Ez egy tollas blog .......................

Részlet egy levélből, amit tegnap kaptam:

"Remélem Ti jól vagytok. Még mindig előtűnnek nekem azok a kellemes percek, amiket Nálatok töltöttem, olyan hangulata van annak a háznak,  Ti mind papeszostul-kutyástul... olyan ambianszot alkottok magatok körül, hogy kész lélekemelés volt köztetek minden perc.

Puszi mindenkinek."

A fenti levélből gondolom kristálytisztán látszik, hogy hétvégeken, sőt hét közben is nagyon nehezen mozdulunk ki otthonról, nagyon szeretünk otthon lenni, mert mi is jól érezzük magunkat itt. Vendégeket sem fogadunk sűrűn, illetve most már azt is nagyon megnézzük, ki jöjjön ide hozzánk, tekintve, hogy nincs olyan négyzetméter, ahol ne lenne valamilyen élőlény, minket is beleértve: simabőrű, tollas vagy szőrös, ezért aztán általában olyanoknak örülünk, aki nem kezd el sikoltozni, ha éppen odarepül hozzá valaki vagy egy nedves orr piszkálgatja alulról, hogy simogassa már meg.

Hát vissza kellett néznem, hogy mikor írtam utoljára, csak a pontosság kedvéért, hogy ki ne maradjatok valami történésből. Illetve hatalmas nagy dolgok általában nem történnek nálunk, a papkák jól vannak, Sámi lassan túl van a párzási időn, kezd megnormálisodni. A vedlés még tart. Most már átálltunk a Harrison pelletre, aminek ugyan az ára igen borsos, de  nem kell mellette semmilyen vitamint adni, azt egyedül csak Zebike kap, mert ő azért kerüli a zöldféléket erősen. Bár igen büszke vagyok rá, mert a héten először sikerült elvennie a kanálból a kását, anélkül hogy le akarta volna gyilkolászni, sőt annyira ízlett neki, hogy még azt is megette az utolsó falatig, amit a táljába tettem. A héten pedig összeszedve minden bátorságát, kirepült a madárszobából, az előszobában landolt, éppen Dániel kosara előtt, aki békésen szunyókált, mikor a szürke csapás megérkezett, eléggé infarktus közeli állapotba került tőle az öregúr. Nála már csak Zebi volt rémültebb, megijedt a saját bátorságától. Azonnal ott termettem mellette és már nyújtottam is a karomat neki felszállásra. Nem volt fásli, semmi nem volt csak egy megszeppent papagáj és én, meg Dániel, aki a szemét törülgette, hogy jól lát-e.:-) Szépen fel is kászmálódott aztán vissza szállítottam a kalijához. Nem ment be, mostanában minden reggel kijön, kicsit megsimogatom a fejét-nyakát, aztán békességgel bevonul eszegetni, majd amint elverte az éhét, nagy erőkkel megkezdi a banda idomítását. Hát mi meg kinn szakadunk a papával...... és már télleg megtanulta, ha Csibi basztatja Bubikát, Zebi azonnal közli vele: "Méééé bántod???" Kész a pasi, annyira aranyos, pláne mikor magát dícsérgeti: "Okos vagy Zebike, szép jákó, jó fiú!" Beszarás ez a kispasi, hihetetlenül jó fej. De ilyen Pipikém is, aki egyik este úgy rám ragadt, mint a kosz. Egész áldott este hol a nyakamban üldögélt, hol a térgyemen, bújt, puszizott, még mikor elraktam aludni akkor sem volt vita tárgya, hogy menjünk vagy ne menjünk, békésen ráállt a kezemre, megkapta a juti kexét és bevonult aludni.Sámi meg nagy féltékenyen fenn bóklászott Morzsi mellett, a mérgét enyhítendő, lehúzott néha egy-egy csőröst Morzsinak, aki nem nagyon értette, hát ezért megtámadta a nagyhintát és ő meg azon töltötte ki a mérgét.... még jó, hogy nincs macskánk..:-))))

Csibi és Bubi is remekül vannak, ha beteszem a kezemet nyitott tenyérrel, mint két kamikáze, úgy ugranak rá a rúdról azonnal és boldogan játszanak kinn. Papagáj fronton teljesen rendben van minden, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve .....(remélem).:-))

Hát akkor a szőrösök.... és köztük az új jövevény, Nala. Azt hiszem az elmúlt idők legjobb döntése volt (csakúgy mint Zebi befogadása) hogy Nala otthont talált nálunk. Ahhoz képest, hogy eddigi életében kerti kutya volt, most pillanatok alatt szobatiszta lett, a világon semmi probléma nincs vele. A fajtamentők látogatják, de eleddig úgy tűnik, ők is igen elégedettek Nala új családjával, akárcsak ő maga. Találkozott már a purdékkal is, csodák csodája, nem csak Mauglinak tetszett, Rebeka is leült mellé a szobába simogatni, Maugli pedig már be is vette a csapatba, ezentúl nem Dániel lesz a garázs ( ő többnyire már csak szundikálni szeret) hanem Nala, aki szinte kúszott a gyerekek után, hogy velük lehessen. Végtelen nyugalommal viseli sőt el is várja, hogy ott játszanak mellette. Ő maga is sokat tanult az elmúlt hetekben. Megtanulta, hogy a kéz nem üt, csak simogat, nem kell féljen ha odahívom, nem verés lesz. Tanulgatja a szabályokat is, bár nagyon intelligens, el kell ismernem, soha még meg sem próbált előttem ki- vagy bemenni az ajtón, mindig megvárja hogy én vagy a többi ember menjen először és csak utánunk jön ő. Megtanult játszani, tudja, mi az a labda és mire való, jó nagyokat el ugrabugrál a kertben vele, kapott egy szép nagy plüsslabdát Toro gazdájától, hát azzal nagyon sokat játszik. Esténként továbbra is Toroval járunk sétálni, ha éppen ráérnek, ha nem akkor kettesben megyünk, de már egy hosszú, 5 méteres pórázzal gyakoroljuk a behívást. A múlt vasárnap pedig sétálni voltunk a reptér mellett, 7 másik kutyával, akik közül 5 corso volt. Nala remekül, érezte magát, a nagyok bevették a csapatba, játszottak vele, ő pedig felbátorodott és boldogan ugrált körülöttük. Hiába, egy jó falka a legjobb orvosság az ő félénkségére. Vasárnap megint megyünk, mert igaz, hogy a találka fél hétkor van, ezért aztán megint nem alhatom ki magam, de ennyit már csak megtehetek Nala épülése érdekében. 

Igazi családi kutya lett az elmúlt időben és nagyon igaz, hogy a fajtamentés a corsokat csak kinti-benti kutyának adja örökbe, mert rettenetesen fontos, hogy a gazdái közelébe legyen. Nem csinál semmi rosszat, lefekszik és figyel, de akkor is ott érzi magát jól. Esténként, ha lefekszem azonnal az ágyam elé telepszik, versenyt horkolunk éjjel (papa szerint) és el nem mozdul onnan, ha ki kell mennem, akkor is jön megnézni, nincs-e valami bajom. Amikor felkelek, csak nagy óvatosan teszem le a lábamat, nehogy véletlenül rálépjek.

Hatalmas az étvágya, a kidudorodó oldalasa kezd szépen eltünni, lassan olyan formája lesz, mint a töltött zokni, igazi corso.:-))

Egyetlen dolog, amit talán szoknunk kell, hogy egy corsoval együtt élni, olyasmi, mintha egy favágót fogadtál volna be a családba, ugyanis imádja a fát. Már kétszer kapott a szomszédainktól ajándékba egy-egy nagy hasáb kandallófát, hát az maga a menyország neki. Hozza-viszi magával, időnként persze naiv motivumokat is farag bele, nagy kedvence a fa. A kertből is megpróbált egy saját maga szerzette ággal bejönni, de mivel először keresztben akarta, hát az nem nagyon jött össze, de végül rájött, hogy inkább be kell huzigálja, hiszen a szép, hajtásokkal teli ággal is a nappali fényét emelheti, bár papa nem osztotta ezen tényt és a ribizli ág hamar kikerült az udvarra, ahol is később elfogyasztotta. Nagy szerencse, hogy nálunk kő van a nappaliba, pillanatok alatt össze lehet söpörni vagy porszívózni.....

Jelenleg itt tartunk, hétvégére jönnek a gyerekek Nalához ( már nem én vagyok a kedvenc, hanem a kis oroszlánkirálylány) de ez így van rendjén, kicsit kutyáznak, kicsit madaraznak, egészséges lelkületű és boldog gyerekek lesznek.......:-)))