2009. január 12., hétfő




Csak ismételgetni tudom Mágnyes barinőmet, hogy ti. utálom a hétfőt, a hideget meg mindent, főképpen azt hogy ma már 1/2 7 óta itt ülök a melóhelyen és jár a kezem mint a motolla. Mert év végi zárás van, az egész undormány könyvelési időszak legundormányabb része. Mondom is Katusnak mindig, hogy úgy válasszon és tanuljon hogy aztán amit választ csinálhatja vagy 30-35 évig, oszt nehogy elunja, mert az rettenetes. Kora reggel óta meg azért vagyok itt, mert a szmogriadó miatt egy autóval kellett jönnünk, úgyhogy meg is kell várnom a papát, míg majd valamikor késő délután visszajön és úgy mehetünk haza. Na jó kis kilátások!!!!:-) Megint este kevergünk majd haza.



Fáradt is vagyok, mert bár nem vagyok egy tv nézős típus, de vasárnap este Sámson olyan jóízűen horpasztott rajtam, hogy nem volt szívem visszatenni, ezért végig néztem az "Utolsó Szamuráj-t, jó sokáig tartott, csak hogy a kis bébibogyó pihenhessen a nyakam alatt, mert ha ki akartam szedni, akkor olyan nyafogós-nyűgös hangon elkezdte magyarázni, hogy hagyjam már őt ott békében!!!:-))


Sámson egyre szebb lesz, most hogy váltja a tollát. A csőre is szépen sárgul, most küldött Zeuszról is Sipike képeket, kb. olyan egyformán megy fel mindkettejüknek a csőrén a feketeség.


Nagyon szép ifjak, az biztos!!!!!:-))


A felső képen Sámson az alsón Zeusz látható!!!!

2 megjegyzés:

  1. Együtt jobb is utálni :)
    Érdekes módon az utálom a ... köröm egyre csak bővül.
    Aszonta a rádió, hogy már nincs smog alarm. Bár ez most már nem segít rajtad. Sajnálom, hogy megint csak este érsz majd haza.
    Szépek ezek a nemes úrfik :)
    Palkó is váltja a tollát éppen, egyet el is küldtem bevizsgáltatni.

    VálaszTörlés
  2. Kíváló ötlet volt!!!! Szerintem.

    VálaszTörlés