Ez egy tollas blog .......................

Jobban kedvelném a dolgokat, ha a nap legalább 36 órából állna és nyilván akkor sokkal több időm lenne írni is. A unoka-pásztorkodás sűrű program lett az életünkben, tekintve hogy eleddig egyszem unokánk imád nálunk lenni. A héten is itt volt szombaton és vasárnap is. A világon semmi gondunk nincs vele, leszámítva hogy reggeltől estig lefoglalja az embert, de hát ez így természetes, egy 20 hónapos babával még kell játszani, illetve meg kell tanítani játszani, hogy később majd egyedül is elfoglalja magát. Na de hát mi nem ketten játszunk együtt, hanem minimum négyen, hiszen ott van mellé még két tollas is, akik szintén kikövetelik maguknak, hogy velünk játszhassanak. Ékes példa erre Csibészke szombati hisztije. A hálóban, az ágyon játszottunk, Rebi, én, Sámson a vállamon. A játék az volt, hogy Rebi különféle színű karikákat nyújtott Sámsonnak, aki óvatosan elvette a kezéből, kicsit megforgatta-megrágicsálta, aztán ledobta és jöhetett a másik. Csib az ágy végénél üldögélt és kétpercenként felháborodottan rikkantott egyet. Hát egy darabig hallgattuk, de már bizony mindenkinek az agyára ment az éles hang, odanyúltam hát és ő azonnal ráült az ujjamra. Odavettem magamhoz és akkor elkezdett nyúlni a nyaka, mint a giliszta, egyenest Rebeka felé és Ő akarta elvenni a kezéből a játékot! Tiszta sor, az írigy kis ganyé akart játszani Rebekával, nehogymá csak Sámi játszhasson vele.
Úgyhogy váltottunk, innen Csibészke vette el a karikát, aztán olyan bugajakabos fejrándítással eldobta, Rebeka szaladt és visszahozta aztán kezdték előlről! Ezenközben a nagy zöld madár ült az ágy végén és ha Rebeka kacagni kezdett vagy magyarázott valamit halandzsanyelven, akkor ő is azonnal utánozta.
Csibi kifejezetten szereti a gyerekeket. Már többször is megfigyeltük, tavaly, mikor Békipeti kisfiával puszizkodtak, szóval már akkor is látszott, hogy nemhogy nem idegesítik őt a kicsik, hanem kifejezetten keresi a társaságukat.