégis döbbenetes mennyire intelligensek, milyen nagyon okosak. Csak ne legyetek ekkora idióták, mint én, ne így tapasztaljátok meg!!!:-(((

7 megjegyzés:

  1. Ó. Sovány vigasz, de legalább az ok megvan. Jobbulást a tollas műkritikusoknak!
    Szorítok nektek.

    VálaszTörlés
  2. Kiírtad magadból fájdalmadat, Sámson is a gyógyulás útjára lépett, most már ne marcangold magad. Köszönjük, hogy leírtad a történteket, szerintem mindenki tanult belőle, és most már még jobban odafigyelünk a tollas gazemberekre.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon drukkolok továbbra is, jobbulást tollasoknak, Maminak. Aztán remélem túl lesztek rajta és minden szép lesz megint!

    VálaszTörlés
  4. Ma egész nap Sámson járt a fejemben, nem tudtam, mi lehet vele... (Csak most jutottam ide.)
    Szinte hihetetlen, ami történt, de már gyógyulgatnak, ahogy írtad és minden nappal jobb lesz!
    Nem tudom, mi van a képen, de valószínű nem nyerte el tetszésüket...
    Gyógyuljanak!!!!!!!!
    Helga

    VálaszTörlés
  5. Kicsit el vagyok maradva, jöttem jó híreket olvasni, erre ledöbbentem :(((
    Én kívánom, hogy szépen felépüljenek, mert ha valaki, akkor Te (és persze ŐK) megérdemled!!!
    Millió puszi!
    Noni.

    VálaszTörlés
  6. Drága Mizó!

    Ne ostorozd magad, nagyon jó gazdája vagy a tollasoknak! Ez egy véletlen baleset volt.
    Sok puszi, Sáminak....neked meg kitartás!:)

    VálaszTörlés
  7. Drága barátném, csak most olvastam, hogy mi történt. Az összes pozitív energiámat átirányítottam. Puszi mindannyiótoknak.

    VálaszTörlés