Lehet, kicsit szomorú.........

Persze, nem annak indult. Jól telt az egész nap. Játszottunk, főztünk, sütöttünk..... isteni volt.
Mindig ilyen, kedves csipkedés, harapdálás, aztán meg játék, kicsi bújással, kedveskedéssel. Még hallottam, ahogyan Katus csendesen súgja a barátjának: "Nézd, anyát és Csibit !!!!!!Fantasztikusak!!!:-)))
Szóval, ők már elfogadták a kis banditát. Én meg tervezgettem, hogyan lesz, ha Zizi is hazajön. Megkérdeztem Kygát, hogy mit hová tegyek, elhoztam a kölcsönkalitot, amit majd visszaviszek ha összeszotak és egy kalitban lesznek. Elképzeltem, mikor majd összebújva üldögélnek benn és én nézegetem őket.
Csak ültünk, Csib a vállamon, aztán kibukott belőlem az utóbbi napok aggódása, a félelem, hogy elvesztem Csib szeretét, holott tudom, hogy ők erősen kötődnek az emberhez. Nem tehetek róla, de úgy elkezdtem bőgni, mint az albán szamár. Ültem és csorgott a könnyem, zokogtam.... Csib megdöbbent, sosem sírtam még, nem is vagyok egy ilyen sirdogálós típus. Teljesen ledermedt, szorosan az arcomhoz bújt, aztán lassan megfordult és a csőrével finoman odanyúlt és megkóstolta a könnyeimet. Nyilván fogalma sem volt, hogy mi az, csak érezte, hogy valami nem kerek. Na ettől aztán még jobban rázendítettem........ Aztán mégis összeszedtem magam, szegény papára ráhozom a frászt, ha így meglát....
Ő azonban onnan már nem mozdult rólam, hiába akartam felrakni a játszótérre, akkor felgyalogolt a hátam közepére, hogy ne érjem el.
Tudom, hogy ez a helyes út amin vagyok. Amikor 1/2 10-kor érek haza és ő ébren vár, mert egész nap egyedül volt, akkor mindig tisztán látom ezt, csak aztán most, hogy egy kicsit többet otthon voltam a Húsvét miatt, akkor éreztem úgy, hogy jó ez így, mert ő is olyan boldogan játszogatott, élvezte, hogy együtt vagyunk. De kedden már más világ jön, akárhogyan is bömbölök, ennek így kell lennie. És eltűnik a hasáról az a folt, amit bánatában tépked ki, hogy ennyit egyedül van. Már ezért megéri!!!!!!!!!
Hát ennyit mára!!!