Csodás volt ez a vasárnap! Tudom, hogy erre pár embernek felszalad a szemöldöke, hogy hát hogyan is lehet az embernek két papagájjal csodás napja, de hát hallgassátok meg!!
Már a reggel is jól indult. 8-kor kelés, Csibit hamar kivittem aztán vissza a pihe-puha ágyba a kis ganajjal. Először a papát mászta meg, de mivel neki ilyenkor már melege van és nem használ pizsit, ezért gyorsan le is vettem róla, mert a vállán randalírozott és azért a köröm az köröm. Aztán az én vállamra ült fel és mikor láttam, hogy emeli az egyik lábát, már tudtam, hogy én is szunyálhatok még egy sort. Aztán arra ébredtem, hogy ül előttem és a csőrével finoman rendezi a szempilláimat meg az orromat. Na szóval, aki látott már kifejlett sapis csőrt, a maga hegyességével és élességével, az tudja, hogy ez azé nem semmi. Bár a mérete nem egy amazoné vagy egy kakadué, mégis, ha a sapis megfog valamit, akkor az meg van fogva. Konkrétan. Mikor ezt először csinálta, a víz is levert. Az jutott az eszembe, hogy ha most ráfog pl. az orrcimpámra, na akkor nem én leszek a Kazinczy verseny ezévi győztese. Hála Istennek, eszébe sem jutott ilyesmi. Talán nem értette, mért van csukva a szemem és nyitogatni akarta vagy ilyesmi…. Az a lényeg, hogy ma már tudom, nem amortizálni akarja az ő kedves gazdáját, inkább csak ez is a szeretetének egy jele.És a legújabb: szorosan odadugja a csőrét a szám elé, hogy nosza, tessék mááá ouszilgatni. Mindig kitalál valamit a furmányos agyával!!!! Aztán kiült az ágy támlájára Zizivel beszélgetni, egészen jól elvannak már egy kis távolságra egymástól.
Gyors reggeli a szokásos módon, aztán csak csengettek, Katus barátai jöttek, nagyon szeretik Csibit, már szedték is le a játszótérről és vitték befele a nappaliba magukkal egy kis játékra. Mentem én is utánuk Zizivel, mert ami jár az jár. Neki is.Aztán Csib is visszament a kalitja tetejére és nagy egyetértésben ücsörgött mindenki a maga kalitjában és rajta.
Dél körül érkeztek Eniék. A kislány még nem látta a „kis Csibit”, most találkoztak először.Enikő megkért, hogy vegyem ki neki a madarakat és fotozzam le velük. Ez abszolút az elveim ellen van. A sapis lába erős, fogóláb, az a szorítás, amit én meg sem érzek egy 3 éves kislánynak kellemetlen érzés lehet, Zizi ugyan még nem szorít, de az ő körme viszont tűhegyes, mint a fiókáké, hogy jól meg tudjon kapaszkodni. Csibi izgatott is volt, láttam a testbeszédén, ahogyan fel-alá járkált a rúdon. Mondtam is Eninek, hogy talán majd legközelebb, most nem lehet.Aztán később kivittük Csibit a konyhába a játszóterére. Emese sógornőm szépen levette, simogatta, játszogatott vele. Csib lenyugodott. Akkor szóltam Eninek, hogy húzza rá a trikója ujját a kezére, odatettem Csibészkét és elkészült a vágyott kép. Azután kimentünk Zizushoz és vele is lefotoztam. Aztán mindenki vissza a helyére. Délután dologoznom kellett, későn értem, már csak gyorsan megetettem őket. Illetve inkább csak Csibit, Zizi nemigen eszik már a tápból, na de Csibészke annál inkább. Meg is állapítottuk Kyga párjával, hogy inkább hasonlít valami anyakomplexusos pasihoz, mint egy felnőtt sapishoz!!! Kér, mint a fiókák, aztán olyan jóízűen és boldogan eszeget, hogy öröm nézni a kisdisznót.
Na röviden ennyi, hát ettől volt olyan boldog ez a vasárnap.
Ja és még valami. Mostanában olvasgatom a „Salamon király gyűrűjét” újra. És közben röhörészek magamban. Különösen annál a résznél, hogy míg egyesek azért csukogatják az ajtót-ablakot, hogy el ne repüljön a madár, mások azért, hogy be ne repüljön. Átalakítva ezt a mondatot a mi kis életünkre, úgy néz ki a dolog, hogy míg más helyeken azért kell udvarolni a háziállatoknak, hogy odamenjenek hozzád, nálunk ez úgy alakul,hogy azért udvarolsz, hogy hagyjanak már lógva kicsit és ne másszon rád mindegyik vagy lehetőleg ne egyszerre. Mert amíg a nagy a válladon ül és mászna befelé a szádba merő barátságból, a kicsit a másik kezeddel simigéled a kalitban, tuti, hogy Dániel meg hátulról bököd a lábával, hogy nehogymá őtet kihagyd, a barátkozásból….. és ez nagyon-nagyon jóóóóó!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése