Reggelente lemegyek a garázsba, mert az ablakain keresztül látom, ahogyan reggeliznek. Egyre többen és többen lesznek. Minden rangú és rendű, nagyok, kicsik és még kisebbek. Ők az én kosztosaim. Ami mag kikerül a szobai madaraktól, gondosan összegyűjtöm, felturbózom még egy kis feketeszotyival és kiteszem a kinti ázó-fázó népségnek. Aztán állok a garázsban, lesem őket vagy fél órán keresztül és a szívem megmelegszik........
Van ott ugri-bugri kis széncinke, feketerigó, zöldike, rozsdafarkú és még legalább 2-3 féle, szégyenletes módon nem is ismerem a nevüket, a legnagyobbak pedig egy fiatal balkáni gerle pár.
Nincs veszekedés, vita, mindegyik szépen megkeresi a neki való etetőt és békében eszegetnek egymás mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése