2009. október 14., szerda

Életkép...

Hát a tegnapi napon nem volt semmi. Délelőtt Ócsán jártunk mamival, csuda idő volt az biztos. Mostanában mindig a nulláson megyek, igaz hogy km-ben hosszabb, de időben lényegesen rövidebb, mintha átmásznék az egész városon. Az idő azonban valami rémületes volt, akkorákat taszigált a szegény autón, hogy nem győztem a kormányt szorongatni. Aztán szépen beálltam egy kamion árnyékába, ami egyenletesen haladt olyan 100 körül és békésen elkocogtam mellette. Ha valaki le akart tolni, azt elengedtem, így aztán kényelmesen leértünk. Ilyen gyorsan már régen intéztük el a dolgainkat és máris nyargalásztunk haza. Közben benéztünk az új Versele áruházba, ami Vecsésen van. Eszméletlen a kínálat, most ott volt a tulajdonos is. Én nem ismerem, de mikor látta, miket szedek össze rákérdezett, hogy milyen papagájnak viszem. Felsoroltam, mert hát a javát Kygáéknak vittem, nekem csak egy-két dolog kellett. Akkor megmutatta, hogy bizony az aráknak kapható igazi löszdarab, amiben benne van midenféle ásványi anyag, ami a szervezetük számára nélkülözhetetlen, úgyhogy hamar vettem Katinak olyat is. Összeségében rendkívül udvarias és segítőkész mindeki abban a boltban. Ezt mi eddig nem nagyon tudtuk, hiszen többnyire kiszállítással rendelünk tőlük Katival, de megnyugtató dolog volt, hogy hozzáértő embereket lehet ott találni, arra az esetre, ha valami kérdése van az ember lányának.
Már korán, kettőkor otthon voltam, ami nagyon jól is jött, tekintve, hogy a két kis tündérvirág feketesapis jóvoltából a nappali úgy kinézetre inkább hasonlított valami gazdabolt takarítás előtti állapotához, mint emberek által lakott szobához, úgyhogy megragadtam a porszívót és hirtelen felindulásból azonmód ki is takarítottam. Aztán mindenki intézte a dolgát, béke és nyugalom volt. Sámson, szokásához híven a vállamon üldigélt, az sem zavarta, hogy a mosogatógépet pakoltam ki és fel-le hajolgattam, ő meg időnként meglódult és velem együtt lógott a vállamról. Lassan kezdett besötétedni. Általában ilyen tájban érek haza, Csibészke pedig ilyen tájban felkenődik a kalitajtóra és ezerrel ordít, sipol, morog, hogy ugyan vegyem már ki. Ma azonban nem ez történt. Olyan csend volt, hogy csak egy idő után tudatosult bennem, hogy valami nem kerek és elkezdtem figyelni őket. Döbbenetes volt! Ez a két kis szaros összebújva, egymást kurkászva és etetve, gyengéden szeretgetve üldögélt a felső rúdon. Csibészke olyan vehemenciával etette Bubit, hogy szegény kislány majd hanyatt vágódott a rúdon.Néha az egyik lábukkal megkapaszkodva a kalit tetején, a másikkal kicsit bírkózva lógtak vagy csak meneteltek egymás után fejjel lefelé. Egész este egy árva ordítást sem lehetett hallani a kalitjuk felöl, motyogva, huttyogva játszottak, én viszont csak ültem és néztem őket annyira bájosak voltak. Azt hiszem, vagy háromszor hívtam Katit és helyszíni tudosítást adtam a kicsikről. Kati rettenetesen örült, aztán csak annyit mondott, már előbb össze kellett volna hoznunk őket.... Most már mindegy, a lényeg, hogy csak eljutottunk idéig!!!! Minden jó, ha a vége jó!!!!!!!!!!!!!:-)))

1 megjegyzés: