Így élünk mi..............

Újabb egy hónapra való gyógyszert kaptunk Sámsonnak és megérkezett az aloés-gyógynövényes méregtelenítő is. Kibontottam tegnap, konkrétan nem volt túlságosan bizalomgerjesztő, egy ilyen sűrű trutyi, a színe meg.... hát arról ne beszéljünk.:-) A kásájukba keverem, mindegyik egy mokkáskanállal kap bele, ronda vagy nem ronda, de úgy zabálják, mint aki életében még nem evett. Hát van ebben valami, hogy igenis nagyon hasznos az aloe. Én régebben is adtam nekik kúraszerűen, de az csak sima aloe vera gél volt, nagyon jó étvágyuk volt tőle, a tolluk is csillogott, én ezért hiszek benne. Tudom, sokan vannak, akik lefikázzák, én úgy vagyok vele, hogy mindent meg kell próbálnom, hogy a fiúk helyre jöjjenek. 

Közben pedig az összeszoktatás-projekt is erősen beindult. Talán-talán elmondhatom, hogy mintha Sámi kezdené elfogadni Merlint. Bár már Mózesre is féltékeny, mikor meglátta, hogy Morzsi kurkássza Merlint, azonnal odarohant és ő pedig Mózes tollait kezdte el rendezgetni, közben meg is etette. Még mondja valaki, hogy egy papagájnak nincsenek emberi érzései...:)

Mint tudjátok, azért mi igaziból olyanok vagyunk így madarastul, gyerekestül, emberestül és kutyástul, mint egy nagy olasz család. Mindig történik valami, mindig valaki akciózik, úgyhogy nálunk az a szó, hogy unalom, szinte ismeretlen. Az emberem, aki kissé nagyot hall, néha elég hangosan beszél, mire a tollas népek azonnal túl akarják harsogni, olyan káosz van, mint a Bábel tornyában, a papa magyaráz, Sámson és Merlin hozzá kukucsol vagy egyszerűen csak Bubit hívják, mire Merlin időnként beleordítja, hogy "Halló, mi van?". Papa szerint valami táblát kéne kitenni a kapura és ráírni, hogy "Ideg és elmeosztály . Hendikeppes háziállatok és humánok menhelye". Jut eszembe, Merlin időnként megjegyzi: "Bolond vagy?" Kitől tanulhatta???:-DDDDD

Néha papus röhögve közli, hogy normális ember normálisan él, mi meg teli vagyunk tollas és szőrös gonosztevőkkel, hozzá pedig néhány erősen lökött felnőttel és gyerekkel. Arról nem beszélve, hogy míg egy normális ember igyekszik takarékosan élni, spórolgatni, mi szinte az összes "fölös" anyagi javunkat az állatkertünkre költjük. Mi még nem eszünk a gyümölcsökből, amikor primőrök, de a madarak és az unokák már tömik magukba befelé, hát szerinte tuti leesett a diszléc nálunk. Mindegy. Én szeretek ilyen retardált lenni.

Szóval itt vagyunk ennél az összeszoktatásnál. Vannak nehézségek, aztán a múltkor kicsit belegondoltam abba az időbe, mikor a kis Mózes rémült szemekkel, marva-harapva megérkezett hozzánk és szépen le is vezettem magamnak, mért kínlódunk most ennyit Merlin beszoktatásával. Mint tudjuk, Mózes rettegett az emberektől, nemhogy nem repült rám vagy hozzám, hanem igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, a kalitból nem kijönni, de ha mégis akkor a tőlünk legtávolabbi ponton leülni és ott maradni. Igaziból Sámson segítségével kezdett helyre jönni a kis lelke, kezdett bízni bennem és lassan az a rémületes gát is feloldódott benne, de hónapok teltek el, mire egyáltalán a közelünkbe jött vagy egészen mellénk és ő is játszani akart. Ma meg már ott tartunk, hogy ő az első, aki kidugja a csőrét a kalit rácsán keresztül egy puszira vagy egyszerűen felül a vállamra, előre szegezi a szemét, mint az a bizonyos első alabárdos, és onnan őt senki hat ökörrel sem tudja kimozdítani. Néha fésüli a csőrével a hajamat, szorosan odanyomja a csőrét az arcomhoz vagy egyszerűen a fülemet sorjázgatja, de nem kell félnem hogy kárt tesz a hallószervemben, mert mindezt nagyon finoman és kedvesen csinálja. Néz rám közben a nagy bociszemeivel, hát igen............én vagyok neki a Botticelli Tavasza.:-))

Most itt ez a Merlin gyerek, normális lelkülettel, egészséges kíváncsisággal minden felé és bizony ő kifejezetten ott akar lenni, ahol mi vagyunk, ráülni a vállamra és ott utazgatni a lakásban vagy csak egyszerűen a többi tollas mellett mókolni. Persze, hogy a két zöld ezt nem egészen érti. Mózes, aki fiatalabb, jobban veszi az akadályokat, Sámson lassabban fogadja el, de el fogja fogadni, mert rajta vagyunk a célon erősen.:-)

Mózikám, akiről tudjuk, hogy nincs 140-es IQ-ja néha egészen el tud varázsolódni. Ül valahol és konkrétan nem homályosítja el a szeme fényit az értelem. Olyankor oda szoktam menni, néhányszor elhúzom a szeme előtt a kezemet, majd lassan, érthetően elmondom neki:"Föld hívja Mózest, Föld hívja Mózest, jelentkezz!" Többnyire egy idő után már látom, hogy néz és igyekszik követni a mondanivalómat. Na, ilyenkor ha ott van Merlin mellette és pont lehajtja a fejét, akkor megmutatom neki, hogyan is kellene ápolgatni a kicsi nyakán a tollakat, anélkül hogy példul a szemit is kitolja a helyéből a nagy igyekezettől. Szóval szépen simogatom Merlin nyakánál a tollakat és biztatom Mózest, hogy ő is tegye ezt. (Az elején csinálta magától, de aztán egyik napról a másikra elfelejtette a dolgot.) Mózes csak néz----néz----néz aztán megcsillan a szemében az értelem és óvatosan odanyúlva ő is kurkászik, mire én hallatlan örömmel a hangomban dicsérgetem, hátha ez azért bevésődik az agyába, hogy ez jó dolog és dicséretet is kap érte. Aztán ezt a dolgot továbbfejlesztve ilyenkor Sámsont is odaviszem, egészen közel tartom a lehajtott fejű szürkéhez és neki is mutogatom, hogy ápolgassa ő is a kicsit, mert Merlin még baba, nem verekedni akar csak egy kis szeretere vágyik. Hát valahogyan így (papa szerint ha ezt kívülről valaki figyelné, amint én "foglalkozom", "táncolok", "együtt ordítozok" a tollasokkal, azonnal szirénázó mentőautót hívna és már húznák is rám a kényszerzubbonyt:-)  )................  aztán láss csodát, a héten egyszer csak Sámson odanyúlt, bár látszott a szemén, erősen gondolkodik, hogy üssön vagy kurkásszon, de végül beadta a derekát és vagy 3x szépen megigazgatta Merlin tollait. Hagytam kicsit, pihenje ki ezt a traumát, hogy az utált szürkéhez kellett érnie és akkor újra próbáltuk. Akkor is először odanyúlt, megigazgatta, majd jól kulin nyomta a meglepett kiscsajt, aki erre azonnal kihúzta magát, felborzolta a tollait és  közölte Sámsonnal papagájul, hogy "Anyád!" és megint ott tartottunk, ahonnan elindultunk!  Hát ilyen ez, néha két lépést megyünk előre oszt hármat meg hátra! De hát időnk van, türelem is van, meg szeretet is van. Esténként, mikor Merlin és Mózes már pihennek, Sámi befekszik a nyakam alá és többnyire éjfél felé ébredünk a nagyfotelben, akkor aztán elteszem alunni és én is lefekszem. 

A reggeleim viszont Merliné, mivel ő a nap első sugarával kel, sőt a nap első sugarával elkezd ordítani, de kegyetlenül, hogy "Halloooooo, hallooooo!" Azonnal rohanunk a földszintre, aztán szépen az ő segítségével elkészítjük a többiek reggelijét. Néha leülünk, kicsit megsimogatom az okos kis fejét, aztán fojtatjuk a dolgot. Van hogy fejjel lefelé lóg a hálóingemen és nagy igyekezettel próbál valami gombot leszedni róla, a hajamat rendezgeti, a fülembe próbál betömködni valamit vagy egyszerűen belelép a számba. Csudára tud figurázni, nem lehet haragudni rá, mert közben egyfolytában motyog és magyaráz. Nagy arc az biztos!:-)) És a szemei, hát az valami csúúúúcs, ahogyan az értelem süt belőle. Nagyon hamar tanul, már teljesen érti, ha gorombábban fog az ujjamra és rászólok, azonnal abbahagyja. Egyelőre szófogadó, a többit majd később meglátjuk, hogy mekkora ganyé lesz belőle (is)!:-)))

És a két kicsi!!!! Bubus és Csibi. Ők igazi sapisok, vagy egymás valagában vannak vagy vadul öldöklik egymást valami igen fontos dolgon összeveszve, például hogy a bőrdarabnak ki melyik végét fogja. Bubi lába sajnos továbbra is tépett. Már annyit golyóztunk Katival, hogy mért, hiszen jól el vannak, nem idegesek, szépek és egészségesek. Talán ez a nimfa odu az oka, lehet hogy nem férnek el benne rendesen és a bunyók közben Csib oda-oda kap a kicsihez. Hát nem tudom, mit csináljak,mert az odut nem akarom kivenni, nagyon szeretik.

Aztán itt van nekünk még Dániel. Márciusban múlt 15 éves, süket és nem lát jól, nehezen mozog, leginkább csak fekszik egész nap. Időnként becsörtet az őrizetére bízott tollas genghez, leelllenőrzi, hogy mind megvan-e, felzabálja a kalitokból kiesett maradékokat, aztán újra lepihen. Szereti a tollas trógereket, sosem bántja, ha valamelyik mellé repül, sőt a múltkor Mózesem elnézte a landolás ütemét és Dániel hátára érkezett., aki békésen hátra nézett, látszott a szemén hogy mit gondol: "Na mi van more, lovagolnál egy kicsit?" , de eszébe sem jutott hogy odakapjon vagy bárhogyan is bántsa a madarat. Nyugodtan álldogált, míg le nem szedtem róla a lovasát.:-)

Hát mára ezt gondoltam, lássatok bele kicsit, milyen is az élet nálunk. Mindenki vonja le a saját tanulságát, az biztos, hogy a gondok ellenére senkivel sem cserélnék, imádok így élni!:-)))