2011. március 1., kedd

Tegnap délután ültem a rendelőben és vártam, hogy kiadják a zöld fiúkat. Általában ha bejelentkezem akkor kiveszik őket az internátusban lévő kalitból, megkapják a délutáni injekciót és mehetünk haza. Most már szemre jól vannak, az erejük és a hangjuk is kezd visszatérni és méltatlankodnak erősen mikor a jó doktor kipecázza őket a helyükről.
Egy hófehér hajú idős néni üldigélt mellettem, bentről hallatszott némi motozás és egyszer csak Mózesem nem éppen suttogó hangon elkezdett visítani. A néni halottsápadt arccal megszólalt: "Úrissssten, valaki rálépett a malackámra!" Valószínűleg az elmúlt napok okozta stressz miatt, valami elemi erővel tört fel belőlem a röhögés, ellenálhatatlanul és megállíthatatlanul. Aztán a néni mellett ülő hölgy megszólalt:"Ez talán inkább valami madárféle lehetett!" Aztán vörös arccal a szégyentől hebegve és bocsánatot kérve, de közben folyamatosan idiótán röhögve elmondtam, hogy ez éppen két nemes papagáj benn, akiket injekcióznak. Engesztelésül meg is mutattam a fiúkat a hordozón keresztül, mikor már kiadták őket. A néni teljesen elképedt. Nem is tudta elképzelni, hogyan lehet ekkora madarakkal egy lakásban élni

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon aranyos :)))) És örülök, hogy jobban vannak / vagytok!

    VálaszTörlés
  2. Te Mizoka, lassan atirhatod a blogod alcimet 4-rol 5-re:)
    Orulok, hogy meggyogyultak a kis zold pulykak, nagyon izgultunk Ertetek:)

    Sok puszi:

    sipirc

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen!!!!!!!
    Sipike, javítom majd!!!!:-))

    VálaszTörlés