Gyors híradás......

A röntgen jól sikerült, mindkettőnek több mint a fele fém kijött. Tegnap egész sokáig beszélgettem Molnár dokival. Sajnos van még fém és a jövő héten is hordanom kell őket. A múlt héten vittem be egy nagyobb kalitot, hogy a sajátjukban lehessenek együtt.

Nagyon élvezik, hogy otthon lehetnek egész nap, most fürdettem őket, mert ugye a kórházba ilyeneket nem lehet és este meg mielőtt elmennek aludni nem lehet vizes a tolluk.Olyanok, mint a ragacs, ha valahol el tudnak kapni, azonnal rám másznak és képtelenség letenni őket, annyira bújnak. Van a hálóban egy nagy olvasófotelem, oda bújunk be esténként is hárman egy kis szeretgetésre.:-) Beszélnek, fütyülnek, annyira látszik, hogy boldogok.:-) Mózes mintha még szelidült volna, annyira örül hogy velem lehet, hogy az sem zavarja ha véletlenül megfogom vagy odébb teszem. Egészen jól esznek, persze a kedvenceiket kapják. A kicsik is szemmel láthatóan örülnek, hogy itt vannak a zöldek, béke van és szeretet.:-)))))))) Ettől persze én is topon vagyok!:-))

A kórházban egész rajongó táboruk van, a hallgatók visznek nekik gyümölcsöt, etegetik őket és Sámson már kilép bárki kezére aki ki akarja venni. 

Telnek a napok.....................

.... egyik a másik után, én pedig hol a mennyekben szállok - amikor a doki jó hírekkel vár délután - hol pedig a poklot járom, magamba zuhanva. Keserves árat fizetek a figyelmetlenségemért. A tetejében olyan hihetetlenül ragaszkodik hozzám, hogy sokszor elbőgöm magam. Mikor annyira rosszul volt, még félholtan is vonszolta magát felém, hogy hozzám bújhasson. Bedugta a kis fejét az állam alá és mozdulatlanul rám tapadt, le sem tudtam tenni (nem is akartam) a szemét is csukva volt, a kezemet a mellére tettem és figyeltem hogyan lélegezik. Körbe kerítettem egy jó meleg polár pléddel és együtt ültünk hárman, halkan imádkoztunk. Ez volt minden, amit ott és akkor tehettem érte. Mózes pedig a vállamon ülve bújt az arcomhoz. 

Szegény Szent Ferenckémnek már lekopott a festék a feje búbjáról, annyit puszilgatom, hogy segítsen.

És itt a családom, akiknek nem győzök elégé hálás lenni. Ők nem madarászok, nem is igazán vannak oda a papagájokért, de együtt élnek velük, mert az nekem jó. A lányom, aki éppen nem egy papagájfan, meglehetősen pokróc természete tud lenni, de hang nélkül odajött és ő segített Sámsont etetni a fecskendővel, mikor válságos állapotban volt, szigorúan kétóránként és addig ügyeskedett, míg sikerült legalább egy fecskendőnyi kaját belediktálni a begyébe. A férjem, aki éppen ma mondta, mikor megint magam alatt voltam a doki után, hogy addig hordjuk míg meggyógyul. De az az igazság, hogy ez azért bátor kijelentés volt, tekintve ennek a hordásnak az összes vonzatát. Azt mondta, nem baj, valahogyan megoldjuk. Igazi társ, jóban-rosszban együtt vagyunk. Mostanában inkább csak a rosszban.Úgy látszik, ez egy ilyen periódus.

Mami sincs jól. Valami van a gerincével, iszonyatos fájdalmai vannak. Szinte fel sem tud kelni, mindent oda kell készítenem a keze ügyébe, mert aztán mennem kell dolgozni. Már annyira kevesen vagyunk a cégnél, elküldték a többieket vagy elmentek, hogy esélyem sincs a szabadságra. Az is igaz, hogy ez már vagy 3 éve így van. Szóval úgy csinálom, hogy ötkor kelek, hétig pedig elintézek mindent. Elkészítem a nemes fiúk gyümölcsét, amit frissen viszek nekik magammal,megetetem és kitakarítom Csibit és Bubit,közben kapnak egy búbpuszit is, (szegények nem voltak kinn, mióta Sámson rosszul lett, de jól tűrik, milyen nagy szerencse, hogy ott vannak egymásnak) elkészítek maminak mindent a reggelitől, ebédtől kezdve a gógyteáig, gyógyszer kikészítésig, megetetem Dánielt, vizet adok neki és akkor összeszedem a zöld fiúkat és indulunk dolgozni. Benn van egy helyük az asztalomnál, ahol kivárhatják a fél tízet és indulunk az egyetemre. Onnan én vissza és igyekszem mindent megcsinálni négyig, mert akkor rohanunk vissza a fiúkért. Aztán haza, először mamit rendezem, de a fél kezemmel készítem a nemes vacsorát, aztán gyorsan még főzök másnapra, elvégzem a szokásos házimunkát, bepapírozom a szállítókat másnapra, közben azért még felmegyek Sámihoz és Mózeshez, akik nagyon igénylik azt a kis lopott félórát, amikor összebújunk hárman és beszélgetünk, utána csinálom a dolgom újra. Aztán valamikor lefekszem és reggel kezdem előlről. Kicsit fáradt vagyok, de mi ez Sámi szenvedéseihez és ahhoz hogy minden nap vadidegen arcok vannak egész nap körülöttük.

Nem is tudom, mért írom ezeket. Valahogy ma délután annyira rossz érzéseim vannak, csak ülök és potyog a könnyem. Alig várom, hogy értük mehessek............. 

BékiPetinek és mindenki másnak

Ezt most szégyenletesen kimásolom az index fórumról (most írtam fel, hogy az én hülyeségemből tanuljanak), de éppen indulok értük az egyetemre és nem akarom újra írni, mert az egy csomó idő:

Volt egy képünk, mindenki utálta, de akitől kaptuk szokott hozzánk jönni és nem mertük kidobni. Fenn lógott a hálószoba falon, pont azon a falon, ahová Sámiék nagy kalitja került novemberben. Mikor beállítottuk a kalitot, természetesen figyeltünk rá, hogy ne érjék el, ne legyen a kalit a falnál. Igen ám, de valamelyikünk (vagy pont én vagy mami mikor sprickolta őket) meglöktük a kalitot, ami nagyon könnyen gurul és a felső alvórúdjukról éppen elérhető lett. Később én észre is vettem hogy megrágták, de én azt hizzem ez valami műanyag bevonat, mert úgy nézett ki. Levettem a képet onnan és elraktam és békében ültem a babérjaimon, egészen a múlt szombatig. 

Katusom leszedett egy darabot belőle, bevittem és a doki azt mondta ez fémfólia és éppen alkalmas arra, hogy ilyen betegek legyenek tőle.:-(((( Most aztán akár Canossát is járhatok, mert akkora baj lett belőle, hogy azt hiszem sosem bocsátom meg magamnak.

Már várta a doki mind a két őrizetest, mert akinél este voltunk(Békásmegyerre kellett menni, oda vitték ki az injekciót) elvitte neki Mózi röntgenjét még tegnap. Nagyon rendes volt, mert a fiúk egy cellát kapnak, hogy legalább ne árválkodjanak egyedül. Sámit szegényt megszondázzák, de muszáj hogy egyen. Akár több hétig is eltarthat ez az állapot. Naponta visszük-hozzuk őket. Hétvégén nem kell, akkor otthon lehetnek. Gézcérnát gyártunk otthon, azt kell beletenni a tápba, kanállal kell etetni, hogy a cérna belekerüljön a zúzájába és vigye kifelé a fémet. Éjjel még kapnak lámpát, de akkor is maradhatnak együtt. Szóltam neki, hogy arra vigyázzanak, hogy Mózes iszonyatosan védi Sámsont (én féltem hogy verni fogja , mert beteg, de erről szó sincs). Amikor otthon etettük Sámsont Mózest be kellett tenni a kalitba, mert rászállt a vállunkra és ott üvöltött hogy ne bántsuk Sámit. Egyébként is olyan ereje van, mint egy kis bikának. Az új hálóban velünk vannak éjjel is, (amúgy is így terveztük, mert nagyon hiányoztak), ez egy kisebb kalit. Sokszor be kell nyúlnom, hogy tegyek be dolgokat, friss vizet, ezt el is mondom nekik és Mózesnek, aki szívből utálja ha mellette nyúlkál valaki, esze ágában sincs ráfogni a kezemre, esetleg megharapni. Szóval érzi hogy valami nem kerek.

Borzasztó dolog ez, de mégis döbbenetes mennyire intelligensek, milyen nagyon okosak. Csak ne legyetek ekkora idióták, mint én, ne így tapasztaljátok meg!!!:-(((

Mózes....

zúzája is teli van fémmel!!!!!
Duplán szorítsatok. Mindkettőjüket hordom naponta nappali kórházba, reggeltől délutánig az egyetemre.:-((((

Kedveseim!


Ti, akik olvassátok a blogot, kérlek küldjetek pozitív gondolatokat, Sámson élet-halál között van. 
Még ne is kérdezzetek, képtelen vagyok beszélni, írni róla.
Csak segítsetek!
Kérlek Benneteket, segítsetek! Egyszer már megtettétek a csodát, mikor elveszett, most is csak valami ilyesmi segíthet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Változtatnunk kell........

bizony sok mindenen. Maminak nagyon ronda combnyaktörése van, megműtötték, a helyzethez képest jól van, bár nagyon sok mindent elfelejt. Szegénykém, vasággyal együtt vagy 45 kiló. Mindegy hová esik, mindenhol eltörik valamilye. Most egy ismerősöm ajánlotta a Schüssler sót, ha kijön a kórházból akkor veszek is neki, hátha segít rajta.

Az egész házat át kell variálnunk. Ő eddig az emeleten lakott, bár már régebben is ajánlottuk, hogy költözzön inkább a földszintre de nem akarta. Az emeleti szoba  a legmelegebb, szeretett ott lakni. Na ennek most vége, mert 2 műtött lábbal nem lehet lépcsőt járni, így aztán át kellett költöztetni a földszintre, mi meg felmentünk az egyik emeleti kis szobába, ami sajnos annyira kicsi, hogy a 3 nagy kalitka nem fér el már ott. Az emeleti nagyszoba pedig padlószőnyeges, ott biztosan nem lehet kalitokat berakni, mert a Jóisten sem tudná tisztán tartani. Maradt az a megoldás, hogy a régi hálónkban maradnak a madarak Mamival, mi felköltöztünk. Aztán kezdtek a gondok előjönni. Nincs egy szoba, ahol nyugodtan kiengedhetem a bandát. Bubi úgy szeret kijönni, hogy a szobában maradunk, ott őt nem ingerli semmi, nem sikítozik félelmében, hanem szépen eljátszogat velem, simizem és ő bújik. Konkrétan utál a nappaliban lenni, zavarja a tv, ő csak így velem szeret összebújni. A földszinten van a konyha, oda hosszú távra nem tudom őket bevinni, mert a sapisok leamortizálják a pillanat tört része alatt.Tegnap már kínomban mind kivittem a konyhába és sovány malac vágtában mentem utánuk. Semmi arrogancia nem ütötte fel a fejét, de mégsem az igazi ott. Később a kicsiket eltettem aludni, Sámi és Mózes pedig elköltötték a vacsijukat a nappaliban, kicsit még mókoltak kinn aztán ők is mennek aludni. Összességében az egy nagyon jó dolog lesz, hogy Mami egész nap ott lesz velük, de az még mindig nincs elrendezve, hogy hová tudom kivinni mind a négyet.

Most azon agyalok, hogy azt a padlószőnyeges felső nagyszobát valahogyan átalakítom papagájos szobának. Jó tágas szoba, lehet benne repdesni, játszani. Aggatok fel a lámpára egy boingot, azon ücsöröghetnek és akkor megoldódna a játszószoba. Komolyan arról beszéltünk a párommal, hogy ha nem sikerül olyan házat vennünk, ahol van egy fél szoba a madaraknak, akkor viszont abban gondolkodunk, hogy nagy hálószobánk lesz és újra bevisszük őket oda.

Az a legnagyobb baj, hogy annyira megszoktuk (és szerintem ők is) hogy egy kupacban vagyunk, hogy bizony ki kell mondani, nagyon hiányoznak...............

Jár az agyam mint a motolla, meg kell ezt is oldani, majd csak kipattan a szikra!

Addig is néha elolvasgatom ezt:

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!

Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!

Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és

szeretete az igazság kimondásához!

Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Gyorshírek

Megint nagyon jól sikeredett a péntekünk. Nem egyedül voltam, egy kedves topiktársunk a férjével együtt velem tartott. Megnéztük a növögető apróságokat, aztán a két legidősebbet kihoztuk játszani. Mintha egy zsák bolha lett volna kinn az asztalon. Már kezdenek röpködni is, ügyesek és érdeklődőek, mint általában a sapisok.

Ma képeket kaptok:

Nagyon cuki ez a két legényke. Később betettük őket a kalitba és ott játszogattak, kurkászgatták egymás tollát.

Később kijött Merlin is. Törölközőbe tettem és elkezdtünk barátkozni. Hihetetlenül nyugodt, békésen hagyta hogy a nyakát, fejét simogassam és közben persze beszélgettünk. Én teljesen le vagyok ájulva tőle, annyira aranyos, remélem, hogy ő is elégedett volt velem.

Hatalmasat nőtt és a farka végén már jönnek a vörös tokok.

 

Az idő, mint mindig, elrohant pillanatok alatt. 

Sajnos rossz híreim is vannak. Mami ma reggel elesett, combnyaktörést kapott ismét, most a másik lába törött el. Most kórházban van, délután műtik, este megyünk be hozzá.

Lehet, hogy a blog kissé akadozni fog.

P É N T E K

Nincsenek filmek (illetve csak egy), a képek is elég rossz minőségűek, bár lesz olyan amit megosztok Veletek, mégis ez a péntek az utóbbi évek legnagyszerübb, legvidámabb napja volt!

Hát lássuk csak, mitől különbözött ez a péntek az összes többitől és az összes többi naptól............

Jól felpakolva érkeztem, Katinak hoztam nevelőtápot 2 zacskóval, ezért aztán igyekeztem is minél előbb oda érni. Teljesen sablonosan indult a délután, megittuk a kávénkat, beszélgettünk, Dorkával játszottunk, aztán kimentünk kimérni a magokat a madárházba. Itt ért az első meglepetés, Fáni megszólított. Évek óta járok hozzájuk, sokszor próbáltam beszélgetni vele, de ilyen, hogy ő magától szólított volna meg, még sosem volt. Oda is álltunk Katival és diskurálgattunk vele. Fáni különleges jákó, a nyakán gyönyörű rózsaszín tollai vannak. Ő és Kati másik párja is (Merlin szülei) a kisebb típushoz tartoznak. Van az a nagyobb, izmos típus, ilyen pl. Trompi párja, Pepegyerek, aki Grincike madara (Trompi tenyésztése) már 5 hónaposan akkora volt, mint egy rántani való csirke!:-))) Kati jákói kissé világosabbak és kisebbek. Nagyon szépek.

Amikor bementünk Dorka izgatottan szaladt hozzánk:"Mama, az egyik tojás mozog!" No, Dorka, biztosan rosszul láttad!:-) A kislány azonban erősködött, hogy az bizony úgy van, menjünk be vele a keltetőkhöz és nézzük meg mi is. Bementünk és hát teljesen igaza volt, az egyik sapis tojás lakója úgy döntött, itt az idő kibújni a tojiból. Először a repedést tágította, közben csipogott is, néha megpihent és mi dermedten álltunk a gyönyörűségtől, hiszen Katin kívül ki láthatta közülünk a természet ilyen csodáját.

Sajnos, a rohanás árát is megfizettem, mert elvittem a gépemet kártya nélkül, úgyhogy az egyetlen dolog ami a kezem ügyében volt, az a Nokia E65b kamerája. Azonnal el is kezdtem felvenni vele a kelést, hát így sikeredett:

Van itt még pár perc, közvetlenül a kelés utáni pillanatok:



Nekem 54 évet kellett megérnem, hogy ezt láthassam.:-)))

Később aztán még jöttek madarászok, kihoztuk Merlint és a két 9 hetes kissapist. Annyira vicces volt, Merlin üldigélt a kis dobozába, neki ugye még nincs tolla, most jönnek a tokok rajta ( a kis seggén már láthatóak a vörös tokok), ezért nem vettük ki, ott melegebben  volt. Hát az egyik kis sapis úgy gondolta, ha Mohamed nem megy a hegyhez...... és két pillanat alatt beugrott Merlin mellé, aki csodálkozva nézegette a kis sárgagatyást. El is kezdtek ismerkedni, erre betettük melléjük a másik sapisgyereket is és hármasban igen jól elszórakoztak, végül a sapis gyerekek el is aludtak Merlin mellett, aki úgy üldögélt köztük, mint Guliver a törpék mellett. Sajnos erről is csak telefonos képeim vannak:

Visszatettük az összes babát, mert már álmosak voltak és onnan elszabadult a pokol....:-))) Az egyik vendég, egy rém jópofa csaj nekiállt anekdotázni a madarairól, neki is van pár. Talán aki nem tart madarat, nem ismeri a papagájok jellegzetes mozdulatait, az nem tudta volna könnyesre röhögni magát, de a történeteket kísérő mozdulatai, a mimikája annyira tökéletesen utánozta egy papagáj viselkedését, hogy bizony a végén sírtunk a röhögéstől. Nagyon jól esett, annyi minden baja van az embernek, szükség van időnként ezekre az önfeledt pillanatokra.

Külön öröm volt nekem, ahogyan Kati kacagott, a párja halála óta még nem láttam, hogy ilyen jól és felszabadultan érezte volna magát!!! Hát ezért írtam, hogy az utóbbi idők legvidámabb péntekje volt a múlt heti!!!!!!

Jaj és még valami! Pénteken egy topiktársunk férje járt nálunk, ő is papagájimádó és profi fotós. Készített a bandáról néhány képet, itt ti is megnézhetitek:

https://picasaweb.google.com/khunyadi/Madarak#