Gazdaképző

Ahogyan telnek a napok egyre többet tanulok a madaraimról és a madaraimtól. Nem mindig jópofák ezek a dolgok, bizony volt már, hogy elsírtam magam, mert úgy éreztem, nagy hiba volt a bandát Merlinnel kibővíteni és a tetejében azért is aggódtam állandóan, vajon a kis szürke királylány jól érzi-e magát köztünk. Aztán ilyenkor mindig valaki, főképpen Noémi, akinek hihetetlen empátiája van, lökött egy kicsit rajtam, csak hogy rázzam meg magam és ne adjam fel. Ezek hatására (is) és annak következményeként, hogy bizony a papagájnál intelligensebb madár nem nagyon van, azért elmondhatom mára, hogy a dolog jelentősen javult. Már nem probléma, ha egy helyiségben van a 3 nagy, nem azzal szórakozik mindegyik, hogy a másikat bosszantsa, hanem valamiféle tolerancia kezd kialakulni. Az idő majd még nyilván javít a dolgon.  Talán a zöldék már úgy látják, bármit is tesznek, nem tudnak a kis szürke boszitól szabadulni, hát inkább megpróbálják elviselni egymást.:-)

Itt kell idézzem Sz.Jutka egy mondatát, ami nagyon is idevág és amióta olvastam, gyakran az eszembe is jut, amit minden alkalommal egy félmosollyal nyugtázok és azonnal abbahagyom, ha éppen Merlinnel készülök idétlenkedni. „……….egy egészséges elhanyagoltság soha nem árt, sem gyereknek, sem állatnak :)……”

Mint a legtöbb ember, akinek még sosem volt jákója, de elolvasott róla egy csomó irodalmat, meg még több hülye fórumot, ahol Istenként tisztelik a szürkéket (kivéve az IDRE fórum, mert ott még segítenek is),én is úgy képzeltem, hogy ezek a jákó babák nem is tojásból keltek, hanem valami csoda folytán érkeztek ide a Földre. Nagyon sokan írják azt is, hogy rettenetesen vigyázni kell, mert ha az egojukat a földbe tiprod vagy megbántod valamivel arra azonnal tolltépés a válasz és a madár depis lesz. No,el tudjátok nyilván képzelni, hogy még a helyiségben is, ahol Merlin tartózkodott, lábujjhegyen jártam, állandóan figyeltem, nem tépi-e magát, aminek nyilván csakis én  és semmi más oka nem lehet. Vizslaszemekkel néztem, hogy mennyit eszik, hova kakál, mit csinál, milyen a kedve…………….. hiába mondta Kati barátnőm, hogy csak nyugodtan és rutinosan………..a végén én fáradtam ebbe bele  a legjobban. Aztán a családomat is állandóan egzecíroztattam, ne beszéljen hangosan, halkítsa le a tv-t, ne csinálja ezt, ne csinálja azt…… jól teli volt a púpjuk velem, az biztos!

Aztán érkezett a felmentő sereg Noémi barátnőm és a férje személyében, akik már 2 ilyen szürke gazembert birtokolnak évek óta és csak ámultak-bámultak, micsoda baromságokat csinálok a kis szürke „érdekében”, a tetejébe, mint egy elkényeztetett gyerek, Merlin olyan kibosszantott rossz volt, mikor ott voltak nálunk Noiék, hogy égett a fejem, mint a Reichstag. Jókat csípett belém, szinte megmutatta, hogy ő itt az úr, minden úgy történik, ahogyan az ő kénye-kedve diktálja, én pedig aggodalmas fejjel ültem magamba roskadva. Noémi hihetetlen emberismerő, azonnal levette, hogy mi a stájsz és miután hazamentek kaptam tőle egy jó hosszú levelet, ahol igen diplomatikusan, de számomra jól érthetően jelezte, hogy nem a madárral van a  baj, jóindulatú, kissé akaratos és szeszélyes a lelkem, mint a jákók általában, de kezelhető és ha valaki jól kezeli, akkor teljesen normális fiatal madárként fog viselkedni, mindenképpen kihangsúlyozta, hogy ne érezzem magam egy béna, tehetetlen gazdának, hanem most már túllépve az elmúlt idők nehézségein (mami műtétjei, a nemesek hosszadalmas betegsége) itt az idő, hogy átvegyem a csapatom irányítását, nevelgessem a kis szürkét is az elvárásaimnak megfelelően. Hozzáteszem, hogy az alatt a 2 óra alatt, míg ott voltak  elmagyarázták a jákó testbeszédeit, hangjait, jelzéseit, természetét, egyszóval amikor elmentek és a levelet is megkaptam, teljesen más szemszögből láttam a dolgokat és azt hiszem, sikerült egy 180 fokos fordulatot tennem, aminek a következményeként Merlin is egyre rendesebb kismadár és a zöldek is kezdik ezt az állapotot elfogadni. Vannak még gondjaim, de ezek eltörpülnek a kezdetekhez képest, amikor is őszülő halántékkal bírtam egy hülyét csinálni magamból.

No, az elmondottak folyományaként most ott tartunk, hogy Merlin egy teljesen jó fej, érdeklődő fiatal madár, tele szeretettel, figyelemmel az irányomban, kissé pimasz és akaratos, ha a zöld fiúkról van szó, de szerencsére ez is kezelhető, illetve teljesen jól leveszi, ha valamit tiltok neki, tudja mit jelent a nem szabad. A zöld fiúk is kezdik megtanulni, hogy igenis Merlinnek is jár  simi, vele is játszom, de mindent a maga idejében és hogy a szeretetem töretlen az ő irányukba is. Mózes sokat változott, gyakran jön ő is oda hozzám egy kis szeretetötpercre. Merlin nagyon rendes kismadár, egész nap egy hang nélkül eljátszik a kalitjában, anélkül hogy ez valami visszavonhatatlan lelki traumát okozna neki. Igaz, hogy minden nap gondoskodom valamilyen játékról, amivel szépen el tudja foglalni magát.  Délután – este pedig jöhetnek ki. Először mindig a sapis brigád, ők általában egy órácskát játszanak kinn szoros felügyelet mellett, azután pedig a nagyok. Mivel Merlin az egész napját átjátsza, ilyenkor délután néhány kört lerepül, körülnéz itt-ott, aztán jön hozzám egy kis simire vagy ljátszogat mellettem valamivel. Tényleg megmutatja mit is szeretne, nem kell találgatnom. Kezdem megtanulni, mi az amit nem kedvel, ezeket a szitukat próbáljuk kikerülni, illetve általában mindenkinek, aki taperolni akarja elmondom, hogy nem kedveli a z idegeneket, főképpen a férfiakat ( az idegen nőket sem) de a férfiakra konkrétan szirénázik, ha békén hagyják nem csíp, ha piszkálják, akkor irgalmatlan nagyot tud harapni.

Este vacsora, ahol jóízűen és kissé csámcsogva befalja az adagját, illetve ez mostanában erősen emlékeztet a vetésforgóra, mert amint az éhüket elverték, erősen a másik talikója iránt kezdenek érdeklődni és elindul a csere-bere. Mózes szinte topogva várja, hogy Merlin befejezze, akkor helyet cserélnek és mindenki kifalja a másik edényéből amennyit még bír, végül Sámson is Merlin táljánál köt ki, általában ő eszi meg a végét. Vacsora után pedig irány fel a hálóba és kezdődik a játék. Merlin általában fáradt már, úgyhogy valamelyik tenyerem alá befekszik és várja, hogy  a nyakát simogassam, közben időnként el is bóbiskol.

 A zöldek már nagyok, ilyenkor még aktívan kotorásznak egy kicsit, tegnap például Lacuska óriás katicabogarát támadták meg. Mózes a szemét püfölte, Sámson a csápjait próbálta letépegetni. Jó sokáig elmókoltak vele, aztán mikor Merlin már elment aludni ők is odajöttek, később Mózi elment a hálókalitba lefeküdni, Sámival maradtunk még kettesben egészen addig, míg fél 10 nem lett és neki is feküdni kellett.

Merlin viszonylag korán elalszik, többnyire 9 órakor már majd leragad a szeme, de a nap első sugarával kel. 5 órakor szoktam felébredni, hogy frissen és kipihentem kiabál:”Hálló, hálló! „ hozzá fütyül és cuppog a lányom „legnagyobb” örömére, aki a szomszéd szobában próbál legalább „hajnali” kilencig aludni. Ilyenkor többnyire le is viszem magammal, ahogyan lemegyek, mert felver mindenkit. De lenn sem némul el, ő ugyanis baromi éhes ilyenkor, hangosan koldul, míg be nem dugok a csőrébe valamit, egy kis banánt vagy kekszet. Én közben villámsebességgel mosom az edényeket és készítem a kajákat, először persze a nagyszájú szürke kislánynak, mert csend csak akkor leszen, ha beleesik a táljába és hangosan csámcsogva elkezdi falni a reggelit.:-)))

Amikor minden be van készítve a kalitokba akkor jöhetnek a zöld fiúk is. Azaz ez sem ilyen egyszerű. Koreográfiája van, amit szigorúan be kell tartani. Először Sámson jön ki a kezemen, akkor köszöntjük egymást, megsimogatom a fejét, kap egy puszit a hasára és felül a kalit tetejére. Közben átöltözöm, noszogatom Mózest, hogy ő is jöjjön ki, mikor aztán nagy kegyesen kiül az ajtóba (éppen kifér rajta) akkor ő a következő, akit nagyon megdicsérgetek és megpuszilgatom a csőrét, nem szoktam kézzel érinteni a testét, bár elviseli de nem szereti.

Összeszedem a fiúkat, leviszem őket a kalitjukba, nekiállnak reggelizni és indul a nap.