2008. augusztus 18., hétfő

Hétvége

Hát időm az semmi, mióta hárman vannak. Valamelyik mindig lóg rajtam, persze a házimunka is megvár rendesen. Most már végképp velük töltöm a szabadidőmet, bár eddig is igyekeztem sokat velük lenni.
Annyira jó, hogy mind a három más, külön egyéniség. Csibészke a doyen. Az övé z elsöbbség mindenben, ő kap először, ha valami csemegét esznek, ő ülhet a vállamra először ha hazaértem, szóval megkülönböztetett figyelem illeti meg. Már nem olyan ideges, ha meglátja Sámsont, nyilván érzi, hogy azért az ő helye ugyanott van, mint előtte. Ha megpuszilom a hasát gyengéden elkezdi az orrom tetejét kurkászni, nem bántana soha, igazi úriember és nagyon szeret. Sokszor kiülök vele és Zizivel a teraszra és akkor vég nélküli bírkózást rendeznek az ölemben, sokszor annyira belemerülnek, hogy Zizus fejjel lefelé lezuhan, de visszamászik és folytatják, ahol abbahagyták.

http://videa.hu/videok/allatok/olbenirkozas-2.-madar-papagaj-eaICkVplgrx68lZJ

http://videa.hu/videok/allatok/birkozas-madar-W3tFfmkZXHPjpHN7


Zizi újabban egyre közelebb kerül hozzám. Volt most egy időszak - gondolom ez volt a sapisoknál a kamaszkor - mikor elég nehezen lehetett kezelni. És goromba is volt, néha olyan erősen fogta meg az ujjamat, amit Csib sosem enged meg magának. Pedig lenne neki mivel, olyan a csőre mint penge. Szóval durvábban fogott, türelmetlenebb volt, de mióta odaveszem őket az ölembe játszani, rájöttem hogy ez nem szándékos és nem azért teszi mert nem szeret. Ha olyan kedve van, úgy bújik hozzám, hogy egy macskát simán lepipál. És egyre többször van olyan kedve!:-) Ilyenkor csak bújik vagy rámfekszik és nekem a hasát kell simogatni, ő meg közben rágcsálja az ujjam végét. Sámson is pont ebben a rágcsálós időszakában van, nem érzi még az erejét, csak megfogja az ujjamat és néha megszorítja. Vagy a fülemet, azt is igen szereti ropogtatni. Szerencsére, ha rászólok azonnal abbahagyja, csak néz a boci szemeivel, hát nagyon aranyos!!!:-)
Sámson is kijár velem. Ő többnyire a vállamon üldögél. Napközben, míg dolgozom mamival van, játszik, eszik, alszik. Aztán néha belebújik a kisördög és a hulikat riogatja, csak megrebbenti a szárnyát és a 4 huli 6 felé repül. Ha felmegyek érte, már ott topog a rúdon, tudja, hogy most itt az ő ideje. Akkor lehozom és vele is játszom vagy elüldögél a rúdján és nézeget. Hihetetlenül békés, nyugodt kismadár. A legkedvesebb időtöltése, hogy szorosan hozzám bújik, a csőrét a számhoz nyomja és úgy bóbiskol. Aludni is nagyon jó vele, ő délután is szokott pihenni, ezért felül a vállamra és együtt alszunk. Csibiék is szeretnek velem lenni, ha alszom, de ők sosem alszanak, csak üldögélnek rajtam, aztán ha elunják akkor halkan szólongatni kezdenek, hogy mi van máááá vagy Csibészke egysezrűen elkezdi a szempilláimat piszkálni, hogy ébredjek már fel!:-))) Hiába, no, ők sosem alszanak napközben, egész más a habitusuk.
Sokat nézegetem a netet és rá kellett jönnöm, hogy a nemesről pont olyan kevés a magyar nyelvű irodalom, mint a sapisról. Pedig ha jobban utána olvas az ember, akkor csuda dolgokat tudhat meg róla. Rendkívül jó a hangutánzó képessége, azonkívül igen intelligens madár, úgy képes a szavakat a helyén használni, mint a jákó. Nem annyira érzékeny, nem egyemberes, ha a többiek is foglalkoznak vele akkor elfogadja a család összes tagját. Vannak persze kedvencek, a mi esetünkben ez én vagyok de nagyon kedveli Katust is. Néha kezd kicsit féltékenykedni a kicsikre, a minap is jól fejbe kummantotta a csőrével Zizit, mert ő is oda akart mászni hozzám. Ezeket a dolgokat megpróbálom kezelni, úgy tűnik eredménnyel, nem hagyom hogy bármilyen formában durvuljon valamelyik is.
Ja, ma reggel mentem be értük a hálószobába. Először mindig Csibiéket veszem ki, aztán jön Sámi is. Odaérek a hálókalithoz és látom, hogy Zizi hanyatt fekszik, a lábai az égnek merednek és nem mozdul. Az ideg belémállt azonnal,a víz kezdett folyni a hátamon. Szólongttam.... semmi.... kész voltam!!!! Aztán kicsit megemeltem a hangom, hát mi a fene történt itt......!!!!:-( Zizi erre, mint akit puskából lőttek ki, felugrott és vidáman elkezdett mászni kifelé a kalitból az ujjamra...hát azt hittem, rögtön benyomok neki neki egyet mérgemben, de igaziból nagyon boldog lettem, hogy semmi baja, majdnem frászt kaptam, hogy mi történt vele.... hiába, eszméletlenül lehet szeretni ezeket a kis ganajokat!!!!:-)))

1 megjegyzés:

  1. ... és mint egy kisgyereknél, érzem ahogy a de szeretném érzése, az agyamban villámgyorsan AKAROM-má változik :)
    Tiszta hüjjje ez a Zizi, mit frászozik?
    mágnyes

    VálaszTörlés